Egyetértés, 1923. január-április (5. évfolyam, 1-97. szám)
1923-03-21 / 65. szám
192* ralctu* 21.2 EGYETÉRTÉS Estek voltak azok az okok, ameeelyek elhatározásomat eldöntötték és én abban a hitben és reményben vagyok, hogy a közérdek parancsa és az említett bizalom egész biztosan fog vezetni engem azon az úton, amelyen most elindultam. Ezek előre bocsátása után mélyen tisztelt közgyűlés, méltóztassék az én szíves üdvözlésemet és nagyrabecsülésem kifejezését fogadni és egyben méltóztassék megengedni, hogy a lehelő rövidséggel megismertessem a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottsággal az én politikai állásfoglalásomat. (Halljuk. Halljuk !) A főispán politikai ideálja. Kijelentem, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök úrnak őszinte, igaz, hűséges és törhetetlen híve vagyok. Az ő politikája az én politikám is. Azt a politikát követem, melynek végcélja a területileg integer és független Magyarország, melyben a szabad és boldog magyar nemzetre a magyar szent korona dicsőséges fénye ragyog le. Ez volt ifjúkori álmom, ma is ez az én politikai ideálom, ezért küzdöttem eddig is, ezért fogok küzdeni ezután is. A szent végcél. Ezt a végcélt oly szentnek, oly magasztosnak és felségesnek s egyedüli magyarnak tartom, hogy én egyszerűen nem is hiszem, hogy volna magyar ember a világon, aki ezt a végcélt ne vallaná egyúttal a magáénak is , egyszerűen el se tudom képzelni, hogy magyar és magyar között e végcél tekintetében különbség volna. Azt megengedem, hogy az eszközök, melyekkel ki-ki e célt elérni akarja, lehetnek különbözők, lehet ezeknek helyessége fölött vitának is helye, szóval az eszközök lehetnek vitásak, de maga a végcél nem lehet vitás soha. A magyar nemzet összesített erejére van szükség. -Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság ! - Igen messzire kellene mennem s szíves türelmüket nagyon ishosszasan kellene igénybe vennem, ha én a jelen alkalommal aprólékosan felsorolni akarnám az eszközöket, melyekkel az én véleményem szerint, ez a szent magyar ideál elérhető, aprólékosan felsorolni akarnám, épen ezért méltóztassanak megengedni nekem, hogy én ezen alkalommal ezek közül csak arra a legáltalánosabb, de egyúttal leghatalmasabb eszközre mutassak rá, amellyel szerintem ez a cél, — habár az ma szinte elérhetetlen távolságban az akadályok ezrein túl csillog felénk — a legteljesebb bizonyossággal a legrövidebb idő alatt elérhető ; viszont amely eszköz nélkül ez a Cél soha soha meg nem valósítható, sőt meg se közelíthető. Ez az eszköz nem valami csodaszer, hanem logikai szükségszerűség és semmi más, mint a magyar nemzet összesített egységes ereje. Csak az egység menthet meg bennünket. Rettenetes összeomlásunk s nagy nemzeti szerencsétlenségünk megtörténte után ugyanis ma már tisztán áll előttünk, hogy a mi szörnyű katasztrófánkat a nemzeti erő szétzüllése, elforgácsolódása és széthullása okozta. Mi sem természetesebb és mi sem logikusabb tehát, mint az, hogy ebből a rémes bajból csak a nemzeti erők összeszedése és egysége menthet meg bennünket. Ma már csak naiv lelkek számítanak idegen segítségre, ellenben minden reálisan gondolkodó ember jól tudja, hogy mi idegen segítségre nem számíthatunk, ez nincs és nem is lesz, nekünk barátaink nincsenek, csak kérlelhetetlen ellenségeink vannak, kiknek nem a mi feltámadásunk, hanem teljes és tökéletes pusztulásunk az érdeke, tehát mi nem számíthatunk senki másra, csak az Istenre és saját magunk erejére s egy pillanatra se felejtsük, hogy ha mi magunk nem segítünk magunkon, az Isten se segít rajtunk. Én szerintem tehát a leghatalmasabb eszközünk, mellyel a cél felé elindulhatunk s azt el is érhetjük, a magyar nemzet megmaradt erőinek összesítése és az említett legszentebb (?elvek szolgálatába való beállítása. Rend, nyugalom, békés munka, jog, törvény, igazság. Miután rámutattam politikai végcélomra miután megmutattam azt az eszközt is, mellyel a cél felé haladni kívánok, egyúttal megjelöltem azt a programmot is, melyet e székből követni kívánok, világos az én programmom, melyet e székből követni kívánok. 