Élet és Irodalom, 1957. március-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-10 / 5. szám - Bara Margit és Darvas Iván a Bakaruhában főszereplői • kép (8. oldal) - Illés Jenő: Bakaruhában • filmkritika • Bakaruhában. Rendezte: Fehér Imre (8. oldal) - Péterfi István: Zeneéletünk. Carl Orff „Carmina Burana” c. művének bemutatása • zenekritika (8. oldal) - Tabi László: Vígjátéki premier • széppróza (8. oldal)

»ooooooooooooooooooooooooooooooc Május 24-i, legközelebbi százainkban kezdődik 99KI ÍRTA?“ irodalmi rejtvénypályázatunk Hat soron következő lapszámunkban ismert magyar írók egy-egy írását közöljük a szerző megjelölése nél­kül. A pályázók feladata, hogy eltalálják: „KI ÍRTA?“ A megfejtéseket a lapban levő pályázati szelvényen kell beküldeni. Minden helyes megfejtés 5 pontot szá­mít a rejtvényversenyben. Több megfejtéssel, több szelvénnyel is lehet pályázni! A megfejtések végső be­küldési határideje: augusztus 23. • „KI ÍRTA rejtvénypályázatunk győztesei között a magyar és a világirodalom legjobb műveiből válogatott könyv­­sorozatokat sorsolunk ki: I. díj: 100 könyv II. díj: 60 könyv III. díj: 40 könyv A rejtvényverseny további öt helyezettje 20—20, tíz he­lyezettje 10—10 értékes könyvet kap, és még száz pályázót részesítünk könyvjutalomban. 3oooooooooooocoooooooooooooooooooooocxx»oooooooooooooooooooooooooooooooQonooof)Ooo^ Bakaru HA AZ EMBER, csak a film nyers vázát tekinti, könnyen juthat olyan érzelmi követ­keztetésre, hogy a film férfi­­főhőse, veszélyes játékot mű­vel selemileg, elfogadja a kis parasztlány szerelmét, s aztán mint akinek minden mindegy — odébbáll! Röviden: csirke­fogó. De több ez a szerelem egy kísérletnél, nem bűvészmu­tatvány, a­hol a játékost a ka­land izgalma érdekli, nem. Inert ez az újságíró, aki elő­ször csak könnyű kalandot, játékot lát az egészben, végül is szerelmes lesz, lenyűgözi a parasztlány hallatlan tisztasá­ga, em­bersége. Nincs igazunk tehát, ha úri csirkefogónak nézzük a film hősét? Mert ez a film így szép, ahogy befe­jeződik. A könnyű kalando­kat kedve­lő újságíró, Sándor, egy nagy szerelem élményé­vel távozik, az öngyilkosok bátorságával szaggatja szét a szálakat, amelyen kettőjüket összekötözték. Csináltak már Magyaror­szágon hasonló történeteket, s ha úgy fejeződne be, mint ahogy hajdani dramaturgjaink jónak látták, úgy Sándor fe­leségül vette volna Vilmát, de ezzel az egész történet hitele elveszett volna. Azon lehet vitatkozni, hogy a zárójelenet­ben a leányt jobban Sándor fölé kellett volna emelni, Vil­ma szavaiból (Engedjen en­gem a fiatalúr...!) éreznünk kellene a megvetést, a fájdal­mas kétségbeesést, a határo­zott szándékot, hogy végérvé­nyesen le tud számolni ezzel az emberrel még akkor is, ha szemlyéhez számtalan boldog pillanat emléke fűzi. HUNYADY SÁNDORNAK tahin legjobb novellája a „Ba­karuhában“. Igaz, és emberi. Abban az időben jelent rr meg, amikor a polgárság legjobb szándékú írói felfedezték a népet a polgári otthonokban, mert találkozniok kellett mindenütt a kis cselédlányok­kal,­ akik egy nép szenvedését hozták be a városba, s ugyanakkor az emberség, t­isztaság, természetesség friss színeit. Igaz, Hunyady Sándor ,Nem tartozik a merész, bát­­­orhangú kritikusok közé, nem .Júricz és Ady átkait menny­­dörgi. Ha igazságtalanságot át, keze fenyegetésre rándul, aztán fáradtan lehull, a har­cos indulatokból nem lesz más, mint lemondó legyintés. Kitűnő író volt, de azt is el lehet mondani róla, hogy né­ha a mondandót feláldozta a s­­ílus