Élet és Irodalom, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-03 / 1. szám - Lenkey Zoltán: Házak • kép (2. oldal) - Varga Domokos: Cigányok pedig vannak • reflexió • Márkus István: Sejtelmek a cigányvilágról. ÉS, 1969, 52. szám (2. oldal)

ÉLET ÉS I­S IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP­­ Megjelenik minden szombaton 16 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes:­­ GARAI GÁBOR A szerkesztőség tagjai: ABODY BÉLA (főmunkatárs) FARAGÓ VILMOS (olvasó szerkesztő) GYERTYÁN ERVIN (könyvkritika) KARDOS G. GYÖRGY (művészetkriti­ka) KOROKNAI ZSUZSA (információ) LÁZÁR ERVIN (próza) LENGYEL PÉTER (interjú) MEZEI ANDRÁS (vers) MOLNÁR ZOLTÁN (publicisztika) NAGY LÁSZLÓ (képszerkesztés) PINTÉR TAMÁS (nyomdai szerkesztés) VARGA DOMOKOS (riport) Szerkesztőség: Budapest V., Alpári Gyula u. 22. Tel.: 111—424 310—920 314—164 111—087 113—221 Kiadja: Lapkiadó Vállalat Budapest, VII., Lenin krt. 9/11. Tel.: 221—285 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomda: Szikra Lapnyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér 1.) Külföldiek részére előfizethető: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat Budapest 62. P. O. B. 149 Előfizetési díj: 1 hónapra: 10 forint negyed­évre: 30 forint fél évre: 60 forint egész évre: 120 forint KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA INDEX 25 244 Az írószövetség minden tag­jának alkotó munkájához sok sikert és boldog új esztendőt kíván: a Magyar Írók Szövet­sége Titkársága. VARGA DOMOKOS­CIGÁNYOK PEDIG VANNAK Az egy időben szinte kötelező­nek tekintett állami illúzió szerint elég volt proklamálni az egyenjo­gúságot,­­s kijelenteni: cigányok pedig nincsenek. Vannak ugyan emberek, akiket régebben cigány­nak neveztek, de ehhez a szóhoz annyi lesajnálás, megvetés, sőt gúny tapadt, hogy jobb, ha ez­után szájunkra se vesszük. Külön­ben is az új rendben mindenki előtt megnyílt a tanulás, a társa­dalmi­ emelkedés útja, így majd a kissé ironikus népi szóhasználattal újmagyaroknak nevezett volt cigá­nyok dolga is egyénenként—csalá­donként magától elrendeződik, ki­ből munkás lesz, kiből értelmiségi, kiből más egyéb: az átrétegződő­­osztálytalanodó társadalom mun­kamegosztásában lassan mindegyik megleli a helyét. Egyéb kötelező illúziók is szét­­foszlottak azóta, szétfoszlott ez is. Cigányok pedig vannak, — ezt ma már senki sem vitatja. Vannak, sőt sokasodnak: ha ennek az elegy­­késedett országnak a népe egye­lőre — nagyon lassan — még sza­porodni látszik, az az életkor álta­lános meghosszabbodása mellett nem utolsósorban nekik tulajdo­nítható. Lassan már százával kez­denek olyan faluink lenni, ahol a lakosság negyedét-harmadát, sőt a felét ők teszik ki. Holott sokan közülük ma is félnomádként él­nek, mások meg kisebb-nagyobb városok peremére szorulva, vagy olykor a nemcigányok között el is oszolva. Márkus István múlt heti cikke — Sejtelmek a cigányvilágról — két igen fontos tételt fejtett ki, ha váz­latosan is, az ÉS hasábjain. Az egyik szerint a cigányok — mivel soha nem ismerték a földtulajdont — nem jutottak el még a feudali­­zálódásig sem, jórészt mindmáig ősközösségi jellegű társadalmi csoportokban élnek. A másik sze­rint e csoportok hagyományos er­kölcsi és szokásrendje minden egyéb hatást másodlagossá tesz: „a cigányt a maga világa neveli, a másik, a külső világ is oda re­keszti”. Nem akarok vitába szállni vele, még ha itt-ott kissé általánosító megállapításokat tett is (például a cigányság hézagos munkahagyomá­nyairól). Inkább