Élelmezési Dolgozó, 1958 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Mi az eredménye, a hibája, s mi a tennivaló m Az újítási rendelet felülvizsgálatának üzemi tapasztalatai __ Az ÉDOSZ és az Élelmezésügyi Minisztérium az elmúlt hetekben 30 élelmiszeripari üzem újítási mozgalmát és ügyintézését vizsgálta felül, hogy ellenőrizze a múlt évben megjelent újítási rendelet helyes alkalmazását és tanulmányozza annak hatását. Bár az eddigi tapasztalatok nem nyújthatnak alapot a végleges értékelésre, azt leszögezhetjük: egyelőre nem hozott sokat az új rendelet. A rendelet elveiben és részleteiben is, sok új dolgot tartalmaz. Lehetőséget nyújt a továbbfejlődésre és törvényesebbé teszi az újítói jogot. Az újítók kedvezőbb díjazásával, a bürokráciamentesebb ügyintézéssel általános fellendülést ígér. Kitűnt azonban, hogy ezt a rendelet egyedül nem biztosíthatja. Emberek kellenek hozzá, akik ezeket helyesen alkalmazzák, érvényre juttatják. Sajnos kiderült, hogy a vezetők, a vállalatok dolgozói és sok helyen maguk az újítási előadók sem ismerik eléggé a rendeletet, s az ügyintézésben zavarok, szabálytalanságok merülnek fel. A rendelet, amely a vállalati önállóságot természetszerűen beépítette a szabályozásokba, nem hozott pozitív eredményeket. A szerződések jórészt egyoldalúak és a megegyezéses elv helyében a diktált díjmegállapítás maradt A szerződés így nem egyéb, mint egy nyugta olyan összegről, amelyet az újító teljes kiegyenlítésül évett. A legszomorúbb tapasztalat, hogy az újítási előadók formális kijelölése, egyéb munkákkal való leterhelésük a korábbi helyzethez képest alig változott. A Kecskeméti Baromfifeldolgozó V. újítási előadójának például 7 egyéb munkaköre van. A rendelet nem ismeréséből is sok baj adódik. Például a Budapesti Hántoló Malomban egyáltalán nem kötnek szerződést és aránylag jelentős újítási javaslatoknál minden felülvizsgálat, kalkuláció nélkül 100—200 Ft-os díjat fizetnek ki és még jó, ha hozzá nem tették ,ez sem járna, mert kötelessége lett volna az újítást megvalósítani!" (Az örökös „munkaköri kötelesség" problémája!) A „borravaló"-rendszer tovább dívik Ezt tapasztaltuk a Lágymányosi Dohánygyárban, a Budapesti Csokoládégyárban és másutt. Ennek nem a rendelet, vagy a szerződéskötési forma az oka. Parázs viták mellett ki-ki egyéni véleménye szerint dönt afelett, hogy az előkerülő javaslat újítás-e, vagy nemé! A Kelenföldi Tejipari Vállalatnál, a Budafoki Szeszgyárban igen sok az úgynevezett eszmei díj, vagyis kalkulációs díjazás alig van. Általános tapasztalat, hogy az üzemi bizottságok nem ismerték fel: az új rendelet mennyire fontos, sok tekintetben döntő szerephez juttatta a helyi szakszervezeteket. Az elutasított javaslatokkal a szakszervezet kevés helyen foglalkozott, holott az új rendeletben ez az egyetlen jogorvoslati fórum. A közreműködői díj elég ritkán fordul elő, az üzemi dolgozók alig tudnak létezéséről. Az új rendelet 50—100 százalékra emelte a közreműködői díjat, hogy nagyobb legyen az ösztönzés. Sajnos, még így sem sikerült elérni a célt. Véleményünk szerint az üzem minden dolgozóját érdekeltté kell tenni az újítások megvalósításában. Az újítások elterjesztése magukra az újítókra hárul jelenleg, mert nincs megfelelő tapasztalatcsere. Ha kisebb számban is, de találtunk jó vállalatokat is. Ilyen például a Bt. Hűtőipari V., a Kecskeméti Borforgalmi Vállalat, az Elida Szappangyár, a Budafoki Szesz- és Élesztőgyár és mások. Itt már van képzett, rátermett újítási előadó. A vállalat vezetői foglalkoznak az újítókkal és az