Élet és Irodalom, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-27 / 9. szám - g. gy.: Rousselot Madách-tanulmánya (4. oldal) - Papahristos Andreas: Illusztráció • kép (4. oldal) - Aragon: Novomeskýhez • vers • Fordította: Timár György (4. oldal)
l (Folytatás a 3. oldalról.) állami szervek intézkednek, és nem azok, akik a mulasztást valójában elkövették. Ennek ellenére a legritkább esetben tapasztalhatjuk, hogy illetékes párt- és állami szervek a mulasztásnak megfelelő fegyelmi intézkedéseket hoznának. Az sem ritka, hogy bizonyos, többnyire nem is nagy jelentőségű kérdésben, minden konkrét körülhatárolás ellenére, hat-nyolc, vagy még ennél is több fórumon sikerül, a felelősséget mindig feljebb hárítani. Nagy gazdasági egységek vezérigazgatójának vagy főmérnökének kell döntenie, intézkednie olyan kérdésben, mely egy művezető hatáskörében is eldönthető lett volna. Miért van ez így? Véleményem szerint azért, mert a közbeeső fórumon, és végső fokon légiórül is, minden jelentősebb következmény nélkül tudomásul veszik a beosztottaknál a felelősség vállalásának hiányát. Ha közelebbről vizsgáljuk meg ezt a jelenséget, és végig követjük az összes fokozatot, mindenütt azt találjuk, hogy nagyjából elfogadhatónak látszó magyarázatokat adnak arra: személy szerint ők miért nem döntöttek, vagy miért nem intézték el a kérdéses ügyet. A magyarázatokat a felettesek elfogadják és ezzel alapot adnak az ilyen munkamódszerek terjedésének. Helyesebb lenne, ha eréllyel és okos szóval megértetnék, hogy a vezetés — minden szinten — felelősségvállalást követel. E módszerek elburjánzása nem egy — egyébként jól működő — irányító szervünk munkájára is bénítólag hat, a felső vezetés elvész a különböző, nem is mindig nagy horderejű konkrét ügyintézésben. Teljes egészében egyetértek Erdei Ferenc megállapításával, hogy „a vezetők zömére inkább a megfeszített, sőt, az egészséget veszélyeztető munka a jellemző, mintsem a lazaság”. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezeknek a vezetőknek a többsége is csupán saját, közvetlen tapasztalatain okulva, jutott vezetési módszereinek birtokába. Mindezideig nem volt erőnk és lehetőségünk, hogy a vezetőknek, elsősorban a gazdasági vezetőknek, a marxista közgazdaságtudomány alapjaira támaszkodó, konkrét, tudományos módszerekkel kidolgozott vezetési elveket és módszertani útmutatásokat adjunk. E tekintetben is történtek figyelemre méltó kísérletek (többek között éppen az Erdei Ferenc szerkesztette „A vezetés ésigazgatáskorszerű, tudományos megalapozottsága és a vezetőképzés gyakorlata”.. című tanulmánygyűjteményre gondolok. A gazdasági vezetésben dolgozók többségét érintő, ilyen jellegű hatást elérnünk azonban nem sikerült. Márpedig meggyőződésem, hogy mechanizmusunk bárminemű megváltoztatásával — melyet egyébként én is időszerűnek és szükségesnek tartok — önmagában (a vezetésben dolgozók nagy, tömeges szemléletének alapos megváltoztatása nélkül) jelentősen előre haladnunk nem lehet. Egyébként a szemléleti változás és a mechanizmus összefüggése és egymásra hatása természetesen, tagadhatatlan. Elő kell készítenünk az érintett vezetőket, illetve dolgozókat új irányítási elvek és ösztönzési rendszerek elfogadására. Amíg a gazdasági vezetésben