Élelmezési Dolgozó, 1990 (33. évfolyam, 1-11. szám)
1990-02-01 / 1. szám
Sajnálja a 200 db géppapírt! Éri meg a 900 félrevezetett dolgozót! A KARAMELL Sütő- és Édesipari Vállalat Kenyerünk című újságjában Sztankó Károlyné „Sajnálom a 200 db géppapírt’’ címmel megjelent cikkéhez kívánunk néhány megjegyzést fűzni. Én nem a géppapírt sajnálom, amire a miniszterelnökhöz írt figyelmeztető levelünket másolták le és adták közre, még csak nem is az annak értékét többszörösen kitevő újság merített papírját, hanem azokat a dolgozókat, akiket ilyen szemlélettel félrevezetnek. Nem kívánok a cikkíró azon megállapításával foglalkozni, hogy „érdekvédelmi szervezetünk fóruma minden közgazdasági ismeretet nélkülöz”, még azzal a megállapítással sem, „hogy érdekvédelmi szervezetünk „cukros bácsi” szerepét kívánja betölteni”, mert a cikk szakszerűtlensége miatt tartalmában alkalmatlan arra, hogy közgazdságilag vitába szálljak vele. Csupán a cikk írója közgazdasági ismereteinek gyarapítása céljából néhány tény megállapítására szorítkozom. Egy kis lecke alapfokon A sütőiparban 1988. előtti években sem volt bérstop, hanem a központi bérszínvonal-szabályozás érvényesült. Tehát a bérstopra való hivatkozás helytelen és félrevezető. A sütőipar önfinanszírozó képességének megteremtése azt jelenti, hogy képződjön annyi nyereség az adott szabályozó feltételei között, mely lehetővé teszi a vállalatszerű gazdálkodás költségvetési támogatás nélküli végzését. Mint tudvalevő, a sütőipari ágazatra vonatkozó szabályozó rendszer úgy került kialakításra, hogy számításba vett mintegy 1,7 milliárd forintnak ötéves időszak alatti költségvetésből történő visza nem térítendő támogatást. A juttatást az egyes vállalatok tanácsi döntéstől függően igen differenciáltan kapták meg. Ezzel a minimális ismerettel rendelkeznie kellett volna a cikk írójának ahhoz, hogy törekvéseinket reálisan tudja kritizálni. Az önfinanszírozó képeség megteremtését szembe állítja a szerző a szabályozórendszerrel, valamint a piacgazdasággal. Pont egy kedvezőbb szabályozórendszer segítené elő, hogy a költségek fogyasztóra történő mérsékeltebb áthárításával, az állami fejlesztési támogatás megszüntetésével egyidejűleg megteremthetők lennének a fejlesztéshez szükéges források. Egy kedvezőbbb szabályozás, ami kisebb mértékű költségvetési elvonást jelent — mivel ez szektorsemleges lenne — egyáltalán nem ellentétes és nem korlátozná a piaci versenyt. A cikk szerzője hosszan bizonygatja, hogy milyen eredményesen, piacra orientáltan dolgozik vállalatuk. Ez már önmagában is elismerésre méltó törekvés. Az azonban ízléstelen, hogy a többi sütőipari vállalat ilyen irányú törekvését és tevékenységét lebecsüli, magukat azok fölé helyezi. Ezt a szemléletet a többi vállalat becsületesen dolgozó kollektívája és vezetője nevében visszautasítom. Miért nem fizetik meg? Egy kérdést azonban mindenképpen szükséges megfogalmazni. Ha olyan piacra orientáltan és eredményesen dolgozik a vállalat, akkor miért nem fizetik meg értéken a vállalatnál dolgozók munkáját. Ugyanis a vállalat teljes munkaidős fizikai dolgozóinak átlagbére 1988. évben 76 988,5 Ft/fő volt csupán, ami több mint 8500 Ft-tal kevesebb az általa rosszul gazdálkodónak ítélt öszes sütőipari vállalat fizikai dolgozóinak átlagkereseténél. Azért az 1988. évi béradatokat hasonlítottam öszsze, mert 1989-ben, amikor javaslatainkat