Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1959 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1959-07-27 / 9. szám
A VILÁGŰR JOGI PROBLÉMÁI A közvélemény már hoszszabb idő óta különös érdeklődéssel fordul a szputnyikok, a műbolygók keringése és a világűr kutatása felé. Az érdeklődést a valóban korszakos eredmények igazolják és ébrentartják. Arra azonban már kevesen gondolnak, hogy a világűrkutatással kapcsolatban nemcsak technikai, hanem jogi problémák is vannak. Ezekre szeretnék felhívni fiatal jogászaink figyelmét, mert ha nem is lehet elfogadni azt a túlzó álláspontot, hogy külön „világűrjog” van, nem térhetünk ki azon problémák vizsgálata elől, melyeket az űrkutatás és az űrrepülés fejlődése vetett fel a jogtudomány különböző területein, s amelyek igényt tarthatnak az érdeklődésre is. Íme elsőnek az állami szuverenitás felső határának kérdése. Ez azért fontos, mert a mesterséges égitestek keringésük során számos állam légiterében, illetőleg légi terén kívül ugyan, de az illető állam területe felett haladnak el. A nemzetközi jog szerint az államot a területe feletti légtérben teljes és kizárólagos szuverenitás illeti meg. Azonban nincs megállapítva sem a légtér fogalma, sem terjedelme. Egyes szerzők szerint a légitér az a tér, mely vegyi összetételénél fogva képes a levegő ellenállását alapul vevő repülőgépeket és léggömböket „hordani”. Ahol a levegőréteg megszűnik, véget ér a szuverenitás is. Egy más álláspont a Föld vonzóerejének határában látja a szuverenitás határát. Több szerző az államok feletti légteret különböző jogi hatású zónák sorozatának tekinti. Ez az ún. „zónaelmélet”. Helyes megoldást javasol a „biztonsági elmélet”. A. Galina elvtárs szerint az állami szuverenitás felső határát „oly módon kell megállapítani, hogy az megvédje az államot a függetlensége beavatkozásoktól”. Ehhez csatlakozva ajánlja felső határul G. Reintanz, NDK- beli tudós a 100 km magasságot. Ezt az asztronautika tudomány is alátámasztja, mivel eszerint a 100 km magasságon aluli repülés a „hagyományos”, az ezen felüli az „űrrepülés”. A jelen fejlődési fokon tehát itt kell keresni a légtér határát is. A szuverenitás határát azonban ennél feltétlenül magasabban kell megállapítani. A légtérbeni szuverenitás feljogosítja az államot a szükségesnek tartott intézkedések megtételére, így tilalmi övezetek kijelölésére, át- és berepülési, leszállási tilalmak kiadására. A légi fényképezés, jelzések, bizonyos műszerek, technikai, felszerelési tárgyak stb. használatának megtiltására. Be- és átrepülési engedélyek előírására. Navigációs, egészségügyi, műszaki, forgalmi biztonsági stb. rendelkezések alkotására. Mint Kovalev elvtárs mondja: „az állam mindent megtehet a légtérben biztonsága érdekében”. Ebben csak nemzetközi szerződések korlátozhatják, de ez sincs ellentétben a szuverenitással, mert ezek is szuverén akarata alapján vállalt kötelezettségek. Külön helyet foglal el a mesterséges égitestek kérdése. Többen a szuverenitás megsértését látják keringésükben. Ezeknek meggyőzően válaszol Zadorozsnyij elvtárs, kifejtvén azt, „azon vitatkozni, hogy jogos-e a szputnyik megjelenése valamely ország felett, olyan, mint a Hold, a Nap, vagy más égitest megjelenése felett vitatkozni. A szputnyik keringése nincs ellentétben a nemzetközi jog szabályaival”. Mindenesetre a mesterséges égitestek felbocsátási programját kívánatos lenne összhangba hozni és Galina elvtárs szükségesnek tartja felségjellel, vagy megkülönböztető jellel való ellátásukat, s az általuk leadott rádió és egyéb jelzések felhasználásának szabályozását. Különösen fontos a felségjel, vagyis az állami hovatartozás megállapítása lezuhanás és esetleges károkozás esetén. Galina a felbocsátó állam felelősségét állapítja meg, de egyúttal határozottan kijelenti, hogy a megmaradt alkatrészek, műszerek stb. a felbocsátó államnak adandók vissza. A