Élet és Irodalom, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-01 / 35. szám - Perei Zoltán: rajza • kép (6. oldal) - Sz-y: Az álomvilágtól az alvilágig • Tájékozódás • Az Observer cikke Mary Pickfordról és Alain Delonról (6. oldal) - E. Fehér Pál: A Sikorski-tragédia - és tanulságai • Tájékozódás (6. oldal)

E. FEHÉR PÁL: A SIKORSKI-TRAGÉDIA­­ ÉS TANULSÁGAI­ ­ Wladyslaw Sikorski tábornok tragédiájának titka kereken har­minc esztendeje foglalkoztatja a világ képzeletét. 1943. július 4-én 22 óra 30 perc­kor startolt a gibraltári katonai repülőtéren az a Prchal csehszlo­vák pilóta vezette Liberator, mely­nek fedélzetén a lengyel emigráns kormány feje, Sikorski közel-keleti útjáról Londonba szándékozott visszatérni. A felszállás pillanatá­tól számított húsz másodperc múl­va a Liberator hirtelen csökken­tette magasságát, leálltak motorjai, majd a tengerbe zuhant. A sze­rencsétlenséget csak a pilóta és egy angol dandártábornok élte túl. Géphiba? Szabotázs? Merénylet? Rolf Hochhuth drámája, a ka­tonák — mint ismeretes — Chur­­chillt vádolta azzal, hogy a me­rénylet értelmi szerzője. Többen a brit miniszterelnök védelmére kel­tek, de a bizonyítás mind a két oldalon fölöttébb homályos, így a legutóbbi közlemény, amely e sze­rencsétlenséggel foglalkozik — Marian Turski cikksorozata a var­sói Polityka július 7-i és 14-i szá­maiban —, sem tud mást mondani, mint megismételni a régi kérdése­ket: „Ha szabotázs — ki a bűnös? Ha szerencsétlenség, a gép hibája volt-e vagy a pilóta tévedése?’’ Stanislaw Strumph Wojtkiewicz ezredes, a tábornok egykori bizal­masa és sajtótisztje több könyvet is írt Sikorskiról; a legutóbbi 1971- ben jelent meg Varsóban — és most a Kossuth Könyvkiadó (Bár­­kányi Zoltánné fordításában) ma­gyarul is közreadta. Ez a könyv, A tábornok halála természetesen foglalkozik Sikorski rejtélyes halá­lával is. A szerző azonban jól érti — és ezért is helyes, hogy ez a könyv magyarul megjelenhetett —■. Sikorski tragédiája csupán be­­tetőződött Gibraltár katonai repü­lőterén. Izgalmas lenne tudni: ki a valóságos bűnös, de még izgal­masabb s főként tanulságosabb: milyen út vezetett Gibraltárhoz? Milyen volt ennek előtte Sikorski személyes útja és milyen volt az a lengyel politika, amely önmagát is, Sikorskit is zsákutcába juttatta, s amelynek, ha nem is törvénysze­rű, de valamiképp logikusan lehet­séges vége Gibraltár volt?­ ­ Először néhány szót a tábornok személyéről. Wladyslaw Sikorski 1881-ben született. A lvovi műegyetemen tanult, majd az osztrák-magyar hadsereg tisztje lett Az első világ­háború idején azonban már későb­bi politikai ellenfele, Józef Pil­­sudski környezetében találjuk, magas katonai funkciók viselője­­ként. 1920-ban, a lengyel-szovjet háború idején a lengyel 5. hadse­reg parancsnoka, 1921-ben pedig a vezérkar főnöke. 