Élelmezési Dolgozó, 1986 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

46. kongresszusunk munkájáról repet játszottak vállalataink gondjaiban. A cukoripar gondjai a korábbi évekre utalnak vissza. Pedig a vállalatok gazdasági, mű­szaki szakemberei ismerik felada­taikat, értik a szakmát. A kollektí­vák becsületesen dolgoznak, mégis ott tartanak, hogy pénz­ügyi helyzetük tarthatatlan. Pél­dául az Ácsi Cukorgyár a kam­pány utáni karbantartást a bank előzetes hozzájárulása nélkül nem kezdheti el. A VI. ötéves terv beruházásaira a rekonstrukciós fejlesztési mun­ka volt jellemző. Mérsékeltebb, visszafogott lehetőségek miatt korlátozta a termelés gyorsabb ütemű, nagyobb hatékonyságú bővítéshez szükséges fejlesztési forrásokat. A fejlesztésre fordít­ható összegeket vállalataink át­gondoltan, célszerűen használták fel. A saját alapok mellett kezde­ményezték pályázatokkal, és kü­lönböző hitellehetőségek kihasz­nálásával is igyekeztek növelni a technológiai színvonal javításá­nak forrásait. Az időszak utolsó két évében a világbanki program keretében beinduló fejlesztések, korszerűsí­tések az érintett ágazatok, vállala­tok esetében kedvező változást hoztak, mert korszerű technoló­giához jutottak. De látnunk kell, hogy az ágazatok műszaki állapo­ta tovább fog differenciálódni. Hangsúlyozni kell, hogy a me­zőgazdasági alapanyag-termelés és az élelmezésipari feldolgozás között az összhang az elmúlt öt évben, illetve évtizedben alapve­tően megvalósult. Ugyanakkor te­rületileg, időszakonként a főleg minőségi összhangról még nem lehet beszélni. Az elkövetkezendő időszak fejlesztéseinek ezt kell sürgősen pótolni. A magasabb feldolgozottságú élelmiszer-ter­melés folyamatossá tétele ipa­runk gyorsabb ütemű fejlesztésé­vel lehetséges. Néhány területen jelenleg is kapacitáshiánnyal, gondokkal küzdünk, mint például tárolás, a hűtés alkalmazása, a hűtőlánc folyamatosságának fenntartása, vagy a gépi csomago­lás terén. Az élelmiszer-gépgyártás az el­múlt évek termelésnövelése elle­nére nem tudta kielégíteni a hazai igényeket. Különösen fontos kö­vetelmény a felhasználásra kerü­lő gépek minőségének javítása, mivel a gyártott berendezésekkel szemben változatlanul sok a mi­nőségi kritikai észrevétel. Kínálati pozíció alakult ki az élelmiszerek exportpiacán, a mi­nőségi követelmények fokozód­nak, belföldön is növekszik a fo­gyasztók igényessége, s ez termé­szetes folyamat. A jó minőségű termékek gazdaságos előállítása, az exportképesség fokozása ösz­­szetett feladat, de mindenképpen igényli az eddigieknél is jobban a szemléletváltozást, a megújulási készséget, a fejlettebb technikát, technológiát, a termelés és cso­magolás, tárolás, szállítás, értéke­sítés terén az előrelépést. Bizakodással és örömmel vesz­­szük tudomásul, hogy a VII. öt­éves tervben a Tervtörvény a fej­lesztéseknél elsőbbséget ad a fel­dolgozóiparnak és az élelmezés­iparnak. Mindenképpen azon kell mun­kálkodni, hogy ezen lehetőséggel jól éljenek a vállalatok. Határo­zott igényt támaszt a hazai gép­ipar iránt a tekintetében, hogy növelje és fokozza az élelmiszer­gépgyártást. A szocialista nagy­iparnak hatékonyabban hozzá kell járulnia az élelmiszer-terme­lés fejlesztéséhez. Az alapszervezeti választáso­kon, vállalati demokratikus fóru­mokon a leggyakrabban szóvá tett