Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)
1960-01-16 / 3. szám
I. ÉVF. 3. SZÁM 1967. JANUÁR 16 ÓRA: 5« FILLER AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOM Az elsőévesek vizsgájáról a régi magyar irodalomból CSODÁLATOS NYUGALOM — A TIZENHARMADIK VIZSGÁZÓ — MIKOR VOLT A TATÁRJÁRÁS? — KAPKODÁS A ROSSZ JEGYEK FORRÁSA — MAGOLNI VAGY GONDOLKODNI — AZ ÁTLAG JÓ Hallgatóztam. A négy lány fzIl. emelet 48-as szoba előtt ült és arról beszélt, hogy ötödéven már jobb lesz vizsgázni. Aztán, hogy-hogy nem, a televízióra terelődött a szó. Hogy mennyi áramot fogyaszt, jó-e a műsor, kifizetődik-e stb. És az a lány, akinek otthon van televíziója — persze egy kis büszkeséggel — nagy propagandát fejtett ki a televízió mellett. Az egyik lány váratlanul megkérdezte. — Mennyibe kerül egy televízió? — Körülbelül 5500 forint... A kérdező rábólintott, szinte vártam, hogy azt mondja: — No, akkor veszek egyet! Ebben a beszélgetésben nem volna semmi különös, ha ez a négy lány — meg ott az ötödik, aki a jegyzetet olvasva jár föl s alá — nem elsőéves lenne. De elsőévesek és régi magyar irodalomból vizsgáznak. A nyugalmuk azért csodálnivaló. Igaz, Bóta László adjunktus már reggel nyolc órától vizsgáztat, most délután három óra van, tehát ők kellően vannak tájékoztatva a vizsgáztató „hangulatáról”, a szoba „fekvéséről" és a kollokválás „módjáról". De tájékoztatva vannak minderről a negyedévesek is. Ők József Attiláról vizsgáznak. Eddig csak jeles és egy elégséges kollokvium volt. Mégis milyen idegesen topognak néhány ajtóval arrébb. Bóka professzor szobája előtt... Mit jelent e néhány első éves nyugalma? Alapos felkészültséget?• AMIKOR M. A. I. éves magyar—orosz szakos hallgatóval beléptem Bóta tanár úr szobájába, bevallom, jobban szurkoltam, mint a vizsgázó. Arra pedig nem is gondoltam, hogy nekem sem lesz szerencsém. A lány szemben a tanárral leült az íróasztalhoz. Átadta az indexét és az órajegyzetét és megkezdődött a kollokvium. — Járt az előadásokra? ♦ Nehogy azt kérdezzem, ami- i kor nem volt ott? — A kérdés nem számonkérő, csupa érdeklődés. — Igen. Amikor pedig hiá- t nyoztam, azt pótoltam — hangzik a nyugodt felelet. j — Tájékozott az irodalom- ♦ ban az előadásokon túl? J — Igen. Olvastam Király-4 tól... a keresztneveket nem tudom ... Solymositól... — Melyik könyvben ol-lvasta ezeket? 4 — Azt nem tudtam meg-jegyezni. ' — Jegyzete van róla? ♦ — Nincs. A fejemben van... 4 — No, jó. Mondja: a ke- reszténység felvétele, az ál- ♦ lamalapítás milyen hatással • volt költészetünk fejlődésére? Ez már a „hivatalos" vizs- gakérdés, de változatlan ♦ hangnemben. Egy percig * csend van. 4 — Ebben az időben... — 4 kezdi a lány fennhangon. És í itt megakad. — Mikor „ebben az idő- *■* ben?" — Hát.. . Tessék a kérdést megismételni. A kérdés újra elhangzik, Újra csend. A tanár segít: — Volt-e költészet és milyen jellegű költészet volt a kereszténység felvétele előtt? — Az első ősköltészeti emlékünk ... Elhallgat. A tanár újra kérdez — és magyaráz. A lány néha igennel és nemmel válaszol. — Próbáljuk a kort meghatározni. Nem megy. A tanár ismét kérdez és magyaráz. A hallgató csak ritkán mond közbe egy szót. A „harapófogó”” is eredménytelennek bizonyult. (Folytatás a 2. oldalon) a pályadíj nyertesével Az elmúlt év tavaszán pályázatot írt ki a Művelődésügyi Minisztérium egyetemi hallgatók részére. A jogászok témája: a varsói szerződés. A pályázat megnyerőjének jutalma: kéthetes utazás Lengyelországba. Eddig a múlt. A nyertes: Drábik János negyedéves joghallgató. — S sírni lettél-e arra, hogy utazól? — Nem számítottam, de reménykedtem, hiszen nagyon sokat dolgoztam a pályamunkán. Azt hiszem, hogy az öszszes magyar nyelvű irodalmat feldolgoztam, sőt tetemes orosz, lengyel és német nyelvű munkát is elolvastam. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani az egyetem nemzetközi jogi tanszékének és diákkörének, de különösen dr. Haraszty György docens elvtársnak, hogy olyan messzemenően támogattak dolgozatom megírásában. — Mikor utazol? Előreláthatólag február végén, március elején. — Az útiterv? ■— Az útitervet magam állítom össze! Szeretnék Varsóba Krakkóba, Wroclawba és esetleg Zakopanéba is ellátogatni Beszélgetni szeretnék nemzetközi jogi szakemberekkel, meg szeretném ismerni a lengye egyetemisták életét, tanulmányozni kívánom az ottani tudományos diákkörök munkáját, és — miután én is az Egyetemi Lapok munkatársa vagyok — fel szeretném venni a kapcsolatot különböző lengyel egyetemi lapokkal. — Elkapott-e már az utazás láza? — Még ma! Egyelőre még csak a vizsgák lázában égek. Úgy érzem, hogy ez a kitüntetés arra kötelez, hogy hátralevő három vizsgámra különösen nagy gonddal készüljek fel. — lap éz egyetemen kitül alakult egy külön időszámítás: az év nem hónapok- ból, hanem idősza-o kokból áll. Megkülönböztetünk : a) tanítási vagy másképpen előadási időszakot; b) tanulási, azaz vizsgaidőszakot; c) megtanulási, tehát utóvizsga időszakot. Jelenleg a b) pontot éljük. Mint mikoron ama nagy Zrínyi Miklós 4 Szigetvár védőbásttyái közül kitekin♦ tett, az ménkű sok ; 14-fokre — aképpen 4 tekingetek kifelé az asztalborító könyv♦ halmaz közül most én is. A szobában 4 áhitatos csend ho- t nol. S nekem mindenféle marhaságok jut♦ nak az eszembe. E pillanatban épp ♦ azon gondolkodom, ♦ hogy miért van az 1959-es évfolyamú politikai gazdaság♦ tar tankönyv borítólapján semmi, de semmi más, mint egy monogramsze♦ rűen egymásba ölel♦ kező PK betű. Megnézem, ki rajzolta a borítót. Erdélyi János. Szóval monogram már nem lehet. Politikai Gazdaságtan talán? Nem hinném. Bárki tudja. Lehet, hogy Erdélyben így mondják. Ebben a pillanatban bejött valaki a szobába. Villámgyorsan kinyitom a könyvet s olvasni kezdem. „ Tőkekoncentráción a tőkének a vállalat keretében létrejött értéktöbblet felhalmozása nyomán végbemenő növekedését értjük.” Kissé tömött. De sebaj. Itt van három sorral lejjebb egy újabb bekezdés ugyanerről a témáról. „Tőkekoncentráción a tőkének több tőke egy, nagyobb tőkévé egyesítése nyomán végbemenő növekedését értjük.” Még hogy értjük. Érti a Habakuk. Itt valami mélységes fogalomzavar van. Megnézem az előadási jegyzetemben. Ott is van ilyesmi, de ott úgy hívják, hogy tőkecentralizáció. Sőt, még oda is írtam: vigyázat! koncentráció más, mint centralizáció! Lassan ráébredek, hogy egy buta sajtóhiba csapott csak be, de hogy biztos legyek benne, még megnézem a Műszaki Egyetem 1959- re kiadott jegyzetében is a tőkekoncentráció meghatározását. Oh, csak ezt ne tettem volna meg. Azóta lesoványodtam, megőszültem, senkit és semmit nem bírok magamhoz venni. Éjjelenként megjelenik álmaimban egy szörny, egy disznófejű nagyúr, kezében az ismerős jegyzettel. Bemutatkozik: ő a tőkekoncentráció, s fülembe bömböli a drámai sorokat: „Tőkekoncentráción az egyes tőkéknek a vállalat keretében létrejött értéktöbblet felhalmozás útján végbemenő növekedésének folyamatát értjük.” Ismételd! Nem bírom! — nyöszörgök, s arra ébredek, hogy a függönnyel takaródzom, azóta valahányra szól tanulás közben valami nehéz részhez érek, amit úgy érzem, nem tudok megérteni, nem kell mást tennem, mint a tőkekoncentrációra gondolnom. A legnehezebb rész is egyszerre semmiségnek tűnik. A módszert melegen ajánlom minden sorstársamnak. Adjunk neki nevet is: Damokles tőkekoncentrációja. • — gyuszi — DHMOKieS ! - VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ♦ A KIS KIVÁNCSI Budapest Kint a bárány, bent a vizsgáztató ... Fotó: Gresznaryk Kollektív szellem vagy csak „kövérség"? Vizsgázik a vegyészek IV. évfolyama A TTK kanyargó folyosóin az üvegszekrénybe zárt gépek gombnyomásra nyíló ajtók birodalmában bolyongva, jutottunk el a kémiai technológiai intézetbe. Itt már könnyű volt tájékozódni: az egyik salokban néhány díszbe öltözött leány és ifjú beszélgetett, szemmel láthatóan idegesen. Izgalom... izgalom! A kémia technológiai vizsga nem könnyű dolog. Az a mondás száll a hallgatók között szájról szájra, hogy aki ezen a vizsgán átmegy, az már vegyész... Érthető tehát az izgalom. Az viszont annál érthetetlenebb, miért félnek talán még a vizsgánál, és jobban attól, hogy felkészülésükről, eredményeikről nyilatkozzanak. Szinte minden kérdést pánikszerű menekülés követ. Még Gelléri András is, aki máskor, társai bevallása szerint, enyhén szólva bőbeszédű, zord hallgatással válaszol. Pedig a nemrég szerzett jeles igazán megoldhatná — vagymegolajozhatná — a nyelvét! Hosszas rábeszélés után vé♦ gül Reichmann Györgyi szánja rá magát, hogy „nyilatkozzon”. Valószínűleg csak azért, hogy ezzel is biztosítsa a többieknek, hogy most az egyszer tényleg nem ideges... Nincs is oka izgalomra, hiszen egyik évfolyamtársa szerint a csinos, fekete hajú Györgyi jobban tudja az anyagot, mint a többiek együttvéve. A kollektív szellemről Beszélgetésünk pár pillanatra megszakad, újabb áldozat érkezik lihegve, Zsóka, aki rossz nyelvek szerint minden vizsgáról elkésik. „Büntetésből” nyilatkoznia kell: milyen a kollektív székem az évfolyamon? . Erre a kérdésre az egész csoport válaszol. Hogy ez csak természetes! Hiszen kevesen vannak, mindenki jól ismeri a többieket stb. stb.! Erre a kérdésre még H. Éva is beleszól a beszélgetésbe, pedig, saját bevallása szerint - nem "nagyon rokonszenvez a sajtóval. A hangerő, az őszinte felháborodás meggyőző. Az érvek egy kicsit kevésbé. A kollektív szellem kapcsánegymás segítésére terelődik a szó. A szemek önkéntelenül Marikára siklanak: ő az, aki mindig, mindenkinek kész segíteni. Néha még olyankor is, amikor nem szabad ... De hát lehetni lehet, és a lehet és szabad között óriási a különbség! És a többiek? A következő kérdés: hát a többiek? A többiek hogyan segítik egymást? Tanulnak-e együtt, segítenek-e azokon, akiknek nehezebben megy az anyag elsajátítása? A kis csoport tagjai egymására néznek, aztán pár pillanatnyi csend után hangzik a válasz: Hogyne! Kisebb csoportok, baráti körök tanúlnak együtt, egymást segítve készülnek fel a vizsgára. Kitűnik a válaszokból, hogy főleg a csinos lányok körül buzog a segíteni akarás, de ez, gondolom, nem egyedülálló eset Arra viszont, hogy a gyengébbeket milyen módon támogatják, nem kaptam választ. Újabb szemlélődök jelennek meg, negyedéves vegyészek ők is, de már túl a vizsgán. Érdeklődni jöttek, drukkolni a most verejtékező kollégáknak. Ez bizonyítani látszik a jó kollektív szellemmel kapcsolatos határozott kijelentések igazát. Búcsúzóul még megkérdem: milyenek az eddigi eredmények? / „Úgy négyes körül...” Néma csend. Csak nagysokára kezd valaki magyarázkodni, hogy hát a jó eredmény minden egyetemen más és más, és náluk ugyebár... Megnyugtatom, hogy ezzel én is tisztában vagyok. Mégis, milyenek? — Hát, úgy négyes körül... Hármas és négyes között... — Pontosan? Hát mégis... Milyen eredmények voltak eddig? Újra hallgatás a válasz. Nem tudják, nem ismerik. Meglepő dolog. Hiszen évfolyamtársak, sőt, barátok... Érdemes ezen alaposan elgondolkozni. De azon is érdemes: van-e hát ténylegesen kollektív szellem a negyedéves vegyészeknél? (sevcsik)