Egyetami Szemle, 1980 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1980 / 3. szám - Kövér György: A Kondratyev ciklus-szakasz, vagy hullám
A KONDRATYEV-CIKLUS SZAKASZ VAGY HULLÁM? 129 A „hosszú ciklusok” felismerése és elmélete Kondratyev személyes tragédiája mit sem változtat azon a tényen, hogy a „hosszú ciklusokat” a közgazdasági és gazdaságtörténeti irodalom Kondratyev ciklusként tartja számon. Az első világháborút megelőzően a 8-11 évenként jelenkező túltermelési válságok (a francia Cl. Juglar áttekintő műve nyomán többnyire kereskedelmi válságként emlegették) álltak a tudományos vizsgálatok középpontjában. Az ezeknél is rövidebb 3 és fél éves, ún. Kitchin-ciklusokat is csak a húszas években fedezték fel. Teljesen kézenfekvő tehát, hogy amikor 1922-ben Kondratyev először fogalmazta meg a hosszú ciklusok hipotézisét a 8—11 éves ún. rövid ciklusokból indult ki. Részben azért, mert műve az 1920—21-es krízis elemzéséhez keresett nagyobb távlatokat és mélyebb összefüggéseket. A durván ötven évet átfogó nagy konjunktúraciklusok fordulópontjai elég egyértelműen a Kondratyev által ipari-kapitalistának nevezett, rövid ciklusokhoz kötődnek. Szerinte az első ciklus felívelő hulláma 1789-től 1809-ig tartott, a konjunktúra hanyatlása pedig 1849-ig. A második nagy ciklus emelkedő hulláma 1873-ban tetőzött, majd a konjunktúra süllyedése 1896-ban zárult. A harmadik nagy ciklus emelkedő hullámát (1896—1920) már részletesebben is elemezte. Az elemzéshez kamat,ár és termelési sorokat egyaránt felhasznált. Megemlítve, hogy egy-egy hosszú ciklusra több rövid ciklus is esik, a „ciklusok két típusának” „okait és összefüggéseit” ebben a részben nem vizsgálta. A szűken vett témával kapcsolatban azonban „valószínűnek” tartotta, hogy „az 1920-as év a fordulat éve a hosszú konjunktúraciklus mozgásában”, amikor „a ciklus emelkedő hullámát egy ereszkedő váltja fel”. A világgazdaság válságának elemzésében azonban már itt elővillan az az elméleti bázis, amelyre Kondratyev vizsgálatai épülnek. Szerinte a válság olyan „fájdalmas folyamat”, amelynek során megszűnnek „a termelés és elosztás, a kínálat és kereslet között meghatározott feltételek hatására keletkező meg nem felelések és aránytalanságok, átmenet a nép- és világgazdaság egyik dinamikus egyensúlyából — amelynek további létezéséhez nincsenek meg a szükséges és elégséges feltételek — egy másikba”. A hosszú ciklusok hipotézisét 1925-ben empirikusan megalapozó tanulmánya előtt — mint magadia 1926-os vitacikkében, annak szinte bevezetéseként — külön tanulmányt szentel a gazdasági statika és dinamika elméleti értelmezésének.10 Mivel a gazdasági jelenségeket alapjában dinamikusnak tartja csak a teoretikus megközelítésekben állítható szembe a statikus és dinamikus koncepció. A változó elemekből összenőtt dinamikus equilibrium mellett száll síkra. A dinamikus folyamatok között megkülönböztetett minőségi és mennyiségi változásokat illetve evolúcionárius (megfordíthatatlan, pl. népesség ill. termelésnövekedés) és konjunkturális (hullámzó, ismétlődő és megfordítható; pl. árak, kamatláb, munkanélküliség aránya) folyamatokat. Az utóbbiakat nem abszolút értelemben tekinti irreverzibiliseknek, hanem az előzőhöz viszonyítva, és ezen belül szabályszerű és szabálytalan folyamatokat különböztet meg. A szabályszerűek között a szenzonális és a ciklikus ingadozásokat említi. A kapitalista társadalom valósága kapcsán elméletileg megfogalmazza azt a problémát, hogy míg a gazdasági fejlődés egésze irreverzibilis folyamat, amelyben a haladás szakaszokon keresztül jut érvényre, addig bizonyos elemek (árak, bérek, kamatláb stb.) konjunkturális hullámzással jellemezhetők. Más elemeknél ez az ingadozás komplex folyamat, tartalmazza a trendet és a fejlődés ütemét, annak hullámzásaival együtt. A gazdasági folyamatok dinamikáján belül tett elméleti distinkció tükröződik abban a módszertani megkülönböztetésben, hogy a hosszú ciklusokat elemző tanulmány az árakat, béreket és kamatlábat (az ún. értékmutatókat) egyszerű statisztikai index szel ábra-