gond az élelmezésipar — és különösen néhány ágazat — ala­csony jövedelmezősége, amely a viszonylag kiegyensúlyozott vál­lalati gazdálkodás feltételeit nem mindig képes biztosítani. Célsze­rű lenne olyan rendezés, elsősor­ban az árképzéssel, hogy képződ­jön forrás, érdekeltségi alap mű­szaki fejlesztésre, az alkotó embe­ri tevékenység elismerésére, a gazdálkodást előmozdító ösztön­zési rendszer működtetésére. Az alacsony jövedelmezőség hátrányosan befolyásolja a dolgo­zók bér- és kereseti lehetőségét is, mivel valamennyi bérszabályozá­si forma igényli a nyereségből va­ló pótlást, adóterhek vállalását. Ez nélkülözhetetlen az alacsony átlagbérek javítása szempontjá­ból, mert a szakma munkaerő­megtartó képessége kritikus. Szakszervezetünk fontosnak tart­ja a dolgozók végzett munkájával arányos jövedelmek biztosítását s ehhez a források megteremtését. Iparágaink jelentős részének eredményalakulását az exportte­vékenység és az ehhez tartozó tá­mogatások mértéke dönti el. Kü­lönösen nagy gond, hogy a terme­lési feladatok teljesítését köve­tően jóval utána kerül sor a ren­dezésre. A vállalati jövedelem alakulá­sát befolyásoló támogatási és el­vonási rendszer kölcsönhatása el­lentmondásos, feltétlenül tovább­fejlesztésre szorul. A vállalati jö­vedelem nagyarányú elvonása, központosítása a vállalati érde­keltség szempontjából kedvezőt­len és jövőre is kivetülő következ­ménnyel jár. Szükségszerűen fel­vetődik a többféle elvonási és tá­mogatási csatorna egyszerűsítése. Az elmúlt évek feladatainak végrehajtásában legdöntőbb sze­repe van a termelésben dolgozó embernek. A VII. ötéves terv nö­vekvő feladatainak megvalósítása megköveteli, hogy még nagyobb figyelmet fordítsunk a foglalkoz­tatáspolitikára, a munkafegyelem megszilárdítására, a munkakultú­ra fokozására. Előrehaladásunk alapfeltétele a legfontosabb termelőerőnek, az emberi alkotóképességnek és szorgalomnak a jobb hasznosítá­sa, a munkaerő-gazdálkodás anyagi-erkölcsi és szervezeti fel­tételeinek javítása. El kell érnünk annak az ellent­mondásnak a feloldását, hogy egy munkahelyen, egyszerre­­ egy időben van jelen a munkaerő­­hiány és a veszteségidő magas aránya, vagyis a munkaidő-ki­használatlanság is. Vannak pozitív példák és sze­retnénk biztatást adni a kezdemé­nyezőknek, akik megpróbálták és eredményesen oldották meg a bérfejlesztések során a differen­ciálást. Ehhez azonban kívánatos lenne azt is elérni, hogy az egyéni érdekeltséghez teremtődjön meg a nagyobb anyagi forrás, a jobb jövedelemfeltétel. Meggyőződésünk, hogy csak ez járulhat hozzá a jó munka becsü­letének, értékének helyreállításá­hoz, a munkafegyelem megszilár­dításához. Iparunk létkérdése az ésszerű foglalkoztatás, a termelé­kenység javítása. Feladataink végrehajtásának értékelésekor szólni kell iparunk vezetőiről, a szakemberek helyt­állásáról. Olyan időszak volt a kö­zelmúlt, amikor megnőtt az alkal­mazkodás szerepe, szükség volt az előrelátásra, gyorsabb, rugal­masabb cselekvésre, a kezdemé­nyezésre. A vezetők jól felkészül­tek a nagyobb önállóságra, az irá­nyítás változásaira. A nehezebb körülmények között is képesek voltak új és nagyobb eredmények teljesítésére. Vezetési módszerük demokratikusabb lett. Szakmai hozzáértésük, felkészültségük meghatározóan hozzájárult a tel­jesítmények növekedéséhez. Az