dolgozók között találkozunk olyanokkal, akik tagadják például az üzemszervezés szükségességét, az üzem és munkalélektan alkalmazásának szükségességét, akik viszolyognak a legjobb nemzetközi tapasztalatok alkalmazásától — nehezen képzelhető el, hogy a jelenleginél korszerűbb, és fejlődésünk követelményeihez jobban igazodó mechanizmus hatására gyökeresen megváltoztathatnánk módszereiket. Dr. Bakos Zsigmond, az MSZMP VI. ker. PB első titkára Felelősség, vezetési módszerek Rousselot Madách-tanulmánya 0övidesen megjelenik a Gallimard kiadónál Jean Rousselot francia Madách-fordítása. Az ember tragédiájának új francia kiadása elé maga a fordító írt — részleteiben talán vitatható, egészében azonban igen figyelemre méltó — tanulmányt. „Madách Imre élményanyaga egy társadalom bukásáról és egy új világ sarjadzásáról — írja Rousselot a többi között —, természetesen nem kismértékben járult hozzá Az ember tragédiája születéséhez: a tizenegyedik jelenettől kezdve bizonyos, többé-kevésbé transzponált, anyagszerű részletek súlyt adnak a mű realizmusának és korszerűségének, ám Madách határozottan túllépett a helyi jellegű tapasztalatokon, s ennek köszönheti nagyságát Ugyanúgy, mint Dante, akinek nagysága abban áll, hogy a guelfek és ghibellidék harcából kiindulva, megalkotta az Isteni Színjátékot, ugyanakkor, amikor Brunetto Latini, Firenze ugyane balsorsától ihletve Tesorettójában csupán — egyébként szép — elbeszélésekig jut el. Madách sem írhatta volna meg Az ember tragédiáját, ha hazája pillanatnyi, helyileg elszigetelt, megpróbáltatásaiban nem látja meg az egyetemes megrendülés kifejezését, azt a megrendülést, amely nemcsak a társadalmat, hanem magát az ember mibenlétét is érinti.” „Egyetemes”, „általános” — e jelzőkre hivatkozva Rousselot a kor legjelesebbjeivel, Victor Hugóval és Blake-kel állítja párhuzamba Madáchot, utal Az ember tragédiájának hégeli vonásaira, sőt — az eszkimó-jelenet alapján — egyfajta metafizikai szorongás ősét, Kafka és Sartre elődjét, véli felfedezni benne. Írna francia költő legmerészebb következtetése mégsem ez, hanem a mű filozófiai értelmezése. Az angyalok korának utolsó intelmét idézve, Rousselot megállapítja, hogy Madách a fatalizmus ellen küzd, s az angyalok az egyházatyák — az embert Szabadságától megfosztó — dörgedelmeit ismétlik meg. Csakhogy — folytatja Rousselot — a dráma végén különös fordulat történik: az Úr utolsó mondata ugyanazt a tanácsot adja Ádámnak, mint amivel Lucifer harcba küldte. A nézeteknek e végső azonossága nem egyszerűen a Jó és Rossz birkózására vet fénye Let és valóság, lényeg és egzisztencia ellentmondásának olyan feloldása ez, melyre az irodalom legkiválóbbjai törekedtek, így például Madách két kortársa, Hugo „A Sátán halálá”-ban és Lamartine az „Egy angyal bukásá”ban. Gondolatgazdagság, végsősoron állásfoglalás egyfajta hamis pesszimizmus ellen, újszerű forma — folytatja Rousselot —, Madáchot ezek a rendkívüli tulajdonságok emelik kora irodalmának élvonalába. Krátor volt, nem ismert semmilyen dogmát. Lautréamont tíz évvel utána írta le: „A költészet célja a gyakorlati igazság.” Ő e tekintetben is megelőzte korát. Amikor Baudelaire még csak habozva mert olyan szavakat költeményeiben szerepeltetni, mint „szén” vagy „vagon”. Madách mindenféle megkötés nélkül átemelte a költészet szótárába a tudomány legújabb kifejezéseit. Látomás és gyakorlatiasság — a sok évvel később Rimbaud által megfogalmazott követelmény —, a valóság újrafelfedezése és korszerű értelmezése. Madách remekművét e ritka erények a világirodalom legnagyobbjainak méltó társává rangosítják. Mert „Madách talán nem volt a XIX. század legnagyobb magyar költője. Nem vetekedhetik Arany János kifinomodott, csodás nyelvtudományával, s nincs meg benne Vörösmarty Mihály epikus fensége vagy Petőfi Sándor hősies, mennydörgő, rohamszerű heve. Mégis, azt hiszem, valamenynyiük közül a legvonzóbb. Mert legbonyolultabb mindőjük között” — írja Rousselot. g. gv. Az irodalmi és művészeti Lenin-díj pályázat második fordulója Pausztovszkij, Szimonov, Andronyikov és Zaligin a továbbjutottak között A szovjet sajtó nemrég " publikálta azoknak az irodalmi műveiknek és művészeti alkotásoknak a listáját, amelyeket a Lenin-díj Bizottság a folyóiratok és társadalmi szervezetek által javasolt (és a sajtóban annak idején ugyancsak publikált) művek közül további megvitatásra, közvetlen jelölésre érdemesnek tart. Az újságírás és publicisztika területéről egyetlen mű, Szergej Szmirnov „A breszti erőd” című riportkönyve jutott be a második fordulóba. A szépirodalmi és irodalomtörténeti művek közül a többi között Andronyikov Lermontov-tanultványa, Zaligin „Az Irtis partjána,” című elbeszélését, ■Kaputikján verseskötetét, Szergej Mihalkov gyermekverseit és elbeszéléseit, Pausztovszkij önéletrajzi regényét, Szvetlov verseskötetét, Szimonov „Katonának nem születnek” című regényét javasolta további megvitatásra a bizottság. A zeneszerzők és előadóművészek közül Kogan, Majboroda és Pahmutova nevét találjuk a listában, a képzőművészeti alkotások közül pedig Barscs, Kucsin és Fajdis moszkvai űrhajós emlékművét, Davidova-Medene itvén szobrászművésznő kortárs portréit és a híres Kukrinikszi-trió (Kuprianov, Krilov és Szokolov) politikai karikatúráit. A filmművészet területéről a Hamlet-film, az Élők és holtak című regényből készült film és két Leninről szóló tudományos ismeretterjesztő film alkotógárdáját javasolják díjazásra. Négy színházi produkció rendezőjét, dísszlettervezőjét, illetve szereplőit ajánlja Lenin-díjra a bizottság. A Lenin-díjra javasolt művek vitája a sajtóban tovább folytatódik, a díjazottak végleges névsorát, mint ismeretes, április 22-én, Lenin születésének évfordulóján hozzák nyilvánosságra. Cseh szociológiai folyóirat . Csehszlovák Tudomá- Anyos Akadémia kiadásában szociológiai folyóirat jelent meg, Sociologicky Casopis címmel. Az évente hatszor megjelenő orgánum első száma érdekes dolgozatokat tartalmaz: a szerkesztőség programadó cikkén kívül, közük André Sirácky akadémikus tanulmányát A szociológia a marxizmus—leninizmus rendszerében címmel. Beszámol a folyóirat a Szlovák Szociológiai Társulat munkájáról, az NDK-beli tudósok tevékenységéről, külön cikk értékeli Max Weber és a korszerű szociológia viszonyát. Papahristos Andreas: Illusztráció — 4 — JÉ ARAGON: Novomeskybez Sebzett sötét idő kegyetlen századunk Köszöntlek földek közepén ország te melynek neve kettős akár a szóra költők hazájára nyíló ajkaink S ki olyan vagy mint