megtettük, ebből a tényhelyzetből indultunk ki. Ha az 1989-es évet nézzük, akkor az a KARAMELL Sütő- és Édesipari Vállalatnál dolgozók szempontjából még kedvezőtlenebb a helyzet, mert az iparági átlagnál alacsonyabb bérük növekedési üteme több mint két és fél százalékkal elmarad az egyébként „roszszul gazdálkodó” vállalatoknál dolgozó bérnövekedési ütemétől. Tehát a bérlemaradásuk 1989-ben tovább nőtt az ipari átlaghoz képest. Nem folytatom a közgazdasági érvelést, hisz a cikk második feléből egyértelműen kitűnik, hogy a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének követelése csak ürügyként szolgált ahhoz, hogy a szakszervezettel szemben több mint ellenszenvét közzétehesse a szerző. A cikk azon része ugyanis végképp érthetetlen, ahol egy mondaton belül a cikk írója azt fejtegeti, hogy a költségvetésből történő beruházási célú visszajuttatást információk hiányában nem tudja megítélni, de következtetésiként levonja, hogy helytelen és rossz a SZOT beutalójegyek elosztási rendszere, és ott sincs minden rendben. Ezt nem is állítottuk. Az mindenki által ismert tény, hogy a reális igényeknél lényegesen kevesebb a főszezoni időre szóló családos beutaló. Ennek megállapítása a cikk egyedüli konkrét és érthető észrevétele, és már az is valami! Amiért vállaljuk az átkot is! A szerző eljut azon zseniális következtetéshez, hogy nemcsak a 200 db géppapírt sajnálja, hanem az alapszervezetek által befizetett 45 százalékos tagidíjarányt is, amelyet az érdekképviseleti szervezet, véleménye szerint, központi apparátusának fenntartására von el az alapszervezetektől. Ezzel kapcsolatban csak két megjegyzés. A szakszervezeti struktúra felépítésének megváltoztatásával, az alapszervezeti és ágazati szakszervezetek munkájának jelentős önállósulásával egyidejűleg — pont az alapszervezetek döntése alapján — a tagdíj lényegesen kisebb hányada kerül központosításra. Másik megjegyzés, hogy az alapszervezetek által eddig befizetett tagdíjhányad jelentős része közvetve, vagy közvetlenül üdültetés, különféle támogatások, segélyezés, stb. formájában — több tízmillió forintos nagyságrendben — az alapszervezetek, és rajtuk keresztül a szervezett dolgozók visszakapták. A cikkben mindvégig keveredik az „érdekképviseletünk”, a szakszervezet, a SZOT fogalma. Nem tudni, a szerző melyiknek a munkájával elégedetlen, az viszont egyértelműen érződik, hogy mindegyiket gyűlöli. Szeretném a kérdést egyértelművé tenni. A sütőiparra vonatkozó szabályozó- és feltételrendszernek a szakágazat sajátosságait figyelembe vevő kialakításáért a Sütőipari Dolgozók Szakszervezete ment „harcba”. Nem is eredménytelenül. Célja, hogy a szakágazatba olyan mértékű jövedelem képződjön, és maradjon visza a vállalatoknál, amely lehetővé teszi a sütőiparban dolgozók tarthatatlan helyzetének érdemi javítását. A dolgozóik munkáját értékén tudják a vállalatoknál megfizetni. Olyan bérek legyenek, melyek elismerik a sütőkpárra jellemző nehéz munkát, figyelembe veszik a kedvezőtlen munkarendet, és végső soron lehetővé teszia becsületen végzett munka utáni tisztességes megélhetést. Ez ma nem biztosított. Ha ezért a törekvésünkért támadnak bennünket, vállaljuk az átkot is! Sóki Gyula S Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének titkára Megalakult a SZISZ Egy kongresszus margójára Az első szakszervezeti ifjúsági kongresszust január végén