Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)
1960-01-23 / 4. szám
„ Fogas“ kérdés van ám most már nekünk egy jó kis menzánk. Szép kis terem, asztalokkal, székekkel, konyhával, amelyben nem főznek, s eddig volt papírszalvéta is, így persze tisztábbak maradtak a térítők, mert volt mibe törölni a késeket. Most szalvéta pillanatnyilag nincs, mert hát valószínűleg olcsóbb a mosatás. Ezenkívül van még három csodálatosan szép nyolcszögletes faragott oszlopunk. (Ezek miatt nem volt hamarabb menzánk!) Van még öt ablakkilincs, egy pianínó és található öt darab fogas is. — Helyben vagyunk, itt jön a probléma. Szóval étkezünk itt vagy százegynéhányan egyszerre, s részben, mert mi gazdagok vagyunk és van télikabátunk, részben, mert kényelmesek vagyunk és nem szeretünk télikabátban ebédelni, a fent említett holmikat szeretnénk valahová lerakni. Hát kérem van itt lehetőség! Van öt fogás, mint már említettem. Ezekre fér a legkevesebb kabát. Van öt ablakkilincs, s ide is elfér párosával vagy tíz kabát. (Megjegyzem hat ablak van, de egyről a kilincs is hiányzik.) A pianinó sem azért van, hogy szóljon a jó ebédhez a nóta, hanem, hogy soksok kabátnak, kalapnak adjon nyugodt, békés pihenőhelyet, így leírva persze ez csodálatosan hangzik. Talán szépen is. De jöjjön oda egyszer étkezni valaki, mondjuk ma csúcsforgalmi időben, majd meglátja hányszor dől a fejére a tömött fogas. De lehet része olyan élvezetben is, hogy a dőlés következtében a kalapját egy levesestálból szedheti ki. Mulatságos, nem? Hogy milyen megoldást lehetne találni? Hát nézzük sorba a javaslatokat. Fel kellene szerelni a hatodik ablakra a kilincset. Ez is valami, két kabátnak jó. Persze, ha az akasztó hiányzik, a kabátról — amelyik természetesen öt perccel ezelőtt szakadt le —, akkor csak egynek. De úgy kell neki, miért nem varrja fel a tulajdonos. gSk Venni kellene még néhány pianinót. Nem drágák, de sok kabát elfér rajtuk. A zongora kicsit költségesebb, de sokkal több hely van rajta. El lehetne adni a nyolcszögletes oszlopokból egyet — állítólag nagyon értékes, nem is lehet csak úgy egyszerűen kapni — s a rengeteg pénzből lehetne venni néhány fogast. Mert higgyék el, kedves gazdasági vezető kollégák, a kabátok tárolására — bármilyen furcsán is hangzik — a fogas a legmegfelelőbb. Nem is olyan drága, mint a zongora! Ezt a kis cikket, cikkecskét pedig, hogy stílszerű legyen a dolog — fogas kérdésről van szó — fogorvosi rendelőben írtam. Fogpótlásra várok. Vannak még hiányosságok. Befejezésül kedves olvasóink fogasokat bármilyen számban elfogadunk, ha már sok van, majd megírjuk. Cím: Rákóczi út 5. UK- menza. Lapzárta után hallottuk meg, hogy még két fogas érkezett menzánkba, és a kilincsek is megmaradtak. Egy télikabáttal rendelkező étkező. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ” Ahol javult és ahol nem javult a vizsgaeredmény Két vizsgáztató a geofizikusokról és a biológusokról Szorongás, félelem, bánat, öröm, nyert csók és csokoládé a jutalma az egyetemi munkának. Ennek a többféle érzésnek és ajándéknak a furcsa keverékét figyelheti meg a nyitott szemű ember az egyetem folyosóin. De nem mindenhol. Mert én szokatlan módon az egyik folyosón csak üvegekkel, óriási lombikokkal találkoztam össze. A girbe-gurba folyosó végén benyitok az egyik