Élelmezési Dolgozó, 1986 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
46. kongresszusunk munkájáról repet játszottak vállalataink gondjaiban. A cukoripar gondjai a korábbi évekre utalnak vissza. Pedig a vállalatok gazdasági, műszaki szakemberei ismerik feladataikat, értik a szakmát. A kollektívák becsületesen dolgoznak, mégis ott tartanak, hogy pénzügyi helyzetük tarthatatlan. Például az Ácsi Cukorgyár a kampány utáni karbantartást a bank előzetes hozzájárulása nélkül nem kezdheti el. A VI. ötéves terv beruházásaira a rekonstrukciós fejlesztési munka volt jellemző. Mérsékeltebb, visszafogott lehetőségek miatt korlátozta a termelés gyorsabb ütemű, nagyobb hatékonyságú bővítéshez szükséges fejlesztési forrásokat. A fejlesztésre fordítható összegeket vállalataink átgondoltan, célszerűen használták fel. A saját alapok mellett kezdeményezték pályázatokkal, és különböző hitellehetőségek kihasználásával is igyekeztek növelni a technológiai színvonal javításának forrásait. Az időszak utolsó két évében a világbanki program keretében beinduló fejlesztések, korszerűsítések az érintett ágazatok, vállalatok esetében kedvező változást hoztak, mert korszerű technológiához jutottak. De látnunk kell, hogy az ágazatok műszaki állapota tovább fog differenciálódni. Hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdasági alapanyag-termelés és az élelmezésipari feldolgozás között az összhang az elmúlt öt évben, illetve évtizedben alapvetően megvalósult. Ugyanakkor területileg, időszakonként a főleg minőségi összhangról még nem lehet beszélni. Az elkövetkezendő időszak fejlesztéseinek ezt kell sürgősen pótolni. A magasabb feldolgozottságú élelmiszer-termelés folyamatossá tétele iparunk gyorsabb ütemű fejlesztésével lehetséges. Néhány területen jelenleg is kapacitáshiánnyal, gondokkal küzdünk, mint például tárolás, a hűtés alkalmazása, a hűtőlánc folyamatosságának fenntartása, vagy a gépi csomagolás terén. Az élelmiszer-gépgyártás az elmúlt évek termelésnövelése ellenére nem tudta kielégíteni a hazai igényeket. Különösen fontos követelmény a felhasználásra kerülő gépek minőségének javítása, mivel a gyártott berendezésekkel szemben változatlanul sok a minőségi kritikai észrevétel. Kínálati pozíció alakult ki az élelmiszerek exportpiacán, a minőségi követelmények fokozódnak, belföldön is növekszik a fogyasztók igényessége, s ez természetes folyamat. A jó minőségű termékek gazdaságos előállítása, az exportképesség fokozása öszszetett feladat, de mindenképpen igényli az eddigieknél is jobban a szemléletváltozást, a megújulási készséget, a fejlettebb technikát, technológiát, a termelés és csomagolás, tárolás, szállítás, értékesítés terén az előrelépést. Bizakodással és örömmel veszszük tudomásul, hogy a VII. ötéves tervben a Tervtörvény a fejlesztéseknél elsőbbséget ad a feldolgozóiparnak és az élelmezésiparnak. Mindenképpen azon kell munkálkodni, hogy ezen lehetőséggel jól éljenek a vállalatok. Határozott igényt támaszt a hazai gépipar iránt a tekintetében, hogy növelje és fokozza az élelmiszergépgyártást. A szocialista nagyiparnak hatékonyabban hozzá kell járulnia az élelmiszer-termelés fejlesztéséhez. Az alapszervezeti választásokon, vállalati demokratikus fórumokon a leggyakrabban szóvá tett gond az élelmezésipar — és különösen néhány ágazat — alacsony jövedelmezősége, amely a viszonylag kiegyensúlyozott vállalati gazdálkodás feltételeit nem mindig képes biztosítani. Célszerű lenne olyan rendezés, elsősorban az árképzéssel, hogy képződjön forrás, érdekeltségi alap műszaki fejlesztésre, az alkotó emberi tevékenység elismerésére, a gazdálkodást előmozdító ösztönzési rendszer működtetésére. Az alacsony jövedelmezőség hátrányosan befolyásolja a dolgozók bér- és kereseti lehetőségét is, mivel valamennyi bérszabályozási forma igényli a nyereségből való pótlást, adóterhek vállalását. Ez nélkülözhetetlen az alacsony