Élelmezési Dolgozó, 1990 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1990-02-01 / 1. szám

Sajnálja a 200 db géppapírt! Éri meg a 900 félrevezetett dolgozót! A KARAMELL Sütő- és Édesipari Vállalat Kenyerünk című újságjában Sztankó Ká­­rolyné „Sajnálom a 200 db géppapírt’’ címmel megjelent cikkéhez kívánunk néhány megjegyzést fűzni. Én nem a géppapírt sajná­lom, amire a miniszterelnök­höz írt figyelmeztető levelün­ket másolták le és adták köz­re, még­ csak nem is az an­­na­k értékét többszörösen ki­tevő újság merített papírját, hanem azokat a dolgozókat, akiket ilyen szemlélettel fél­revezetnek. Ne­m kívánok a cikkíró azon megállapításával foglal­­­kozni, hogy „érdekvédelmi szervezetünk fóruma minden közgazdasági ismeretet nél­külöz”, még azzal a megálla­pítással sem, „hogy érdekvé­delmi szervezetünk „cukros bácsi” szerepét kívánja be­tölteni”, mert a cikk szaksze­rűtlensége miatt tartalmában alkalmatlan arra, hogy köz­­gazdságilag vitába szálljak vele. Csupán a cikk írója közgazdasági ismereteinek gyarapítása céljából néhány tény megállapítására szorítko­zom. Egy kis lecke alapfokon A sütőiparban 1988. előtti években sem volt bérstop, hanem a központi bérszínvo­nal-szabályozás érvényesült. Tehát a bérstopra való hivat­kozás helytelen és félreveze­tő. A sütőipar önfinanszírozó ké­pességének megteremtése azt jelenti, hogy képződjön annyi nyereség az adott szabályozó feltételei között, mely lehető­vé teszi a vállalatszerű gaz­dálkodás költségvetési támo­gatás nélküli végzését. Mint tudvalevő, a sütőipari ágazat­ra vonatkozó szabályozó rendszer úgy került kialakí­tásra, hogy számításba vett mintegy 1,7 milliárd forint­nak ötéves időszak alatti költ­ségvetésből történő visza nem térítendő támogatást. A jut­tatást az egyes vállalatok ta­nácsi döntéstől függően igen differenciáltan kapták meg. Ezzel a minimális ismerettel rendelkeznie kellett volna a cikk írójának ahhoz, hogy törekvéseinket reálisan tudja kritizálni. Az önfinanszírozó képeség megteremtését szembe állítja a szerző a szabályozórend­szerrel, valamint a piacgaz­dasággal. Pont egy kedvezőbb szabályozórendszer segítené elő, hogy a költségek fogyasz­tóra történő mérsékeltebb át­hárításával, az állami fejlesz­tési támogatás megszüntetésé­vel egyidejűleg megteremthe­tők lennének a fejlesztéshez szükéges források. Egy kedve­zőbbb szabályozás, ami ki­sebb mértékű költségvetési el­vonást jelent — mivel ez szektorsemleges lenne — egy­általán nem ellentétes és nem korlátozná a piaci versenyt. A cikk szerzője hosszan bi­zonygatja, hogy milyen ered­ményesen, piacra orientáltan dolgozik vállalatuk. Ez már önmagában is elismerésre mél­tó törekvés. Az azonban íz­léstelen, hogy a többi sütő­ipari vállalat ilyen irányú törekvését és tevékenységét lebecsüli, magukat azok fölé helyezi. Ezt a szemléletet a többi vállalat becsületesen dolgozó kollektívája és veze­tője nevében visszautasítom. Miért nem fizetik meg? Egy­ kérdést azonban min­denképpen szükséges megfo­galmazni. Ha olyan piacra orientáltan és eredményesen dolgozik a vállalat, akkor mi­ért nem fizetik meg értéken a vállalatnál dolgozók mun­káját. Ugyanis a vállalat teljes munkaidős fizikai dolgozóinak átlagbére 1988. évben 76 988,5 Ft/fő volt csupán, ami több mint 8500 Ft-tal kevesebb az általa rosszul gazdálkodónak ítélt öszes sütőipari vállalat fizikai dolgozóinak átlag­kere­seténél. Azért az 1988. évi béradatokat hasonlítottam ösz­­sze, mert 