Egyetemes Filológiai Közlöny – VLII. évfolyam – 1923.
II. Hazai irodalom - Horváth János: Petőfi Sándor. Müller Lipót
a házasság jelentőségét fejtegeti; az író itt is, mint a költeményben (27—37 v.), az aisoposi meséből indul ki; amint a nap lakodalmakor a tavi békák megrémültek, úgy most is e két égitest, a nap és a hold frigye alkalmából a csillagok kora — a kis népek fejedelmei — meghajolnak és meghunyászodnak a nagy fény előtt. A terjedelmes lakodalmi beszéd további része a császár nagy tettei magasztalásának van szentelve s célzásokat tartalmaz az egykorú eseményekre, miközben az író lépten-nyomon hivatkozik az antik mythologiára, az ó-testamentomra és idézi Homerost, Sapphót és a bibliát. A beszéd vége felé megtaláljuk szórólszóra azt a zsoltár-idézetet is, melynek paraphrasisa a költemény 41—47. soraiban szintén megvan. A beszéd befejező részében, melyben a szónok jókivánatait tolmácsolja a császárnak, a költemény 22—27. és 48—54. soraiban felcsendülő szavakra bukkanunk. A költemény tehát tartalmilag nem más, mint rövid, tömör kivonata a prózai beszédnek. Minthogy pedig mindkettő egy és ugyanazon alkalomra készült: Isaakios Angelos császár és III. Béla leányának lakodalmára — Uspenskij a prózai beszéd kortörténeti vonatkozási alapján 1185 végére teszi ezt az eseményt) —, ennek felismerése után nem lehet többé kétséges, hogy az oxfordi kéziratban csakugyan Niketas Akominatosnak, a történetírónak és szónoknak egy kis költeménye maradt ránk, mely a késő bizánc udvari költészetnek formában és tartalomban egyaránt jellegzetes, élettelen, üvegházi, mesterkélt hajtása. (Budapest.) MORAVCSIK GYULA: HAZAI IRODALOM. Horváth János: Petőfi Sándor. Budapest, Pallas, 1922. p. 8-r. 597. Hét évtizedes Petőfi-kutatás, bármily jelentékeny munkát végzett is, nem tudta megnyugtatóan tisztázni a Petőfi-kérdést. Összegyűjtötte a költő életrajzi adatait, főbb pontjaiban megvilágította életének és műveinek egymáshoz való viszonyát, rámutatott irodalmi kapcsolataira s a költőt és művét beleállította a hazai és európai irodalmi fejlődésbe, de nem jutott el addig, hogy kongeniális megértéssel egy képben megrajzolja Petőfi költői és emberi jellemét. A szellemi kép, mely egy síkban, statikai mozdulatlanságban, mutatta a költőt, nem tudta megmagyarázni fejlődésében azokat a zavarokat, melyeket az 1845—46 körül jelentkező váratlanul meredek változás okozott s nem találta meg azt az egységes lelki hatóerőt, mely a pálya két felének látszólagos külön fejlődését ugyanazon eredőkre bontja. Ez volt oka annak, hogy a költő emberi és költő jellemének fejlődésére nézve nem kristályosodott ki határozott szempont, s a nagy szintetikus törekvések helyett, az *) Uspenskij, i. m. ρ. 115. — Ugyanígy Wertner, Margarethe von Ungarn, Kaiserin von Griechenland und Königin von Thessalonich (Vierteljahrschrift für Siegel-, Wappen- u. Familienkunde, XVIII. [1890.] 219—255).