Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-02 / 22. szám - B. F.: Szerződéssel taní-tani • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - M. J.: Kiűzetés a paradicsomból • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - T. Gy.: Hírtelen hír • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - - góv -: Imperial-izmus • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - - óv -: Rímes krémes • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - (-b-): Ünneprontás • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - -y-t: Optimizmus • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - Pintér Tamás: Barkácsoljunk remekműveket • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - Réber László: rajza • kép (9. oldal) - Bajor Nagy Ernő: Frivol atyafiság (9. oldal)
VÉLEMÉNYÜNK SZERINT SZERZŐDÉSSEL tartani Minduntalan felrójuk a frissdiplomás, fiatal tanároknak, hogy sokan közülük nem pedagógusként helyezkednek el Pedig szükség lenne rájuk, várják őket az iskolák, ha kezdetben nem is státussal, hanem szerződéssel. Vajon miért húzódoznak a fiatalok a szerződéskötés kínálkozó lehetőségétől, amit jóhiszeműen akár próbaidőnek is felfoghatnának, de mindenképpen választott hivatásuk, pedagóguspályájuk első lépcsőfokának? A hiba nemcsak bennük van. A szerződések legtöbbje ugyanis a tanévkezdéstől csak a tanítás végéig szól, egy rendelkezés szerint a nyári szabadságot a szerződéses pedagógus a téli-tavaszi tanítási szünet révén év közben veheti ki. Így aztán a szerződéses pedagógus júniusban idénymunka után nézhet őszig, a legközelebbi szerződésig. Azt aligha győzi anyagiakkal, hogy egy nyáron át semmit se keressen. Különböző kedvezmények elvben minden tanárt megilletnének. Így például a félárú vasúti igazolvány is. A MÁV díjszabási tájékoztatója szerint jár ez minden közszolgálatba lépőnek, aki egyéves munkaviszonyt tud igazolni. Csakhogy: „A tárgyévre történő érvényesítés” ideje március 31. Mire tehát a szerződéses pedagógus megkaphatná a kedvezményt, szolgálati viszonyából már csak néhány hónap maradt, ezért nem jogosult az olcsóbb utazásra. Milyen egyszerű lenne a megoldás, ha a pedagógusok igazolványát tárgyév helyett tanévre érvényesítenék. S a szerződést is egy teljes esztendőre kötnék a pályakezdőkkel. Jól járnának ők is, az iskolák is. Kevesebb tanárdiplomás keresné boldogulását a választott pályán kívül. S nem riadnának vissza annyian az első lépcsőfokon. tán. A Tabán füves-fás területéről van szó, ahol eddig korlátozás nélkül szabad volt a fűre lépni, letelepedni, kis- és nagykorúaknak napozni, pihenni, játszani, „regenerálódni”. Az Erzsébethíd irányába surranó, döcögő járművek ablakából tavaly még derűs tekintetek üdvözölték a szívderítő látványt; egy nagyváros közepén elvétve akad efféle színes ligete a békességnek. Valamely hivatal ügyeletes arkangyala most éppen a nézők elől kívánja elrejteni ezt a demokratikus pihenőparadicsomot. Tiltó táblák és erélyes alarkangyalok zord felszólítása űzi ki a tágas, füves terekről az unokáival játszó nagypapát, a fiatalasszonyt, ki pucér csecsemőjét napoztatja, s az ugráló hatéveseket. Tessék átvonulni a „pihenésre kijelölt” eldugottabb, szűkebb területre! Tanyázzon csak ott ember ember hátán, megszokhatták már ezt a strandokon! A kiűzöttek tiltakoznak, miért? A válasz, akár a kinyilatkoztatás: védjük a városképet s a város jó hírét! Igaz, ami igaz. Mit is képzelne rólunk a külföldi turista (aki hasonlót legfeljebb a Hyde parkban tapasztalt) e szabadon lélegző, szüntelen majális láttán? Még azt hihetné, hogy nálunk otthon érzik magukat városukban az emberek, s a parkokat nekik