eddigieknél még nagyobb figyelmet kell fordítani a felső ve­zetői munkakörökben dolgozók­nak a vállalati értelmiség alkotó­erejének, szellemi képességének jobb hasznosítására, anyagi-er­kölcsi megbecsülésükre. Fontos feladat, hogy az emberekkel köz­vetlenül foglalkozó középvezetők, a termelésirányítók kapjanak na­gyobb önállóságot és biztosítsák a demokratikus vezetési gyakor­lat érvényesülését. Az irányítás szervezetében szá­mottevő változások történtek a beszámolási időszakban. A szer­vezeti korszerűsítés (trösztök, gazdasági középirányítás) idősze­rűségének megértése, elfogadta­tása, végrehajtása nem volt prob­lémamentes. Bár még csak rövid idő telt el, de máris tapasztalhatjuk, hogy a vállalati önállóság sok belső erőt szabadított fel. Kívülről egyre ke­vesebben szólnak bele a vállalat belső dolgaiba, s elsősorban mun­kájukon múlik helyzetük alakulá­sa. Az új vállalatvezetési formákra való áttérés, a vállalati tanácsok megalakulása mintegy (miniszté­riumi iparban 46­, tanácsi sütő­iparban 22, összesen 68) vállala­tunknál az év első felében sikere­sen befejeződött. A MÉM-mel jól összehangolt együttműködés se­gítette az átállást. Összehangolt, jó előkészítő munkában szakszer­vezetünk tevőlegesen részt vett, és a vszb-k jelesre vizsgáztak eb­ben. A vállalati mozgalmi szervek jó munkája tette valóban érthető­vé a dolgozók számára az új veze­tési formák értelmét, célját. Az új vezetési formák megala­kulása fontos, de csak az első lé­pés. Működésük, létrehozásuk fontosságának bizonyítása ezután következik. Azt várjuk a vállalat­­vezetési testületektől, hogy érdemlegesen lássák el vezető szerepüket, a vállalati vagyon ke­zelésével kapcsolatos feladatokat, hogy a munkáltatói jogokat meg­felelően gyakorolják. A szakszervezeti munkában új vonás, illetve új helyzet, hogy a szakszervezeti testület partneri együttműködésében a vállalatok egy részénél a vállalatvezetés tes­tületi formában jelentkezik. A vállalatvezetési testületekben jogokkal felruházottan részt vesz­nek a termelő kollektívák (üze­mek) képviselői is. „A munkahe­lyi kollektíváknak ez a szerepnö­vekedése sokakban felveti a tulaj­donosi és munkavállalói szerep kérdését, egymáshoz való viszo­nyát. Ezek részéről jelentkezhet a tulajdonosi érdekeltség túlbecsü­lése és a munkavállalói érdekelt­ség elhanyagolása. A munkameg­osztási, elkülönültségi viszonyok­ból következő ellentmondások in­tézményes megjelenítéséről van szó!” Úgy tűnik, ez elméleti dilem­ma! De jogos, mert új helyzet van! Lényeges ebben az, hogy a dolgozók számára közelebb hozza és közvetlenül érzékelhetővé teszi a vállalati vagyontól és a gazdál­kodás milyenségétől való függést. Megteremti az alapját a tulajdo­nosi őrzés jobb érvényesülésé­nek. Mindez azonban nem változtat a munkavállalói helyzet és tudat elsődlegességén. A tulajdonosi pozíció és a munkavállalói hely­zet csak egymás mellett és nem egymás ellenében erősíthető. A vállalati önkormányzat vezetői, a vj és választott vezetőségek nem képviselhetik a dolgozók összességének vagy meghatáro­zott csoportjának munkavállalói érdekeit, mert nincs olyan szerve, intézménye, amely ezt az érdeket integrálná, megjelenítené, illetve képviseletét folyamatosan ellát­ná. Leszögezhető, hogy a vállalati testületek, vállalatvezetési for­mák a munkamegosztásból