1% Röviden kifejezve : Rendet, nyugalmat, békés munkát, jogot, törvényt, igazságot s ezek eredményeként békességet, egyetértést és őszi szótartást akarok s vármegyém területén ezekért kívánok munkálkodni teljes szívemből, telkemből és minden erőmből. Legfőbb törekvésem az lesz, hogy a békesség, egyetértés és összetartás útjából elhárítsam a mesterséges akadályokat, mert az én felfogásom az, hogy a nemzeti nagy összefogás útjában fekvő akadályok nem természetes, hanem mesterséges akadályok, az én tapasztalatom szerint ugyanis minden magyar ember szereti és imádja hazáját. Vallásra, társadalmi osztályra tekintet nélkül... Én a nagy nemzeti ideál szolgálatába szeretnék beállítani minden erőt, csak természetes tehát, hogy én vallására, társadalmi osztályára tekintet nélkül örömmel és készséggel fogadom el mindenkinek a nemzet egyeteméhez való hűségét. Én nem a vallása, nem a foglalkozása és társadalmi állása, hanem kizárólag becsületessége és hazafias gondolkozása szerint ítélem meg az embereket s nagy tisztelettel adózom mindenkinek, aki a nagy nemzeti ideálért becsületesen dolgozni és munkálkodni akar. Egyengetni fogja a társadalmi békétlenséget. Tisztában vagyok és azzal is a, közgyűlés, hogy a nagy nemzeti gondolatban való egyesülést rendkívüli lankasztja és lohasztja az a rettenetesen nehéz és nyomasztó gazdasági helyzet nyomorúsága, amelyben benne élünk. Tudom én azt nagyon jól, hogy egyik társadalmi osztály mint okolja a maga szomorú helyzetéért a másikat, sőt meg is értem, mert emberi természetünkben rejlik, hogy valahányszor a sorssal vagy magunkkal megelégedve nem vagyunk, mindig másokat kárhoztatunk. Én igyekszem a társadalmi békétlenséget is egyengetni s engesztelni. A tisztviselők és a többi társadalmi osztály. Jól ismerem a tisztviselő osztály rendkívül nehéz helyzetét s csodálom és bámulom, hogy a mindennapi élet gyötrő gondjaiban mégis oly híven kitart a nemzeti gondolat mellett. Legyen meggyőződve a tisztviselő osztály, hogy abban a munkájában, mellyel anyagi helyzetét akarja, megjavítani, maga mellett ■talál. Ismerem a földmivelő gazdatársadalom áldozatkészségét. Tudom azt is, hogy mily súlyos terheket visel s boldog vagyok, hogy mégis a nemzeti gondolatban látom őket, ők is bizton számíthatnak az én támogatásomra. Az ország újjáépítésének nagy munkájában én nélkülözhetetlennek és rendkívül értékesek tartom az iparos és kereskedő osztály teljes részvételét, is. Tudom, hogy ingadozó pénzügyi helyzetünk mily képtelen és mily nehéz helyzetbe tartja őket, jogos és méltányos kívánságaik én nálam megértésre találnak. A munkások ereje is kell. Én teljes mértékben számítok úgy a mezőgazdasági, mint az ipari munkások erejére is. Hiszen ha valaki érzi, ők érzik legjobban, hogy csonka Magyarország nem ország s az egész ország nélkül életök csak tengődés és kínlódás. Én őket is kérem, hogy szeressék a hazát, mert hiszen az ő számukra sincs a nagy világon e kívül hely s ők se felejtsék el, hogy bármennyire nagyszerű dolog is az egész világ haladásán lelkesülni, a mi lelkesülésünk eredményes csak úgy lehet, ha a magyar nemzet bodogulásárt