Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1967 (9. évfolyam, 1-19. szám)
1967-10-05 / 14. szám
EGYETEMI TAPOK Barátainak, kollégáinak és hallgatóinak népes tábora szeptember 23-án kísérte el utolsó, útjára dr. Móra Mihály egyetemi tanárt, a római jogi tanszék vezető professzorát. Tevékeny élete — amelynek itt csak főbb állomásait van módunk felidézni — példamutató minden használni kívánó ember számára. Dunavecsén született, 1908-ban. 1931-ben avatták doktorrá a budapesti jogi karon. Bírósági joggyakornok, majd az egységes ügyvédi és bírói vizsga kitüntetéssel való letétele után bírósági jegyző volt, 1937-től pedig a Kúrián tanácsjegyzőként működött. A felszabadulás előtt származása miatt bírói és egyetemi nyilvános rendes tanári kinevezésére nem került sor, noha ebben az időben már jelentős jogirodalmi tevékenységet fejtett ki. 1945-ben a Legfelsőbb Bíróság elnöki tanácsosa, 1947-ben pedig a Szegedi Tudományegyetemein egyetemi tanár lett, majd polgári eljárásjogot, kereskedelmi és váltójogot, igazságügyi igazgatást, szovjet polgári jog Dr. Móra Mihály (1908-1967) got és eljárásjogot, büntető eljárásjogot és végrehajtási jogot adott elő. Az ELTE állam- és jogtudományi karán a büntető eljárásjog professzorává 1952-ben nevezték ki, a római jog tanszék vezetésével 1980-ban bízták meg. Tudományos tevékenysége a 30-as évek elején bontakozott ki, főként a jogtörténet és az egyházjog körében. A felszabadulás utáni érdeklődése egyre fokozottabban fordult a polgári és a büntető eljárásjog felé, ezt az időpontot követően közel 70 publikációjának javarésze e tárgykörbe esett. Egyetemi jegyzeteket is készített és részt vett a polgári eljárásjogi tankönyv megírásában. 1952-ben addigi tudományos munkássága elismeréséül kandidátusi címet kapott. Az utóbbi időben doktori disszertációjának elkészítésével foglalkozott, amelynek címe: Az anyagi és az eljárási jog kapcsolatának elméleti alapjai. Társadalmi tevékenységet korábban főként jogászszervezetekben fejtett ki. A Magyar Jogászegyletnek 1945-ig szakosztályi titkára volt, 1945- ben megszervezte a Közalkalmazottak Szakszervezetének legfelsőbb bírósági csoportját és a csoport elnöke lett. Előadásokat tartott a Magyar— Szovjet Baráti Társaságban, tevékenyen közreműködött a Magyar Jogász Szövetség, a Nyelvtudományi Társaság és az Ókortudományi Társaság munkájában. Társadalmi tevékenységére a rendszer iránti lojalitás volt jellemző, irodalmi munkásságában nagy igyekezettel helyezte előtérbe a marxista nézeteket. Nagyon sokoldalú, széles körű olvasottsággal rendelkező tudós volt, nagy szorgalommal és a tudomány iránti lelkesedéssel dolgozott. Szimpatikus, komoly tisztességével vonzó egyénisége nagyon hiányozni fog, de gazdag életműve a vigasztalás: szelleme továbbra is munkál közöttünk. KUN MIKLÓS: Elmenekült a nap Nem rózsaszínű, véres az alkony Fertőzi az ideges-zöld tengert Elmodósik a látóhatár Lila foltoknak tűnnek a hegyek, de visszataszító e tarkaság. Börtönfal Csend A ráncos kövek Mint durvaarcú őröl hallgatnak Pedig csak ők tudnának igazán Tanúskodni A hóhérokról De hallgatnak a kövek S az öregedő, piszkos börtönfal A csontváz-csenddel farkasszemet néző Ajtók, folyosók Halott-fehérre festve E kőcellákban rabok élnek Élnek? Ha életnek nevezhetjük Görögország A létezésbe burkolt zaklatást, A reménytelenség határán túl Torz-arcú őrületnek libegősét Akkor igen De valójában nem! Csak addig marad élve a fogoly Ha