Élet, 1930 (21. évfolyam, 1-25. szám)
1930-11-16 / 23. szám
törzsvendége is mesél róla. A keszthelyi praxik, a búzakalászos, félrecsapott kalapú, gerundiumnak is beillő ménkű nagy bottal járó gazdásznövendékek csupa kegyeletből a nagy költő iránt, maguk is át-átvirrasztanak egynéhány éjszakát az Amazonban. A tradíció éle egyre mélyebb lesz. A praxik egyébként is a nyughatatlan poétával együtt vallják, hogy ha ihatnak jó borocskát, gondjaik csücsülnek ... Ez pedig nagy áldás ebben a gondokkal megkeserített életben . . . Hiába indul meg ide nyaranta az idegenek népvándorlása, hiába válik fürdővárossá Keszthely, á multat őrző csendje erősebb, mint a feredezők lármás zsibongása. A zalai sík nádasaiban alig merül el a nap, elcsendesedik a magyar Weimar. Csak az esti szellő kóricál halkan a susogó hársak és bólogató platánok lombjai között. S csak a Balaton zúg, egyre zúg s a parti sziklákat csapdossa. Valamelyik szálló fényárban úszó terraszán Lavotta kesergőjét játsza a cigány. A tóra már ráereszkedett az éjszaka s a szívemet meglegyinti a száz esztendő előtti Keszthely íze . . . ŐSZI LÁTOGATÁS A szőlőhegy pár napja jaj de vén lett! — Tavasszal úgy állt, mint legény ha, lányt lát, csokros bokrokból száz csalogány csőrrel fütyült, míg nőttek a mámor-palánták. Nyáron sokan jártak rá, mint a hangyák: barackot, meggyet álmodott a népnek, dús férfi volt, ki kincset pazarolhat, mert vágyai a csillagokba lépnek. Kacajt, vigságot termelt a szüretre: táncoltatott sok Pált, Piroskát, Lillát, elhordták a bogyókba gyűjtött napfényt s ő aggastyán lett. Elhagyták a trillák. Kimentem hát a kedves, vén bohémhez, ki, bár elhagyták, nem dohog morogva, ki bajszát festi, színes lombruhát ölt, múlton mereng, dicsekszik s nem mogorva, ölébe ültet s szól: „öcsém, az élet átlényegítés minden pillanatban: belém trágyát vetettek, verítéket, én meg gyümölcsöt, édes mustot adtam, a mustból bor lesz, borból Isten vére, sziklából föld lesz, földből harmat-este színes virág lesz, szerelemből ember s embernek: a kenyérből Isten teste. Az Isten van! Mindég volt villanyosság: most rádión egy pillanat a posta a Föld körül s lámpában látható is. Az Istent így hordhatja a kis Ostyan. — Az Ősz bohócként lovagolt a fák közt, színes konfetti lomb hullott megötte. Rendíthetetlen hittel egy paraszt járt a szántóföldön s a tavaszt vezette. Mécs László KELETIESKEDÉS A ROMANTIKUS FESTÉSZETBEN. IRTA: STAUD GÉZA. Ha a romantikus kor érdeklődési körét vizsgáljuk, a történeti, nemzeti és népies témakör mellett feltűnik az a sok exotikus tárgy, amelyet a romantikus művészet minden ágában találunk. Egyiptomiak, hinduk, kínaiak, perzsák, arabok, törökök, indiánok és más amerikai vad népek sohasem nyüzsögtek oly nagy számmal a regényekben, operákban és festők vásznain, mint a romantika idejében. Mi ennek a furcsa inváziónak, ennek az óriási idegenforgalomnak az oka? Az első, felületes pillantásra azt hihetnők, hogy külső, történeti események idézték elő a művészi élet exotikus törekvéseit. Napóleon egyiptomi hadjárata, a rosettei kő megfejtése, az egyiptológia megindulása feltámasztották a fáraók sokezer éves múltját. A francia és angol gyarmatosítás, híres keletutazók, köztük a magyar Körösi Csoma Sándor, közelebb hozták Európához Indiát, Ázsiát és Afrikát. A keleti irodalmak benyomulnak a Nyugat szellemi életébe. A nyelvtudomány keleti nyelvek és különösen a szanszkrit tanulmányozására adja magát. Lefordítják a keleti költészet gyöngyeit, az Ezeregyéjszakát, Hafizt, a Pancsatantrát, kutatni kezdik a keleti történelmet és rengeteg keleti műkincset hordanak össze az európai múzeumokba. A politikai, gazdasági és tudományos élet egyik fő problémája Kelet. Ezek után elég valószínűnek látszik, ha valaki ezekből magyarázza a művészi élet exotikus jelenségeit. De ha mélyére nézünk a dolgoknak, láthatjuk, hogy ez csak felületes szemlélet. Meg kell végre szabadulnunk a pozitivista irodalomtudomány ránk maradt kölönceitől, amely mindig külső, materiális tényekből magyarázta a szellemi jelenségeket s így a művészi életet másodlagos, külső tényezőktől (miliőtől, történeti és gazdasági eseményektől) függő jelenséggé degradálta. Senki sem tagadja, hogy ezek között összefüggés van, de az élet ú. n. „materiális“ és szellemi tényei között fennálló viszony nem alárendeltség, hanem mellérendeltség, és mindkettő mögött ugyanaz az emberi lélek áll. Tehát a politikai és gazdasági megnyilvánulások és a szellemi jelenségek ugyanannak a szellemi magnak különböző emanációi, amelyek egymást is befolyásolják, de csak mint egymás mellett haladó, szimultán történései az életnek. A mi esetünkben ez a szellemi, alap, amelyből a romantikus élet különböző tendenciája kiindul, maga a romantikus lélek és egész struktúrája. A romantikus lelkiség mint életforma. Legsajátságosabb vonása az expanzivitás, amelynél fogva letöri a reális környezet határait és beletágul a nagy ismeretlenbe. Ez az expanzivitás 459