Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXVIII. évfolyam – 1914.
VII. Könyvészet - Beküldött könyvek jegyzéke - 1
szereztem, tebeléd adtam.' Harmadnapra a (halál után) aztán felhasad a hast) és mondja neki (t i a szájnak) : ,Itt van neked minden, mit raboltál és erőszakkal megszereztél.'» Pontos időt, melyből ezen mondás származik, nem adhatunk, mivel a közlés anonym. De az összefüggés, melyben a mondatot a midrás idézi, arra enged következtetni, hogy legkésőbb a II. századból származó mondattal van dolgunk. Ez a midrási mondás mindenesetre mutatja azt is, hogy az Agrippa meséje nem sajátos görög vagy római termék, hanem, valószínűleg keleti eredetű. Lehet, hogy a Pál apostol (Kor. lev. I. 12 f. 12—27 v.) példázata is a fent közölt héber mondatra vezetendő vissza. (Érsekújvár.) KLEIN SÁMUEL Felelet Haraszti Gyula «Musset egy költeményének forrása cz. közleményére. (L. a Közlöny 1913. évi utolsó számát.) Mindenekelőtt sajnálattal kell elismernem, hogy W. Haape tanulmánya után, — mely már 1909-ben megállapította Musset szóbanforgó költeményének viszonyát Knebel Miksa verséhez s a mely tanulmány kikerülte figyelmemet, — Haraszti részéről megbírált czikkecskémmel, talán magyar vonatkozását nem számítva, fölösleges munkát végeztem. Elég baj ez nekem, de nem akadályozhat meg abban, hogy mégis ne védekezzem Haraszti abbeli állítása ellen, mintha czikkem Musset-t plagizátornak akarná feltüntetni. Ellenkezőleg, mindamellett hogy a franczia költő nem tünteti fel egész pontosan költeményének fordítás- vagy átdolgozás jellegét, dolgozatom egész tenorja, attól a mondattól kezdve, hogy a múzsák kényeztetett kedvenczének nem volt szüksége arra, hogy idegen tollakkal ékeskedjék, annak a megállapításáig, hogy Musset német elődjének költeményet jó részben átdolgozta, az érvek egész sorozatán át épen annak a bizonyítására irányult, hogy a franczia Parnassus büszkeségét ez esetben sem kell plagizátornak tartanunk. Ami Musset sírkövének, vagyis — pardon — e sírkő «hátulsó lapjának» feliratát illeti, erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy én azt a kérdést, várjon jogosultan került-e e kőre a «Rappelle-toi» utolsó versszaka, nem is érintettem. Mindössze a sors iróniáját emeltem ki abban a sajátos véletlenben, hogy a tragikus végű s teljesen elfeledett német költő versei szolgálnak nagynevű franczia társa emlékének megörökítésére. Ezt minden gallophil érzésem s Musset-tiszteletem mellett is így látom ma is, s bizonyára többen lesznek olvasóim között, kik ebben velem tartanak. Végül még egyet. Haraszti szerint (i. h. 724. 1. alul a jegyzetben) a «Rappelle-toi» utolsó versszakának 5. sora a Musset-kiadásokban így áll: «Je ne te verrai plus . . .», Bindernél : «Tu ne me verras plus . . .» Ez tévedés. A Bibliothèque Charpentier tőlem használt 1902-ki kiadásában ez utóbbi versro áll. (Budapest.) BINDER JENŐ. — Válasz Binder Jenő Feleletére. Örömmel veszem tudomásul, hogy nem akart plágiumvád lenni az, ami annak volt magyarázható. («Elhallgatta forrását, — költői szelleme termékeként adoptálta».) Az állítólagos tévedést illetőleg konstatálom, hogy Musset sírkövén és régibb kiadásaiban (pl. Charpentier, 1886) úgy áll a szóban levő verssor, a hogyan én közöltem. Csak az újabb kiadásokban van helyesbítve a Bindertől közölt formában. (Budapest.) HARASZTI GYULA. *) Ez volt ugyanis a régi hit, v. ö. rer. Moed Katan III., 5. Kohelet rabba 12, 6. b. Sabbat 151 b.