Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1959 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1959-07-27 / 9. szám

4 Deák Györgyné T. T. K. Dékáni Hivatal vezetője. Az idei felvételi vizsgákat különös gonddal készítették elő, hiszen majd egész évben foglalkoztak azzal az újságok, hogy kevés fiatal érdeklődik a természettudományos tanári pálya iránt. Éppen ezért a fiatal okta­tók, felsőéves hallgatók és a KISZ nagyarányú iskolaláto­gatást szervezett, hogy ismer­tesse a T. T. K. tanárképzését, a lehetőségeket és egyben fel­keltsék az érettségizők érdek­lődését. Előkészítő tanfolyamot is indítottunk a jelentkezők ré­szére. Ez jól sikerült. Sokban hozzájárult ah­hoz, hogy egyre több munkás-paraszt fiatalból T. T. K.-s tanárjelölt lehessen. Helyes kezdeményezés volt az elmúlt tanéviben a rendsze­res kollégiumi konzultáció. Különösen lelkiismeretes munkát végzett ezen a téren Ákos Lászlóné matematikus­fizikus tanár. Példáját többen követhetnék, hogy kevesebb legyen a bukott diák és elháruljanak azok az objek­tív, vagy objektívnek vélt akadályok, amelyek gátolják azt, hogy egyre több és jól végzett matematikus, fizikus stb. tanárt adjunk a középis­koláknak. A felvételi vizsgák után: Halló! Itt az Egyetemi La­pok szerkesztősége! Deák Györgynét, a Dékáni Hivatal vezetőjét keressük. Tessék, Deákné beszél. Befe­jeződtek-e már a felvételi vizsgák? — Igen. — Milyen tapasztalatokkal zárultak? — Színvonalasabbak voltak-e az előző éveknél? — Színvonala­sabbak voltak. — Hány jelent­kező volt? — A jelentkezők száma meghaladta a hatszá­zat. — A tanári szakokra ál­talában kisebb volt az érdek­lődés, így például a kémia­fizika tanári szakra. — Me­lyik szakra jelentkezett a leg­több érettségizett lány? — Biológia-földrajz szakra kb. hatvan százalék a női jelent­kezők száma. — Hány társa­dalmi ösztöndíjast vettek fel? — Ha a felvételin megfeleltek, valamennyit felvettük, szá­muk gyarapszik. A csúcsbi­zottság ülése még tart. A be­fejezés után a döntésről min­den jelentkező értsítést kap. Kékes Andor Bölcsészkar Dékáni Hivatalának vezetője. Soka­n jelentkeztek az idén egyetemre. Éppen ezért a fel­vételi bizottságok munkája nagyo­n nehéz volt. Nem köny­­nyű­­válogatni, és főleg nem könnyű fiatal emberek közül kiválasztani azokat, akik leg­érdemesebbek arra, hogy­­to­vább tanuljanak, ösztöndíjat kapjanak. . A kitűnő érettségi bizonyít­vány nem elegendő és nem feltétlen döntő bizonyíték ar­ra, hogy a jelentkezőkből jó tanár, nyelvész, történész lesz. Mérlegelni kellett az általá­nos­­emberi és politikai maga­tartást is, hiszen a­­most fel­vett diákok pár év­­­úlva az ifjúság nevelői lesznek. A felvételi bizottság mun­kája tehát nem lehetett me­chanikus, több mindenre kel­lett figyelniük. Nem abszolút tudást követeltek, de alapvető irodalmi és nyelvészeti tisz­tánlátást, jártasságot, íráskész­séget minden jelentkezőtől el­vártak. Figyelembe vették azt, hogy az, aki általános gimná­ziumból jött, az többet tud Móriczról, mint az, aki ipari technikumban érettségizett. Előfordult az elmúlt évben, hogy az egyik jelentkező tech­nikumban közepes eredmény­nyel végzett, (a technikumi speciális tantárgyak miatt), de felvettük és az első évben jeles eredménnyel kollokvált mindenből. Igen nagy az érdeklődés a bölcsészettudomány iránt, re­méljük, hogy ez hozzájárul majd a tanulmányi színvonal emeléséhez. •­ Milyen érdeklődés vár a humán szakos tanári pálya iránt? • Nagy, talán még egy évben sem volt ehhez hasonló. Hányan jelentkeztek