szívében egy szikrányi reményt őriz. Szembeszállva A vad hatalommal. A fény Mint sárgahasú sikló Végigkúszik a zömök rácson És nézi a sok száz Prometheust Hogy szaggatják az őrszem-keselyűk a „Napfény elvtárs! Nem azért vagy velünk Hogy asszonyként sirassad meg a sorsunk, Inkább csempésszed ki azt, Amit láttál, És mondd el Hellásszerte s határain túl Hogy itt, a kőpadlón heverve mégis Látjuk a nap, a csillagos világot S félholtra verve is — a harcról álmodunk!” l mányok folytatására szólították fel őket. Hiszen ez azt jelentette volna, hogy nem tudták volna ellátni őrszolgálatukat. Álláspontjuk az volt, hogy tanulmányaikat csak akkor folytatják, ha majd efelől az újonnan kinevezendő miniszter fog rendelkezni. A márciusi napok jogász ifjúsága sorából kiemelkedik Vasvári Pál alakja. 1843-ban, 16 éves korában kerül fel a pesti egyetemre, papok által nevelt szelíd, álmodozó fiúként. A híres Horváth Istvánnak lett kedvenc tanítványa és az apai háztól magával hozott kuruc hagyományokat hamar összeegyeztette az újonnan tanult francia eszmékkel. A jezsuita hatás igen gyorsan lepattogott róla. Igen sokat tanult és — nem haszontalan tán, ha a mai kor politikus egyetemi ifjúsága is megszívleli ezt — igen alaposan. Az egyetem akkori rendszere tág teret engedett a magántanulásnak és Vasvári élt is ezzel a lehetőséggel. Szorgalmasan olvasgatta Thiers, Guisot, Louis Blanc és Cabet könyveit ő maga is történetíró akart lenni. Polgári forradalmiságát összekapcsolta azokkal a gondolatokkal, amelyeket az utópista szocializmus tanaiból megismert. Nem volt dialektikus materialista, de fiatal kora ellenére ismerte mindazokat a filozófiai eredményeket, amelyek a polgári tudomány akkori csúcspontját jelezték. Ateista volt, de nem tudott eljutni a történelmi materializmusig. Nem utolsósorban az oktatás általános irányvonalának tudható be az, hogy a történelemtudományban helyenként idealista nézeteket vallott. Működése nem merült ki a tanulásban és a tanításban, hamar felismerte azt, hogy aktív cselekvésre van szükség. Tagja lett azoknak az egyesületeknek, amelyek külsőleg irodalmi körökként működtek, valójában azonban a progresszív eszmék elsajátítását célozták. 1847-ben a Pilvax kávéház lett Vasvárinak és körének a főhadiszállása és igen hamar közismert lett a nevük. A kávéház az aktív politizálásnak és a haladó eszmékért való küzdelemnek nemes csarnokává vált. A februári párizsi forradalom hatására Vasváriék levélben fordultak a pozsonyi országgyűlési ifjúsághoz, március 15-én pedig egy hónapra az övék lett Pest. Megalakították a Közcsendi Bizottmányt, ahol Petőfi, Vasvári és Jókai nyíltan republikánus eszméket hangoztattak. Vörös kalapot viseltek, „a forradalom bársonykoronáját”. Küldöttséget szerveztek Pozsonyba, felállították a nemzetőrséget, felfegyverezték az egyetemi ifjúságot, újságot adtak ki és állandó lelkes gyűléseken jelentették be céljaikat és tetteiket a népnek. Egy jelentésből kiderül, hogy ezeken a gyűlésekken „egy Vasvári nevű harmadéves jogász izgat a legféktelenebbül”. Vasvári kijárt a munkások közé is és a proletariátus között a szocializmus eszméit fejtegette. A népképviseleti törvény tárgyalásakor még Jókaival is szembe fordult, és nála is radikálisabb álláspontot képviselt. Egyes kérdésekben még az országgyűléssel szemben is bizalmatlanságuknak adtak hangot, mert az volt a véleményük, hogy a nép ügyét ők hívebben képviselik, mint „ama hongyűlés, melynek