1989-ben, amikor javaslatainkat megtettük, eb­ből a tényhelyzetből indul­tunk ki. Ha az 1989-es évet nézzük, akkor az a KARA­MELL Sütő- és Édesipari Vállalatnál dolgozók szem­pontjából még kedvezőtle­nebb a helyzet, mert az iparági átlagnál alacsonyabb bérük növekedési üteme több mint két és fél százalékkal elmarad az egyébként „rosz­­szul gazdálkodó” vállalatok­nál dolgozó bérnövekedési ütemétől. Tehát a bérlema­radásuk 1989-ben tovább nőtt az ipari átlaghoz képest. Nem folytatom a közgazda­­sági érvelést, hisz a cikk má­sodik feléből egyértelműen kitűnik, hogy a Sütőipari Dol­gozók Szakszervezetének kö­vetelése csak ürügyként szol­gált ahhoz, hogy a szakszer­vezettel szemben több mint ellenszenvét közzétehesse a szerző. A cikk azon része ugyanis végképp érthetetlen, ahol egy mondaton belül a cik­k írója azt fejtegeti, hogy a költségvetésből történő beru­házási célú visszajuttatást in­formációk hiányában nem tudja megítélni, de következ­tetésiként levonja, hogy hely­telen és rossz a SZOT beuta­lójegyek elosztási rendszere, és ott sincs minden rendben. Ezt nem is állítottuk. Az min­denki által ismert tény, hogy a reális igényeknél lényege­sen kevesebb a főszezoni idő­re szóló családos beutaló. En­nek megállapítása a cikk egyedüli konkrét és érthető észrevétele, és már az is va­lami! Amiért vállaljuk az átkot is! A szerző eljut azon zseniá­lis következtetéshez, hogy nemcsak a 200 db géppapírt sajnálja, hanem az alapszer­vezetek által befizetett 45 szá­zalékos tagidíjarányt is, ame­lyet az érdekképviseleti szer­vezet, véleménye szerint, köz­ponti apparátusának fenntar­tására von el az alapszerveze­tektől. Ezzel kapcsolatban csak két megjegyzés. A szakszervezeti struktúra felépítésének megváltoztatá­sával, az alapszervezeti és ágazati szakszervezetek mun­kájának jelentős önállósulásá­val egyidejűleg — pont az alapszervezetek döntése alap­ján — a tagdíj lényegesen ki­sebb hányada kerül központo­sításra. Másik megjegyzés, hogy az alapszervezetek által eddig befizetett tagdíjhányad jelentős része közvetve, vagy közvetlenül üdültetés, külön­féle támogatások, segélyezés, stb.­­ formájában — több tíz­millió forintos nagyságrend­ben — az alapszervezetek, és rajtuk keresztül a szervezett dolgozók visszakapták. A cikkben mindvégig keve­redik az „érdekképvisele­tünk”, a szakszervezet, a SZOT fogalma. Nem tudni, a szerző melyiknek a munkájával elé­gedetlen, az viszont egyértel­műen érződik, hogy mind­egyiket gyűlöli. Szeretném a kérdést egyér­telművé tenni. A sütőiparra vonatkozó szabályozó- és fel­tételrendszernek a szakága­zat sajátosságait figyelembe vevő kialakításáért a Sütő­ipari Dolgozók Szakszerveze­te ment „harcba”. Nem is eredménytelenül. Célja, hogy a szakágazatba olyan mérté­kű jövedelem képződjön, és maradjon visza a vállalatok­nál, amely lehetővé teszi a sütőiparban dolgozók tartha­tatlan helyzetének érdemi ja­vítását. A dolgozóik munkáját értékén tudják a vállalatoknál megfizetni. Olyan bérek le­gyenek, melyek elismerik a sütők­­párra jellemző nehéz munkát, figyelembe veszik a kedvezőtlen munkarendet, és végső soron lehetővé teszi­­a becsületen végzett munka utá­ni tisztességes megélhetést. Ez ma nem biztosított. Ha ezért a törekvésünkért tá­madnak bennünket, vállaljuk az átkot is! Sóki Gyula S Sütőipari Dolgozók Szak­­szervezetének titkára Megalakult a SZISZ Egy kongresszus margójára Az első szakszervezeti ifjú­sági kongresszust január vé­gén