a böl­csészkarra, hányat tudunik fel­venni? Kilencszáz érettségizett fiatal jelentkezett, de mind­össze kettőszáznegyvenötöt tu­dunk felvenni, mert nincs hely. Mikor kapnak értesítést a felvételi bizottságok döntésé­ről? A hét végén megkapják azok az értesítést, akiket fel­vettünk, és azok is, akik nem nyertek felvételt. Fellebbezni lehet? Igen. Nyolc­­­apon be­lül. Wessely Antal Jogi Kar Dékáni Hivatalának vezetője: A felvételi vizsgák előtt szinte az egész ország érettsé­giző diákjaival igyekeztünk kapcsolatot keresni. A buda­pesti középiskolákat egy-egy oktató és egy-egy KISZ-tag kereste fel. Vidéki középisko­lákban az Igazsá­gügyminisz­­térium­ segítségével a helyi bí­róságok nagyfokú és eredmé­nyes propaganda munkát fej­tettek ki. Az idei jelentkezők között több „társadalmi ösztöndíjas” pályázó is van. Ezek, mint pél­dául Gál Zoltán is szerződést kötöttek egy vállalattal. A szerződés értelmében a hall­gatók, ha jó, jeles tanulmányi eredményt érnek el, pénzbeli támogatást kapnak az üzemtől, majd az egyetem elvégzése után a vállalatnál helyezked­nek el.★ Wessely Antalt, a Jogi Kar Dékáni Hivatal vezetőjét nagy munkában találtuk. Éppen ő is a felvételi vizsgák anyagát tanulmányozta. Néhány röp­­kérdést intéztünk hozzá is. — Hányan jelentkeztek a jogi kar nappali tagozatára? — Közel négyszáz jelentke­ző állt a felvételi bizottságok elé. A levelezőtagozatra ezer­háromszázan jelentkeztek. A munkás és paraszt származá­sú hallgatók jól megállták helyüket a felvételi vizsgá­kon és elérték a maximális pontszámot. A felvételre je­lentkezettek között olyanok is vannak, akik a termelő mun­kából jelentkeztek az egye­temre. A társadalmi ösztöndí­jat adományozó vállalatok és tanácsi szervek száma egyre gyarapszik. Az odaítélést sok­szor ránk bízták. A karok eredményeit a Rek­tori Hivatal gyűjti össze. Össz­­egyetemi viszonylatban arról kaptunk tájékoztatást, hogy a felvételi bizottságok minden karon befejezték munkájukat, s a jelentkezőik elbírálása a követelményeknek megfelelő­en megtörtént, barátokká tett bennünket, sok­ban segített, erőt adott. Két élményt sohasem fogok elfelejteni. Az első az a KISZ- tag, aki tévelygéseim közepet­te útbaigazított az egyetem bo­nyolult útvesztőjében, s hogy így is segítsen, vállalva, hogy összes badarságaimat végig­hallgatja, bejött a felvételim­re. Ugyancsak sokat könnyített a bizottság kedvessége, a be­szélgetés közvetlen hangja- Ezt bizonyítja a másik eset. Mikor magyar nyelvtanból nem tudtam, hogy az „edzzen” szót „edz-dzen”-ként választ­juk el, az a tanár, aki a bizott­ság elnöke volt, közbeszólt, hogy így őt is nyugodtan el le­hetne buktatni. Itt a szóbelin megint úgy éreztem, egy-egy kérdéssnél, hogy az kimondot­tan szerencsés és nekem való. Például, mikor magyar regény­írók közül Móriczról és cso­dás elbeszéléseiről, a költők közül többek között Radnóti­ról kellett beszélnem. Vagy pedagógiából, amikor az „Új ember kovácsának” pedagó­giai következtetéseiről és fő­leg, mikor a közösség szere­péről kérdeztek, elmondottam saját tapasztalataimat. Oly­annyira megnyugtató volt a vizsga légköre, hogy szinte alig beszéltem valakivel, aki hirtelenébe­n nem úgy érezte, hogy tökéletesen tu­dott mindent. Mert hisz a beszélgetés folyamán való­ban nem vettük észre, hogy volt olyasmi is, amit bizony nem tudtunk. Csak napokkal később, mikor már alaposan végiggondoltuk több ízben az egész vizsgát, jöttünk rá fo­kozatosan hibáinkra, s kezd­tünk aggódni. Azóta is biza­kodva, tele reménnyel, s egy­ben kétséggel is, különösen az elején, a még nem felvételi­zettek számos telefonhívása közepette várjuk az írásbelin általunk címeztetett „végíté­leted, vagy „újjászületési bi­zonyítvány”-t. Járó Kati A felvételi vizsgákról ...