szobába. Keresek valakit, aki útbaigazít. Üres. Itt is csak lombikok, meg polcok, meg üvegek vannak. Jobbra az első ajtónkopogtatok, itt van kilincs is, bemehetek. Nyilasi János docens elvtárs szobájában vagyok, ahol rajtam kívül vendég Boksai Zoltán adjunktus elvtárs is. Valamilyen egyetemi tankönyv van a kezükben. Kedvesen fogadnak, készségesen mesélnek az eddigi viszgatapasztalatainkról Boksay elvtárs az elsőéves fizikus, geofizikus hallgatókat vizsgáztat. Az eddigi eredménnyel meg van elégedve. — A hallgatók válogatotton tehetséges és szorgalmas eraberek. A felvételi bizottság jól döntött, amikor felvette őket. Szerintem ugyanis a felvételi bizottság jó, alapos munkája a tanulmányi eredmény emelésének, a szakmai képzés elmélyítésének legfontosabb tényezője. Eddig a geofizikusok eredménye néhány tizeddel mindig mögötte maradt a fizikusokénak. Az idén az elsőéves geofizikusok teljesen felzárkóztak a fizikusokhoz. A bukásodról érdeklődöm. Boksay elvtárs mosolyog, mert egy elsőévest sem buktatott meg. Ezt a jó eredményt azzal magyarázza, hogy a hallgatók egész évben tanultak, szeretik a szakmájukat. — A folyamatos tanulás eredményét nemcsak a vizsgáktól mérhetjük — mondja —, hanem azzal is, hogy a leadott anyagot alkalmazni is tudják, a legtávolabbi területeikkel összekapcsolják. Jártasságuk van, él bennük az anyag. Nyilasi elvtárs az elsőéves biológia-földrajz szokosokat vizsgáztatta általános kémiából. Az ő tapasztalatai már nem ennyire szépek, mint Boksay elvtársé. A hiba gyökerét abban látja, hogy ennek a szaknak a középiskolában nincs megfelelő propagandája. Felvételre kevesen és nem a legjobban érettségizők jelentkeznek. A felvételi bizottság így nehezen válogathat, vagy egyáltalán nem válogathat a jó és a legjobbak között. A legtöbb hallgató ezen a szakon hajlamos a magolásra, nem akar leszokni erről a középiskolában is helytelen módszerről. Általános kémiában pedig gondolkodni kell éppen úgy, vagy még talán fokozottabban, ahogyan a biológiában. A magosok képtelenek a nagy összefüggéseket felismerni, ezek alapján tanulságot levonni a következő lépéshez. A helytelen tanulási módszer miatt gyenge ezeknél a hallgatóknál a vizsgaeredmény. Eddig mindössze három vizsgázónál tapasztalt komoly érett tudást, szakértelmet: Berend Mihály, Bartha Zsuzsa, Magyari József, a gyakorlati jegyük is jeles. — Az előző évekhez mérten változott valamit a vizsgaeredmény? — Sajnos, nem. — MM — AbDU SANS 25. BUDAPEST ESTE A KOLLÉGIUM FOLYOSÓJÁN Hiába, nem fér több a fejembe! Tanárképzés és hivatástudat Beszélgetés Bárányos István adjunktussal Egyetemünk Két karon, a Természettudományi és a Bölcsészkaron elsősorban tanárképzés folyik. Ez azt jelenti, hogy a két kar hallgatóinak többsége pedagógus lesz, és a végző hallgatók általában közép vagy általános iskolában helyezkednek el. A tanári munkához azonban nem elég a jó szakmai felkészültség. Pedagógiai ismeretekre — és nem utolsósorban — hivatástudatra, hivatásszeretetre is szükség van. Az első kettővel általában nincs baj, jó szakmai felkészültséggel és egyre kiterjedtebb pedagógiai szakértelemmel hagyják el az egyetemet a tanárszakot végzett hallgatók. A nehézségek inkább a hivatástudattal vannak. Nagyon sokan úgy jönnek az egyetemre, hogy — bár tanári szakon tanulnak — nem tanári, hanem