Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXIII. évfolyam – 1909.

IV. Philologiai programm-értekezések - Schill Fülöp: Petőfi mint a világszabadság s a hazaszeretet költője. Császár Ernő

306 CSÁSZÁR ERNŐ, NYILASI LAJOS: rangú tényezők egymással s még kevésbbé az esztétikai értékkel. Össze­függés van, mert minél tisztábban látja valamely irodalom a maga szerepének jelentőségét, annál inkább törekszik művészi színvonalra. Nem az irodalmi hagyomány vagy tudat alapján, hanem irodalmunk művészi értékének az emelkedése szempontjából jutott Horváth a fenti eredményhez. A népköltészet s egyes elszigetelten álló jelenségek (Ba­lassi, Zrínyi) kivételével csakugyan azt tapasztaljuk, hogy nemcsak 1772-ig, de a Vörösmarty-Bajza működésének a derekáig íróink előtt nem a művészi, esztétikai érték volt a fő követelmény, hanem a ma­gyarság, a nemzetiség gyarapítása, izmosítása. Az esztétikai érték vég­legesen a népies nemzeti irány diadalra jutásakor válik uralkodó szem­ponttá. Addig csak mellékesen jött számba. A magyar nemzet politikai eszményeinek a szolgálata íróink előtt az egyetlen nagyfontosságú fel­adat. Nem azért írnak, hogy a fül gyönyörködjék, hanem azért, hogy a nemzetnek szolgáljanak. Ezért van irodalmunk és közéletünk között olyan szoros kapcsolat. S minthogy a nemzet szomorú politikai hely­zetben tengette hosszú évszázadokon keresztül napjait, íróink sem tud­hattak a nyugodt szemlélődésnek arra a magaslatára felemelkedni, a­melyiken egyedül támadnak a művészi alkotások. Ezért nem találko­zunk a XIX. századig csak elvétve pusztán irodalmi czélzatú művek­kel, ezért érvényesül oly későre az esztétikai szempont. Nem a hagyo­mány vagy az irodalmi tudat hiánya, hanem a politikai állapotok nyomasztó hatása okozta tehát, hogy irodalmunkban a művészi szem­pont oly későre lett uralkodóvá. S így a Horváth következtetésének a pr­emissái, bár gazdag ismeretről s tömör előadási képességről tanús­kodnak, nem eléggé meggyőzők az eredményre nézve. S a következtetései ? Abban kétségtelenül igaza van, hogy az irodalom fogalma relatív. S arra is egészen világosan és pontosan utal, hogy mint tisztul az irodalom fogalma íróink szeme előtt, s mint kezd a művészi czél lassan-lassan kibontakozni. De hogy egye­temes magyar irodalom nem volna ma, azt egészen bebizonyítottnak nem látjuk. Még kevésbbé azt, hogy a nemzeti irodalom elnevezés fölösleges vagy nem szabatos, s hogy csak a magyar irodalom volna az egyedül megfelelő technicus terminus. Mindeniknek van jogosult­sága. Csak attól függ, hogy micsoda alapból indulunk ki. S minthogy ennek a kifejtésére ez a keret szűk, részletesebb elemzés helyett csak hangsúlyozzuk, hogy a Horváth értekezésének az eredményei legalább is­­ vitásak. De az értekezés tárgya hálás, tartalma irodalmunk anyagá­nak biztos ismeretéről tanúskodó, előadása tömött és gondolatkeltő s így egészben nyereségesnek mondható programértekezéseink sorában. (Szászváros.) KRISTÓF GYÖRGY. 8. Schill Fülöp : Petőfi mint a világszabadság s a hazaszere­tet költője. (Temesvári állami főreál, 12—21.1.) — A kis programm­értekezés, melyet a temesvári Szabad Lyceum Petőfi-ünnepén olvasott föl a szerző, a modern társadalom-tudósok azon csoportja ellen száll síkra, kik önző pártpolitikai czéljaikra akarják fölhasználni Petőfi nép­szerűségét. Petőfi forradalmi költeményeire hivatkozva, úgy akarják föltüntetni a nagy költőt, mint a társadalmi forradalom s a hazát­lanság zászlóvivőjét, megfeledkezve arról, hogy a hazafiúi szeretet, a

Next