Élet és Irodalom, 1964. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-30 / 22. szám - Kolozs Pál: Helyszíni közvetítés (10. oldal) - Réber László: rajza • kép (10. oldal) - Rab Zsuzsa: Szívem ellen villanó • vers (10. oldal)

Valamennyien le voltunk égve akko­riban, különböző okok miatt csúsztunk le, s ha találkoztunk a Vörös Oroszlánban, a Commercial Street végén, bizony csak sörre tellett. De Stanley, az Empire­ Cabaret fővilágosítója tegnap elcsípett egy jó befutót az agárzversenyen , így hát hosz­­szú idő után újra whiskyt ittunk. Stanley főként Mabel kedvéért hívta meg a társaságot; csúnya lófejű ember volt, ná­la állandóan a nők csináltak „rövidzárlatot”. Én pedig még mindig ügyefogyott és idegen voltam ebben a koromszagú városban. A kiszolgáltatottság és nem a barátság érzése fűzött össze minket. Társaságunkban a legfurcsábban Mabal férje, Harold Bitterton és cimborája, John Fletcher merült alá. Mindketten egyszerre vesztették el állásukat. Haroldnak — körülbelül harminc éves le­hetett — rendkívül kellemes, igazi BBC- hangja volt és­­ hibátlan dél-angol kiejtése. Bitterton és felesége, Mabel, ennek a sima, behízelgő és mégis férfias hangnak köszön­hették, hogy szerényen elevickélhettek a newcastlei élet eső verte felszínén. Ha ez a hang a maga fegyelmezett, optimista zön­­géivel felcsendült a hangszórókban és a mű­sor végén azt mondta: „good might every­body” — az ember néhány másodpercig ab­ban reménykedett, hogy holnap kisüt a nap Newcastle felett, valami jó állást kap, és minden nyomorúsága megszűnik. Én is így voltam Bitterton hangjával. Hanoldnak egyébként vörösesszőke haja volt, szememben ő képviselte azt a fojtott szenvedélyű, de fegyelmezett szigeti fiatal­embert, aki bámulatosan uralkodott hang­jának minden árnyalatára. Külön biztató hangja volt például az esős idő bejelenté­séhez. Két éve élvezte már a North Regional fizetés­ét, épp a sporthíreket olvasta fel, amikor John, a stúdió­ ügyeletes közben megcsiklandozta az oldalát. Harold elvesztette bámulatos önuralmát, mert így kiáltott fel: „Ye... bloody !. . .en creature!” Elhangzott: „Direkt” adásiban. Ezen már nem lehetett segíteni, másnap ezrével ér­keztek a trágár kifakadáson háborgó rádió­hallgatók levelei, és Haroldot Johnnal együtt azonnal kirúgták. A hórihorgas Fletcher, aki azóta szerzett magának valami gyengén fizetett munkát egy Link fogadási irodában, Harolddal és Mabellel együtt érkezett az Oroszlánba. — Szép kis háromszög! — suttogta a fü­lembe Stanley. — Ezek, úgy látszik, a baj­ban is kitartanak egymás mellett. A lófejű világosító — hála a jólfutó aga­raknak — sorra hozatta a pálinkát és olyan dermedt vágyódással meredt Maibelre, hogy az asszony hirtelen a keblére préselte ke­zét, mintha meztelen lenne. John fölényes mosollyal Stanley-re né­zett. H­arold mindezt nem látta vagy sem­mit sem akart látni, gyorsan ma­gába döntött két pohárka whis­kyt, aztán a zsebéből kihalászott egy kis csőszerű, valamit. Magne­tofon mikrofonja volt, másfél mé­teres kábellel. Csengő, jól tagolt BBC-hang­­ján megszólalt: — Kedves hallgatóim! Ladies and gent­lemen! — Sok — vágott közbe Fletcher és az asztal alatt megsimogatta Mabel térdét. — Vagy az egyik vagy a másik. Harold kisfiúsan mosolygott és megkö­szörülte a torkát, majd a mikrofont maga felé fordította: — Igazad van ... Ladies and gentlemen! Itt vagyunk a Commercial Streeten, a Vörös Oroszlánban, amelyet bátran nevezhetek a művészvilág kedvenc találkozóhelyének... Az önkeretes ablakok mögött a téli est sá­padt fénye dereng, de