Élet és Irodalom, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-03 / 1. szám - Lenkey Zoltán: Házak • kép (2. oldal) - Varga Domokos: Cigányok pedig vannak • reflexió • Márkus István: Sejtelmek a cigányvilágról. ÉS, 1969, 52. szám (2. oldal)
ÉLET ÉS IS IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Megjelenik minden szombaton 16 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: GARAI GÁBOR A szerkesztőség tagjai: ABODY BÉLA (főmunkatárs) FARAGÓ VILMOS (olvasó szerkesztő) GYERTYÁN ERVIN (könyvkritika) KARDOS G. GYÖRGY (művészetkritika) KOROKNAI ZSUZSA (információ) LÁZÁR ERVIN (próza) LENGYEL PÉTER (interjú) MEZEI ANDRÁS (vers) MOLNÁR ZOLTÁN (publicisztika) NAGY LÁSZLÓ (képszerkesztés) PINTÉR TAMÁS (nyomdai szerkesztés) VARGA DOMOKOS (riport) Szerkesztőség: Budapest V., Alpári Gyula u. 22. Tel.: 111—424 310—920 314—164 111—087 113—221 Kiadja: Lapkiadó Vállalat Budapest, VII., Lenin krt. 9/11. Tel.: 221—285 Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Nyomda: Szikra Lapnyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér 1.) Külföldiek részére előfizethető: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat Budapest 62. P. O. B. 149 Előfizetési díj: 1 hónapra: 10 forint negyedévre: 30 forint fél évre: 60 forint egész évre: 120 forint KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA INDEX 25 244 Az írószövetség minden tagjának alkotó munkájához sok sikert és boldog új esztendőt kíván: a Magyar Írók Szövetsége Titkársága. VARGA DOMOKOSCIGÁNYOK PEDIG VANNAK Az egy időben szinte kötelezőnek tekintett állami illúzió szerint elég volt proklamálni az egyenjogúságot,s kijelenteni: cigányok pedig nincsenek. Vannak ugyan emberek, akiket régebben cigánynak neveztek, de ehhez a szóhoz annyi lesajnálás, megvetés, sőt gúny tapadt, hogy jobb, ha ezután szájunkra se vesszük. Különben is az új rendben mindenki előtt megnyílt a tanulás, a társadalmi emelkedés útja, így majd a kissé ironikus népi szóhasználattal újmagyaroknak nevezett volt cigányok dolga is egyénenként—családonként magától elrendeződik, kiből munkás lesz, kiből értelmiségi, kiből más egyéb: az átrétegződőosztálytalanodó társadalom munkamegosztásában lassan mindegyik megleli a helyét. Egyéb kötelező illúziók is szétfoszlottak azóta, szétfoszlott ez is. Cigányok pedig vannak, — ezt ma már senki sem vitatja. Vannak, sőt sokasodnak: ha ennek az elegykésedett országnak a népe egyelőre — nagyon lassan — még szaporodni látszik, az az életkor általános meghosszabbodása mellett nem utolsósorban nekik tulajdonítható. Lassan már százával kezdenek olyan faluink lenni, ahol a lakosság negyedét-harmadát, sőt a felét ők teszik ki. Holott sokan közülük ma is félnomádként élnek, mások meg kisebb-nagyobb városok peremére szorulva, vagy olykor a nemcigányok között el is oszolva. Márkus István múlt heti cikke — Sejtelmek a cigányvilágról — két igen fontos tételt fejtett ki, ha vázlatosan is, az ÉS hasábjain. Az egyik szerint a cigányok — mivel soha nem ismerték a földtulajdont — nem jutottak el még a feudalizálódásig sem, jórészt mindmáig ősközösségi jellegű társadalmi csoportokban élnek. A másik szerint e csoportok hagyományos erkölcsi és szokásrendje minden egyéb hatást másodlagossá tesz: „a cigányt a maga világa neveli, a másik, a külső világ is oda rekeszti”. Nem akarok vitába szállni vele, még ha itt-ott kissé általánosító megállapításokat tett is (például a cigányság hézagos