Balatonfüreden rendezték meg. A kétnapos tanácskozáson a fiatalok megvitatták a 90-es évek szakszervezeti ifjúságpolitikájának tartalmát és fő tennivalóit, a fiatalok törekvéseit és követeléseit. A kongresszuson szövetségünk részéről 15-en vettek részt. Küldötteket delegáltak: konzerv-, sütő-, baromfi-, gabona-, édes-, szesz-, hűtő-, cukor-, üdítő-, tej, tanulói tagodat, valamint a szövetségi tanács. Sajnos, volt olyan ágazat, amely nem képviseltette magát. Az élelmezési fiatalok nagy felelősséggel vettek részt a munkában. A szakszervezeti ifjúsági kongresszus hosszas vita után megalakította a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetséget (SZISZ), melyhez — fiatal tagságuk felhatalmazása alapján — alapítóként hét ágazat csatlakozott. Elfogadták az alapszabályt, és társadalmi elnököt, valamint függetlenített titkárt választottak. A megalakult szervezet nyitott, ahhoz a következőkben is lehet csatlakozni, és szándékuk szerint a létrejövő szakszervezeti szövetség keretein belül kívánnak működni. Külön tagdíj nem lesz. A működés feltételeit az országos szövetségnek kell biztosítania. Lehetőséget kaptunk, hogy a jelenlevők közül négy küldöttet válasszunk a SZOT kongresszusára. Ezt a választást demokratikusan végeztük el, ennek alapján Bordács Ferenc, Kovács Dénesné, Mészáros László, Vincze László képviselik az élelmezésipari fiatalokat a szakszervezetek kongresszusán. Mindezek figyelembevételével kérjük a szakágazatokat, hogy küldötteik beszámolója, élményei, valamint a határozatok alapján a fiataloknak teremtsenek lehetőséget, hogy az ágazatban dolgozók a dokumentumokat megismerjék, és eldöntsék, kívánnak-e csatlakozni a létrejött országos ifjúsági szövetséghez. Az ágazathoz nem tartozó alapszervezetek részére a szövetségi szakapparátusból igyekszünk minden segítséget megadni, hogy megismerjék a fiatalok az ifjúsági kongreszszus munkáját. Szükséges lenne végiggondolni, hogy az újonnan alakuló ifjúsági csoportokat, melyek ugyan nem függetlenek a felnőttszakszervezeti alapszervezettől, milyen módon lehetne összefogni. Véleményem szerint szükséges volna szövetségi szinten — a tagságunk egyharmadát kitevő —fiatalok képviseletét, beleszólását, a sorsuk alakulását meghatározó, befolyásoló döntések folyamatában biztosítani. Mészáros László A SZAKMAI SZAKSZERVEZETEK ÉLETÉRŐL Meddig jutottak a húsosok? A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének titkárától, Kapuvári Józseftől, arról kértem tájékoztatást: a kongresszus óta milyen kérdések foglalkoztatják. — Az az érzésem, hogy az eltelt időszakban mind a saját szakszervezetünk, mind az Édosz Szövetség, és a SZOT is túl sokat foglalkoztunk szervezeti, gazdasági kérdésekkel, önmagunk felépítésével, struktúrájával, kevesebb energiát fordítottunk azoknak a problémáknak megoldására, ami ma a tagságot foglalkoztatja. , A mi dolgunkról. Kongresszus óta megtörtént a szakszervezet hivatalos bejegyzése a Fővárosi Bíróságnál, így hivatalos szervezeti struktúrával tudjuk az általunk elhatározott célokat megvalósítani. Van egy szervezeti vezető testület, ez a titkári tanács, ennek egy szőkébb operatív dg."7" intéző előkészítő szerve, a titkárság, csak ezzel a két testülettel szervezzük a szakszervezet tevékenységét. Tervezzük egy főállású politikai munkatárs munkába állítását, és egy egy félfoglalkozású adminisztratív munkatársat. A