Élet és Irodalom, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-01 / 35. szám - Perei Zoltán: rajza • kép (6. oldal) - Sz-y: Az álomvilágtól az alvilágig • Tájékozódás • Az Observer cikke Mary Pickfordról és Alain Delonról (6. oldal) - E. Fehér Pál: A Sikorski-tragédia - és tanulságai • Tájékozódás (6. oldal)
E. FEHÉR PÁL: A SIKORSKI-TRAGÉDIA ÉS TANULSÁGAI Wladyslaw Sikorski tábornok tragédiájának titka kereken harminc esztendeje foglalkoztatja a világ képzeletét. 1943. július 4-én 22 óra 30 perckor startolt a gibraltári katonai repülőtéren az a Prchal csehszlovák pilóta vezette Liberator, melynek fedélzetén a lengyel emigráns kormány feje, Sikorski közel-keleti útjáról Londonba szándékozott visszatérni. A felszállás pillanatától számított húsz másodperc múlva a Liberator hirtelen csökkentette magasságát, leálltak motorjai, majd a tengerbe zuhant. A szerencsétlenséget csak a pilóta és egy angol dandártábornok élte túl. Géphiba? Szabotázs? Merénylet? Rolf Hochhuth drámája, a katonák — mint ismeretes — Churchillt vádolta azzal, hogy a merénylet értelmi szerzője. Többen a brit miniszterelnök védelmére keltek, de a bizonyítás mind a két oldalon fölöttébb homályos, így a legutóbbi közlemény, amely e szerencsétlenséggel foglalkozik — Marian Turski cikksorozata a varsói Polityka július 7-i és 14-i számaiban —, sem tud mást mondani, mint megismételni a régi kérdéseket: „Ha szabotázs — ki a bűnös? Ha szerencsétlenség, a gép hibája volt-e vagy a pilóta tévedése?’’ Stanislaw Strumph Wojtkiewicz ezredes, a tábornok egykori bizalmasa és sajtótisztje több könyvet is írt Sikorskiról; a legutóbbi 1971- ben jelent meg Varsóban — és most a Kossuth Könyvkiadó (Bárkányi Zoltánné fordításában) magyarul is közreadta. Ez a könyv, A tábornok halála természetesen foglalkozik Sikorski rejtélyes halálával is. A szerző azonban jól érti — és ezért is helyes, hogy ez a könyv magyarul megjelenhetett —■. Sikorski tragédiája csupán betetőződött Gibraltár katonai repülőterén. Izgalmas lenne tudni: ki a valóságos bűnös, de még izgalmasabb s főként tanulságosabb: milyen út vezetett Gibraltárhoz? Milyen volt ennek előtte Sikorski személyes útja és milyen volt az a lengyel politika, amely önmagát is, Sikorskit is zsákutcába juttatta, s amelynek, ha nem is törvényszerű, de valamiképp logikusan lehetséges vége Gibraltár volt? Először néhány szót a tábornok személyéről. Wladyslaw Sikorski 1881-ben született. A lvovi műegyetemen tanult, majd az osztrák-magyar hadsereg tisztje lett Az első világháború idején azonban már későbbi politikai ellenfele, Józef Pilsudski környezetében találjuk, magas katonai funkciók viselőjeként. 1920-ban, a lengyel-szovjet háború idején a lengyel 5. hadsereg parancsnoka, 1921-ben pedig a vezérkar főnöke. 