Élet és Tudomány, 1986. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1986-08-15 / 33. szám

pai hírű — ma azonban leginkább csak névről ismert — Kapisztrán? A nápolyi királysághoz tartozó Cape strandban született 1386-ban (az idén emlékezhetünk meg ennek a 600. évfordulójáról), 1416-ban belépett a ferencesek rendjébe. 1439-ben „co­­missarius”-ként megrendszabályozta a szentföldi ferenceseket, hittérítő­ként pedig megfordult Itáliában, Burgundiá­ban, Franciaország­ban és Flandriában. 1451 után Közép-Euró­­pában tűnt fel, s itt a huszitizmus ellen küzdött. Lengyelországban és Morvaországban a zsidók ellen lé­pett föl; közülük sokat tűzhalálra ítélt (csupán Boroszlóban, a mai Wroclawban negyvenegy ember lel­te így halálát). Magyarországon eleinte az ortodox (a bizánci keresztény) vallás híveit üldözte é­s próbálta megtéríteni őket. Ezt az álláspontot csak a nán­dorfehérvári ostrom napjaiban vál­toztatta meg: „A rácokat, a szaka­­dárokat, az oláhokat, a zsidókat, az eretnekeket vagy a pogányokat — ha ezen nehéz időben velünk akar­nak harcolni — barátilag fogadjuk. Most a török ellen kell harcolnunk.” Kapisztrán a magyar ferencesek egy kis csoportjával áprilisban in­dult el Budáról, hogy több mint két hónapon át Baranya, Bács, Bodrog és Csanád megyében kereszteseket toborozzon. Kiváló szónok és fana­tizálni tudó egyéniség volt. Nem csoda, hogy tömegesen csatlakoztak hozzá a szegények. Öklét — mivel szülőföldjüket féltették — különben is könnyen szólíthatta hadba a török ellen. A keresztesek toborzása, kiképzése és állomásoztatása dolgában Hunya­di szükségesnek látta, hogy minél szorosabban együttműködjön Ka­­pisztránnal. A szerzetes már július legelején elvitt egy kisebb keresztes csapatot Nándorfehérvárra, majd Péter­váradnak­­a mai Újvidék részé­nek vette az útját. Ott Hunyadival megbeszélték a további teendőket. Eközben a keresztesek zöme e két város között, Nándorfehérvártól fél­száz kilométernyire, a Duna jobb partján elterülő Szalánkeménnél gyülekezett. A hadba szállásuk azon­ban elhúzódott — így Hunyadi és Kapisztrán serege kívül rekedt az ostromlott váron. A 80—90 ezerre tehető török had július 3-án a félkörben körülvette Nándorfehérvárt. Felállították a lö­­vegeket (huszonhét óriási ágyú és hét hatalmas mozsár is farkasszemet nézett a védőkkel), a török flotta pe­dig fölfelé elzárta a Dunát. II Mehmed egyrészt ki akarta éheztetni a védőket, másrészt meg ágyúival le akarta rombolni az erős­ség falait, hogy ezután egy döntő rohamban már szinte nyílt tereljen ütközhessen meg a védők egyre ki­sebbre fogyó seregével. Az addig si­kert sikerre halmozó szultán — nyo­masztó túlereje tudatában — maga­biztos volt, bár jól emlékezhetett arra, hogy atyjának, II. Murádnak 1440-ben többhónapos ostrom után sem sikerült bevennie Nándorfehér­várt. Bizonytalanságra adhatott vol­na okot az is, hogy a Nándorfehér­vár elleni felvonulása közben nem tudta elfoglalni a szintén a Duna partján elterülő Szendrőt (a szultán felhagyott a falak törésével, és úgy vonult tovább fő célja felé). Ráadá­sul Hunyadi serege a közelben gyü­lekezett! Mindezek ellenére — vagy talán épp ezért — a szultán nem en­gedélyezte, hogy a Duna bal part­ján bevessék a rumé­nai hadtestet. E döntésével megfosztotta flottáját a túlparti szárazföldi támogatástól — ennek végül nagy szerepe volt ab­ban, hogy Hunyadi sajkásai július 14-én áttörték a szultán hajóhadát. A vízi