Élet és Irodalom, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-04 / 1. szám - Molnár Béláné: Antanténusz, Bóbita, Virágom, virágom • reflexió | Visszhang • Timár György: Weöresen innen, ibolyán túl (ÉS 1974. november 23.) (2. oldal) - Párczer Ferenc - Takács László: Mitől féljenek az angyalok? • reflexió | Visszhang • Fejetlen angyalok (2. oldal) - Hajdu Ferencné: Vershasadás • reflexió | Visszhang • Vershasadás (ÉS 1974. december 7.) (2. oldal) - Kiss Károly: Differenciált üdültetés • reflexió | Visszhang • Rossz újítás (ÉS 1974. november 23.) (2. oldal) - Szemethy Imre: Kondor Béla emlékezete • kép (2. oldal)
VISSZHANG • Antanténusz, Bóbita, Virágom, virágom Az alábbi hozzászólást terjedelmi okokból némi rövidítéssel közöljük. Tímár György írásával (Weöresen innen, Ibolyán túl, Élet és Irodalom 1974. november 23.) egyetértek. Pedagógus vagyok és sokszor elbánatosodtam már én is az általános iskolai gyermekek verdelését hallgatva. Az általános iskolások verskultúrájának megújításáért — a magam hatáskörében — már eddig is voltak és most is vannak próbálkozásaim, Tímár György cikkének olvasása megerősített. Szerintem az iskola csakis akkor tudja folytatni „az óvodák magas fokú verskultúráját, amivel jószerint egyetlen más nemzet sem büszkélkedhet” — ha a gyermekeket irodalmi műveken tanítja olvasni. A jó versek: az óvoda kötelező anyaga. Többször kérdeztem már meg egy elsős nevelőt: használja-e már valamelyik, az óvodások számára kiadott verskötetet? Általában ezt az őszinte felháborodott feleletet kaptam: — Mikor? Alig győzöm az olvasókönyv kötelező anyagát megtanítani. Általános iskoláinknak is vannak már más nemzetek által elismert eredményei: az ének és zene tanításában, a komplex matematikai oktatásban. Ezeknek az eredményeknek az alapja, hogy az ének- és zeneórákon — Kodály Zoltán munkája nyomán — a „tandalok” helyett igazi éneket-zenét tanulnak a gyerekek a legkisebb kortól kezdve. Ez a kötelező. Így nincs törés. S hogy a komplex matematika oktatás is — Varga Tamás vezetésével— azt akarja elérni, hogy a legkisebb kortól igazi matematikát tanuljanak a gyerekek, amíg iskolába járnak. Itt sem lesz törés. Hiszem, hogy eljön az idő, hogy olvasni is hasonlóképpen fogunk tanítani: igazi irodalmat óvodás kortól, végig, törés nélkül. Ahol az ének- és matematikaórákon jól tanítanak a pedagógusok, ott a tananyag és módszer együttesen azt eredményezi, hogy a gyermekek életkori sajátosságának megfelelő, vidám, játékos, örömmel végzett munka folyik. Nem így van az olvasási órákon. Ezeken kínlódnak most legjobban a tanítók és gyerekek egyaránt. A módszerbéli újítások csak félmegoldást jelentenek. Mint Varga Tamás megállapította: „Ha csak a módszereket változtattuk, akkor kezünket-lábunkat gúzsba köti a letűnt társadalmi korok következményei nyomán, kialakult tanterv. A két tényezőnek (módszer és tanterv) egyidejű változtatása — ha alkalmas módon történik — sokszorosát adhatja azoknak az eredményeknek, amelyeket bármelyik tényező külön-külön való változtatásával az adott körülmények között el lehet érni.” Ilyen egyidejű változtatásra van szükség az olvasás tanításában is. Addig is, míg erre intézményesem, kötelezően sor kerül, a kisgyermekek kezébe, az olvasókönyv mellé, már elsős korban, nekik való, irodalmi olvasnivalót lell adni! Így használtam évekkel ezelőtt — amikor elsős osztályt tanítottam (és még kapható