füvesítik, nem az idegenforgalomnak. Jó lesz hát nem feleselni a tilalommal. Még megérhetjük, hogy más parkok mintájára lebetonozzák az egész terepet. Véges az arkangyalok türelme is. M. J. KIŰZETÉS A PARADICSOMBÓL Mi rontja a városképet? Mindeddig azt hittük, hogy: a málló vakolatú ház, a rossz helyre emelt magasépület, egy-egy rikító falfelület, egy-egy lakónegyed uniformis-szürkéje, csiricsáré bazárbódé, kőkupac, szemét; ronthatják a városképet bizonyos emberek is, a garázda részegek, erőszakos koldusok, a falkában csörtetők, szemetelők, köpködők, rongálók stb. A listát ki-ki szaporíthatná meg ízlése és tapasztalatai szerint. Az igazi, a legújabb, a hivatalos választ azonban a legfinnyásabb lokálpatrióta se találná el. Eszerint ugyanis a városképet Budapest legvidámabb, legnyájasabb parkja, pontosabban az ott tenyésző jókedv, családiasság, gyerekfutkározás rontja, csúfítja iga FRIVOL ATYAFISÁG Néha már a veszélyt jelző szirénák riidalmával panaszolja sajtónk: kén és korom szennyezi levegőnket. Legalább tíz ismerősömtől hallottam már mostanában, ha levegőzni akarnak, viszszahúzódnak lakásuk falai közé . Pest belterületén néha már délidőben is alkonyatnyi szürkület liheg a gépkocsik kipufogó füstjétől. Kegyetlen válaszút előtt állunk. El kell döntenünk, tovább mérgezzük önmagunkat, vagy gondoskodunk városaink lakosságának elemi létfeltételéről a tiszta levegőrő. Az ember azt gondolhatná, ez aztán egyszerű ügy. Mi okunk volna rá, hogy ne védjük vaskézzel önmagunk egészségét?... Igen, mi okunk volna rá?! Társadalmi méretű önvédelmi akció segít a kérdés megoldásában. A Népfront országos értekezleten foglalkozott a környezetvédelem teendőivel. Már korábban minisztertanácsi határozat szabta meg, mit kell tenni, hogy a levegő aggasztó romlása megszűnjék és mit nem szabad cselekedni, ami tovább szennyezné környezetünket. Már nyolc esztendeje működik Budapesten levegőtisztasági bizottság. A kérdéskör egyik jó ismerője szerint „ ... a problémák fontossága túlnőtt a nemzeti kereteken, tehát nemzetközi együttműködésre, tapasztalatcserére van szükség ...” Igen, rendelet, bizottság, kongresszus, tapasztalatcsere, szinte nagyüzemi arányokban megindult a diskurálás, meditáció, nőt a cselekvési csataterv összeállítása is. A MIGÉRT I. számú szaküzlete már költséges újsághirdetésben kínálja „az ATUKI által bevizsgált és ajánlott Infralyt — T kipufogógáz-vizsgáló mérőműszert”. No, nem azonnal: az év utolsó negyedére szállítja. Addig a korom, a kén, a füst és az értekezletek, bizottságok, rendeletek frivol atyafiságban élnek egymás mellett. Mert a füstlobogós gyárkémények „koromtalanítása” jó és szükséges program. Helyes és szükségparancsolta lépés, belterületen a gázfűtés kötelezővé tétele is. Mindezek megvalósítása milliárdokba kerül majd ... És időbe is kerül. Az első világháború gáztámadásainak emlékét fölidéző autóbusz- és teherautó-kipufogó csöveket, ezeket a kormot okádó sárkánytorkokat ma — úgy tetszik — nem ellenőrzi senki... Rendelet, bizottság, kongresszus, tapasztalatcsere, de a rendeletet már alig tudom az utcán kibetűzni, mert alig látok a füsttől. Hallottam egy szibériai szólásmondást, amely szerint az nem bűn, hogy az erdőtüzet nem bírták megfékezni, a bűn az, hogy nem fújták el azt az egy szál gyufát, amelyik a tűzvészt okozta. Magyarán: üdvös dolog lesz, ha roppant anyagi erőfeszítések árán elérik az akkor élők, hogy kétezerben ne sóhajtsanak gyáraink kormot a pesti égre. Kétezerben .. Ámbátor az se volna csacsiság, ha ma kiparancsolnánk a forgalomból a fekete füstuszállyal száguldozó gépjárműveket, mert az talán olcsóbb is, meg abban is segítene, hogy