munkahagyományairól). Inkább ott folytatnám, ahol abbahagyta: a perspektíváknál Ma már világos: a cigányság egyénenkénti felszívódására, nyomtalan elkeveredésére egyelőre nem számíthatunk. Még nagyon lassú, nagyon fokozatos, több emberöltőre elhúzódó folyamatként sem. Vannak felszívódók, elkeveredők, a különféle cigányközösségekből kiszakadók, de hányan? Az utánpótlás sokkal gyorsabb, mint az elmorzsolódás. A „cigányvilág”, tehát a többé-kevésbé éles elkülönültségben — mondhatni, gettókban — élő cigányok társadalma egyre népesebb. Némely borúlátó hazánkfiai máris azt emlegetik: eljuthatunk lassan oda, hogy a hazai cigánykérdés az amerikai négerkérdéssel vetekedő társadalmi gonddá válik. Feltéve "persze, hogy ma már ma HOZZÁSZÓLÁS MÁRKUS ISTVÁN CIKKÉHEZ sem egészen zárt cigányvilág nem nyílik meg időközben még jobban a külső hatások előtt, s hogy nem veszi át — legalább nagyjából — a környező társadalom életstílusát, szokásait, munkatempóját, erkölcsi és egyéb normáit, de még a gondolkodásmódját és a beszédmodorát is. A jövő érdekében ezt a közösségi áthasonulást kellene minden eszközzel meggyorsítani. Minden eszközzel, tehát például civilizáltabb cigánylakótelepek építésével, elsősorban e telepek lakóinak szánt állandó munkahelyek létesítésével ; a nagyobb cigányközösségek valamiféle hivatalosan elismert autonómiájával; e helyi autonómiára épülő képviseleti joggal, mely járási, megyei és országos fórumokon egyaránt érvényesíthető lenne, s nem utolsó sorban a művelődés alkalmainak a gyors gyarapításával. Ez utóbbiról külön beszélni kell. Márkus is említette a „cigányosztályok”, „cigányiskolák” széles hálózatának a szükségességét. De említhette volna a nem kevésbé szükséges cigányóvodákat, cigánynapköziket, cigánykollégiumokat, cigány ipari tanuló intézeteket, cigány művelődési házakat, cigány kultúrcsoportokat, de akár a cigányság népi hagyományaival és szociológiai problémáival foglalkozó tudományos műhelyeket is, amelyeket mind meg kellene teremteni ahhoz, hogy lényegesen előbbre juthassunk. Azokat a cigány származású értelmiségieket, akik felelősséget éreznek egykori közösségükért, lehetőleg minél nagyobb számban be kellene kapcsolni ebbe a munkába, de természetesen másokat is, akik szívesen szánják erre az életüket. Aminthogy vannak is már itt-ott olyan pedagógusok, akik cigányóvodákkal, cigányosztályokkal küszködnek — nem egyszer minden valamirevaló segítség híján, sőt a meg nem értők gáncsai közepette. Ez azonban még csak csepp a tengerben. A lényeg az, hogy merjünk dialektikusak lenni. Ne higgyük, hogy a cigányok efféle „elkülönítése” csak esélyese-a 13.gfeftzafcadércokat Valahonnan"rf"El fudulnuunk. A többé-kevésbé zárt cigányközösségek é léte ma tény. Erővel szétszórni nem tudnánk őket, de nem is lenne emberséges. Egyet tehetünk: meggyorsíthatjuk a belső fejlődésüket. Ennek pedig ez a legjárhatóbbnak látszó útja. Más kérdés, hogy minden más osztály és iskola nyitva kell, hogy álljon a cigányszármazásúak előtt, egészen az egyetemekig. De arra minél kevesebbüket kényszerítsük, hogy ők legyenek — életkörülményeiknél fogva — egy-egy nemcigány osztály szégyenfoltjai, a megvetett, a kicsúfolt, a „semmit sem tudó” rossztanulók. A „hülyék”. Meg a „koszosak”, a „tetvesek”. Ne olyan útján vezessük őket a művelődésnek, amely felér egy szüntelen vesszőfutással: öntudat, önérzet, önbizalom kell mindenekelőtt ezeknek a gyerekeknek, akik egy századok óta mindig újra megalázott — és mindig újra megalázkodó — népcsoport tagjai. S ezt egyénileg nehéz megszerezniük, amíg közösen meg nem szerezték. Tanítsuk őket arra: nem szégyen cigánynak lenni. Nemcsak a kivetettség átkát örökölték ők a múlttól, hanem sok-sok értéket is. Gyönyörű dalokat, táncokat. Sajátos zenei tehetséget. Sokféle fa-, fém- és egyéb munkában való jártasságot. A családi összetartás, a közösségi élet sok megbecsülendő hagyományát. Azt a képességet, hogy aki jó hozzájuk, abban — ha nem cigány is — mélységesen bízni tudnak. Ez az utóbbi tulajdonságuk az egyik fontos záloga annak, hogy az értük folytatott küzdelem nem reménytelen. Ezer tapasztalat bizonyítja: termékeny kontaktust lehet teremteni velük. Csak legyen rá elég intézményes alkalom és legyen elég hozzáértő, jóakaratú ember, aki a cigányokkal „cigányul” tud szólni: számukra érthető módon tudja közvetíteni a magasabb kultúra — benne a munkakultúra — kincseit. Nemcsak egyéneknek, akik esetleg már kiszakadóban vannak a cigányvilágból, hanem egész közösségeknek, amelyek még hoszszú ideig őrzik egy ősi népcsoport sok örökségét, de a művelődés és a munka révén mindinkább közelednek a társadalom más csoportjaihoz is. Lenkey Zoltán: Házak wm A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL SZÍNHÁZAK CSAK GYULA: A nagy kísérlet. Bemutató a kecskeméti Katona József Színházban január 9-én. MIKSZÁTH, KALMAN—SZÉKELY JÚLIA: A két koldusdiák. Bemutató a Bartók Gyermekszínházban január 4-én. SURÁNYI IBOLYA előadóestje a magyar reneszánsz alkotásaiból január 8-án az Egyetemi Színpadon. VERDI: Trubadúr. Felújítás a debreceni Csokonai Színházban január 4-én. A BARI EGYETEMI SZÍNPAD vendégjátéka. Első előadás: január 9-én az Egyetemi Színpadon. KIÁLLÍTÁSOK BAKOS ISTVÁN, MOLNÁR KÁLMÁN, SIMONYI EMŐKE, PECSENKE JÓZSEF, SCHMALL KÁROLY reklámgrafikai kiállítása a Derkovits teremben (a Tv Galériája). Megnyitó: január 9-én. KAPOS NÁNDOR festőművész kiállítása a Csók István Galériában. Megnyitó: január 9-én. BÖHM LIPÓT (Poldi) festőművész kiállítása a szolnoki Aba-Novák Teremben. Megnyitó: január 9-én. HANGVERSENYEK SZŰCS LÓRÁNT zongoraestje január 3-án, a Zeneakadémia kistermében. BACH KANTÁTÁK, VERSENYMŰVEK január 5-én a Zeneakadémián. Közreműködik a Magyar Kamarazenekar és a Budapesti Kórus. Vezényel Forrai Miklós. ZAVODSZKY ZOLTÁN dalestje január 6-án a Zeneakadémia kamaratermében. SEBESTYÉN VONÓSNÉGYES hangverseny január 1-én, a Zeneakadémia kistermében. ÚJ KÖNYVEK SZÉPPRÓZA MARCEL AYMÉ: A zöld kanca. Regény (Európa Zsebkönyvek). GODA GÁBOR: Concerto. Elbeszélések (Szépirodalmi). ILLÉS ENDRE: Szakadékok. Elbeszélések (Szépirodalmi). NAVARRAI MARGIT: Heptameron (Magyar Helikon). SZÁNTÓ ERIKA: Megmondod, ki vagy? Elbeszélések (Szépirodalmi). VITÁNYI IVÁN: Széltenger. Regény (Szépirodalmi). VERSEK, DRÁMÁK ILLYÉS GYULA: Drámák 1—3 (Szépirodalmi). KASSÁK LAJOS összes versei 1—2 (Magvető). MEMOÁROK, ÉLETRAJZOK KARL GEIRINGER: Haydn (Gondolat). KISFALUDY STROBL ZSIGMOND: Emberek és szobrok, önéletrajz (Képzőművészeti Alap). KODÁLY ZOLTÁN: Utam a zenéhez (Zeneműkiadó). HENRI PERRUCHOT: Gauguin élete (Corvina). IRODALOMELMÉLET FARAGÓ VILMOS: Pterben — harag nélkül. Tanulmányok, kritikák (Szépirodalmi). ISMERETTERJESZTŐ MŰVEK BAJOMI JAzAr ENDRE: Titkos társaságok története (Minerva). SÖREN KIERKEGAARD írásaiból (Gondolat). SZÍNHÁZI KISLEXIKON. Főszerkesztő: Hont Ferenc (Gondolat). MŰVÉSZETI KÖNYVEK BUDAPEST MÚZEUMAI. Album (Corvina).