Élet és Tudomány, 1989. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 1. szám
A környezet romlása mindnyájunk biztonságát veszélyezteti... A TUDÓSOK FELELŐSSÉGE Miért kerül újra meg újra előtérbe korunkban a tudósok felelőssége? Régebben is voltak tudósok, miért csak most vetődik föl ez a kérdés ilyen határozottan? (Zárójelben érdemes megjegyeznünk, hogy a „tudomány” felelősségéről is szoktak beszélni, de nyilvánvaló, hogy felelősök - a szó igazi értelmében - csak személyek lehetnek.) Ha pedig a tudósok felelősek, miért is felelősek tulajdonképpen, s miért felelősebbek, mint más embertársaik? Valóban nem véletlen, hogy ezek a kérdések éppen most, pontosabban épp ennek a századnak a második felében vetődnek fel újra meg újra a legkülönbözőbb fórumokon és vonatkozásokban. Fordulópont az emberiség történetében Nem túlzás vagy szónoki fogás csupán: az emberiség fordulóponthoz érkezett attól a pillanattól kezdve, hogy olyan fegyverzetnek jutott birtokába, amellyel kipusztíthatja önmagát, azaz megszüntethet minden emberi életet a Földön. Kétségtelen, hogy ehhez a fordulóponthoz a tudomány fejlődése adta meg a lökést. Mint ahogyan az is kétségtelen, hogy e fordulópontot az atomfegyverek fémjelzik, bár velük korántsem zárult le, hanem csak elkezdődött egy bizonyos folyamat. Időközben méltó párjuk akadt a vegyi, biológiai arzenálban vagy a kifejlesztés alatt lévő lézerfegyverekben. Ma már egy valóban totális tudományos és műszaki hadviselésnek a képe az, amellyel szembe kell néznünk, s ebben a képben az imént felsoroltakon kívül valóságosan helyet kap a tudományos és műszaki fejlődés minden eredménye, a műholdaktól kezdve a számítás- és mikroprocesszor-technikáig (1985 végén a több mint háromezer műhold 75 százaléka katonai rendeltetésű volt). Például a számítástechnikának és a mikroprocesszoroknak a szerepe igen nagy abból a szempontból, hogy minél eredményesebben, azaz minél jobb hatásfokkal és totálisabban pusztíthassák és kipusztíthassák az embert. Azt is jól tudjuk, hogy mindez a képnek „csak” az egyik oldala. Hiszen bármennyi is a civilizációs betegség és veszély, századunkban a fejlett országokban csaknem kétszeresére nőtt az átlagos életkor, s eltűnt — de megvan rá a mód, hogy az egész Földről eltűnhessen — az éhezés. Nincs már szükség rabszolgákra vagy jobbágyokra ahhoz, hogy a kultúra a legtágabb értelemben és a legtágabb körben virágozhasson. Azt is nehéz elvitatni, hogy környezetünk védelmében ugyan- 1. ábra. A katonai kutatásokra fordított kiadások a kormányok kutatásra fordított összes költségének százalékában néhány országban .