más pályára készülnek, helyesebben mindent inkább vállalnak, csak a tanári munkát nem. Mások azzal a tervvel jönnek az egyetemre, hogy ha végeznek, tanárok lesznek, de mire befejezik tatnulmányaikat, megváltoztatni ják szándékukat, és nem fogadják el a felkínált tanári kzállást. Sok vidéki hallgató, aki eredetileg vissza akart s menni szűkebb hazájába, volt ráiskolájában tanítani, az államvizsga után nem hajlandó vidékre menni, mert a Pesten töltött évek megváltoztatták életmódját és szem■ léletét is. Így adódik aztán, hogy a vidéki általános és középiskolákban igen sok állás marad betöltetlenül, mert a Pesten tanult tanárszako■ sok nem akarnak vidéken tanítani. Nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy felismerjük, mennyire egésztségtelen ez a jelenség. Ugyanakkor a tanári, nevelői hivatás indokolatlan lebecsülésével is gyakran találkozunk olyanok részéről, akik nem is ismerik közelebbről a pedagógus munkáját. Igaz ugyan, hogy nem a legjobban fizetett munka, de nem szabad csak anyagi szempontok alapján ítélkezni. Akinek a munkahelye megválasztásánál egyetlen, vagy legfőbb szempont a pénzszerzési lehetőség, nincs hivatásérzete. Mindig oda megy, ahol jobban fizetnek , — tekintet nélkül arra, hogy megfelel-e szakképzettségének a rábízott munka. A KISZ végrehajtó bizottsága és a szerkesztőség elhatározta, hogy a tanári hivatástudat problémáiról vitát indít. Kérjük olvasóinkat,hogy a felvetett kérdésekről írják meg véleményüket lapunknak. Úgy gondoljuk, a szocialista szakemberek képzését ezzel is elősegíthetjük. ★ Felkerestük Bárányos István adjunktus elvtársat, a Tanárképző Tanács titkárát, és megkértük: mondja el véleményét a tanárképzés főbb problémáiról. ■ A felszabadulás előtt — és még utána is néhány évig — a tanárképzés párhuzamos volt a tudományos képzéssel. A középiskolai tanárok képzését a Tanárképző Intézet irányította, és tanári oklevelet csak az kapott, aki a tanárképzőt is elvégezte. Erre az időszakra az volt jellemző, hogy elsődleges feladatnak a „tudósképzést” tartották, a tanárképzést viszont lebecsülték — mondja Bárányos elvtárs. Azóta a Tanárképző Intézet megszűnt, funkcióját az egyetem vette át, de a tudósképzés még ezután is előtérben volt. Ma az egyetem minden szervének közvetlen feladata a tanárképzés. E feladat végrehajtását segíti az 1958-ban létrehozott Tanárképző Tanács is. Sajnálatos azonban, hogy a szaktanszékek még ma sem fordítanak elég figyelmet arra, hogy hallgatóikat a tanári pályára készítsék fel. Bár ezen a területen már értünk el eredményeket, még sokat kell tenni azért, hogy megszűnjék a tanárképzésnek ez a burkolt lebecsülése. Minden tanszéknek abban a tudatban kellene munkáját végeznie, hogy a hallgatók többsége gyakorlatilag tanár lesz. És itt a fiatal oktatóknak is változtatni kellene szemléletükön. A lebecsülés onnan ered, hogy ezek a különben tehetséges, szakmailag alaposan képzett tanársegédek és adjunktusok maguk sem ismerik az iskolai életet, csak saját diákkoruk halvány emlékeiből, mivel az egyetem elvégzése után közvetlenül tanársegédi állást kaptak, és nem szereztek iskolai gyakorlatot. Most az a törekvés, hogy az erre vonatkozó miniszteri rendelet értelmében ezek a fiatalok egyetemi oktatók legalább (Folytatás a 2. oldalon) Jégzajlás (Fotó: Tompa)