volt) — a mondókák és tréfás versek Amfantémusz című gyűjteményét. Ez volt az örömszerző „olvasókönyvünk”. Segítségével megélhettem én is, amit Németh László tapasztalt: „A gyermek jobb olvasó a felnőttnél: szívesen olvassa el ugyanazt tízszer, százszor rá jár a versre, arra született, hogy klasszikusokat olvasson”. (Lányaim) Egyszer a szénről, mozdonyról beszélgettünk. U. Pista — aki mint osztályismétlő került az elsősök közé — benyúlt a padjába, kinyitotta az Antanténuszt. Itt van a mozdony — majd Illyés Gyula versét olvasta. Máskor a nyárról beszélve, gondoltam: szebben megírta Csanádi Imre. Nyúltam az Antanténuszomért, de Misi már jelentkezett: én már tudom kívülről! — És mondta is: — Nyár, nyár, nyár, / sárgul a határ... Addig használtuk az Antanténuszt, míg végül a verseket kívülről tudták. Magnószalag-felvétel őrzi a vidám versmondást. Van egy egészen friss élményem is. Nyáron a nyaraló pavilonjában találtam rá a Virágom, virágom című rajzos népköltési kiadványra. Rögtön megvásároltam, és ajándékba vittem családunk unokájának. Nemrég nálam jártak látogatóban. A kislány magával hozta a könyvet és harmadikos testvérével összeállva azegybegyűlt család teljes gyönyörűségére, mondták a könyvet nyitogatva a verseket. Volt, amelyiket ketten, szerepelve, volt amelyiket énekelve, maguk alkotta dalaimmal. Nem így van viszont ez a Kirándulás az ABC-hegyre című kötettel, amely kötelező irodalom a mostani elsősök számára. A gyermekeknek természetesebb táplálékuk a vers, mint a próza. „A kép színesebb, ha rímmel jön, s amit el nem mond a mondat, megérteti a ritmus” — írja Németh László. Aztán: 2—3—4 soros vers is befejezett egész. Ennyit tud egyszerre elolvasni egy-egy kis elsős. Először népköltészetnek kell a gyerekek kezébe kerülnie. Ennek nyelvét — függetlenül társadalmi helyzetüktől — minden gyermek érti. Ebből „az anyai szó zeng, amelytől megered a gyermekek nyelve és szárnyakat kapnak a gondolatai. A fejlődési fokokat nem lehet átugrani. Szerte az országban sok-sok gyerek van, akinek ez hiányzik leginkább ahhoz, hogy kellő anyanyelvi biztonsággal, bátorsággal, mondhatnám: érettséggel vághasson neki az iskolai éveknek” — mint Varga Domokos írta, az Élet és Irodalom Mit olvasnak, a gyerekek? című sorozatában, s én így folytatom: — az igaz irodalom olvasásának is. A népdalok, momdókák után szinte folytatásként, ismerősként vették kezükbe, kapkodták egymástól és hasonlóan élvezték a gyerekek Weöres Sándor Bóbitáját. Miért nem kapható az Antanténusz? Miért nem a Bóbita? És hol van a Cini-cinci muzsika utolsó oldalán felsorolt huszonegy, gyerekeknek ajánlott verseskötet? Ezek közül én is csak hatot ismerek, a többit évek óta hiába keresem. Ha az üznetbe bemegyek, már csak Intenek: nem jött. Pedig iskolánk előteremtené a vásárláshoz szükséges anyagiakat. Legutóbb mintegy 2500 forintért vettünk könyvet, mégpedig egy-egy könyvből annyi példányt, hogy egyszerre minden gyermek kezébe adhassuk, hogy élvezhesse a szép, új könyv örömét, látását, tapintását — szeretnénk olvasását is. Ennek érdekében még a régi szokással is szakítottunk, levettük a könyvekről vagy rá se tettük a hagyományos védő kékpapír borítást, ne takarja el a könyv színes csalogató-kínálkozó fedelét. De jó érzéssel csak a kevés régi, megkopott Antanténuszt tudom a betűkkel most ismerkedő, baslakodó elsősök kezébe adni. Szeretik is. A kritika szólott az