tagjai nagy részint önmagukat és saját érdeküket képviselik". Eszméiknek a hatása vidéken is megfigyelhető. Ismeretes az egri Tóth István másodéves joghallgató Vasvári Pálhoz intézett levele, aki a helyi viszonyok tárgyalása során a papok sokaságát és elnyomó tevékenységét ecseteli. Keresszegi Kálmán debreceni joghallgató pedig az ottani ifjúság forradalmi állásfoglalásáról értesíti Vasvárit: „Most mindenekelőtt csak a haza megmentése — s eképp mindnyájunk menekvése és jóléte — s dicsősége van előttünk.” A pozsonyi jogászok pedig a tanítás befejezését azért szorgalmazták, hogy szükség esetén kivehessék részüket a haza megvédéséből. A kassai akadémia diáksága pedig azt szorgalmazta, hogy mielőbb adják ki részére a fegyvereket, hogy fegyvergyakorlatokon képezzék ki magukat a haza védelmére. Vasvári Pál és még sok egyetemi ifjú az életét áldozta 1848 ügyéért. Érdekes visszapillantani arra, hogy a századforduló táján az ifjúság és az egyetem, hogyan tekintett vissza 1848-ra. 1898-ban a nagy március félévszázados jubileumán dr. Herczegh Mihály jogtanár lépett le a rektori méltóságról és a széket dr. Mihalkovics Géza orvostanár foglalta el. Herczegh rektorsága idején látogatott Budapestre II. Vilmos német császár. Ez alkalomból a rektor felhívta az egyetemi ifjúságot, hogy vonuljon ki a császár fogadására, mert „az egyetemi ifjúság, midőn a német császárt ünnepli egyszersmind a hazafiság és nemzeti érzület idealizmusa mellett bizonyítja elragadtatását”. Ugyanakkor Ferencz Józsefet úgy említette, a rektor, mint jó királyunkat, akit a magyar nép „vallás és nemzetiségre való tekintet nélkül egész az imádásig, egész a rajongásig tisztel és forróan szeret”. Mégsem fogy ki az egyetemi ifjúság elleni panaszból, mert, amint búcsúbeszédében említette, két esemény keserítette őt: úgy, mint az a jelenség, hogy az egyetemi polgárok között szocialisták is vannak, és gyűléseket is tartanak, valamint egy másik olyan momentum, amikor az ifjúság nem teljesítette a rektor kívánságát és ezzel kifejezett politikai demonstrációt végzett. Az 1848. évi törvények szentesítését jelző április 11-i hivatalos és országos ünnepen az ifjúság nem vett részt, az „Egyetemi Kör” határozottan kijelentette, hogy „a tizenegyediki ünnepélyen testületileg sem a jelenben, sem a jövőben részt nem vesz”. A félévszázados jubileum egyetemi ifjúsága tehát nem járult hozzá ahhoz, hogy az 1848. márciusi törvényeket áprilisiakká torzítsa az egyetem vezetősége.★ Egyetemünk és a diákifjúság példaképének tekinti azokat a fiatalokat akik 1848 márciusában a haladás ügye mellett sorakoztak fel. Tiszteletünket irántuk talán akkor fejezzük ki a legméltóbban, ha követjük példamutatásukat és az eddiginél többet teszünk annak érdekében, hogy harcuknak és helytállásuknak dokumentumait felkutassuk, összegyűjtsük és mindenki által hozzáférhetővé tegyük. s MAGYAR KÖZLÖNY, 1945. november 27. „A nemzeti kormány rendelete az egyetemek és főiskolák mellett tanfolyam létesítése és az egyetemeken és főiskolákon szerezhető képesítés elnyerésének megkönnyítése tárgyában. ... A magyar társadalom demokratikus átalakulásával kapcsolatos szükségletek figyelembevételével az egyetemek karain, valamint a főiskolákon kizárólag az 1945—46., valamint az 1946—47., tanévekben kezdődő tanfolyamokat lehet tartani, azoknak a 20—45 éves személyeknek a részére, akik az egyetemi (főiskolai) tanulmányok folytatásához szükséges iskolai tanulmányokat önhibájukon kívül nem végezhették el . .. Az a hallgató, aki a tanfolyamot kitűnő eredménynyel végzi el, tanulmányait az illető egyetemnek azon a karán folytathatja, amely mellett a tanfolyam működik .. . Tildy Zoltán s. k. miniszterelnök” „A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és államtudományi karán tartandó esti munkástanfolyam és munkásszeminárium . . . szabályzatát jóváhagyom. 