Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1967 (9. évfolyam, 1-19. szám)

1967-10-05 / 14. szám

EGYETEMI TAPOK Barátainak, kollégáinak és hallgatóinak népes tábora szeptember 23-án kísérte el utolsó, útjára dr. Móra Mi­hály egyetemi tanárt, a ró­mai jogi tanszék vezető pro­fesszorát. Tevékeny élete — amelynek itt csak főbb állomásait van módunk felidézni — példamu­tató minden használni kívánó ember számára. Dunavecsén született, 1908-ban. 1931-ben avatták doktorrá a budapesti jogi karon. Bírósági joggya­kornok, majd az egységes ügy­védi és bírói vizsga kitünte­téssel való letétele után bíró­sági jegyző volt, 1937-től pe­dig a Kúrián tanácsjegyzőként működött. A felszabadulás előtt származása miatt bírói és egyetemi nyilvános rendes ta­nári kinevezésére nem került sor, noha ebben az időben már­ jelentős jogirodalmi tevé­kenységet fejtett ki. 1945-ben a Legfelsőbb Bíróság elnöki tanácsosa, 1947-ben pedig a Szegedi Tudományegyetemein egyetemi tanár lett, majd pol­gári eljárásjogot, kereskedel­mi és váltójogot, igazságügyi igazgatást, szovjet polgári jog Dr. Móra Mihály (1908-1967) got és eljárásjogot, büntető el­járásjogot és végrehajtási jo­got adott elő. Az ELTE ál­lam- és jogtudományi karán a büntető eljárásjog professzo­rává 1952-ben nevezték ki, a római jog tanszék vezetésével 1980-ban bízták meg. Tudományos tevékenysége a 30-as évek elején bontakozott ki, főként a jogtörténet és az egyházjog körében. A felsza­badulás utáni érdeklődése egy­re fokozottabban fordult a polgári és a büntető eljárásjog felé, ezt az időpontot követően közel 70 publikációjának ja­varésze e tárgykörbe esett. Egyetemi jegyzeteket is ké­szített és részt vett a polgári eljárásjogi tankönyv megírá­sában. 1952-ben addigi tudo­mányos munkássága elismeré­séül kandidátusi címet ka­pott. Az utóbbi időben dokto­ri disszertációjának elkészíté­sével foglalkozott, amelynek címe: Az anyagi és az eljárási jog kapcsolatának elméleti alapjai. Társadalmi tevékenységet korábban főként jogászszer­vezetekben fejtett ki. A Ma­gyar Jogászegyletnek 1945-ig szakosztályi titkára volt, 1945- ben megszervezte a Közalkal­mazottak Szakszervezetének legfelsőbb bírósági csoportját és a csoport elnöke lett. Elő­adásokat tartott a Magyar— Szovjet Baráti Társaságban, tevékenyen közreműködött a Magyar Jogász Szövetség, a Nyelvtudományi Társaság és az Ókortudományi Társaság munkájában. Társadalmi te­vékenységére a rendszer irán­ti lojalitás volt jellemző, iro­dalmi munkásságában nagy igyekezettel helyezte előtérbe a marxista nézeteket. Nagyon sokoldalú, széles körű olva­sottsággal rendelkező tudós volt, nagy­ szorgalommal és a tudomány iránti lelkesedéssel dolgozott. Szimpatikus, komoly tisz­tességével vonzó egyénisége nagyon hiányozni fog, de gaz­dag életműve a vigasztalás: szelleme továbbra is munkál közöttünk. KUN MIKLÓS:­ ­ Elmenekült a nap Nem rózsaszínű, véres az alkony Fertőzi az ideges-zöld tengert Elmodósik a látóhatár Lila foltoknak tűnnek a hegyek, de visszataszító e tarkaság.­ ­ Börtönfal Csend A ráncos kövek Mint durvaarcú őröl hallgatnak Pedig csak ők tudnának igazán Tanúskodni A hóhérokról De hallgatnak a kövek S az öregedő, piszkos börtönfal A csontváz-csenddel farkasszemet néz­ő Ajtók, folyosók Halott-fehérre festve E kő­cellákban rabok élnek Élnek? Ha életnek nevezhetjük Görögország A létezésbe burkolt zaklatást, A reménytelenség határán túl Torz-arcú őrületnek libegősét Akkor igen De valójában nem! Csak addig marad élve a fogoly Ha szívében egy szikrányi reményt őriz. Szembeszállva A vad hatalommal.