oltárán, inkább írt szé­­pn, mint reálisan. Nem em­lékét akarjuk bántani­ ezzel, vak mostani túlzott rajongón­nk kell elmondani, hogy ne sejtsék- ez a kitűnő író nem szén az, akinek egy-egy­­feledt pi­lanatunkban hisz­­­ük. Mert ő is elmondhatta imna magáról, mint apja, B­­ódy Sándor, aki a 'önkínzó vaddal így ostorozza önmagát: tini kell, legelsősorban is él­­v kell, édes és lágy mesével -fulattatni az olvasót... Az ■’hatnám és elpuhult bellet­­rista győzött az elkeseredett és elszánt Tiborc fölött. A FIÚM KÉSZÍTŐI: Hubay Miklós, aki a forgató­­könyvet írta és Fehér Imre r­­endező jól tudták, hogy, ha '■sak szép mesét adnak, — az ’tevés. Így még szentimentá­­issá is alakulhatott volna a történet, émelygőssé, giccsé. Tudták, hogy meg­­kell ragad­ni a történet társadalmi reali­ hában­ tását, s akkor az egész érde­kessé válik a mai ember szá­mára is. Már a forgatókönyv megírásánál ezt tartották szem előtt, mert Hubay Miklós túl azon, hogy az eredeti hangu­latnak megfelelően írta meg a filmet, a novella egynémely utalásából olyan helyzeteket tudott teremteni, amelyek tár­sadalmilag mélyítették el az egész történetet, lehet mon­dani, így adták meg a novel­la történelmi hitelességét. Jól összefogott ez a történet, se­­hol sem részletez feleslegesen, de mindig van ideje arra, hogy egy-egy ponton megálljon és ha kell sokoldalú gazdagság­gal bemutassa a figurákat. Hymodon néhány olyan iz­galmas drámai csomópont jött létre, amelyek a cselekmény ritmikáját, előrehaladását na­gyon jól biztosítják. KÜLÖNÖSEN KÉT MOZ­ZANATRÓL lehet ezt elmon­dani — a pályaudvari búcsú­­jelenetről, amikor Vilma és Sándor találkozik a frontra induló katonákkal, köztük Vil­ma bátyjával. A másik: a be­fejező nagy jelenet, amikor Bodrogiék házában együtt ül a család Sándorral, s már tud­juk — a robbanás elkerülhe­tetlen, mindennek össze kell omlani. A jelenet azért olyan érdekes, mert két dolog ját­szódik le egyszerre: egy rop­pant dráma, amelynek tudója és résztvevője a néző, s egy teátrális szertartás, amelyet a Bodrogi-család rendez önmaga tiszteletére. A rendezés leg­főbb sajátossága az egyszerű­ség és szűkszavúság. Nem akar mindent kimondani, a szereplők ebben a filmben nem nyilatkoznak mindunta­lan. Mégis, az atmoszféra, az események logikája és sodra mindent megmagyaráz. Meg­ragadó a film lírája, s az al­kotók nem rontják kipoentí­­rozott, dekorált szózuhataggal a szituációk költőiségét. A pályaudvari jelenetben Jakab János szürke búcsúszavai erő­re kapnak a szituáció rendkí­vüliségétől — mintha egy­­hangszóró erősítené fel őket. Egyes szereplőket meg éppen azzal jellemez, hogy nem hagyja beszélni. A Bodrogi­­lány szózuhatagát csak lát­juk, hallani úgy sem lenne ér­demes. Fehér Imre, a fiatal rende­ző ezzel a filmjével a legjob­bak sorába lépett. Badal János fényképezése azért jó, mert kitűnően szol­gálja a rendező elképzelését,­­ különösen remekel a totál­­képekben. JÓL ÉRZIK MAGUKAT a színészek a filmben. Darvas Iván­­ Sándor nagy lelkiis­mereti drámáját ábrázolja ki­tűnően, s hogy nem úri csir­kefogó kalandját láthatjuk a filmen, abban az ő őszintesé­get sugárzó alakításának nagy érdeme van. Vilmát, a kis pa­­rasztlányt Bara Margit játsz­­sza. Felszabadultabb, élettel telítettebb alakítást nyújt, mint eddig bármikor. Barsi Béla egy mindannyiunk által jól ismert, a redakciók lélek­ölő robotjában elfásult, ko­pott újságíró-figurát alakít ki­tűnően. Szirtes Ádám Jakab Jánost, a leány bátyját ját­szotta — egyetlen szemvilla­nással