Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1969 (11. évfolyam, 1-17. szám)
1969-05-15 / 8. szám
A közösségi élet problémái [ az egyetemen \ . " Lehetünk-e ma forradalmimárok ? Az Eötvös Klub vitái valamiképpen ezzel a kérdéssel záródnak, függetlenül attól, hogy a vita kezdetén a NÉKOSZ-ról, vagy Kovács András filmjeiről be■Iszélgettünk. Tehát mindenütt felbukkanó, mindenkit foglalkoztató probléma napjainkban a forradalmi tett szükségessége, vagy bírálata. Legutóbb a Történészklub és a Pedagógus-fórum közös rendezésében próbáltunk feleletet adni a kérdésre. Már a megfogalmazásnál is nézeteltérések voltak. Hogyan lehetséges nálunk forradalmi tetteket végrehajtani, a forradalmak apályának korában? Menynyiben függvénye a szocialista társadalom a forradalmiságnak? Mert az igazi közösséget a közös cselekedetek hozzák létre, amely egyben feltétele lesz a további együttes munkának. Melyek a mi közös feladataink? — Van-e közösségi élet az egyetemen? Ad-e alkalmat az egyetemi közösségi élet bizonyos szocialista jellegű forradalmiságra? A forradalmár alakjához igen sok helytelen képzet tapad. A nagy tettek emberére gondolunk, és gyakran szektáns, támadó típust sorolunk a valóságos forradalmárokhoz. Jelenleg nincs lehetőségünk világmegváltó tetteket megvalósítani. A „nagy harcot” megvívta az előző nemzedék. De ma már senki sem akarja „holnapra megforgatni az egész világot”. A forradalmiság alatt nem feltétlenül ellenzékiséget értünk. Ez a közösségi élet hiányosságát jelentené? Nem. Csak mi valahol elveszünk feladataink felkutatásában. A kevésbé látványos, jelentéktelennek látszó célokért, csak némely esetben vagyunk hajlandók küzdeni. Pedig ez lenne a KISZ-alapszervek legfontosabb feladata. Hiszen lehetőségeink nem merülnek ki a valóban nagyszerű Studium Generale-ban. Miért van az, hogy a stúdiumot tudjuk csinálni, de felszabadulásunk évfordulóját képtelenek vagyunk megünnepelni, helyette formális protokollt rendezünk. Különösen érdemes felfigyelni az elsőévesek panaszaira. „Magunkra vagyunk hagyatva” — mondják. „Szeretnénk jó közösséget kialakítani, de segítség nélkül, egyedül nem tudjuk.” (Természetesen a közösség szervezéséhez nem lehet használati utasítást mellékelni — ezért érdemes elgondolkoznunk.) Mert mire harmadévesek leszünk, elmegy a kedvünk az örökös közösségkereséstől. Ezt a két évet majd csak kibírjuk így „elidegenülten”. Inkább foglalkozzon mindenki a saját dolgaival ! Így volt ez idáig. Most azonban egyre gyakrabban vitatkozunk és keressük problémáink megoldását. Feladatainkat konkrétan még nem tudjuk megfogalmazni. De itt kell elkezdeni, és talán nem is állunk oly messze az igazi közösségtől ... Kócsag Piroska Amikor először rám szólt, nem ismertem meg. Pedig ő volt az, Elefántovics Szilveszter, a rendkívüli tehetséggel megvert bölcsészhallgató. Legutóbbi találkozásunk óta sűrű, fekete szakállt növesztett és homlokba hulló, zilált hajat. Tekintve azonban, hogy előző nap beszéltem vele utoljára, s akkor még nyoma sem volt a bozontnak, meg kellett kérdeznem: — Mi lett már megint? Félrehúzott egy ablakmélyedésbe és ezt súgta: — Újabb akcióba kezdtem, te vagy az első, akinek elmondom. — Megtisztelsz — feleltem —, de légy szíves, söpörd félre a hajadat az arcodból, mert az a kényszerképzetem támadt, hogy háttal állsz nekem. — Szívesen — mondta, de inkább ajánlok valamit. Fél óra múlva legyél a Nárciszban, hátul, a legeldugottabb sarokban. Nem akarom, hogy más is lásson. — Kár aggódnod. Azok, akiknek tartozol, úgyis tudják, hol szoktál potyázni. De nem bánom, legyen. Egy óra múlva megjelent Szilveszter, leült mellém, kiitta a kávémat, majd székén hátradőlve lehúzta parókáját és szakállát. — Már csak két aláírás hiányzik az indexemből — mondta. — És ennek felismeréséhez okvetlenül szükséges volt állati sorba alacsonyodnod? — tudakoltam, nem minden él nélkül. — A szőrmére célzol, amit viseltem? — kérdezte. — Tudhatnád már, hogy én semmit nem teszek ok nélkül. Az öreg Zsolozsmát másként soha nem írta volna alá. — Igen, mondták már róla, hogy különös nézetei vannak. Ha én lettem volna a helyében, éppen hogy így nem írtam volna alá. — Mert már megint nem