vezető" testületek tagjai mindnyájan" társadalmi, illetve főállású tisztségviselőként látják el munkájukat. Ha eredményesen szeretnénk működni, e mellett egy minimális szervezetet kell létrehoznunk. — Milyen lépéseket tettek eddig a dolgozók érdekvédelmében? — A titkári tanács állást foglalt a húsipar 1990. évi bérpolitikájával kapcsolatban Eszerint a húsipari vállaltttokdál az egész évben minimum mintegy 20 százalékos bérfejlesztés valósuljon meg Határozatot hozott továbbá a tanács, hogy a vállalati kollektív szerződés tárgyalásán, a tanács tagjai ezt a 20 százalékot mint elérendő minimumot képviseljék. Véleményem szerint az egyetlen realizálható út, ha a HDSZ által hozot döntések, elhatározások otthon, a kollektív szerződés kin öltenek testet. Célul tűzte ki a Húsipari Szakszervezet, s programjában is szerepel szakágazati kollektív keretszerződés létrehozását. Mos van folyamatban az előkészítő munka. Megvizsgáljuk, milyen kérdéseket lenne célszerű egy kollektív keretszerződésben szabályozni, de ehhez meg kell teremteni az egységes középszintű munkáltatói kapcsolatot, illetőleg partnert. Az egységes országos szakmai szakszervezet létrejöttével a Munkatörvénykönyv ma érvényes rendelkezései szerint, a szakágazati kollektív keretszerződés megkötéséhez az egyik fél megteremtődött, tudniillik, aki jogosult keretszerződést kötni. Hogy eredményesen működjünk, mindenképpen szükséges, hogy a partnerek is megszerveződjenek, létrehozzák a maguk egységes munkáltatói képviseletét, akikkel tárgyalni lehet. A HDSZ felvette a kapcsolatot a húsipari vállalatok vezetőivel. Részt veszünk az igazgatótanács-üléseken, ezáltal rendszeres informálódásunk biztosított. A munkáltatók még nem,, határozták el, hogy munkáltatói szövetségként, egységes szervezetként is hajlandók lennének érdemi tárgyalások megkezdésére. Jelenleg jogilag intézményesült munkáltatói partnerkapcsolat nem létezik. A HDSZ által hozott döntések érdekérvényesítési gyakorlatának az egyetlen lehetséges módja, hogy a HDSZ-t alkotó alapszervezetek vezető testületei, titkárai, a HDSZ szintjén hozott döntéseket a vállalatoknál megkötendő kollektív szerződésekbe megpróbálják beépíteni, gyakorlattá tenni. A szociálpolitikában olyan véleményt alakított ki a HDSZ: az otthoni kollektív szerződések megkötésekor a szociálpolitikai tervek kidolgozásánál elvként fogadják el, hogy az ellátások reálértéke ne csökkenjen. Alapelv legyen: olyan szociálpolitikai kiadásokat tervezzenek a vállalatok, hogy azok reálértéke, színvonala ne csökkenjen az infláció ellenére sem. Rendszeres szervezeti életünk van, tovább folytatjuk az üdültetéseket, elosztottuk a beutalókat. Vagyoni helyzetünk rendezése is folyamatban van — mondotta befejezésül a titkár. Sz. M. Vendégeink az osztrák sütősök Az osztrák Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének négytagú vezetői delegációja január 16—17-én Budapesten tartózkodott a Sütőipari Dolgozók Szakszervezetének vendégeként. A szívélyes hangvételű munkamegbeszélésen a két delegáció tagjai kölcsönösen tájékoztatták egymást szakszervezetünk tevékenységéről, törekvéseikről és ezek megvalósításának módjáról. A munkamegbeszélés döntő részében az osztrák szakszervezet bértárgyalási mechanizmusával, a szociális partnerség működésével, a keret kollektív szerződés kialakításával és a követelések érvényesítésének módjával ismerkedett