1922 decembe­rében, Gabriel Narutowicz köztár­sasági elnök meggyilkolása után katonai kormányt alakít. A kor­mány felmentését követően két esztendeig hadügyminiszter, majd a lvovi katonai körzet parancsno­ka. Nem ért egyet Pilsudski mar­sall államcsínyével, s ezért foko­zatosan kivonul a lengyel politikai életből. Katonai tisztségeiről is le­mond, amikor a lengyel kormány a Hitlerékkel való szövetség öngyil­kos útjára lépett. Ekkor már többnyire önkéntes emigrációban élt, hol Párizsban, hol Prágában. Ismerjük vélemé­nyét, miként ítélte meg az „ezre­desek kormányát”, s különösen Beck külpolitikáját. „Becket a né­metek fizetett ügynökének tartja” — jegyezte fel 1936 újév napján egy másik lengyel emigráns politi­kus, Wincenty Witos, Prágában folytatott tanácskozásaikról. — „Könnyelműnek és károsnak tart­ja a Nemzeti Párt magatartását, különösen a hangoskodásokon és botrányokon alapuló antiszemitiz­musuk kompromittáló...” Ugyancsak 1936-ban, május 2-án maga Sikorski ezt jegyzi fel: „Olaszország és a Harmadik Biro­dalom katonai szövetsége szükség­képpen meg fogja gyorsítani a németellenes koalíció kialakulását Európában. A koalíciónak minél előbb meg kell nyernie Szovjet- Oroszországot is. Az Oroszország­hoz fűződő szövetség nélkül a bé­ke tömbje nem győzhet.” Érdemes egy pillanatra elgon­dolkozni ezen a megállapításon, hiszen ne feledjük: nem a Szov­jetunió barátja, nem kommunista, vagy szocialista politikus jut erre a következtetésre, hanem a Szov­jetunió ellen egykor magas beosz­tásban harcoló katonatiszt, akinek nem csekély része volt abban, hogy Lengyelország szovjetellenes, kommunistaüldöző politikát folyta­tott a két világháború között. Nos, Sikorskinak volt elegendő merész­sége és annyi politikai realitás­­érzéke, hogy belássa: a náci Né­metországgal szemben Lengyelor­szág kizárólag a Szovjetunióra tá­maszkodhat Magányos maradt. Beck ezredes és kormánya részt vett Csehszlová­kia földarabolásában — Hitler szö­vetségeseként. Ezt Sikorski „mér­hetetlen könnyelműségnek” nevez­te. Tovább szorgalmazta — most már minden pozícióból eltávolítva — a szovjetekkel kötendő megálla­podást. Igaz, ő sem látta volna szívesen, ha a Vörös Hadsereg lengyel területre lép, de azt is megértette: nincsen más reális támasz, mint a Szovjetunió. Mint tudjuk, figyelmeztetése, óvásai hiábavalónak bizonyultak. 1939-ben, Lengyelország veresé­ge és leigáztatása után a Nyugaton állomásozó lengyel hadsereg főpa­rancsnoka, majd az emigráns kor­mány elnöke lett. ” 1939. december 18-án adták ki az emigráns lengyel kormány programnyilatkozatát. Ebben le­szögezik: a szabadság visszanyeré­se után „Lengyelország a kultúra alapján és a keresztény alapelve­ken álló állam lesz ...” „A gazda­sági-társadalmi viszonyokban Len­gyelország az igazságosság alapel­vét fogja megvalósítani, minden­kinek biztosítani fogja a munká­hoz való jogát, különös tekintettel a földeken és az üzemekben dolgo­zó tömegek jogaira...” Látjuk, ez a kormányprogram messze elmarad nemcsak a szocia­lista elvektől, hanem a polgári de­mokrácia fejlettebb példáitól is. A lengyel viszonyok között ez a prog­ram mégis haladó volt; világosan tükrözte Sikorski tábornoknak azt a meggyőződését, hogy a lengyel társadalom megérett a demokrati­kus reformokra. Ez a minimális program azonban elengendő volt arra is, hogy a lengyel polgári emigráció többsége gyanakvón, az­tán pedig — Sikorski következe­tességét látván — ellenségesen szemlélje tetteit. A Nyugaton élő emigráns politikusok többnyire olyanok voltak, mint a Bourbonok: semmit sem tanultak, de nem is óhajtottak tanulni a múlt leckéi­ből. Belpolitikájuk reakciós volt, s még Sikorski polgári demokratikus reformjait sem voltak képesek el­fogadni — külpolitikai téren pedig képtelen ábrándokkal áltatták ma­gukat. A bolsevizmus