Egyetértés, 1885. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1885-03-11 / 69. szám

EGYETÉRTÉS. SZERDA. MÁRCZIUS 11. éveken át sürgettünk, átalánosságban, a részletes tár­gyalás alapjául elfogadjuk. Lehetnek, a­mint vannak is, kifogásaink az egyes rész­letek ellen, de ezek nem akadályozhatnak abban, hogy a magunk szavazatával is lehetővé tegyük azt, hogy az állam tisztviselői e tekintetben jobb helyzetbe jussanak, mint eddig vannak. Elég sajnos, hogy pénzügyi helyze­tünk nem enged ennél többet tenni, legyünk legalább annyit, a­mennyit tehetünk. (Helyeslés a szélsőbalon.) Én egyetlen részletbe sem bocsátkoztam volna, ha a t. előadó úr nem tartotta volna szükségesnek egy rész­letre kissé tüzetesebben, és mint észrevettem, egész lel­kesedéssel kiterjeszkedni, mely legfontosabb annyiban, a­mennyiben teljes újítás. Értem az 5. §-t, mely a minisz­terek és államtitkárok nyugdíjazo­a írói intézkedik. Előre bocsátom, hogy én a törvényjavaslat ezen részé­hez is ugyanolyan objektivitással és nyugalommal fogok szólani, mert meg vagyok győződve, hogy ez sem képez­het pártkérdést. Én távolról sem teszem azt fel, hogy a jelenlegi t. miniszter urak ezt talán önző czélból tették önmagukra gondolva. Nagyon jól tudom, hogy alig van közöttük, a­ki erre rászorulna, vagy ezt igénybe venni óhajtaná. Abb­a indulok ki, hogy objektív szempontokból hozták ezt a törvényjavaslatba. Megengedem, lehet ezen intéz­kedés mellett igen alapos demokratikus elveket fel­hozni; mindazonáltal kijelentem, már most, hogy ezen intézkedéshez két okból nem járulhatok. Az egyik az, hogy én a miniszterséget hivatallá degra­dálni­ népi akarom, mert ez rendkívüli állás, melyhez annyiféle különböző személyi és politikai véletlen kombinácziója szükséges, hogy azt a­ hiva­tal színvonalára leszállítani senki sem akarhatja. E felfogásban volnék, bármely más országban lenne is erről szó és e felfogásban vagyok különösen hazánkban, a­hol a magasabb hiva alok mindig tiszteletbeliek vol­tak és méltóságoknak tekintettek. Ez megint egyike azon intézkedéseknek, melyekkel intézményeinket ősi jellegük­ből kiforgatni akarják. De van ezenkívül még egy etnikai ok is, a­mely miatt ehhez nem járulhatok. Ha meg tud­nék is egyálalában barátkozni azon gondolattal, hogy a miniszterek nyugdíjazhassanak, akkor már szívesebben fogadnám azt, ha ez időhöz nem lenne kötve és ha va­laki csak 24 óráig is miniszter, biztosíttassék az ellen, hogy ő a szegénységgel ne legyen kénytelen küzdeni. Ezt érteném, mert ennek az lenne értelme, hogy nem engedjük meg, hogy az az ember, a­ki ily nagy hivatalt és méltóságot egy hétig, vagy akár egy napig viselt, a szegénységgel és megélhetés gondjaival küzdjön. Az, hogy a törvény kimondta, hogy a nyugdíjképesség csak három esztendő után áll be, még inkább elfogadhatatlanná teszi ezen intézkedést,mert ennek következtében előfordulhatna az az eset, hogy egy szegény ember, ki tehetségénél fogva a miniszteri állásra vergődött, kinek családja van és a ki két esztendeig és 10—11 hónapig miniszter volt, ne­talán előforduló nagy politikai kérdés miatt, melyben meggyőződése merőben ellentétben van azzal, amit a többség tőle kíván, olyan helyzetbe jut, amelyben egy­felől meggyőződése parancsolja azt, hogy váljon meg a miniszterségtől, mintsem hogy engedjen, másfelől pedig szemei előtt lebegnek gyermekei és családja azzal, hogy ha még 5—6 hétig maradhatna, hozzátartozói életfogy­tiglan el lennének látva, holott emigy mint szegény em­ber, családját a legnagyobb szegénységnek kénytelen kitenni. Embert, politikust és államférfiat ily helyzetbe hozni nem szabad. Ez a második indok, amely miatt ez intézkedéshez nem járulhatok. Megjegyzem már most, hogy én különbséget teszek miniszterek és államtitká­rok között, még­pedig nagy különbséget, mert nagy különbség létezik köztük tényleg mi­nálunk. Én értem azt, ha Angliában beszélnek egyszerre miniszterről és államtitkárról, mert ott csak úgy a­­ körülbelül egy szín­vonalon állanak; értem némileg Olaszországban, de mi nálunk, valljuk meg az igazat, roppant távolság van az államtitkár és a miniszter közt. A miniszteri állás az igazi méltóság, az államtitkárság, az aztán tényleg hivatal. Az államtitkár nem egyéb, mint a minisztérium első hivatalnoka, avval a miniszter intéz­kedik ép úgy, mint intézkedik minden más hivatalnok­kal, sőt minálunk valóban nem tudom, hogy micsoda értelme van annak, hogy a mi államtitkáraink egyúttal a képviselőház tagjai. Hiszen mi a gyakorlatban azt lát­juk, hogy sohasem vesznek részt a ház tanácskozásai­ban, sőt a­mikor saját szakmájukba vágó kérdések­ről van szó, akkor is nagy ritkán történik, hogy a miniszterek megengedik, hogy felszólaljanak, vagy hogy kedvük legyen felszólalni. Arra pedig, hogy ők esetről-esetre a szükséges felvilágosításokat ad­ják meg, nem szükséges, hogy a háznak tagjai legye­nek, mert elegendő, hogy a miniszter bejelenti, hogy a részletekre nézve a szükséges felvilágosításokat a jelen­levő államtitkár úr fogja megadni. Kezdetben, mikor megindult minálunk az alkotmányos élet, egészen más szerep volt szánva az államtitkárok­nak és azért megkívántuk, hogy egyúttal a képviselőház tagjai legyenek. De a­hová a dolog tényleg fejlődött, nem lehet tagadni és nem is mondok ítéletet a dolog felett, helyes-e vagy nem — de konstatálom a tényt, hogy ők egyszerű hivatalnokok, tehát az ő nyugdíjazta­tásukat