bent a bárpulttól jobbra, vidám tűz pattog a kandallóban. Az első vendégek már megérkeztek ... — Meghülyültél? — kérdezte Mabel. Harold mintha nem is hallotta volna a megjegyzést, kissé közelebb emelte a mikro­font szájához és higgadtan folytatta: — Hölgyeim és uraim! Itt rövidesen ér­dekes helyszíni közvetítésre kerül sor. Ta­lán izgalmasabb lesz, mint Newcastle Uni­ted—Arsenal mérkőzés. Ezt mindenesetre önöknek kell eldönteni. — Harold, te már oltári részeg vagy — dünnyögte közbe Stanley —, de azért csak csináld. Bitterton nem zavartatta magát, fölénye­sen belemosolygott a fémcsőbe. — Előbb azonban fontos bejelentést sze­retnék tenni. Szóval kint az utcán sápadt téli fény dereng, és én a napokban tárgyal­tam a West Regional vezetőjével. Higgyék el, kedves hallgatóim, sokkal kellemesebb, mondhatnám emberségesebb gentleman, mint a North Regional staff-managerje. Önök jól hallották, a jövő hónapban próba­riportokra fog kiküldeni. Ha beválok, ri­porter leszek, nem bemondó. És miért ne válna be Harold Bitterton?!... Addig gya­korolni fogok, és főleg arra vigyázni, hogy el ne veszítsem az önuralmamat. Ekkor felugrott Mabel, szürke szemével először a vol­t stúdió-ügyeletesre, aztán a férjére pislogott: — Ha rátok nézek, sírni szeretnék — ez­zel sarkon fordult és gömbölyű csípőjét him­bálva, megindult az üvegajtó felé. Mr. Reed, a tulajdonos, pöffeteg, gombas­zerű alak né­mán nézte a jelenetet a bárpulti mögött. Stanley Mabei után futott, visszahozta asz­talunkhoz és szelíd erőszakkal leültette. Mabei megcsókolta Stanley homlokát. Stan­ley új rundát rendelt, én valami kaparást éreztem a torkomban és Harold még mindig állva, a felesége elé tartatta a mikrofont. Fenséges és személytelen BBC-hangján szólt: — Bemutatom önöknek a rendkívül csi­nos Mrs. Bittertont, a tavalyi northumber­­landi twist-versenyt győztesét és megkérem, nyilatkozzék egy tisztes angol asszony min­dennapi örömeiről és gondjairól. Mit érez például akkor, ha férje nem egészen a saját hibájából veszti el állását? — Ülj már le és tedd zsebre azt a vac­kot — mordult rá Fletcher. — Csak nem gondolod, hogy szándékosan csináltam? Hisz én is ráfizettem. — Abban, azt hiszem, igazat adnak ne­kem a West Regional megfontolt hallgatói, hogy Mr. Fletcher is szenvedett meggondo­latlan eljárása miatt... Csakhogy. .. Mr. Fletcher nem tudhatta, hogy nyugtalanító tapogatása miatt el fogom veszíteni az ön­uralmamat. Stanley felkacagott: — A lényeg az, hogy fegyelmezetten köz­vetíts! Harold felhajtotta pálinkáját és suttogva mondta a világosítónak: — Ezt gyakorlom most. — Gyere, menjünk haza, Harald. — Ma­bel olyan unottan hangsúlyozta a szavakat, mintha egy pohár víz megivására akarta volna rábeszélni férjét. — Borzasztó az, hölgyeim és uraim, hogy az embert csak úgy kirúgják és se előtte, se utána nem hallgatják meg. D­obhártyámon újra végiggyöngyöz­tek a pergő hangok, ez az elvont közvetítői hang, amely banális, összkomfortos fogalmazásában mindent az agyunkba rág — és mögötte valahol a hang­ holtteré­ben üresen tátong a valóság. Rá kellett döbbenni: napjainkon és éjszakáinkon tel­jesen úrrá lett a közvetítés. Harold most saját zátonyra futásáról adott­ „helyszínit”. Eleinte groteszk volt és komikus, ugyan­akkor szánalmas. Mabel, úgy látszik, megunhatta a dolgot, mert nedvesen fénylő fogaival rávicsorgott férjére: — Mondd, iflit akarsz ezzel a sok süket szöveggel? — Vigyázat, a labda elindult kilencven perces útjára — mondotta valamivel tom­pább hangon Bittertom, ledobta az asztalra a mikrofont, végre