Élet és Tudomány, 1989. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-24 / 12. szám
Jugoszláviához tartozó bizonyos határmenti területeken (Bácska, Bánság) 1944 után jóval szerényebb mértékben mérséklődött ottani nemzeti kisebbségünk lélekszáma, részben azért is, mert a helybeli németek egy része magyarrá vált. Az 1945 óta eltelt négy évtized során a magyarságnak a statisztikákban tükröződő lélekszámát a különféle országok sajátos társadalmi és gazdasági berendezkedése, a helyi nemzetiségpolitika gyakorlata és az államalkotó nemzetiek érettségének foka meglehetősen eltérő módon alakította. A jugoszláviai Vajdaságban, Horvátországban és a szlovéniai Mura-vidéken a magyarok száma az 1960-as évekig jelentékenyen megnőtt, illetőleg egy helyben állt. Azóta a nyugat-európai munkavállalás lehetősége, a hagyományosan — ma már katasztrofálisan — kicsi természetes szaporodás, a „jugoszláv” nemzetiségstatisztikai kategóriának a megjelenése lendületesen apasztja nemzetünk déli képviselőit. Kettős kötődésű népesség Az erdélyi magyarság kedvező természetes szaporodását a román nemzetállam célja és az ebből eredő ismert nemzetiségpolitika gyakorlata „ellensúlyozza”. Szlovákiában az 1940-es évek megrázó élményeinek homályosulásával párhuzamosan az 1950-es években lendületesen nőtt a magukat magyarnak vallók száma, de ez a nagyarányú természetes szaporodás által is támogatott növekedés az 1970-es években — jól körülírható okok következtében — meglepően csekélyre fékeződött. Az utóbbi évtizedben a magyarok száma a Kárpátmedencében leginkább Kárpátalján és itthon növekedett. Ugyanakkor a főként nyelvszigeteken élő horvátországi, burgenlandi és vajdasági magyarság lélekszáma vészesen lezuhant. A Kárpát-medence országainak legutóbbi, 1980 tájáról való népszámlálásai szerint e régiónak 13,4 millió magyar lakosa van, s ebből 2,0 millió él a Magyar Népköztársaság határain kívül. Becsléseink szerint azonban a magyarnak tekinthetők száma ez utóbbi területen legalább 3,3 millió, s ez 24,3 százalékot jelent a medence összmagyarságán belül. (A magyarok többsége, 1,6-1,9 millió ember, Romániának a Kárpátokon inneni területén, Erdélyben, a Bánságban, a Körös-vidéken, Szatmárban és Máramarosban él.) A legtöbb magyart ezenkívül Szlovákia és a Vajdaság területe tömöríti. Megjegyzés: R Románia, CSU Csehszlovákia, 1 .Jugoszlávia, SU,Szovjetunió. albánok 42,7 magyarok 25,5 makedónok 18,3 lengyelek 6,0 bolgárok 5,2 szlovének 5,1 szlovákok 4,1 svédek 4,3 ukránok 2,3 németek 2 2 beloruszok 2,0 horvátok 1,7 románok 0,9 törökök 0,5 olaszok 0,4 franciák 0,4 2. táblázat. Európa nemzeti kisebbségei nemzetük összlétszámához viszonyított arányuk szerint százalékban (1980) 1. Kolozsvár (Cluj-Napoca) R 85,3 2. Marosvásárhely (Tirgu Mure?) R 81,8 3. Nagyvárad (Oradea) R 35,7 4. Szatmárnémeti (Satu Mare) R 47,6 5. Szabadka (Subotica) R 44,0 6. Temesvár (Timisoara) R 36,2 7. Arad (Arad) R 34,3 8. Brassó (Brasov) R 34,0 9. Sepsiszentgyörgy (Sf. Gheorghe) R 34,0 10. Székelyudvarhely (Odorheiu) R 30,0 