Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-12-03 / 41. szám

BARANYI FERENC: HUGÓM Nagyváros, jöjj elébe, fogd meg kezét, ne féljen. Hisz oly bátortalan még, mint tanyafény az éjben jobbkezében zavartan szorongatja motyóját, lábai a nagy utat lassan, remegve róják. Megy a lány, szembe fénynek, siet az egyetemre, mintha tizennyolc évnyi múltjától menekedne, csupasz vidéki háztól, sártól sivár utaktól, melyek ködökbe vesznek s egykedvűek, mint az aggkor. fut malac-etetéstől, odahagyja a konyhát, hol füstökt szürkeszinű nagykendőjükbe vonnák. • fut elmozdult szavaktól, nyomába sose érjen „hozz be szenet”, „etess meg”, „vízért szaladj ", „tejért menj!” Húgom halad a járdán, siet az egyetemre, mintha tizennyolc évnyi múltjától menekedne, neonfényt íroz a szél és ijedt szemébe fújja, fényes szelekbe terül Baranyi Jutka útja, befogadja a város, mint óceán a csermelyt. És több a csönd falunkban. Ismét egy ember elment. DONÁTH RÓBERT: OLY GYÖNYÖRŰ Oly gyönyörű temetést akarok, nem a romlást sem nem az őskori barbár sir-körülállást rög-ledübörgést úgy akarom: hamvasszanak el, ha halott leszek én maradék hamumat erőskarú férfi szorítsa marokra s a szélbe hajítsa Gyáva enyészettől szabadulni fogok és a romlást nem lekötötten várom Pernye-szirom leszek én habzó vízi ár tetején látott nyakú örvény-kelyhek ölén meg a szél erején meg a sok-sok nyitva felejtett szembe csapódva Tűz Te fogadj be Láng Te ölelj át Szél Te repíts fel Csak Ti temessetek engem Mint elemek közt ritka elem úgy leszek én más mint ami voltam testemmel anyagokba hatolva (1960) -0-0 Cluck, Grieg, Cersimin - a siker jegyében Az Egyetemi Koncertzenekar vendégszereplése Szegeden Már nemcsak ígéretek Antal folómitvitsiek kiállítása a Petőfi Múltumban Fellépni, szerepelni nem kis dolog. Különösen izgalmas egy nem hivatásos zenekarnak, nagyon iszeneértő közönség előtt, nehéz, igényes darabokkal. Mert a szegediek érdeklődő, zenekedvelő emberek, és Szeged zenei téren, országos viszonylatban is, jelentős kultúrközpont. Nemcsak színvonalas operatársulata van (nagyrészt Vaszy Viktor érdeme), de élénk kultúrélete, s számos egyéb zenei eseménye is. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, nagy érdeklődés előzte meg az Egyetemi Koncertzenekar vendégszereplését. A várakozás egyik oka kétségtelenül a műsorösszeállításban volt. Az est öt műsorszámából négy eddig még nem hangzott el Szegeden. A szólisták ismert művészek: Antal Imre, Petur György. (Bár a kevésbé közismert Sirokay Zsuzsanna Debussy Szent és profán táncának nagyszerű előadásával szintén jogos sikert aratott.) A jórészt egyetemistákból álló zenekar már az előadást megelőző rövid próbán olyan kedvvel, lelkesedéssel játszott, hogy a siker várható volt. A műsor első részében bemutatott Gluck-nyitány, Iphigenia Aulisban és Grieg A-moll zongoraversenye határozottan jól sikerült. Baross Gábor tehetséges karmester, és Petur György nagyszerű zongoraművész. S a zenekar pontos, jól felkészült. Talán több nem is kell egy egységes, jó előadáshoz. Szünet után a már említett Debussy-darab mellett Ravel Pavane-ját és befejezésül Gershwin művét, a Kék rapszódiát játszották. Különösen az utóbbi számított szenzációnak Szegeden. Antal Imre játékához nem kell kommentár. Elismert művész és a Gershwin-mű avatott tolmácsolásával, is igazzolta, hogy a bolsanói zongoraversenyen nem érdemtelenül nyerte el az előkelő helyezést. Említésre méltóbb, hogy a zenekar csaknem teljesen felnőtt a különben meglehetősen nehéz, rutint, virtuozitást igénylő műhöz. Csaknem kifogástalanul, jó tempóban, dinamikusan játszották, néha