Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1960 (2. évfolyam, 1-44. szám)

1960-01-16 / 3. szám

I. ÉVF. 3. SZÁM 1967. JANUÁR 16 ÓRA: 5« FILLER AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOM Az elsőévesek vizsgájáról a régi magyar irodalomból CSODÁLATOS NYUGALOM — A TIZENHARMADIK VIZSGÁZÓ — MIKOR VOLT A TATÁRJÁRÁS? — KAPKODÁS A ROSSZ JEGYEK FORRÁSA — MAGOLNI VAGY GONDOLKODNI — AZ ÁTLAG JÓ Hallgatóztam. A négy lány fz­Il. emelet 48-as szoba előtt ült és arról beszélt, hogy ötödéven már jobb lesz vizsgázni. Aztán, hogy-hogy nem, a televízióra terelődött a szó. Hogy mennyi áramot fogyaszt, jó-e a műsor, kifi­­zetődik-e stb. És az a lány, akinek otthon van televízió­ja — persze egy kis büszke­séggel — nagy propagandát fejtett ki a televízió mellett. Az egyik lány váratlanul megkérdezte. — Mennyibe kerül egy te­levízió? — Körülbelül 5500 forint... A kérdező rábólintott, szinte vártam, hogy azt mondja: — No, akkor veszek egyet! Ebben a beszélgetésben nem volna semmi különös, ha ez a négy lány — meg ott az ötödik, aki a jegyzetet olvasva jár föl s alá — nem elsőéves lenne. De elsőéve­sek és régi magyar irodalom­ból vizsgáznak. A nyugalmuk azért csodálnivaló. Igaz, Bóta László adjunktus már reggel nyolc órától vizsgáztat, most délután három óra van, tehát ők kellően vannak tájékoz­tatva a vizsgáztató „hangula­táról”, a szoba „fekvéséről" és a kollokválás „módjáról". De tájékoztatva vannak minderről a negyedévesek is. Ők József Attiláról vizsgáz­nak. Eddig csak jeles és egy elégséges kollokvium volt. Mégis milyen idegesen topog­nak néhány ajtóval arrébb. Bóka professzor szobája előtt... Mit jelent e néhány első éves nyugalma? Alapos fel­­készültséget?• AMIKOR M. A. I. éves magyar—orosz szakos hallga­tóval beléptem Bóta tanár úr szobájába, bevallom, jobban szurkoltam, mint a vizsgázó. Arra pedig nem is gondol­tam, hogy nekem sem lesz szerencsém. A lány szemben a tanár­ral leült az íróasztalhoz. Át­adta az indexét és az óra­­jegyzetét és megkezdődött a kollokvium. — Járt az előadásokra? ♦ Nehogy azt kérdezzem, ami- i kor nem volt ott? — A kérdés nem számonkérő,­­ csupa érdeklődés. — Igen. Amikor pedig hiá- t nyoztam, azt pótoltam —­­ hangzik a nyugodt felelet. j — Tájékozott az irodalom- ♦ ban az előadásokon túl? J — Igen. Olvastam Király-4 tól... a keresztneveket nem­­ tudom ... Solymositól... — Melyik könyvben ol-­l­vasta ezeket? 4 — Azt nem tudtam meg-­­­jegyezni. ' — Jegyzete van róla? ♦ — Nincs. A fejemben van... 4 — No, jó. Mondja: a ke-­ reszténység felvétele, az ál- ♦ lamalapítás milyen hatással • volt költészetünk fejlődésére?­­ Ez már a „hivatalos" vizs-­­ gakérdés, de változatlan ♦ hangnemben. Egy percig * csend van. 4 —­ Ebben az időben... — 4 kezdi a lány fennhangon. És í itt megakad. — Mikor „ebben az idő- *■* ben?" — Hát.. .­ Tessék a­ kérdést­­ megismételni. A kérdés újra elhangzik, Újra csend. A tanár segít: — Volt-e költészet és mi­lyen jellegű költészet volt­ a kereszténység felvétele előtt? — Az első ősköltészeti em­lékünk ... Elhallgat. A tanár újra kérdez — és magyaráz. A lány néha igennel és nem­mel válaszol. — Próbáljuk­­ a­­ kort meg­határozni. Nem megy. A tanár ismét kérdez és magyaráz. A hall­gató csak ritkán mond közbe egy szót. A „harapófogó”” is eredménytelennek bizonyult. (Folytatás a 2. oldalon) a pályadíj nyertesével Az elmúlt év tavaszán pályá­zatot írt ki a Művelődésügyi Minisztérium egyetemi hallga­tók részére. A jogászok témá­ja: a varsói szerződés. A pá­lyázat megnyerőjének jutalma: kéthetes utazás Lengyelország­ba. Eddig a múlt. A nyertes: Drábik János negyedéves jog­hallgató. — S sírni lettél-e arra, hogy utazól? — Nem számítottam, de re­ménykedtem, hiszen nagyon sokat dolgoztam a pályamun­kán. Azt hiszem, hogy