Élet, 1930 (21. évfolyam, 1-25. szám)
1930-11-16 / 23. szám
FESTETICS GRÓF VÁROSÁBAN IRTA TURCHÁNYI ISTVÁN Keszthely, 1930. A „magyar Athéne”-nek lehetne nevezni ezt a kedves várost, amely oly hallgatagon húzódik meg a nagy tó nyugati sarkában, mintha végképpen leszámolt volna a jelenvalósággal s csak a múlt felfénylő emlékein ábrándoznék. Márványpalotái nincsenek a magyar Athénének, de van valakije, aki az Akropolisnál is magasabban ragyog ebben a múlton merengő városkában. Festetics György gróf, a „nagy Festetics . . . Ez a — Berzsenyi szerint — bölcs s nagy férfiú, akinek „lelke perikiesi századnak született” s aki „ragyogóbb színre derítette volna Róma virágkorát“,elterülhetetlenül rányomta lelkének nemességét erre a városra, amely még ma is mindent a „nagy ős”-nek köszönhet. Kiszállt csodálatos barokk palotájából s Károly Ágostja lett a magyar művelődés ügyének. Nagy célja: a honi litteratura Weimarjává tenni Keszthelyt, minden magyar zarándokhelyévé avatta városát, amelynek földjére nem léphet megilletődés nélkü Pannonia szülöttje. Hiszen az ódon, barokk és empire házakkal szegélyezett utcák százesztendős legendákat őriznek s amint az aranyport hintő nyári alkonyaiban elsuhanok az öreg falak mellett, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, meg Dukai Takács Judit emléke kísér s mond tündérmeséket a magyar Weimárról. A genius loci hatalmas erővel markol meg s a csend, mely az utcákon álmodik, nem engedi, hogy felébredjek . . . A Georgikon utca kopott kövein szívdobogva állok meg a sárgult falú, kettős tetejű épület előtt, amely százharminchárom esztendőkkel ezelőtt nyílott meg, hogy a magyar mezőgazdaság tudományos művelését szolgálja falai között. Avatatlan ember holmi bombárnak nézné az öreg épületet, pedig annak kertjébe három emberöltővel ezelőtt vágyó szívvel és megilletődött lélekkel zarándokoltak el a magyarság leggyobb poétái s a Lilla kegyetlenségét kesergő Csokonai Vitéz Mihály Csurgóról gyalogvást tette meg az utat, hogy a híres házat láthassa. Sok más mindenkiről, sok más mindenről tudna még mesélni a vén Georgikon, így arról a napról is, amelyen József nádor volt a vendége. Ez 1801-ben történt, amikor is olyan szántás esett meg a Georgikon kertjében, amilyenhez fogható aligha volt még a világon. Maga a nádor tartotta az eke ezüstös szarvát, a főudvarmester Szapáry gróf vitte az ostort s a nagy Festetics vezette a remek ökröket . . . Akkor még ilyen passzióik is voltak a magyar uraknak! Tizenhat esztendővel később, 1817 február 12-én pedig itt tartották meg az első helikoni solemnitást, amelyet a magyar litteratura mindezideig legnagyobb mecénása, a „nagy ős” rendezett, hogy megerősítse az éledező magyar szellemet. S eljöttek e kies kertbe Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Kis János, Horváth Ádám s ott volt Dukai Takács Judit, a barnafürtű Malvina, aki „tölgyfakoszorújában s a Gráciáktól tanult öltözetében a Helikon istennője volt”. A nagy Festetics fedetlen fővel sietett az érkező Berzsenyi elé és szívrepeső örömmel, karonfogva vezette helyére a magyar Horatiust. Akkor még megbecsülték a magyar poétákat! . . . Bent a nagy kertben azután énekeltek és derűs eklogákat olvastak fel a poéták, majd fehérszirmú berkenyeket ültetgettek el a költő Zrínyi, a murányi Venust megéneklő Gyöngyösi, a Berzsenyi oroszlánkörmeit felfedező Kis János, a Lillája állhatatlanságát kesergő állhatatlan Csokonai s a maguk emlékezetére. „Körülöttünk — írja pár nappal később Berzsenyi Kazinczyhoz — különbféle musical concertek zengtek, előttünk pedig egy amphiteátrum forma dombon pásztorgyerkőcék dudaszóra mesterséges pásztori táncokat jártak. Ez az egész jelenés játszi volt, de nekem mégis igen érzékeny.” Olyan volt, mint egy gáláns ünnep, mintha Watteau valamelyik képe, vagy Boucher egy hatalmas gobelinje elevenedett volna meg a Balaton partján . . . De megfordult a falak között a nagy, magányos árva szív is, Csokonai, aki a legenda szerint (most itt már legendák éltetik a magyar poéták neveit!) nagy nyomorogva Csurgóról gyalogvást érkezett Keszthelyre s a ma is híres Amazon-vendégfogadó söntésében aludta-virrasztotta át az éjszakát. Reggel aztán elsétált a Festetics-parkba s ott az egyik asztalra a következő epigrammot írta: Festetics! Itt voltam, mint árva poéta, gyalog csak. Ámde mezítláb is szívesen itt vagyok én. Csokonai Vitéz Mihály. Festetics elolvasván a poéta versét, tűvé tette utána a várost, végül is az Amazon söntésében találta meg s onnan vitte hintóján a kastélyba a nagy bohémet. A legenda ugyan azt állítja, hogy Csokonai a helikoni solemnitásra jött Keszthelyre, ez azonban kronológiai tévedés, mert az első helikoni ünnepet csak 1817-ben rendezték, a költő pedig már 1805-ben meghalt. Csokonai minden bizonnyal a Georgikon egyik iskolai ünnepélyére gyalogolt Keszthelyre (pénzük akkor sem volt a magyar poétáknak!), hihetően 1799 nyarán, mert Csurgón 1799 május végétől a következő év februáriusának közepéig helyettes-tanároskodott. A keszthelyi látogatás legendává szépült emléke azonban él s az Amazon legrezesebb orra 458