Élet és Irodalom, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-04 / 1. szám - Bognár József: A világgazdaság közeli jövője (II.) • előadás • Akadémiai székfoglaló előadás rövidített változata (3. oldal) - Deim Pál: Csend • kép (3. oldal)
BOGNÁR JÓZSEF: A VILÁGGAZDASÁG KÖZELI JÖVŐJE (II.) A fejlődő országok között erőteljes polarizálódás megy végbe. A kis, vagy közepes lélekszámú olajtermelő országok rövid időn belül a fejlett országok közé emelkednek, bár többoldalú (diverzifikált) és kiegyensúlyozott (szélsőséges jövedelmi különbségek nélküli) gazdasági növekedésük csak további erőteljes társadalmi reformok bevezetése esetén valósulhat meg. Egyes, jelentékeny olajtermeléssel rendelkező nagyobb népességű országok (például Indonézia, Nigéria) az olajexport segítségével meggyorsíthatják gazdasági növekedésük ütemét. Kedvezőbb helyzetbe kerülnek azok a fejlődő országok is, amelyek egy-egy, a nemzetközi gazdaság szempontjából fontos ipari nyersanyaggal rendelkeznek. A fejlődő országok negyedik csoportja (India, Banglades, Szahel országok stb.), rendkívül rossz, szinte katasztrofális helyzetbe kerül. Továbbra is importálniuk kell az olajat, amely elsősorban termelési célokat szolgál, hiszen az olyan fogyasztási módok, mint személygépkocsi vagy a lakások fűtése igen korlátozott szerepet játszanak ezen országok felhasználási struktúrájában. Behozatalra szorulnak azonban ezek az országok más ipari nyersanyagokból, mezőgazdasági termékekből és műtrágyából is. Ennek az egy milliárd embert képviselő országcsoportnak fejlődési lehetőségei elakadnak, élelmezési problémái elviselhetetlen méreteket öltenek. Az éhhalál a Szahel vidékén, vagy az indiai szubkontinensen, az állatok millióinak elhullása a többéves szárazság következtében csak igen szerény előjátéka annak, ami e fejlődő országokban fenyegeti a lakosságot, és az egész emberiséget, ha a bajok enyhítésére nem jön létre nemzetközi összefogás. VILÁGMÉRETEKBEN A világgazdaság várható folyamatainak elemzése során az a nagy jelentőségű elméleti probléma vetődik fel, hogy globálisnak tekinthetők-e egyes jelenségek, noha kialakításukban egymástól gyökeresen különböző, saját fejlődési törvényeiket követő társadalmi-gazdasági rendszerek, illetve nemzetgazdaságok vesznek részt? A kapitalista és szocialista államok (nemzetgazdaságok) világos ismérvekkel rendelkező csoportja mellett a fejlődő országokra is gondolnunk kell. Ezek modernizálódásuk során egy átmeneti rendszer különböző típusait valósítják meg. Még nem képesek arra, hogy kiszakadjanak a tőkés világgazdaságból. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai meggyőzően igazolják, hogy e rendszerek belső gazdasági kérdéseiket a jellegüknél és fejlődési problematikájuknak leginkább megfelelő módszerekkel igyekeznek megoldani, sőt a külső hatások egy részét is ily módon közvetítik a belső gazdaságba. A nemzetgazdaságok olyan világgazdaságban tevékenykednek, amelyben az interdependencia (a kölcsönös függőségek rendszere) igen magas fokot ért el és állandóan erősödik. Szeparált társadalmi-gazdasági rendszerek és nemzetgazdaság Akadémiai székfoglaló előadás némileg rövidített változata. Első részét múlt heti számunkban közöltük. A teljes szöveg a Közgazdasági Szemle februári számában jelenik meg. Sok nincsenek (bár a hidegháború időszakában történtek kísérletek ilyenek megteremtésére). A különböző rendszereket megtestesítő nemzetgazdaságok egymással mennyiségileg és minőségileg fejlődő kapcsolatokat alakítanak ki. ÖSSZEOMLÁS ? Egy általános mérlegelés során elkerülhetetlen a kérdés: nem kerül-e a következő években általános gazdasági krízisbe a krízis-jelenségekkel (egyensúlyhiányokkal) túlterhelt tőkés gazdaság, amelynek most a cserearányok változásával is meg kell küzdenie? Általános gazdasági krízisről — véleményem szerint — akkor beszélhetünk, ha a gazdasági folyamatok és tevékenységek keretei és méretei olyan mértékben esnek vissza, ami már a