is egész embert tudott elénk állítani. Kisebb szere­pekben Pécsi Sándor, Lázár Mária, és Balázs Samu alko­tott emlékezetest. Illés Jenő Bara Margit és Darvas Iván a Bakaruhában főszereplői Eljárás indult a giccs-ügynökök ellen Az Élet és Irodalom ápri­lis 12-i számában megjelent „Vászonra­ olajjal“ címmel Cseh Miklós cikke arról, hogy apróhirdetések útján szerve­zik selejtes giccs-képek ter­jesztését. Szeretném megkö­szönni az Élet és Irodalom se­gítségét, hogy az ilyen kárté­kony mesterkedések leleplezé­séhez hozzájárul, segítséget nyújt a Művelődésügyi Mi­nisztériumnak a képzőművé­szeti giccs-dzsungel felszámo­lásához, felhívja a közvéle­mény figyelmét ezekre a mű­vészi kártevésekre. A Minisztérium és a Képző­­művészeti Alap is felfigyelt a több lapban megjelent hirde­tésre, s a Képzőművészeti Alap bűnvádi eljárás megindí­tását kérte ,a hirdetésben sze­replő képü­gynökök elleni A hatóságok szigorú intézkedé­sére feltétlenül szükség van, miután a szabálytalanságok, törvényszegések ezen a téren az utóbbi időben elszaporod­tak. Egyes személyek, csopor­tok, képkeretező üzletek en­gedély és zsűri ellenőrzése nélkül hoznak forgalomba művészi ízlést rontó, színvonal­talan giccseket. Kérjük, hogy az Élet és Irodalom a jövőben is legyen segítségünkre az ezek ellen folytatott küzdel­münkben. MIHÁLYFI ERNŐ miniszterhelyettes * ROMÁNIÁBAN MAGYAR ÍRÓK színműveit mutatták be. A Petrozsényi Állami Román Színház Hertai Jenő „Néma le­­venté“-jét, a Ploesti Állami Színház pedig Karinthy Fri­gyes „A nagy ékszerész“ című szatíráját játssza. * MAGYAR ÍRÓK MŰVEI jelennek meg Jugoszláviában. A Testvériség-Egység Kiadó az idén már az olvasóközönség elé került Ady versesköteten­­kívül Mikszáth „Noszthy fiúját’’, Krúdy „Három király“ és Mol­nár Ferenc „A zöld huszár" cí­mű műveit adja ki. A KOLOZSVÁRI KORUNK most megjelent negyedik szá­mának szépirodalmi részéből kiemeljük Mihail Solohov, Ervin Wittstock és Alfred Margus-Sperber novelláit. A többi közlemény közül elsősor­ban Grós Károly lakás- és la­kóházépítési problémákról írt tanulmánya, Bányai László cikke a pártról és értelmiség­ről, Lengyel Ödön „Bertolt Brecht és az epikus stílus“ cí­­mű írása. Balogh Edgár cikke: Erdélyi válasz Bécsbe, Csehi Gyula valamint Széll Zsuzsa tanulmánya jelentős. Ezenkívül világgazdasági és világpolitikai jegyzetek, bőséges krónika, szemle és bírálat rovat gazda­gítja a magas színvonalú folyó­irat új számát.* KÉT NAGY ÉNEKES ön­életrajzi regénye jelent meg április végén Angliában. Az egyik mű szerzője a színpad­tól való visszavonulása óta szülőfalujában élő Benjamino Gigli, a­ másiké a világszerte ismert néger énekesnő, Ma­rian Anderson. * KÉT LENIN GYŰJTE­MÉNYT ad ki a Kossuth Ki­adó: „A munka termelékenysé­ge", s a „Demokrácia és dikta­túra”. Rövidesen megjelenik Kun Bélának „A Magyar Ta­nácsköztársaságról” című gyűj­­temén­yes kötete, amely az 1917—1919-es időszak egyik legjelentősebb dokumentuma lesz. Megvilágítja a Kommu­nisták Magyarországi Pártjá­nak a Tanácsköztársaság bu­kása utáni helyzetét és a ma­gyar proletárforradalom ta­pasztalatainak figyelembevéte­lével a feladatait. Egy régi híres könyv John Reed: „Tíz nap, amely megrengette a vilá­got” című riportregénye is megjelenik,* „FIATAL, DE NEM VI­DÁM” a címe a Times irodal­mi melléklete egyik cikkének. Berthe Grimault és Carlo Coc­­cioli új regényeinek ismerte­tése alkalmából megállapítja, hogy a fiatal nyugati írók je­lentős része pesszimista világ­szemléletű. PABLO NERUDA, a világ­hírű chilei költő és békehar­cos „La Gazetta de Chile“ címmel új irodalmi lapot in­dított. Célja „az USA szelle­mi gyarmatosítása elleni küz­delem”.