számolsz a körülményekkel. Az évfolyamon van egy pofa, aki ugyanilyen tollat visel, csakhogy az övé valódi. Így aztán, tekintve, hogy az öreg az én arcomat nem ismeri, mert egy árva előadásán se voltam jelen, kénytelen voltam olyan külsőt ölteni, hogy rám ismerjen. Az a tag ugyanis minden órán ott ül az első sorban és jegyzetel, mint egy őrült. Ez egyébként már a negyedik maszkom. Voltam szőke és szeplős is, meg ritkuló hajú és kiálló fogú. A legnehezebb szerep a Wallenstein Zsófi volt, mert ő egy kicsit kancsal. Most még van egy jelenésem a benelux nyelv előadójánál, ahol sántítanom kell és pöszén ejtenem a hangot. De sokkal nehezebb a másik aláírást megszerezni, mert a figura egy fejjel alacsonyabb nálam és időnként olyan, mintha hülye lenne. — Elefántovics Szilveszter, az előadásodból arra következtetek, hogy legközelebb engem akarsz megszemélyesíteni! — Nem, tévedtél. A pakisztáni törzsek folklórját te látogattad a leggyakrabban. Ne is vesztegessük az időt, add ide a szemüvegedet, légy szíves, mert úgy tudom, most bent van a tanársegéd. Tíz perc múlva itt vagyok. Addig rendelj egy konyakot nekem, úgyis egy évig eltart, amíg kihozzák. — rave — „Döngetek kaput, falat” Az Ifjúsági Magazin vállalkozása beillett az Ady-évforduló ünnepségeinek sorába, de többet és átfogóbbat adott az eddig hallottaktól. 6-án az Eötvös-klub Hordó-termében Tóth Miklós, a Vígszínház fiatal művésze önálló est keretében mély átéléssel, kitűnő előadásban tolmácsolta a költőt. Az est érdekessége, hogy az előadó megtévesztésig hasonlít Ady Endrére, így a Fazekas Lajos által kitűnően rendezett, diavetítéssel egybekomponált színpadképek külön élményt nyújtottak a hallgatóságnak. A Burányi Ferenc szerkesztette műsor átfogó képet adott Ady költészetéről. Bevezetőt Fábián Zoltán, József Attila-díjas író mondott. Ez az est nagyobb nyilvánosságot és színpadot is megérdemel. Az előadót látva és hallgatva szinte érthetetlen, hogy amikor Tóth Miklós személyében rendelkezünk egy Ady-alteregóval, miért nem készült még film a költő életéről. Talán nem fedezték még fel!? — b — Figyelem! Az Egyetemi Lapok május 29-én megjelenő számát a jogi kari KISZ-alapszervezet szerkeszti. A szerkesztő bizottság tagjai: Vándor Péter (elnök), dr. Gönczöl Katalin, Truczkó Barna és Rékay Gábor. Fogadási idő: naponta délelőtt 1I—12-ig a szerkesztőségben. Minden írni vágyó jogászt szívesen látunk. Lapzárta: május 22-én déli 12 óra. SZERK. BIZOTTSÁG A Bolyai János kollégiumból jelentik Április 21-én a Bolyai János kollégium hallgatói és görög diákok tiltakozó és szolidaritási nagygyűlést tartottak. Előadók: Rónay Viktor, a Bolyai János kollégium KDB-titkára, és Zikasz Dimitrisz voltak. Április 25-én a Bolyai János kollégiumban megalakult a Vas Klub, a fővárosban tanuló Vas megyei egyetemisták és főiskolások számára. Első rendezvényük május 17-én, szombaton este lesz. Az ekkor tartandó ismerkedési est helyéről a meghívókon értesítjük az érdekelteket. Új írás-est a Rádayban Április 29-én megtelt a Ráday utcai kollégium társalgója. Vendégeink voltak Jovánovics Miklós az Új írás főszerkesztője és Juhász Ferenc, akinek neve mellé, azt hiszem, fölösleges kommentárt fűzni. A zömmel bölcsészhallgató közönséget elsősorban nem az általános irodalmi kérdések érdekelték — mint ez más alkalmakkor lenni szokott —, hanem sokkal inkább szerettek volna betekintést nyerni a lap „magánéletébe”, a lapszerkesztés különféle rejtelmeibe, magától értetődően a költői munka, a műalkotás legmélyebb titkaiba. Úgy érezzük, ezeket a célokat sikerült is megvalósítani a hangulatos, közvetlen beszélgetés során.