Élet és Tudomány, 2000. július-december (55. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-11 / 32. szám
MAGYAR LÁSZLÓ NYOMÁBAN III. SIRÁNYLÁNY A FELESÉGEM A kalahári néger király anyagi segítségével Magyar László nagy kutatóutat szervezhetett. Az előkészületeket a Kuitu folyó partján fekvő Masisi-Kuitu faluból irányította. Ott lakott kiszongója (tolmácsa) népes családja, akik azt a nagy megtiszteltetést, hogy gyermekük fehér urat szolgál, úgy köszönték meg, hogy az utazót is fiukká fogadták. Magyar Lászlónak e jelképes inkorporációja az afrikai társadalomba rövidesen valóságossá változott, és döntően meghatározta további életét. A bihéi uralkodó, Kajála Kaiángula ugyanis egyik leányát, Ina-Kullu-Ozoro hercegnőt feleségül ajánlotta neki. ■ iBfilBU Magyar László 1849. április elején tisztelgő látogatást tett a bihéi uralkodónál, aki már korábban felis______ ____merte, hogy a fehér ember jelenléte az igazgatása alatt álló tartományban növeli tekintélyét a többi afrikai főnök és uralkodó körében. Ezért az ideiglenes tartózkodási szándékkal érkezett Magyar Lászlót végleges letelepedésre igyekezett rábírni. Először a ganguella népek ellen tervezett hadjáratában való részvételre szólította fel, majd — miután Magyar László ezt ügyesen elhárította — leányát küldte feleségül az idegennek. A felajánlott családi kapcsolat elutasítása súlyos következményekkel járt volna. Ezért Magyar László 1849. május 23-án házába fogadta a számos rabszolga kíséretében érkező hercegnőt. „Ina-Kullu-Ozoro (Ozoro hercegasszony) karcsú, magas és szép termetű, valami 14 éves leány, fényes fekete arcában két nagy kerek szem ragyog, vastag domborodott rózsaszín ajkai közül indiai gyöngyhöz hasonló, hófehér fogak tűnnek ki. Öltözete különbféle, elevenszínű, finom szövetekből készült, bő lobogó ruháját cafrangos fehér öv szorítja karcsú derekához, haja sokszínű apró gyöngyökkel van hímezve, s a gordiusi csomóhoz hasonló, megoldhatlan tekercsekbe és fürtökbe felosztva. De a nyakán, vékony aranyláncon Megváltónknak ugyancsak aranyból készült keresztjét vevém észre, s ennek látása bizodalmát s reményt önte szívembe, hogy egyesülésünk szerencsés lesz, a menyasszonyom által hordott keresztény jelkép uralma alatt. ” „Engem semmi európai nem segített" Magyar László először igen elbúsult, hogy e kötelező kitüntetést vállalnia kell, mert a királyi családból való asszonyért fizetendő ajándék csaknem egész árukészletét elvitte. Miből fizet tervezett expedícióján úti vámot és ajándékokat kapzsi törzsfőnököknek? Ám aggodalma hamarosan eloszlott. Az új családi állapot lényegesen könnyítette a kutatóutak szervezését. Míg korábban, „hogy tolakodó kérdéseimmel gyanússá ne váljak az afrikaiak előtt, azt adom okul, hogy szokásaikhoz és törvényeikhez nagyon ragaszkodom”, a megváltozott helyzetben a megismerés szándékának ilyen álcázására nem volt szükség. Az afrikaiak semmiféle kételyt vagy bizalmatlanságot nem tápláltak többé az idegen iránt, hiszen az házassága révén nemcsak társadalmuk tagja, hanem elöljárója is lett. Ina-Kullu-Ozoro kíséretéhez mintegy háromszáz gyakorlott elefántvadász tartozott. Ezek társaságában az egyébként számos veszélyt rejtő utazás biztonságossá vált, amiben jócskán közre játszott Kajára Kalángula messze földön ismert és rettegett neve. Mindezen körülmények Magyar László helyzetét — minden más Afrikakutató mozgási és megfigyelési korlátaival szemben — egyedülállóan előnyössé tették. Erről így írt 1853. december 25-én édesapjának: „Engem semmi európai hatalmas köz- vagy tudományos egyesület nem segített... ennek ellenére azt hiszem, hogy még eddig semmi európai utazó Afrikában nagyobb térséget nálamnál be nem utazott.” Mindehhez házassága segítette hozzá. E nélkül „kitűzött célomat soha el nem érhettem volna, és most midőn ez sikerült, mondhatom: nincs európai hatalom, vagy kincs, mely magában egyedül lehetséges lehetne a legbátrabb utazót is arra képesíteni, hogy ezen vad és sivatag világrészen keresztül vándorolhasson. Nőmnek fegyveres rabszolgái voltak öt esztendőn át kísérőim, engedelmes műszerek parancsaim teljesítésében, bátran előre haladva velem mindenütt, merre utunk célja vezetett. ” Ezek az utak Afrika ismeretlen vidékeire vezettek, ahova fehér ember addig még nem tehette a lábát. 1850 és halálának éve, 1864 között Magyar László kilenc kutatóúton látogatta meg Délnyugat-Afrika tizenhét „királyságát” vagy törzsi főnökét, közöttük a rettegett Muata-Janvót, akinek 1010 ■ Élet és Tudomány ■ 2000/32