Élet és Irodalom, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-06 / 1. szám
Élet és Irodalom VI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE HETILAPJA 1962. JANUÁR 6. VÁRKONYI NAGY BÉLA: A remény szavai megizmosodnak bennem, csattognak, mint a pálmák bőrlevelei: a gyarmati rabság hosszú láncából kiszakadt egy parányi szem,s most ott villog a trópusi égen, a Nagy óceán kellős közepén; olyan mint egy mágneses csillag, mint egy magasba röppent paradicsommadár, mely napközelbe hívja társait. Free Samoa! Vadgyümölcs-illatú bőség hazája, ahol piros szirmokkal virágzik az akác, és kőhajtásnyira a kerek fűkunyihóktól lángsörte,jó kis vadmalacok legelnek, s a titokzatos ősbozótban nincs egyetlen dühödt ragadozó, nincsenek vámpírok, keselyűk, sziszegve-támadó hüllők, — csak béke van! és mindennapos szüret, s fesztelen vendégbarátság, mely a dolgos hétköznapokat tánccal fűszerezi az estben. Free Samoa! Most leperegnek rólad a rabság gondjai! Az igába hajtott alázat, amit nyakadba varrtak a parafa-sisakos jövevények, felszegett fejjel járhatsz a kikötőkben, tied a gyöngyszemű strand, ahonnan kitiltott a részvény-kuponos urak fanyar mosolya! — Ezentúl te szabsz törvényt a halszemű sápszedőknek, s te szabod meg a munka bérét a bányákban s az ültetvényeken! Te adsz engedélyt a letelepedésre, s a tárházak Krőzusai!g nyílnak a börtönök kapui!öhetnek a száműzött lázadók, harcos unokái. — Free Samoa! Lám, hozzád is elért az új időik friss szélzúgása az ember mosolyú szél! amely átsiklik a zátonyok, nyílásán, elsöpri az ágyútalpakat és fészket rak minden kis laguna fölött. . . Szeretnék most ott lenni köztetek! Tisztelegnék az újzélandi flottának, amint elvonul Apja alól a gyámság rosszemlékű málháival. Húszezer mérföld választ el tőletek, (lökhajtásos repülőn is legalább három nap) de lélekben veletek vagyok, egy pálmafa lombkoronájában ülök s látom Samoa ifjúságát, a büszkén menetelő fiúkat, hogy feszül mellük bronzfényű izompárnája: lándzsájuk hegyén viszik a felkelő Napot! S látom tündérszép lányaidat, jázmint fonnak lobogó hajukba, koszorút kötnek piros és sárga hibiszkuszból, s készülnek az ünnepi táncra. Ó, ez nem a varieté-görlök hula-hulája! Szentebb vigalomra hívnak most a dobok: a szabadság ritmusa pezseg ebben a táncban, az égövek nagykorúsága! Látom a fellobogózott házakat, csillog a virággal teleszórt korallföveny, kinn a nyílt tengeren banánfaágak lobognak a szélben, jönnek a távoli szigetek küldöttei. Tahiti, Tonga, s a Fidzsik fölajzott népe! Ujjong az óceán és dalol! — Free Samoa! — kiáltom én is, egy pálmafa lombkoronájában ülök, tízezer isten tápászkodik a berkek alján, s látom, ahogy a zöldszemű aréna bércein lángot vetnek körülöttem a szabadság örömtüzei. Free Samoa! Egyhangú 1962. január fenségét. ENSZ-határozat: Nyugat-Samoa elsejével elnyerte teljes függet- PASSUTH LÁSZLÓ: Ai Európai Íróközösség összejövetelén PÁRIZSI LEVÉL Mai témát a mai élethez méltó eszközökkel A Szovjet írószövetség vezetőségének plenáris ülése Karácsonyi dekorációk közt kiskabábban sétálnak a tavaszi télben a Champs Elysées-n, a város jórészt megszabadult az idegenektől, saját ünnepére öltözködik. A repülőút néhány órája túl rövid ahhoz, hogy előkészítse a belső és külső változást Ferihegy és az Invalides autóbuszkikötőjei között. Még otthon vagyok s már megperdül a szálló forgóajtaja: ismerős Comes-arcok, a hallban már működik a „szervezet“, kezdődik a delegátusszerep. Magunk között még mindig csodának tartjuk, hogy egy adott estére a kontinens huszonnyolc országából megérkezik egy ember és magával hozza mikrokozmoszának dolgait. A találkozásnak a régi ismerősök között kialakult a rituáléja, sűrű már az egyébként szokatlan francia „te” is. Közös élményeink, emlékeink