újításokkal. Az ügyintézés, a díjazás kifizetése rendben folyik. Az üzemi bizottság eleget tesz társadalmi, ellenőrzési kötelezettségének. Ilyen helyeken rendszerint van állandó újítási feladatterv. A Győri Keksz- és Ostyagyárban maga a főkönyvelő szorgalmazza, hogy vegyenek fel az újítási feladattervbe egy általa megjelölt anyagveszteség csökkentési megoldást, sőt erre, a rendeletben biztosított jutalom kitűzését is javasolta. Már e rövid felülvizsgálat is felvetett néhány fontos tanulságot, ami számunkra megszabja a fő tennivalókat. A legfontosabb teendőket a következőkben látjuk: Az év első munkanapján az élelmiszeripari gépgyárban Amment István szerelő lakatos a 3000 literes sajtkeverő légszerelésén dolgozik. Az újítási előadókat gondosabban kell kiválasztani Nekik jól kell ismerniük elsősorban a rendeleteket, a szakmát és a dolgozókat. Az újítási előadók részére megfelelő időtartammal tanfolyamot kell szervezni, s a rendeletben előírt szakvizsgát le kell tenniök. Az újítási rendeleteket és az ezzel kapcsolatos pénzügyi szabályozásokat a vezetőknek alaposan meg kell ismerni. Úgy a rendelet ismertetése, mint az ügyintézés módjainak helyes megszervezésébe a szakszervezet megbízottait is be kell vonni, sőt a rendszeres oktatásban az üzemi bizottság kiküldöttjeinek is részt kell venni. A szakszervezetek feladata, hogy az újítási rendeletnek az őket érintő intézkedéseiről az üzem dolgozóit is , tájékoztassák. Fokozni kell az igazgatóságoknak és a szakszervezetnek a vállalati ellenőrzést. Hibát követnénk el, ha azt hinnénk: van jó rendeletünk és ennek hatására az újítói tevékenység most már magától erőteljessé válik. Tudnunk kell, hogy az újítás tömegméretű kibontakozásában jelentkezik igazi hasznossága. Rajtunk áll, hogy hasznosítsuk dolgozóink újítói segítőkészségét. Forschner László HATVAN NAP A SZOVJETUNIÓBAN — A szakszervezetekről, üzemekről és emberekről — szakszervezetek szerepe,és súlya, tekintélye nálunk is sokat nőtt az utóbbi időben. A Szovjetunióban azonban sokkal nagyobb a szakszervezetek tekintélye a gazdasági és a társadalmi élet minden területén, mint Magyarországon. Magyarázhatnánk ezt azzal, hogy általában több joguk is van. Vitás ügyekben például a szakszervezeti bizottság az utolsó fórum. (Döntései ellen fellebbezésnek helye nincs.) Mégsem ez a döntő! A szovjet szakszervezetek eredményes munkájukkal alapozták meg tekintélyeiket. Bárhol jártunk, mindenütt— szerényen ugyan —, de büszkén számoltak be arról, hogy az elmúlt évek jó munkája eredményeképpen menynyit fejlődött, bővült az üzem, hogy fejlődött a dolgozókról való szociális, kulturális gondoskodás. S mindebben benne van a szakszervezet eredményes tevékenysége. Hogyan dolgoznak a szovjet szakszervezetek? A vezetést most szervezték et oly módon, hogy az üzemeket közvetlenül a területi szervek irányítják és a területi szerveket a helyben levő megyei, illetve köztársasági szaktanácsok. Korábban — a rendszerint igen távollevő — szakmaiközponti vezetőség irányított. A szovjet szakszervezetek a társadalmi munkások széles, sokat dolgozó hálózatával rendelkeznek. A szakszervezeti bizottságok éppen úgy, mint a nagyobb műhelybizottságok, különböző munkabizottságok (bér, társadalombiztosítás, munkavédelem stb.) segítségével dolgoznak. A munka zömét azonban a bizalmi csoport, s a bizalmi vezetésével a választott társadalombiztosítási, munkavédelmi és kulturális megbízottak végzik. Amikor például a Moszkvai Autógyárban részt vettünk egy bizalmi csoport választási gyűlésén, a kulturális megbízottat