ott folytatnám, ahol abbahagyta: a perspektívák­nál Ma már világos: a cigányság egyénenkénti felszívódására, nyomtalan elkeveredésére egyelő­re nem számíthatunk. Még na­gyon lassú, nagyon fokozatos, több­­ emberöltőre elhúzódó folyamat­ként sem. Vannak felszívódók, elkevere­­dők, a különféle cigányközösségek­ből kiszakadók, de hányan? Az utánpótlás sokkal gyorsabb, mint az elmorzsolódás. A „cigányvilág”, tehát a többé-kevésbé éles elkü­lönültségben — mondhatni, gettók­ban — élő cigányok társadalma egyre népesebb. Némely borúlátó hazánkfiai máris azt emlegetik: el­juthatunk lassan oda, hogy a ha­zai cigánykérdés az amerikai né­gerkérdéssel vetekedő társadalmi gonddá válik. Feltéve "persze, hogy ma már ma HOZZÁSZÓLÁS MÁRKUS ISTVÁN CIKKÉHEZ sem egészen zárt cigányvilág nem nyílik meg időközben még jobban a külső hatások előtt, s hogy nem veszi át — legalább nagyjából — a környező társadalom életstílu­sát, szokásait, munkatempóját, er­kölcsi és egyéb normáit, de még a gondolkodásmódját és a beszédmo­dorát is. A jövő érdekében ezt a közösségi áthasonulást kellene minden esz­közzel meggyorsítani. Minden eszközzel, tehát például civilizáltabb cigánylakótelepek építésével, elsősorban e telepek lakóinak szánt állandó munkahelyek létesí­tésével ; a nagyobb cigányközösségek va­lamiféle hivatalosan elismert auto­nómiájával; e helyi autonómiára épülő kép­viseleti joggal, mely járási, me­gyei és országos fórumokon egy­aránt érvényesíthető lenne, s nem utolsó sorban a művelődés alkalmainak a gyors gyarapításá­val. Ez utóbbiról külön beszélni kell. Márkus is említette a „cigányosz­tályok”, „cigányiskolák” széles há­lózatának a szükségességét. De em­líthette volna a nem kevésbé szük­séges cigányóvodákat, cigánynap­köziket, cigánykollégiumokat, ci­gány ipari tanuló intézeteket, ci­gány művelődési házakat, cigány kultúrcsoportokat, de akár a ci­gányság népi hagyományaival és szociológiai problémáival foglalko­zó tudományos műhelyeket is, amelyeket mind meg kellene te­remteni ahhoz, hogy lényegesen előbbre juthassunk. Azokat a ci­gány származású értelmiségieket, akik felelősséget éreznek egykori közösségükért, lehetőleg minél na­gyobb számban be kellene kapcsol­ni ebbe a munkába, de természete­sen másokat is, akik szívesen szán­ják erre az életüket. Aminthogy vannak is már itt-ott olyan peda­gógusok, akik cigányóvodákkal, cigányosztályokkal küszködnek — nem egyszer minden valamirevaló segítség híján, sőt a meg nem értők gáncsai közepette. Ez azonban még csak csepp a tengerben. A lényeg az, hogy merjünk dia­lektikusak lenni. Ne higgyük, hogy a cigányok efféle „elkülöní­tése” csak esélyese-a 13.gfeftzafcadé­­rcokat Valahonnan"rf"El fu­dul­­nuunk. A többé-kevésbé zárt ci­gányközösségek é léte ma tény. Erő­vel szétszórni nem tudnánk őket, de nem is lenne emberséges. Egyet tehetünk: meggyorsíthatjuk a bel­ső fejlődésüket. Ennek pedig ez a legjárhatóbbnak látszó útja. Más kérdés, hogy minden más osztály és iskola nyitva kell, hogy álljon a cigányszármazásúak előtt, egészen az egyetemekig. De arra minél kevesebbüket kényszerítsük, hogy ők legyenek — életkörülmé­nyeiknél fogva — egy-egy nem­­cigány osztály szégyenfoltjai, a megvetett, a kicsúfolt, a „semmit sem tudó” rossztanulók. A „hü­lyék”. Meg a „koszosak”, a „tetve­sek”. Ne olyan útján vezessük őket a művelődésnek, amely felér egy szüntelen vesszőfutással: öntudat, önérzet, önbizalom kell mindenekelőtt ezeknek a gyerekek­nek, akik egy századok óta min­dig újra megalázott — és mindig