és aki a bizottság előtt állt Azt hiszem, nehéz és ritkán is szoktak úgy riportot ír­ni, hogy a riporter nem éppen akkor érkezett külső szemlé­lője, hanem súlyos sebesültje a balesetnek. Tehát, amikor arról­­ az esetről kell írnia, amelynek maga is áldozatul esett. Ezek szerint tehát nem írhatok a külső szemlélő tár­gyilagosságával, csak a saját legbensőbb élményeimről. A másik nehézség, hogy az ,,Egyetemi Lapok"-at­­nyilván egyetemisták olvassák, akik mindezt már átélték. Mi újat lehet nekik írni? Ha leírom, hogy nagyon izgultunk, hogy már a hatalmas, zegzugos épület is rossz érzéseket, fé­lelmet ébresztett, hideget és idegenséget árasztott magából, a felsősök csak legyintenek, „majd megszokjátok!” Ők már nem tudják beleélni magukat a mi helyzetünkbe, hiszen az egyetemen eltöltött néhány év alatt nagyobb „borzalmakat" is kibírtak, mint egy felvételi vizsga. Néhányan talán izga­­tottabba­k voltunk, mint az érettségi előtt. Nem is csoda, hiszen egészen más dolog szá­munkra teljesen ismeretlen emberek előtt, akik rólunk száraz papíradatokat tudnak vizsgát tenni, mint olyan pe­dagógusok előtt, akiknek né­hány év alatt alkalmuk volt alaposan megismerni bennün­ket. És főleg azért, mert mind­annyian éreztük, hogy a fel­vételi vizsga lényegében sorsdöntő. Itt válik el, vajon alkalmasnak tartanak-e ben­nünket arra, hogy emberek­kel foglalkozzunk, fiatalokat neveljünk az új társadalom­nak egy hosszú életpályán ke­resztül. Talán többen is meg­felelnének ennek a legfelelős­­ségteljesebb hivatásnak, mint amennyit az egyetem fel tud venni, de én feltétlenül bízom abban, hogy ha valaki valamit valóban szíve legmélyén na­gyon akar, akkor az sikerülni fog, ha nem is az első pró­­bálkozásra, de egyszer bizo­nyosan. Természetesen min­denki szeretné, ha rögtön, az első alkalommal minden si­mán, akadály nélkül sikerül­ne, ezért érthető az izga­lom, elfogódottság, ez a sok aggály­ kétely. Az írásbelin, amint megtudtuk a témát (leg­kedvesebb költőnkről kellett írni), valamennyire vissza­nyertük nyugalmunkat, csak az időt találtuk rövidnek. Én nagyon szerencsésnek éreztem magam, mert úgy ta­láltam, hogy a legjobb akarat­tal sem adhattak volna ennél nekem valóbb témát. Már az érettségin is kimondhatatlanu szerettem volna József Atti­láról beszélni, s elmondani mit tanultam, mit kaptam tő­le, hogyan segített költészete feladataim elvégzésében, mivel ott ez nem sikerült, most elégtételt éreztem, hogy végre leírhatom, kiönthetem, ami bennem él. Másnap a szóbelin azután újra erőt vett rajtunk az izgalom, félelem elsősorban magunktól, a nem kielégítő felkészültségeink miatt esetleges kudarcunktól. De ez a feszültség azért va­lamire mégis jó volt. Teljesen idegen embereket olyan köze vitt egymáshoz, ez a közös izgalom, mintha régi-régi is­merősök, jóbarátok lettünk volna. A várakozás idején bíztattuk, kacagtattuk egy­mást, hogy enyhítsük a fe­szültséget, hogy elviselhetőv tegyük egymásnak a marcan­goló izgalmat. Hevesen druk­költünk egymásért a vizsgázta­tás idején, s mikor végre ki­szabadult valaki a bizottság­tól, sok meleg kézszorítás vár­ta. Ennek ára az volt, hogy itt kellett először élvezet­tel elmesélnünk, amit utá­na hetekig, mérsékeltebb élvezettel kellett fűnek-fá­nak elmondanunk. Ez légkör, mely vetélytársakbó