átlagbérek javítása szempontjából, mert a szakma munkaerőmegtartó képessége kritikus. Szakszervezetünk fontosnak tartja a dolgozók végzett munkájával arányos jövedelmek biztosítását s ehhez a források megteremtését. Iparágaink jelentős részének eredményalakulását az exporttevékenység és az ehhez tartozó támogatások mértéke dönti el. Különösen nagy gond, hogy a termelési feladatok teljesítését követően jóval utána kerül sor a rendezésre. A vállalati jövedelem alakulását befolyásoló támogatási és elvonási rendszer kölcsönhatása ellentmondásos, feltétlenül továbbfejlesztésre szorul. A vállalati jövedelem nagyarányú elvonása, központosítása a vállalati érdekeltség szempontjából kedvezőtlen és jövőre is kivetülő következménnyel jár. Szükségszerűen felvetődik a többféle elvonási és támogatási csatorna egyszerűsítése. Az elmúlt évek feladatainak végrehajtásában legdöntőbb szerepe van a termelésben dolgozó embernek. A VII. ötéves terv növekvő feladatainak megvalósítása megköveteli, hogy még nagyobb figyelmet fordítsunk a foglalkoztatáspolitikára, a munkafegyelem megszilárdítására, a munkakultúra fokozására. Előrehaladásunk alapfeltétele a legfontosabb termelőerőnek, az emberi alkotóképességnek és szorgalomnak a jobb hasznosítása, a munkaerő-gazdálkodás anyagi-erkölcsi és szervezeti feltételeinek javítása. El kell érnünk annak az ellentmondásnak a feloldását, hogy egy munkahelyen, egyszerre egy időben van jelen a munkaerőhiány és a veszteségidő magas aránya, vagyis a munkaidő-kihasználatlanság is. Vannak pozitív példák és szeretnénk biztatást adni a kezdeményezőknek, akik megpróbálták és eredményesen oldották meg a bérfejlesztések során a differenciálást. Ehhez azonban kívánatos lenne azt is elérni, hogy az egyéni érdekeltséghez teremtődjön meg a nagyobb anyagi forrás, a jobb jövedelemfeltétel. Meggyőződésünk, hogy csak ez járulhat hozzá a jó munka becsületének, értékének helyreállításához, a munkafegyelem megszilárdításához. Iparunk létkérdése az ésszerű foglalkoztatás, a termelékenység javítása. Feladataink végrehajtásának értékelésekor szólni kell iparunk vezetőiről, a szakemberek helytállásáról. Olyan időszak volt a közelmúlt, amikor megnőtt az alkalmazkodás szerepe, szükség volt az előrelátásra, gyorsabb, rugalmasabb cselekvésre, a kezdeményezésre. A vezetők jól felkészültek a nagyobb önállóságra, az irányítás változásaira. A nehezebb körülmények között is képesek voltak új és nagyobb eredmények teljesítésére. Vezetési módszerük demokratikusabb lett. Szakmai hozzáértésük, felkészültségük meghatározóan hozzájárult a teljesítmények növekedéséhez. Az eddigieknél még nagyobb figyelmet kell fordítani a felső vezetői munkakörökben dolgozóknak a vállalati értelmiség alkotóerejének, szellemi képességének jobb hasznosítására, anyagi-erkölcsi megbecsülésükre. Fontos feladat, hogy az emberekkel közvetlenül foglalkozó középvezetők, a termelésirányítók kapjanak nagyobb önállóságot és biztosítsák a demokratikus vezetési gyakorlat érvényesülését. Az irányítás szervezetében számottevő változások történtek a beszámolási időszakban. A szervezeti korszerűsítés (trösztök, gazdasági középirányítás) időszerűségének megértése, elfogadtatása, végrehajtása nem volt problémamentes. Bár még csak rövid idő telt el, de máris tapasztalhatjuk, hogy a vállalati önállóság sok belső erőt szabadított fel. Kívülről egyre kevesebben szólnak bele a vállalat belső dolgaiba, s elsősorban munkájukon múlik helyzetük alakulása. Az új vállalatvezetési formákra való áttérés, a vállalati tanácsok megalakulása mintegy (minisztériumi iparban 46, tanácsi sütőiparban 22, összesen 68) vállalatunknál az év első felében sikeresen befejeződött. A MÉM-mel jól összehangolt együttműködés segítette az átállást. Összehangolt, jó előkészítő munkában szakszervezetünk tevőlegesen részt vett, és a vszb-k jelesre vizsgáztak ebben. A vállalati mozgalmi szervek