mellünkben a szív melynek tilos megállnia Hiszen a szív ő akkor is ha fáj Köszöntlek ország a világ közepén fenyegetések gyűrűjében Egyazon Karácsony pásztorai vagyunk mi azés mely közelinek tűnni mindegyre késik Jártuk jártuk az éjszakát az égi homokra fordítva tekintetünk Sápadtan csillant szemükbe a csillag azoknak kik álmatlan ténferegtek Az úton egyre az úton s ki mondhatná meg jut-e végre egy-egy Marék szalma a térdük alá és lesz-e ott gyermek és jászol és lesz-e hajnal Nem vagyunk mi azok kik egyszers mindenkorra papírra rótt imákkal Házalnak mibelőlünk akármely percben új ihletéssel buggyan a szüntelen ének Olvassátok meg ősz hajszálaim s megkapjátok átvirrasztott éjeim számát Emlékszem Prágában egy este Nezval az álmát mesélte , hogy jobban hallják a torkához kapta kezét Mivel egy szörnyű véget ért barátja látogatta meg Köszöntlek Európa szívében hosszanti színes földcsík Ha egyénkről szólok is azért téged köszöntlek mindnyájunk nevében Ország amelyen Apollinaire éppen csak áthaladt de ahol Desnos pusztulni dőlt És melynek szlovák hegyeiben veszett el az én Pierre Unikom Téged köszöntlek e fiadban ki túlélte Majakovszkijt Clarencet Eluard-t Tzarát Tuwimot Téged köszöntlek abban kinek szava zene mindig Köszöntlek Novomeskyben Hej öcsém te akit ifjít e hatvan év S ki ódát nem remélsz magasztalást se tőlem Köszöntelek közös eszünk alól csak épp Mert vagy Csak épp amiért lélekzel érted-e mi ez Csodálatos e szó lélekzel E szó melynek nincs ríme ritmusa És nincs kívüled partja más Te hű emberi lény köszöntlek alkonyunkból , Ezért mert csak ezért érdemes szólam Mi csillagnak vagyunk mondom pásztorai S már oly rég s bármi jön de csak felé megyünk Pásztorok kiknek nyája egész életünk És sebzett lába új kövek elébe indul Jövő napok nevében köszöntlek a század közepén A kettőnk ifjúsága nevében köszöntelek Köszöntlek a vers meg a tiszta szó nevében A férfi nevében s az asszonyéban A tűjében mely mindkettőnket megégetett A lángéban s a fájdaloméban Ahogy parasztként állsz a búza s a pipacs , A rossz meg a jó közepében köszöntelek Mégiscsak végén vagyunk a barbár időknek a vad Lenézésnek Elnézésnek Kálváriának Hiába törtük a térítőn össze a poharakat Borunk az asztalon széjjel hiába áradt Ha senki se jön egy napon emlékező tanúnak De te jöttél s veled felzúgott versszavad Ahogy a huszas évek parazsát fújta szájad Itt lelket adva ismét vén igék rajának Akiket meglepett hogy mily hatalmuk éledt Te simítottad el eszméink ráncait És adtál újra színt a sápadó reménynek Ha ezt a különös szelíd Oféliát , folyton dalolót és Guillaume-ként tünékenyt Egy perce percre bár ha elhiszem s egészen Elfeledem a bajt a bajt hosszú hazád Egy percre percre bár köszönöm örülésem Hogy szóltak ajkaid s szemed tanúskodott Hogy ilyenek lettünk s tán ilyennek találnak Mikor már életünk mint messzi füst lobog S leszünk a keserű partjain parány habosó alatti csont fa mit fűrész repeszt Hogy az vagyok ma is ki te köszönöm ezt TIMÁR GYÖRGY fordítása •Ezt a verset Aragon a szlovák költő hatvanadik születésnapja alkalmából írta. A költemény — mint erről már hírt adtunk — először a Sterarní Noviny című prágai irodalmi lap hasábjain, legutóbb pedig a Lettres Francaises január 28-i számában jelent meg.