újra megalázkodó — népcsoport tagjai. S ezt egyénileg nehéz meg­szerezniük, amíg közösen meg nem szerezték. Tanítsuk őket arra: nem szé­gyen cigánynak lenni. Nemcsak a kivetettség átkát örökölték ők a múlttól, hanem sok-sok értéket is. Gyönyörű dalokat, táncokat. Sajá­tos zenei tehetséget. Sokféle fa-, fém- és egyéb munkában való jár­tasságot. A családi összetartás, a közösségi élet sok megbecsülendő hagyományát. Azt a képességet, hogy aki jó hozzájuk, abban — ha nem cigány is — mélységesen bíz­ni tudnak. Ez az utóbbi tulajdonságuk az egyik fontos záloga annak, hogy az értük folytatott küzdelem nem re­ménytelen. Ezer tapasztalat bizo­nyítja: termékeny kontaktust lehet teremteni velük. Csak legyen rá elég intézményes alkalom és legyen elég hozzáértő, jóakaratú ember, aki a cigányokkal „cigányul” tud szólni: számukra érthető módon tudja közvetíteni a magasabb kul­túra — benne a munkakultúra — kincseit. Nemcsak egyéneknek, akik esetleg már kiszakadóban van­nak a cigányvilágból, hanem egész közösségeknek, amelyek még hosz­­szú ideig őrzik egy ősi népcsoport sok örökségét, de a művelődés és a munka révén mindinkább köze­lednek a társadalom más csoport­jaihoz is. Lenkey Zoltán: Házak wm A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL SZÍNHÁZAK CSAK GYULA: A nagy kísérlet. Be­mutató a kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban január 9-én. MIKSZÁTH, KALMAN—SZÉKELY JÚ­LIA: A két koldusdiák. Bemu­tató a Bartók Gyermekszín­házban január 4-én. SURÁNYI IBOLYA előadóestje a magyar ren­eszánsz alkotásaiból január 8-án az Egyetemi Színpa­don. VERDI: Trubadúr. Felújítás a debre­ceni­ Csokonai Színházban január 4-én. A BARI EGYETEMI SZÍNPAD ven­dégjátéka. Első előadás: január 9-én az Egyetemi Színpadon. KIÁLLÍTÁSOK BAKOS ISTVÁN, MOLNÁR KÁL­MÁN, SIMONYI EMŐKE, PECSEN­­KE JÓZSEF, SCHMALL KÁROLY reklámgrafikai kiállítása a Derko­­vits teremben (a Tv Galériája). Megnyitó: január 9-én. KAPOS NÁNDOR festőművész kiállí­tása a Csók István Galériában. Megnyitó: január 9-én. BÖHM LIPÓT (Poldi) festőművész kiállítása a szolnoki Aba-Novák Teremben. Megnyitó: január 9-én. HANGVERSENYEK SZŰCS LÓRÁNT zongoraestje január 3-án, a Zeneakadémia kistermében. BACH KANTÁTÁK, VERSENYMŰ­VEK január 5-én a Zeneakadémián. Közreműködik a Magyar Kamaraze­nekar és a Budapesti Kórus. Vezé­nyel Forrai Miklós. ZAVODSZKY ZOLTÁN dalestje ja­nuár 6-án a Zeneakadémia kama­ratermében. SEBESTYÉN VONÓSNÉGYES hang­verseny január 1-én, a Zeneakadé­mia kistermében. ÚJ KÖNYVEK SZÉPPRÓZA MARCEL AYMÉ: A zöld kanca. Re­gény (Európa Zsebkönyvek). GODA GÁBOR: Concerto. Elbeszélé­sek (Szépirodalmi). ILLÉS ENDRE: Szakadékok. Elbeszé­lések (Szépirodalmi). NAVARRAI MARGIT: Heptameron (Magyar Helikon). SZÁNTÓ ERIKA: Megmondod, ki vagy? Elbeszélések (Szépirodalmi). VITÁNYI IVÁN: Széltenger. Regény (Szépirodalmi). VERSEK, DRÁMÁK ILLYÉS GYULA: Drámák 1—3 (Szép­­irodalmi). KASSÁK LAJOS összes versei 1—2 (Magvető). MEMOÁROK, ÉLETRAJZOK KARL GEIRINGER: Haydn (Gondo­lat). KISFALUDY STROBL ZSIGMOND: Emberek és szobrok, önéletrajz (Képzőművészeti Alap). KODÁLY ZOLTÁN: Utam a zenéhez (Zeneműkiadó). HENRI PERRUCHOT: Gauguin élete (Corvina). IRODALOMELMÉLET FARAGÓ VILMOS: Pterben — harag nélkül. Tanulmányok, kritikák (Szépirodalmi). ISMERETTERJESZTŐ MŰVEK BAJOMI JAzAr ENDRE: Titkos tár­saságok története (Minerva). SÖREN KIERKEGAARD írásaiból (Gondolat). SZÍNHÁZI KISLEXIKON. Főszerkesz­tő: Hont Ferenc (Gondolat). MŰVÉSZETI KÖNYVEK BUDAPEST MÚZEUMAI. Album (Corvina).

Next