szívesen fogadnám el, de nem oly alakban, mint itt van, mert nem elegendő arra a három esztendő szolgálat, hanem egész máskép kell azt m­egállapítani. Angliára hivatkozott a t. előadó úr, csakhogy ott egész mások a viszonyok. Ott az egy­ik államtitkár élvezi azt a nyugdíjat, melyet a minisztereknek adnak, ha kérik, ha kijelentik, hogy nincsenek elegendő­képen ellátva, hogy tisztességesen megélhessenek, — az esetre nyugdíjra tarthatnak igényt, a­mely nyugdíj csakis addig nyujtatik, a­meddig foglál­­lalkozásra szert tesznek. De az csak azon államtitkárra terjed ki, a­ki politikai szerepet visz a képviselőházban. Az igazi adminisztratív államtitkár Angliában az, a­ki nem mond le a távozó miniszterrel, az épen úgy meg­kapja a penziót, mint minden más hivatalnok. Hanem a jelen perczet nem tartom alkalmasnak arra, hogy erre bővebben terjeszkedjem ki, csak jelezni akar­tam ezeket a t. előadó úrral szemben. Egyébként általánosságban szívesen hozzájárulok a törvényjavaslathoz, de a jelzett szakaszhoz nem fogok szavazatommal hozzájárulni. Darányi J. barátom sokat beszélt a szolgálati pragmatikáról. Nem tudom mennyi­ben tartozik ez szigorúan ide. Helyeslem, hogy felhozta, kétséget nem szenved, oda kell Itatni, hogy a szolgálati pragmatika minél előbb alkottassék meg, és mi nem ma szólalunk fel legelőször emez értelemben. Egyre azonban bátor vagyok figyelmeztetni, hogy a pragmatika szerintem sokkal szorosabb kapcsolatban van a felállí­tandó közigazgatási bírósági intézmén­nyel, mintsem a nyugdíjtörvén­nyel. Mi nem érünk el semmi ezért, ha ma előttünk is fekszik a pragmatikára vonatkozó tör­vényjavaslat, ha e javaslat intézkedésének közigazgatási bíróság hiányában szankcziót nem adhatunk. Én tehát azt hiszem, hogy sürgetnünk kell igenis a pragmatikát, de egyúttal a közigazgatási bíróságok fel­állítását. Engedje meg végül Darányi J. képviselőtársam, hogy egy megjegyzést tegyek az ő közbeszólókig mondott sza­vaira — és„ezzel be is fejezem rövid felszólalásomat. (Halljuk.) Ő kijelentvén, hogy nagyon helyesli a minisz­terek nyugdíjaztatását, erre nézve nagyon egyszerű érv­vel élt, t. i. azt mondá, hogy ha adunk a katonának nyugdíjt, miért ne adjunk azoknak, kik éveken át velünk hadjáratot viselnek ? Hát t, képviselő úr erre az a fele­let, hogy a hadjárathoz két fél szükséges. Ha tehát va­laki ezen a szímen akar a miniszter uraknak nyugdíjt adni, kell, hogy első­sorban a mi nyugdíjazásunkat is elfogadja. (Derültség.) Ezen érvet tehát nem fogadom el. A törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyes­lés a jobboldalon.) Ezután Tisza Kálmán miniszterelnök szólalt fel s a következőket mondta: Csak azért kérek most a vita első napján szót, hogy alkalmam legyen egy nyilatkozatot tenni, miután más irányban leendő elfoglaltatásom miatt nem vagyok biz­tos benne, hogy a tobbi napokon mennyire fogok részt vehetni ezen törvényjavaslat tárgyalásában. Épp azért ez egy nyilatkozat tétele végett kértem szót. (Halljuk!) Nem is fogok bővebben kiterjeszkedni ezen törvényja­vaslatra, és ennek egyes részleteire , felszólalásom ezéita csupán pár szóval indokolni, miért vette fel a kormány a javaslatba a miniszteri nyugdíjazást és azután minő ál­láspontot kíván a kormány azon szakas­szal szemben elfoglalni. Szükségesnek tartom ezen nyilatkozatot azért, mert bár Helly képviselő úr igen­is helyesen és objektíve fogta fel a dolgot, már a beleszólások is jelezték, hogy s­ajnos, de vannak e házban, kik semmit sem tudnak objektíve felfogni. A­mi már az indokokat illeti, igen keveset kell erre nézve azokhoz adnom, miket az előadó úr előadott. És megvallom, hogy ha lehetővé akarjuk tenni biztosabb vagyoni helyzettel meg nem áldott emberek számára is a miniszteri széket, azt hiszem, helyes arról gondoskodni. Mert, bocsánatot kérek, nem áll az sem, a­mit Helly J. képviselőtársam mondott, hogy ha 3 évi miniszterség után kapna nyugdíjat, milyen helyzetbe jöhet akkor, ha 3 hónappal előbb kell lemondania; tehát ugyanazon ember, ugyanazon vagyoni helyzetű családos ember mi­lyen helyzetbe fog jönni 3—4—5 év múlva, hogy ha egyátalában semmi módja sincs arra, hogy családjának tisztességes megélhetését különben biztosítva lássa? Még biztassanak meggondolni azt,­­ és most nem is fogok demokrácziáról beszélni, az országnak érdekében van az, hogy oly férfiak, kik valamely független pályán egyfelől cs­ládjuk és maguk jólétét biztosítják munkájuk­kal, de másfelől a közügyek terén szerzett érdemeik által magukat a korona és nemzet bizalmára érdemesítette.., hogy ily ,férfiak az ország kormányában helyet foglalhas­sanak. És nem áll az, hogy 24 óra múlva, nemcsak 3 év múlva — mert 24 órai miniszterség egyfelől olyan könnyelmű embernek ténye lenne, ki nem érdemelne többé kíméletet — s nem állana be másfelől emez eset, a­mi beáll egy pár év folyamán viselt miniszterkedés által, ha szakítani kell azon életmóddal, melyen azelőtt családját biztosította, melyre visszatérni 3 évi megszakí­tás után igen sokszor lehetetlen, minden­esetre pedig igen nehéz. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez az indok volt az, mely a kormányt arra bírta, hogy kitéve magát esetleg még nem egészen szép mo­dorú megtámadásoknak is, a miniszteri nyugdíjat a ja­vaslatba bevette. De ez alkalommal felhasználom a vita első napját annak nyilvánítására, hogy mi ebben köte­lességünket teljesítettük, úgy mint azt a bizottság­ban, mely a javaslatot tárgyalta, megmondtam, és bizalmas körökben is megmaradtam , a javaslat e szakaszát a kormány sem védeni nem fogja, sem egyál­talában ez irányban semmi akc­ióba bele­menni nem fog; határozzon a ház bölcsesége egész függetlenül a kormánynak minden, még csak argumentáczió útján gya­korolható befolyása nélkül is. (Helyeslés.) Meg kell még említenem, hogy én is e nyilatkozatom­ban éppen úgy, mint Helfy képviselő úr tette, külön választom az államtitkárok nyugdíjaztatása kérdését, mert ezt oly könnyen, védelem nélkül elejteni, a magam ré­széről nem kívánom. Hogy miként és hogy legyen, annak megvitatása a részletekhez tartozik. De Helly képviselő úr megpendített egy eszmét, a­melyet én nem azért érintek, mintha kívánnám, hogy mostanában megvaló­­síttassék, hanem hogy jelezzem, hogy én is ismerem ama különbségeket. Igenis, Angliában kétféle államtitkár van és azt tartom, hogy nálunk is előbb-utóbb annak kell lenni. Az egyik, a­ki rendes hivatalnok minden mi­nisztériumban és a változó kormányok alatt a politikával kapcsolatban nem levő adminisztratív egyöntetűségét biz­tosítja ; a másik politikai államtitkár, a­kinek igenis helye van a törvényhozásban, a­ki a minisztériumban kell hogy főnöke alatt vezesse a politikát érintő ügyeket, a­ki azután természetszerűleg kell, hogy az ő miniszte­rével változzék. De am­íg ez nálunk meglehet, ismétlem, az államtitkári nyugdíj kérdését nem tartom elejtendő­­nek, m­íg a miniszteri nyugdíj iránt sem én, sem társaim egy szót sem fogunk vesztegetni. (Helyeslés): Az utolsó szónok Országi­ Sándor: El van ismerve, hogy a magyar államtisztviselők kara nem bír azzal a befolyással és azzal a tekintél­lyel, a­mel­lyel úgy judikáturánk, mint adminisztráczióink ér­dekében kívánatos volna, hogy bírjon. És miután a tiszt­viselők túlnyomó része és nagy többsége tisztességes és derék férfiakból, a maguk feladatához képest képzett, művelt egyénekből áll, világos, hogy más okoknak kell lenni, melyek őket akadályozzák abban, hogy maguknak a szükséges tekintélyt kivívják. Ez két indokra vezethető vissza. Egyik a tisztviselők anyagi helyzete, a másik erkölcsi és jogi pozícziójuk. Az anyagi helyzetet illetőleg, ha összehasonlótjuk a magyar állam­i tisztviselőknek illetményeit és állását más orszá­goknak, különösen például Ausztriában 1873-ban sza­bályozott fizetések és illetményekkel, úgy igazán némi sajnálkozással kell megemlékeznünk a magyar tisztvi­selőkről. A második fő indok, mely a tisztviselőket akadályozza a tekintély kivívásában, az ő jogi és erkölcsi pozíczió­juk. Nálunk, hol — igaz — nem az állam­i, de a tör­vényhatósági tisztviselők minden 3 vagy 6 évben állá­sukért, családjuk fentartásáért kötelesek küzdeni és hol a választások a múltban — a távolabb múltban — a fokosok villogásánál és bor mellett szoktak megejtetni, a jelenben pedig nem igen sok, de mégis egyes helye­ken, mint egyik-másik hatalmasabb szövetkezet, vagy egyik-másik nagyobb befolyású családi összeköttetések eredményeként tűnnek fel : ott hiányzik a tisztviselőnek az a biztos alap, nem válhatik belőle az nol­ me tan­gere, melynek lennie kell, hogy a törvényeket erélyesen hajthassa végre. S a törvényhatósági tisztviselőkről alkotott tévfogal­­mat a nagyközönség átviszi az állami tisztviselőkre s en­nek az a következménye, hogy m­íg más egyén, ha bűnt vagy mulasztást követ el, csak ő lakói érte , ha pedig egy tisztviselő bukik el, ennek bűnét a közönség rende­­sen az egész osztályra átviszi. A szónok szerfölött szükségesnek tartaná a szolgálati pragmatikát. A szóban levő törvényjavaslat nagy jótéte­ményt és régen táplált remények teljesítését képezi. Mert egyrészt nagy mértékben enyhíti azon gondot, mel­lyel a családapák özvegyeik és gyermekeik sorsa iránt voltak és másrészt mert saját ellátásuk is igazságos és méltá­nyos alapokon fog nyugodni. Azon reményben, hogy nem igen távol jövőben alkalmunk lesz az állami tiszt­viselők fizetéseinek szabályozásával egyálalán és a szol­gálati pragmatika megalkotásával is behatóbban foglal­kozni, a törvényjavaslatot üdvözli s fentartva, hogy egyik-másik szakaszhoz, módosítványt tegyen, azt általá­nosságban elfogadja. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az elnök a­­ tanácskozás folytatását holnapra ha­lasztja. Az ülés végződik d. u. 1 óra 50 perczkor. A mérsékelt ellenzék ma este tartott értekezletén bevégezte a ny­ugdíj törvényjavaslat tárgyalását és azt némi módosítással elfogadta. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma dél­után 5 órakor Apáthy István elnöklete alatt tartott ülésében — melyen a kormány részéről Berczelljy miniszteri tanácsos volt jelen — folytatta a közjegyzői törvény módosítása és kiegészítéséről szóló törvényja­vaslat részletes tárgyalását. K­Ü­L­F Ő 1L D. — márczius 10. Az angol alsóházban tegnap ismét a német-angol súrlódásról volt szó, mely ezúttal szerencsésen el is intéződött. Labouchére kérdésére Fitzmaurice ál­lamtitkár felolvasta Lord Granvillenak márczius 9-ikéről szóló levelét, mely így hangzik : Azért írok, mert az ügy voltakép inkább az én személyemet, semmint a külügyi hivatalt illeti. So­hasem kaptam meg, sőt a legutóbbi időig tudomá­som sem volt Bismarck herczegnek május 5-iki sür­gönyéről. Münster gróf, s csakhamar azután Bis­marck Herbert, gróf kijelentették nekem, hogy a német kormány nem követhet az egyiptomi