1922 decemberében, Gabriel Narutowicz köztársasági elnök meggyilkolása után katonai kormányt alakít. A kormány felmentését követően két esztendeig hadügyminiszter, majd a lvovi katonai körzet parancsnoka. Nem ért egyet Pilsudski marsall államcsínyével, s ezért fokozatosan kivonul a lengyel politikai életből. Katonai tisztségeiről is lemond, amikor a lengyel kormány a Hitlerékkel való szövetség öngyilkos útjára lépett. Ekkor már többnyire önkéntes emigrációban élt, hol Párizsban, hol Prágában. Ismerjük véleményét, miként ítélte meg az „ezredesek kormányát”, s különösen Beck külpolitikáját. „Becket a németek fizetett ügynökének tartja” — jegyezte fel 1936 újév napján egy másik lengyel emigráns politikus, Wincenty Witos, Prágában folytatott tanácskozásaikról. — „Könnyelműnek és károsnak tartja a Nemzeti Párt magatartását, különösen a hangoskodásokon és botrányokon alapuló antiszemitizmusuk kompromittáló...” Ugyancsak 1936-ban, május 2-án maga Sikorski ezt jegyzi fel: „Olaszország és a Harmadik Birodalom katonai szövetsége szükségképpen meg fogja gyorsítani a németellenes koalíció kialakulását Európában. A koalíciónak minél előbb meg kell nyernie Szovjet- Oroszországot is. Az Oroszországhoz fűződő szövetség nélkül a béke tömbje nem győzhet.” Érdemes egy pillanatra elgondolkozni ezen a megállapításon, hiszen ne feledjük: nem a Szovjetunió barátja, nem kommunista, vagy szocialista politikus jut erre a következtetésre, hanem a Szovjetunió ellen egykor magas beosztásban harcoló katonatiszt, akinek nem csekély része volt abban, hogy Lengyelország szovjetellenes, kommunistaüldöző politikát folytatott a két világháború között. Nos, Sikorskinak volt elegendő merészsége és annyi politikai realitásérzéke, hogy belássa: a náci Németországgal szemben Lengyelország kizárólag a Szovjetunióra támaszkodhat Magányos maradt. Beck ezredes és kormánya részt vett Csehszlovákia földarabolásában — Hitler szövetségeseként. Ezt Sikorski „mérhetetlen könnyelműségnek” nevezte. Tovább szorgalmazta — most már minden pozícióból eltávolítva — a szovjetekkel kötendő megállapodást. Igaz, ő sem látta volna szívesen, ha a Vörös Hadsereg lengyel területre lép, de azt is megértette: nincsen más reális támasz, mint a Szovjetunió. Mint tudjuk, figyelmeztetése, óvásai hiábavalónak bizonyultak. 1939-ben, Lengyelország veresége és leigáztatása után a Nyugaton állomásozó lengyel hadsereg főparancsnoka, majd az emigráns kormány elnöke lett. ” 1939. december 18-án adták ki az emigráns lengyel kormány programnyilatkozatát. Ebben leszögezik: a szabadság visszanyerése után „Lengyelország a kultúra alapján és a keresztény alapelveken álló állam lesz ...” „A gazdasági-társadalmi viszonyokban Lengyelország az igazságosság alapelvét fogja megvalósítani, mindenkinek biztosítani fogja a munkához való jogát, különös tekintettel a földeken és az üzemekben dolgozó tömegek jogaira...” Látjuk, ez a kormányprogram messze elmarad nemcsak a szocialista elvektől, hanem a polgári demokrácia fejlettebb példáitól is. A lengyel viszonyok között ez a program mégis haladó volt; világosan tükrözte Sikorski tábornoknak azt a meggyőződését, hogy a lengyel társadalom megérett a demokratikus reformokra. Ez a minimális program azonban elengendő volt arra is, hogy a lengyel polgári emigráció többsége gyanakvón, aztán pedig — Sikorski következetességét látván — ellenségesen szemlélje tetteit. A Nyugaton élő emigráns politikusok többnyire olyanok voltak, mint a Bourbonok: semmit sem tanultak, de nem is óhajtottak tanulni a múlt leckéiből. Belpolitikájuk reakciós volt, s még Sikorski polgári demokratikus reformjait sem voltak képesek elfogadni — külpolitikai téren pedig képtelen ábrándokkal áltatták magukat. A bolsevizmus