győzelemmel a magyarok felszakították a Nándorfehérvár kö­rüli ostromgyűrűt, s a felmentő se­reg most már különösebb akadály nélkül közeledhetett egészen a várig. Szilágyi Mihály megfogyatkozott vé­dőserege jócskán megerősödött a Hunyadi vezette reguláris csapatok­kal, s Kapisztrán is többször vitt be keresztes erősítést a várba. Az ostrom közben tovább folyta­tódott. A török július 21-én általános támadást indított. A harmadik ro­hamban — azt maga a szultán irá­nyította — a támadók be is nyomul­tak a várba. Egész éjjel folyt az öl­döklő küzdelem. Csak hajnalban si­került egy pihent keresztes csapat segítségével visszanyomni az ost­romlókat a fellegvár falai alól. A súlyos veszteségek miatt Hunya­di nem gondolhatott kitörésre , ám a keresztesek égtek a harci vágytól, s másnap a szigorú parancs ellenére is megtámadták a törököket. A cse­tepatéból hosszú, válságos küzdelem bontakozott ki. A harcot a várból kirontó sereg döntötte el a kereszte­sek javára. Hunyadi elfoglalta a fe­dezet nélkül hagyott török ágyúikat, s a szultán csapatai ellen fordították őket. A két tűz közé szorult támadók menekülésre kényszerültek. A 35—37 ezres, reguláris (tehát: képzett) katonákból és a fegyverfor­gatásban kevésbé jártas keresztesek­ből verbuválódott keresztény had ekképpen megfutamította a muzul­mánok seregét — de arra, hogy a győzelmet igazán kihasználják, a tö­rököt üldözzék és megsemmisítsék (ugyanúgy, mint a későbbiek során még néhányszor) nem került sor. Nemcsak Hunyadi hirtelen halála akadályozta ezt meg, hanem az is, hogy nem volt a feladat végrehajtá­sára alkalmas erejű reguláris had! A belviszályo­któl is meggyengült Magyarország képtelen volt ilyen se­reget kiállítani, külországból p pedig csúfján a fegyverforgatásban kevéssé jártas keresztesek érkeztek — már az ostrom után. Hunyadi fölismerte, hogy a törö­köt csakis reguláris csapatok üldöz­hetik és semmisíthetik meg. A szul­tán seregén aratott fényes győzelem ellenére pedig már az is sejthető volt, hogy jól képzett katonák nél­kül nemcsak a török üldözése re­ménytelen, hanem­­maga az ország is könnyen a terjeszkedő félhold áldo­zatává válhat. De akkor, a győzelem mámorában valóban komolyan még kevesen gondoltak erre. Ennek ha­marosan súlyos következményei let­tek. Petrovics István 1046 A DÉLI HARANGSZÓ ESZTENDEJE Febr. 6.: V. László király Bécs­­ből megérkezik Budára; február—március: országgyűlés a Budán (telkenként egy arany­forint rendkívüli adót vet ki a török elleni há­ború céljára); ápr. 7.: Budára érkezik a hír, hogy II. Mehmed szul­tán Magyarország ellen készül. jún. 29.: III. Calixtus pápa a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédé­sére irányuló könyör­gésként elrendeli a déli harangozást. júl. 4.: II. Mehmed megkezdi Nándorfehérvár ostro­mát (a várat Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védi); júl. 22.: Hunyadi győzelmet arat II. Mehmed fölött. aug. 11.: Hunyadi János meghal Zimonyban a táborban kitört pestisjárványban. szept.: V. László Cillés Ulrikot nevezi ki országos főka­pitánnyá, és Magyaror­szágra jön, hogy átve­gye az elhunyt főkapi­tány igazgatása alá tartozó királyi várakat; október-november: V. László Futakon tár­gyal Hunyadi János fi­ával, Lászlóval a kezén lévő királyi várak, első­­sorban Nándorfehérvár átadásáról; okt. 23.: Kapisztrán János feren­ces prédikátor meghal. (A Magyarország történeti kro­nológiájának I. kötete alapján)

Next