* RUBENS - FESTMÉNY — 250 üVES­ KORUNÁÉRT. Az észak-svédországi Gaerle vá­roska egyik, fűszerese Stock­holmban árverésen 250 koro­náért festményt vásárolt. A svéd szakértők a festményről megállapították, hogy eredeti Rubens alkotás. A kép értéke 250 koronáról egymillióra emelkedett.* AZ AMERIKAELLENES TEVÉKENYSÉGET VIZSGÁ­LÓ BIZOTTSÁGOT pellengé­­rezi ki Felix Jackson ,,So help me god” (Isten engem úgy se­­géljen) című könyve, amely első megjelenésekor, 1955-ben nagy feltűnést keltett. A köny­vet a Bantam Books amerikai kiadó ismét megjelentette. A LENINNEK az orosz kapi­talizmus kialakításáról szóló­­ világhírű műve most jelent cí­mes, először egész terjedelmé­ben angol nyelven a londoni Lawrence & Yeishardt cég ki­adásában.* Új MAGYAR FILMEK ké­szülnek. A Láz című játékfilm — Gertler Viktor rendezése — egy fiatal magyar bányamér­nökről szól. Főszereplők: Bes­senyei Ferenc, Somló István és Hans Hamacher német filmszí­nész. A Hunnia Filmstúdióban folynak az előkészítő munkái Fábri Zoltán új filmjének, a „Bárányfelhő"-nek és a „Szi­várvány Angyalföldön“ című Máriássy filmnek. Rövidesen mindkét film forgatását, meg­kezdik. Szemes Marianne és Szemes Mihály a „Szánkó“ cí­mű nagysikerű film alkotói „Vád” címmel forgatókönyvet írtak egy törvénytelen gyer­mekről és anyjáról. A filmet Szemes Mihály rendezi. * A CSONGOR ÉS TÜNDÉT, Vörösmarty bűbájos verses színművét Romániában a ma­­rosvásárhelyi Állami Székely Színház bemutatta. ZENEÉLETÜNK Carl Orff „Carmina Burana" c. művének bemutatása Az utóbbi hónapok esemé­nyeiből mind érdekes műsorá­val, mind annak pompás elő­adásával kiemelkedett a Buda­pesti Kórus és a Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar kon­certje a Zeneakadémián. A műsor számai közül is nagy várakozás előzte meg Carl Orff „Carmina Burana” című szerzeményének első budapesti bemutatását. Orff az új né­met zeneirodalomnak egyik legjelentősebb képviselője, szá­mos sikeres alkotásáról tudunk (közöttük elterjedt pedagógiai művekről, régi zenék stílusos átiratairól), de nálunk eddig jóformán csak a neve volt is­mert. Az éppen húsz évvel ez­előtt komponált Carmina Bu­­ranának is ezideig csupán a hírét — igaz, hogy jó hírét — hallottuk. A XIII. századból származik egyik bajorországi kolostorban talált versesgyűjtemény-kódex. Ez a gyűjtemény a középkori német irodalomtörténetnek fontos emlékeit őrizte meg. Szerzetesek, vándordiákok ír­ták latin, délnémet ó-francia nyelven kizárólag világi témá­jú verseit. Van ezekben a rí­mes, népies versekben gyön­géd líra, de túlnyomó többsé­gükben a jóízű humor, vaskos komikum az uralkodó hangu­lat. Mulatságos, csúfolódó pa­ródiák, gúnydalok a versek nagy része. Hogy tartalmukról képet ad­junk, idézünk néhány szemel­vényt Romhányi József ügyes, leleményes átköltésébőől. (A hangversenyen természetesen eredeti nyelven énekelték a szövegeket.) Pl. az egyik vers magyarul igy szól: „Én hattyú voltam, az bíz" én, — és úsz­tam tündér-tó vizén, — De lám, a kukta nyársra tűz, — pirosra süt a nyalka tűz. — Mint sült ludat, egy száj be­fal. — Ő jajt Ez lesz a hattyú­dal!" — Egy másik: „A kocsma népe víg sereg, nagy Bacchus istené, — Ha zeng a kedv, az áldomás, a fal is zeng belé. — Kupát űrit a társaság a bátor szívekért, — a holtakért, barátokért, a jám­bor hívekért, — rossz lányo­kért s a szüzeikért. Mind­egy, ha bármi