Élet és Tudomány, 1989. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-03-24 / 12. szám

A HOMOGENIZÁLÁSRÓL ÉS AZ ASSZIMILÁCIÓRÓL „Nemzetiségek nélkül egyszerűbb!” A ma embere magyará­zatot vár arra, hogy miért tartja magát vagy éled újra a nemzetiségek hátrányos megkülönböztetése nem egy olyan országban, ahol a tő­kés gazdálkodás összeom­lott, és a felépítmény, élén az állammal, félreérthetet­lenül a szocializmus útját választotta. Persze, nem volna túlzás azt állítani, hogy a társadalom új be­rendezkedésének szocialista jellege még nem érett be teljesen. De ennek a felte­vésnek ellentmond az a szembetűnő tény, hogy a nemzeti tolerancia éppen azokban az országokban hagy legtöbb kívánnivalót maga után, amelyekben a termelőeszközök államosí­tása a legradikálisabb volt. A rideg valóság az, hogy azok az államok, melyek szocialista címerük dacára még ma is hátrányos meg­különböztetésben tartják nemzetiségeiket, és olykor leplezetlenül felszámolá­sukra törnek, kidolgoztak és nyílt hitvallássá emeltek egy szocialistának elkeresz­telt, különös elméletet. Mi­vel ezt a szocializmus alap­elvei nem látszanak alátá­masztani, nem egészen tisz­tázott, legalábbis eddig nem képezte tudományos elem­zés tárgyát, hogy a jelen­ség mögött milyen más té­nyezők (például esetleg sze­mélyi vagy konjunkturális csoportérdekek, kudarcok­ról való figyelemelterelés stb.) hatnak. Ma már ezek­kel kell szembenézni. „A burzsoá­ földesúri rendszer maradványai” képlete ön­magában történelmileg nem igazolt vagy túlhaladott mentegetőzés. „Ein Volk, ein Reich, ein Führer” A nemzetiségekre helyen­ként ránehezedő új politika új elvi tálalásának két fo­gása van: 1. a nemzeteket törvényszerűen felváltó tár­sadalmi folyamat, Lenin néhány korai szövegére tör­ténő hivatkozással; 2. szűk látókörű prakticizmus, amely a társadalom minden folyamatának, még a leg­mélyebben gyökerező struk­turális adottságoknak is a végletes leegyszerűsítési, standardizálási szándéka, akár az élet színeinek, örö­meinek árán. Milyen egy­szerű és megnyugtató volna minden — gondolják —, ha nem volnának nemzetisé­gek. Egy nyelv, egy dallam, egy népviselet, ugyanolyan bokréta minden kalapon, azonos szimbólumok, egy­séges akarat és természete­sen a piramis tetején ugyanaz a személy. Ein Volk, ein Reich, ein Füh­ rer (egy nép, egy biroda­lom, egy vezér) bővített ki­adásban. Megfeledkezve ar­ról, hogy a kortársak még nem felejtették el, hogy az asszimilációt* az etnikai eredet exhumálása követte. A nemzetiségi identitást lebecsülő, és csak egységes nemzetben gondolkodó ho­­mogenizálást* a szocializ­mus egyik alapelve sem tá­masztja alá. Marx arra fi­gyelmeztetett, hogy nem le­het szabad az a nép, amely elnyom más népeket, s az internacionalizmus lénye­ génél fogva feltételezi a különböző nemzetek és nemzetiségek kölcsönös tiszteletét. Sajnálatos, hogy egyesek, olyan funkcióban, amelynek az álláspontjához tömegek igazodnak, ab­szurd, voluntarista elképze­léseiket a szocializmus számlájára írják. A szocia­lizmus bármelyik alapelvé­ből indulunk ki, a homoge­­nizálást mint törekvést csak olyan jelenségekkel kap­csolatban tartjuk elfogad­hatónak, amelyekben ártal­mas társadalmi ellentétek rejlenek, és megterhelik a kizsákmányolásmentes tár­sadalomban kínálkozó egyetemes boldogulást. Mi köze mindehhez a különbö­ző