ügy­ben barátságos magatartást, ha Anglia a gyarmati kérdésekben továbbra is barátságtalan marad. Ta­gadtam, hogy Anglia barátságtalan lett volna, s ha­tározott ígéretet tettem­ úgy minisztertársaim, mint a magam nevében jövőbeli barátságos magunk tartá­­sára nézve, úgy Bismarck herczeg, mint Herbert gróf akkor megelégedésüket nyilvánították ez ígéret fölött. Az azóta támadt feszültség an­nak a következménye volt, hogy a két kor­mány közt komoly nézeteltérés volt arra nézve, vajjon megtartottuk-e ígéretünket, vagy nem. Szük­ségtelen megújítanom e fölött a vitát, kivált mert ok­om van remélni, hogy e súrlódás már a múlté. (Tetszés.) Münster gróf nem volt jelen ama beszél­getésen, melyet Bismarck Herbert gróffal folytat­tam. Nem szokásos, hogy a nagy­követ és a főtit­kár egyidejűleg jelenjenek meg. Az elmondottak bi­zonyítják, hogy nem panaszkodhattam Bismarck Herbert gróf előtt a­miatt, hogy nem közölték ve­lem ama sörgönyt, mely úgy látszik, titkos volt, s a Münster gróf miheztartása végett általánosságban szólott a politikai helyzetről. E nyilatkozat meghallgatása után Gorst tudni kívánja, hogy azóta megkapta-e már a külügymi­nisztérium Bismarck május 5-ki táviratának máso­latát, és hogy az a parlament elé fog-e terjesztetni. Fitzmaurice azt kívánja, hogy az interpelláczió be­jelentessék. Mint a fentebbiekből látható, Lord Granville már elomlónak tekinti a súrlódást, s egy mai táviratunk jelenti is, hogy Bismarck Herbert gróf, miután az angol külügyminiszterrel még hosszasabban érteke­zett, tegnap este visszautazott Berlinbe. A Daily Telegraph annak a reménynek ad kifejezést, hogy a két állam közt helyreállt jó egyetértést szövetséggé fogják átalakítani, és azt ajánlja, hogy a rendkívüli nagykövet küldessék Berlinbe, hogy a Lord Gran­ville és Bismarck Herbert gi által megkezdett mű teljesen befejeztessék. 1885 ÚJDONSÁGOK. — márcz. 10. — Személyi hírek. A király ma nagy vadász­­kísérettel, melyben számos hölgy is volt,, Göding mellé ment parforce-vadászatra. Délután külön vo­naton tértek vissza Bécsbe. — Eugenie franczia excsászárné legutóbbi balesete következtében bete­geskedik. —■ Dolgoruckij herczegnő, II. Sándor c­ár özvegye, a jövő hó elején Bécsbe érkezik, hol már egy palotát béreltek számára. A nyáron Badenben, vagy Vöslauban fog tartózkodni. — Viktória angol királynő leányával Beatricevel együtt ápril 1-én Darmstadtba utazik a nagyherczegi család látogatá­sára. — XV. Henrik plessi herczeg, porosz főva­­dász­mester és Pless herczegség örököse, a protes­táns hitről áttért a katholikusra. — Mr. Green sku­­takii angol konzul Czetinyébe utazik a magyar trón­örököspár üdvözlésére. — Szögyény-Marich László kir. főtárnokmester Székesfehérvárról Budapestre érkezett, gróf Czirácky Béla főispán pedig Budapest­ről Székesfehérvárra utazott. — Liszt Ferencz a mai nap folyamán is Esztergomban időzik, s csak holnap reggelre várják haza. — Dr. Wagner János 50 éves jubileuma alkalmából a tud. egyetem or­vostanhallgatóinak segitő-egyesülete nevében ma déli 1 órakor tisztelgett egy küldöttség az ősz tudós­nál, ki az egyesületnek disztagja. A küldöttség ifj. Apáthy István elnök vezetése alatt, Temesváry Rezső, Glaser Marczel, Grosz Menyhért és Balogh Oszkár tagokból állott és­ pompás kiállítású feliratot nyújtott át az ünnepednek. — Porubszky Jenő orsz. képviselő, ki súlyos betegen feküdt Alsó-Kubinban, mint onnan írják, már fölépült. — Boros Béni és Vásárhelyi Béla az arad-körösvölgyi és arad-csa­­nádi vasutak igazgató-tanácsosai Bécsbe utaztak, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek átnyújtsák a dobos-tuslai vasút összes építési terveit, melyek el­készítésével meg voltak bízva. — A tr­ónörököspár Fiuméban. A fiumei városi tanács tegnapi ülésében egyhangúlag elfogadta a külön bizottság által a trónörököspár fogadására vonatkozó in­dítványokat, így többek közt feldíszítik a Molo Adami­­chot, a trónörökösnének bokrétát nyújtanak át művészie­sen kiállított szalaggal, a trónörökösnek pedig Fiume látképeit; a várost fellobogózzák, este pedig a kikötővel együtt kivilágítják; a városi tanács erre a czélra 5000 irtot szavazott meg. — Erzsébet királyné Amsterdamban. Mint Am­sterdamból írják, Erzsébet királyné a legjobb egészség­nek örvend. Ő felsége a Santa Cecilia jachton már két kirándulást tett a tengeren. Mária Valeria főherczegnő e hó 28-án vagy 29-én Heidelbergbe utazik. A királyné ápril 3-án érkezik ugyanoda és ápril végéig marad ott. Mária Valeria főherczegnő néhány hét óta Auersperg Aglája herczegnővel egy kis vígjátékon dolgozik. — A lembergi érsek és a szabadkőművesek. A lembergi érsek körlevelet intézett egyházmegyéje lel­készi karához, melyben felhatalmazza őket, hogy a sza­badkőmives rend tagjait húsvéti gyónásukkor oldják fel bűneik alól és fogadják be ismét az egyház kebelébe, és hogy oldják fel mindazokat a szabadkőműveseket, a­kik egy év leforgása alatt meggyórmak, az alul a kötelezett­ség alól, hogy főnökeiket és testvéreiket megnevezzék. — A budapesti magy. kir. tudományegyetem ez évben éri meg fennállásának harmatfélszázados évfordulóját. A mostani egyetemnek első alapját ugyanis Fázmán Péter bibornok vetette meg 1635-ben. Az egyetemi tanács dr. Bita Dezső ez idei rekt­r indítvá­nyára elhatározta, hogy ez évfordulót meg fogja ünne­pelni. — Márczius 15-dike. A márczius 15-iki népünne­pélyt rendező­ bizottság küldöttségileg