azonban túlzott hangerővel. így történhetett, hogy a zenekar időnként háttérbe szorította a zongorát. Siker. Ennek jegyében zajlott le a szegedi vendégszereplés, a koncert. A telt ház, a főleg egyetemistákból összetevődő közönség tapsvihara az érdeklődés, a siker fokmérője volt. Szokács László ! Ady Endre: A fekete lobogó küz-amely ellen Ady Egy emberöltő telt el Adynak az egyházi reakció ellen vívott harcai óta, de ez a harc még ma sem a múlté. Nem teljesen a múlté az az erő, dött. Ady Endre újságírói munkássága mindenekelőtt az egyháznak a feudális maradványokat és szellemet konzerváló szerepe ellen üzent hadat. Harcolt az egyházi intézmények elavult társadalmi kiváltságai ellen. A vallásos világnézettel évszázadok óta összefonódó embertelen és antidemokratikus megkülönböztetéseket akarta felszámolni. A különböző embercsoportokat egymás ellen uszító „felekezeti részegséggel”, a babonával, a sötétséggel fordult szembe. Adyt felháborította, hogy klerikális elemek, idejét múlt vallási dogmák az emberiséget feltartóztathatják a világ megismerésében és haladó törekvéseikben. Ady Endre újságcikkeinek olvasása azonban nemcsak a megismerés új állomásait nyújtja az olvasónak, hanem páratlan művészi élményt is. Prózája — akárcsak versei ■— tömörségükkel és a kifejezésmód sajátosan Adys ízével, az irodalmi megformálás tökéletességével és ezer árnyalati változatosságával az irodalom bármely műfajával egyenértékű rangra emelik az újságírást. FRANCIA EST A SZÍNJÁTSZÓKOR ELSŐ ÖNÁLLÓ PRODUKCIÓJA A színjátszókor vasárnapesti bemutatóját sokhónapos munka előzte meg. A szereplők diákok voltak, közülünk valók, akik a tanuláson kívül a mi szórakozásunkra, de saját önképzésre is időt áldoztak. Ezért mindenekelőtt köszönet és elismerés illeti őket. Régen vártuk már ezt a bemutatót, mint a színjátszókor első, önálló produkcióját. A Francia est műsora igényes és változatos volt, s ha nem is teljes (nem is ez volt a cél), de jól összeillesztett képet adott a francia vígjátékirodalomról. Viszont a műsorterv megvalósítását és kivitelezését már kevésbé tartjuk szerencsésnek. A művészeti vezetőnek (Pártos Géza) és a rendezőnek (Mede Tibor), nyilván az volt a célja, hogy az együttes minden tagját szóhoz juttassa és ezt mi is helyeseljük, hiszen a fejlődés szempontjából ez igen fontos tényező, csak a kivitelezés ellen van kifogásunk, ahogyan a szereplők szóhoz juttatása ebben az előadásban megnyilvánult. Nem hisszük, hogy ez a módszer elősegítené a színjátszókor tagjainak színészi fejlődését. Egy rövidke jelenetben, bármilyen tehetséges színjátszóról is van szó, képességeinek csak bizonyos kis hányadát tudja bemutatni, hiszen néhány perces tartózkodás a színpadon sem alaposabb jellemformálásra, sem különösebb elmélyedésre nem ad alkalmat és lehetőséget. Különösen a Mizantróp néhány előadott részlete példázza az elmondottakat. Moliére-nek ezt a talán legszellemesebb és legtökéletesebb vígjátékát szinte szentségtörés volt így feldarabolni. Azt pedig már egyenesen túlzásnak tartjuk, hogy az előadott három jelenetben két Alceste és két Céline szerepelt, így ugyanis a szereplők egymást fosztották meg a jellemformálás lehetőségétől. Mert például Alceste és Célimene nagy féltékenységű jelenetében Kovács P. József jól hangsúlyozta a szerelmes férfi kétségbeesett érzését megcsalatásán, de ennél többet a jelenet jellege és terjedelme miatt nem villanthatott fel Alceste rendkívül összetett és problematikus figurájából. A versfelolvasási jelenetben Bálint András játszotta Alceste-t — meglehetősen színtelenül, csupán a jelenet végén, a népdal