többen érjék meg élve azt a nehezen várt tiszta levegőjű kétezret. Bajor Nagy Ernő 1973. JÚNIUS 2. I f % PT is. * HIRTELEN HÍR Az alábbi hírt (nevezzük jóindulatúan így) olvastam: „A diákműfordítók országos versenyének eredményét pénteken hirdették ki Sárospatakon. A pályázatra ötezer diák nevezett be, akik novellákat, verseket és regényrészleteket fordítottak le angol, orosz, francia, olasz és spanyol nyelvből. Az ünnepélyes eredményhirdetést a városi pártbizottság székházában rendezték meg.” Hogy kik voltak a győztes versenyzők, úgy látszik, éppoly kevéssé fontos, mint volt egy-két hónapja a vendéglátóipari ifjúsági verseny győzteseinek kiléte. Elképzelem a hírközlésnek e mostanában divatozó eredeti módját, mondjuk, a sportrovatban. Vala-hogy így: „Pénteken játszották Olaszországban a labdarúgó Világ Kupa döntőjét. A százhuszonnyolc benevezett csapat közül legjobbnak bizonyult két együttes játékosai pazar bemutatót tartottak, remek gólokat lőttek, és a sportág minden szépségét felvonultatták. A mérkőzésre a San Siro stadionban került sor, százezer főnyi nézőközönség előtt.” Hogy melyik két csapat vívta a döntőt, és milyen eredménnyel? Mindenki gondolhat, amit akar. Ami engem illet, gondolok is. Hogy mit, azt — jó tanítvány vagyok — én sem mondom meg. T. Gy. IMPERIALIZMUS A Millennium-díjat — mint egy sportcikkben olvasom — ismét Imperial-iivadék nyerte a galoppban. Sajnos, az ivadék nem nekünk szerezte a dicsőséget, mert még csikó korában eladtuk Ausztriának — borongja hazafiúi bánattal, cikke elején, a szerző. Az Angliából frissen vásárolt Tacitus és Prince of Shiraz ivadékaitól viszont nagyon sok dicső győzelmet várhatunk még — reményű ugyancsak hazafiúi lelkesedéssel, cikke végén, a szerző. Elképzelem az osztrák cikkírót is, ki a Millennium-díjas győzelmen lelkesedik, meg az angol cikkírót is, aki a Prince of Shirazféle győzelmeken borong, s a hazafiúi érzelmeknek ebből a szövevényéből csak egyetlen kiutat látok. Aki lóversenyre megy, hagyja otthon a hazafiságát, őrizze, s csak akkor vegye elő, ha méltó tárgyat talál hozzá. Valódit. Nem nehéz találni. - góv - RÉMES KRÉMES Orvosi vélemény szerint túlságos korán kezdjük rontani fogunkat. Most azonban megjelent a Népszava vasárnapi számában egy „Krémesország” című, háromszázvalahány (!) soros költemény (az országos gyerekirodalom-vita kellős közepén) bizonyos Nyalókakirálykisasszonyról, aki nem hallgatott a jó szóra, cukrot reggelizett, mézes csókot ebédelt, bezzeg meg is fájdult a foga, hiszen „A sok cukor, meg a krémes / A fogaknak szinte rémes’’, nagy szerencse, hogy jelentkezett az udvarban „Fog Ferkó” doktor, s hipp-hopp: „Kipucolom szépen belül / S kipótolom majd itt felül”, rendbehozta és fogápolásra szoktatta a tudatlan-tudatlan Nyalókát, ezzel aztán „Megoldódott minden szépen, / Ily boldogság nem, volt régen”, hiszen:„Fogát eztán megkeféli, / A fogmosást nem henyéli! / Örvendezik mindenki, / Nem ejt már könnyet senki!” Orvosi vélemény szerint a fogrontásnak ezzel vége. Most azonban az ízléssel van baj. Ezt is túlságos korán kezdjük rontani - CV - ÜNNEPRONTÁS A hirdetést egy tanár mutatta, felháborodva. Szövege: „Tanáraimnak ajándék.” Mellette a kis naptárból kiugrik a pedagógusnap dátuma. Ez eddig rendben volna. Mindannyian diákok voltunk vagy vagyunk, s mindanynyiunknak van olyan tanára, akinek egész életünkben adósai maradunk. Ha egy adott napon az egész ország a pedagógusokat ünnepli s elhalmozza virággal, ajándékkönyvvel, az igazán nem sok. Tanár barátom csak azért dühöngött a reklámon, mert, a hír hető: a Centrum Áruházak. Ezek az áruházak tudvalevőleg nem virágot és könyveket