szólította föl az egyetemi ifjúság márczius 15-iki ünnepély 100-as bizott­ságát, hogy testületileg vegyen részt az általa rende­zendő népünnepélyben. Az egyetemi rendezők a meg­hívásnak készséggel tesznek eleget. — Magyar szabadkőművesek Észak- Amerikában. Az Egyesült-Államokban, hol egy­magában több szabadkőműves van, mint a föld összes többi államaiban együttvéve, a kivándorolt magyarok által alapított páholyok is szépen virágoz­nak. Anyagilag és szellemileg a többi fölött áll a «Deák Ferencz páholy» (Francis Deák o. í. Lodge), melynek 39 tagja van, s ezeknek nagyobb része ma­gyar. A páholy hivatalos nyelve — a nem magya­rokra való tekintettel — az angol ugyan, de azért a magyarok a munkában és a munkákat követő tár­sas vacsoráknál anyanyelvükön beszélnek. A páholy élén Rosenfeld Leó fiatal magyar áll mint fő mester és főképen az ő erélyének és ügyes vezetésének kö­szönhető, hogy a Deák Ferencz páholy anyagilag is nagyon jól áll, így a páholytagok januárban azt ha­tározták el, hogy 5000 dollár alaptőkével menházat alapítanak oly kivándorló magyarok részére, kik sanyarú anyagi helyzetbe jutottak és kereset nélkül vannak. Van New-Yorkban ezenkívül egy «Petőfi­hez és «Kossuth»-hoz czimzett páholy is, melyek­ben azonban a tagok túlnyomó része nem magyar. A Deák Ferencz páholy minden kedden tartja össze­jöveteleit Florence Building, 2. avenue, 1. emelet. — Márczius 15-dikének ünnepe Zürichben. Levele­zőnk írja: A zürichi magyar egyesület az idén márczius 15-ét hetedikén este ünnepelte meg. Az ünnepélynek egy héttel előbb való megülés azért történt, hogy az egyesület tagjainak nagy része márczius 15-én részint a vizsgálattal lesz elfoglalva, részint a húsvéti s­­ünidőt él­vezendő már után lesz hazafelé. Az ünnepély, mint az egyesület minden ünnepélye, kitünően sikerült. Egy helyben lakó m­agyar család szívességéből, magyar leány ügyelt fel a «Bayerischer Hof» vendéglő konyháján, hogy az ünnepély számára készült ételek tisztán magya­rosak legyenek. E szálloda első emeleti díszterme ez al­kalomra, Pannónia képével, Kossuth arczképével, nem­zeti zászlókkal és zöld gályákkal volt díszítve. Meg­jelent az egyesület majdnem minden tagja. Pont­ban 8 és fél órakor lelkes beszéddel nyitotta meg az elnök az ünnepélyt, éltette a hazát és felszólította a jelenvoltakat a hymnusz eléneklésére. Helyükből felemel­kedve tettek a jelenvoltak a felszólításnak eleget. Kö­vetkezett ezután a vacsora, melynek menüje kitűnő ma­gyar ételekből volt összeállítva. Evés közben felemelke­dett Kerekes és gyönyörű beszédben ecsetelte az em­beriség harczát a föld és égért és végre a szabad föld­ért. Beszédének egyik kimagasló szép része következőkép hangzik : «A nemzeti ünnepet ülő sokaság temp­omi gyü­lekezet, templom a föld oltárán a haza, rajta a bbliaazt alkotmány, melynek 12 parancsolatja a márcziusi 12 pont, a felzendülő zsoltár a «Talpra magyar» riadója és szószékén a pap, a szabadság ékesszólása» Szavait a sza­badság éltetésével végzé. Taps és éljenzés követte a szó­nok szép szavait, melynek lecsendesülése után Lukács vá­­zola hazánk közgazdaságának jelenlegi válságos helyzetét és e válság szerencsés átélésére és mielőbbi megszűnésére emeli poharát. Mocsári­ elnök hosszabb szép beszéd­ben az örök honszerelemre köszöntött, mely után újból Kerekes kért szót és ajánlotta, hogy a 48-iki ifjúság még életben levő egyik vezéréhez, Jókai Mórhoz, ki most ünnepelte 60 éves születésnapját, üdvözlő sürgöny küldessék. Ez ajánlat lelkesedéssel elfogadtatott és Jó­kaihoz még az éjjel a sürgöny elküldetett. Mocsárig é telt a nemzet akkori vezetőjét, Kossuth Lajost, Gold­berger a zürichi magyar egyesületet, Heidelberg a zürichi magyar kereskedőket stb. Kedélyes és fesztelen volt a mulatság többi része is, melyhez sokkal járul Wiener szaval la­tával, Kerekes, Goldberger és Schór kitűnő zongorajátékokkal és Messinger énekével. Az ün­nepély éjjeli két órakor végződött. — I&sláó-keresztény házasság. A nyár folyamában a bécsi belvárosi templomok egyike oly istentiszteleti aktusnak lesz a színhelye, a­milyen Ausztriában talán még sohasem fordult elő. A lelkész egy katholikus haja­­dalmak zsidó férfiúval való házasságát fogja megáldani. Parisból távirják, h­­gy XIII. Leó pápa brevét bocsátott­a ki, melyben megengedi az esketés foganatosítását. A­­ menyasszony a franczia fővárosban lakik s e végből az ottani pápai nuneziaturához intéztetett a katholikus világ fejének feloldó brevéje. Az eset, melyről szó van, nem­csak a szent atya döntésénél fogva érdekes, hanem az egyéniségeknél fogva, kik örök hűséget készülnek egymásnak esküdni. Báró Fopper Sándor, közös had­seregbeli tartalékos tiszt, báró Popper Lipót magyar­­országi nagyiparosnak és földbirtokosnak legidősebb fia, egy év előtt jegyet váltott Gastrone Blanka grófnő­vel. A menyasszony Marchesi hírneves énekesnő­nek a lánya, ki férjével, Gastrone gróffal több éve Párisban lakik. Azonban a fiatal pár esküvője «a valláskülömbség házassági akadályába­ ütközött. A Gastrone család katholikus, báró Popper pedig zsidó. Egyik fél sem akarta hitét megváltoztatni. A jegyesek mintegy kilencz hónappal ezelőtt a pápai kúriához for­dultak, hogy a szent atyától engedélyt eszközöljenek ki arra, hogy katholikus lelkész katholikus templomban végezhesse az esketést. Az egyházjog szerint a pápa adhat ily dispenzácziót, ha alapos kilátás van arra, hogy