elmondásakor volt néhány szép pillanata. Említsük meg a két jelenet többi szereplőit is: Nagy Anikó, mint Célimene, a féltékenységi jelenetben stílusos volt, Kertész Péter és Bródi Zoltán (Fronte, Philinte) pedig kitűnően komédiáztak a versfelolvasási jelenetben. A harmadik előadott részlet Célimene és Arsinoe nagy szópárbaj jelenete volt. Kétségtelen, hogy játékra ez a jelenet adja a legnagyobb lehetőséget, azonban a két szereplő, Bódis Éva és Bényi Mária, messze elmaradt a szerepadta lehetőségektől. Egész jelenetükben nem tudtak felszabadulni, alakításuk visszafogott, színtelen volt. Az Anouilh-darabból előadott részlet már sokkal egységesebb, sokkal kedvezőbb hatást mutatott. Itt csak az sajnálkozott, aki ismerte a teljes darabot, hogy ezt a végtelelenül szellemes és sajátságos humorú művet nem élvezhette végig. (Egyébként azért is érdemes lett volna egészében bemutatni a darabot, mert hazánkban még csak egy helyütt, Szegeden játszották 1957-ben néhány estén át. Az Apák iskolája színészi alakítás szempontjából is rendkívül igényes darab. Szerepei nehezek, de egyben végtelen hálásak is — ha jól játsszák őket. Azínjátszókör körülbelül egyharmadát adta elő a darabnak, s így az előadásukban érdekes, de érthető módon áttolódott a hangsúly az apáról Araminthe figurájára. Mivel ebben a részben ő van a legtöbbet színen, úgy tetszik, mintha ő lenne a vígjáték központi alakja is. Ezt a hangsúly áttolódást méginkább aláhúzta Buzsáki Ilona igen jó Araminthe alakítása. Játéka szellemes és könnyed volt, számos ötlettel teli. Bálint András lovagja szintén jó alakítás. Az ifjúi hév, a naiv ravaszság és a harci kedv szerencsésen ötvöződik figurájában. Az est legkellemesebb perceitő érthetően — a Pathelin mester előadása szerezte. A szereplőknek itt lehetőségük volt teljesebb jellemformálásra — és szinte valamennyien éltek is ezzel a lehetőséggel. A rendezői szándék is ennél a darabnál volt a legvilágosabban kivehető. Míg az előző daraboknál a rendezés inkább csak a betanítás munkájára korlátozódott, itt határozott stílusirányzatot teremtett. Az előadás igen jó ütemű, friss és pezsgő volt, a commedia del’ artes színezetet is csak dicsérni lehet. A tudatos rendezői kéz jól bontotta ki és közvetítette a darab morális igazságát, amiből egyben a komikum lényege is fakad, amely szerint a hétpróbás csalónak bűnhődnie kell, mégpedig a legegyügyűbb csaló által. A szereplők közül szinte mindenkit dicséret illet, elsősorban Benkő Évát, aki Pathelin feleségének rövid szerepében az egész est legjobb színészi teljesítményét nyújtotta. Néhány jelenetében kitűnő portrét fest, alakítása sokszínű, kellőképpen árnyalt. Pathelin mester nehéz szerepét Fodor Tamás játszotta — igen kitűnően. Rendkívül friss, ötletes játékot produkált, kár,hogy az alakítás a darab vége felé valamit esett, itt néha önmagát ismételte. Kertész Péter jól érzékeltette a boltos kapzsiságát, majd megzavarodását. Rafael András pedig hiánytalanul keltette életre a juhász látszatra együgyű, de végeredményben nagyon is ravasz figuráját. S végül Matkovics Lajos a bíró szerepében az előadás egyik legeredetibb alakítását nyújtotta. Újhelyi János A KISZ V. kerületi bizottsága pénteken délután aktívaértekezletet tartott a Nehézipari Minisztérium kultúrtermében. Az előadó Komócsin Zoltán elvtárs, a KISZ KB első titkára volt. Az aktívaértekezleten az egyetemi KISZ-bizottság több tagja, valamint az alapszervezeti titkárok vettek részt. Az élet sajátos látásmódja a fotóművészet kiváló fiatal képviselői állították ki képeiket a Petőfi Múzeumban. Friedmann Endre, Lajos György és