1945. szeptember hó 20-án. Teleki Géza s. k. vallás- és közoktatásügyi min.” Bőven idézhetnénk még ennek az izgalmas, ellentmondásokkal teli átmeneti időszaknak megőrzött dokumentumaiból. Kezünkben az 1945-ben beiratkozottak névsora is, az akkori foglalkozások pontos megjelölésével: „vasesztergályos, gépmunkás, tisztviselő, géplakatos, sokszorosító, nyomdász, péksegéd, szabó, lakatos ...” Vajon mi lett e két évfolyamra beiratkozott, csaknem ezer hallgató sorsa? Erről már aligha szólnak dokumentumok, statisztikák. Vagy mégis? Dr. Székely Pál, egykori szabó, az ÁFOR jogtanácsosa, aki az első évfolyam lelke és szervező egyénisége volt, ma is tud csaknem mindenkiről, gyűjti, s gondozza az e korszakra vonatkozó írásos emlékeket. Készséggel és azonnal segítségünkre siet: 1467-en iratkoztunk be 1945-ben, a SZOT (akkori Szaktanács) kezdeményezésére megindított munkástanfolyamra. A tanfolyam igazgatója dr. Hébert Ede volt, a Horthy-korszak egyik legnagyobb haladó gondolkodója és tudósa, aki a legnehezebb években is szívén viselte az elesettek sorsát, s erejéhez képest mindent megtett értük. Ő kezelte a Vörös Segélyt, ő fogadott örökbe 25 kiutasított, üldözött embert, hogy azok magyar állampolgárságot nyerhessenek, ő volt az, aki 1922-ben, az emlékezetes soproni választáson szociáldemokrata programjával (rendőri felügyelet alatt állva), kiütötte a nyeregből Klebersberg Kunót és Andrássy Gyulát. Ő volt az, aki később kijárta, hogy Rákosi Mátyás módosítsa a „Rákosi per” c. könyvben a rá vonatkozó, hamis adatokkal terhes részt — és Rákosi módosította. És ő volt, aki azokban, a felszabadulást követő nehéz években minden energiájával segített bennünket, azokat, akiknek 1945 előtt elérhetetlen vágy lehetett csupán tanulmányaink folytatása. Ma sokan úgy gondolják, hogy a diplomához vezető út megkönnyítése egyben a követelmények csökkentését is jelentette. Nem így van: igen szigorúan vizsgáztattak bennünket. Sokan ezért, vagy azért, mert a párt másfelé szólította őket, abba is hagyták a tanfolyamok látogatását, az első évfolyamból csak 116-an, a másodikból 124-en tették le eredményesen vizsgáikat, s a két tanfolyamból együttvéve 67-en szereztek aztán jogi diplomát. — Bizony nehéz volt felkészülni — emlékezik vissza Cseh Pálné, aki férjével együtt végezte a tanfolyamot, s akinek fia 1960-ban, 22 éves korában már a nappali egyetem elvégzése után lett jogi doktora, be kellett vágnunk a latin kifejezéseket, a napi munka mellett áttekintést szerezni a tanulmányaink során érintett történelmi korszakokról. S bizony oktatóink bármennyire kiváló koponyák voltak, világnézetileg alapvetően különbözőek. Navratil Ákost például, aki közgazdaságtant adott le, kegyelmes úrnak kellett szólítanunk, ha felkerestük valami miatt, inasa elénk nyújtotta az ezüst tálcát és névjegyet kért. Baranyai Jusztint, az egyházjog tudorát, féltérdre ereszkedve kézcsókkal kellett köszöntenünk. Mindez az egyetem golyótépte, üvegezetlen, hideg épületében, ahol nemegyszer télikabátban fagyoskodtunk. — Átmeneti időszak