Élet és Irodalom, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-07-07 / 27. szám - Spiró György: Miroslav Krleža köszöntése • köszöntő (2. oldal) - Pintér József: Kőműves Imre hetven éves • köszöntő (2. oldal) - Báron György: Utcahangulat • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez • Bor Ambrus: Lakótelepi ember. ÉS, június 23. (2. oldal) - B. L. E.: Szócsintalan visszatűnődés • reflexió | Hozzászólások az Élet és Irodalom cikkeihez (2. oldal) - Molnár József: Utca • kép (2. oldal)

ÉLET ÉS IRODALOM• Megjelenik minden szombaton 10 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS SZERKESZTŐSÉG: 1051 Budapest, Alpári Gyula u. 22. Telefon: 310-920 314-164 111-087 113-221 111-424 Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt. 9—11. Levélcím: 1906. Postafiók: 223 Telefon: 221-285 Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT igazgató Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA Terjesztő a Magyar Posta Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kéz­besítőknél. Külföldiek részére előfizet­hető: Kultúra Könyv és Hírlap Kül­kereskedelmi Vállalat, Budapest 62. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, fél évre: 60 fo­rint, egész évre: 120 forint KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA INDEX: 25 244 Kőműves Imre hetven éves Van annak már negyven éve is, hogy a Múzeum körúton felfedez­tem a Szajna-partot. Nem, nem földrajzi képtelenség, amit írok. Egy — mai szóval élve — forma­bontó antikvárium viselte ezt a nevet. Az utcára ládákba kitett könyvek szinte elébe mentek az olvasónak, s még azokban is fel­keltették a szunnyadó érdeklő­dést, akik különben napi, filléres gondoktól gyötörve mentek el a fényes kirakatok előtt. Az éleme­­dett korú antikvárius — volt már harminc esztendős is — nem kí­sérte szúrós tekintettel vevőit, nem kérdezte: „Mit tetszik?” Kü­lönben is szűkszavú volt. Katoná­san szűkszavú. Arcából, szeméből nem lehetett kiolvasni, hogy mit gondol, mert mintha nagyoló bal­tával hasították volna ki — csak a legszükségesebb vonásokat vi­selte. Egyetlen egyszer láttam tágra­­nyitott szemmel. Rapaics Ray­­mund A kenyér története című könyvét halásztam ki. „Hol talál­ta?” — kérdezte felvillanyozódva. Gyanútlanul az egyik ládára mu­tattam. „Nagyszerű” — mondot­ta. „Tudja, mióta keresem ezt a könyvet?” S mintha ott sem len­nék, máris belemerült a kopott­zöld borítójú kötet olvasásába. Tengernyi idő múlott el, mire megtudtam, miért érdekelte olyan nagyon Kőműves Imrét — mert ő volt az antikvárius — a kenyér története. Mert mindig a kenyé­rért harcolt. A mások kenyeréért. 1919-ben az Izabella utcai „vörös iskola” padjaiból, a többiek kö­zött egy Illyés Gyula nevű osz­tálytársával, tizenhat évesen a szolnoki Tisza-hídnál fegyverrel, 1925-től a legbátrabbak között „föld alatt és föld felett” az MSZMP-ben, dacolva börtönnel, rendőrterrorral, később a nácik koncentrációs táboraiban. Irodal­mi munkásságát csak 1957 után kezdte el természetesen nem a Horatius-i ars poeticá­nak enge­delmeskedve csupán. Könyvei: Mielőtt elfelejteném, a Szökevé­nyek, Az ember fiai stb. egy-egy karéj irodalmunk kenyeréből. Kőműves Imre hetven éves. Jó munkát, jó egészséget és sikerek­ben