károkozás kártérítés területe még eléggé kidolgozatlan, itt még sok feladat vár megoldásra. Végül felmerül a világűr jogi helyzete problémája. Van álláspont, mely szerint a szuverenitás az égitestekre is kiterjed. Ezt azonban csillagászati tényekkel cáfolják, vagyis azzal, hogy a Föld és az égitestek mozgása következtében az egyes földi államok felett nincs és nem is lehet állandó csillagkép. Azt azonban általában elismerik, hogy a világűr kívül esik a szuverenitás határán, de a javasolt megoldási módjok különbözőek. Van, aki jogilag „senki földjének” tekinti, más az „összemberiség” tulajdonának. Ismét más az ENSZ felügyelete alá helyezné, vagy , ,szabadnak”, semlegesnek nyilvánítaná. A lényeget tárja fel Galina elvtárs, hangsúlyozva, hogy a „világűrt egyetlen állam sem vonhatja jogszabályalkotási, igazgatási és bíráskodási hatósága alá”. A világűrnek a békét, a haladást, az együttműködést, az emberiség ügyét kell szolgálnia. Amint a Szovjetunió javasolja: tiltsák be a világűr katonai célokra való felhasználását. A világűr felhasználását összhangba kell hozni a leszerelés, a külföldi katonai támaszpontok megszüntetésének kérdésével, az űrkutatásira vonatkozó nemzeti programokat össze kell egyeztetni, minden erőt a békés haladásra egyesíteni. Röviden összefoglalva, ezek a már aktuálisnak tekinthető problémák. Természetesen vannak olyan „elméletek” is, melyek alkotóit a fantáziájuk kissé elragadott, s az égitesten esetleg feltalálható ásványi kincsek megkaparintásáról álmodoznak. Ezen az úton nem követhetjük őket, de élesen kell felfigyelnünk arra, hogy milyen törekvések húzódnak meg az „álmok” mögött. V. F. Mecsera elvtárs, leningrádi professzor szerint „a világűrjogot nem lehet a földi léttől elválasztani”. Minket is csak a már megoldásra érett kérdések bemutatása vezetett, s a jövőben is csak a valóság lehet az irányadónk. Dr. Szádeczky-Kardoss László ÉRDEKHÁZASSÁG! Lassan napirendre tértünk a házassági hirdetések felett. Helyesebben mondva megszoktuk, hogy a Lakás, Értesítés, Állás és Egyéb címsorok között szerepel egy ilyen, hogy Házasság. És alatta következnek azok a hirdetések, amelyeknek 99 százalékukban semmi közük a házassághoz. A házasság magánügy! — mondhatná valaki. Igen, magánügy, ha megfelel a társadalom erkölcsi normáinak. De megszűnik magánügy lenni abban a pillanatban, midőn azt nem éri el, s az érdek, — üzlet, — érvényesülés és egyéb erkölcsi süllyesztő melegágya lesz. Hány és hány bírósági akta született és születik, melynek elindítása egy kis házassági manőver. Mert fakad olyan, akinek valóban nincs más megoldása, mint az újsághirdetés útján való megismerkedés. Ezek részére van mentség, elfogadható magyarázat. De a többi? A Népszabadság július elsejei számában jelent meg az alábbi házassághírdetés: „Szolid, barna orvostanhallgató fiatalember házasságot kötne rövid idő alatt 19—21 közötti, Budapesten lakással rendelkező, érettségizett leánnyal. Leveleket Budapest, 3. sz. Postahivatal, Postafiók 63. sz. címre. Kizárólag fényképpel, telefonszámmal, pontos lakcímmel ellátott levelekre válaszolok Ennyi a hirdetés, s ezt nem lehet félreérteni. S akikételkedne benne, hogy itt valójában a lakásra van szükség és a feleség csak kellemetlen velejárója, annak néhány szóban bemutatjuk a hirdetés feladóját. A szolid, barna fiatalember középmagas és inkább fekete. A szegedi orvosi egyetem II. éves hallgatója. Hogy pesti gyerek, ez először értelmetlennek tűnik, de ha eláruljuk, hogy azért jelentkezett Szegedre, mert ott nagyobb lehetősége volt a felvételre, máris érthetőbb a dolog. Hogy visszakerülhessen Pestre, üsse ki, hát megházasodik. A feleség? Nem számít. Fő a lakás. De az egész dolog nagyon sürgős, mert októberig át kell költöznie, akkor valószínűleg sikerül gyökeret eresztenie a pesti aszfaltba. Szóval egy gyors házasság. Merthogy komoly és intelligens fiatalember, a