Balatonfüreden rendez­ték meg. A kétnapos tanács­kozáson a fiatalok megvitat­ták a 90-es évek szakszerveze­ti ifjúságpolitikájának tartal­mát és fő tennivalóit, a fiata­lok törekvéseit és követeléseit. A kongresszuson szövetsé­günk részéről 15-en vettek részt. Küldötteket delegáltak: konzerv-, sütő-, baromfi-, ga­bona-, édes-, szesz-, hűtő-, cu­kor-, üdítő-, tej, tanulói tago­dat, valamint a szövetségi ta­nács. Sajnos, volt olyan ága­zat, amely nem képviseltette magát. Az élelmezési fiatalok nagy felelősséggel vettek részt a munkában. A szakszervezeti ifjúsági kongresszus hosszas vita után megalakította a Szakszervezeti Ifjúsági Szövet­­séget (SZISZ), melyhez — fia­tal tagságuk felhatalmazása alapján — alapítóként hét ága­zat csatlakozott. Elfogadták az alapszabályt, és társadalmi el­nököt, valamint függetlenített titkárt választottak. A megalakult szervezet nyi­tott, ahhoz a következőkben is lehet csatlakozni, és szándé­kuk szerint a létrejövő szak­­szervezeti szövetség keretein belül kívánnak működni. Kü­lön tagdíj nem lesz. A műkö­dés feltételeit az országos szö­vetségnek kell biztosítania. Lehetőséget kaptunk, hogy a jelenlevők közül négy küldöt­tet válasszunk a SZOT kong­resszusára. Ezt a választást de­mokratikusan végeztük el, en­nek alapján Bordács Ferenc, Kovács Dénesné, Mészáros László, Vincze László képvise­lik az élelmezésipari fiatalo­kat a szakszervezetek kong­resszusán. Mindezek figyelembevételé­vel kérjük a szakágazatokat, hogy küldötteik beszámolója, élményei, valamint a határo­zatok alapján a fiataloknak teremtsenek lehetőséget, hogy az ágazatban dolgozók a do­kumentumokat megismerjék, és eldöntsék, kívánnak-e csat­lakozni a létrejött országos if­júsági szövetséghez. Az ágazathoz nem tartozó alapszervezetek részére a szö­vetségi szakapparátusból igyekszünk minden segítséget megadni, hogy megismerjék a fiatalok az ifjúsági kongresz­­szus munkáját. Szükséges lenne végiggon­dolni, hogy az újonnan alaku­ló ifjúsági csoportokat, melyek ugyan nem függetlenek a fel­nőttszakszervezeti alapszerve­­zettől, milyen módon lehetne összefogni. Véleményem szerint szüksé­ges volna szövetségi szinten — a tagságunk egyharmadát kitevő —­fiatalok képviseletét, beleszólását, a sorsuk alakulá­sát meghatározó, befolyásoló döntések folyamatában biztosí­tani. Mészáros László A SZAKMAI SZAKSZERVEZETEK ÉLETÉRŐL Meddig jutottak a húsosok? A Húsipari Dolgozók Szak­­szervezetének titkárától, Ka­puvári Józseftől, arról kértem tájékoztatást: a kongresszus óta milyen kérdések foglalkoz­tatják. — Az az érzésem, hogy az eltelt időszakban mind a sa­ját szakszervezetünk, mind az Édosz Szövetség, és a SZOT is túl sokat foglalkoztunk szervezeti, gazdasági kérdé­sekkel, önmagunk felépítésé­vel, struktúrájával, kevesebb energiát fordítottunk azoknak a problémáknak megoldására, ami ma a tagságot foglalkoz­tatja. , A mi dolgunkról. Kongres­szus óta megtörtént a szak­­szervezet hivatalos bejegyzése a Fővárosi Bíróságnál, így hi­vatalos szervezeti struktúrával tudjuk az általunk elhatáro­zott célokat megvalósítani. Van egy szervezeti vezető tes­tület, ez a titkári tanács, en­nek egy szőkébb operatív dg."7" intéző előkészítő szerve, a tit­kárság, csak ezzel a két testü­lettel szervezzük a szakszerve­zet tevékenységét. Tervezzük egy főállású politikai munka­társ munkába állítását, és egy egy félfoglalkozású adminiszt­ratív munkatársat. A vezető" testületek tagjai mindnyájan" társadalmi, illetve