elleni „keresztes háború” első soraiban szerették volna önmagukat látni. Titokban még a sztálingrádi csata idején is abban reménykedtek, hogy a németek győznek a keleti fronton, ily módon megnyílik az út a Hitler és az angolok között kötendő béke előtt, ez viszont újra megadhatja Lengyelországnak a Szovjetunió elleni „egészségügyi övezet” részességéből származó „előnyöket”. Sikorski — igaz, előbb erőteljes angol biztatásra — próbálta a megegyezés útját keresni a Szovjetunióval. Számára nem lehetett kétséges, hogy az új Lengyelország a háború után kizárólag a szovjetekkel szövetséges államként képzelhető el. Ezt — mint láttuk — már 1936-ban felismerte. Miért volt hát szükség Churchill és Eden politikai nyomására, hogy a Sikorski-kormány felvegye a diplomáciai kapcsolatokat a szovjet kormánnyal, mely Hitlerrel ugyancsak hadban állt? Nem mellőzhetők bizonyos személyes tények MÉLET ÉS ÍZ IRODALOM 7 híreink EMLÉKEZÉS A SZÁRSZÓI TANÁCSKOZÁSRA. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Írók Szövetsége és Somogy megye tanácsa augusztus 30-án, csütörtökön az 1943-as szárszói tanácskozás 30. évfordulóján emléktáblát helyezett el Balatonszárszón, a Petőfi utca 9. számú ház falán. Az emléktábla-avató ünnepséget Kocsis László, a Somogy megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg, majd az emléktábla leleplezése után Darvas József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a Magyar Írók Szövetségének elnöke emlékezett meg a három évtizeddel ezelőtti jelentős eseményről. Darvas József ünnepi beszédét lapunk jövő heti száma teljes terjedelmében közli. A BAJOR AKADÉMIA ÚJ MAGYAR TAGJA Münchenben a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjává választotta Pilinszky Jánost. A magyar költővel együtt lett az akadémia tagja többek között Pierre Boulez és Jean Louis Barrault is. A Szépművészeti Akadémia világhírű művészek és tudósok egész sorát gyűjti maga köré. Az akadémia tagjai között találjuk Heinrich Böllt, Werner Heisenberget, W. H. Audent, André Malraux-t, Brittent és Sosztakovicsot. A modern irodalomnak és művészetnek olyan ma már klasszikusnak számító képviselői tartoztak életükben az akadémiához, mint Paul Claudel, Benedetto Croce, Wilhelm Furtwängler, Arthur Honegger, Kodály Zoltán, Thomas Mann, Albert Schweitzer és Igor Stravinsky. FITZGERALD-FILM Francis Scott Fitzgerald regényét A nagy Gatsbyt filmesíti meg a Paramount vállalat. A tervet egy éve hirdették meg, s azóta új divatot indított útjára: „a huszas vonalat”. Newportban, ahol a külső felvételeket forgatják, 6800 ember jelentkezett statisztálásra. A kiválasztott nyolcszáz között a város legelőkelőbb családjai is szerepelnek. A konyhát, a liftet és néhány szobát Vanderbiltéktől kölcsönzték. A newporti villa feljáróját gonddal fényesített „autó-klasszikusok” szegélyezik: Packardok, Mercerek és Rolls-Royce-ok. A garantáltan valódi ékszereket egymillió dollárra biztosították. „Nagyon örülök, hogy filmet készíthetek az osztálykülönbségekről, egy ember fantasztikus álmáról” — nyilatkozott Jack Clayton, a rendező. A gondolatát is visszautasította annak, hogy angol létére nem alkalmas egy amerikai klasszikus filmrevitelére. „Gatsby története ugyanígy Angliában is játszódhatna”. A