Élet és Tudomány, 2012. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-06 / 1. szám

A XIX. században kibonta­kozó statisztikai térképezés fejlődésében fontos szerepet töltöttek be az 1840-ben Bécsben alapított Statisztikai Hivatal munka­társai. A hivatal igazgatója, Karl von Czoernig az 1850-es népszámlálás adatai alapján készítette el az Oszt­rák Birodalom — benne a Magyar Királyság — első, mennyiségi adatokon alapuló etnográfiai térképét. A négy hatalmas lapon megjelent művet a bécsi Katonaföldrajzi Intézet nyom­tatta. A térkép a vegyes etnikumú területeken Joseph Vincenz Haeufler ábrázolási módszerét alkalmazta: a többségi etnikumot felületi színnel, a kisebbséget pedig a települések kö­ré rajzolt gyűrűkkel mutatja. A szín­­választás is Haeuflert követi, aki a vörös színnel a németeket, a zöld kü­lönböző árnyalataival a szlávokat, sárgával a románokat (három foko­zatban) ábrázolta. A magyar többsé­gű területek fehérek, jobban mondva ezekre a felületekre nem nyomtattak színt. A színhasználat tudományos objektivitása valójában látszólagos. A magyarok lakta területek fehér foltjai az olvasóban valójában azt az érzetet erősítik, hogy Magyarország üres, vagyis a térkép ily módon „el­tünteti” a magyarságot. Magyar oldalról a választ már a kiegye­zés után, a statisztikus Keleti Károly ösz­tönzésére megvalósuló népszámlálás ada­tainak felhasználásával Réthelyi Ferenc ad­ta meg. Az 1886-ban Budapesten kiadott térképe az 1880-as hazai népszámlálás eredményeit ábrázolta, és a magyar né­pességi térképészet első fontos, megbízha­tó adatokon alapuló alkotásaként tartjuk számon. A Magyar Királyság Koguto­­wicz Manó rajzolta szép térképe felületi ábrázolási módszert alkalmaz, azaz min­denhol a többséget mutatja az adott etni­kum színével kiszínezve. Ezt kiegészíti az „anyanyelvi különbözetek” ábrázolása a városokban 15—20, a községekben 5-10 százalékos aránytól. Érdekesség a térkép mai szemmel is korszerű színvá­lasztása: a kisebb felületeket telt, erősebb színekkel, a nagyobbakat halványabb ár­nyalatokkal töltötték ki. A térképen a ma­gyarságot az ország középső részét uraló, rózsaszínes árnyalat jelöli, míg — némileg szokatlan módon — a vörös szín itt a szlo­vákokat, a narancs pedig a — tévesen — horvátokhoz sorolt vendeket jelöli. A ha­zai németeket azonban a fenti nemzetisé­gek meleg színeitől eltérő, hideg kékes ár­nyalat tölti ki, amely pszichológiai hatása miatt nemcsak jól megkü­lönböztethetővé teszi, de el is választja ezt az etnikumot a magyaroktól. A Kogutowicz Manó alapította Magyar Földrajzi Intézet iskolai atlaszaihoz a bu­dapesti egyetem földrajzi tanszékének professzora, Cholnoky Jenő szerkesztett népességi térképet az 1900-as népszám­lálás adatai alapján. A felületi módszer kétségtelen hátrányait egy különleges ábrázolási módszer kidolgozásával kí­vánta csökkenteni a kiváló földrajztudás. A huszadik század elején, a Kogutowicz­­féle középiskolai atlaszok után a lap a Tel­jes Földrajzi Atlaszba is bekerült. Az áb­rázolás módszertani újdonság volt: a szerkesztő a Magyar Királyság minden járásának területét a földrajzi fokhálózat­tal párhuzamos foltrapézokra, kis „négyszegekre” osztotta, majd az egysé­geket a nemzetiségek számával arányos STATISZTIKAI ADAT ÉS KARTOGRÁFIAI KÉP MAGYAROK A TÉRKÉPEN A népszámlálások statisztikai adataiból a népesség valódi földrajzi eloszlását szemléltető képet for­málni máig a térképészet egyik legnagyobb kihívása - írtuk múlt heti cikkünkben. A soknemzetiségű Magyar Királyság sorsát a huszadik században nem a hiteles adatokból tudományos módszerekkel szerkesztett hazai térképek, hanem a politikai okokból, hatalmi szóra átrajzolt mappák döntötték el. A bécsi Katonaföldrajzi Intézet által kiadott Czoernig-térkép részlete az Észak-Dunántúlról (németek: téglaszín, világoszöld: szlovákok, sötétzöld: szerbek) 16 ■ Élet és Tudomány ■ 2012/1

Next