elleni­ „ke­resztes háború” első soraiban sze­rették volna önmagukat látni. Ti­tokban még a sztálingrádi csata idején is abban reménykedtek, hogy a németek győznek a keleti fronton, ily módon megnyílik az út a Hitler és az angolok között kö­tendő béke előtt, ez viszont újra megadhatja Lengyelországnak a Szovjetunió elleni „egészségügyi övezet” részességéből származó „előnyöket”. Sikorski — igaz, előbb erőteljes angol biztatásra — próbálta a megegyezés útját keresni a Szov­jetunióval. Számára nem lehetett kétséges, hogy az új Lengyelország a háború után kizárólag a szovje­tekkel szövetséges államként kép­zelhető el. Ezt — mint láttuk — már 1936-ban felismerte. Miért volt hát szükség Churchill és Eden politikai nyomására, hogy a Si­­korski-kormány felvegye a diplo­máciai kapcsolatokat a szovjet kormánnyal, mely Hitlerrel ugyancsak hadban állt? Nem mel­lőzhetők bizonyos személyes tények MÉLET ÉS ÍZ IRODALOM 7 híreink EMLÉKEZÉS A SZÁRSZÓI TANÁCSKOZÁSRA. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Írók Szövetsé­ge és Somogy megye tanácsa au­gusztus 30-án, csütörtökön az 1943-as szárszói tanácskozás 30. évfordulóján emléktáblát helye­zett el Balatonszárszón, a Petőfi utca 9. számú ház falán. Az em­­léktábla-avató ünnepséget Kocsis László, a Somogy megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg,­­ majd az emléktábla leleplezése után Darvas József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a Magyar Írók Szövet­ségének elnöke emlékezett meg a három évtizeddel ezelőtti jelentős eseményről. Darvas József ünne­pi beszédét lapunk jövő heti szá­ma teljes terjedelmében közli. A BAJOR AKADÉMIA ÚJ MAGYAR TAGJA Münchenben a Bajor Szépmű­vészeti Akadémia levelező tagjá­vá választotta Pilinszky Jánost. A magyar költővel együtt lett az akadémia tagja többek között Pierre Boulez és Jean Louis Bar­rault is. A Szépművészeti Akadémia vi­lághírű művészek és tudósok egész sorát gyűjti maga köré. Az akadémia tagjai között találjuk Heinrich Böllt, Werner Heisen­­berget, W. H. Audent, André Mal­­raux-t, Brittent és Sosztakovicsot. A modern irodalomnak és művé­szetnek olyan ma már klasszikus­nak számító képviselői tartoztak életükben az akadémiához, mint Paul Claudel,­ Benedetto Croce, Wilhelm Furtwängler, Arthur Honegger, Kodály Zoltán, Thomas Mann, Albert Schweitzer és Igor Stravinsky. FITZGERALD-FILM Francis Scott Fitzgerald regé­nyét A nagy Gatsbyt filmesíti meg a Paramount vállalat. A ter­vet egy éve hirdették meg, s az­óta új divatot indított útjára: „a huszas vonalat”. Newportban, ahol a külső felvételeket forgat­ják, 6800 ember jelentkezett sta­­tisztálásra. A kiválasztott nyolc­száz között a város legelőkelőbb családjai is szerepelnek. A kony­hát, a liftet és néhány szobát Vanderbiltéktől kölcsönzték. A newporti villa feljáróját gonddal fényesített „autó-klassziku­sok” szegélyezik: Packardok, Mercerek és Rolls-Royce-ok. A garantáltan valódi ékszereket egymillió dollárra biztosították. „Nagyon örülök, hogy filmet ké­szíthetek az osztálykülönbségek­ről, egy ember fantasztikus ál­máról” — nyilatkozott Jack Clay­ton, a rendező. A gondolatát is visszautasította annak, hogy an­gol létére nem alkalmas egy ame­rikai klasszikus filmrevitelére. „Gatsby története ugyanígy Ang­liában is játszódhatna”. A statisz­tér­a, amelynek