Élet és Irodalom, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-12 / 41. szám - Brenner György: Idegen szavak képes szótára. O. • kép (11. oldal) - ÉS: És az apuka miért legyen fasiszta? • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - (köves): Bűz • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - P. G.: Válasz egy kritika kritikájára • glossza | Véleményünk szerint (11. oldal) - Weöres Sándor: Kisfiúk témáira • vers (11. oldal) - Bokor László: Szabó Ervin és Révai József • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez • Major Ottó: Szabó Ervin igazsága és nagysága. ÉS, szeptember 28. (11. oldal) - Major Ottó: Mégegyszer Szabó Ervinről • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez (11. oldal)

Brenner György: IDEGEN SZAVAK KÉPES SZÓTÁRA 10 VÉLEMÉNYÜNK SZERINT ÉS AZ APUKA MIÉRT LEGYEN FASISZTA? Két héttel ezelőtt az „Apuka, miért legyek­­ fasiszta?” című glosszánk szerzője szelíd iróniá­val elmélkedett azon, hogy: a.) értelmes pedagógiai tett­é úttörő hadijátékban a gyerekeket „szov­jetekre” és „fasisztákra” osztani­, és b.) játék-e egyáltalán az olyan amelyben „győzniük csak nyolca­dikosoknak szabad”? Azóta többen érdeklődtek: ugyan, melyik iskolában született ez a zseniális pedagógiai kezde­mény? Az érdeklődőknek feltehe­tőleg nincs úttörő­ korú gyerekük. Különben gyanítanák, hogy az említett hadijátékot bizonyára számos budapesti általános iskola úttörő csapata lejátszotta, vagy akár valamennyi lejátszhatta vol­na. A kezdeményezés dicsősége nem az egyes iskolák úttörővezetőit, hanem az Úttörővezető című fo­lyóirat szerkesztőségét illeti. A folyóirat 1968/7—8. számában „forradalmi hagyományaink el­mélyítése” végett és „az úttörő hadijáték továbbfejlesztésére” új­fajta játékot ajánl az úttörőcsa­patoknak. Lényege: 1919, illetve 1944—45 történelmi ütközeteinek újrajátszatása. Kinek-kinek helyi hagyománya szerint. A budapes­tiek számára a Várba szorult fa­siszták kitörési kísérletének és szétverésének részletesen ki­dolgozott „forgatókönyvét” kí­nálják mintaként, a szolnokiak­nak az 1919 május 2-i szolnoki csatát, a miskolciaknak a Ma­gyar Vöröshadsereg miskolc­­ózdi hadműveletét. Nem kell hozzá különösen élénk fantázia, hogy elképzeljük, mi­lyen érdekes dialógusokra kerül­hetett sor e két utóbbi városban is az apukák és az V.Vili. osz­tályos kisdiákok között. De még jól jártak a felnőttek, ha egy­­egy, kissé talán kínos beszélge­téssel megúszták, és nem kellett — a család és az úttörő mozga­lom gyümölcsöző együttműködé­se érdekében — felcsapniuk „fasisztának”, „intervenciósnak”, „ellenforradalmárnak”. Az Úttörővezető ugyanis fel­hívja a figyelmet: az „ellenséget” ne a gyerekek közül válasszák ki. „Külön indokolja ezt, hogy ebben a „csatában” az „ellenség” való­ságos, gyűlöletes ellenség megsze­mélyesítője” — írja. Kit kell te­hát e szerepkörre beosztani ? Le­hetőleg „katonákat, munkásőröket, ifjúvezetőket, KISZ-eseket.” Előző glosszánkban nem tértünk ki erre a nem lényegtelen peda­gógiai mozzanatra. Mégpedig azért, mert úgy értesültünk, hogy ezt az instrukciót általában nem hajtották végre. Véleményünk szerint: szerencsére. A veszett fejszének legalább a nyelét így talán megmentették. S a tizen­éves úttörők nem kényszerültek arra, hogy „gondos és kitartó elő­készítés után” „a felkészülés, a mozgósítás történelmi időket idéző légkörétől” lelkesítve „való­ban kemény küzdelemben”, (ám „szigorúan a megadott tervhez ra­gaszkodva”) legyőzzék a „való­ságos és gyűlöletes”... felnőtte­ket. Ha a szervezés kifogástalan, a hadsereg vagy a munkásőrség alakulatait. Elvégre a hadijátékot a néphadsereg napjának megün­neplésére rendezték. A kellő lélektani és pedagógiai áttekintés hiánya (legyen bár mégoly jó a szándék) sokszor bi­zony félelmetes öngólokat ered­ményez. ÉS BŰZ Az orromat befogva, lélegzete­met visszafojtva gépelem e dü­hös sorokat 1968. október 8-án reggel, amikor a hírhedt Illatos úti gyár által terjesztett bűz már egész fővárosunkra nyomasztóan és émelyítően rátelepedett. Ott­hon, Kőbányán kezdtem érezni a szörnyű, gyomorkavaró szagot. Akkor még reménykedtem, hogy majd bent a városban tisztább levegőt érezhetek. De nem ... Olvastam néhány hete a Ma­gyar Nemzetben a gyár vezetői­nek nyilatkozatát: az orrfacsaró bűzt — illetve okozóját — né­hány év múlva vidékre telepí­tik. Ám ez nem nyugtat meg, sokallom az éveket: kétmillió fő­városi lakos közérzetén és egész­ségén gyorsabban kellene segí­teni, még ha ez anyagi áldoza­tokkal jár is ... Kíváncsi lennék az említett nyilatkozat után a Fővárosi Tanács Egészségügyi Osztályának véleményére.. (köves) jelenlegi fejletlensége volt az a tényező, ami miatt az előlegezett bizalom és a tárlatok kultúrpoli­tikai fontossága egyáltalán szóba került. A többi kifogásra ezek után tu­lajdonképpen nem is illene vá­laszolni De... „Azért nem látom Lóránt egyik képét sem enteriőrnek, mert egyik sem az” — írja Varga Jó­zsef olyan képekkel kapcsolatban, amelyeknek címe: Hosszú asztal és Ablak. Tudomásom szerint az enteriőr szobabelsőt jelent, illet­ve olyan képeket, melyek szoba­belsőből vett motívumokat ábrá­zolnak. Megállapításomat, misze­rint sok volt a tárlaton a rutin­munka, csak a nem rutinos mű­vek felsorolásával lehetett volna cáfolni. A cikkírót felháborította az a megfigyelésem is, hogy a szegedi táj átalakulóban van, s korszerű feladatokat fog adni a helyi festőknek. Bizonyára nem lett volna szükséges ezt a meg­figyelést közölnöm, ha a szegedi tárlaton már találkozhattunk volna az átalakuló táj szuggesz­­tív hatásával. P. G. VÁLASZ EGY KRITIKA KRITIKÁJÁRA A vidéki kulturális centrumok eredményeinek kategorikus el­utasításával vádolja egyik kriti­kámat a Tiszatáj októberi száma (Varga József: A kritika felelős­ségéről ...). A szegedi nyári tárl­­atról van szó. A kiállítás „kul­túrpolitikai fontosságát meggon­dolatlanul elvitatni — bűn” — írja. Nyugtalanul kerestem elő az És augusztus 10-i számát, hogy e súlyos szemrehányás jo­gosultságának utánanézzek. Némileg megnyugodtam. „A kiállításnak azonban mégis örül­nünk kell — írtam vitatott cikk­ben —, mert a tárlatok intézmé­nye olyan, mint a könyvkiadás részére biztosított papírkeret, előlegezett bizalom az alkotók számára, amely előbb-utóbb meg­hozza majd a gyümölcsét. És ad­dig is