főállás­ú­ tisztségviselőként látják el munkájukat. Ha eredménye­sen szeretnénk működni, e mellett egy minimális szerve­zetet kell létrehoznunk. — Milyen lépéseket tettek eddig a dolgozók érdekvédel­mében? — A titkári tanács állást foglalt a húsipar 1990. évi bér­politikájával kapcsolatban Eszerint a húsipari vállaltt­­tokd­ál az egész évben mini­mum mintegy 20 százalékos bérfejlesztés valósuljon meg Határozatot hozott továbbá a tanács, hogy a vállalati kol­lektív szerződés tárgyalásán,­ a tanács tagjai ezt a 20 száza­lékot mint elérendő minimu­mot képviseljék. Véleményem szerint az egyetlen realizálha­tó út, ha a HDSZ által hozot döntések, elhatározások ott­hon, a kollektív szerződés kin öltenek testet. Célul tűzte ki a Húsipari Szakszervezet, s­­ programjában is szerepel szakágazati kollektív keret­szerződés létrehozását. Mos van folyamatban az előkészí­tő munka. Megvizsgáljuk, mi­lyen kérdéseket lenne célsze­rű egy kollektív keretszerződés­ben szabályozni, de ehhez meg kell teremteni az egységes kö­zépszintű munkáltatói kapcso­latot, illetőleg partnert. Az egységes országos szakmai szakszervezet létrejöttével a Munkatörvénykönyv ma érvé­nyes rendelkezései szerint, a szakágazati kollektív keret­­szerződés megkötéséhez az egyik fél megteremtődött, tud­niillik, aki jogosult keretszer­ződést kötni. Hogy eredmé­nyesen működjünk, minden­képpen szükséges, hogy a partnerek is megszerveződje­nek, létrehozzák a maguk egy­séges munkáltatói képvisele­tét, akikkel tárgyalni lehet. A HDSZ felvette a kapcso­latot a húsipari vállalatok ve­zetőivel. Részt veszünk az igazgatótanács-üléseken, ez­által rendszeres informálódá­sunk biztosított. A munkálta­tók még nem,, határozták el, hogy munkáltatói szövetség­ként, egységes szervezetként is hajlandók lennének érdemi tárgyalások megkezdésére. Je­lenleg jogilag intézményesült munkáltatói partnerkapcsolat nem létezik. A HDSZ által hozott dönté­sek érdekérvényesítési gya­korlatának az egyetlen lehet­séges módja, hogy a HDSZ-t alkotó alapszervezetek vezető testületei, titkárai, a HDSZ szintjén hozott döntéseket a vállalatoknál megkötendő kollektív szerződésekbe meg­próbálják beépíteni, gyakor­lattá tenni. A szociálpolitiká­ban olyan véleményt alakított ki a HDSZ: az otthoni kollek­tív szerződések megkötésekor a szociálpolitikai tervek ki­dolgozásánál elvként fogadják el, hogy az ellátások reálérté­ke ne csökkenjen. Alapelv le­gyen: olyan szociálpolitikai ki­adásokat tervezzenek a válla­latok, hogy azok reálértéke, színvonala ne csökkenjen az infláció ellenére sem. Rendszeres szervezeti éle­­tünk van, tovább folytatjuk az üdültetéseket, elosztottuk a beutalókat. Vagyoni helyze­tünk rendezése is folyamatban van — mondotta befejezésül a titkár. Sz. M. Vendégeink az osztrák sütősök Az osztrák Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének négy­tagú vezetői delegációja január 16—17-én Budapesten tartóz­kodott a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének vendégeként. A szívélyes hangvételű munkamegbeszélésen a két delegáció tagjai kölcsönösen tájékoztatták egymást szakszervezetünk te­vékenységéről, törekvéseikről és ezek megvalósításának mód­járól. A munkamegbeszélés döntő részében az osztrák szakszer­vezet bértárgyalási mechanizmusával, a szociális partnerség működésével, a keret kollektív szerződés kialakításával és a követelések érvényesítésének módjával ismerkedett a magyar delegáció. Számos, a