bére 1,65 dollár óránként, a forgatás során is pél­dát szolgáltatott arra, hogyan hatnak a társadalmi különbségek. A nagyasszonynak öltözött new­porti előkelő hölgyek néhány nap után parancsolgatni kezdtek a szobalányjelmezes előkelő höl­gyeknek. PETŐFI-MEGEMLÉKEZÉSEK SZLOVÁKIÁBAN Petőfi születésének százötvene­dik évfordulója alkalmából Szlo­vákiában a legjelentősebb ünnep­ségeket Kassán tartották. A Ke­rületi Könyvtár nagytermében két hónap alatt több mint tízezer lá­togató nézte meg a Petőfi-em­lék­­kiállítást, melyet közösen rende­zett Kassa város tanácsa, a vá­rosi népművelési központ és a Batsányi Kör. Tizenhét nagyala­kú tablón mutatta be a kiállítás Petőfi életét és munkásságát, mű­veit, fordításait s hatását A kiál­lítást Görcsös Mihály tervei sze­rint rendezték, kiemelve Petőfi felvidéki útjait s visszhangját a szlovák és cseh lírában. A meg­nyitó Petőfi-est még június 11-én volt a Művészet Házában. A Ba­tsányi Kör elnökének, Görcsös Mihálynak beszéde után Petőfi munkásságát Baráti Dezső mél­tatta, Jancsó Adrienne szavalt Petőfi-verseket, Gáti István meg­zenésített Petőfi-verseket énekelt. Az esten megjelentek a magyar és a szlovák írószövetség képvise­lői. Másnap az est szereplői Eper­jesre mentek, ahol Petőfi 1845- ben egy hónapig tartózkodott. Ki­rándultak a közeli Villetz-hegy­­re, az Erdei lak költői verseny színhelyére. Utána Eperjesen megvitatták a mai Petőfi-kutatás és fordítások kérdéseit. A kas­saiak Petőfi-kiállítása augusztus eleje óta Kass­a-Újvárosban lát­ható, ahonnan országos körútra viszik, Rimaszombatra, Dunaszer­­dahelyre s Nyitrára. SZENVEDÉLY A müncheni Ringpress nyolc­száz újságírót kérdezett meg el­foglaltságáról és munkamódsze­réről. A sokoldalú statisztika ösz­­szesítésekor kiderült, hogy az új­ságírók többsége többet dolgozik napi nyolc óránál. A megkérde­zettek átlagosan 55,5 órát dolgoz­nak hetente, de a 35 és 54 év kö­zöttiek kétharmadának heti mun­kaidőátlaga 67 óra. A közvéle­ménykutatásból az is kiderült, hogy az újságírók 85 százaléka él állandó stressz-helyzetben a fog­lalkozásával járó idegfeszültségek következményeként. Ennek elle­nére hatvan százalékuk azt val­lotta, hogy az újságírást nem csupán foglalkozásnak, hanem el­sősorban szenvedélyének tekinti. MALRAUX MÚZEUMA A legnagyobb nyári képzőmű­vészeti esemény Franciaország­ban a Saint-Pauil-de-Vence-ban rendezett kiállítás. A Maeght Alapítvány 800 olyan festményt, szobrot, színes üvegablakot és egyéb műtárgyat mutat be, me­lyeket Malraux „képzeletbeli mú­zeumai” tartanak számon. A hí­res Malraux-féle albumokat most a valóságban egybegyűjtve is megtekinthették a látogatók, akik nemcsak a nagy európai alkotá­sokban gyönyörködhettek Tizia­­nótól Dubuffet-ig, hanem az ősi keleti alkotásokban is. Az esemény alkalmával az egyik párizsi hetilap kérdést intézett több hírességhez: kiket venne be a saját „képzeletbeli múzeumá­ba”? Ionesco Giottóra, Cranach­­ra, Rubljovra, Dalira szavazott; Richter Cézanne-ra, Dufyre, Maill­óbra, Dávidra és Delacroix­­ra. Boulez azonban még a gon­dolatát is elutasította egy ilyen múzeumnak. Velős véleményét így fogalmazta meg: „Már ma­gának ennek a képzeletbeli mú­zeumnak az ötletét is ostobaság­nak tartom. Ez annyi, mint saját személyünk kultuszát dicsőíteni a mások művei révén”. TÁJÉKOZÓDÁS Az