árusítanak, s ő akkor sem szeret borravalót kapni, ha nem készpénz, hanem mondjuk kamgam öltöny, herendi váza vagy padlókefélő gép formájában nyújtják át. Bizonyos, hogy tanárok, diákok és szülők között nem ő volt az egyetlen, akinek szemet szúrt ez a kétszavas felhívás. OPIMEMUS — „Sárika egy kicsikét butácska* — közli a sláger, és bizonyította a kitűnő rádióriporter, aki tavaly két műsort szentelt az önkritika nélküli, illúziókat, könnyű érvényesülést kergető lányoknak és fiúknak. A Sárikák azonban javíthatatlanok. Ma is ezrével szövik ábrándjaikét a táncdalfesztiválok kék madaráról, felfedeztetésről, karrierről Pedig a sajtó kitartó igyekezettel bizonygatja Sárikának, hogy a sztárok, táncdalénekesek élete sem fenékig tejfel. Legutóbb például egy képes riport — címe: „A nagy sikerre várva...” — beszéli le Sárikát csacska kitörési álmairól. A szívszorító híradás Karda Beáta keserveiről tudósít, egy vonzó fényképpel és címlappal illusztrálva. Végre megtudhatja Sárika, hogy nevezett Beátának, aki berlini, varsói, szófiai, belgrádi, prágai tévészereplései után nemrég tért vissza az NSZK-ból, Svájcból, és megfordult Nigériában, Ghánában, Alexandriában is, „szorgalma van, szerencséje nincs”. De — optimista! Énekel és kísérletezik. Mígnem „Egy nap — ebben bizonyos — ráakad majd arra a dalra, amely könynyedén »besétál« a fülekbe, kiül az ajkakra”. Ilyen egy balszerencsés táncdalénekesnő sorsa. Ha Sárika ebből sem okul, magára vessen. -y-t BARKÁCSOLJUNK REMEKMŰVEKET Mindig nagyon szerettem volna szobrokat faragni, de eddig vala-ahogy nem sikerült. Ne értsék fél, re: elképzelésem, témám, mondanivalóm több is van, mint kellene. Csakhogy kissé lusta vagyok. Bár ez talán némileg érthető. Mert nem akármilyen munka ám vésővel dögnehéz kalapáccsal nekiesni a kőnek, és verejtékezve, erőszakkal kibontani belőle a megálmodott formát! Csak kopácsol, csapkod az ember, és alig halad az alkotással No, de ez már a múlté. Az Ezermester című folyóirat most nagyon felcsigázott, mondhatni: szárnyakat adott. Ezt olvasom: „Láttuk... a Farkas Ádám, fiatal, szentendrei szobrászművész munkásságát bemutató tévéadást. A figyelmes nézők azt is észrevehették, hogy kőszobrait «MULTIMAX» barkács szerszámgéppel munkálja meg!” Ez aztán a jó hír! Meg vagyok mentve. Bár még nem egészen. Ugyanis, bevallom, egyéb művészi ambícióim is vannak. Hogy mást ne mondjak: évtizedek óta csillapíthatatlan szerelem fűz az irodalomhoz. Eléggé egyoldalú szerelem, sajnos. Voltak ugyan bizonyos kísérleteim, amelyekről a lektorok és az igényes szerkesztők megállapították, hogy van bennük valami. Ez azonban nekem kevés. Mellesleg néha-néha amikor időm engedi, kirándultam a festészet tájaira is, ezen kívül próbáltam zenét szerezni filmet rendezni, formát tervezni énekelni, verset előadni, harangot önteni, meg minden. Semmi sem sikerült olyan jól, ahogy akartam. Ma már tudom, hogy nem bennem, hanem hiányos gépi felszerelésemben volt a hiba. Sokféle, szerteágazó tehetségem teljes és maradéktalan kibontását most a korszerű technikától várom. Kérem az illetékeseket, nagyon sürgősen közöljék, hogy művészeti életünk elismert kiválóságai, írók, festőművészek, zeneszerzők, stb — neveket tapintatból nem említek — milyen márkájú, milyen méretű, milyen formájú segédeszközöket használnak az alkotómunka különféle fázisaiban. Ha ezeket az adatokat megkapom, becsszóra garantálom a színvonalat. Egyébként szíves tájékoztatásul közlöm, hogy e szerény sorokat egy csehszlovák gyártmányú Z 1531-es útiírógépen kopogtam le. Hát igen, szegény ember vízzel főz. Képzeljék, ha nekem villanyírógépem volna... Pintér Tamás caareay IRODALOM]