informatív feladata van az itt összegyűlt képeknek...” A továbbiakban hat művész ki­emelkedő munkáit ismertettem, mint ilyen informatív fontos­ságú műalkotásokat Való igaz, hogy az említettek nem szegedi művészek, de a cikkíró sem hiá­nyol olyan szegedi művészt, akit méltatlanul hallgattam volna el. Éppen a szegedi képzőművészet O­rfeum WEÖRES SÁNDOR: Kisfiúk témáira Ha majd hatéves leszek Ibit elveszem feleségül mercédes kocsit vezetek Ibi nem ülhet bele otthon a bele. * KARESZ HŰJE GYÖNGYI HŰJE csak én vagyok okos énnekem a segembe is helyem van. * Apukám házat épít. Először a kéményt, borzasztó nagy füsttel. Aztán a ház tetejét. Azután aztán az ablakokat, nem látunk át rajtuk, olyan feketék, csak a falakon látok keresztül, mivel még nincsenek. De meg kell építeni a falakat is, meg a szobákat külön-külön. Mikor a ház leér a földig, apukám azt mondja: Ujjé! * Tibor megfogja Zsuzsát. Először jól megveri. Aztán megfojtja. Végül földarabolja. Szíveit, májait mind kirakja egyik kerítéstől másikig. Zsuzsa gondolkodik: Én nem mondalak be, de ha nem tudsz visszacsinálni, mehetsz ám a javítóba. A házra süt a nap, fölötte éccaka van az égen, jó reggelt és jó estét. HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKÉHEZ Szabó Ervin és Révai József Azok közé tartozom, akik szerint sürgősen meg kellene rajzolni Ré­vai József szellemi pályáját. Ez az elemzés a közelmúlt magyar marxista gondolkodásának lénye­gét, legfőbb kérdéseit érinthetné s természetesen azt a fordulatot is, amely e nagy tehetségű ember pá­lyáját oly tragikusan befolyásolta. Mégis megdöbbenéssel olvastam Major Ottó cikkében a néhány mondatot Révai Szabó Ervin ta­nulmányáról. „Nem kritika volt ez, hanem ideológiai justiz-mord. Fáj­dalmas tény, hogy ez a pamflet a felszabadulás után ... négy íz­ben is megjelent...” Tény, hogy a mi nemzedékünk már nem ismeri Szabó Ervin írásait s azokról ko­rábban legfeljebb Révai tanulmá­nyaiból volt tudomása. Újraolvasva mindkettőjük munkáit, valóban úgy látszik, hogy Révai kritiká­ja igen egyoldalú, nem egy megál­lapítása ma már igazságtalannak tűnik. Nem beszélve arról, az alapvető taktikai kérdésről, hogy Révai 1931-ben, az illegalitás kö­rülményei között mindenáron el­határolni igyekszik magát Szabó Ervintől, holott egy potenciális egységfront érdekében inkább a megegyező vonásokat lett volna érdemesebb hangsúlyozni. Eltekint­ve ettől az alapvető taktikai hibá­tól, nem lehet azonban kétségbe­vonni politikai és elméleti törekvé­sét, hogy tudniillik a szociáldemok­rata reformizmussal konfrontálja a forradalmiságot, a maga, még igen kezdetleges leninizmusát. Ebbéli igyekezetében azt hagyta figyelmen kívül, hogy Szabó Ervin a maga korában szintén elégedetlen volt az opportunus revizionizmussal, éppen hasonló meggondolásból kereste a reformizmus meghaladását az anarchoszinidikalizmus irányában, a II. Internacionálé vezetőinek vi­lágháborús árulásával szemben az antimilitarista mozgalom irányá­ban. Jó lenne, ha az indulatos címké­ket egy cikkben mégiscsak jobban gyümölcsöző elemzéssel pótolnánk. Semmi sem riasztja jobban a gon­dolkodó embert, mint az, ha a teg­napi