kultúrákat hordozó nyel­veknek, a nemzeti sajátos­ságoknak, az emberek jó közérzetét szolgáló szóra­kozásoknak és tradíciók­nak, a történelem folyamán kiművelt különleges művé­szi értékeknek? Az elszakadás szabadságát A Leninre való hivatko­zás, amely önmagában, a változó társadalmi realitá­sokkal szemben különben sem perdöntő, figyelmen kívül hagyja, hogy ebben a kérdésben Lenin is vál­toztatott álláspontjain. Amikor Lenin az egymástól elkülönülő vagy éppen el­lenséges nemzetek kö­zeledését és egybeolvadását mint lehetőséget előrevetí­tette, kényszermentes fo­lyamatot tartott szem előtt, hangsúlyozva a nemzetek kölcsönös tiszteletének és megbeszéléseinek köve­telményeit. Ilyen szellem­ben a „közeledés és egybe­olvadás” nem a­ nemzeti létformák megsemmisítésé­re irányult, hanem azoknak a politikai akadályoknak az elhárítására, amelyek az adott helyzetben akadá­lyozzák vagy hátráltatják az egymásra utalt különbö­ző nemzetiségű dolgozók együttes harcát a kizsák­mányolás ellen. „A proleta­riátus feladatai a forrada­lomban’’ című írásában, amely a proletariátus tö­rekvéseként említi többek közt azt is, „hogy a nemze­teket egymáshoz köze­lebb hozza és idővel egybe­forrassza”, következtetéseit így összegzi: „Az elszaka­dás teljes szabadsága, a leg­szélesebb helyi (és nemze­ti) önkormányzat, a ki­sebbségi jogok részletesen kidolgozott biztosítékai — ez a forradalmi proletariá­tus programja.” A közele­désnek és összeforrottság­­nak tehát ez a tartalma, de az ilyen közeledéssel és ösz­­szeforradással kapcsolatban is szükségesnek tartja hangsúlyozni: „ ... ezt a célját nem erőszak, hanem kizárólag valamennyi nem­zet munkásainak és dolgo­zó tömegeinek szabad test­véri szövetsége útján akar­ja elérni”. A­míg a század elején, a cári hatalom körülményei között a nemzeti-nemzeti­ségi széthúzással szemben Lenin a centralizálásra he­lyezte a hangsúlyt, ami nél­kül a nemzetiségek felsza­badulása sem volt elképzel­hető, és a leghatározottab­ban elutasította a föderáció gondolatát, az 1917 áprili­sában kiadott, idézett röp­­iratában az elszakadás jo­gát és a föderációt helyezte előtérbe. „Minden annexióról való lemondást hangoztató kije­lentés, nyilatkozat és kiált­vány, amelyet nem kísér az elszakadás szabadságának tényleges megvalósítása, végeredményben nem egyéb, mint a népek bur­­zsoá módra való becsapása, vagy kispolgári jámbor óhajtás.” A szövegekből kiragadott mondatok és jelszavak Le­nin egész életművének szem előtt tartása nélkül nem szolgálhatnak meggyő­ző érveket a homogenizálás szalonképessé tételéhez szo­cialista államban. Inkább arra emlékeztetnek — és átéltük ezt is —, hogy ez az eredetileg kémiai fogalom az olasz fasizmussal vonult be a társadalmi életbe, konkrétan azzal a nyíltan vallott törekvéssel, hogy el­­olaszosítsa a tiroli némete­ket és a savoyai franciákat. Az olasz fasizmus megihlet­­ te a német fasizmust is, de a hitleri gyakorlatban a ho­­mogenizálásnak külön ar­culatot adott a rasszizmus, amely a német árja fajt felsőbbrendűnek deklarál- Demeter János, az erdélyi magyarság jeles képvise­lője, még megérte a romániai „falurombolás” tervét és kezdetét. 1988 nyarán Magyarországra látogatott. Itt érte a halál. Alább közölt cikkünk részlet Demeter Jánosnak a nemzetiségek kollektív jogairól 1987-ben írt, még kiadatlan könyvéből.

Next