ok, — csak telt ku­pával, tétlenül ne kelljen vár­­niok.” — Ismét egy másik: 5.Apót vagyok, a sok henye, — víg borbarátnak perjele. — A kocka perdül, pénz forog, — a vesztes jajául, felzokog.” . Vagy egyik a borsosak kö­zül: „Csókkal az ajk az ajkat fürössze, — mélytüzű nászban forrjatok, össze. — Csóktalan éjen hervad a lány. — Ó, szo­morú sors, árva magány!” De vannak ennél is csípő­sebbek ... A középkori vilá­giasság lefojtott örömei tör­nek utat bennük. Orff kantátáját vegyes kar­ra (benne gyermek­kart is al­kalmazva) nagyzenekarra, há­rom szólóhangra (szoprán, te­nor, bariton) írta. Elképzelése szerint szcenikus kantáta a mű, mert pantomimikus szín­padi játék járul a zenéhez. De úgy mint itt most nálunk is — sok helyen — színpadi já­ték nélkül oratóriumszerűen adják elő. Így is nagy hatást ér el, mert Orff szellemesen, kifogyhatatlan ötletességgel dolgozta fel zenei anyagát. Ez hol gregórián zenét, hol tán­cos muzsikát idéz. Érzelmes melódiák váltakoznak pattogó ritmusokkal, s szimfónikus ré­szek kórusokkal, szólókkal, együttesekkel. Halk, lágy dal­lamokat követnek harsány ré­szek éles ritmusokkal, lendü­letes felfokozásokkal. Mind­végig változatos, érdekfeszítő alkotás, pillanatra sem válik terjengőssé. Harmónia­világa egyszerű, népdalszerű, viszont szinte raffináltan használja fel és gazdag hangszereléssel al­kalmazza a nagy zenekar min­den színező eszközét. A három tételre tagolt mű első része a tavaszról szól, a másodiknak ,,A kocsmában” a címe, míg a harmadik a szerelmet énekli. Az előadás minden dicséret­re érdemes , produkciója vala­mennyi közreműködőjének: Forrai Miklósnak, a példásan betanító és biztos kézzel mű­vészien vezénylő karnagynak, a skórusnak (Andor Ilona gyer­mek­karának is), a zene­karnak, magánénekeseknek: Gyurkovits Máriának, Réti Jó­zsefnek, Bende Zsoltnak. Lát­szott, hallatszott, hogy szíve­sen kedvvel teljesítik igényes, de hálós feladatukat. És hogy milyen eredménnyel, azt a sok taps, lelkes ünneplés mutatta. Az est első felében Johann Joseph Fux: „Concentus Mu­­sicoinstrumentalis” című 1701- ből származó zenekari szvitjé­ből került bemutatásra néhány tétel és Farkas Ferenc „Szent János 'kútja".' című lirikus kantátáját, egyik legértéke­sebb szerzeményét adták elő szintén szépen kidolgozott elő­adásban, sikeresen. Péterfi István Élet és Irodalom Főszerkesztő: Bölöni György Szerkesztőség Bp. VI. Gorkij fasor 10. Telefon: 425-545. Kiadásért felel a Lapkiadó V. Igazgatója. Bp. VII. Lenin krt. 9-11. Telefon: 221-285. Megjelenik minden második pénteken. Egyes szám ára: Ft 2.- Előfizetés negyed évre Ft 12.- fél évre Ft. 24.- Megrendel­hető bármely postahivatalnál. 61 210 számú csekkszámlaszámon. Kéziratokat nem őrzü­nk meg és nem küldünk vissza. Külföldön terjeszti a KULTÚRA Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat. Budapest, VI., Magyar Ifjúság útja 21. Telefon 429-760. vagy a KULTÚRA külföldi képviseletei Szikra Lapnyomda F. v.: Kulcsár Mihály VÍZSZINTES: 1. Az idézet első része. 15. Há­­zasság, németül. 18. Elutasító vá­lasz a „melyiket a kettő közül?” kérdésre. 19. A kémény mellett lakik. 20. Vissza: gazdag bánya­ér. 21. Híres magyar labdarúgó volt. 23. Mutatószó. 24. Erről ráis­merek! 25. Királyi szék. 27. Név­utó. 29. Hordódugó. 32. Argon pá­ratlan betűi. 34. Az idézet harma­dik része. 37. Félig megy (!) 38. Földet lázít. 38. Vágóeszköz. 40. LNP. 41. A 26-os és a 25-ös koc­kába kerülő betű. 42. Négyízben volt japán miniszterelnök. 44. Fed, takar. 