álomvilágtól az alvilágig A véletlen sodorta egymás mel­lé Mary Pickfordot és Alain De­­lont. Majdnem egyidőben olvas­hattunk az angol Observerben a nyolcvanéves Mary Pickfordról és a francia Nouvel Observateur­­ben a harmincas éveiben járó De­­lonról. A két színész két különböző kor sztárja. Az egész világ sweet­­heartja, A szegény kis gazdag lány című film aranysoknis Pick­­fordja és Delon, az angyalarcú ördög, a kék szemű, kemény De­lon, a bűnnel kacérkodó félisten. Művészileg szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra. Csak a „leglényegesebb” dolgokban. Mindketten vagyont kerestek a filmezéssel. Pickford 1909-ben na­pi ötdolláros gázsival kezdett dol­gozni, tíz év múlva saját stúdió­ja és évente egymillió dollár jö­vedelme volt. Vagyonát ma ötven­millióra becsülik. Delon gázsija kétmillió filmen­ként és évente három filmet for­gat. Ő az egyetlen francia film­színész, aki saját maga is mer pénzt fektetni a filmcsinálásba. De nemcsak filmvállalatot létesít, ha­nem résztulajdonosa is egy mula­tónak, versenylovakat tart, Boeing repülőgépeket vásárol, mert légi­­társaságot akar alapítani, hogy versenyezzen az Air France-szal. Ez a terve egyelőre nem sikerült. Szerényebb vállalkozással kellett beérnie: szeptemberben a saját költségén rendezi meg Párizsban a középsúlyú box világbajnokságot. Delon vállalkozási kedvének oka — mint mondja — elégedetlensé­ge: „Többé nem szórakoztat a film, már mindent megcsináltam filmen.” Mary Pickford 1965 óta nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. Moziban már nagyon régen nem volt, a mai filmeket mocskosnak tartja. Saját pályájáról ezt mond­ta: „Előre megtervezték a karrie­remet. Nem volt benne semmi vé­letlenszerű. Fárasztó volt, célratö­rő. Nem mondhatnám, hogy elé­gedett vagyok, inkább hálás. És ez egészen más dolog.” Pickford az „amerikai álom” és a Hamupipőke-történet csodálatos keveréke. Az ír eredetű, szegény kanadai családból származó Mary világhíres lett, meggazdagodott és hozzáment a mesebeli herceghez, Douglas Fairbankshez. Amikor ma udvarias komolysággal néze­getjük a régi képeket, a mulat­ságosan cakkosra festett kis szá­jat, az ábrándosan mélytűzű szem­párt és azokat a híres loknikat, tulajdonképpen nem is a külső­ségeken szeretnénk nevetni. Az aranyos meséket nem hisszük el Mert ma másfélék divatosak. Nem jobbak, csak mások. Delon nem hajtincseket és fényképeket gyűjt, hanem fegyvereket. Nem Napó­leon első feleségének, Josephine­­nek a teáskészletét vásárolja meg, miként Fairbanks, hanem de Gaulle híres június 18-i Felhívá­sát. Nem fényes estélyek teszik ismertté, hanem az, hogy hol a sport és a katonai erények rajon­gója, hol pedig gyanúsított a bűn­ügyi rendőrségen. Pickford a film bájos, szelíd szépsége, Delon a kegyetlen charmeur. Ellentmondá­sos mai bálvány. Egy 1970-es köz­véleménykutatás szerint Francia­­országban ugyanolyan népszerű, mint de Gaulle, a pápa, Barnard professzor vagy az asztronauták. Delon mégsem elégedett. Saját magát akarja talán megelőzni. „Kiment a divatból az alvilág romantikája” — nyilatkozta.­­De vajon tud-e majd új mítoszt te­remteni magának Delon? Az ő karrierjét — amelynek az alvilág romantikájához épp úgy köze van, mint a francia nacionaliz­mushoz — vajon hol és kik ter­vezték? Sz-y ■ 1­1 •1973. SZEPTEMBER 1.

Next