gazdag évtizedeket kívánunk neki. Pintér József BEÜLŐ IIRODALOMI MIROSLAV KRLEZA KÖSZÖNTÉSE A horvát irodalom legnagyobb élő alakja nyolcvanéves. Az első világháború idején indult költő­ként, novellistaként és drámaíró­ként, harcos pacifistaként. A zág­rábi és budapesti forradalmárok egyaránt a magukénak vallhatták és ő sem rejtette véka alá soha, hogy Petőfi és Ady költészete leg­alább akkora hatással volt rá, mint a nagy horvát költő, Kranj­­cevic. Az első világháború után ő volt, aki megteremtette a modern horvát irodalmat. Szépírói mun­kája mellett a horvát irodalom előző korszakairól írott tanulmá­nyaival egy egész irodalomtörté­neti intézet munkáját végezte el: folyóirataiban megteremtette a jugoszláv marxizmus fórumait; alapító tagja volt a jugoszláv kommunisták napilapjának, a Borbának; személyiségének von­zásában nőtt fel a modern horvát színház valamennyi nagy egyéni­sége; ő pedig egyszerre többfelé hadakozva drámákat írt, érvelt, szerkesztett fáradhatatlanul. A harmincas évek elején, már je­lentős életművel a háta mögött kezdte írni regényeit, amelyek a világhírt is meghozták a számá­ra. Regényei közül magyarul az első és az utolsó jelent meg: a művészet és élet konfliktusait Thomas Mann-i világossággal tárgyaló Filip Latinovicz hazaté­rése és az Osztrák—Magyar Mo­narchia imfernóját nagyrealista pannóban bemutató Zászlók (A fekete sas árnyékában címmel). Nálunk e két regény és a Glem­bay-családból írott drámaciklus alapján egyoldalú Krleza-kép él, holott ez a robbanó energiájú, nyughatatlan szellem kivételesen sokoldalú, modern jelenség. Népi eposzt írt a bájos „kaj” horvát nyelvjárásban (Petrica Kerempuh balladái), megírta a­z emberi hü­lyeség természetrajzát Kafka gro­­taszkjait idéző módon A józan ész határán (Na rubu pameti) című regényében, talán legjobb műve pedig a Bankett Blitvában című kegyetlen szatíra, amelyben a második világháború előestéjén végleg leszámolt Középkelet- Európa akkori fasiszta vagy fa­­sisztoid rendszereivel. Krleza, akinél nagyobb stílus­művészt nem ismer a horvát iro­dalomtörténet, azért igazán mo­dern író, mert kortársai közül egyedül ő vállalta, hogy egész Középkelet-Európa krónikása, kritikusa és prófétája legyen. Már fiatalon úgy vágott neki a világ­nak, hogy az összes európai nyel­vet és kultúrát magába kell szív­nia, ha érvényeset, időtállót akar mondani. Ez pedig nagy felelős­séggel járt. Krleza a Duna men­tén élő népek legjobb hagyomá­nyait folytatva és védve küdött a nacionalizmus, a sovinizmus, a provincializmus minden megnyil­vánulása ellen. Soha nem táma­dott népet vagy kultúrát. Félfeu­dális, kapitalista, fasiszta rend­szereket és vezető rétegeket tá­madott, tekintet nélkül arra, mi­lyen nyelven beszélnek. Nem vé­letlen, hogy horvátul elsőként ép­pen ő adott hírt a Szovjetunióban folyó építésről. Nem véletlen, hogy hatvanéves munkássága so­rán mindvégig hű maradt a mar­xizmushoz. Jelentőségben, művészi érték­ben és terjedelemben egyaránt hatalmas életműve mellett, mint újabban kiderült, alkotott egy másik életművet is: a naplójáit. 