leült, orra körül mintha vörösen égtek volna a szeplők. Fejét előre­szegte, Mabel szemébe nézett. — Mióta vagy John szeretője? Az asszony szótlan megvetéssel vicsorgott vissza rá. Stanley beszívta az ajkát, aztán mint egy szappanbuborékot, úgy fújta maga elé a mondatot: — Harold, úriember ilyet nem kérdez tár­saságban. — Munkanélküli vagyok, nem gentle­man ... Mabel! Felelj! — Kérdezd meg a barátodat — mondta kihívóan az asszony. — Egyébként halálo­san unom azokat a gentlemaneket, akik egy nőt nem tudnak eltartani. Fletcher nagyot nyelt és kissé elhúzódott Mabei mellől. Stanley megigézetten az asszony félig nyílt száját nézte. — Eredj haza, Mabei — mondta még min­dig előregörnyedve Harold. — Velem ne rendelkezz. Talán te fizet­ted ki a lakbért és a villamykályha most esedékes részletét? — Utolsó dög vagy — állapította meg Bitterton tárgyilagosan. — Szóval nem mess haza? — Nem. Harold vállat vont, majd Johnhoz fordult — Tehát nem hiába gyanakodtam.. Igaz... John? — Négyszemközt szeretnék veled beszélni — Fölösleges. Harald a zsebébe nyúlt, én azt hittem újra a mikrofont akarja elővenni, pedig az ott hevert az asztalon. Rö­vid kés villant meg a kezében. M­ég csak megdöbbenni sem értünk rá, nemhogy megakadályozni Bittertont őrültségében. Egyetlen kanyarintással reszelte Fletcher bal fülét. Sosem fogom elfelejteni, hogy a hórihorgas John milyen bambán nézett maga elé, csak mikor a vér már elöntötte az arcát, s­zácsongott kabátjára, és meglá­tott valamit a vörös-fekete kockás kőpad­lón, ami az előbb még az övé volt — akkor bődült fel ijesztően panaszosan. Haroldot­ nem kellett lefegyverezni, a kést utána rögtön a bárpult elé dobta. Me­redten megállt a bárpult mellett, hátat for­dítva a sikoltozó Mabelnek, fagyott nyuga­lommal így szólt hozzám: — Nem féltékenység... Bosszút akartam, állni Johnon, mert miatta vesztettem el ön­uralmamat. Nem most... mert az előbb le­szúrhattam volna... Asszony nélkül lehet élni, de munka nélkül nem. — Egy szót sem a rendőrök előtt, te őrült! Igenis féltékeny voltál — üvöltött rá Stan­ley. Reedet már nem közvetítette Bitterton, pedig az gondosan bebugyolálta egy fehér asztalkendővel Fletcher vérző fejét, aztán orvost hívott, majd a rendőrséget tárcsázta fel. Nem adott közvetítést a Salon-Bárba lépő, megrökönyödött vendégekről sem. Az orvosról sem. A rendőrökről, valamint a polgári ruhás úriemberről sem, akik végül kivezették, hogy betuszkolják a járda szé­lén álló sötét autóba. Mabelről sem, az édes kiesd Mabelről, akit Stanley nyerítésre hasonlító biztatások közepette, karonfogva vezetett el a helyszínről. Ladies and gentlemen! Minthogy véletlenül szemtanúja voltam a helyszíni közvetítésnek — állíthatom, hogy Harold a végén híven számolt be a szeren­csétlen esetről. Valóban nem féltékenység­ből cselekedett, miközben „az em­keretes ab­lakok mögött a téli est sápadt fénye deren­gett”. Ám furcsa és bonyolult módon, kirúgá­sának riasztó következményeit akarta meg­­bosszúlni, feleségei szeretőjén. Utólag derült ki, hogy jelentkezett ugyan a West Regional személyzeti főnökénél, de az rögtön ajtót mutatott neki. Héber László rajza KÖNYVEK A POLCON A­z első polcon könyvek voltak... »Ábrázoló geometria” ... „A jó gyümölcskertész”... „üzemtan”... István bácsi, úgy látszik, itt tar­totta régi könyveit, minden rend­szer nélkül, mert egy természet­rajzkönyv mellett — például — szakácskönyv volt, azután pedig Petőfi Sándor összes költeményei. Petőfi — széles karddal az olda­lán — jóindulattal nézett a má­jas hurkák és töltött szárnyasok nyájas gyülekezetére, talán azért, mert a vékony pénzű költő sokat koplalt hajdanán, telt hasú és szürke polgártársai között, ... 