statisztéra, amelynek bére 1,65 dollár óránként, a forgatás során is példát szolgáltatott arra, hogyan hatnak a társadalmi különbségek. A nagyasszonynak öltözött newporti előkelő hölgyek néhány nap után parancsolgatni kezdtek a szobalányjelmezes előkelő hölgyeknek. PETŐFI-MEGEMLÉKEZÉSEK SZLOVÁKIÁBAN Petőfi születésének százötvenedik évfordulója alkalmából Szlovákiában a legjelentősebb ünnepségeket Kassán tartották. A Kerületi Könyvtár nagytermében két hónap alatt több mint tízezer látogató nézte meg a Petőfi-emlékkiállítást, melyet közösen rendezett Kassa város tanácsa, a városi népművelési központ és a Batsányi Kör. Tizenhét nagyalakú tablón mutatta be a kiállítás Petőfi életét és munkásságát, műveit, fordításait s hatását A kiállítást Görcsös Mihály tervei szerint rendezték, kiemelve Petőfi felvidéki útjait s visszhangját a szlovák és cseh lírában. A megnyitó Petőfi-est még június 11-én volt a Művészet Házában. A Batsányi Kör elnökének, Görcsös Mihálynak beszéde után Petőfi munkásságát Baráti Dezső méltatta, Jancsó Adrienne szavalt Petőfi-verseket, Gáti István megzenésített Petőfi-verseket énekelt. Az esten megjelentek a magyar és a szlovák írószövetség képviselői. Másnap az est szereplői Eperjesre mentek, ahol Petőfi 1845- ben egy hónapig tartózkodott. Kirándultak a közeli Villetz-hegyre, az Erdei lak költői verseny színhelyére. Utána Eperjesen megvitatták a mai Petőfi-kutatás és fordítások kérdéseit. A kassaiak Petőfi-kiállítása augusztus eleje óta Kassa-Újvárosban látható, ahonnan országos körútra viszik, Rimaszombatra, Dunaszerdahelyre s Nyitrára. SZENVEDÉLY A müncheni Ringpress nyolcszáz újságírót kérdezett meg elfoglaltságáról és munkamódszeréről. A sokoldalú statisztika öszszesítésekor kiderült, hogy az újságírók többsége többet dolgozik napi nyolc óránál. A megkérdezettek átlagosan 55,5 órát dolgoznak hetente, de a 35 és 54 év közöttiek kétharmadának heti munkaidőátlaga 67 óra. A közvéleménykutatásból az is kiderült, hogy az újságírók 85 százaléka él állandó stressz-helyzetben a foglalkozásával járó idegfeszültségek következményeként. Ennek ellenére hatvan százalékuk azt vallotta, hogy az újságírást nem csupán foglalkozásnak, hanem elsősorban szenvedélyének tekinti. MALRAUX MÚZEUMA A legnagyobb nyári képzőművészeti esemény Franciaországban a Saint-Pauil-de-Vence-ban rendezett kiállítás. A Maeght Alapítvány 800 olyan festményt, szobrot, színes üvegablakot és egyéb műtárgyat mutat be, melyeket Malraux „képzeletbeli múzeumai” tartanak számon. A híres Malraux-féle albumokat most a valóságban egybegyűjtve is megtekinthették a látogatók, akik nemcsak a nagy európai alkotásokban gyönyörködhettek Tizianótól Dubuffet-ig, hanem az ősi keleti alkotásokban is. Az esemény alkalmával az egyik párizsi hetilap kérdést intézett több hírességhez: kiket venne be a saját „képzeletbeli múzeumába”? Ionesco Giottóra, Cranachra, Rubljovra, Dalira szavazott; Richter Cézanne-ra, Dufyre, Maillóbra, Dávidra és Delacroixra. Boulez azonban még a gondolatát is elutasította egy ilyen múzeumnak. Velős véleményét így fogalmazta meg: „Már magának ennek a képzeletbeli múzeumnak az ötletét is ostobaságnak tartom. Ez annyi, mint saját személyünk kultuszát dicsőíteni a mások művei révén”. TÁJÉKOZÓDÁS