11. Csíkszereda (Miercurea duc) R 27,0 12. Nagybánya (Baia Mare) R 25,3 13. Beregszász (Beregovoi S) 25,0 14. Komárom (Komárno) CS 20,0 15. Újvidék (Novi Sad) J 19,2 16. Pozsony (Bratislava) CS 18,7 17. Zenta (Senta) J 18,7 18. Kézdivásárhely (Tirgu Secuiesc) R 17,0 19. Nagybecskerek (Zrenjanin) ,í 16,8 20. Gyergyószentmiklós (Gheorgheni) R 15,5 21. Dunaszerdahely (Dunajska Str.) CS 15,1 22. Obecse (Becej) J 14,7 23. Nagyszalonta (Salonta) R 11,0 24. Szászrégen (Reghin) R 13,0 25. Zilah (Zalán) R 13,1 26. Bácstopolya (Backa Topola) J 12,6 Szlovákia Burgenland Vajdaság, Muravidék, Horvátország 574 162 11 162 331 081 881 326 2€ 225 568 247 585 434 10 442 465 800 761 434 2 700 527 523 354 532 5 051 479 825 518 782 5 642 491 806 552 006 5 673 468 418 559 801 4 147 419 412 A döntően (75 százalék fölötti) magyar etnikumú területek többsége a magyar államhatár közelében, illetőleg a Székelyföldön található. Eme területek közé sorolható Szlovákiában a Csallóköz, Párkány (Stúrovo) térsége, Dél-Gömör, a Szilicei-fennsík, a Bodrogköz, a Szovjetunióban Beregszász (Beregovo) környéke. Romániában az említett Székelyföld, Szatmárnémeti (Satu Mare) és Érmihályfalva (Valea lui Mihai) térsége, Jugoszláviában a bácskai Magyarkanizsa (Kanjiza) és Zenta (Senta) vonzáskörzete. E régiókon kívül számos olyan kistáj, illetőleg nyelvsziget van, ahol a magyarság abszolút többséget vagy erős, 25-50 százalék közötti kisebbséget alkot. Szlovákiában a nyelvhatár mentén, a Szovjetunióban Ungvár (Uzsgorod)—Csap (Csap) között, Romániában a Mezőségen, a Küküllő (Tirnava) folyók mellékén, a Szilágyságban (Salaj), Nagyszalonta (Salonta) és Arad környékén, Jugoszláviában a Bácska területén Szabadka (Subotica), Bácstopolya (Backa Topola) és Óbecse (Becej) között, az Észak-Bánságban, Baranya keleti felében és a Muravidék magyar határ menti falvaiban. Nemzeti kisebbségeink java — nem tekintve az Erdélyi-medence magyarjait — az anyaország határának közelében él. Ebből a tényből mind az adott magyar nemzetiségnek, mind pedig a szomszédos országok államalkotó nemzeteinek pótolhatatlanul nagy előnye származhat, illetőleg származik. A magyar kisebbség számára kedvező ez a helyzet, mert etnikai azonosságát (identitását) legkönnyebben anyaországának a tőszomszédságában, a vele való sokrétű (személyes, tömegkommunikációs stb.) kapcsolattartással tudja fenntartani. A szomszédos államalkotó nemzeteknek is nagy előnyük származhat abból, hogy egy ilyen kettős kulturális kötődésű népesség él a közös határvidéken. Mégpedig azért, mert — reményeink szerint — a jelen és a jövő Európájában eme vegyes etnikumú, határ menti területek, a múlttal ellentétben, már nem a határtologatások, a nacionalista villongások színterei, hanem a magasfokú határ menti, nemzetközi integrálódás megvalósulásának, a kis nemzetgazdaságok egyre szorosabb összefonódásának a helyszínei lesznek! Kocsis Károly tudományos munkatárs 4. táblázat. A Magyar Népköztársaságon kívüli legnagyobb kárpát-medencei magyar közösségek (1980 körül, ezer főben) 357