az ösz­­szes magyar nyelvű irodalmat feldolgoztam, sőt tetemes orosz, lengyel és német nyelvű munkát is elolvastam. Ezúton is köszönetet szeretnék monda­ni az egyetem nemzetközi jogi tanszékének és diákkörének, de különösen dr. Haraszty György docens elvtársnak, hogy olyan messzemenően tá­mogattak dolgozatom megírá­sában. — Mikor utazol? Előreláthatólag február vé­gén, március elején. — Az útiterv? ■— Az útitervet magam állí­tom össze! Szeretnék Varsóba Krakkóba, Wroclawba és eset­leg Zakopanéba is ellátogatni Beszélgetni szeretnék nemzet­közi jogi szakemberekkel, meg szeretném ismerni a lengye egyetemisták életét, tanulmá­nyozni kívánom az ottani tu­dományos diákkörök munká­ját, és — miután én is az Egye­temi Lapok munkatársa va­gyok — fel szeretném venni a kapcsolatot különböző lengyel egyetemi lapokkal. — Elkapott-e már az utazás láza? — Még ma! Egyelőre még csak a vizsgák lázában égek. Úgy érzem, hogy ez a kitünte­tés arra kötelez, hogy hátrale­vő három vizsgámra különösen nagy gonddal készüljek fel. — lap ­­é­z egyetemen ki­­t­ül alakult egy kü­­­­lön időszámítás: az­­ év nem hónapok-­­ ból, hanem idősza-­o kokból áll. Megkü­lönböztetünk : a) tanítási vagy másképpen előadási időszakot; b) tanulási, azaz vizsgaidőszakot; c) megtanulási, te­hát utóvizsga idő­szakot. Jelenleg a b) pon­tot éljük. Mint mikoron ama nagy Zrínyi Miklós 4 Szigetvár védőbás­­t­tyái közül kitekin­♦ tett, az ménkű sok ; 14-fokre — aképpen 4 tekingetek kifelé az­­ asztalborító könyv­♦ halmaz közül most­­ én is. A szobában 4 áhitatos csend ho- t nol. S nekem minden­­­­féle marhaságok jut­♦ nak az eszembe. E­­ pillanatban épp ♦ azon gondolkodom, ♦ hogy miért van az­­ 1959-es évfolyamú­­ politikai gazdaság­♦ tar tankönyv borító­­­­lapján semmi, de­­ semmi más, mint­­ egy monogramsze­♦ rűen egymásba ölel­♦ kező PK betű. Meg­nézem, ki rajzolta a borítót. Erdélyi Já­nos. Szóval mo­nogram már nem le­het. Politikai Gaz­daságtan talán? Nem hinném. Bár­­­ki tudja. Lehet, hogy Erdélyben így mondják. Ebben a pillanatban bejött valaki a szobába. Villámgyorsan ki­nyitom a könyvet s olvasni kezdem. „ Tőkekoncentrá­ción a tőkének a vállalat keretében létrejött értéktöbb­let felhalmozása nyomán végbeme­nő növekedését ért­jük.” Kissé tömött. De sebaj. Itt van három sorral lej­jebb egy újabb be­kezdés ugyanerről a témáról. „Tőkekoncentrá­ción a tőkének több tőke egy, nagyobb tőkévé egyesítése nyomán végbeme­nő növekedését ért­jük.” Még hogy értjük. Érti a Habakuk. Itt valami mély­séges fogalomzavar van. Megnézem az előadási jegyzetem­ben. Ott is van ilyesmi, de ott úgy hívják, hogy tőke­centralizáció. Sőt, még oda is írtam: vigyázat! koncent­ráció más, mint centralizáció! Lassan ráébredek, hogy egy buta saj­tóhiba csapott csak be, de hogy biztos legyek benne, még megnézem a Mű­szaki Egyetem 1959- re kiadott jegyzeté­ben is a tőkekon­centráció meghatá­rozását. Oh, csak ezt ne tettem volna meg. Azóta lesoványod­tam, megőszültem, senkit és semmit nem bírok magam­hoz venni. Éjjelen­ként megjelenik ál­maimban egy szörny, egy disz­nófejű nagyúr, ke­zében az ismerős jegyzettel. Bemu­tatkozik: ő a tőke­koncentráció, s fü­lembe bömböli a drámai sorokat: „Tőkekoncentrá­ción az egyes tőkék­nek a vállalat ke­retében létrejött ér­téktöbblet felhalmo­zás útján végbeme­nő növekedésének folyamatát értjük.” Ismételd! Nem bírom! — nyöszörgök, s arra ébredek, hogy a függönnyel takaród­­zom, a­zóta valahány­ra szól tanulás közben valami ne­héz részhez érek, amit úgy érzem, nem tudok megérte­ni, nem kell mást tennem, mint a tő­kekoncentrációra gondolnom. A legne­hezebb rész is egy­szerre semmiségnek tűnik. A módszert mele­gen ajánlom minden sorstársamnak. Ad­junk neki nevet is: Damokles tőkekon­centrációja. • — gyuszi — D­HMOKieS ! - VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ♦ A KIS KIVÁNCSI Budapest Kint a bárány, bent a­­ vizsgáztató ... Fotó: Gresznaryk Kollektív szellem­­ vagy csak „kövérség"? Vizsgázik a vegyészek IV. évfolyama A TTK kanyargó folyosóin az üvegszekrénybe zárt gépek gombnyomásra nyíló ajtók bi­rodalmában bolyongva, jutot­tunk el a kémiai technológiai intézetbe. Itt­ már könnyű volt tájékozódni: az egyik salok­ban néhány díszbe öltözött leány és ifjú beszélgetett, szemmel láthatóan idegesen. Izgalom... izgalom! A kémia technológiai vizsga nem könnyű dolog. Az a mondás száll a hallgatók között szájról szájra, hogy aki ezen a vizsgán átmegy, az már vegyész... Érthető tehát az izgalom. Az viszont annál érthetetlenebb, miért félnek talán még a vizsgánál, és job­ban attól, hogy felkészülésük­ről, eredményeikről nyilatkoz­zanak. Szinte minden kérdést pánikszerű menekülés követ. Még Gelléri András is, aki máskor, társai bevallása sze­rint, enyhén szólva bőbeszédű, zord hallgatással válaszol. Pedig a nemrég szerzett jeles­­ igazán megoldhatná — vagy­­megolajozhatná — a nyelvét! Hosszas rábeszélés után vé­­♦ gül Reichmann Györgyi szán­ja rá magát, hogy „nyilatkoz­zon”­. Valószínűleg csak azért, hogy ezzel is biztosítsa a töb­bieknek, hogy most az egyszer tényleg­ nem ideges... Nincs is­ oka izgalomra, hiszen egyik évfolyamtársa szerint a csi­nos, fekete hajú Györgyi job­ban tudja az anyagot, mint a többiek együttvéve. A kollektív szellemről Beszélgetésünk pár pillanat­ra megszakad, újabb áldozat érkezik lihegve, Zsóka, aki rossz nyelvek szerint minden vizsgáról elkésik. „Büntetés­ből” nyilatkoznia kell: milyen a kollektív szék­em­ az évfolya­mon? . Erre a kérdésre az egész csoport válaszol. Hogy ez csak természetes! Hiszen kevesen vannak, mindenki jól ismeri a többieket stb. stb.! Erre a kér­désre még H. Éva is beleszól a beszélgetésbe, pedig, saját be­vallása szerint - nem "nagyon rokonszenvez a sajtóval. A hangerő, az őszinte felháboro­dás meggyőző. Az érvek egy kicsit kevésbé. A kollektív szellem kapcsán­­egymás segítésére terelődik a szó. A szemek önkéntelenül Marikára siklanak: ő az, aki mindig, mindenkinek kész se­gíteni. Néha még olyankor is, amikor nem szabad ... De hát lehetni lehet, és a lehet és szabad között óriási a különb­ség! És a többiek? A következő kérdés: hát a többiek? A többiek hogyan se­gítik egymást? Tanulnak-e együtt, segítenek-e azokon, akiknek nehezebben megy az anyag elsajátítása? A kis csoport tagjai egymásá­ra néznek, aztán pár pillanat­nyi csend után hangzik a vá­lasz: Hogyne! Kisebb csopor­tok, baráti körök tanúlnak együtt, egymást segítve ké­szülnek fel a vizsgára. Kitű­nik a válaszokból, hogy főleg a csinos lányok körül buzog a segíteni akarás, de ez, gondo­lom, nem egyedülálló eset Arra viszont, hogy a gyengéb­beket milyen módon támogat­ják, nem kaptam választ. Újabb szemlélődök jelen­nek meg, negyedéves vegyé­szek ők is, de már túl a vizs­gán. Érdeklődni jöttek, druk­kolni a most verejtékező kol­légáknak. Ez bizonyítani lát­szik a jó kollektív szellemmel kapcsolatos határozott kije­lentések igazát. Búcsúzóul még­ megkérdem: milyenek az eddigi eredmények?­ ­ / „Úgy négyes körül...” Néma csend. Csak nagy­sokára kezd valaki magyaráz­kodni, hogy hát a jó eredmény minden egyetemen más és más, és náluk ugyebár... Megnyugtatom, hogy ezzel én is tisztában vagyok. Mégis, milyenek? — Hát, úgy négyes körül... Hármas és négyes között... — Pontosan? Hát mégis... Milyen eredmények voltak eddig? Újra hallgatás a válasz. Nem­ tudják, nem ismerik. Meglepő dolog. Hiszen évfo­lyamtársak, sőt, barátok... Érdemes ezen alaposan elgon­dolkozni. De azon is érdemes: van-e hát ténylegesen kollektív szel­lem a negyedéves vegyészek­nél? (sevcsik)

Next