Az álomvilágtól az alvilágig A véletlen sodorta egymás mellé Mary Pickfordot és Alain Delont. Majdnem egyidőben olvashattunk az angol Observerben a nyolcvanéves Mary Pickfordról és a francia Nouvel Observateurben a harmincas éveiben járó Delonról. A két színész két különböző kor sztárja. Az egész világ sweetheartja, A szegény kis gazdag lány című film aranysoknis Pickfordja és Delon, az angyalarcú ördög, a kék szemű, kemény Delon, a bűnnel kacérkodó félisten. Művészileg szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra. Csak a „leglényegesebb” dolgokban. Mindketten vagyont kerestek a filmezéssel. Pickford 1909-ben napi ötdolláros gázsival kezdett dolgozni, tíz év múlva saját stúdiója és évente egymillió dollár jövedelme volt. Vagyonát ma ötvenmillióra becsülik. Delon gázsija kétmillió filmenként és évente három filmet forgat. Ő az egyetlen francia filmszínész, aki saját maga is mer pénzt fektetni a filmcsinálásba. De nemcsak filmvállalatot létesít, hanem résztulajdonosa is egy mulatónak, versenylovakat tart, Boeing repülőgépeket vásárol, mert légitársaságot akar alapítani, hogy versenyezzen az Air France-szal. Ez a terve egyelőre nem sikerült. Szerényebb vállalkozással kellett beérnie: szeptemberben a saját költségén rendezi meg Párizsban a középsúlyú box világbajnokságot. Delon vállalkozási kedvének oka — mint mondja — elégedetlensége: „Többé nem szórakoztat a film, már mindent megcsináltam filmen.” Mary Pickford 1965 óta nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. Moziban már nagyon régen nem volt, a mai filmeket mocskosnak tartja. Saját pályájáról ezt mondta: „Előre megtervezték a karrieremet. Nem volt benne semmi véletlenszerű. Fárasztó volt, célratörő. Nem mondhatnám, hogy elégedett vagyok, inkább hálás. És ez egészen más dolog.” Pickford az „amerikai álom” és a Hamupipőke-történet csodálatos keveréke. Az ír eredetű, szegény kanadai családból származó Mary világhíres lett, meggazdagodott és hozzáment a mesebeli herceghez, Douglas Fairbankshez. Amikor ma udvarias komolysággal nézegetjük a régi képeket, a mulatságosan cakkosra festett kis szájat, az ábrándosan mélytűzű szempárt és azokat a híres loknikat, tulajdonképpen nem is a külsőségeken szeretnénk nevetni. Az aranyos meséket nem hisszük el Mert ma másfélék divatosak. Nem jobbak, csak mások. Delon nem hajtincseket és fényképeket gyűjt, hanem fegyvereket. Nem Napóleon első feleségének, Josephinenek a teáskészletét vásárolja meg, miként Fairbanks, hanem de Gaulle híres június 18-i Felhívását. Nem fényes estélyek teszik ismertté, hanem az, hogy hol a sport és a katonai erények rajongója, hol pedig gyanúsított a bűnügyi rendőrségen. Pickford a film bájos, szelíd szépsége, Delon a kegyetlen charmeur. Ellentmondásos mai bálvány. Egy 1970-es közvéleménykutatás szerint Franciaországban ugyanolyan népszerű, mint de Gaulle, a pápa, Barnard professzor vagy az asztronauták. Delon mégsem elégedett. Saját magát akarja talán megelőzni. „Kiment a divatból az alvilág romantikája” — nyilatkozta.De vajon tud-e majd új mítoszt teremteni magának Delon? Az ő karrierjét — amelynek az alvilág romantikájához épp úgy köze van, mint a francia nacionalizmushoz — vajon hol és kik tervezték? Sz-y ■ 11 •1973. SZEPTEMBER 1.