­ A fény Mint sárgahasú sikló Végigkúszik a zömök rácson És nézi a sok­ száz Prometheust Hogy szaggatják az őrszem-keselyűk a „Napfény elvtárs! Nem azért vagy velünk Hogy asszonyként sirassad meg a sorsunk, Inkább csempésszed ki azt, Amit láttál, És mondd el Hellás­­szerte s határain túl Hogy itt, a kőpadlón heverve mégis Látjuk a nap­, a csillagos világot S félholtra verve is — a harcról álmodunk!” l­ mányok folytatására szólították fel őket. Hiszen ez azt jelen­tette volna, hogy nem tudták volna ellátni őrszolgálatukat. Álláspontjuk az volt, hogy tanulmányaikat csak akkor folytat­ják, ha majd efelől az újonnan kinevezendő miniszter fog rendelkezni. A márciusi napok jogász ifjúsága sorából kiemelkedik Vasvári Pál alakja. 1843-ban, 16 éves korában kerül fel a pesti egyetemre, papok által nevelt szelíd, álmodozó fiúként. A hí­res Horváth Istvánnak lett kedvenc tanítványa és az apai ház­tól magával hozott kuruc hagyományokat hamar összeegyez­tette az újonnan tanult francia eszmékkel. A jezsuita hatás igen gyorsan lepattogott róla. Igen sokat tanult és — nem ha­szontalan tán, ha a mai kor politikus egyetemi ifjúsága is meg­szívleli ezt — igen alaposan. Az egyetem akkori rendszere tág teret engedett a magántanulásnak és Vasvári élt is ezzel a lehe­tőséggel. Szorgalmasan olvasgatta Thiers, Guisot, Louis Blanc és Cabet könyveit ő maga is történetíró akart lenni. Polgári forradalmiságát összekapcsolta azokkal a gondolatokkal, ame­lyeket az utópista szocializmus tanaiból megismert. Nem volt dialektikus materialista, de fiatal kora ellenére ismerte mind­azokat a filozófiai eredményeket, amelyek a polgári tudomány akkori csúcspontját jelezték. Ateista volt, de nem tudott el­jutni a történelmi materializmusig. Nem utolsósorban az ok­tatás általános irányvonalának tudható be az, hogy a törté­nelemtudományban helyenként idealista nézeteket vallott. Működése nem merült ki a tanulásban és a tanításban, hamar felismerte azt, hogy aktív cselekvésre van szükség. Tagja lett azoknak az egyesületeknek, amelyek külsőleg irodalmi körök­ként működtek, valójában azonban a progresszív eszmék el­sajátítását célozták. 1847-ben a Pilvax kávéház lett Vasvárinak és körének a főhadiszállása és igen hamar közismert lett a nevük. A kávéház az aktív politizálásnak és a haladó eszmé­kért való küzdelemnek nemes csarnokává vált. A februári párizsi forradalom hatására Vasváriék levélben fordultak a pozsonyi országgyűlési ifjúsághoz, március 15-én pedig egy hónapra az övék lett Pest. Megalakították a Közcsendi Bizott­mányt, ahol Petőfi, Vasvári és Jókai nyíltan republikánus esz­méket hangoztattak. Vörös kalapot viseltek, „a forradalom bársonykoronáját”. Küldöttséget szerveztek Pozsonyba, felál­lították a nemzetőrséget, felfegyverezték az egyetemi ifjúságot, újságot adtak ki és állandó lelkes gyűléseken jelentették be céljaikat és tetteiket a népnek. Egy jelentésből kiderül, hogy ezeken a gyűlésekk­en „egy Vasvári nevű harmadéves jogász izgat a legféktelenebbül”. Vasvári kijárt a munkások közé is és a proletariátus között a szocializmus eszméit fejtegette. A népképviseleti törvény tárgyalásakor még Jókaival is szembe fordult, és nála is radikálisabb álláspontot képviselt. Egyes kérdésekben még az országgyűléssel szemben is bizalmatlan­ságuknak adtak hangot, mert az volt a véleményük, hogy a nép ügyét ők hívebben képviselik, mint „ama hongyűlés, mely­nek tagjai