gyűltek fel, elmúlt beszélgetések íze, apró, lokális emberszólások, tájékozódás az idegen környezetben. Hiszen csak Taraien, a francia szekció vezetője él itthon, Párizsban. Az Európai Íróközösség eddigi összejöveteleire sz, pontosabban, római stílus ét, hangulat nyomta rá bélyegét. Francia földön érezzük talán először, hogy valóban nemzetközi a szervezetünk, melyet a genius loci megszépít, de mégsem determinál egészen. Az elnöklő Andre Chamson, diplomatikus pontossága, fogalmazásának kissé ironikus gall tisztasága ez alkalommal talán még zártabb közösséggé kovácsolja azokat, akik körülülik „egész Európa” kerek asztalát. Legészakibb, az izlandi Daxness, legdélibb a görög Novas, legfiatalabb a barcelonai Castellet. Új arc a lengyel Breza, a nálunk nemrég megjelent Bronzkapu szerzője. Az íreket, belgákat és portugálokat hölgyek képviselik. Az árnyék : nincs közöttünk Angioletti. Lányának, Paolának, a Comes kedves titkárnőjének könnyben úszik szeme, amikor Vigorelli megkezdi az emlékmondatokat. Még mindenkiben nagyon friss az első elnök emléke, élő még sugárzó tekintete, fájdalmasan szép mosolya, halk hangja, lekötelező kedvessége. Az ülés előtti este a Comeskulisszák tarka világa; tulajdonképpen akkor „dőlnek el” a lényeges kérdések. Meg kell egyezni az új elnök személyében, akit majd megválas.!, következő közgyűlés. Chisom — akire sokan gondoltunk — olasz elnököt tart szükségesnek, legalábbis még egy következő tisztújításig. Így már az első percekben felhangzik Tangaretti neve. * A süléremálasítótestület,mégis mindenki tudja, hogy e szűkebb közösségben történnek meg a lényeges döntések. Mindenki szívesen fogadja a nagy olasz költő jelölését, elhangzik Bazsan részéről is a „nihil obstat”. Ungaretti, poeta doctus, úgy emlékezem rá, mint a világ dolgai fölött libegő bölcs öregemberre. A Comes vezetői azt szeretnék, ha a szervezet valamilyen „föderációvá” formálódnék: az egyes nemzeti szekciók önálló életet kezdenének élni; a francia Comestagozat az összejövetel megszervezésével erre igen jó példát mutatott. A jövő közgyűlés után majd számban majdnem harmadára zsugorodik a tanács, a választandó harmadik alelnök (alighanem Laxness) az északiakat képviseli majd s ugyanakkor előtérbe lépnek az országos szekciók. Új tagjelölések. Nevek hullanak: szovjet, spanyol, német, lengyel írók. A franciák Cocteau belépését jelentik be, ezt megtapsolják. A Comesnek már körülbelül ezer tagja van. Bejelentik a közösség új székhelyét is: Firenzében „Európai Egyetem’ alakult, Itália ebben a városban óhajtja összpontosítani a nemzetközi kulturális szervezeteket. A Comes így egy nagy Medici-kori villát kapott rezidenciául, mely elég tágas arra, hogy otthont is nyújtson külföldi Comes-tagoknak. Bővül a „Vacances en Italie" mozgalom is: a Comes olasz üdülőhelyek jóvoltából 1962-ben már talán száz tagját is el tudja helyezni, kéthetes „beutalásokban”. Vigorelli kéri, hogy más országok szervezetei is csatlakozzanak az akcióhoz. Görög, bolgár és lengyel meghívások után felhangzik Szigliget és a Balaton neve. (Folytatás a 2. oldalon.) December második felében plenáris ülést tartott a Szovjet Írószövetség vezetősége; megvitatták az SZKP XXII. kongresszusának tanulságait. A plénum egyúttal új titkárságot is választott. A 28 tagú titkárság képviseli a Szovjetunió valamennyi köztársaságában élő írókat. Első titkárnak Konsztantyin Fegyint választották meg. Az első, s talán a legjellemzőbb tényező, ami Konsztantyin Fegyin megnyitójából, Georgij Markov referátumából, s a több napig tartó, szerteágazó vita anyagából leginkább szemünkbe tűnik, a megnövekedett igényesség s ennek következtében az eredmények elismerése mellett — csaknem valamennyi felszólalásban újra és újra visszatérő elégedetlenség