DilHŰMŰ !HÚSA(­ (VITACIKK) Egyetemi Színpad, a Gyógy­­zerész szakszervezet színját­szóinak előadását ígéri a pla­kát. Vastag, kék betűk: „Ma­gyarországon először”. Július harmadika, este hét óra. 1. Osborne 30 éves. Láttuk ta­valy a Komédiást és csodál­koztunk. Mások magasba kú­­szó pálya végén jutnak el ide. Osborne innen indul. És most a Dühöngő ifjúság. Viták előt­te, közben, s főképp utána. Romlás vagy épülés ezeknek az embereknek az élete? Kik ők, vadonat­újak, vagy csu­pán régi lemezeket alakítanak­­ maguk szájaízére? Fiatalok, vagy ezt csak az anyakönyvi kivonatuk állítja? Én azt hiszem, amit láttunk, az bomlás. A régi er­kölcs széthullik, mert hasznavehe­tetlen egy megváltozott világ­ban. Van-e új erkölcs? A vá­lasz negyven éven felül kese­rű legyintés. „Bezzeg, amikor mi...’­ Negyven éven alul: színhely: Wurlitzeres eszpresz­­szók, öreg nénik találkahellyé átalakított csendes lakásai délután négykor, uszodák na­pozói, erkölcsrendészet. Túl­zás? Mindez egyoldalú, fekete kép? Valóban. Nem is ez az általános. Nálunk. Ezért lehet és kell még róla beszélni. Az általános már sokkal inkább az, hogy nyolcvanhatezer fo­rintot költ az állam egy-egy egyetemi hallgatóra. S a hall­gató? Az átlagos hallgató hogy képzeli el az életét? Va­lahogy úgy, hogy szocialista kispolgár lesz. Ezt persze nem meri vagy nem tudja megfo­galmazni magának. Szocia­lista lesz, mert kapni mindent a szocializmustól fog. Kispol­gár lesz, mert adni semmit sem akar majd, elég neki, ha békén hagyják, ha szerez két­­szoba összkomfortot, közepes havi fixet, megér kb. hetven évet, és az asszony megveheti részletre a televíziót. Dolgoz­ni fog, persze. Hangyaember lesz? Hazugság. Új társadal­mat csak úgy lehet építeni, ha mindenki ad is, és amit ad, azt úgy adja, hogy egész tehetségét-lel­két ráteszi. Os­borne érthető. Angol, Jimmy, Cliff, Alison dühöngenek. Ér­tem őket, elfogadom az indu­lataikat. Nem ők tehetnek ró­la. Nem tudják, mi ellen til­takoznak, de érzik, hogy til­takozniuk kell. Új erkölcs? Nekik nincs új erkölcsük a régi helyébe. Ami van, az csak tagadás. Negatív idill. Viszont a mi „szocialista kispolgá­raink”, a máris így élők és a leendők egyaránt érthetetle­nek. Indulataikat nem tudom elfogadni. Nincs joguk keve­set akarni. Ha létezik olyan társadalom, amely valóban „korlátlan lehetőségeket” rejt magában, úgy a miénk az. Nyitott a tető. Mindenhonnan friss levegő fúj be. Csupa ab­lak ma a világ. Nem lehet legyintéssel elin­tézni. „Ügyes” — mondják rá fölényesen, „leleplezi a bur­zsoázia erkölcsi céltalanságát” —­ mondják rá süket aggyal. Mindez igaz, csak nem a lé­nyeg. Jimmy, Cliff és Alison lesz húsz év múlva az ún. „idősebb nemzedék”. És ná­lunk azok lesznek az „öregek’­, akikre ma rákölti öt egyetemi évük alatt a nyolcvanhatezer forintot az állam. * Beülnek majd az asztalok mögé, kiáll­nak a katedrákra, kezükbe fogják az autók kormányát. Hogy tartják majd? Kit gázol­nak el? Mi lesz itt, ha meg­elégedünk azzal, amit ez a mai, minket megelőző nemze­dék már megteremtett, a szo­cialista javakat? Átvesszük egyszerű megőrzésre, lassú el­fogyasztásra? Átvesszük az új, kommunista erkölcs csíráit megőrzésre és lassú szétpor­­lasztásra? Elég lesz ez? Nem hiszem. 