Pálfai Gábor alkotásai hirdetik: a magyar fotóművészet olyan rangos utánpótlással rendelkezik, mely alkalmas arra, hogy európai színvonalát tartani lehessen. Éppen úgy, mint a képkiállításnál, itt is nehéz a formáról érzékletesen beszámolni, a kiállítást meg kell nézni, hogy „képet kapjon“ a látogató arról, amit szinte le sem lehet fordítani a gondolatközlés másik formájára. Az alkotások tartamáról és tematikájáról azonban lehet szólni. Örvendetes jelenség, hogy mindhárom fiatal fotóművész nyitott szemmel (és lencsével) jár a mai életben, a munka, a szerelem, a mindennapok művészi vázlata nyert megörökítést alkotásaikban. Hármuk közül a legérettebb művészettel Friedmann Endre rendelkezik, aki céltudatos művészi programmal örökít, képei közül különösen az Ott a fényképész, Hajnal a körúton, Jelenet a Seherezade című balettből címűek tetszettek, ezek voltak azok, melyek a kiállítás átlagos színvonalán mozogtak. Két képe azonban messze túlemelkedett az egész kiállításon: a Mártír temetése után és a Kodály Zoltán címűek, ezeket már külön kell és lehet kezelni, mint a fotóművészek élvonalában helyet foglaló alkotásokat. Pálfai György alkotásai nemkülönben magas színvonalat képviselnek, különösen a Délután, Önfeledt pillanat, Munkaszeretet, Réber László és a Győztes gól című alkotásai tetszettek. Lajos György Figura, Szerencsevadászok, Nehezen megy, Tábortűz és Ködben című képei méltó társai az előbb említett két művész alkotásainak. Összefoglalva: helyes és értékelendő kezdeményezés volt az illetékesek részéről, hogy a három kiváló fiatal fotóművésznek lehetőséget adtak az önálló kiállításra. Ezek a művészek új utakon járnak, technikai bravúrok helyett elsősorban a tartalmi mondanivalóra helyezik a súlyt, s nem kétséges, hogy a haladó eszmei és művészi tartalom kifejezése sokkal nagyobb művészi feladat, mint a bravúros technizálás. Ez a törekvésük sikerrel járt. A művészi megvalósítás túlnőtt az ígéret színvonalán. Grodek ." ' , Friedmann Endre Kodály-fotója. Lányokat hívtam a gólyabálra Az egész úgy kezdődött, hogy feltárcsáztam Annát. Vázoltam a körülményeket, meghívtam az ELTE gólyabáljára. — Talán sikerül úgy beosztanom az időmet, hogy elmenjek. Mindenesetre azon leszek, hogy ott legyek. Szombat délután felhívlak, s akkor biztosat tudok mondani. Letettem a kagylót. — Szóval nem biztos? Hátha nem jön... Mert már csak azért sem megyek egyedül!... Telefonálok Erzsinek is. — Még nem tudom. Szombaton felhívlak — válaszolt ő is. Szép dolog! Elővételben mindenesetre megvásároltam két meghívót s vártam a szombat délutánt. És Anna telefonált. Sikerült szabaddá tennie magát, jön. Menjek érte fél kilenckor, örömmel ígértem meg. De este hatkor ismét telefonhoz hívtak: — Halló, itt Erzsi! Te vagy, Imre? Nem tudtam hirtelenében mit csinálni ... Tenyeremmel eltakartam a kagylót, majd szóltam az egyik arra haladó magas, szemüveges fiúnak: — Sanyi! Légy szíves gyere, de gyorsan! Mondd, hogy haldoklom! Elutaztam!... A lényeg az, hogy elfogadható mentségem legyen arra, hogy nem megyek a gólyabálba. — Nem jössz? — Hosszú mese... Csak beszélj már! — No, add ide! Nyújtottam a telefonkagylót, rohantam kifelé, de annyit még hallottam: — Halló!... Itt Réti Sándor beszél. Kit keres?... Sajnos beteg. 38 fokos lázzal fekszik. Nem tud elmenni... Annával táncoltam a bálon. Tánc után leültünk, beszélgettünk. Valaki megszólított: — Örülök, hogy egészségesen látlak! Meglepetten fordultam meg. Erzsi volt. Magas, szemüveges fiúval a karján. — Jóska — Szegedi jogászok jártak egyetemünkön. Látogatásukról lapunk hasábjain még bővebben beszámolunk.