ez által a katholikus vallásnak egy hívet megnyer­het. A valláskülömbség az egyházjog szerint házassági akadály s érvénytelenné teszi a házasságot. XIV. Bene­dek pápa 1749-ben azt a kérdést vetette fel, váljon is­teni parancs vagy egyéb rendelet folytán zsidótól meg van-e vonva az a képesség, hogy más vallásával ér­vényesen keljen egybe. XIV-dik Benedek nemmel felel erre a kérdésre. — Sanchez hírneves egyház­­jogtanár kijelenti, hogy a valláskülönbségből eredő házassági akadály magában véve nem indispenzá­­bilis. Minthogy a pápa bárminemű egyházi ügyben dispenzáb­sat, ennélfogva a dispenzáczió az igazhivő és hitetlen egyének közötti házasságot is­­ megengedheti. A Castrone család erre támaszkodva kérelmezte Rómában a dispenzácziót. Az ügy átment a szokásos stádiumokon s a kongregácziók kedvező jelentése alapján bocsátotta ki XIII. Leo pápa a fenti brevét, mel­lyel Popper Sán­dor bárónak megengedi, hogy érvényes házasságot köt­hessen Castrone Blanka grófnővel, a nélkül, hogy vallá­sát meg kellene változtatnia. A vőlegény, ki magyar állampolgár, néhány nap előtt adta át Simor bibornok­­érseknek reverzálisát, mely szerint az ebből a házasság­ból származó gyermekek katholikus vallásban fognak fel­neveltetni. — Napoleon Viktor herczegnek üldözője. Na­poleon Viktor herczeg, mint a Tempsban olvassuk, jó ismerőse M ... né asszonynak, f akinél hetenként több­­ször szokott látogatásokat tenni. A herczeg néhány hét óta azt gyanúja, hogy névtelen feljelentéseket tesznek ellene, gyanúját két barátjával is közölte: Demaine gróf­fal s la Valette-tel, kik «testőreiül» csaptak fel. Egy este, midőn a herczeg M . . . néhez ment, két barátja pedig ugyanannak a háznak a kapuja előtt foglalt állást, melyben M ... né lakott, és el voltak tökélve, hogy a megfenyítik azt a vakmerőt, a ki a herczegre kém­kedni merészkedik. Egy negyedóra múlva, egy fo­gat épen a ház kapuja előtt állott meg. Egy isme­retlen egyén szállt ki belőle, csengetett és a házmester­­remek, a ki kinyitotta a kaput, titokteljesen egy levelet adott át s aztán megint távozott. Demaine és la Valette egy pillanatig se kételkedtek, hogy a névtelen feljelenté­sek szerzője áll előttük és azt hitték, hogy meglelték a titok nyitját. Nyomban bérkocsiba ültek és meghagyták a kocsis­nak, hogy az imént elrobogott fogatot kövesse. Negyed óra múlva a két fogat majdnem egyszerre állott meg a rue de Rome egy házánál. Az ismeretlen kiszállt az első fogatból és be akart menni a kapun, midőn Demaine és la Valette egyszerre nyakon csípték és derekasan meg­rázva, fenyegető hangon azt mondták neki: «Megvagy, gazember! te szemtelenkedtél névtelen leveleket közvetí­teni!» A szerencsétlen annyira megijedt, hogy azt hitte, hogy útonálló rablók támadták meg, de miután a táma­dók megmondták neveiket, bevallotta, hogy dr. Reignier­­nek a szolgája, a­ki ebben a házban lakik. Az orvosnak egy betege volt abban a házban, a melyben M ... né lakik és ennek szólt az a levél, melyet a szolga a ház­mesternek átadott. Demaine és la Valette nem hittek a szolga szavainak és tiltakozása daczára magukkal vitték a rendőrségre s a szolgálatban levő tiszt elküldött Reig­­nier­ orvosért, a ki elérkezvén, megerősítette szolgájá­nak szavait. A herczeg két barátja megelégedéssel vette a felvilágosítást tudomásul s mindegyikük egy «Napo­leon»-t akart a szolgának markába nyomni, de ez nem fogadta el; másrészt Reignier, ki magát becsületében sértve érezte, feljelentést tett a két «testőr» ellen s a dolog olyaténképen nyert elintézést, hogy Demaine és la Vaiette 1500 frankot ajánlottak fel a szegények számára, minek folytán Reignier visszavonta panaszát. Párisban az esetről még más verziók is keringnek, de a Temps kijelenti, hogy egyedül az imént előadott tényállás érdemel hitelt. A Gil Bias egészen máskép adja elő az esetet; e sze­rint Reigniert éjféltájban egy gyermekágyas nőhöz hív­ták és mivel a nő állapota aggasztónak látszott, egy or­vostársáért küldte a szolgáját. A szolgát az előtt a ház előtt, melyben ez a másik orvos lakott, két előkelő úr a fent előadott módon megtámadta és a rendőrséghez­­ vezette. A rendőrtiszt mindenekelőtt az elfogó urak ne­vét kérdezte- «Én Viktor Napoleon herczeg vagyok» szólt az egyik, «én pedig la Valette gróf,» mondá a másik. «Mit vétett önöknek ez az ember» kérdi a rendőrtiszt. «Egy as­­­szonynak, akit ismerek,névtelen leveleket vitt a nyomorult­, viszonzá a trónkövetelő. A rendőrtiszt megmagyarázta nekik, hogy gyanújuk daczára nem áll jogukban valakit elfogni és hogy részrehajló­­lanságának bizonyságát adja, az éjjelen át mindhármukat a rendőrszobába zárta. Más­nap Cazeneuve rendőrbiztos a herczegnek és kísérőjének, kik az éjjel kissé felöntötték a garatra, erkölcsi oktatást tartott. Viktor herczeg azután a szolga titoktartását azzal akarta magának megvásárolni, hogy egy 500 frankos bankjeg­gyel kínálta meg; de a szolga megbosszulta magát, elvette az 500 frankot és elmondta ismerőseinek az esetet. — «Megjegyzések a felsőházi törvényjavaslat szövegezéséhez» czim­ü röpiratot irt dr. Karácsonyi Jenő. E röpirat főként jogi szempontból mutatja ki §-onkint igen alaposan a képviselőházban elfogadott ja­vaslatnak szövegezési hiányait. — Alapelvei tekintetében maga szerző eminens törvényhozási alkotásnak nyilvá­­nítja ki a javaslatot s éjjen azért ajánlja a főrendiház figyelmébe a szövegezés hiányait , hogy beltartalmi