rájuk háruló feladat jogosítványa, a tu­lajdonnal való gazdálkodás és a munkáltatói joggyakorlás. Vilá­gos és ezt hangsúlyozni kell s a gyakorlatban nagyon jól össze­hangolni, hogy a vállalati szak­­szervezeti testületek végzik saját mozgalmi tennivalóikat, vala­mennyi munkavállalói érdekkel összefüggő feladatukat. Tehát nö­vekszik a szakszervezetek érdek­­védelmi szerepe, mint ahogyan a KB 1983. októberi állásfoglalása ezt leszögezi. A szakszervezet emberi kap­csolatainak, tömegbefolyásának minden időszakban az érdekek védelme volt a legérzékenyebb pontja. Kiemelt fontosságú az ér­dekvédelem, amely mindig konk­rét és személyre szóló, de soha nem választható el a kollektívá­tól, a társadalom egészétől. Nap­jainkban a gazdaság alapjainak erősítése, a termelés segítése, a fegyelmezett munka, az egyik legfontosabb érdekvédelmi tevé­kenység, mivel az teremti meg az elosztható anyagi javakat. A dolgozók bizalmának megőr­zése a szakszervezetektől bát­rabb, határozottabb, felkészül­tebb szakszervezeti állásfoglalást igényel. Ez feltétel ahhoz, hogy a dolgozók sajátjuknak érezzék, magukénak vallják a szakszerve­zeti testületek döntéseit. Az érdekek összetettebben je­lennek meg, nagyobb hangsúlyt kap az érdekütköztetés. Döntő lesz, hogy a két vezető testület fe­lelősen közelítsen és keressen megoldást az eltérő érdekek ösz­­szehangolására, tudjon rangsorol­ni és a legjobb megoldás céljából kompromisszumot kötni. A vállalati önállóság növekedé­sével mindinkább előtérbe kerül­nek a napi és távlati célok. A tu­lajdongyarapítás, a vállalati va­gyon növelése, a műszaki fejlesz­tés, illetve a dolgozóknak, mint munkavállalóknak napi érdeke a bérek, jövedelmek gyorsabb üte­mű növelése. Számukra legfonto­sabb, hogy jó gyakorlat alakuljon ki az együttműködésben. Úgy gondoljuk, az élelmezésipar gaz­dasági, mozgalmi vezetése bizo­nyítani fogja: érett az érdekek megfontolt, demokratikus egyez­tetésére. Ez is hozzájárulhat a gazdálkodás eredményességének javításához s az új ötéves terv fel­adatainak megvalósításához. Az elmúlt években társadalmi vitában, a tisztségviselők széles körével vitattuk új tennivalóin­kat, kerestük a megújulás, illetve továbblépés módszereit. Központi vezetőségünk 1982 jú­niusában állást foglalt az alapvető feladataink megoldását jobban segítő munkamódszer és gyakor­lat kialakításában. Az elmúlt három év tapasztala­tai igazolják, hogy a tisztségvise­lők magukénak érzik és a gyakor­latban mind több eredménnyel alkalmazzák. Feltehető, hogy a kérdés ilyen egyszerű volt? Nem! Nem volt könnyű menetelés — mint általában a régit felváltó újat —, sok, sok vita, győzködés, nem kevés gyötrődés előzte meg. De érdemes volt. Szürkébb, sze­gényebb lenne a mozgalmi mun­kánk, ha nem léptünk volna. Úgy értékelhetőek a változások, hogy — a kv irányító- és érdekképvise­leti munkájától, az alapszerveze­tekig — célszerűbb, az élethez jobban igazodó mozgalmi munka van kibontakozóban. Ma már azt is tudjuk és látjuk, hogy ez egy élő folyamat, és még csak az ele­jén vagyunk. Mi változott a kv és az elnökség szintjén? Mindenekelőtt az, hogy sikerült az élet változásaihoz gyorsan, rugalmasan alkalmaz­kodni. Nem voltunk fáziskésés­ben. Lényeges, időszerű, az élel­mezésipar dolgozóit érintő témák­kal foglalkozott. A változást