45. A magyar alumínium­­ipar központja. 46. A macska­félék egyik családja. 48. Október 20-án van a nevenapja. 50. Száj­nár —Tóth Béla szállóige­gyűjteménye. 52. Tanintézet. 53. Per aspera ad . .. 54. Vissza, os­toba. 55. A budapesti Lánchíd épí­tője. 58. Visszaver (!) 59. Lágyan „masszírozók”. 62. Vereséget szen­ved. 64. Betű, kiejtve. 65. Névelők. 67. „Akinek a ...” — németül. 68. Menyegző. 71. Jassz szó. 73. Falu a volt Zemplén vármegyében. 75. Klasszikus rövidítés (Romano­­rum imperator semper Augustus). 76. Névelővel: „rab” Jókai-alak. 78. Légüres tér. 80. Ami nem meg­egyező. 82. Vissza: görög város Epirusban. 83 Névelővel: európai főváros. 84. Ilyen a falevél. 85. Pózna. 86. Dandár, páratlan betűi. 87. Nagy Péter. 88. S a többi. 90. Herceg (ékezethiány). 91. Haszná­lom a fogaimat. 92. Kereskedelmi Törvény. 93. Az Akaba-öböl (Vö­rös-tenger) ókori, latin neve. 96. Kanapé egyik fele. 97. A kén szí­ne. 98. Lóverseny-műszó. 99. Sza­vak. 100. Leánybecenév. 102. YPK. 104. Éppen hogy. 106. Olasz zenei műszó, (élénken). 107. Ezekkel­­ tisztítják télen az eltorlaszolt (vá­rosi) utakat. 110. Francia étkezési kifejezés (könnyű fogás, általá­ban édes tészta). 112 Mátka. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet második része. 2. „Fű és fa” kilátásba helyezése (ékezethiány). 3. Népszerű mű­anyag. 4. Francia leány (Raymon­de), aki 1950-ben egy hadianyagot szállító vonat elé vetette magát, hogy megállítsa. 5. Iktatva, rövidí­tése. 6. A germanium vegyjele. 7. A Balatonban van (!) 8. Visz­­szaszúrsz (!) 9. Lánc, németül. 10. Liége mássalhangzói. 11. Törvény, franciául. 12. „Elszekírozó”. 13. A leesés, odaütődés hangját utánzó szó. 14. Fél Idea. 15. Férfinév. 16. Férj és feleség. 17. Toldi kiváló­sága volt. 22. Az idézet negyedik része. 26. Válaszol. 28. Fordított ábécérészlet. 30. Olaj angolul. 31. Finom kocsonya. 33. Az idézet ötödik része. 35. Romlott tojás. 36. Maszk. 43. Zúdíts! 45. Névelővel, közlekedési vonal. 47. A hegy le­ve. 49. Egykori zsupánság Dalmá­ciában (DRID) 50. Olasz versfor­ma. 51. Hass,. .. gyarapíts! 52. Iskolás­ füzet. 54. Szántóföld, la­tinul. 56. Verdi remekműve. 57. Ilyen a ponyvaregény. 60. Hegy­csúcs. 61. Kolduló szerzetesrend. 63. Rusztikus. 66. Felszolgáló egy mekkai kávéházban (!) 69. Előko­tor a földből. 70. Falu Szabolcs- Szatmár megyében. 72. Jég, ango­lul. 74. Az utolsó görög betű. 77. Finom papírfajta. 79. Szereplő a „Quo vadis” c. regényben. 81. Perzsiái. 82. Madárjós az ókori Rómában. 85. Szerb. 89. Éjjeli mu­lató. — idegenesen. 90. Letétele többnyire ünnepélyes keretek kö­zött történik. 91. Olasz Adria-ki­­kötő. 94. Falu Hajdú-Bihar me­gyében. 95. Lerakat. 96. Névelővel, nyílás a ruháig. 99. Férfinév (fölös ékezettel). 100. AZ ökör nya­kát húzza. 101. Szülő. 103. A kar folytatása. 105. GTP. 106. Nem­zed meg. 108. Vissza­­állóvíz. 109. Kína mássalhangzó), in: Fedd. (Fenyesy Antal) MEGFEJTÉS A 4. SZÁMBÓL: Egy szép napos délelőttön, úgy az óra tájban, miután felizabálta magát rizzsel és hússal, meg fog repedni. Ez áll a csillagokban. , JUTALMAZOTT­AK: Füst Milán: Go’drágel Ef-*'m kalandjai című, névre dedikált könyvét nyerték: 1. M. Herczeg Ibolya, Bp., XI., Forgalmi u. F/3. ép. 2. Nádasdy András, Rudabánya, Betonútépítő Vállalat. 3. Bayer Brigitta, Bp., X., Ceglédi út 5—7.. 6. ép. 210. 4. Dr. Aczél László, Pécs, Tettye utca 53. 5. Vély József, Gyula, Damjanich u. 14. 6. Márkus Zol­tán Somlóvásárhely. 7. Balló Ká­roly egy. hallgató. Debrecen, Agárdy u. 17. 8. Lomniczi Béla, Epáti puszta, Bp. Kisbér. 