ér­tékének becse formai hiányok miatt csorbulást ne szen­vedjen. — A mű a javaslatnak ama szószerinti szövege­zését is magában foglalja, mely egyrészt ma már telje­sen elfogyván, másrészt még külön meg sem jelenvén, semmi áron sehol meg nem szerezhető. A röpirat kap­ható Grill Károly könyvkereskedésébe 60 kiért. — Czy­ujtogatáa. Halasról írja levelezőnk, hogy e hó 7-én éjjel fél egykor félreverték a harangokat. A vá­rosban alig volt egy ház is, melynek lakói ébren­ nem lettek volna, mert borzasztó vihar dühöngött. Háztetők repültek le, kémények dőltek össze és kerítések törtek darabokra. A szélvész tövestül tépte ki a legerősebb fákat, s mindenki aggodalommal várta a hajnalt. Mi­helyt a harangok megszólaltak, minden munkaképes em­ber sietett a helyszínére, s emberfölötti erővel fogtak az oltáshoz. Hosszas fáradozás után sikerült a tüzet lo­kalizálni, s a leégett ház melléképületében a nádfedél alatt egy taplóval felszerelt gyújtó­csóvát találtak. Szárig László városi rendőrbiztos azonnal megindította a nyo­mozást, s még ugyanazon éjjel elfogták özv. B.-né föld­­birtokos gulyását, a­ki beismerte, hogy B.-né fiának megbízásából egy linó borjúért gyújtotta föl a kérdéses házat. A fiatal embert szintén elfogták, mire özv. B.-né saját tanyáján ma éjjel felakasztotta magát és meg is halt. Az eset rendkívül nagy izgatottságot keltett Ha­lason.­­ A telefon mint szer a köszvény ellen. Ró­mában azt az érdekes felfedezést tették, hogy a legsú­lyosabb köszvénybetegeket a telefon által néhány másod­perei alatt tökéletesen ki lehet gyógyítani. Az olasz miniszterelnököt Depretist múlt csütörtökön megint na­gyon kínozta régi baja, a köszvény, és e­miatt ágyban kellett maradnia. A képviselőkamara ezen a napon a vasúti konvencziót illető törvényjavaslatot tárgyalta. Dél­után 3 órakor Depretis elvánszorgott az ágya mellett levő telefonhoz és azt kérdezte a kamarában jelen levő Moniia alállamtitártól, hogy mennyire haladt a vita. Morana visszafelelt, hogy a többség el fogja vetni a kon­­vencziónak több pontját. Alig hallotta ezt Depretis, sie­tett felöltözködni és alig negyed óra múlva a kamará­ban termett. Egészen megfeledkezett a köszvényről, de nem is gyötörte tovább. — A nagykátai véres jegyzőválasztásról, a­mely­ről legutóbbi számunkban küzdöttünk részletes tudósítást, újabban azt jelentik, hogy a csendőrség négy lövése oko­zott halált s 8 lövése súlyos sebesülést. Földváry alispán, a lázadás lecsillapítására Jászberényből a m. kir. hon­­védséget vette igénybe. — Az alispán Havas kir. ügyész­­szel mai napon maga is a helyszínére utazott. Vasúti szerencsétlenség. A Szentgyörgy és Ba­zin közt tegnapelőtt este történt vasúti szerencsétlenség­ről, melyről már említést tettünk, az osztrák-magyar államvasutak forgalmi igazgatósága a következő jelentést adta ki: Tegnapelőtt este ismeretlen tettesek a Szent­györgy és Bazin közti pályatest közt egy talpfát kivettek s keresztbe fektették a sínekre. Ennek következtében a 6- számú futárvonat mozdonya kisiklott, az­­ utasoknak azonban semmi bajuk sem történt s a kocsik közül egy sem rongálódott meg. Pozsonyból azonnal segélymoz­­donyt küldtek s az utasok két órai késéssel értek Bécsbe.­­ A karwíni bányaszerencsétlenség. Tegnap­előtt és tegnap nem szállítottak fel újabb holttesteket, tegnap be kellett szüntetni a további mentési munkát, mert a negyedik tárna keleti részében a robbanás óriási pusztításokat vitt véghez. Az utolsó halottakat ennélfogva csak 8—14 nap múlva fogják feltalálni. Tegnap érkezett Karwinba Larisch Henrik gróf a nejével és mind a ket­ten azonnal a szerencsétlenség színhelyére siettek. Ma öt protestáns halottat temettek el, tizenegyet csak holnap temetnek el, ezeket a hozzátartozók még nem ismerték fel. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy összesen 105 munkás veszett el. Az elhaltak után 43 özvegy és 79 árva maradt hátra. A hátramaradottak a fogyasztási egylettől kapnak élelmi­szereket. Számos helyről érkez­nek könyöradományok, így többek közt a Larisch család 5000 frtot bocsátott az özvegyek és árvák rendelkezé­sére. A bécsi községtanács pénzügyi bizottsága elhatá­rozta, hogy a karwini özvegyek és árvák javára 200 frt megszavazását fogja indítványozni. Osztrauból sürgöny­zik lapunknak, hogy Jicinsky bányatanácsos és Spoth főmérnök mint szakértők meghivattak a karwini bányák bányahatósági megvizsgálására ; a vizsgálat több napon át folyt és az eredménye az, hogy a ventilátor a robba­násig rendesen működött; az még nincsen kiderítve, hogy mily módon gyűlhetett össze oly borzasztó mennyi­ségű gáztömeg, a­mely egyedül volt oka a robbanás óriási terjedelmének. — Gondnokság­ alá helyezett volt főispán, Nyitra megye volt főispánjáról, az egykori mérsékelt ellenzéki képviselőről jelenti a hivatalos Budapesti Köz­löny mai száma a következőket: A nyitrai kir. trvszék részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint nagysurányi illetőségű gr. Berchtold László mai napon elmebeteg­sége miatt gondnokság alá helyeztetett. Kelt Nyitrán, a kir. trvszéknek 1885. évi márczius hó 5-én tartott ülé­séből.