iskolai ünnepélyek rossz verseiről is. A költők saját gyermekeik életéből is jól tudják, milyen ünnepélyek tartása előírt, szükséges az iskolában. De azt is tudják-e, hogy milyen nehéz ezekhez aktuális, irodalmi értékű verset találni? Étn egyszer kínlódásomban Weöres Sándornak írtam: pedagógus napi köszöntőt kértem tőle kicsik számára. Megírta, nagy örömömre és a gyerekek nagy örömére, a verset, s kísérő levelében számomra, miért rencsenek pedagógus napi köszöntők? Hát most mindnyájukat kérjük: segítsenek abban, hogy ne „piros betűs napok előtti bevágni valóval” terheljük legkisebb gyermekeinket. Molnár Bálintné nevelő Nyíregyháza Differenciált üdültetés Az Élet és Irodalom 1974. november 23-i számában, a 9. oldalon, a Véleményünk rovatban Rossz újítás címmel glossza jelent meg. A glossza írója, B. Gy. megállapítja önmagáról, hogy „laikus”, ezzel szemben az a véleményünk, hogy inkább tájékozatlan. Tájékozatlan, mert „véleménye” csak november 23-án látott napvilágot, holott a Magyar Távirati Iroda már október 25-én tájékoztatta a hírközlő szerveket a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége határozatáról. Aznap a Kossuth Rádió Déli Krónikája,este a Televízió Híradója, október 26-án a napilapok részletes tájékoztatást adtak a határozatról és annak végrehajtásáról. Ha B. Gy. figyelt volna, akkor „laikus” létére is tudná, hogy a határozat az üdülőépületeket különbözteti meg minőségük szerint, és nem a dolgozókat, keresetük szerint. Kissé késve — de úgy gondoljuk még nem késő — tájékoztatjuk B. Gy-t, az említett határozat legfontosabb részéről, amely a következőket tartalmazza: „A differenciált üdültetési rendszer alapelvei: Az üdülőket minőség szerint három csoportba sorolják. Az első, az átlagosnál jobb miségű üdülőkben a napi 18 forint térítési díjat 36 forintra, a közepes minőségű üdülőkben napi 18 forintról 24 forintra emelik, míg nem változik a térítési díj a közepesnél alacsonyabb üdülőkben, továbbá az üdülőszanatóriumokban, valamint a gyermekek, szakmunkástanulók, az ifjúmunkások és afőiskolások üdültetésénél. További kedvezményt kapnak a nagycsaládosok, a harmadik és további gyermekek után térítést nem kell fizetni. A minőségi üdülőkbe szóló beutalójegyek többségét a munkások, elsősorban a termelésben élenjáró dolgozók, az egészségre ártalmas munkahelyen dolgozók, a több műszakban dolgozók, a nagycsaládosait, az alacsony jövedelműek, a gyermeküket egyedül nevelők, a nyugdíjasok stb. — szociális helyzetük, valamint jó munkájuk alapján — kedvezményesen, indokolt esetekben térítésmentesen kapják. A térítési díjak kiegészítését vállalati, költségvetési, illetőleg szakszervezeti pénzeszközökből kell biztosítani.” Ebből megállapítható, hogy B. Gy. saját hibájából eredő tájékozatlansága miatt hibás következtetéseket fogalmazott grosszájában. Kiss Károly A SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság vezetője készséggel közöljük Kiss Károly helyreigazító levelét, véleményünket azonban fenntartjuk. Természetesen egyetértünk a határozat szándékával, amely a rossz szociális körülmények között élők számára is lehetővé teszi az „átlagosnál jobb" szakszervezeti üdülők igénybevételét, úgy gondoljuk azonban, erre van más megoldás is. Azzal ugyanis, hogy az üdülőket és az igénybevételükért fizetendő térítést „átlagosnál jobb”, „közepes” és a „közepesnél alacsonyabb minőségű” kategóriák szerint