kölcsönös kötelezettségek egész egymásba kapcsolódó rendszerének felbomlásához vezet. Ilyen összeomlás után a gazdasági tevékenységet csak új alapon és alacsonyabb színvonalon lehet újra elindítani. Utalni szeretnék arra, hogy egy összeomlásszerű, általános gazdasági krízis a legsúlyosabb politikai és társadalmi probléma; jelentkezése esetén nem csak a nemzetközi gazdasági együttműködésben rejlő előnyök forognak kockán, hanem az ismert egyensúlyviszonyokon alapuló egész nemzetközi rendszer, a békés együttélés és az enyhülés is. Gazdasági és társadalmi szempontból súlyos probléma, hogy fenntarthatók-e az instabilitás és feszültség ilyen súlyos formái egy antagonisztikus társadalomban, ahol a tőke és a munka antiinflációs programja szükségszerűen ellentétes és a stabilizáció terhét mindegyik fél a másikra kívánja áthárítani? Általában, hol vannak az instabilitásnak és feszültségnek azok a határai, amelyeken belül a helyzet még elviselhető, és mikor lépi túl a gazdasági cselekvés e határokat? Egzakt előrejelzést azért nem lehet adni, mert a lehetséges cselekvési programok között emberek (közgazdászok) tanácsai alapján emberek (politikusok) döntenek. Elsősorban nemzetközi gazdasági problémákról van szó, mégpedig olyanokról, amelyeknek alakulását a fejlett tőkés világon kívül kialakult gazdasági-hatalmi centrumok is befolyásolják. Fennforog annak esélye, hogy a felek nem elsősorban az adott problémák megoldására, hanem egymás lépéseinek ellensúlyozására törekszenek, ami korántsem ugyanaz. Ennyi bizonytalanság közepette csak annyit mondhatunk, hogy — véleményünk szerint — az instabilitás tartós lesz. Tartama öt-tíz évre tehető. Súlyos zavarok, krízisek lesznek iparágakban és egyes gazdaságokban, de az általános gazdasági krízist nem tartjuk valószínűnek. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a „súlyos zavarok” a szocialista országok exportja számára kedvezőtlen fejleményt jelentenek, a kereskedelmet átmenetileg számunkra hátrányos módon szabályozhatják, vagy megnehezíthetik a hosszú lejáratú hitelek feltételeit. A következő években igen nagy körültekintésre, rugalmasságra és bátor döntésekre lesz szükség! NEMZET ÉS VILÁG Ma a nemzeti gazdaságok növekedési trendjét és struktúráját a világgazdaság nagyobb mértékben befolyásolja, mint a gazdaságtörténelem eddig ismert korszakaiban. A kis vagy közepes piacú (lélek Deim Pál: Csend számú) országok a világgazdaságra érzékenyek, vagy sebezhetőek. E megállapítás annyit jelent, hogy a nemzeti gazdaság növekedése, célrendszere, technikája, struktúrája és felhasználható eszköztára nagy mértékben a nemzetközi összefüggéseken múlik. A világgazdasági folyamatok dinamikusan növekvő hatása azonban nemcsak a kis és közepes lélekszámú országokra vonatkozik, hanem olyan nagy gazdaságokra is, mint az USA, vagy a Szovjetunió. A világgazdaságtól még olyan ország sem zárkózhat el, mint a Kínai Népköztársaság. A növekvő világgazdasági effektus természetesen nem azt jelenti, hogy a szóban forgó nagy gazdaságnak nincsen alternatívája. Az alternatíva átmenetileg az elzárkózás is lehet, de ez annyira irracionális és annyira ellentétben áll egyrészt a szóban forgó ország érdekeivel, másrészt olyan hatásokkal, amelyeket más területen saját választása alapján elfogad (a Kínai Népköztársaság esetében ilyen — például — a fegyverkezés, különösen az atomfegyverkezés), hogy a vezetés előbb-utóbb revideálni kénytelen saját korábbi döntését. A nemzeti államok vagy integrációk érdekei, céljai és eszközei a nemzetközi gazdasági problémák megközelítésének és megvizsgálásának szükséges, de nem elégséges kiindulópontját jelentik. Napjainkban egyre növekszik azon fundamentális kérdések száma, amelyek bilaterális alapon vagy két integrációs egység együttműködése útján nem oldhatók meg. Nem puszta játék a szavakkal, ha azt mondjuk, hogy vannak fontos nemzetközi kérdések és vannak súlyos világproblémák. E világproblémák jellegüknél fogva, hatásaiknál