1916-tól írta megszakítás nélkül, és a Forum című zágrábi folyó­iratban ez év nyaráig közölt sze­melvények alapján máris megál­lapítható, hogy a század irodal­mának egyik legkiemelkedőbb al­kotása. Jelentős történelmi sors­fordulók látszólag apróságokkal változnak ebben a naplóban, lí­rai kitérőiket, apró esszéket filo­zófiai értekezések követnek, mind­ezt pedig művészi egységbe fog­lalja Krleza szenvedélyes életsze­­retete és megalkuvást nem isme­rő forradalmi erkölcse. Számára politika, művészet, mindennapi élet szétválaszthatatlan egység, az író feladata pedig az, hogy korá­nak krónikása legyen. Krleza minden műfajban­ és minden leírt mondatával, kitűnő Ady-fordításaival és világhírű re­gényeivel egyaránt a népek meg­értésének, testvériségének célját szolgálta. Soha egyetlen sorát sem kellett megtagadnia. A tévedés ódiumát is a képzett marxista, a megvesztegethetetlen racionalista, a tiszta ember vállalta Helytál­lást és szenvedélyt tanulhatunk tőle. Spiró György ­ HOZZÁSZÓLÁSOK AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKEIHEZ Utcahangulat Bor Ambrusnak a Lakótelepi em­ber című riportját olvasva a jú­nius 23-i számában, két lakótelepi élmény jutott eszembe: Bosszantó az egyik, örömteli a másik. Óbudán jártam a minap, az új­donatúj lakótelep egyforma házai közül az egyikben. Soha barátság­talanabb házakat, vendég­taszítóbb kolóniát! Zárt kapuk fogadják az érkezőt mindenütt, fényes nappal is, esőben, hóban is. Ezekbe a há­zakba nem lehet csak úgy besétál­ni, a hűvös kapualjban fütyörész­­ve lófrálni, a névtábla ákom-bá­­kom neveit böngészni. Kintorná­sok,, udvarból fölkiabáló drótosok, tetőfedők, ószeresek és egyéb há­­zat­ járók itt ne is próbálkozzanak. De kapualji bújócskát, fogócskát játszó gyerekek se! Kimenetel, be­menetel csak kulccsal. Ha vendég érkezik, fölcsönget, vasdobozba­n kaputelefon, bár se kagylója, se tárcsája — bemondja a nevét, igen, ő akar bejutni a házba, nem valami oda nem tartozó idegen. Vendéglátója felöltözik, nadrá­got, cipőt húz, télen sálat, kabátot is, lemegy érte, beereszti. Búcsú­záskor meg lekíséri, kiereszti. Ha orvosra vár — mint azt a zárt ka­puk mögött lakó ismerősöm tette nemrég — negyvenfokos lázzal, pi­zsamában trappol le a hatodikról. A kulcsra zárt csillogó üvegajtók még gyanúsabbá, idegenebbé te­szik az amúgy sem zsíl barátságos csupa-beton környéket. Nem­ sokkal az óbudai látogatás után a büszke és hatalmas újpalo­tai lakótelepen akadt dolgom. A magasba­ nyúló házfalak között — pontosabban a házfalakon — ked­ves olvasnivalóra leltem. Az utcák nevét böngészgettem a táblákról, növekvő örömmel. Buzgalmamban úticélomon is jócskán túlsétáltam, hogy minél több szép nevű utcát — budapesti ritkaságot — fedez­hessek föl. Száraznád utca, Patto­gós utca, Kontyfa utca, Csobogás utca, Esthajnal utca, Lenvirág utca, Sárfű utca, Arendás-köz, Kő­rakás park — és még jónéhány gyönyörű, ízes névvel megkeresz­telt tér, utca, park. (Mondják, a tanács dicséretet is kapott az aka­démiától a szép nevekért.) Fölné­zek az utcát övező, eget­ eltakaró, sokablakos falakra, s arra gondo­lok, ha már ezek a házak olyan nyomasztóan hatalmasak, olyan nehezen megszokhatok, jó, hogy Nagy megtiszteltetés a magam­fajta, pehelysúlyú amatőr nyelv­­kotnyeleskedőnek, hogy egy olyan nehézsúlyú „profi” nyelvmester utasít rendre szócsi­ntalanságai­­mért, mint Ferenczy