dolgozunk s a fényes ábrándot, a mely az egész világot paradicsommá akarja varászolni, csak az által közelíthetjük meg leginkább, ha munkánkkal elsősorban azt a földet tesszük a boldogság kertjévé, melyet a sors nekünk adott, nekünk juttatott. Én nálam, aki egész életemet szorgos munkában töltöttem, senki sem szeretheti, senki sem becsülheti jobban a munkásembereket, én hozzám tehát a legteljesebb bizalommal fordulhatnak ügyeikben, bajaikban. Ezekkel az elvekkel ilyen útonmódon akarok, 1. közgyűlés a társadalmi békességen, egyetértésen és összetartáson dolgozni és munkálkodni. A város és lakosai érdekeiért. Most miután már nemcsak politikai végcélomat, nemcsak legfőbb eszközömet, hanem eszközöm megszerzésének módozatát is bemutattam s ha ezekhez hozzáfűzöm még azt is, hogy az én hatáskörömbe tartozó ügyekben a jog, a törvény, igazság és méltányosság soha el nem évülhető szent eszméit kívánom a legteljesebb mértékben megvalósítani s ha kijelentem még azt is, hogy a nemzeti ideál mellett egy pillanatra sem tévesztem szem elől e nagymuta és nagy jövőre hivatott város minden rendű lakosainak kulturális, gazdasági és szociális érdekét, azt hiszem tisztán áll a mélyen tisztelt törvényhatóság előtt az én programom, sőt tisztán áll az is, hogy én a főispáni székben nem a méltóságot, hanem az ország, a nemzet s a város nagy érdekeiért a soha meg nem szűnő szorgos munkának nehéz terhet vettem a vállaimra, így bizton hiszem, hogy e munkához a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság bizalmát, őszinte támogatását és értékes segítségét remélhettem és megnyerhetem. A beszédet zajos taps, éljenzés követte. A tanács és tisztviselőkar üdvözlete. A telkes hangulat lecsillapultával Csóka Sámuel polgármester-helyettes emelkedett szólásra s a városi tanács és tisztviselőkar nevében üdvözölte az uj főispánt s odaadó, mindenkor készséges támogatásáról biztosította s törekvéseire, működésére Isten állását kérte. Beszédébentöbbek közt ezeket mondotta : -- Ha a gondok, súlyos megpróbáltatások, eldarabolt hazánk sorsa felett panaszunkat ajkunkra újra és újra vissza is hozzák : nem szabad engednünk, hogy csüggedésre hajlítsanak bennünket. Nem szabad, mert a reánk váró munka sürgős s vágyaink egyetlen célja halasztást nem tűrhet. S itt, ebben a munkában, ennek a célnak elérésére irányuló törekvésünkben meg kell semmisülni végre az egyéni és a pártérdekeknek s végre egymás megértésében, erős hittel, bizalommal, teljes elszántsággal, a legmesszebbmenő áldozatkészséggel, vállat vállhoz vetve együtt kell működnie mindenkinek, legyen az bármelyik politikai párthoz, társadalmi osztályhoz, vallásfelekezethez tartozó, ha magyarnak vallja magát! A törvényhatóság üdvözlete. Általános nagy figyelem közepette emelkedett szólásra Szentpéteri Kun Béla dr. egyetemi tanár aki a törvényhatósági bizottság nevében szólt az uj főispánhoz. Szentpéteri Kun Béla dr. a következő, formában szép és tartalomban szép és magas szárnyalású beszédet intézett Radházy Zsigmond dr. főispánhoz : Méltóságos Főispán Ur! Ne gondolja Méltóságod a szívesen fogadás csekélyebb fokának, hogy a város közönsége részéről nem jellegzetesen debreczeni ember mondja az „Isten hozottat “. Sőt van ebben valamely szimbolikus külön üdvözlés és ígéret Méltóságod irányában épen az ős-debreczeniek részéről. A magyar ember ugyanis a legkedvesebb kötelességének, a házigazdái feladatnak végzését csak arra bízza rá, akit a családjához számít. Amikor tehát a város lakosságának és e törvényhatósági bizottságnak egyaránt többséget tevő debreczeni polgárok engem, aki csak érzéseim útján s nem születés vagy családi kapcsolatok révén vagyok debreczeni, állítottak ide szószólójukul, ezzel a szokásos tiszteletadás mellett azt is mondják Méltóságodnak, hogy im a debreczeni polgárság nem olyan zárkózott, amilyennek a nem ismerők hirdetik, és aki az utat a szívekhez megtalálja, azt úgy szeretik itt, mint a családja körében. Ezt a megértést és szeretetet épen Méltóságoddal vonatkozásban bőven van okunk remélni. Méltóságod, mint a Hajdúság fia és Alma-Materünk neveltje jól ismeri az itteni viszonyokat. Tudja jól, hogy Debreczen nem egy a hajdú földdel és a debreczeni polgárnak történelmi alapokon kifejtett típusa sokban egészen más, mint a hajdúé , de a kettő között van számos közös vonás és aki az egyiknek körében otthon volt, nem érezheti magát a másik társaságában sem idegenül. A debreczeni polgárok ép úgy, mint a hajdúk, nagyobb részt a magyar nemzetnek ahoz a társadalmi rétegéhez tartoznak, amelyet ma — sokan becézve — sokan kicsinyeivé, sokan titkolatlan ellenszenvvel, de sohasem egészen találóan — kisgazda osztálynak szoktak nevezni. Méltóságod, aki munkás életének javarészét ennek az osztálynak körében töltötte, aki tehát nem könyvtárszobák, hivatali irodák vagy kaszinótermek ablaküvegén át, hanem közvetlen tapasztalásból ismeri azt, jól tudja, hogy izzó magyarság, anyagi függetlenség, ezzel kapcsolatos gerincesség, politikai elvhűség, a régihez való szilárd ragaszkodás, de a megértett úrnak sokszor meglepő, olykor áldozatos elfogadása, sőt jórészt még a műveltség foka tekintetében is, ez a társadalmi osztály áll körülbelül legközelebb a zöméhez annak az 1848 előtti magyar nemzetnek, amelynek tagjait javulni kívánó kortársak gúnyolhatták Pató Pálnak, Rák Bencének, vagy Furkó Tamásnak, de amelyről a történelem távlatán keresztül csak a nemértés, vagy a nemzeti érzésnek a hiányossága szólhat becsmérléssel és amelyre alkalmazhatjuk a költő mondását : „Rothadjon el a nyelv, mely Téged profanál“. Amint 1848-ig, majd ezer éven át a szabad és mindenkitől független nemesség volt ennek a nemzetnek fenntartója, alkotmányának felépítője és megvédője, úgy most, a mi sajátos viszonyaink között a gazda társadalom az, amelyre a nemzetfen tartás nagy és dicsőséges feladata elsősorban vár. Jaj volna ennek a nemzetnek és igazán kétségbe kellene esni asorsa felől, ha a haza födjét biró vérbeli magyarság nem volna kész, vagy nem volna alkalmas az 1848 előtti „populus Werbeeianus“ nagyszerű munkájának vállalására és végzésére. Méltóságod tudja jól, hogy legfeljebb az alkalmasság vár fejlesztésre, a készség fogyatkozás nélküli. Azt még a mostani, hamis jelszavakkal teli korszakban is könnyű belátni, hogy azok, akiknek anyagi helyzetük, foglalkozásuk, műveltségi állapotuk százszoros erővel rúgja a fülébe az „ki élned, halnod kell““ parancsát, nem lehetnek hűtlenek a hazához, árulói nemzetünknek, rombolói a létük alapjául szolgáló polgári rendnek, még akkor sem, ha az álöröklés ezer meg ezer idegszállal nem kötné egész valójukat a magyarsághoz. Aki meg itt Debreczenben él — már értem, ha nemcsak testileg él itt, hanem mindenestől, a lelkével is — annak akármilyen fajú, hitű, származású, foglalkozású, kemény magyarrá kell acélosodni. Itt, a Kossuth Lajos fővárosában, a Nagytemplom mentén, ahol sok más jeles között egy Könyves Tóth Mihály, egy Révész Imre hirdette az igét, a kollégium körül, amelyből a messze hirű oktatókon kívül a nagy tanítványok lelke szól felé, “ a Csokonaié, aki megkérdezi Mérnöke a magyar nevet korcs■ létünkre Elpirulás nélkül felvenni nyelvünkre, — a Kölcseyé, aki azt harsogja : A haza minden előtt! —