bizo­nyítja az is, hogy a testület tagjai túlláttak a napirendre kerülő té­ma elemzésén és a jelentések ke­retein. A vita mindinkább arra irányult, hogy olyan állásfoglalá­sok szülessenek, amelyek átgon­dolt, reális ismereten alapulnak, iránymutatást nyújtanak a hely­zet javításához. Megállapíthatjuk, hogy a veze­tő testületek állásfoglalásai, dön­tései fokozódó hatást gyakoroltak a vállalati életre, a tagságra. A szakszervezeti bizottságok munkájában előrelépés, hogy job­ban igénylik a tagság vélemé­nyét, a helyi adottságok mérlege­lésével, felelősebben hozzák meg állásfoglalásaikat. Megszabadul­tak egy sor formalitástól. A bizal­miak munkájának segítése, folya­matos felkészítésük érdemibb lett. Tudatosult, hogy munkájuk legfontosabb értékmérője saját tagságuk véleménye. Az alap­szervezeti választások is igazolták munkájuk fejlődését, s ez munká­juk igazi minősítése. A munka korszerűsítésével egy időben változás ment végbe a kö­zépszerűek, pontosabban a me­gyebizottságok munkájában is. A megyebizottsági titkárok nél­külözhetetlen főszereplőivé, cse­lekvő részeseivé váltak a változta­tásnak. Ez a folyamat, amellyel a kor­szerűsödésben eredményeket ér­tünk el, értékes, hasznos kezde­ményezésnek bizonyult. Igaznak érezzük Gáspár elvtárs azon gon­dolatát, hogy aki változtatni akar, az maga is mozduljon, változzon. Mi minden korábbinál jobban igazodtunk az élelmezésipar szer­vezett dolgozóinak igényéhez. Köszönet mindazoknak a testü­leti tagoknak, tisztségviselőknek, akik ebben a folyamatban megér­téssel segítették munkánk jobbí­tását. Jól összefogott, értelmes kö­zös cselekvés volt. Az őszinte számvetéssel elér­keztünk ahhoz, hogy felmerül a kérdés: hogyan tovább? Elértünk valamit, kezdetét vette egy ígére­tesebb, lendületesebb munka. Mit kell tennünk, hogy jól folyta­tódjon, hiszen az élet nem viseli el a lelassulást. Nagyon fontos, változatlanul, a szakszervezeti munka lelkét je­lentő mozgalmi jelleg erősítése, a tagsággal való együtt munkálko­dásunk. Célunk, hogy a központi vezetőség apparátusában, megyei szinten szabadítsuk fel erőinket az alapszervezeti munka még jobb segítésére, a szervezett dol­gozók véleményének, igényeinek és érdekeinek gyorsabb érzékelé­sére. Végül is tehát munkánk közép­pontjában változatlanul az alap­szervezetekben végzett szakszer­vezeti munka áll. Ezt indokolják a már jól ismert tények — a gazdaságirányítási rendszer, valamint a vállalati tör­vény önállóságot növelő módosí­tása. Az érdekfeltárás, -ütköztetés igazi színtere még inkább a válla­lati szféra lesz. Az alapszerveze­tek önálló arculattal kibontakozó munkája eldönti az egész szak­­szervezeti munka színvonalát. A szakszervezeti tagság érdekei­nek, gondjainak megoldásában az ott végzett szakszervezeti mun­ka színvonala az igazán meghatá­rozó. A vállalati bt és szb döntései­nek súlyát, következményeit köz­vetlenül érzékelik, azzal azono­sulnak. De ahol az emberek ja­vaslatai nem találnak megoldást, nincs rá érdemi válasz, ott­ hiány­érzet, illetve az szb tevékenysége helyén űr marad! Most az alapszervezeti válasz­tások tapasztalatainak birtokában az a véleményünk, hogy szak­­szervezeti bizottságaink nagy többsége rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a vezetés­hez, a hatáskörök ellátásához, a kezdeményezőbb, bátrabb