1. és 34. vízszintes — 4. és 11. füg­gőleges. VÍZSZINTES: (Kétbetűsek: ÖT, ST, EH, NK) — X. Az idézet el­ső része. 4. Világhírű tenorista és énekpedagógus, Operaházunk volt főrendezője. 8. A felsőfok képzője. 12. Az Indiai főváros déli része. 14. Társadalmi csoport. 16. Vésett ékkő. 17. I.EK”. 18. Görög betű. 19 .ZEH. 21. Hajlított. 23. Pénz, idegen nyelven. 25. Disznóvágás. 29. Gyakorolta, cselekedte, ré­giesen. 81. GAN. 32. Helyhatá­rozó. 33. Libanon fővárosa. 34. Az idézet második része. 35. Ma­gasság, eszperantóul. 36. Fest­mény, rozsdás levelű fákkal. 38. Találsz. 46. Halványodik. 42. ... Hikmet: török költő. 46. Életve­szélyesen verekszik. 48. Palota, idegen nyelven. 50. ... futás: ve­szélyes ázsiai elmebetegség. 53. Hí­mez. 54. Tömegszórakoztató esz­köz. 56. Két darab. 57. Vízforra­­lód. 59. Rámolj! 60. Csaknem fél tucatan. 61. Macska, olaszul. 64. Francia személyes névmás, ki­ejtve. 65. Eleven. 67. Falu a szik­szói járásban. 68. Mértani test. 70. Sült marhaszelet (kiejtve). 71. Nagy hőerőművünk. 72. Vonatko­zó névmás. 73. Névelővel: Buda volt városrésze. FÜGGŐLEGES: (Kétbetűsek: Kü, NI, BA, IA.) —­3. Ábécérészlet. 3. Régi német rövidítés: Rampf­bund deutscher Architekten und Ingenieure. 4. Az idézet harmadik része. 5. Cinklemez. 6. összeadja a párokat. 7. Vendéglátóipari léte­sítmény. 8. Vizenyős terület. 9. Kettétép. 10. Lóbiztatás. 11. Az idézet negyedik része. 13. Poe Annácskája. 15. Decemberi alko­nyat. 20. Világhírű fürdőnk. 22. Szétdarabol. 24. Gyermekgondozó. 26. Magas arab vallási cím. 27. Virradni, pirkadni, németül. 28. Az ő lakásán. 30. Helyes magyar­sággal: lyukak. 37. Fametszetek, faragások kitűnő alapanyaga. 39. Mályvaféle gyomnövény. 41. Kör­möt rövidít — olló nélkül. 43. E napon kell felkeresnem őt. 44. Ez az ember a családhoz tartozik. 45. Édes mártás. 47. A durva futbal­lista igéje. 49. Vas megyei falu. 51. További példányt készítek. 52. Kiről, tájszólással. 55. Tökfejű. 58. Csillagászati pont. 62. Lakoma. 63. Előidéz. 65. Korszak. 66. Igen régi. 69. ... Inisztráció. (Fenyősy Antal) A rejtvény négy sorában elrej­tett idézet megfejtését kérjük be­küldeni 1964. június 8-ig. — A megfejtők között tíz példányt sor­solunk ki Fekete István „Tüske­vár” című regényéből Megfejtés a 26. számból: Bim­bózott bennünk sok jó, megbe­csülni való törekvés, amit gon­dozni, ápolni érdemes lett volna.­­ (Ideengedem. Veres Péter. Meg­fejtik-e? Goromba hang. Otthon sosem. Heliométer.) JUTALMAZOTTAK: Bakó József „Följebb a kaptafá­nál” című könyvét nyerték: Amb­rus János, Fájsz; Székely János­­né, Szigetvár; Kékesi Margit, Szentes; Barlai Annamária, Tisza­­szederkény; Komlós Géza, Röjtök­­muzsaj. — Zsille Zoltánná, Surán Tihamér, Kiss Mária, Hollósi And­rás és Venczel Istvánná, buda­pestiek. — A jutalomkönyveket postán elküldjük. —­­« — RAB ZSUZSA: Szívem ellen villanó i­s Minden utam hurok lett nyakamon. Minden szavam: vesztemre-hatalom. Jóságom: szívem ellen villanó kés. Szerelmem vastagfüstű nádas-égés. Vállammal tartok, roggyanó falat. Tudom, tudom, tudom, hogy rámszakad Erőm is: szívem ellen villanó kés. Szerelmem vastagfüstű nádas­ égés. Futni! Az út hurok lesz nyakamon. Szólni! A szó vesztemre­ hatálom. Ha rámszakadna, térdig földbe verne! Ha rámszakadna, évig földbe verne! Utak, kígyók, sziszegő kötelek. Ha kioldom is, merre mehetek? Magam vagyok a vastagfüstű égés. Magam a szívem ellen villanó kés.

Next