nagy részint önmagukat és saját érdeküket képvi­selik". Eszméiknek a hatása vidéken is megfigyelhető. Ismeretes az egri Tóth István másodéves joghallgató Vasvári Pálhoz in­tézett levele, aki a helyi viszonyok tárgyalása során a papok sokaságát és elnyomó tevékenységét ecseteli. Keresszegi Kál­mán debreceni joghallgató pedig az ottani ifjúság forradalmi állásfoglalásáról értesíti Vasvárit: „Most mindenekelőtt csak a haza megmentése — s eképp mindnyájunk menekvése és jóléte — s dicsősége van előttünk.” A pozsonyi jogászok pedig a tanítás befejezését azért szorgalmazták, hogy szükség esetén kivehessék részüket a haza megvédéséből. A kassai akadémia diáksága pedig azt szorgalmazta, hogy mielőbb adják ki ré­szére a fegyvereket, hogy fegyvergyakorlatokon képezzék ki magukat a haza védelmére. Vasvári Pál és még sok egyetemi ifjú az életét áldozta 1848 ügyéért. Érdekes visszapillantani arra, hogy a századfor­duló táján az ifjúság és az egyetem, hogyan tekintett vissza 1848-ra. 1898-ban a nagy március félévszázados jubileumán dr. Herczegh Mihály jogtanár lépett le a rektori méltóságról és a széket dr. Mihalkovics Géza orvostanár foglalta el. Herczegh rektorsága idején látogatott Budapestre II. Vilmos német császár. Ez alkalomból a rektor felhívta az egyetemi ifjúságot, hogy vonuljon ki a császár fogadására, mert „az egyetemi if­júság, midőn a német császárt ünnepli egyszersmind a haza­­fiság és nemzeti érzület idealizmusa mellett bizonyítja elra­gadtatását”. Ugyanakkor Ferencz Józsefet úgy említette, a rektor, mint jó királyunkat, akit a magyar nép „vallás és nem­zetiségre való tekintet nélkül egész az imádásig, egész a rajon­gásig tisztel és forróan szeret”. Mégsem fogy ki az egyetemi ifjúság elleni panaszból, mert, amint búcsúbeszédében emlí­tette, két esemény keserítette őt: úgy, mint az a jelenség, hogy az egyetemi polgárok között szocialisták is vannak, és gyű­léseket is tartanak, valamint egy másik olyan momentum, amikor az ifjúság nem teljesítette a rektor kívánságát és ezzel kifejezett politikai demonstrációt végzett. Az 1848. évi törvé­nyek szentesítését jelző április 11-i hivatalos és országos ünne­pen az ifjúság nem vett részt, az „Egyetemi Kör” határozottan kijelentette, hogy „a tizenegyediki ünnepélyen testületileg sem a jelenben, sem a jövőben részt nem vesz”. A félévszázados jubileum egyetemi ifjúsága tehát nem járult hozzá ahhoz, hogy az 1848. márciusi törvényeket áprilisiakká torzítsa az egyetem vezetősége.★ Egyetemünk és a diákifjúság példaképének tekinti azokat a fiatalokat akik 1848 márciusában a haladás ügye mellett sorakoztak fel. Tiszteletünket irántuk talán akkor fejezzük ki a legméltóbban, ha követjük példamutatásukat és az eddiginél többet teszünk annak érdekében, hogy harcuknak és helytál­lásuknak dokumentumait felkutassuk, összegyűjtsük és min­denki által hozzáférhetővé tegyük. s MAGYAR KÖZLÖNY, 1945. november 27. „A nemzeti kormány ren­delete az egyetemek és főiskolák mellett tanfolyam létesítése és az egyetemeken és főiskolákon szerezhető képesítés elnyerésének meg­könnyítése tárgyában. ... A magyar társadalom demokratikus átalakulásával kapcsolatos szükségletek figyelembevételével az egyetemek karain, valamint a fő­iskolákon kizárólag az 1945—46., valamint az 1946—47., tanévekben kezdődő tanfolyamokat lehet tartani, azoknak a 20—45 éves sze­mélyeknek a részére, akik az egyetemi (főiskolai) tanulmányok folytatásához szükséges iskolai tanulmányokat önhibájukon kívül nem végezhették el . .. Az a hallgató, aki a tanfolyamot kitűnő eredmény­nyel végzi el, tanulmányait az illető egyetemnek azon a karán foly­tathatja, amely mellett a tanfolyam működik .. .