Élet és Tudomány, 2012. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-06 / 1. szám
A XIX. században kibontakozó statisztikai térképezés fejlődésében fontos szerepet töltöttek be az 1840-ben Bécsben alapított Statisztikai Hivatal munkatársai. A hivatal igazgatója, Karl von Czoernig az 1850-es népszámlálás adatai alapján készítette el az Osztrák Birodalom — benne a Magyar Királyság — első, mennyiségi adatokon alapuló etnográfiai térképét. A négy hatalmas lapon megjelent művet a bécsi Katonaföldrajzi Intézet nyomtatta. A térkép a vegyes etnikumú területeken Joseph Vincenz Haeufler ábrázolási módszerét alkalmazta: a többségi etnikumot felületi színnel, a kisebbséget pedig a települések köré rajzolt gyűrűkkel mutatja. A színválasztás is Haeuflert követi, aki a vörös színnel a németeket, a zöld különböző árnyalataival a szlávokat, sárgával a románokat (három fokozatban) ábrázolta. A magyar többségű területek fehérek, jobban mondva ezekre a felületekre nem nyomtattak színt. A színhasználat tudományos objektivitása valójában látszólagos. A magyarok lakta területek fehér foltjai az olvasóban valójában azt az érzetet erősítik, hogy Magyarország üres, vagyis a térkép ily módon „eltünteti” a magyarságot. Magyar oldalról a választ már a kiegyezés után, a statisztikus Keleti Károly ösztönzésére megvalósuló népszámlálás adatainak felhasználásával Réthelyi Ferenc adta meg. Az 1886-ban Budapesten kiadott térképe az 1880-as hazai népszámlálás eredményeit ábrázolta, és a magyar népességi térképészet első fontos, megbízható adatokon alapuló alkotásaként tartjuk számon. A Magyar Királyság Kogutowicz Manó rajzolta szép térképe felületi ábrázolási módszert alkalmaz, azaz mindenhol a többséget mutatja az adott etnikum színével kiszínezve. Ezt kiegészíti az „anyanyelvi különbözetek” ábrázolása a városokban 15—20, a községekben 5-10 százalékos aránytól. Érdekesség a térkép mai szemmel is korszerű színválasztása: a kisebb felületeket telt, erősebb színekkel, a nagyobbakat halványabb árnyalatokkal töltötték ki. A térképen a magyarságot az ország középső részét uraló, rózsaszínes árnyalat jelöli, míg — némileg szokatlan módon — a vörös szín itt a szlovákokat, a narancs pedig a — tévesen — horvátokhoz sorolt vendeket jelöli. A hazai németeket azonban a fenti nemzetiségek meleg színeitől eltérő, hideg kékes árnyalat tölti ki, amely pszichológiai hatása miatt nemcsak jól megkülönböztethetővé teszi, de el is választja ezt az etnikumot a magyaroktól. A Kogutowicz Manó alapította Magyar Földrajzi Intézet iskolai atlaszaihoz a budapesti egyetem földrajzi tanszékének professzora, Cholnoky Jenő szerkesztett népességi térképet az 1900-as népszámlálás adatai alapján. A felületi módszer kétségtelen hátrányait egy különleges ábrázolási módszer kidolgozásával kívánta csökkenteni a kiváló földrajztudás. A huszadik század elején, a Kogutowiczféle középiskolai atlaszok után a lap a Teljes Földrajzi Atlaszba is bekerült. Az ábrázolás módszertani újdonság volt: a szerkesztő a Magyar Királyság minden járásának területét a földrajzi fokhálózattal párhuzamos foltrapézokra, kis „négyszegekre” osztotta, majd az egységeket a nemzetiségek számával arányos STATISZTIKAI ADAT ÉS KARTOGRÁFIAI KÉP MAGYAROK A TÉRKÉPEN A népszámlálások statisztikai adataiból a népesség valódi földrajzi eloszlását szemléltető képet formálni máig a térképészet egyik legnagyobb kihívása - írtuk múlt heti cikkünkben. A soknemzetiségű Magyar Királyság sorsát a huszadik században nem a hiteles adatokból tudományos módszerekkel szerkesztett hazai térképek, hanem a politikai okokból, hatalmi szóra átrajzolt mappák döntötték el. A bécsi Katonaföldrajzi Intézet által kiadott Czoernig-térkép részlete az Észak-Dunántúlról (németek: téglaszín, világoszöld: szlovákok, sötétzöld: szerbek) 16 ■ Élet és Tudomány ■ 2012/1