Élet és Irodalom, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-27 / 9. szám - g. gy.: Rousselot Madách-tanulmánya (4. oldal) - Papahristos Andreas: Illusztráció • kép (4. oldal) - Aragon: Novomeskýhez • vers • Fordította: Timár György (4. oldal)

l (Folytatás a 3. oldalról.) állami szervek intézkednek, és nem azok, akik a mulasz­tást valójában elkövették. Ennek ellenére a legritkább esetben tapasztalhatjuk, hogy illetékes párt- és álla­mi szervek a mulasztásnak megfelelő fegyelmi intézke­déseket hoznának. Az sem ritka, hogy bizo­nyos, többnyire nem is nagy jelentőségű kérdésben, min­den konkrét körülhatárolás ellenére, hat-nyolc, vagy még ennél is több fórumon sikerül, a felelősséget mindig feljebb hárítani. Nagy gaz­dasági egységek vezérigazga­tójának vagy főmérnökének kell döntenie, intézkednie olyan kérdésben, mely egy művezető hatáskörében is el­dönthető lett volna. Miért van ez így? Véleményem szerint azért, mert a közbe­eső fórumon, és végső fokon légiórül is, minden jelentő­sebb következmény nélkül tudomásul veszik a beosztot­taknál a felelősség vállalá­sának hiányát. Ha közelebbről vizsgáljuk meg ezt a jelenséget, és vé­gig követjük az összes foko­zatot, mindenütt azt talál­juk, hogy nagyjából elfogad­hatónak látszó magyarázato­kat adnak arra: személy sze­rint ők miért nem döntöttek, vagy miért nem intézték el a kérdéses ügyet. A magya­rázatokat a felettesek elfo­gadják és ezzel alapot adnak az ilyen munkamódszerek terjedésének. Helyesebb len­ne, ha eréllyel és okos szó­val megértetnék, hogy a ve­zetés — minden szinten — felelősségvállalást követel. E módszerek elburjánzása nem egy — egyébként jól működő — irányító szervünk munkájára is bénítólag hat, a felső vezetés elvész a kü­lönböző, nem is mindig nagy horderejű konkrét ügyinté­zésben. Teljes egészében egyetér­tek Erdei Ferenc megállapí­tásával, hogy „a vezetők zö­mére inkább a megfeszített, sőt, az egészséget veszélyez­tető munka a jellemző, mint­sem a lazaság”. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezeknek a vezetőknek a többsége is csupán saját, közvetlen tapasztalatain okulva, jutott vezetési mód­szereinek birtokába. Mindez­­ideig nem volt erőnk és le­hetőségünk, hogy a vezetők­nek, elsősorban a gazdasági vezetőknek, a marxista köz­gazdaságtudomány alapjaira támaszkodó, konkrét, tudo­mányos módszerekkel kidol­gozott vezetési elveket és módszertani útmutatásokat adjunk.­­ E tekintetben is történtek figyelemre méltó kísérletek (többek között éppen az Er­dei Ferenc szerkesztette „A vezetés és­­igazgatás­­korsze­rű, tudományos megalapo­zottsága és a vezetőképzés gyakorlata”.. című­­ tanul­mánygyűjteményre gondo­lok­. A gazdasági vezetésben dolgozók többségét érintő, ilyen jellegű hatást elér­nünk azonban nem sikerült. Márpedig meggyőződésem, hogy mechanizmusunk bár­minemű megváltoztatásával — melyet egyébként én is időszerűnek és szükségesnek tartok — önmagában (a ve­zetésben dolgozók nagy, tö­meges szemléletének alapos megváltoztatása nélkül) je­lentősen előre haladnunk nem lehet. Egyébként a szemléleti változás és a me­chanizmus összefüggése és egymásra hatása természe­tesen, tagadhatatlan. Elő kell készítenünk az érintett vezetőket, illetve dolgozókat új irányítási el­vek és ösztönzési rendszerek elfogadására. Amíg a gazda­sági