a magyar delegáció. Számos, a mi viszonyaink között is jól alkalmazható konkrét módszer, javaslat került megvitatásra. Ezek alkalmazásával kapcsolatos álláspontját az SZDSZ Tanácsa februári ülésén alakítja ki. A delegáció tagjai megtekintették a Fővárosi Sütőipari Vállalat Váci úti kenyérgyárát, és a gyár vezetésétől tájékozódtak az ott folyó szakszervezeti és gazdasági munkáról. Az osztrák delegáció tapasztalatcsere-látogatásra hívta meg az SZDSZ képviselőit, és az ÉDOSZ főtitkárát. Sütőipari Dolgozók Szakszervezete Ki lesz a szakma kiváló tanulója ? Az élelmiszer-tartósító szakma kiváló tanulója címért indul országos verseny február 28-án Nagykőrösön, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. A szakma legtehetségesebb fiataljai három napon át írásban, szóban és a gyakorlatban döntik el a rangot adó helyezéseket, amely jelentős jutalommal is együtt jár. A verseny ideje alatt szakmai napokat is szerveznek, ahol az érdeklődők érdekes előadásokat hallhatnak, s gyakorlati bemutatókon szerezhetnek szakmai tapasztalatokat Hogyan él egy munkáscsalád? Arra voltunk kíváncsiak hogy az egyre rosszabbodó gazdasági helyzetben, vidéken miként hogyan él (vagy éldegél) egy munkáscsalád. A választás Tiszavasvárira esett, ahol a Budapesti Édesipari Vállalat Csemege Édesipari Gyárának korszerű kézi mártású konyakmeggy-gyártó üzeme működik. A választásunkat ezúttal nem a Tiszatáj szépsége inspirálta, hanem inkább az a tudat, hogy édes hazánknak eme tájain igencsak nehéz az élet. Az üzem 200 dolgozójából Rákó Imrénére esett a választásunk, aki édességgyártó szakmunkás, és egyben 35 munkatársának bizalmija. — Hol, milyen körülmények között lakik családjával? — tettük fel az első kérdést. — Tiszadadán lakunk egy két és fél szobás családi házban, amelyet az OTP segítségével építettünk. Ezerkilencszáznyolcvanban költöztünk be, de persze még sok tennivaló lenne, mint például, hogy kerítés nincs, leszínezni kellene kívülről a házat, meg bizony bútorokat is venni kéne De miből? Pedig én és a férjem is minden pluszpénzszerzési lehetőséget megragadunk. Azt sem mondhatom pedig, hogy nagyon rosszul keresünk, hiszen férjem is (mentőápoló) én is átlagban hazaviszünk 8-8 ezer forintot. De hát van egy gimnazista leányunk, és egy ipari tanuló fiunk, meg egyhavi, közel hatezer forintos OTP-visszafizetésünk. Nem kell sokat számolgatni, hogy belássuk, takarékba egy fillért sem tudunk tenni. — Étkezés, ruházat? .. . — Étkezésre átlagban ötezer forint elmegy, mert mindennap főznöm kell, de húst csak vasárnap eszünk. Magamnak inkább csak ruhaanyagokat vettem, mert a sógornőm szépen megvarrja a ruhát, én meg viszonzásul kötök neki. Szüleink nem élnek, így hát segítséget senkitől nem várhatunk. — Mit vár a jövőtől? — Nézze, mi a férjemmel szép, harmonikus családi életet élünk. Gyermekeinkben sok örömünk van. Igényeinkkel a „földön” járunk, a realitások talaján. Nem politizálunk, mert ahogy a férjem mondja, a mai politikát már követni nem lehet. Csak egyet lehet tenni: bizakodni. Örülünk annak, hogy egészségünk van, hogy jól érezzük magunkat még mindig a munkahelyeinken, hogy egyáltalán van munkánk. Persze, mit tagadjam, annak ellenére, hogy vallásosak vagyunk, amikor kézbe kapjuk a fizetési cédulát és látjuk a hatalmas levonásodat, ugyancsak szentségelünk. Mit lehet a fentiekhez hozzátenni? Ez van. Kenesei József