­ Tildy Zoltán s. k. miniszterelnök” „A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és államtudományi karán tartandó esti munkástanfolyam és munkás­­szeminárium . . . szabályzatát jóváhagyom. 1945. szeptember hó 20-án. Teleki Géza s. k. vallás- és közoktatásügyi min.” Bőven idézhetnénk még en­nek az izgalmas, ellentmondá­sokkal teli átmeneti időszak­nak megőrzött dokumentumai­ból. Kezünkben az 1945-ben beiratkozottak névsora is, az akkori foglalkozások pontos megjelölésével: „vasesztergá­lyos, gépmunkás, tisztviselő, géplakatos, sokszorosító, nyom­dász, péksegéd, szabó, laka­tos ...” Vajon mi lett e két évfo­lyamra beiratkozott, csaknem ezer hallgató sorsa? Erről már aligha szólnak dokumentumok, statisztikák. Vagy mégis? Dr. Székely Pál, egykori szabó, az ÁFOR jogtanácsosa, aki az el­ső évfolyam lelke és szervező egyénisége volt, ma is tud csaknem mindenkiről, gyűjti, s gondozza az e korszakra vo­natkozó írásos emlékeket. Készséggel és azonnal segítsé­günkre siet: 1­467-en iratkoztunk be 1945-ben, a SZOT (akkori Szaktanács) kezdeményezésé­re megindított munkástanfo­lyamra. A tanfolyam igazgató­ja dr. Hébert Ede volt, a Hor­­thy-korszak egyik legnagyobb haladó gondolkodója és tudó­sa, aki a legnehezebb években is szívén viselte az elesettek sorsát, s erejéhez képest min­dent megtett értük. Ő kezel­te a Vörös Segélyt, ő fogadott örökbe 25 kiutasított, üldözött embert, hogy azok magyar ál­lampolgárságot nyerhessenek, ő volt az, aki 1922-ben, az em­lékezetes soproni választáson szociáldemokrata programjá­val (rendőri felügyelet alatt állva), kiütötte a nyeregből Klebersberg Kunót és And­­rássy Gyulát. Ő volt az, aki később kijárta, hogy Rákosi Mátyás módosítsa a „Rákosi per” c. könyvben a rá vonat­kozó, hamis adatokkal terhes részt — és Rákosi módosítot­ta. És ő volt, aki azokban, a felszabadulást követő nehéz években minden energiájával segített bennünket, azokat, akiknek 1945 előtt elérhetetlen vágy lehetett csupán tanulmá­nyaink folytatása. Ma sokan úgy gondolják, hogy a diplomához vezető út megkönnyítése egyben a köve­telmények csökkentését is je­lentette. Nem így van: igen szigorúan vizsgáztattak ben­nünket. Sokan ezért, vagy azért, mert a párt másfelé szó­lította őket, abba is hagyták a tanfolyamok látogatását, az el­ső évfolyamból csak 116-an, a másodikból 124-en tették le eredményesen vizsgáikat, s a két tanfolyamból együttvéve 67-en szereztek aztán jogi dip­lomát. — Bizony nehéz volt felké­szülni — emlékezik vissza Cseh Pálné, aki férjével együtt végezte a tanfolyamot, s aki­nek fia 1960-ban, 22 éves ko­rában már a nappali egyetem elvégzése után lett jogi doktor­a, be kellett vágnunk a latin kifejezéseket, a napi munka mellett áttekintést szerezni a tanulmányaink során érintett történelmi korszakokról. S bi­zony oktatóink bármennyire kiváló koponyák voltak, világ­nézetileg alapvetően különbö­zőek. Navratil Ákost például, aki közgazdaságtant adott le, kegyelmes úrnak kellett szólí­tanunk, ha felkerestük valami miatt, inasa elénk nyújtotta az ezüst tálcát és névjegyet kért. Baranyai Jusztint, az egyház­jog tudorát, féltérdre ereszked­ve kézcsókkal kellett köszönte­nünk. Mindez az egyetem go­lyótépte, üvegezetlen, hideg épületében, ahol nemegyszer télikabátban fagyoskodtunk. — Átmeneti időszak volt — bólint