mi viszonyaink között is jól alkalmaz­ható konkrét módszer, javaslat került megvitatásra. Ezek al­kalmazásával kapcsolatos álláspontját az SZDSZ Tanácsa feb­ruári ülésén alakítja ki. A delegáció tagjai megtekintették a Fővárosi Sütőipari Vállalat Váci úti kenyérgyárát, és a gyár vezetésétől tájéko­zódtak az ott folyó szakszervezeti és gazdasági munkáról. Az osztrák delegáció tapasztalatcsere-látogatásra hívta meg az SZDSZ képviselőit, és az ÉDOSZ főtitkárát. Sütőipari Dolgozók Szakszervezete Ki lesz a szakma kiváló tanulója ? Az élelmiszer-tartósító szak­ma kiváló tanulója címért in­dul országos verseny február 28-án Nagykőrösön, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak­középiskola és Szakmunkás­­képző Intézetben. A szakma legtehetségesebb fiataljai három napon át írás­ban, szóban és a gyakorlatban döntik el a rangot adó helye­zéseket, amely jelentős juta­lommal is együtt jár. A verseny ideje alatt szak­mai napokat is szerveznek, ahol az érdeklődők érdekes előadásokat hallhatnak, s gya­korlati bemutatókon szerez­hetnek szakmai tapasztalato­kat Hogyan él egy munkáscsalád? Arra voltunk kíváncsiak hogy az egyre rosszabbodó gazdasági helyzetben, vidéken miként­­ hogyan él (vagy éldegél) egy munkáscsalád. A választás Tiszavasvárira esett, ahol a Budapesti Édes­ipari Vállalat Csemege Édes­ipari Gyárának korszerű kézi mártású konyakmeggy-gyártó üzeme működik. A választá­sunkat ezúttal nem a Tiszatáj szépsége inspirálta, hanem in­kább az a tudat, hogy édes hazánknak eme tájain igen­csak nehéz az élet. Az üzem 200 dolgozójából Rákó Imrénére esett a válasz­tásunk, aki édességgyártó szakmunkás, és egyben 35 munkatársának bizalmija. — Hol, milyen körülmények között lakik családjával? — tettük fel az első kérdést. — Tiszadadán lakunk egy két és fél szobás családi ház­ban, amelyet az OTP segítsé­gével építettünk. Ezerkilenc­­száznyolcvanban költöztünk be, de persze még sok tenni­való lenne, mint például, hogy kerítés nincs, leszínezni kelle­ne kívülről a házat, meg bi­zony bútorokat is venni kéne De miből? Pedig én és a fér­jem is minden pluszpénzszer­zési lehetőséget megragadunk. Azt sem mondhatom pedig, hogy nagyon rosszul keresünk, hiszen férjem is (mentőápoló) én is átlagban hazaviszünk 8-8 ezer forintot. De hát van egy gimnazista leányunk, és egy ipari tanuló fiunk, meg egyhavi, közel hatezer forintos OTP-visszafizetésünk. Nem kell sokat számolgatni, hogy belássuk, takarékba egy fillért sem tudunk tenni. — Étkezés, ruházat? .­. . — Étkezésre átlagban öt­ezer forint elmegy, mert min­dennap főznöm kell, de húst csak vasárnap eszünk. Ma­gamnak inkább csak ruha­anyagokat vettem, mert a só­gornőm szépen megvarrja a ruhát, én meg viszonzásul kö­tök neki. Szüleink nem élnek, így hát segítséget senkitől nem várhatunk. — Mit vár a jövőtől? — Nézze, mi a férjemmel szép, harmonikus családi éle­tet élünk. Gyermekeinkben sok örömünk van. Igényeink­kel a „földön” járunk, a rea­litások talaján. Nem politizá­lunk, mert ahogy a férjem mondja, a mai politikát már követni nem lehet. Csak egyet lehet tenni: bizakodni. Örü­lünk annak, hogy egészségünk van, hogy jól érezzük magun­kat még mindig a munkahe­lyeinken, hogy egyáltalán van munkánk. Persze, mit tagad­jam, annak ellenére, hogy val­lásosak vagyunk, amikor kéz­be kapjuk a fizetési cédulát és látjuk a hatalmas levonásodat, ugyancsak szentségelünk. Mit lehet a fentiekhez hoz­zátenni? Ez van. Kenesei József

Next