házasságról (a gyorsaság indokaképp) így fejtette ki elvét: Házasodni így is, úgy is kell, tehát mire várjon az ember. Az apja és anyja is csak kétszer látták egymást és harmadszor már a templomban találkoztak. És megszületett a hirdetés. De vajon hogyan gondolta a Szolid fiatalember ezt az üzletnek is tisztességtelen üzletet? Kap pesti lakást, telefont és érettségizett feleséget, aki valószínűleg dolgozik és keres. De mit ad ő? Hitvány személyét? Nagyon kevés. Egyenlő a nullával. Esetleges doktori diplomáját? Az még soká lesz — de félő, hogy megkapja. És hol él ez az ember? Közöttünk. Milyen közösség tagja? Az egyetemé. Hogyan jutott idáig? Nem tudni. Ki törődik vele? Senki? Milyen ez az ember? Becsületes? Aligha. Milyen orvos lesz belőle? Ki tudja? Az első házassági kísérlete nem sikerült. Vajon sikerül-e, s ha sikerül, miért és hogyan sikerülhet? Szocialista társadalmat építünk. Szocialista szellemben kívánjuk nevelni az embereket. Vajon szolgálja-e ezt a célt a házassági hirdetés? Vajon a fenti és a hozzá hasonló esetek hogyan egyeztethetők össze a szocialista erkölcsiséggel? O. I. Pihenés Nemcsak a hallgatók nyaralnak, az egyetem oktatói és dolgozói is ki akarják pihenni a tanév fáradalmait. Az ELTE szakszervezeti bizottsága nem keveset dolgozott, hogy ezt mennél több család számára lehetővé tegye, mert a dolgozók, hiába, már családos emberek és legalább üdülniegyütt akarnak szeretteikkel. A visegrádi üdülőt átépítették. Hét egymásba nyíló nagy szobát tizennégy különbejáratúra alakítottak. Folyóvíz, sőt meleg víz van mindenütt, még arra is gondoltak, hogy olvasólámpa mellett olvasson, aki akar. Aki ma már dicséri a Visegrádi üdülőt, nem is gondol rá talán, hogy a szakszervezeti bizottság és az aktívák, a műszaki osztály és a háziműhely mennyi munkája fekszik benne. Tavaly bizony még alig akartak Visegrádra menni, ma már olyan jó az üdülő híre, hogy több az igénylő, mint amilyen nagy a befogadóképesség. Előreláthatóan kétszázhuszan töltik itt a nyarat, sokan családtagjaikkal együtt, szeptemberben pedig az ELTE KISZ-iskolája költözik egy hétre az üdülőbe (mely voltaképp a Pedagógus Szakszervezet tulajdona, de immár 1970- ig az ELTE használhatja). Ezenkívül a szakszervezetibizottság több egyetemmel, illetve főiskolával: Egri Pedagógiai Főiskola, a Pécsi Pedagógiai Főiskola és a Miskolci Nehézipari Egyetemmel közösen csereüdülést szervezett meg. Nagy előnye, hogy a sokgyermekes családok részére sem drága. Balatonlellén, Balatonföldváron és Sopronban a Művelődésügyi Minisztérium jóléti osztálya biztosított mintegy hetven személy részére ugyancsak családos üdülési lehetőséget. Nincs egészen rendjén, hogy a különösen kedvelt üdülőhelyeken (csekély kivételtől eltekintve) az elő- és utószezonban biztosították csak az üdülési lehetőséget. Harminchárman töltik szabadságukat a Szovjetunióban, Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban. (A Társadalombiztosítási Tanács közreműködésével, az Express Utazási Iroda útján.) Ezenkívül számosan nyaralnak a Pedagógus Szakszervezettől kapott SZOT beutalójegyekkel és megkezdődött a gyermeküdültetés is. A Pedagógus Szakszervezet dicséretére szolgál, hogy lehetővé tette üdültetési lehetőségeink nagy részét a nyári hónapokban nyújtanunk, mikor is a legtöbben vehetik igénybe. Sok-sok nehézség után, dolgozóink változatos és váltakozó igényeinek lehetőség szerinti kielégítésével az üdülés szervezési időszaka lezárult. Kellemes üdülést, jó szórakozást kíván valamennyiüknek az egyetem szakszervezeti bizottsága NÉHÁNY SZÓBAN Az üres egyetemi padokat elfoglalták a volt egyetemi hallgatók, akik már több éve tanárok. A Központi Pedagógiai Továbbképző Intézet háromszáznegyven „vén diáknak” a nyár folyamán továbbképző tanfolyamot indított. Főleg a vidéki középiskolák tanárai vettek részt a tanfolyamon, önkéntes jelentkezés alapján a Megyei