*" Jovánovics ismertette a lap célját, fő feladatait s megpróbált választ adni a körülötte kialakult vitás kérdésekre. Vázolta azt a sajátos helyzetet, amely hazánkban az irodalommal kapcsolatosan kialakult. Beszélt a „két szomszédvár”, a két fővárosi irodalmi folyóirat, a Kortárs és az Új Írás közötti viszonyról s cáfolta azt a kialakult közvéleményt, mely szerint a Kortárs körül kristályosodna ki az úgynevezett tradicionális irodalom, míg az Új Írás az avantgarde törekvések fóruma. Az igaz, hogy nagyon sok fiatal szerző publikál ez utóbbi lapban (az ÉS statisztikája szerint az elmúlt évben 304 költő műve jelent meg az irodalmi lapokban, ezek közül az Új írás 226-ot közölt A lapban leggyakrabban szereplő költők közül Illyés és Nagy László után a fiatal Béres Attila és Ratkó József következnek), s hogy a cél egyrészt éppen az, hogy a folyóirat a kísérletező művek megjelenési helye legyen, de kijelentette, hogy ideális polarizációra — éppen e sajátos helyzetből fakadóan — nem kerülhet sor. A továbbiakban a főszerkesztő arról beszélt hogy irodalmunkban egy eléggé szürke korszak után most nagy számban jelentkeznek a fiatal tehetségek. Ezzel kapcsolatban vádak is érték a szerkesztőt, hogy tudniillik az eredeti tehetségek mellett elég gyakran szerepelnek epigon fiatalok is. Jovánovics azonban „várakozó álláspontra” helyezkedett, hivatkozva Ady vagy József Attila első versesköteteire. Megemlítette, hogy a lap kritikai rovatában várhatók lesznek bizonyos reformok. A közeljövőben három alapelv szerint választják ki azokat a műveket, amelyekről feltétlenül véleményt kell alkotnia a lapnak, így elsősorbák az abszolút értéket képviselő művekről, a valamilyen formában közüggyé vált könyvekről és minden elsőkötetes szerzőről szándékoznak a rovatban véleményt nyilvánítani. Juhász Ferenc most elkészült 8000 soros verséből (Anyám címen előreláthatóan karácsonyra jelenik majd meg a kötet) olvasta fel A tested c. fejezetet, amellyel osztatlan sikert aratott. A felolvasás után megindult a kérdezz-felelek, s a hallgatóság igen érdekes információkat kapott mindkét vendégtől. A beszélgetés során technikai, irodalompolitikai és irodalomelméleti kérdések egyaránt felmerültek. Az est hangulatát sajnos lehetetlen hűen visszaadni, de ezúttal is megköszönjük Juhász Ferencnek és Jovánovics Miklósnak az értékes tájékoztatót, a közvetlen beszélgetést. És ezúton kérnénk meg Tóth Piroskát, az összejövetel szervezőjét, hogy a lehetőségekhez mérten minél több hasonló kellemes, érdekes találkozóban részesítse a kollégium hallgatóit. Ssurtány Zsuzsa Szabó Béla, a bölcsészkar telefonközpontosa. Kellemes, mély hangját minden telefonáló ismeri. Állandó figyelmet igénylő, idegőrlő munkát végez, mégis mindig udvarias. — Udvariasságom nem foglalkozásomból ered. Erre neveltek, ilyen vagyok. S ha már úgy adódott, hogy ide kerültem, miért ne igyekezzék az ember jól végezni a feladatát? Munka közben nem vagyok magánember — mindegy milyen kedvem van, mi a véleményem. Válaszolok, ez a kötelességem. — A laikus azt gondolná, a telefonközpontos dolga: vonalat adni, kapcsolni, várakozásra kérni. — Papíron ez a munkaköröm. Valójában néha olyan képtelenségeket kérdeznek és kérnek, hogy nem rám, hanem Prospero nagy varázslóra lenne inkább szükség, hogy mindenre megfeleljen. — Mi mindent kérdeznek? — Annyifélét, hogy magam is TIT-előnek (vagyis olyan embernek, aki az ország javára végzi az ismeretterjesztést) érzem magam. Ha én minden kérdezőt az egyetemi oktatókhoz kapcsolnék, mi lenne akkor! Megkérdezték már például: kérődző-e a kecske. Egy másik kérdező saját fia leckéit akarta elkészít tetni velem — este 9- kor. (Persze akkor már csak a portással beszélhetett.) Van, aki keresztrejtvényt fejt s ehhez okvetlenül egyetemi professzor segítségét igényelné, ilyenkor természetesen inkább én próbálok segíteni. Egy hölgynek a vörös habos „umbuldás” halandzsáját próbáltam — hiábavaló erőfeszítéssel megmagyarázni. A lényeg: az ember nem dolgozhat mechanikusan. Gondolkodni kell. — Mit kell tudnia a telefonközpontosnak ? — Ismernie kell — könyv nélkül — az egyetem mintegy 700 dolgozójának nevét, tanszékét, kapcsolási számát, többé-kevésbé az oktatók beosztását, munkakörét. S rengeteg hangot. Ha a színész- és énekeshangokat is számításba veszem, több ezer hangot felismerek — azonnal. Nem követelmény, de a gyakorlat hozza: mindig tudom, hogy a telefonáló „honnét jött”. Más szóval: mennyire intelligens ember. — Mióta telefonközpontos? — 1952 óta vagyok az ELTE telefonközpontosa. De már ezt megelőzően is tanítottam központkezelést a Vakok Intézetében. — Hány hívást kapcsol naponta? — Nyolc óra alatt mintegy 400—450-et Bizony olykor elfáradok s hangom sincs estére. — nádor —