Géza. Észre­vételei tanulságosak, megjegyzései szakavatottak, példái beszédesek. Csak azt az egyet nem értem: hon­nan gondolja, hogy én komolyan gondolom, amit gondolok? Gyer­mekdeden, azt hívom ugyanis, hogy irályom cafrangjai, okfejtésem paj­­kosságai — macskaköröm ide, macskaköröm oda — ezt kizár­ták... legalább az utcanevek ilyen fa­lut­ idézően közeliek, ilyen barát­ságosan ember­méretűek. Báron György Viszont, ami a „fura makaróni­­kumomat” illeti, ezennel ünnepé­lyesen visszavonom a szitológia nevű találmányomat, és szicoló­­giá­vá helyesbítem. Ebben, ugye­bár, nincs „visszanyesettség”,­­ ez csonkítatlanul épül a szidni ige ős­tövére? Végül hadd jegyezzem meg illő tiszteletlenséggel, hogy a töb­bek közt javallott maledictológia szintén hibrid ötvözet, hiszen la­tin-görög párosítás eredménye len­ne. De azért köszönöm! B. L. E. Szócsintalan visszatűnődés A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek SZÉPIRODALOM EDWARD STACHURA: SZEKERCE­­LÁRMA avagy emberek A TÉLI ERDŐN. Regény. (Európa) GULYÁS MIHÁLY: ÁTVÁLTOZÁS. Regény. (Kozmosz) ANDRÁS LÁSZLÓ: JELENTÉSEK A KÖZPONTNAK. Tudományos fan­tasztikus regény. (Magvető) PÁL RITA: KRUMPLITÁNC. Novel­lák. (Magvető) VERGILIUS: ÖSSZES MŰVEI. (Heli­kon) CSONTOS GÁBOR: GALAMBSZIGET. Ifjúsági regény. (Móra) A. A. MILNE: HATÉVESEK LET­TÜNK. Gyermekversek. (Móra) KRÚDY GYULA: BUDAPEST VŐLE­GÉNYE. Életrajzi írások. (Szépiro­dalmi) MARTON ISTVÁN: KIRÁLYI VADÁ­SZAT. Novellák. (Szépirodalmi) TATAY SÁNDOR: HEJ, ASSZONYOK, ASSZONYOK. Novellák. (Szépiro­dalmi) THOMAS MANN: EGY SZÉLHÁMOS VALLOMÁSAI. Regény. (Bukarest, Kriterion) JOHN STEINBECK: KEDVES CSIR­KEFOGÓK. Regény. (Bukarest, Kriterion) TANULMÁNY, RIPORT KULCSÁR PÉTER: BONFINI MA­GYAR TÖRTÉNETÉNEK FORRÁSAI ÉS KELETKEZÉSE. (Akadémiai) RICHARD FRIEDENTHAL: LUTHER Élete ÉS KORA. (Gondolat) HEGEDŐS GÉZA—KÓNYA JUDIT: KALANDOZÁS A DRAMATURGIA VILÁGÁBAN. (Gondolat) DOSZTOJEVSZKIJ: TANULMÁNYOK, LEVELEK, VALLOMÁSOK. (Heli­kon) MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ: AZ ANYAGTÓL AZ ÉPÍTÉSZETIG (Corvina) NÉMETH LÁSZLÓ: A KÍSÉRLETEZŐ EMBER. (Magvető) BENEY ZSUZSA: IKERTAN­ULMÁ­­NYOK. (Szépirodalmi) DÁVID GYULA—MIKÓ IMRE: PETŐ­FI ERDÉLYBEN. (Bukarest, Krite­rion) FÁBRY ZOLTÁN: EGY EMBER MEG­SZÓLAL. (Bukarest, Kriterion) CZAKÓ GÁBOR: INDULATOS JE­LENTÉSEK. Szociográfiai riportok. (Magvető) Színház HUSZKA—MARTOS—ROMHÁNYI: GÜL BABA. Bemutató a Budai Parkszínpadon, július 13-án. VERDI­ ATTILA. Bemutató a Margit­szigeti Színpadon, július 13-án. Hangversenyek LEHOTKA GÁBOR BACH-ESTJE a Mátyás-templomban, július 13-án. A SZLOVÁK KAMARAZENEKAR hangversenye a Kiscelli Múzeum udvarán, július 9-én. A CAMERATA HUNGARICA hang­versenye a Kiscelli Múzeum udva­rán, júlus 11-én. Kiállítások VÁRNAGY ILDIKÓ szobrászművész kiállítása a Stúdió Galériában. Meg­nyitó: július 11-én. VVÜRTZ ADÁM grafikusművész kiál­lítása a Helikon Galériában. Megnyi­tó: július 12-én. SZALÓKY SÁNDOR kiállítása a Med­­nyászky-teremben. Megnyitó: július 12-én. MONGOL FOTODOKUMENTÁCIÓS KIÁLLÍTÁS a Kulturális Kapcsola­tok Intézetének kiállítási termében. Megnyitó: július 13-án. FARKAS ÁDÁM szobrászművész ki­állítása a Műcsarnokban. Megnyitó: július 14-én. 1973. JÚLIUS 7.

Next