Tanácsok Oktatási Osztálya választotta ki és javasolta a tanárokat a továbbképzésre. Lehetőleg azokat választották ki, akikben tudományos ambíció van, és a szocialista nevelésben eddig is már kiváló eredményeket értek el. Ezért a résztvevők között találhattunk az ötvenéves tanár bácsitól kezdve a huszonnégy éves, majdnem újdonsült tanárig különböző pedagógiai gyakorlattal rendelkező kollégákat. Találkoztam egyik tanárral, aki 1956-ban végzett velem együtt, ő Zalaegerszegen tanít, irodalom szakos. Általános iskolában tanított egy évig. Jó, színvonalas munkájáért a másik tanévben már gimnáziumba helyezték át. Közben hívták vissza az egyetemre, nem jött. Megszerette a munkáját, és jól érzi magát Zalaegerszegen. Felesége — mert időközben megnősült — szintén ott tanít vegytant. Mindketten részt vesznek a Zala megyei tanács által rendezett TIT-munkában. Kérdésemre, hogy miért jött a továbbképzésre, azt felelte, „hogy az új módszertani és a legújabb tudományos eredményekre szükségem van az oktató munkában is, de szükségem van akkor is, ha irodalmi előadásokat tartok. Sokat tanultam itt, sok újat hallottam, kellemes volt az itt eltöltött idő azért is, mert régi kedves tanáraimat, társaim közül néhányat viszontláthattam, beszélhettem velük. Az irodalom szakosok továbbképzése Budapesten volt. Mindössze százhúsz tanár részére tudtak biztosítani nyári szervezett képzést. A jelentkező sokkal több volt, hiszen már évek óta — nagyon helytelenül — a magyar szakosok továbbképzésére szervezett formában nem fordítottak gondot. Igaz, hogy az irodalmat tanítók újságokból, kulturális és egyéb folyóiratokból tájékozódhatnak nagyjából az új irodalomról. De ez nem elégséges annak a magyar tanárnak, aki gimnáziumban tanít. Hiszen itt kell kialakítani az ifjúság művészi irodalomszemléletét és kritikai érzékét, ehhez pedig a tudományos felkészültség mellett ügyes és jól bevált új módszertani formák használata is szükséges. A módszertani formákat pedig csak szervezetten, több iskola tanárainak tapasztalatai alapján lehet javítani. Ezért helyes a Központi Pedagógiai Továbbképző terve, amelynek alapján a jövőben folytatják és nagyobb létszámmal az irodalomszakosok továbbképzését. Az idegen nyelvszakos tanárok közül többen részt vehettek a továbbképzésen Debrecenben. Kétszázhúsz orosz, német, francia, angol szakos tanár részére biztosították a tanulási lehetőséget. Orosz szakos tanárok között volt több, aki általános iskolában tanít. A debreceni idegennyelvű továbbképzésen is főleg módszertani utasításokat kaptak a résztvevők. Befejeződtek a tanfolyamok. Hasznos és tanulságos volt a résztvevők munkája. A továbbképző intézet számára javasoljuk, hogy a jövőben tegye lehetővé azt, hogy minél több tanár vehessen részt a tanfolyamon és az előadókat is önkéntes jelentkezés alapján válasszák ki! M. M. VIT A bécsi Világifjúsági Találkozó lázas előkészületei folytak még, amikor megérkeztek hazánkba a távoli Korea és Vietnam küldöttei. Itt, Budapesten állomásoztak néhány napig. A KISZ Központi Bizottságának tájékoztatása szerint a VIT-re utazó delegációk közül negyvenegy ország mintegy ötezer fiatalja hazánkon utazik át. Láttuk a testvéri, Román Népköztársaság küldötteinek hajóját a Dunán, akik úgy, mint a magyar ifjúság küldöttei, hajóval utaztak Bécsbe. A szovjet ifjúság nyolcszázhetven tagú delegációját lelkesen fogadták a határállomáson. Debrecen, Szolnok érintésével folytatták útjukat Bécs felé. A világ szeme most Bécsre szegeződik, ahol több mint száz nemzet ifjúságának képviselői hetedizben találkoznak egymással a béke és a barátság jegyében. A küldöttek között ott találjuk Salamon Zoltánt és Kővári Editet, egyetemünk képviselőit is. Őket érte az a megtiszteltetés, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet képviseljék. Szívből kívánjuk a VIT valamennyi részvevőjének, hogy kéz a kézben erősítsék a világ ifjúságának baráti kapcsolatát.