jó munkája tette valóban érthetővé a dolgozók számára az új vezetési formák értelmét, célját. Az új vezetési formák megalakulása fontos, de csak az első lépés. Működésük, létrehozásuk fontosságának bizonyítása ezután következik. Azt várjuk a vállalatvezetési testületektől, hogy érdemlegesen lássák el vezető szerepüket, a vállalati vagyon kezelésével kapcsolatos feladatokat, hogy a munkáltatói jogokat megfelelően gyakorolják. A szakszervezeti munkában új vonás, illetve új helyzet, hogy a szakszervezeti testület partneri együttműködésében a vállalatok egy részénél a vállalatvezetés testületi formában jelentkezik. A vállalatvezetési testületekben jogokkal felruházottan részt vesznek a termelő kollektívák (üzemek) képviselői is. „A munkahelyi kollektíváknak ez a szerepnövekedése sokakban felveti a tulajdonosi és munkavállalói szerep kérdését, egymáshoz való viszonyát. Ezek részéről jelentkezhet a tulajdonosi érdekeltség túlbecsülése és a munkavállalói érdekeltség elhanyagolása. A munkamegosztási, elkülönültségi viszonyokból következő ellentmondások intézményes megjelenítéséről van szó!” Úgy tűnik, ez elméleti dilemma! De jogos, mert új helyzet van! Lényeges ebben az, hogy a dolgozók számára közelebb hozza és közvetlenül érzékelhetővé teszi a vállalati vagyontól és a gazdálkodás milyenségétől való függést. Megteremti az alapját a tulajdonosi őrzés jobb érvényesülésének. Mindez azonban nem változtat a munkavállalói helyzet és tudat elsődlegességén. A tulajdonosi pozíció és a munkavállalói helyzet csak egymás mellett és nem egymás ellenében erősíthető. A vállalati önkormányzat vezetői, a vj és választott vezetőségek nem képviselhetik a dolgozók összességének vagy meghatározott csoportjának munkavállalói érdekeit, mert nincs olyan szerve, intézménye, amely ezt az érdeket integrálná, megjelenítené, illetve képviseletét folyamatosan ellátná. Leszögezhető, hogy a vállalati testületek, vállalatvezetési formák a munkamegosztásból rájuk háruló feladat jogosítványa, a tulajdonnal való gazdálkodás és a munkáltatói joggyakorlás. Világos és ezt hangsúlyozni kell s a gyakorlatban nagyon jól összehangolni, hogy a vállalati szakszervezeti testületek végzik saját mozgalmi tennivalóikat, valamennyi munkavállalói érdekkel összefüggő feladatukat. Tehát növekszik a szakszervezetek érdekvédelmi szerepe, mint ahogyan a KB 1983. októberi állásfoglalása ezt leszögezi. A szakszervezet emberi kapcsolatainak, tömegbefolyásának minden időszakban az érdekek védelme volt a legérzékenyebb pontja. Kiemelt fontosságú az érdekvédelem, amely mindig konkrét és személyre szóló, de soha nem választható el a kollektívától, a társadalom egészétől. Napjainkban a gazdaság alapjainak erősítése, a termelés segítése, a fegyelmezett munka, az egyik legfontosabb érdekvédelmi tevékenység, mivel az teremti meg az elosztható anyagi javakat. A dolgozók bizalmának megőrzése a szakszervezetektől bátrabb, határozottabb, felkészültebb szakszervezeti állásfoglalást igényel. Ez feltétel ahhoz, hogy a dolgozók sajátjuknak érezzék, magukénak vallják a szakszervezeti testületek döntéseit. Az érdekek összetettebben jelennek meg, nagyobb hangsúlyt kap az érdekütköztetés. Döntő lesz, hogy a két vezető testület felelősen közelítsen és keressen megoldást az eltérő érdekek öszszehangolására, tudjon rangsorolni és a legjobb megoldás céljából kompromisszumot kötni. A vállalati önállóság növekedésével mindinkább előtérbe kerülnek a napi és távlati célok. A tulajdongyarapítás, a vállalati vagyon növelése, a műszaki fejlesztés, illetve a dolgozóknak, mint munkavállalóknak napi érdeke a bérek, jövedelmek gyorsabb ütemű növelése. Számukra legfontosabb, hogy jó gyakorlat alakuljon ki az együttműködésben. Úgy gondoljuk, az élelmezésipar gazdasági, mozgalmi vezetése bizonyítani fogja: érett az érdekek megfontolt, demokratikus egyeztetésére. Ez is hozzájárulhat a gazdálkodás