Élet és Irodalom, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-06 / 1. szám

Élet és Irodalom VI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA 1962. JANUAR 6. PASSUTH LÁSZLÓ: r Ai Európai Iróköiösség összejövetelén PÁRIZSI LEVEL Bozsik István: Tanulmányáéi Karácsonyi dekorációk közt kiska bábban sétálnak a ta­vaszi télben a Champs Ely­­sées-n, a város jórészt meg­szabadult az idegenektől, sa­ját ünnepére öltözködik. A re­pülőút néhány órája túl rö­vid ahhoz, hogy előkészítse a belső és külső változást Fe­rihegy és az Invalides autó­buszkikötője iközött. Még otthon vagyok s már megper­dül a szálló forgóajtaja: is­merős Comes-arcok, a hall­ban már működik a „szerve­zet’“, kezdődik a delegátus­szerep. Magunk között még min­dig csodának tartjuk, hogy egy adott estére a kontinens huszonnyolc országából meg­érkezik egy ember és ma­gával hozza mikrokozmoszá­nak dolgait. A találkozásnak a régi ismerősök között kiala­kult a rituáléja, sűrű már az egyébként szokatlan francia „te” is. Közös élményeink, emlékeink gyűltek fel, el­múlt beszélgetések íze, apró, lokális emberszólások, tájé­kozódás az idegen környezet­ben. Hiszen csak Taráién, a francia szekció vezetője él itthon, Párizsban. Az Európai tróközössrg ed­digi össze jöveteleire sz, pontosabban, római stílus ér. hangulat nyomta rá bélye­gét. Francia földön érezzük talán először, hogy valóban nemzetközi a szervezetünk, melyet a genius loci megszé­pít, de mégsem determinál egészen. Az elnöklő Andre Chamson. diplomatikus pon­tossága, fogalmazásának kis­sé ironikus gall tisztasága ez alkalommal talán még zár­tabb közösséggé kovácsolja VÁRKONYl NAGY BÉLA: Free Samoa! Egyhangú 1962. január lenségét. ENSZ-határozat: Nyugat-Samoa elsejével elnyerte teljes függet-A remény szavai megizmosodnak bennem, csattognak, mint a pálmák bőrlevelei: a gyarmati rabság hosszú láncából kiszakadt egy parányi szem! s most ott villog a trópusi égen, a Nagy óceán kellős közepén; olyan mint egy mágneses csillag, mint egy magasba-röppent paradicsommadár, mely napközeibe hívja társait. Free Samoa! Vadgyümölcs-illatú bőség hazája, ahol piros szirmokkal virágzik az akác, és kőhajtásnyira a kerek fűkunyihóktól láng-sörte,jű kis vadmalacok legelnek, s a titokzatos ősbozótban nincs egyetlen dühödt ragadozó, nincsenek vámpírok, keselyük, sziszegve-támadó hüllők, — csak béke van! és mindennapos szüret, s fesztelen vendégbarátság, mely a dolgos hétköznapokat tánccal fűszerezi az estben. Free Samoa! Most leperegnek rólad a rabság gondjai! Az igába hajtott alázat, amit nyakadba varrtak a parafa-sisakos jövevények; felszegett fejjel járhatsz a kikötőkben, tied a gyöngy-szemű strand, ahonnan kitiltott a részvény-kuponos urak fanyar mosolya! — Ezentúl te szabsz törvényt a halszemű sápszedőknek, s te szabod meg a munka bérét a bányákban s az ültetvényeken! T' adsz engedélyt a letelepedésre, i a tárházak Krőzusai! gnyílnak a börtönök kapui! >hetnek a száműzött lázadók, harcos unokái. — Free Samoa! Lám, hozzád is elért az új időik friss szélzúgás« az ember-mosolyú szél! amely átsiklik a zátonyok, nyílásán, elsöpri az ágyútalpakat és fészket rak minden kis laguna föiött. . . Szeretnék most ott lenni köztetek! Tisztelegnék az újzélandi flottának, amint elvonul Apia alól a gyámság rosszemlékű málháival. Húszezer mérföld választ el tőletek, (lökhajtáses repülőn is legalább három nap) de lélekben veletek vagyok, egy pálmafa lombkoronájában ülök s látom Samoa ifjúságát, a büszkén-menetelő fiúkat, hogy feszül mellük bronzfényű izompámája: lándzsájuk hegyén viszik a felkelő Napot! S látom tündérszép lányaidat, jázmint fonnak lobogó bajukba, koszorút kötnek piros és sárga hibiszkuszból. s készülnek az ünnepi táncra. Ó, ez nem a varieté-görlök hula-hulája! Szentebb vigalomra hívnak most a dobok: a szabadság ritmusa pezseg ebben