volt — bólint dr. Székely Pál —, az új rend vajúdásának pillanata. Mi persze nem hagytuk magunkat. Navratil professzortól pl. aztán Dienes professzor vette át a közgazdaságtan tanítását, aki nagy szaktudású, haladó tudós volt. Komoly segítséget kaptunk Rajk Lászlótól és a vele együtt kivégzett Szebenyi Endre belügyi államtitkártól. Beér professzor a mi munkánkra támaszkodva alkotta meg a tanácsi apparátus új rendszerét. — Hol dolgoznak ma a tanfolyam hallgatói? — Túlzás nélkül állíthatom: mindenütt, ahol megbízható, próbált jellemekre, jó felkészültségű jogászokra van szükség. Talán a Fővárosi Bíróság épületében is megtud egyet s mást... ★ Markó utca 27. A Fővárosi Bíróság elnökének dolgozószobája. Dr. Patkós Lajos 1945. előtt a Magdolna utcai vasasszakszervezet ifjúmunkásainak vezetője. 1945 januárjában a VIII. kerületi kommunista párt megszervezésén dolgozik. Legelső mondatával ő is dr. Hébert Edére, a nagy humanistára, a bátor emberre emlékezik. — Nem mondhatom, hogy könnyű évek voltak. A mai egyetemisták talán nem is értik, mennyi kitartás, fegyelem kellett akkor, néhány hónappal azután, hogy a fegyverek elhallgattak, egy ájult főváros romokban heverő utcáin, a napi munka után mindennap fél 5-től 9-ig bent ülni az egyetem padjaiban és nem hallgatni a kétkedőkre, kishitűekre, bizonytalankodókra, akik bizony közülünk sem hiányoztak. Az ambíció és a létszám későbbi csökkenése jól mutatja: csak azok állták meg a helyüket, akik egyetlen napnyi kihagyás és megingás nélkül tanultak. Jellemző az is, hogy azok, akik végülis elvégezték ezt a tanfolyamot, csaknem egytől egyig kitűnő vagy jeles eredménynyel végeztek, nem lehetett csak úgy átcsúszkálni. Dr. Székely Pál igen sokat dolgozott azért, hogy az így szerzett diploma egyenértékű legyen a másikkal. És nem hiába: dr. Buck Imre kereskedő ma a Corvin igazgatója. Kiss Gergely ma kandidátus, Dabronaki Gyula, a KNEB elnöke. (Korábban miniszterhelyettes.), Gila István gépész, ma kandidátus, Szőnyi Sándor nyomdász, ma az Athenaeum jogtanácsosa, József Attila-díjas író. De nemcsak az öregdiákok pályája érdekes. Azok, akik akkor a mi oktatásunkkal kezdték munkájukat, ma általában már jogi professzorok. Szabó Imre például iparjogot adott le nekünk. Ma az MTA főtitkárhelyettese. Folytathatnám azoknak az ■egykori hallgatóknak névsorát is, akik ma a társadalom felelős beosztásban dolgozó, megbecsült jogi és közigazgatási munkásai. Minisztériumokban, vállalatok jogtanácsosaiként, bíróságokon dolgoznak. Ennek a munkástanfolyamnak legnagyobb tanulsága számomra az: hittel, kitartással és lelkesedéssel a legnehezebb körülmények között is lehet és kell tehetségünkhöz mérten a legkiválóbbat adni. Azok, akik ezt a tanfolyamot megszervezték egy addig lehetőségeitől megfosztott osztálynak szolgáltattak igazságot, azok pedig, akik sikerrel elvégezték, ma ennek az osztálynak rangos és megbecsült képviselői. S. A 1945-1946 Munkástanfolyam a jogi karon tteszélgetés dr. Patkós Lajossal, dr. Sárkesz Pállal és dr. Cseh Pálnéval, a tanfolyam egykori hallgatóival Ebben az évben jelent meg az állam- és jogtudományi kar két professzorának, Kádár Miklósnak és Kálmán Györgynek, „A büntetőjog általános tanai” című, kereken ezer oldal terjedelmű monográfiája, amit a Művelődésügyi Minisztérium 79 315/1967. számú leirata alapján a Kiadói Főigazgatóság, illetőleg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalat nívójutalomban részesített.