­­ Itt agy szélhivar vonult el tegnap éjjel a főváros felett. Már az esti órákban kellemetlen hűvös szél süví­tett végig az utczákon, hazam­enetelre kényszerítvén azokat, kik a csalóka napfény és a langyos, rügyel­­fakasztó hőmérsék által félrevezetve tavasziasan öl­tözködtek. Éjjel 12 óra után egyszerre megzörren­­tek az ablakok táblái s a lám­paüvegek az utczá­kon és csaknem két óra hosszán át tartott az álomrabló csörömpölés. Vad erővel zúgott a vihar és a körutak lombtalan fáiról letördelte az ágakat és elol­totta a lámpásokat a külvárosokban. Alig lehetett menni a szélesebb utczákon , a szél ereje visszalökte az embert, s mindegyre tartani kellett, hogy valamelyik háztetőről cserepeset fog lezuhanni. A fölkavart homok és utcza­­szemét egész jelleget vont a különben is borult ég­bolt alá. Reggelre elült a vihar, de pusztításának nyomai városszerte meglátszottak. Számtalan kémény ledőlt, s a távíróhuzalok,, meg a telefonvezetékek össze­vissza kuszálódtak. Egész délelőtt volt dolga a munká­soknak ezek rendbehozásával és az üvegeseknek a betört ablakok újra csinálásával. A múzeum körúti új egyetemi épület fakerítése szintén ledőlt az éjszaka, s a városligeti kiállítási épületek is megrongálódtak. — Magyar ember találmánya: Sződy József jász­berényi építőmester szabadalmat nyert Magyarországon és Ausztriában egy általa feltalált készülékre, melynek az a czélja, hogy a tengerben elmerült bármily nagy terhű hajókat búvár segélye nélkül kiemeljen.­­ Herrm­­an a híres bűvész, mint lapunknak Buka­­resztből távírják, előadásaival nagy feltűnést keltett a román fővárosban. Tegnap a királyi pár előtt tartott előadást, melynek végével Károly király a román koro­narenddel tüntette ki. Az előző napon a bukaresti ár­vaház javán rendezett előadást, mely 2500 frankot jöve­delmezett. Herrman Bukarestből Szegedre, Aradra, Te­mesvárra és onnét Bécsbe utazik. a Sakkverseny Fázis és Becs között. A bécsi bizottság tegnap a következő húzásokat sürgönyözte Parisba, és pedig: a spanyol játszmában: Páris (Fehér) 35................; Becs (Fekete) Tb3 — b5. Az angol játszmá­ban : Becs (Fehér) 35. Tel — dl . Páris (Fekete) .... — K&blógyilkosság. Hídvégi Péter Veres Andrást a sepsiszentgyörgyi határon a múlt csütörtökön reggel meg­­gyikolva találta. A meggyilkolt a sepsiszentgyörgyi or­szágos vásárra marhák vásárlása végett ment és mintegy 160 írt készpénz volt nála. A gyilkosok ezt valószínűleg megsejtették és megtámadván, megfojtották. Hulláját másnap egy árokban találták meg. Rövid Hírek. Szeben felett erős villámlás világította meg tegnap előtt éjjel az égboltot. Eb­ből a korai villámlásból a pórnép nagy pestist ma­gyaráz ki. — A « Viitoriul»-ről azt írja a «Gaz. Trans.», hogy a budapesti román lap e hó végén megszűnik s a következő hó elejétől kezdve «Pressa romana» czim alatt uj napi­lap indul meg a fővá­rosban Trucza képviselő szerkesztése alatt. — A resiczai kőszénbányában négy bányász utasí­tás ellenére dynamitot használt, a mi légrobbanást idézve elő, kettőt közülök megölt, egyet súlyosan, egyet pedig könnyen megsebesített.­­ A Tisza áradásáról írják Máramaros-Szigetről, hogy a nagy esőzés megnövesztve a Tisza és Iza vizét, ezek ki­csaptak medreikből és elbok­ták a Szlatina felé ve­­zető országutat, a mezőt, valamint az úgynevezett Bandzsalgó nevű utcza végét. A Haas Miksa-féle fü­­részgyárból egy egész napig sehova sem mehettek az emberek, mert a Tisza vize az utczaajtóig ha*­tolt. — Bukszád községében Hídvégi János erdőőrt ágyában agyonlőve találták. — Da­nn­­ár községben (Krassó-Szörény m­egye) több gyermek homokot szedett egy lehordásfélben levő ház faláról, egyszerre kihült a fal s öt gyermeket — köztök egy 16 éves leányt is— eltemetett. Négy gyermek azonnal meghalt, az ötödik — egy négy éves fiú még életben van, de felgyógyulása kétséges. — Brassó környékén Szt.-Péter községében egy szász földm­ives felakasztotta magát. — Hasonlóké­pen Reinisch Frigyes a helyi pályaudvaron alkal­mazásban volt pályaőr főbe lőtte magát. Az öngyil­kosságok oka ismeretlen. — Fehértemplom vá­ros legutóbbi közgyűlésén tett jelentést az a bizott­ság, mely a közgazdasági s pénzügyminisztereknél járt, a városi lakosság szomorú anyagi helyzetének ecsetelése végett. — A dunaföldvári m. kir. postahivatal márczius 16-án elsőosztályu kincstári postahivatal minőségében, kincstári kezelés alá vé­tetik. — Rómában h­usvét előtt konzisztórium lesz a Vatikánban; ez alkalommal töltik be a vati­káni püspöki és érseki helyeket.­­ A magyar hivatalnokok hitel és biztosító intézetének ala­pítványából 80 frles ösztöndíj üresedett meg hiva­talnokok és tanítók gyermekei számára. A folyamod­ványok a nevezett intézet felszámolási bizottságá­hoz intézendők. — Öngyilkosságok. Az első kerületi kültelken teg­nap egy 40—45 éves ismeretlen férfit felakasztva talál­tak s holttestét a kerületi kapitányság beszállittatta a Rókus boncztermébe. — Weiner József 62 éves nős napszámos, hogy nagy nyomorától szabaduljon, ma reg­gel 9 órakor külső dob­áleta 29. sz. alatti lakásán lug­­esszencziával megmérgez­te magát. Még élve, de remény­tlen állapotban szállították be a Rókus-kórházba. — Ma délután a Svábhegyen egy körülbelül 25—27 éves, tisztességesen öltözött fatal ember holttestére akadtak, mely mellett a földön egy hatlövetű revolver feküdt s­­ mellét átlőve találták. Azonnal értesítették a kerületi ka­pitányságot és a kerületi halottkémet, ki a helyszínen megj­ fenvén, konstatálta, hogy a golyó a szivet fúrta keresztül s igy föltétlenül halált okozott s a golyó benn­maradt a testben. A holttesten mutatkozó hullafoltok arra engednek következtetni, hogy az öngyilkosságot még

Next