eredményességének javításához s az új ötéves terv feladatainak megvalósításához. Az elmúlt években társadalmi vitában, a tisztségviselők széles körével vitattuk új tennivalóinkat, kerestük a megújulás, illetve továbblépés módszereit. Központi vezetőségünk 1982 júniusában állást foglalt az alapvető feladataink megoldását jobban segítő munkamódszer és gyakorlat kialakításában. Az elmúlt három év tapasztalatai igazolják, hogy a tisztségviselők magukénak érzik és a gyakorlatban mind több eredménnyel alkalmazzák. Feltehető, hogy a kérdés ilyen egyszerű volt? Nem! Nem volt könnyű menetelés — mint általában a régit felváltó újat —, sok, sok vita, győzködés, nem kevés gyötrődés előzte meg. De érdemes volt. Szürkébb, szegényebb lenne a mozgalmi munkánk, ha nem léptünk volna. Úgy értékelhetőek a változások, hogy — a kv irányító- és érdekképviseleti munkájától, az alapszervezetekig — célszerűbb, az élethez jobban igazodó mozgalmi munka van kibontakozóban. Ma már azt is tudjuk és látjuk, hogy ez egy élő folyamat, és még csak az elején vagyunk. Mi változott a kv és az elnökség szintjén? Mindenekelőtt az, hogy sikerült az élet változásaihoz gyorsan, rugalmasan alkalmazkodni. Nem voltunk fáziskésésben. Lényeges, időszerű, az élelmezésipar dolgozóit érintő témákkal foglalkozott. A változást bizonyítja az is, hogy a testület tagjai túlláttak a napirendre kerülő téma elemzésén és a jelentések keretein. A vita mindinkább arra irányult, hogy olyan állásfoglalások szülessenek, amelyek átgondolt, reális ismereten alapulnak, iránymutatást nyújtanak a helyzet javításához. Megállapíthatjuk, hogy a vezető testületek állásfoglalásai, döntései fokozódó hatást gyakoroltak a vállalati életre, a tagságra. A szakszervezeti bizottságok munkájában előrelépés, hogy jobban igénylik a tagság véleményét, a helyi adottságok mérlegelésével, felelősebben hozzák meg állásfoglalásaikat. Megszabadultak egy sor formalitástól. A bizalmiak munkájának segítése, folyamatos felkészítésük érdemibb lett. Tudatosult, hogy munkájuk legfontosabb értékmérője saját tagságuk véleménye. Az alapszervezeti választások is igazolták munkájuk fejlődését, s ez munkájuk igazi minősítése. A munka korszerűsítésével egy időben változás ment végbe a középszerűek, pontosabban a megyebizottságok munkájában is. A megyebizottsági titkárok nélkülözhetetlen főszereplőivé, cselekvő részeseivé váltak a változtatásnak. Ez a folyamat, amellyel a korszerűsödésben eredményeket értünk el, értékes, hasznos kezdeményezésnek bizonyult. Igaznak érezzük Gáspár elvtárs azon gondolatát, hogy aki változtatni akar, az maga is mozduljon, változzon. Mi minden korábbinál jobban igazodtunk az élelmezésipar szervezett dolgozóinak igényéhez. Köszönet mindazoknak a testületi tagoknak, tisztségviselőknek, akik ebben a folyamatban megértéssel segítették munkánk jobbítását. Jól összefogott, értelmes közös cselekvés volt. Az őszinte számvetéssel elérkeztünk ahhoz, hogy felmerül a kérdés: hogyan tovább? Elértünk valamit, kezdetét vette egy ígéretesebb, lendületesebb munka. Mit kell tennünk, hogy jól folytatódjon, hiszen az élet nem viseli el a lelassulást. Nagyon fontos, változatlanul, a szakszervezeti munka lelkét jelentő mozgalmi jelleg erősítése, a tagsággal való együtt munkálkodásunk. Célunk, hogy a központi vezetőség apparátusában, megyei szinten szabadítsuk fel erőinket az alapszervezeti munka még jobb segítésére, a szervezett dolgozók véleményének, igényeinek és érdekeinek gyorsabb érzékelésére. Végül is tehát munkánk középpontjában változatlanul az alapszervezetekben végzett szakszervezeti munka áll. Ezt indokolják a már jól ismert tények — a gazdaságirányítási rendszer, valamint a vállalati törvény önállóságot növelő módosítása. Az érdekfeltárás, -ütköztetés igazi színtere még inkább a vállalati szféra lesz. Az alapszervezetek önálló arculattal kibontakozó munkája eldönti az egész