éppen leváltották, mert kevés csoportos látogatást szervezett kiállításra, színházba és egyéb előadásokra. Igen nagy gondot fordítanak a munkaversenyre. A dolgozók jól tudják, hogy milyen gazdasági eredmények mellett milyen mértékben fejlesztik üzemüket, s ettől függően mennyit fordíthatnak kulturális, szociális, sport célokra, mennyi kedvezményes, illetve ingyenes szanatóriumi és üdülő beutalót kapnak a vállalattól. S a gazdasági eredmények szabják meg a jutalmazást is. Meg kell mondani: az üzemek jó eredményei alapján hatalmas összegű igazgatói alapokat kapnak a vállalatok. A társadalombiztosítási tevékenységet az egyes üzemek önállóan, költségvetés alapján végzik. Nagyon fejlett a munkavédelem. Igen kevés a baleset, mert az anyagmozgatás úgyszólván teljesen gépesített futószalagrendszerű, a közlekedési útvonalak szabadok, a munkások szinte csak a gépek működését ellenőrzik. Nagyon nagy gondot fordítanak a munkahelyeik jó kivilágítására, védőberendezésekre. Fejlett a szellőzőberendezések hálózata, jól fűtöttek a munkahelyek, a gyakran nyíló ajtóknál pedig meleg légfüggöny akadályozza a hideg beáramlását. Igen alapos a munkavédelmi ellenőrzés, amelyet elsősorban az üzemi munkavédelmi hálózat lát el , hány üzemben megfordulhatunk, a dolgozóknak több mint a fele tanult valamit. Igen sokan esti egyetemre, technikumra vagy az üzemi általános iskolák felső tanfolyamaira, szaktanfolyamokra járnak. Sokan második szakmát tanulnak. Ennek következménye, hogy a munkások számához viszonyítva ma sehol a világon nincs annyi mérnök, technikus, mint a Szovjetunióban. Az üzemek és területek szakszervezeti művelődési házai igen látogatottak és sokoldalú kulturális lehetőséget biztosítanak. Minden kultúrotthonban — ahol csak jártunk — sok helyiséget biztosítottak a gyermekeknek, ahol művészeti, képzőművészeti és a legkülönbözőbb modellező, rádiós, szabó-varró stb. szakkörökben szakképzett vezetők foglalkoznak a gyermekekkel. A felnőtteknek a legkülönbözőbb szakmai társadalomtudományi, tájékoztató előadásokat tartanak. Színház, mozi, könyvtár, olvasóterem, tanulószoba, tánchelyiség áll rendelkezésükre. Néhány szót a munkások fegyelmezettségéről. Néhány gyárban érdeklődtünk: hogyan leplezik le a lógósokat, a táppénzcsalókat? Azt a választ kaptuk, hogy emlékezetük óta ilyen nem fordult elő náluk. Hasonlóképpen megbecsülik a társadalmi tulajdont is. Természetesen előfordulnak azért ott is fegyelmezetlenségek, de a legtöbb esetben fegyelmi büntetés nélkül — a kollektíva nevelő erejével — jó útra térítik a hibázókat, végül a szovjet emberekről. Mindenütt nagyon barátságosan fogadtak minket. Szerény, megelégedett és lelkes emberekkel találkoztunk mindenhol, akik a második világháború szörnyű pusztítása után gyönyörű új városokat és olyan gyárakat építettek, amelyek a kommunizmus nagy építkezéseiként ismeretesek. Eredményeiket látják. Megelégedettek az életszínvonal fokozatos emelkedésével. Csak egy kívánságuk van : békét akarnak, s ezért ki-ki a maga területén mindent meg is tesz. Csutorka Lajos, az ÉDOSZ titkára Az élelmiszeripar új intézménye — a közgazdasági kutatócsoport Az Élelmezésügyi Minisztérium kollégiuma határozata szerint a kutatóintézetek mellett közgazdasági kutatócsoport alakult a múlt év során. Feladata elsősorban az, hogy a technikai kutatásokkal kapcsolatosan gazdasági értékelést, gazdaságossági számításokat végezzen, s hogy az élelmiszeripart érintő közgazdasági kérdéseket vizsgálja. A közgazdaság kutatócsoport eddigi működése során elkészítette a polifermentumos kenyérgyártási eljárás gazdasági értékelését, foglalkozott az ioncserélő műgyanták cukoripari alkalmazásával, jelenleg pedig a pektingyártás, a takarmányélesztőgyártás, a búzaszeletelőgép alkalmazásának gazdasági számításait végzi. A csoport megkezdte a tejtermelés és tejforgalom elemzését, ezzel kapcsolatosan országos adatfelvétel folyik. A feldolgozott és elemzett adatok nagy segítséget nyújtanak majd a tejipar fejlesztési terveinek kidolgozásához. Már az eddig végzett munkának is van néhány általánosítható tapasztalata. Az egyik ilyen, hogy már a technikai kutatások megkezdése előtt szükséges a várható gazdasági eredmény hozzávetőleges kiszámítása és a kutatások befejezése után elvégzendő gazdasági értékelés tematikájának kidolgozása. Egy másik tapasztalat az, hogy a gazdasági értékelés elkészítése lehetetlen a téma műszaki vonatkozásainak elég alapos megismerése nélkül. Miután ez nem csekély időt vesz igénybe, kívánatos lenne, hogy a közgazdászok a jövőben a kutatómunka kezdetétől szoros kapcsolatot tartsanak fenn a technikai kutatást végző munkatársakkal és folyamatosan, ismerjék meg a témát. Ebben az esetben a gazdasági értékelés a kutatás befejezése után, késedelem nélkül lenne elkészíthető. Elképzelhető olyan módszer is, hogy a gazdasági értékelést műszaki és közgazdasági szakemberekből álló munkacsoport végzi el. Ezt a módszert alkalmunk lesz kipróbálni néhány olyan esetben, amikor a számításokat az illetékes kutatóintézet és a közgazdasági csoport együttesen végzi. Ilyen lesz a magasfrekvenciás szárítás alkalmazása a dohányiparban, az Aspergillus orszat használata a sütő- és szesziparban stb. Mint várható volt, előfordult olyan eset is amikor nem volt egyetértés a kutatási eredmény értékelésében a kutatók és a közgazdászok között. Véleményem szerint, ezek a viták általában egyértelműen eldönthetők, hiszen a gazdasági értékelés számításai ellenőrizhetők és megvitathatók. Olyan kutatási eredmény azonban, amely az adott időszakban, vagy perspektívában nem ad gazdasági eredményt, lehet eredmény új összefüggések, új analitikai módszerek megismerése szempontjából, de ipari hasznosítása szempontjából még nem eredmény. Ezért szükséges, hogy a közgazdasági véleményeket megfelelő körben ugyanúgy megvitassák, mint a technikai kutatások eredményeit. A kutatóintézetek általában érdeklődést mutatnak a közgazdasági munka iránt és nem kétséges, hogy ez az érdeklődés, a közgazdasági és műszaki szakemberek együttműködése kedvező lesz az élelmiszeripar fejlesztése szempontjából. Lényeges azonban, hogy a döntéseknél valóban figyelembe is vegyék a közgazdászok véleményét. Gerő György, a közgazdasági kutatócsoport vezetőj« A szakosztályi kérdésről LAPUNK HASÁBJAIN vita folyt a szakosztályokról. Nehrer és Szekula elvtársak helyes érveket sorakoztattak fel az ipari szervezkedés mellett. Meggyőzően bizonyították, hogy az ipari szervezkedésre való áttérés helyes, időszerű és elkerülhetetlen volt. Ámde ebből nem következik, hogy az áttérésnél nem lehettünk volna figyelmesebbek, nem tarthattunk volna meg többet a régi formából. Hibáztunk abban, hogy nem elég figyelmesen és tiszteletteljesen kezeltük az egyes szakmai szervezetekhez fűződő tradíciókat. Ezt érzi Wiener elvtáns, s ha ezt szóváteszi, igaza van. De nincs igaza, ha a szakosztályokat a régi értelemben, a régi hatáskörrel és szereppel kívánná újraéleszteni. Az idő, a fejlődés ezen már túlhaladt. Aminthogy megvalósíthatatlan az a kívánsága is, hogyha valaki tartozzék a 16 szakma bármelyikéhez — egy-egy kérdésben