9. Kovács Józsefné, Sárvár, Cukorgyár. 10. Váray Tibor honvéd, Bp.­Háros, XXII.. Postafiók, 5432. fő . VAN-E KÜLÖNBSÉG az EMBER és a SZAMÁR között? Ki tudja? Ez nagyon nehéz kérdés! Valamicske hasonlóság mindenesetre van. Ez biztos. Legalábbis a Csámpás nevű szamár esetében. De átadjuk a szót Fekete Istvánnak: Csámpásnak külön helye van az akolban elkerítve, hogy ne mászkáljon éjnek idején, mert még rálép valamelyik bárányra. Itt van a tartalék széna is, tehát ehet, amennyit akar. Éppen ezért nem kell neki a széna, s ebben ha­­sonlít is valamelyest az emberhez. (A filozofikus folytatás: 1. vízszintes, 1. függőleges, 34. vízszintes, 22. és 33. függőleges.) A rejtvény öt sorában elrejtett bölcselke­dés megfejtését kérjük beküldeni. Határidő: 1957. május 17. A megfejtők között Fekete István „Bo­gáncs” című regényéből 10 példányt sorsolunk ki — az író névre szóló dedikációjával. TABI LÁSZLÓ: VÍGJÁTÉKI Dobokai Ernő a bal kettes kulissza mö­gött állt fekete ruhá­ban, fehér arccal. Tő­le néhány lépésnyire a reflektorok szikrá­zó fényében csillogott a színpad, azazhogy Gyenes Gábor laká­sának elegáns szalon­ja. Pusztai György játszotta Gyenest, ez a népszerű társalgási színművész, s e per­cekben éppen az első felvonás harmadik jelenete ment, amely­ben élesre köszörült dialógusokban adja tudtára Kemene­s Évának: túlságosan szereti ahhoz, hogy nőül vehesse. Évát Borsai­ Ilona alakítot­ta, a Magyar Népköz­társaság legvonzóbb színésznője. Kettejük jelenete a próbákon fergeteges siker volt. Dobokai megesküdött magában, hogy ha a közönség ennél a­ je­lenetnél nem kezd nevetni, kitántorog a hűvös és sötét elő­csarnokba, és hideg vasat merít keblébe. A közönség azonban meg sem nyikkant. Vihogás, nevetés, he­­herészés, de még csak egy csendes mo­soly sem hallatszott. Dobokai jól tudta, hogy elveszett, „Bu­meráng” című vígjá­téka, amelyet fél évig írt s további fél éven át­­ újraírt, megbu­kott. Kinézett a kulissza vászonfalán ügyesen elhelyezett forintos nagyságú lyukon, le a nézőtérre. Csak az el­ső sorokig jutott el a színpadi világítás fé­nye, de ez elég volt. Komoly, sőt komor arcokat látott Dobo­kai, elegáns nőket és simára borotvált fér­fiakat, akik vala­mennyien nagy figye­lemmel­­kísérték a színpadon történte­ket, de olyan arccal ültek ott, mint — mondjuk — az autó­buszban ül az ember, ha a kalauz éppen nem viccel. Egy so­vány, bajuszos férfi a mellette ülő fiatal nő kezére tette a kezét s oldalt fordította a fe­jét. A nő — nyilván a menyasszonya —a feléje fordult és ked­ves mosollyal hálálta meg a figyelmet. Az­tán mindketten újra a színpadot nézték, teljesen kifejezéste­len tekintettel. Dobo­kai bőgni szeretett volna és arra gon­dolt, hogy bemegy a színpadra, ahol Pusz­tai és Borsai küzd a részvétl­enség árja ellen ,amely már a szájukig ér­ szóval,­ hogy bemegy a szín­padra és térdre esve rimánkodik egy ne­vetésért. De persze nem ment. Utolsó re­ménye az volt, hogy a jelenet rövidesen Pusztai rendkívül szellemes monológjá­hoz ér, amelyben be­bizonyítja, hogy a hitvesi hűség nem egyéb, mint önzés , s ezt a monológot Márgai Sanyi belépő­je szakítja félbe. Márgaié, az ellenáll­hatatlan komikusé, ciki a tetejébe még horgászöltözékben lép színpadra. Dobo­kai megesküdött, hogy ha a nézőtér elv­nél a pontnál is néma marad, kitántorog a hűvös és sötét elő­­csarnokba és hideg vasat merít keblébe. Mégiscsak. Márgai már ott ál­­lott mellette, fülelve a végszót, amelyre be kell lépnie. Dobokai úgy