* Az egyetemünk a bécsi Világifjúsági Találkozóra a következőket vitte: Az Együtt című lapból százötven példányt, német, orosz és angol nyelven. Hatvan darab fényképet, amely az egyetem életét mutatja be. A fényképek hátlapján német és orosz nyelvű magyarázó szöveg van. A dolgozók KISZ-szervezete szép fényképalbumot készített Budapestről, és az ország néhány érdekesebb vidékéről. Ezt az albumot az argentin delegációnak adják. bér— A vonat kilencven percet késett Nagyon türelmetlenül vártuk a találkozást. Vendégeink Leningrádból érkeztek és kollégák, magyar szakos bölcsészhallgatók. A megismerkedés kicsit félszegen indult, de aztán hamar megbarátkoztunk, s az ebédnél már vidáman beszélgettünk felváltva hol magyarul, hol oroszul. Először is leginkább az érdekelt bennünket, mit és mennyit tanulnak az ottani magyar szakon? Boldogan fedeztük fel, hogy alaposan ismerik szakmájukat. Milyen jó érzés tudni, hogy messze Leningrádban egy fiatalember a régi magyar képzőkről írja a szakdolgozatát, és úgy eligazodik a Tihanyi Apátság Alapító Levele latin sorai közé ékelt magyar szavain, mondattöredékein, hogy bátran felvehetné a versenyt a mi hallgatóinkkal is. Borisz elmesélte, hogy a vizsgatétele éppen Bornemissza Péter volt. Szvetlánától pedig megtudtuk, hogy nagyon szereti Csongor és Tündét. Az élő magyar irodalom is rendkívül érdekelte őket. Egyik este megnéztük a Nemzeti Színházban a Kormos ég című drámát. Meglepő hatása volt. Bár nem értettek meg minden szót, átélték és átérezték, hogy „az élet, az igazság jelent meg előttünk a színpadon.” Nyomban meg is kérdezték: lefordították-e már oroszra ezt a drámát? Ha nem, szívesen megpróbálkoznának vele. Hiszen ez hű tükre az 1956-os magyar tragédiának, s az igazságot alaposan és minél részletesebben meg kell ismernie a szovjet népnek is — mondták. Természetesen nemcsak szakmai kérdésekről beszélgettünk. Kikérdeztük egymást az egyetemi életről, a szórakozásokról, sőt még a divatról is. Budapesten megnéztük a könyvtárakat, múzeumokat, majd a Vidám Parkba mentünk el. Itt nagyszerűen éreztük magunkat. (Leningrádban csak kultúrparkok vannak.) Legnagyobb sikere a hullámvasútnak volt, de az Elvarázsolt kastély hordójától is nehezen vált meg a társaság. A rendkívüli meleg ellenére is fáradhatatlanok voltak. Javaslatunkra ezután a Kőbányai Sör és Malátagyárat tekintettük meg. Vezetőnk bemutatta a sör útját az árpától a palackokig. Saját magunk is igyekeztünk minél alaposabban meggyőződni az eredményről... A Budapesten töltött tíz nap programjából nem maradtak ki a kirándulások sem. Voltunk Visegrádon. A rekkenő hőségben hősiesen felmásztunk a várba. Hazafelé a hajón magyar és orosz népdalokat énekeltünk, közmondásokra, tréfás versikékre tanítottuk egymást. Vendégeink nagy szorgalommal igyekeztek utánunk mondani: „mit sütsz, kis szűcs, sós húst sütsz, kis szűcs.” Vasárnap pedig a Balatonhoz látogattunk el. Előzőleg már annyi szépet meséltünk a „magyar tengerről”, hogy végül félni kezdtünk, hiszen ők ismerik az igazi, nagy tengert, bizonyára csalódni fognak. De nem csalódtak. A Balaton elbűvölte a szovjet diákokat is. Ez a füredi vasárnap egyben a búcsúzás napja volt. Kollégáink még nem haza indultak, hanem saját kérésükre egy hétre a Székesfehérvár melletti Szabad Élet Tsz-be mentek dolgozni, hogy jobban megismerhessék a vidéki életet és a nép nyelvét. őszintén sajnáltuk, hogy már el kellett válnunk. Még utoljára képeslapokat cseréltünk, jelvényeket ajándékoztunk egymásnak. Mi, harmadéves orosz-szakos hallgatók, akik kísértük őket budapesti tartózkodásuk alatt, gondosan feljegyeztük címeiket, mert szeretettel meghívtak bennünket Leningrádba, és ha őszi tanulmányútunk során mód nyílik rá, feltétlenül meg is látogatjuk őket. Ezért tehát így búcsúzunk: Viszontlátásra, kedves vendégek, a mielőbbi viszontlátásra! Török Éva