differenciálták, igenis a dolgozókat különböztették meg így: akiknek nehéz a magasabb üdülési költség előteremtése és akiknek nem. S azzal, hogy a kedvezményesen üdülők térítési díjának kiegészítését a vállalati, költségvetési és szakszervezeti pénzeszközökre hárítja a határozat, nem megoldja, hanem megsokszorozza a problémát. Hiszen ily módon — akarva-akaratlanul — érdekévé tette ezeknek az intézményeknek, hogy a legjobb üdülőkben ne a rászorulókat és a különösen jól dolgozókat utalja be (az intézmény pénzéből, amelyre más helyeken is szükség lehet), hanem azokat, akik a magasabb költségeket saját zsebükből is fedezni tudják. Úgy véljük, hogy igazságosabb, jobb újítás lett volna, ha az üdülési költségeket az egy családtagra jutó jövedelemrész alapján differenciálják. Ez az úgynevezett „egy főre eső jövedelem”-mutató viszonylag könnyen megállapítható, viszonylag jól tükrözi egy-egy család anyagi helyzetét. S vértő: segítségével megoldható az üdülési térítés és az üdültetés tényleges költségei közötti különbség csökkentése is. Emellett a megoldás mellett szól, hogy különböző formái már számos más területen sikerrel kiállták a próbát. Azt hisszük, nincs semmi sértő abban, hogy ki-ki anyagi tehetsége szerint vállal részt a közös terhekből. Az viszont sértő, ha élenjáró dolgozókat, több műszakban dolgozókat, nagycsaládosokat, alacsony jövedelműeket, gyermeküket egyedül nevelőket, nyugdíjasokat (akiknek többségét a levél tanúsága szerint a „minőségi” üdülőkbe kell beutalni) holmi hivatalos jótékonyság gyámsága alá heltezünk. Hiszen sem a szakszervezeti, sem a költségvetési, sem a vállalati kassza nem jótékonysági intézmény, és nem is lenne jó, ha azzá válna. Szemethy Imre: Kondor Béla emlékezete Mitől fejetleneinek az angyalok ? Egyik gnosszánkra az alábbi hivatalos levelet kaptuk a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatától: Érdeklődéssel olvastuk lapjuk „Véleményünk szerint” rovatában megjelenít fejetlen angyalok’’ című megjegyzést A képeslapok hibáit még az előző hét folyamán magunk is észrevettük.- A nyomda ördöge nemcsak önöket, hanem bennünket is sokszor megtréfál sajnos. Ezúttal nemcsak a tördelés volt téves, hanem a vágógép is félrecsúszott. Intézkedtünk, hogy a hibás példányokat a kereskedelmi forgalomból kivonják. Párezer Ferenc Takács László igazgató h. igazgató Vershasadás Az Élet és Irodalom 1974. december 7-i számában Vershasadás címmel bírálatot kapott a Magyar Vöröskereszt egyik kiadványa. A hiba felvetése jogos, ugyanis Fodor József versének második szakasza valóban egy másik költő, Nagy László műve. A tévedés a tördelésnél történt, azonban a füzet terjesztése szervezeteink útján csak kijavítás után történik meg, ami folyamatban van. A hibát ugyanis észrevettük, igaz, hogy akkor már a kiadványt a benne szereplő szerzőknek, illetve jogutódaiknak megküldtük. Sajnálatosnak tartjuk azokat a kitételeket, amelyek téves információ alapján szerepelnek cikkükben. Feltétlenül kérjük a cikk levelünk szerinti korrekcióját. Hajdú Ferencné az Egészségvédelmi és Propaganda osztály vk. tanácsadója ★ örvendetes, hogy a szóvá tett csúnya sajtóhibákat a Vöröskereszt illetékesei még a terjesztés előtt kijavítják. A glosseában azonban többszöri újraolvasás után sem találtunk „téves információ alapján” belekerült „kitételeket”. Ha mégis lennének, mi is sajnálatosnak tartanánk. . IRODALOM1975. JANUÁR 4.