a táncban. - az égövek nagykorúsága! Látom a fellobogózott házakat, csillog a virággal teleszórt korallföveny, kinn a nyílt tengeren banánfaágak lobognak a szélben: jönnek a távoli szigetek küldöttei. Tahiti, Tonga, s a Fidzsik fölajzott népe! Ujjong az óceán és dalol! — Free Samoa! — kiáltom én is, egy pálmafa lombkoronájában ülök, tízezer isten tápászkodik a berkek alján, s látom, alhogy a zöldszemű aréna bércein lángot vetnek körülöttem a szabadság örömtüzei. azokat, akik körülülik „egész Európa” kerek asztalát. Leg­északibb, az izlandi Daxness, legdélibb a görög Novas, leg­fiatalabb a barcelonai Castel. let. Üj arc a lengyel Brezá, a nálunk nemrég megjelent Bronzkapu szerzője. Az íre­ket, belgákat és portugálokat hölgyek képviselik. Az árnyék : nincs közöt­tünk Angioletti. Lányának, Paolának, a Comes kedves titkárnőjének könnyben úszik szeme, amikor Vigorelli meg­kezdi az emlékmondatokat. Még mindenkiben nagyon friss az első elnök emléke, élő még sugárzó tekintete, fájdal­masan szép mosolya, halk hangja, lekötelező kedvessé­ge. Az ülés előtti este a Comes­­kulisszák tarka világa; tu­lajdonképpen akkor „dőlnek el” a lényeges kérdések. Meg kell egyezni az új elnök sze­mélyében. akit majd megvá­lás/.!, következő közgyűlés. Chí .som — akire sokan gon­doltunk — olasz elnököt tart szükségesnek, legalábbis még egy következő tisztújításig. Így már az első percekben fel­hangzik TJngaretti neve. * A sülér em álasiáó­tesiülel. 'mégis mindenki tud­ja, hogy e szűikebb közösség­ben történnek meg a lénye­ges döntések. Mindenki szí­vesen fogadja a nagy olasz köl tő jelölését, elhangzik Bazsan részéről is a „nihil obstat”. Ungaretti: poeta doc­tus, úgy emlékezem rá, mint a világ dolgai fölött libegő bölcs öregemberre. A Comes vezetői azt szeret­nék, ha a szervezet valami­lyen „födenációvá” formálód­nék: az egyes nemzett szek­ciók önálló életet kezdené­nek élni; a francia Comes­­tagozat az összejövetel meg­szervezésével erre igen jó példát mutatott. A jövő köz­gyűlés után majd számban majdnem harmadára zsugo­rodik a tanács, a választan­dó harmadik alelnök (aligha­nem Laxness) az északiakat képviseli majd s ugyanakkor előtérbe lépnek az országos szekciók. Oj tagjelölések. Nevek hul­lanak: szovjet, sipanyol, né­met, lengyel írók. A franciák Cocteau belépését jelentik be, ezt megtapsolják. A Comes­­nek már körülbelül ezer tag­ja van. Bejelentik a közös­ség új székhelyét is: Firenzé­ben „Európai Egyetem’• ala­kult, Itália ebben a városban óhajtja összpontosítani a nem­zetközi kulturális szervezete­ket. A Comes így egy nagy Medici-kori villát kapott re­zidenciául, mely elég tágas arra, hogy otthont is nyújt­son külföldi Comes-tagoknak. Bővül a „Vacances en Italie" mozgalom is: a Comes olasz üdülőhelyek jóvoltából 1962-ben már talán száz tag­ját is el tudja helyezni, két­hetes „beutalásokban”. Vi­gorelli kéri, hogy más orszá­gok szervezetei is csatlakoz­zanak az akcióhoz. Görög, bolgár és lengyel meghívások után felhangzik Szigliget és a Balaton neve. (Folytatás a 2. oldalon.) ' A TARTALOMBÓL: Bor Ambrus és Tabák András elbeszélése Komlós Aladár: Radnóti olvasása közben Győré Imre Komját Aladárról Devecseri Gábor Somlyó Zoltánról Kiss Lajos: Hozzászólás a parasztábrázolás vitájához Cseres Tibor, Kardos László, Lovászy Márton és Tolnai Gábor cikke Berda József, Károlyi Amy, Kónya Lajos, Vajthó László, Várkonyi Nagy Béla, Vas István és mások verse íróvendégeink: Demostene Botez, Dumitru Corbea, Létay Lajos és Aurel Rau verse Mai témát - a mai élethez méltó eszközökkel A Szovjet írószövetség vezetőségének plenáris ülése December második felében plenáris ülést tartott a Szovjet írószövetség vezetősége; meg­vitatták az SZKP XXII. kong­resszusának tanulságait. A plenum egyúttal új titkár­ságot is választott. A 28 tagú titkárság képviseli a Szovjet­unió