Élet és Tudomány, 1986. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1986-08-15 / 33. szám

NÁNDORFEHÉRVÁR, 1456 A hazánk területén vívott magyar—török harcoknak az egyik leg­nevezetesebb mozzanata a Nándorfehérvárért (a mai Belg­rád­ért) vívott 1456. évi küzdelem volt A vár török ostroma és az ostromlók megfutamítása olyan esemény, amely bizonyos mozzanataiban a magyar siker ellenére is már előrevetítette a később sok keservet okozó török hódítás árnyát Egész Európában rettenetét keltett Konstantinápoly 1453. évi eleste. Kétségtelennek látszott, hogy II. Mehmed hamarosan teljes haderejé­vel a keresztény Nyugat ellen fordul. Ezt az áradatot a török útjába eső első számottevő akadály, a belső ne­hézségekkel küszködő Magyarország egymagában nem tartóztathatta fel. Nyilvánvalóvá vált: a szultán hadai ellen általános európai összefogásra volna szükség. Magyarország elsősorban a közvet­len szomszédtól, a Német Birodalom­tól és a pápaságtól várhatott segít­séget, főképp miután 1448-ban vé­get ért a két erős hatalom között a viszálykodás. A birodalmi gyűlések (1454: Regensburg, Frankfurt, 1455: Bécsújhely) foglalkoztak is a tö­rök kérdéssel, de tőlük Magyaror­szág vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon késve kapott segítséget. (Szö­vetségesként jöhettek volna számba a Balkán-félsziget keresztény népei is, de közöttük a magyarok — ter­jeszkedési törekvéseik miatt — nem­igen voltak népszerűek. Közben az oszmánok a balkáni népek szemében ellenállhatatlan hódítónak látszottak, s velük szemben a magyaroktól nem remélhettek hathatós védelmet. A felekezeti viszálykodásról sem feled­kezhetünk meg: a balkáni népek or­todoxok voltak, míg Magyarország a nyugati kereszténységhez tarto­zott.­ Egyetlen reménysugár maradt: a katolikus világ feje, III. Calixtus pápa ugyanis átérezte a fenyegető török veszélyt. Több olyan fontos in­tézk­edést hozott, amely azt a célt szolgálta, hogy előteremtsék egy tö­rökellenes hadjáratnak az anyagi fe­dezetét: számos európai uralkodóval tárgyalt, s a Német Birodalom, Len­gyelország és Magyarország terüle­tére legátusokat nevezett ki, hogy azok ott önkéntes keresztescsapato­kat toborozzanak. Így kelt útra 1455 őszén Juan Cor­­vajal bíboros. Neki na­gy érdeme volt, hogy a magyarok között dúló belviszályt — ha csak ideiglenesen is — elsimította, s Hunyadi Jánost, az országos főkapitányt kibékítette az erős főúri csoportot maga mögött tudó Cilléi Ulrik gróffal. Carvajal sürgető szavára 1456 februárjában Budára érkezett az ország déli részé­ről az a Kapisztrán János, akit az 1455. évi bécsújhelyi birodalmi gyűlésen hívtak meg a magyarok avégett, hogy hittérítő tevékenysé­get folytasson elsősorban a román jobbágyok és a délvidéki parasztok között. Kapisztrán e megbízatása ha­marosan megváltozott: reá hárult a keresztesek toborzása! Carvajal Bu­dán a mellére tűzte a keresztet. De vajon ki volt az az akkor már euró- GYŐZELEM-BALJÓS JELEKKEL Kopisitrán János

Next