3. Mindez elsősorban értelmi­ségi problémának tűnik. Nem szűkíthető le erre. „Dühöngő” fiatalok ma már mindenütt élnek. Dühöngenek a szó adekvát értelmében, huligá­nok, és dühöngenek csende­sen, jámborul, látszólag „ke­resztényi” békében, „vallás­erkölcsi” alapokon állva. Nem tudnék tiszta lelkiismerettel dönteni abban, melyik típus veszélyesebb minden épülőre, alakulóra, a jampec­e, vagy az ún. „szocialista kispolgár”? Nálunk, a mi­­társadalmunk­ban megnőttek a magasságok. Mindkét fentebbi típus önma­ga számára szűkíti le ötcentis­sé a zenitet. Vágyaik itt köröznek térdmagasságban. Szállhatnának a műbolygók­kal együtt is. Nemrég olvastuk a KISZ Központi Bizottságá­nak nyilatkozatában: „A KISZ a szocialista közösségi gondol­kodást állítja szembe a kis­polgári önzéssel.” Csak vi­gyázzunk. A kispolgári önzés nincs származáshoz kötve. Nem marad meg azok között, akik ilyen környezetből jöt­tek. Ha ez lehető volna, nem kellene kiabálni, sokkal, de sokkal veszélytelenebb volna a helyzet. 4. A darabot nem érdemes ez­úttal különösebben elemezni Jó színpadi mű. Pereg, gördül, kellő helyen sűrít és biztos kézzel old. Cselekménye érde­kes, de nem lényeges. Nem hiányozna. A színmű lényege az erkölcs. 5. A Huszonegyedik Kongresz­­szuson Hruscsov elvtárs már felvázolta a kommunista tár­sadalmi berendezkedés néhány — realitásában is szinte álom­nak tűnő — vonását, a har­mincórás munkahetet, a jelen­tősen megemelkedő reálbért stb. Mindaz, amiről beszélt, sürgetővé, döntő fontosságú­vá teszi, ,hogy vitázzunk az új gazdasági alap megtartásához szükséges új erkölcsi tartalék­ról is. Hruscsov elvtárs a „munka belső szükségérzeté­­ről” beszélt. Azt hiszem, ez a lényeg. Az újfajta etika alap­tétele. 6. Prűdség? Aszkétizmus? Apácanövendékek és szerze­tesjelöltek etikáját hirdetnénk? Nem. Wurlitzer-gép csak a felszínre mutat. (Ha nem is egyenlő súllyal, de egyféle­képpen.) A lényeg abban rej­lik, az, aki így él, mi mellett teszi ezt? Múltkoriban ripor­tot olvastam egy fiatalember­ről, aki minden pénzén cső­nadrágokat és csapott zakókat varrat magának, fejét ameri­kai színész példáján kopasz­ra borotváltatja, szeret szom­bat este nagyokat „rázni” a „jó bőrökkel” , s emellett üzemi KISZ-titkár, szerény, munkájával megelégedettek, figyelmes, udvarias, kulturált, sokat olvas. Álomkép? Nem, valóság. Ha nem is túl gya­kori. Akinek öröme telik ben­ne, éljen — kedve szerint — kívül jampecként, belül em­berként. Csupán akkor van veszély, ha a ruha egyéniség­gé válik. 7. Az előadás arról tanúsko­dott, hogy a szereplőgárda annyit értett csupán: Osborne jó szerepeket írt. A darab ide­gen és távoli maradt számuk­ra. Kik játszottak? Mint ki­derült, gyógyszerésznek nem gyógyszerészek — az előadás­nak csak védnöke és anyagi támogatója a szakszervezet — s színésznek sem színészek. Mintha valamikor már hosszú éveket töltöttek volna vidéki színtársulatoknál, s az ekkor szerzett rutinjukból játszaná­nak, úgy „hozták a figurát.” Rutinháttér nélkül. Volt köz­tük, akinek ez talán első fel­lépése. Kivételnek talán Czil­­ler Zoltánt, Jimmy alakítóját említhetjük, aki vidéki szín­házaink mai jó, közepes át­lagán mozgott. 8. A bemutató nem volt dühí­tően rossz és nem volt fellel­­kesítően jó sem. De gondolat­­ébresztő és hazai viszonyokra is tanulságos. Nyerges András 2. Osborne ban ezért leszól a darabja elsősor­­ró darab, mert be­rni dolgainkba is. EGYETEMI LAPOK Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja Megjelenik minden hétfőn Felelős szerkesztő: Székely Katalin Telefon: 185—207. Bp., V., Egyetem tér 1—3. Kiadja: Hírlapkiadó Vállalat Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Csollány Ferenc Negyedévi előfizetési díj: 6 forint Terjeszti az ELTE, KISZ és SZB Szikra Lapnyomda F. v.: Kulcsár Mihály

Next