az irodalmi művek zömének jelenlegi színvonalával. Szinte az egész tanácskozás mottójául is beillenének A. Timonyen karéliai író szavai; ezeket mondotta: „Nem értek egyet azzal, hogy most könynyebb írni. Nehezebb, de több örömet okoz.” Georgij Markov referátumában rámutatott arra a fejlődésre, amely a szovjet irodalomban, különösen a XX. kongresszus óta tapasztalható. Ő is elmondotta, hogy a XX. kongresszus tanulságainak feldolgozása a szovjet irodalomban nem ment egyszerűen, nem történt hibák és tévedések nélkül. „Ezek a hibák — hangsúlyozta Markov — nagy tanulságul szolgálnak számunkra a jelenben és a jövőre nézve is." A szovjet irodalomnak az utóbbi években elért nagy eredményeit — mondotta Markov — méltóképpen reprezentálják az olyan művek, mint a Feltört ugar második része. Tvardovszkij poémája, az Egyre messzebb, vagy Juhan Smaul Déli jégmezőkön címmel kiadott délsarki útinaplója. S a fejlődést sok író művészi útjának ívelése is bizonyítja. Példaként megemlítette Nyikolájeva írói fejlődését az Aratástól az Útközbenig. Jelizar Malcev útját a Szívvellélekkeltől a Térj be minden házba című új regényéig, Rubennovét a Fehér nyírfától a Sas sztyeppéig, Konsztantyin Szimonovét a Fegyvertársaktól az Élők és holtakig stb. „S mégis, mi, írók, nagyon elégedetlenek vagyunk munkánk eredményeivel — mondotta. — Ez az elégedetlenség nem a nihilizmusnak valamiféle újabb rohama, nem is kispolgári ingadozás. Egészen másról sem itt szó. Mégpedig arról, hogy az irodalomban — beleértve prózát, költészetet, drámaírást is — nem sikerült méltóképpen megörökíteni a nép életét, nem elkerült igazán magas művészi színvonalon ábrázolni a népi típusoknak azt a változatosságát és gazdagságát, amely a mai szovjet életben tapasztalható.” Markov és mások is többször beszéltek az életismeret nem kielégítő voltáról, és szóvá tették a mesterségbeli tudás, a műgond fogyatékosságait is. Sok íróra van még káros hatással a gondolkodásmód bizonyos megkövesedettsége — hangoztatták. — Gyakran találkozunk mai témákról szóló művekben olyan konfliktusokkal, és olyan hősökkel, amelyek, illetve akik tulajdonképpen a harmincas években voltak valóságosak. (Ebben a hibában marasztalták el legtöbben Kocsetovnak a plénumon ismét igen élesen bírált új regényét is.) Sem az élet vizsgálatában, sem művészi visszatükröződésében nem kielégítőek ma már a régi módszerek — mutattak rá többen. A szovjet élet nagyot változott, a szovjet ember nagyot fejlődött. Nagy baj ezért, ha az író csakis régi, begyakorolt, rutinná vált módszereivel közelíti meg a mai életet. „Gyakran csak az eredményt nézzük — mondotta Markov —, az emberi erőfeszítések gyümölcsét. S ezért a művekben van fény, és van ragyogás, de hiányzik belőlük a munka költészete, nem mutatják meg a nehézségek és ellentmondások leküzdésének pátoszát, az emberek örömeit, gondolatait és bánatait. Hozzászoktunk ahhoz, hogy megkönnyítsük magunknak a munkát. Gyakran gondoljuk: elég, ha egy ember munkájának eredményei nagyok és érdekesek, s ha megmutatjuk ezeket az eredményeket — már készen is van kortársunk művészi alakja. Ezzel mintegy háttérbe szorítjuk az irodalom legfőbb feladatát, az emberi sorsoknak, az emberek fejlődésének kutatását, az emberi (Folytatás a 2. oldalon.) Bozsik István: Tanulmányai ÁRA: 1.50 FT A TARTALOMBÓL: Bor Ambrus és Tabák András elbeszélése Komlós Aladár: Radnóti olvasása közben Győre Imre Komját Aladárról Devecseri Gábor Somlyó Zoltánról Kiss Lajos: Hozzászólás a parasztábrázolás vitájához Cseres Tibor, Kardos László, Lovászy Márton és Tolnai Gábor cikke Berda József, Károlyi Amy, Kónya Lajos, Vajthó László, Várkonyi Nagy Béla, Vas István és mások verse íróvendégeink: Demostene Botez, Dumitru Corbea, Létay Lajos és Aurel Rau verse