a szakszervezethez fordul, minden esetben feltétlenül szakmabelivel tárgyalhasson. Hiszen a szakszervezeti tevékenység ma oly sokoldalú — bér, kultúra, munkavédelem, stb. — s ezek közül mindegyik sok hozzáértést követel a szakszervezeti vezetőtől, akinek mindenekelőtt ezekben kell szakismerettel bírnia, s csak másodsorban jön számításba, hogy melyik szakmához tartozik. HA WIENER ELVTÁRS, mint régi szakmai szakszervezetben nevelkedett ember úgy látja, hogy a szakszervezeti élet bizonyos értelemben elszíntelenedett, ebben igaza van. De hiba lenne ezért az ipari szervezkedést okolni. Az elmúlt évek általános politikaihibáival függött össze, hogy a munkásosztály legátfogóbb tömegszervezeteinek szerepe jóformán csak a párt- és kormányhatározatok végrehajtására csökkent. Az 1950. júliusi párthatározatnak is része volt abban, hogy a párt és állami vezetők, s még inkább a kisebb tisztségviselők mint a szindikalizmus gyűjtőmedencéjére, amolyan szükséges rosszra tekintettek a szakszervezetekre. Az általános helyzetből következett, hogy a szakszervezetek belső élete megfakult, csorbát szenvedett a szakszervezeti demokrácia, s ezzel együtt csökkent a társadalmi munka szerepe, jelentősége. A szakszervezeti emberek maguk sem érezték, hogy a szakszervezetben dolgozni dicsőség. Túlságosan egyoldalúvá vált a nevelőmunka, elszakadt az élet-től, a munkástömegeket foglalkoztató égető kérdésektől. SZERINTEM HELYTELEN így tenni fel a kérdést: „ipari szervezkedés, vagy szakosztályok” — mintha az egyik teljesen kizárná a másikat. A kettő megfér egymással, de úgy, hogy az ipari szervezkedés átfogó elvének kell alárendelni a szakosztályokat. Minthogy azonban nem a régi szakosztályok egyszerű felélesztéséről van szó, hanem az új történelmi és szervezeti feltételeknek megfelelő formákat keresünk, szükségképpen csak a gyakorlat tapasztalatai alapján találhatjuk meg a helyes, tartós formát. Amíg tehát 82 élet, a tapasztalat próbáját ki nem állta, nem állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy csakis a jelenlegi forma az egyedül célravezető, csakis ez időtálló. Bármilyen formát találjunk is azonban, annak a szakszervezetek fő feladatát kell szolgálnia, s ez a legszorosabb kapcsolat a dolgozó tömegekkel. S e kapcsolat erősítésének legfontosabb, eszköze a szakszervezeti demokrácia. A gyámkodás, a demokrácia megsértése lényegében bizalmatlanság a munkások iránt. E demokrácia érvényesülése, kiszélesítése pedig megkönnyíti a szakszervezetek nevelő tevékenységét, megkönnyíti, hogy az emberek saját akaratukból meggyőződésüket követve vegyenek részt a közös ügyek intézésében, s kezdeményezéseikkel gyorsítsák a szocializmus építését. A JELENLEGI SZAKMAI BIZOTTSÁGOK alkalmasak lehetnek a munkásdemokrácia, a szakszervezeti demokrácia erősítésére, elmélyítésére. A mi számunkra ebben van jelentőségük, s ez szabja meg határukat is. A szakmai bizottságokkal szemben tehát az a követelmény, hogy maximálisan fejlesszék a szakszervezeti demokráciát, vonjanak be és foglalkoztassanak minél több embert, akiknek véleménye, szava találjon meghallgatásra egészen addig, ameddig ez az ipari szervezetet erősíti, s nem vezet az egység megbontására. Egységes, erős ipari szervezet, demokratikusan felépített jól működő szakmai bizottságok, nem ellentmondanak egymásnak, hanem az egyik kiegészíti a másikat, egyik a másiknak a feltétele. Fonó György NEM IS VICC Sok balesetet okoz a hordók szabálytalan gurítása. — Jó szórakozás lehet ez a hordógurítás. — Talán kérdezze meg attól, aki ott a bokáját fogja.