elfogultságok helyett maiak­kal tűzdeljük meg szemléletét. Semmi sem akadályozza jobban az igazság érvényesülését, mintha ez­Az Élet és Irodalomban közölt Szabó Ertűn-cikkemmel kapcsolat­ban reflexió jelent meg a Nép­­szabadságban és az Esti Hírlap­ban. E reflexiók kezdetét jelzik talán annak a már régóta esedé­kes vitának, mely Szabó Ervin mű­ködését és életművét megnyugta­tóan, tudományos alapossággal ér­tékelné. Erre egy ünnepi megem­lékezés — ha mégoly terjedelmes is — természetesen nem vállalkoz­hat. Emlékező írásom célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra az erkölcsi tőkére, melyet Szabó Er­vin élete és életműve jelent, s me­lyet — sajnos — mindmáig nem kamatoztattunk. Az Esti Hírlap cikkírója úgy véli, hogy elfogult vagyok Szabó Ervin javára, s ez — mint írja — semmivel se hasznosabb, mint ko­rábban „a mellőzöttség elfogultsá­ga”. Nos, Szabó Ervint csakugyan szeretem; vonzódásom hozzá — regénycikklusom tanúsítja — nem is mai keletű. A szeretet azonban még nem jelent részrehajlást. Ha elfogultan szeretném, ezzel éppen az ő kritikus szelleme ellen véte­nék. A Vulgármarxizmus-vitában pél­dául nem azért adok igazat Szabó Ervinnek, mert ellenfelét, Bresz­­tovszkyt, ellenszenvesnek találom. Hanem, mert ebben a vitában — meggyőződésem szerint — Szabó Ervinnek van igaza. Hogy erről va­ló véleményemet „sommásan” fo­galmazom? Ez igaz. Cikkem jelle­ge és terjedelme nem ad lehető­séget a bővebb kifejtésre, akit e téma részletesen érdekel, utána­nézhet a vitának a Nyugat és a Népszava 1914-es évfolyamában. Az Esti Hírlap cikke azt is rész­vetésünk vagy stílusunk indulatai­val gátoljuk a jószándékú vizsgá­lódás útját. Bokor László szallja, hogy Szabó Ervinnek­ a szabadságharcról írott monográfiá­járól szólva nem említem, hogy az — mint Révai József megállapítot­ta — elhibázott kísérlet. Valóban! Amit e hatalmas monográfiáról ír­tam, csupán annyi volt, h­ogy első nagyszabású kísérlet a történelmi materializmus alkalmazására ha­zai történetírásunkban. (Ha ugyan nem számítjuk ide Diener-Dénes József Leonardó-tanulmányát!) A minősítést pedig, úgy gondolom, Bízzuk a legilletékesebbekre, tör­ténészeinkre. Kell-e mondanom, hogy Révai Józseffel szemben se vezetett vala­miféle személyes ellenérzés, ami­kor a Szabó Ervin — Révai kont­­roverzióban kétségbevontam iga­zát. Talán keményen fogalmaz­,­tam, de — úgy érzem — nem igazságtalanul. Elgondolkoztat vi­szont a Népszabadságnak az a meg­állapítása, hogy cikkem „sommá­san, tehát méltánytalanul ítél Révai József Szabi Ervin-tanul­­mányáról". Ezt az ellenvetést jo­gosnak érzem, hisz­ e Révai-féle ítéletet és ennek indokolását, kri­tikai szándékkal, eddig még senki se boncolta. Remélem, erre is sor kerül majd. Annylhogy adóssá­gunk még egy Rév­ai-monográfia is, mely tevékenységét és munkássá­gát kritikai elemzéssel tárná fel. Bízom benne, hogy lapjainkban felszabadult, hasznos vita bonta­kozhat ki Szabó Ervin életművé­ről. Addig is, hadd üdvözöljem azt a tárgyilagos vita­hangot, melyet a Népszabadság cikke ütött meg. Ez valóban feltétele az eredményes polémiának.­­ Major Ottó Mégegyszer Szabó Ervinről

Next