vezetésben dolgozók kö­zött találkozunk olyanokkal, akik tagadják például az üzemszervezés szükségessé­gét, az üzem és­ munkalélek­tan alkalmazásának szüksé­gességét, akik viszolyognak a legjobb nemzetközi tapaszta­latok alkalmazásától — ne­hezen képzelhető el, hogy a jelenleginél korszerűbb, és fejlődésünk követelményei­hez jobban igazodó mecha­nizmus hatására gyökeresen megváltoztathatnánk mód­szereiket. Dr. Bakos Zsigmond, az MSZMP VI. ker. PB első titkára Felelősség, vezetési módszerek Rousselot Madách-tanulmány­a 0­övidesen megjelenik a Gallimard kiadónál Jean Rousselot francia Ma­­dách-fordítása. Az ember tragédiájának új francia ki­adása elé maga a fordító írt — részleteiben talán vitatha­tó, egészében azonban igen figyelemre méltó — tanul­mányt. „Madách Imre élmény­anyaga egy társadalom bu­kásáról és egy új világ sar­­jadzásáról — írja Rousselot a többi között —, természe­tesen nem kismértékben já­rult hozzá Az ember tragé­diája születéséhez: a tizen­egyedik jelenettől kezdve bizonyos, többé-kevésbé transzponált, anyagszerű részletek súlyt adnak a mű realizmusának és korszerűsé­gének, ám Madách határo­zottan túllépett a helyi jel­legű tapasztalatokon, s en­nek köszönheti nagyságát Ugyanúgy, mint Dante, aki­nek nagysága abban áll, hogy a guelfek és ghibellidék har­cából kiindulva, megalkotta az Isteni Színjátékot, ugyan­akkor, amikor Brunetto La­tini, Firenze ugyane balsor­sától ihletve Tesorettójában csupán — egyébként szép — elbeszélésekig jut el. Madách sem írhatta volna meg Az­­ ember tragédiáját, ha hazá­ja pillanatnyi, helyileg el­szigetelt, megpróbáltatásai­ban nem látja meg az egye­temes megrendülés kifejezé­sét, azt a megrendülést, amely nemcsak a társadal­mat, hanem magát az ember mibenlétét is érinti.” „Egyetemes”, „általános” — e jelzőkre hivatkozva Rousselot a kor legjelesebb­jeivel, Victor Hugóval és Blake-kel állítja párhuzam­ba Madáchot, utal Az ember tragédiájának hégeli voná­saira, sőt — az eszkimó-jele­net alapján — egyfajta me­tafizikai szorongás ősét, Kaf­ka és Sartre elődjét, véli fel­fedezni benne. Írna francia költő leg­­­­merészebb következte­tése mégsem ez, hanem a­ mű filozófiai értelmezése. Az an­gyalok korának utolsó intel­mét idézve, Rousselot meg­állapítja, hogy Madách a fa­talizmus ellen küzd, s az an­gyalok az egyházatyák — az embert Szabadságától meg­fosztó — dörgedelmeit is­métlik meg. Csakhogy — folytatja Rousselot — a drá­ma végén különös fordulat történik: az Úr utolsó mon­data ugyanazt a tanácsot ad­ja Ádámnak, mint amivel Lucifer harcba küldte. A né­zeteknek e végső azonossá­ga nem egyszerűen a Jó és Rossz birkózására vet fénye Let és valóság, lényeg és eg­zisztencia ellentmondásának olyan feloldása ez, melyre az irodalom legkiválóbbjai törekedtek, így például Ma­dách két kortársa, Hugo „A Sátán halálá”-ban és Lamar­tine az „Egy angyal bukásá”­­ban. Gondolatgazdagság, végső­soron állásfoglalás egyfajta hamis pesszimizmus ellen, újszerű forma — folytatja Rousselot —, Madáchot ezek a rendkívüli tulajdonságok emelik kora irodalmának él­vonalába. Kr­átor volt, nem ismert­­ semmilyen dogmát. Lautréamont tíz évvel utána írta le: „A költészet célja a gyakorlati igazság.” Ő e te­kintetben is megelőzte korát. Amikor Baudelaire még csak habozva mert olyan szava­kat költeményeiben szere­peltetni, mint „szén” vagy „vagon”. Madách mindenfé­le megkötés nélkül átemelte a költészet szótárába a tudo­mány legújabb kifejezéseit. Látomás és gyakorlatias­ság — a sok évvel később Rimbaud által megfogalma­zott követelmény —, a való­ság újrafelfedezése és kor­szerű értelmezése. Madách remekművét e ritka erények a világirodalom legnagyobb­jainak méltó társává rango­­sítják. Mert „Madách talán nem volt a XIX. század leg­nagyobb magyar költője. Nem vetekedhetik Arany Já­nos kifinomodott, csodás nyelvtudományával, s nincs meg benne Vörösmarty Mi­hály epikus fensége vagy Petőfi Sándor hősies, menny­dörgő, rohamszerű heve. Mégis, azt hiszem, valameny­­nyiük közül a legvonzóbb. Mert legbonyolultabb mindő­­jük között” — írja Rousse­lot. g. gv. Az irodalmi és művészeti Lenin-díj pályázat második fordulója Pausztovszkij, Szimonov, Andronyikov és Zaligin a továbbjutottak között A szovjet sajtó nemrég " publikálta azoknak az irodalmi műveiknek és mű­vészeti alkotásoknak a lis­táját, amelyeket a Lenin-díj Bizottság a folyóiratok és társadalmi szervezetek által javasolt (és a sajtóban an­nak idején ugyancsak pub­likált) művek­ közül további megvitatásra, közvetlen je­lölésre érdemesnek tart. Az újságírás és publicisz­tika területéről egyetlen mű, Szergej Szmirnov „A breszti erőd” című riportkönyve ju­tott be a második fordulóba. A szépirodalmi és irodalom­­történeti művek közül a többi között Andronyikov Lermontov-tanultványa­, Za­ligin „Az Irtis partj­ána,” című elbeszélését, ■Kaputik­ján verseskötetét, Szergej Mihalkov gyermekverseit és elbeszéléseit, Pausztovszkij önéletrajzi regényét, Szvet­­lov verseskötetét, Szimonov „Katonának nem születnek” című regényét javasolta to­vábbi megvitatásra a bizott­ság. A zeneszerzők és elő­adóművészek közül Kogan, Majboroda és Pahmutova nevét találjuk a listában, a képzőművészeti alkotások közül pedig Barscs, Kucsin és Fajdis moszkvai űrhajós emlékművét, Davidova-Me­­dene itvén szobrászművész­­nő kortárs­ portréit és a hí­res Kukrinikszi-trió (Kupria­­nov, Krilov és Szokolov) po­litikai karikatúráit. A film­művészet területéről a Ham­­let-fil­m, az Élők és holtak című regényből készült film és két Leninről szóló tu­dományos ismeretterjesztő film alkotógárdáját javasol­ják díjazásra. Négy színházi produkció rendezőjét, díssz­­lettervezőjét, illetve szerep­lőit ajánlja Lenin-díj­ra a bizottság. A Lenin-díjra javasolt művek vitája a sajtó­ban tovább folytatódik, a díjazottak végleges névsorát, mint ismeretes, április 22-én, Lenin születésének évfordu­lóján hozzák nyilvánosságra. Cseh szociológiai folyóirat . Csehszlovák Tudom­á- A­nyos Akadémia kiadá­sában szociológiai folyóirat jelent meg, Sociologicky Ca­­sopis címmel. Az évente hatszor megjelenő orgánum első száma érdekes dolgoza­tokat tartalmaz: a szerkesz­tőség programadó cikkén kívül, közük André­­ Si­rácky akadémikus tanulmá­nyát A szociológia a marxiz­mus—leninizmus rendszeré­ben címmel. Beszámol a fo­lyóirat a Szlovák Szocioló­giai Társulat munkájáról, az NDK-beli tudósok tevékeny­ségéről, külön cikk értékeli Max Weber és a korszerű szociológia viszonyát. Papahristos Andreas: Illusztráció — 4 — JÉ ARAGON: Novomeskybez Sebzett sötét idő kegyetlen századunk Köszöntlek földek közepén ország te melynek neve kettős akár a szóra költők hazájára nyíló ajkaink S ki olyan vagy mint mellünkben a szív melynek tilos meg­állnia Hiszen a szív ő akkor is ha fáj Köszöntlek ország a világ közepén fenyegetések gyűrűjében Egyazon Karácsony pásztorai vagyunk mi azés mely közelinek tűnni mindegyre késik Jártuk jártuk az éjszakát az égi homokra fordítva tekintetünk Sápadtan csillant szemükbe a csillag azoknak kik álmatlan ténferegtek Az úton egyre az úton s ki mondhatná meg jut-e végre egy-egy Marék szalma a térdük alá és lesz-e ott gyermek és jászol és lesz-e hajnal Nem vagyunk mi azok kik egyszers mindenkorra papírra rótt imákkal Házalnak mibelőlünk akármely percben új ihletéssel buggyan a szüntelen ének Olvassátok meg ősz hajszálaim s megkapjátok átvirrasztott éjeim számát Emlékszem Prágában egy este Nezval az álmát mesélte , hogy jobban hallják a torkához kapta kezét Mivel egy szörnyű véget ért barátja látogatta meg Köszöntlek Európa szívében hosszanti színes földcsík Ha egyénkről szólok is azért téged köszöntlek mindnyájunk nevében Ország amelyen Apollinaire éppen csak áthaladt de ahol Desnos pusztulni dőlt És melynek szlovák hegyeiben veszett el az én Pierre Unikom Téged köszöntlek e fiadban ki túlélte Majakovszkijt Clarencet Eluard-t Tzarát Tuwimot Téged köszöntlek abban kinek szava zene mindig Köszöntlek Novomeskyben Hej öcsém te akit ifjít e hatvan év S ki ódát nem remélsz magasztalást se tőlem Köszöntelek közös eszünk alól csak épp Mert vagy Csak épp amiért lélekzel érted-e mi ez Csodálatos e szó lélekzel E szó melynek nincs ríme ritmusa És nincs kívüled partja más Te hű emberi lény köszöntlek alkonyunkból , Ezért mert csak ezért érdemes szólam Mi csillagnak vagyunk mondom pásztorai S már oly rég s bármi jön de csak felé megyünk Pásztorok kiknek nyája egész életünk És sebzett lába új kövek elébe indul Jövő napok nevében köszöntlek a század közepén A kettőnk ifjúsága nevében köszöntelek Köszöntlek a vers meg a tiszta szó nevében A férfi nevében s az asszonyéban A tűjében mely mindkettőnket megégetett A lángéban s a fájdaloméban Ahogy parasztként állsz a búza s a pipacs , A rossz meg a jó közepében köszöntelek Mégiscsak végén vagyunk a barbár időknek a vad Lenézésnek Elnézésnek Kálváriának Hiába törtük a térítőn össze a poharakat Borunk az asztalon széjjel hiába áradt Ha senki se jön egy napon emlékező tanúnak De te jöttél s veled felzúgott versszavad Ahogy a huszas évek parazsát fújta szájad Itt lelket adva ismét vén igék rajának Akiket meglepett hogy mily hatalmuk éledt Te simítottad el eszméink ráncait És adtál újra színt a sápadó reménynek Ha ezt a különös szelíd Oféliát ,­ folyton dalolót és Guillaume-ként tünékenyt Egy perce percre bár ha elhiszem s egészen Elfeledem a bajt a bajt hosszú hazád Egy percre percre bár köszönöm örülésem Hogy szóltak ajkaid s szemed tanúskodott Hogy ilyenek lettünk s tán ilyennek találnak Mikor már életünk mint messzi füst lobog S leszünk a keserű partjain parány hab­osó alatti csont fa mit fűrész repeszt Hogy az vagyok ma is ki te köszönöm ezt TIMÁR GYÖRGY fordítása •Ezt a verset Aragon a szlovák költő hatvanadik születésnapja alkal­mából írta. A költemény — mint erről már hírt adtunk — először a Sterarní Noviny című prágai irodalmi lap hasábjain, legutóbb pedig a Lettres Francaises január 28-i számában jelent meg.

Next