vagy veszélyességüknél fogva az egész földgolyóra kiterjednek és ennek következtében az egész emberiség sorsát érintik. Másfelől viszont csak az emberiség egésze rendelkezik azokkal az eszközökkel, ame ly GAZDASÁG ÉS POLITIKA ÖSSZEFONÓDÁSA Erőteljesen fejlődött a világgazgazdasági és világpolitikai kérdések közötti összefonódás is. Ez az összefonódás a 19. századtól fogva mindig megvolt, mert — például — a nemzeti biztonság kérdései mindig szorosan kapcsolódtak a gazdasági kérdésekhez. A békés gazdasági potenciál háború idején katonai potenciállá válik, a technológiai hatalom pedig meghatározza a a fegyverkezés más hatalmakhoz viszonyított színvonalát. Gazdasági feleslegeket kell létrehozni a fegyverkezés során is, amelyet minden országban a költségvetés alimentál. A 19. és 20. század számos háborújában a gazdasági blokád (azaz a másik fél katonai potenciáljának szélsőséges gazdasági eszközökkel megvalósuló tönkretétele) mindkét fél erőfeszítéseiben igen fontos szerepet játszott. Napjainkban a különség a hatás és összefonódás intenzivitásában, térbeli kiterjedésében (a lényegesebb világgazdasági folyamatok minden országra hatnak), komplexitásban (a hatás alá kerülő országban e folyamatok széles és összefüggő területeket érintenek), és kölcsönös meghatározottságban van. (A hatások nemcsak A. kontinensről mennek át B. kontinensre, hanem megfordítva is.) A világgazdasági és világpolitikai cselekvések legerőteljesebb összefonódását éppen a kelet-nyugati kereskedelem mutatja, amely a különböző társadalmi-gazdasági rendszerben élő országok gazdasági kapcsolatainak legfőbb formája. E kapcsolatok történetében a hidegháború idején embargóval kezdődött (gazdasági eszköz politikai cél szolgálatában), mely minimalizálta a kapcsolatok terjedelmét. (1953- ban a kelet-nyugati kereskedelem részesedése 1,2 százalék volt a világkereskedelemben a két világháború között kialakult 6 százalékkal szemben!) Az enyhülés és a nemzetközi helyzet lassú javulása révén az embargót és a diszkriminációk különböző fajtáit enyhítették, majd a szocialista országok részéről határozott erőfeszítések történtek a forgalom emelésére. Ennek következtében a kereskedelem ezen fajtájának részesedése 2,8—3 százalékra emelkedett. Minden jel arra vall, hogy az európai biztonsági rendszer tartóssá tétele és élettel való megtöltése során a gazdasági kapcsolatok különlegesen nagy szerephez jutnak. Minden megegyezés ugyanis, amely kizárólag a politikai-biztonsági tényezőkre korlátozódik, egyoldalú és „steril” marad, puszta meg nem támadási egyezménnyé válik. A „biztonság” azonban hosszabb távú és szélesebb fogalom, mert a nemzeti állam életének és fejlődésének minden lényeges komponensét érinti. A biztonsági rendszer helyes funkcionálásához szervesen hozzátartozik a közös gazdasági érdekek dinamikusan növekvő menynyisége. Ha a közös gazdasági érdekek mennyisége és minősége kielégítő, akkor a gazdaság — mint a nemzeti érdekrendszer fókusza — előmozdítja a kölcsönös bizalom növekedését. Nemzetközi feszültség esetén pedig a közös gazdasági érdekek olyan moderáló erőt jelent, amely a felek politikailag szükséges (elkerülhetetlen) lépéseit tartalmilag vagy formailag enyhíti. Ezért a nemzetközi politika szempontjából az a kívánatos, hogy a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok nagyságrendjükben és súlyukban (jelentőségükben) gyorsan fejlődjenek. Mindkét félnek arra kell törekednie azonban, hogy előmozdítsa a közös érdekek létrejöttét és a kapcsolati formák korszerűsítését. 1975. JANUÁR 4. lyek segítségével e súlyos problémák megoldhatók, illetve a veszélyek csökkenthetők. ÉVTIZEDÜNK PERSPEKTÍVÁJA Felvetődik a kérdés, hogy van-e remény ennyi nagy probléma racionális megoldására egy ilyen — gazdasági értelemben is — nagyon nyugtalan világban, amelynek régi erő- és egyensúlyviszonyai már felbomlottak, de az erők új elrendezé (Folytatás a 4. oldalon) [________________ ÉLET ÉS|®■IRODALOM