valamennyi köztársasá­gában élő írókat. Első titkár­nak Konsztantym F egy int vá­lasztották meg. Az első, s talán a legjellem­zőbb tényező, ami Konsztan­­tyin Fegyin megnyitójából, Georgij Markov referátumá­ból, s a több napig tartó, szer­teágazó vita anyagából legin­kább szemünkbe tűnik, a j megnövekedett igényesség s ennek következtében az eredmények elismerése mel­lett — csaknem valamennyi felszólalásban újra és újra visszatérő elégedetlenség az irodalmi művek zömének je­lenlegi színvonalával. Szinte az egész tanácskozás mottó­jául is beillenének A. Timo­­nyen karéliai író szavai; eze­ket mondotta: „Nem értek egyet azzal, hogy most köny­­nyebb írni. Nehezebb, de több örömet okoz.” Georgij Markov referátumá­ban rámutatott arra a fejlő­désre, amely a szovjet iro­dalomban, különösen a XX. kongresszus óta tapasztalható. Ö is elmondotta, hogy a XX. kongresszus tanulságainak fel­dolgozása a szovjet irodalom­ban nem ment egyszerűen, nem történt hibák és tévedé­sek nélkül. „Ezek a hibák — hangsúlyozta Markov — nagy tanulságul szolgálnak szá­munkra a jelenben és a jövőre nézve is." A szovjet irodalomnak az utóbbi években elért nagy eredményeit — mondotta Mar­kov — méltóképpen reprezen­tálják az olyan művek, mint a Feltört ugar második része. Tvardovszkíj poémája, az Egy­re messzebb, vagy Juhan Smuul Déli jégmezőkön cím­mel kiadott délsarki útinapló­ja. S a fejlődést sok író mű­vészi útjának ívelése is bizo­nyítja. Példaként megemlítet­te Nyikolájeva írói fejlődését az Aratástól az Űtközbenig. Jelizar Malcev útját a Szívvel­­lélekkeltől a Térj be minden házba című új regényéig, Bu­­bennovét a Fehér nyírfától a Sas~sztyeppéig, Konsztantyin Szimonovét a Fegyvertársaktól az Élők és holtakig stb. „S mégis, mi, írók, nagyon elége­detlenek vagyunk munkánk eredményeivel — mondotta. — Ez az elégedetlenség nem a nihilizmusnak valamiféle újabb rohama, nem is kispol­gári ingadozás. Egészen más­ról ixin itt szó. Mégpedig ar­ról, hogy az irodalomban — beleértve prózát, költészetet, drámaírást is — nem sikerült méltóképpen megörökíteni a; nép életéi, nem elkerült iga­zán magas művészi színvona­lon ábrázolni a népi típusok­nak azt a változatosságát és gazdagságát, amely a mai szovjet életben tapasztalható.” Markov és mások is több­ször beszéltek az életismeret nem kielégítő voltáról, és szó­vá tették a mesterségbeli tu­dás, a műgond fogyatékosságait is. Sok íróra van még káros hatással a gon­dolkodásmód bizonyos meg­­kövesedettsége — hangoztat­ták. — Gyakran találkozunk mai témákról szóló művekben olyan konfliktusokkal, és olyan hősökkel, amelyek, illetve akik tulajdonképpen a harmincas években voltak valóságosak. (Ebben a hibában marasztal­ták el legtöbben Kocsetovnak a plénumon ismét igen élesen bírált új regényét is.) Sem az élet vizsgálatában, sem művészi visszatükröződé­sében nem kielégitőek ma már a régi módszerek — mutattak rá többen. A szovjet élet na­gyot változott, a szovjet ember nagyot fejlődött. Nagy baj ezért, ha az író csakis régi, be­gyakorolt, rutinná vált mód­szereivel közelíti meg a mai életet. „Gyakran csak az ered­ményt nézzük — mondotta Markov —. az emberi erőfe­szítések gyümölcsét. S ezért a művekben van fény, és van ragyogás, de hiányzik belőlük a munka költészete, nem mu­tatják meg a nehézségek és el­lentmondások leküzdésének pátoszát, az emberek örömeit, gondolatait és bánatait. Hoz­zászoktunk ahhoz, hogy meg­könnyítsük magunknak a munkát. Gyakran gondoljuk: elég. ha egy ember munkájá­nak eredményei nagyok és ér­dekesek, s ha megmutatjuk ezeket az eredményeket — már készen is van kortársunk művészi alakja. Ezzel mintegy háttérbe szorítjuk az irodalom legfőbb feladatát, az emberi sorsoknak, az emberek fejlő­désének kutatását, az emberi (Folytatás a 2. oldalon.) ÁRA: 1.50 FT

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék