Élet és Irodalom, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-01-07 / 1. szám - (e. fehér): Csak • Lapokban olvastuk • K. P. jegyzete Nemeskürty: Ez történt Mohács után c. könyvéről. Tiszatáj, december (2. oldal) - (b.): Újítás • Lapokban olvastuk • Színházi levél, Csili c. folyóirat, január (2. oldal) - (a.): Találós kérdés • Lapokban olvastuk (2. oldal) - Pap Károlyné: Öt üveg sör (2. oldal) - Csurgói Máté Lajos: Házak • kép (2. oldal)

LAPOKBAN OLVASTUK CSAK Nagy nemzeti összefogások idején szinte törvényszerű — legalább a reformkor óta —, hogy Mohács jelentősége, értelmezése szóba kerüljön. Ennek a folyamatos disputának az egyik terméke Kisfaludy híres elégiája, Kemény Zsigmond eléggé nem méltányolt tanulmánya — és ebben a sorozatban kell számon tartanunk Nemeskürty István könyvét, az Ez történt Mohács utánt. Rossz fátum volt a mohácsi csatavesztés, vagy egy országveszejtő politika logikus következménye? És mi történt Mohács után? A nagy nemzeti tragédiáknak öntudatra ébresztő szerepe is lehet A mohácsi csatavesztés nemcsak minket sújtott: Nemeskürty éppen azt mutatja meg, hogy a magyar uralkodó osztály hogyan árulta el önnön érdekeit míg például a cseh rendek — ne feledjük: II. Lajos cseh király is volt — okos alkuval biztosították jövőjüket. És ez a Mohács, és a reákövetkező tizenöt év — lett a mentsége négyszáz esztendő minden nyomorúságának, rossz politikájának, gazemberségének. Legenda-rombolás volt ez a könyv. Várható volt az ellenvélemény, mely — íme — hallható is már. A TISZATÁJ decemberi száma közli K. P. kis jegyzetét Nemeskürty könyvéről. K. P.-nek nem tetszik az Ez történt Mohács után. — Ez az ő magánügye lehetne, ha elmarasztaló véleményét szubjektív közlendőként adná közre, nem pedig a marxista történetírás nevében. Miért nem jó Nemeskürty könyve? K. P. szerint azért, mert elmulasztotta „a társadalmi és gazdasági alapok” vizsgálatát, mert nem mutatja meg a nép szerepét, mert „szemléletéből az következik, hogy ha az urak tisztességesebbek lettek volna, Magyarországon még ma is virágoznék a feudalizmus”. ( A recenzens kifogásai nyomán, elsőként óhatatlanul az az érv ötlik fel, hogy miként olvasta K. P. ezt a könyvet? Mert Cserei Jován szereplése, a városi polgárság jellemzése és egyéb momentumok — vajon nem a nép, a nem-nemesek szerepének megmutatása? És minősíteni egy, politikát, a jelen esetben a feudális urak dilettáns országkormányzását, az vajon azt jelenti-e, hogy a szerző annak a társadalmi rendnek a híve? Nem veszélyes párhuzam ez? Hiszen akkor minek minősítsük Petőfit azért, mert Shakespearetől éppen a Coriolanust fordította le? A legendáknak az a természetük, hogy szívósak Nemeskürty legendát rombolt. K. P. ezt nem helyesli. Hogy miért? Egész jegyzete, minden érve azt mutatja, hogy erre egyetlen válasza van: „csak”... (e. fehér) ÚJÍTÁS „Elnézést kérünk az olvasótól, hogy ezúttal olyan darabokra szeretnénk ráirányítani figyelmét, amelyeket még magunk se láttunk” — így kezdődik a Színházi levél a CSILI című folyóirat januári számában. Aztán folytatódik, hosszú, részletes ismertetéssel. Érdekes újítás. Haszna beláthatatlan lesz! 1. A kritikus egyszerre kerüli el az impresszionizmus és a pozitivizmus veszélyeit. A tényektől s a tények kiváltotta homályos benyomásoktól, zavaros élményektől függetlenedvén, háborítatlanul fejtheti ki apriorisztikus elméleteit, évek óta kialakult véleményét márványgerincű ítéletét. 3. A kritikus találgathat: jó volt-e a bonviván, vagy a szubrett? Kacagtató szórakozás, szívderítő időtöltés ez! A találati valószínűség magas, mert egy teljesítmény vagy jó, vagy nem jó. Ez a százalék magasabb a lottóénál, a totóénál, s a lóversenynél is többet ígér; körülbelül annyit, amennyit egy kétszemélyes romi parti. (Tisztességes osztást és kölcsönös jószándékot feltételezve.) 3. A kritikus időt nyer. Kétes egzisztencialisták és híg operettszerzők művei helyett odahaza ágyban Tolsztojt, Shakespearet és Goethét élvezheti. Nem éri csalódás. Esetleg pihenhet, tisztálkodhat, asztali kuglit játszhat gyermekeivel, udvarolhat, esti szentségimádást látogathat, segíthet a vacsorát elkészíteni. Érdekes újítás. No, persze, csak a férfias, nyílt vallomás. Magát a módszert már bevezették. Eddig nem illett róla beszélni. mbj TALÁLÓS KÉRDÉS Szilveszteri találós kérdés a NÉPSZABADSÁG jóvoltából, hogy ugyan ki az, aki „egyike a földkerekség valaha élt legnagyobb tehetségeinek”? Hogy könnyebb legyen ráismerni, fenti sajátsága ellenére — ami pedig nem kismiska! — „jellegzetes póza mégsem a dobogó tetejéről való mámoros integetés”. Inkább „félreül, oldalt hajtja a fejét, a távolba néz és hallgat”. Külleme? „Keskeny arc, tüskehaj, válltól bokáig egyenletesen keskenyedő figura, tiszta áramvonal.” „ ... ezek a klasszikusok testvériségének céhjelvényei.” Napóleon? Nurmi? Shakespeare? Greta Garbo? Bonaparténál nem stimmel a tiszta áramvonal, Garbó távolba néz ugyan, de nincs tüskehaja, Shakespeare erős tehetség, de nem ült félre, Nurminál nem egészen pontos a más szakmáknál meggyőzőbben alkalmazható „klasszikus” jelző. Ne csigázzuk az idegeket Egy igen tehetséges és eredményes fiatal sportolónkról van szó. Az idei sportoló a összvilágranglista 16—17. helyezettjéről. (a.) PAP KÁROLYNÉ: Az asztalon öt üveg sörös palack, üresen. Két pohár. Az egyik Jutkáé, félig töltötten, otthagyottan pohoskodott. A férfi, hígkék szemű, mámorosan, de nem a szerelemtől, hanem a sörtől mámorosan tekingetett Jutkára. Ebben a gőzös állapotban szokása volt bölcs mondatokat idézgetni, a jó ég tudja, agyának mely homályából verődtek össze, hiszen zenész volt, hegedűse egy pokolra való zenekarnak. Fél éve ismerték egymást. A csúnyácska, malacorrú, a fiatal zenésznél idősebb leány kéthavonta, így most már harmadszor próbált véget vetni ennek az áldatlan szerelemnek. A fiú ugyanis nem titkolta, hogy bizony, bizony, vannak más nők is a világon, és aki ezt nem veszi észre, vagy bolond, vagyvak, ő pedig sem bolond, sem vak. De azért — mondotta — ugyebár, mégis csak eltűrsz magad mellett, Juskám, és mivel éppen most szállt föl benne egy nemrég olvasott szólam, hozzátette: — mert tudd meg, az idő és a madarak csak előre tudnak repülni, hátrafelé sohasem. Julka nyomban megsértődött. Szálló éveire gondolt. Most meg részegségében még goromba is, nem elég neki, hogy megcsal. No, úgyis szakítok vele, most már végérvényesen. Az ő komorságával ellentétben a fiú határozottan boldognak érezte magát, öt üveg sört a legritkább esetben, sőt valljuk be, még aligha fizetett neki együttében bárki is. A zenekar tagjai egytől egyig vékonypénzűek voltak, a nők, ezen a Jutkán kívül, mind csak keresni akartak rajta, pedig hát nemigen volt mit rajta keresni. Szótlanul ültek egymással szemben és bámulták egymást. A fiú ebben a barátságos állapotában kedvesen, odaadóan tekingetett maga elé, és nem tehetett róla, hogy ezek a jókedvű fénysugarak most éppen a Julka arcát érik. Julka azonban igen olvadékony nő lévén, szíve legmélyén megrendült ettől a tekintettől, úgy vélte, most, utoljára életében, meg fogja ajándékozni a fiút, hadd emlékezzen rá, ki is volt Julka, milyen is volt és minden. Meg is szólalt: — Mielőtt szakítanánk, mondd csak, kérlek, mi kívánságod van? A fiú elgondolkozott, azután, mint akinek a legnagyobb csodálatosság jut eszébe, felrikoltott: — Julka! Azt szeretném, ha minden nap szakítanánk! Öt üveg sör A LEGMAGÁNYOSABB EMBEREK (Folytatás az 1. oldalról.) már megszokta, haskötőt se kell hordania, a mai gépek kényelmesebbek, nem ráznak annyira, s ha minden jól megy, azt is megérjük, hogy a traktort is fűthetjük, portól elzárhatjuk, esetleg hűthetjük is valami okos szerkezettel. A termelés serkentésére pedig igénybe vesszük a pszichológiát is. Egyik gépállomásigazgató ismerősöm ilyesmit emlegetett. Szabad óráiban teljesítmény-statisztikákat böngészett, s magától rájött érdekes összefüggésekre. Azt tapasztalta, hogy a magányosan dolgozó traktoristák teljesítménye szinte teljesen azonos, viszont ha többen szántanak egy bolyban, (de nem egymás után, mert akkor a legrosszabb gép, illetve ember diktálja a tempót), az egy főre jutó teljesítmény megváltozik, növekszik, illetve csökken. Az egy főre jutó teljesítmény általában hármas szántó közösségekben a legmagasabb, utána csökkenni kezd, öt, hat esetében már kevesebb, mintha egyedül dolgoznának. Ez az eset is azt példázza, hogy egyszerű statisztikai úton is eljuthatunk lélektani felfedezéshez, a mennyiségnek az emberek vonatkozásában nem mennyiségi vonatkozásai is vannak. A versengő kedv, bizonyos szervezeti keretek között, „magától” lendületbe hoz egy dolgozó kollektívát — a föltételek viszont aligha jönnek létre hozzá maguktól — itt is a tudomány kér bebocsátást életünkbe, hogy termelőerővé válhassék... arátomat most aligha becsvágy fűti. Családjáért vállalta az éjjeli műszakot. A minden nap újratermelődő anyagi gondok állapotában mit tehet egy gondos családapa? Rövidesen kiveti a fagy a földből az ekét, bezsírozzák, hogy ne bántsa a rozsda, s a traktorista mehet fagyszabadságra — se pénz, se posztó. Hát amíg lehet, nyomás! — Mégiscsak kijöttél? ... No, akkor kapaszkodj fel, beszélni menet közben is lehet Fázol? — Ronda idő. — Ne szidd. Babonás vagyok, rondább is tud lenni. Nesze, húzd meg. Termosz, forró tea. Azelőtt, amíg nem jött meg az eszük, az asszony hozott neki forró teát éjszaka. Lám, a szervezés. Hogy unalmas mesterség? Hát persze, hogy az. De ennek is van ellenszere. Táskarádió garingázik a feje fölött Az MTI nem annyira hangos... Ha a Kossuth elhallgat, csavar egyet és már onnan jön a zene, ahol éppen most hajnalodik. Az idegen szöveggel nem sokra megy, de a zene! Furcsa, ugye, ahány nemzet annyi nyelv, a zene meg mind egyre megy, érti az ember, az álom meg elkerüli. Hiába alussza ki magát nappal, csak elfogja az álmosság, az éjjeli műszakosok első számú ellensége. A föld egyik végében patak, másikban erdő. A traktor nem ló, annak van annyi magához való esze, hogy nem töri ki a nyakát a szakadékban. A gép az ember szemével lát az ő eszével gondolkozik, s ha elszundikálsz, a lábad meg nyomja a gázpedált mire észbe kapnál, esetleg már nincs is lábad. Ősszel a legunalmasabb traktoristának lenni. Nyáron csípnek a szúnyogok, kiverik szemedből az álmot, meg van mit nézni, annyi a bogár, lepke a reflektor előtt, mintha pelyvát szórnának bele a fénybe szüntelenül. Nyúl gyakran akad, bolond jószág, ugrál a fény udvarában, nem talál ki belőle. Egyszer — igen, akkor megszorult a torka — egy pasas lépett eléje a kukoricásból, azt kérdezte, van-e a faluban rendőrség, ő meg azt hazudta, hogy még katonaság is, csakhogy minél hamarább elkotródjon. Másnap jelentette. Meghajtották a kukoricást, de nem találtak senkit. Igen, már volt úgy, hogy este kiment szántani és éjfélkor abba kellett hagyni, mert néhány óra alatt lefagyott. — Ha már végképp nem bírok az álmossággal, rahajolok a kormányra, alszok tíz-húsz percet. Olyan vagyok én már, mint egy vekker. Beállítom magam, húsz percet alszol, Józsi, és akár hiszed, akár nem, percre felébredek. Még csak az hiányozna nekem, hogy menetben elaludjak — mi lenne a három neveletlen kölykömmel? — Az anyagiak? Ha nem jönnék ki belőle, nem hagytam volna már itt? Mint a huzat! Egy ideig az aszszony is rágta a fülemet, nézzek valami tisztességesebb foglalkozás után. Mondta, olyan vagy, mint a kukac, belekezd a tormagyökérbe, és nem meri otthagyni, mert attól fél, hogy jobbat nem talál. Mit tudja ő, mi az a gép? Jó masina ez, hidd el — és hogy milyen jó masina, megveregette a foszforeszkáló műszerfalat. Mozdulatában az ősök áhítatát, gyengéd vonzódását éreztem a maguk nevelte jószághoz, a társhoz a küzdésben, mellyel lebírják a föld ellenállását. Csurgói Máté Lajos: Házak A magyar film főszereplők: Koncz Gábor, Törőcsik Mari Csak 16 éven felülieklógathatják BEMUTATÓ: JANUÁR 12.