nézett rá, mint egy megvert kutya. A komikus fölénye­sen higgadt volt, ő mindig biztosra ment. És pláne ez a hosszú horgászbot. Ziccer. Pusztai olyan ér­zéssel mondta ki a végszót, mint aki ere­jének éppen a vécé­re érve­ éri el a víz vártját, , hogy nyo­morult életét meg­mentse. Márgai nagy svunggal berobbant a színpadra. Tisztelet­­teljes csend fogadta. Dobókat megtöröl­te verejtékező hom­lokát és kitántorgott a hűvös és sötét elő­csarnokba, hogy el­szívjon egy cigaret­tát. Itt találkozott velem, aki hasonló teendőimet végeztem.­­ — Nagy siker van, Ernő... — mond­tam szemérmetlenül, de mi az ördö­göt mondhattam vol­na egyebet? Nekem is mindig ezt mondo­gatják s én sohasem veszem zokon. Nem lehet mást mondani, nem is kell. Nem méltatott vá­laszra, csak kezet szorítottunk. Ittunk egy nagyon rossz fe­ketét, aztán megszó­lalt: — Mért sétálsz itt kint? — Mert az első fel­vonást már láttam a főpróbán, hiszen tu­dod. — Mit szólsz ehhez az állati bukáshoz? «— Ne viccelj, Ernő. Nagy siker van. Mintha meg sem hallotta volna. Felült a ruhatár pultjára és beszélni kezdett.­ ­ — Tudod kérlek, az a mi tragédiánk, hogy vígjátékokat írunk. — Sose legyen na­gyobb bajunk, Emő­kém! — A napokban vé­gigültem ennek a te­hetségtelen Hudász Lajosnak az új­ szín­művét. A nézőtér ugyanolyan néma volt, mint ez itt ma. De ez a némaság Hu­­dásznak nem jelen­tett bukást, mint ne­kem. Ha egy vígjá­ték közönsége néma, az katasztrófa. Ha egy színmű közönsé­ge néma, az nem tesz semmit. A megrendü­lés ugyanolyan szót­­lan és hangtalan, mint az unalom. Egy S­hakespeare-tragé­diát a közönség épp úgy némán néz végig, mint egy Hadász­­színművet. Ebből pe­dig az következik, hogy én már az első felvonás közepén megbuktam. Hudász viszont nyugodt lé­lekkel térhet nyugo­vóra: ki tudja kide­ríteni,­ hogy mi ment végbe a nézőkben? Szomorú arccal jön ki a néző Hudásztól: a hős sorsán ren­dült-e meg, vagy a jegy árát sajnálja? Csak ő tudja. Szom­o­­rú arccal jön ki a­­néző Dobokaitól: nincs vita, megbuk­tam. Hudász leku­­kucskál a nézőtérre, s elégedetten dörzsöli a kezét: senki sem ne­vet, nagy siker! Én lekukucskálok a né­zőtérre s szeretném főbelőni magam: sen­­ki sem nevet, csúfos bukás. Hát nem két­ségbeejtő ez? Átko­zott vaksors! Ha az emberek unalmuk­ban nevetnének, vagy bárminő más hangot hallatnának, s jóked­vükben hallgatnának, Hodász lenne lelep­lezve már az első fel­­vonás közepén és nem én. Olyan savanyú arc­­cal nézett maga elé, hogy elhatároztam: lelket öntök belé. — Emőkém —­ mondtam —, te most ! ideges vagy s ki­csinyled a sikert. De két felvonás még­­ hátra van! Csüggedten legyin­tett: — Ezt magyarázd Hadásznak. Ha egy vígjáték első felvo­nása megbukott, meg­­bukott az egész. De Hadász nem bukhat meg már az első fel­vonásban, ergo ő leg­rosszabb esetben is tiszta lappal indult a másodikban. Szá­momra nincs halasz­tás, nekem azonnal bizonyítanom kell, nálam azonnal kide­rül minden. A siker­telen vígjáték: szá­nalmas erőlködés. A sikertelen színmű: fi­gyelemreméltó iro­dalmi kísérlet. Egy frászt írok én legkö­zelebb, nem vígjáté­kot! Taps csattant fel bent a nézőtéren, gyorsan besiettünk. A szereplők fáradtan hajolgattak a füg­göny előtt. A közön­ség tapssal jutalmaz­ta bátor helytállásu­kat. A taps nem volt túlságosan tömör, de taps volt s eltartott egy darabig. Dobokai rámnézett: van még remény? — ez volt a riadt tekintetében. — Nagy siker van, Ernő... — mondtam és megszorítottam a kezét. Láttam rajta, hogy jólesik szegény­nek.

Next