érdek­­védelem szolgálatához szüksége­sek. Javasoljuk, hogy a kongresszus hívja fel a figyelmet az informá­cióáramlás gyorsítására, illetve javítására. Ahogy a beszámoló is jelzi, ez még gyenge pontja mun­kánknak. Ha azt akarjuk, hogy a szakszervezeti munka lépést tart­son az élettel, hogy a tagság na­ponta jobban érzékelje az érdeké­ben végzett munkát, akkor az er­ről szóló tájékoztatást komolyab­ban kell venni. A mozgalom kulcskérdése a bi­zalmiak munkája, és ha igaz, márpedig az, hogy a tagság igé­nyes volt és rátermett bizalmia­kat választott, akkor a személyi feltételek adottak. Az erőink ösz­­szehangolásával jobbá kell tenni a bizalmiak tájékoztatását, növel­ni hozzáértésüket. Nagyobb fe­gyelemre van szükség és felelő­sen kell végezni a bizalmiak okta­tását, biztosítani felkészültségü­ket. A szakszervezeti bizottságok­nak folyamatossá kell tenni a bi­zalmiakkal való foglalkozást, a rendszeres tájékoztatást, informá­lást, oktatást, illetve képzésüket. Erősíteni kell a tagság és a bizal­miak mindennapi kapcsolatát. Élénkíteni kell a csoportértekez­leteket és rendszerességüket több tartalommal kell megtölteni. Kongresszusunk támasszon nagyobb igényt a bizalmi testüle­tek munkája iránt, abban a te­kintetben, hogy döntéseiről, ál­lásfoglalásairól, a dolgozók sze­rezzenek tudomást. A szakszervezetünkkel szem­beni növekvő és változó követel­mények, az élelmezésipari válla­latok körében végbemenő gazda­ságirányítás változásai egyaránt szükségessé teszik, hogy a mun­kastílust és -módszert gyorsab­ban legyünk képesek változtatni az érdekek differenciáltabb, jobb kifejezésére. A mi helyzetünkben ez alapvető kérdés, hiszen tagsá­gunk 14 ágazathoz tartozik. Ezért is kérjük és javasoljuk, hogy az újonnan megválasztott központi vezetőség mellett a hagyományos munkabizottságok helyére szak­ágazati munkabizottságokat­ vá­lasszon. A szakmai rétegérdekek jobb kifejeződése érdekében to­vábbi erőfeszítéseket kell ten­nünk, hogy érdemben segíthes­sük iparágaink gondjainak meg­oldását, különösen olyan kérdé­sekben, amelyeknek feloldása az adott iparágon, illetve vállalaton belül nem lehetséges. Befejezésül szeretném hangsú­lyozni, hogy az egész társadalmi életünkre, a szakszervezeti moz­galomra egyaránt hatással van a mindenkori nemzetközi helyzet. A fegyverkezés, a háborús ve­szély mindannyiunkra nyugtala­­nítólag hat. Emiatt is egyre erő­sebb a dolgozók békevágya, az emberiség jövőjéért érzett felelős­sége. A Szovjetunió és az USA ve­zetőinek közelmúltban tartott genfi tanácskozása bizakodással és reménnyel tölt el bennünket. Hiszünk abban, hogy lehetséges a béke megóvása, az emberi élet megtartása a Földön. Gorbacsov elvtárs mondotta a sajtókonferencián: a világ orszá­gainak örök érdeke a béke, ezt az érdeket kell elsősorban figyelem­be venni. S hozzátette, optimiz­mussal tekint a jövőbe, mert a jó­zan értelemnek diadalmaskodnia kell. A kongresszushoz sok üdvözlet, jókívánság érkezett. Gyárak, üzemek, intézmények, test­vérszervezetek, szocialista brigádok kollektívái, iskolák tanulói, szakszervezeti tagok, távirat­ban kívántak sikeres munkát a küldötteknek. Szakszervezetünk elnöksége a kongresszus küldöttei, résztvevői nevében ezúton is tiszte­lettel megköszöni az együttérzést, bátorítást, a testvéri munkásszolidaritást!

Next