dr. Székely Pál —, az új rend vajúdásának pillanata. Mi persze nem hagytuk ma­gunkat. Navratil professzor­tól pl. aztán Dienes professzor vette át a közgazdaságtan ta­nítását, aki nagy szaktudású, haladó tudós volt. Komoly se­gítséget kaptunk Rajk László­tól és a vele együtt kivégzett Szebenyi Endre belügyi állam­titkártól. Beér professzor a mi munkánkra támaszkodva alkotta meg a tanácsi appará­tus új rendszerét. — Hol dolgoznak ma a tan­folyam hallgatói? — Túlzás nélkül állíthatom: mindenütt, ahol megbízható, próbált jellemekre, jó felké­szültségű jogászokra van szük­ség. Talán a Fővárosi Bíróság épületében is megtud egyet s mást... ★ Markó utca 27. A Fővárosi Bíróság elnökének dolgozó­­szobája. Dr. Patkós Lajos 1945. előtt a Magd­olna utcai vasas­szakszervezet ifjúmunkásainak vezetője. 1945 januárjában a VIII. kerületi kommunista párt megszervezésén dolgozik. Leg­első mondatával ő is dr. Hé­bert Edére, a nagy humanis­tára, a bátor emberre emléke­zik. — Nem mondhatom, hogy könnyű évek voltak. A mai egyetemisták talán nem is ér­tik, mennyi kitartás, fegyelem kellett akkor, néhány hónap­pal azután, hogy a fegyverek elhallgattak, egy ájult főváros romokban heverő utcáin, a na­pi munka után mindennap fél 5-től 9-ig bent ülni az egyetem padjaiban és nem hallgatni a kétkedőkre, kishitűekre, bi­zonytalankodókra, akik bizony közülünk sem hiányoztak. Az ambíció és a létszám későbbi csökkenése jól mutatja: csak azok állták meg a helyüket, akik egyetlen napnyi kihagyás és megingás nélkül tanultak. Jellemző az is, hogy azok, akik végülis elvégezték ezt a tan­folyamot, csaknem egytől egyig kitűnő vagy jeles eredmény­nyel végeztek, nem lehetett csak úgy átcsúszkálni. Dr. Székely Pál igen sokat dolgozott azért, hogy az így szerzett diploma egyenértékű legyen a másikkal. És nem hi­ába: dr. Buck Imre kereske­dő ma a Corvin­ igazgatója. Kiss Gergely ma kandidátus, Dabronaki Gyula, a KNEB el­nöke. (Korábban miniszterhe­lyettes.), Gila István gépész, ma kandidátus, Szőnyi Sándor nyomdász, ma az Athenaeum jogtanácsosa, József Attila-dí­­jas író. De nemcsak az öregdiákok pályája érdekes. Azok, akik akkor a mi oktatásunkkal kezdték munkájukat, ma álta­lában már jogi professzorok. Szabó Imre például iparjogot adott le nekünk. Ma az MTA főtitkárhelyettese. Folytathatnám azoknak az ■egykori hallgatóknak névso­rát is, akik ma a társada­lom felelős beosztásban dolgo­zó, megbecsült jogi és közigaz­gatási munkásai. Minisztériu­mokban, vállalatok jogtaná­csosaiként, bíróságokon dolgoz­nak. Ennek a munkástanfo­lyamnak legnagyobb tanulsá­ga számomra az: hittel, kitar­tással és lelkesedéssel a legne­hezebb körülmények között is lehet és kell tehetségünkhöz mérten a legkiválóbbat adni. Azok, akik ezt a tan­folyamot megszervezték egy addig lehe­tőségeitől megfosztott osztály­nak szolgáltattak igazságot, azok pedig, akik sikerrel elvé­gezték, ma ennek az osztály­nak rangos és megbecsült kép­viselői. S. A­ 1945-1946 Munkástanfol­yam a jogi karon tteszélgetés dr. Patkós Lajossal, dr. Sárkesz­ Pállal és d­r. Cseh Pálnéval, a tanfolyam egykori hallgatóival Ebben az évben jelent meg az állam- és jogtudományi kar két professzorának, Kádár Miklósnak és Kálmán Györgynek, „A büntetőjog általános ta­nai” című, kereken ezer oldal terjedelmű monográfiája, amit a Művelődésügyi Minisztérium 79 315/1967. számú leirata alap­­ján a Kiadói Főigazgatóság, illetőleg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalat nívójutalomban részesített.

Next