szakszervezeti munka színvonalát. A szakszervezeti tagság érdekeinek, gondjainak megoldásában az ott végzett szakszervezeti munka színvonala az igazán meghatározó. A vállalati bt és szb döntéseinek súlyát, következményeit közvetlenül érzékelik, azzal azonosulnak. De ahol az emberek javaslatai nem találnak megoldást, nincs rá érdemi válasz, ott hiányérzet, illetve az szb tevékenysége helyén űr marad! Most az alapszervezeti választások tapasztalatainak birtokában az a véleményünk, hogy szakszervezeti bizottságaink nagy többsége rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a vezetéshez, a hatáskörök ellátásához, a kezdeményezőbb, bátrabb érdekvédelem szolgálatához szükségesek. Javasoljuk, hogy a kongresszus hívja fel a figyelmet az információáramlás gyorsítására, illetve javítására. Ahogy a beszámoló is jelzi, ez még gyenge pontja munkánknak. Ha azt akarjuk, hogy a szakszervezeti munka lépést tartson az élettel, hogy a tagság naponta jobban érzékelje az érdekében végzett munkát, akkor az erről szóló tájékoztatást komolyabban kell venni. A mozgalom kulcskérdése a bizalmiak munkája, és ha igaz, márpedig az, hogy a tagság igényes volt és rátermett bizalmiakat választott, akkor a személyi feltételek adottak. Az erőink öszszehangolásával jobbá kell tenni a bizalmiak tájékoztatását, növelni hozzáértésüket. Nagyobb fegyelemre van szükség és felelősen kell végezni a bizalmiak oktatását, biztosítani felkészültségüket. A szakszervezeti bizottságoknak folyamatossá kell tenni a bizalmiakkal való foglalkozást, a rendszeres tájékoztatást, informálást, oktatást, illetve képzésüket. Erősíteni kell a tagság és a bizalmiak mindennapi kapcsolatát. Élénkíteni kell a csoportértekezleteket és rendszerességüket több tartalommal kell megtölteni. Kongresszusunk támasszon nagyobb igényt a bizalmi testületek munkája iránt, abban a tekintetben, hogy döntéseiről, állásfoglalásairól, a dolgozók szerezzenek tudomást. A szakszervezetünkkel szembeni növekvő és változó követelmények, az élelmezésipari vállalatok körében végbemenő gazdaságirányítás változásai egyaránt szükségessé teszik, hogy a munkastílust és -módszert gyorsabban legyünk képesek változtatni az érdekek differenciáltabb, jobb kifejezésére. A mi helyzetünkben ez alapvető kérdés, hiszen tagságunk 14 ágazathoz tartozik. Ezért is kérjük és javasoljuk, hogy az újonnan megválasztott központi vezetőség mellett a hagyományos munkabizottságok helyére szakágazati munkabizottságokat válasszon. A szakmai rétegérdekek jobb kifejeződése érdekében további erőfeszítéseket kell tennünk, hogy érdemben segíthessük iparágaink gondjainak megoldását, különösen olyan kérdésekben, amelyeknek feloldása az adott iparágon, illetve vállalaton belül nem lehetséges. Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy az egész társadalmi életünkre, a szakszervezeti mozgalomra egyaránt hatással van a mindenkori nemzetközi helyzet. A fegyverkezés, a háborús veszély mindannyiunkra nyugtalanítólag hat. Emiatt is egyre erősebb a dolgozók békevágya, az emberiség jövőjéért érzett felelőssége. A Szovjetunió és az USA vezetőinek közelmúltban tartott genfi tanácskozása bizakodással és reménnyel tölt el bennünket. Hiszünk abban, hogy lehetséges a béke megóvása, az emberi élet megtartása a Földön. Gorbacsov elvtárs mondotta a sajtókonferencián: a világ országainak örök érdeke a béke, ezt az érdeket kell elsősorban figyelembe venni. S hozzátette, optimizmussal tekint a jövőbe, mert a józan értelemnek diadalmaskodnia kell. A kongresszushoz sok üdvözlet, jókívánság érkezett. Gyárak, üzemek, intézmények, testvérszervezetek, szocialista brigádok kollektívái, iskolák tanulói, szakszervezeti tagok, táviratban kívántak sikeres munkát a küldötteknek. Szakszervezetünk elnöksége a kongresszus küldöttei, résztvevői nevében ezúton is tisztelettel megköszöni az együttérzést, bátorítást, a testvéri munkásszolidaritást!