Élet és Irodalom, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-04 / 1. szám - Bognár József: A világgazdaság közeli jövője (II.) • előadás • Akadémiai székfoglaló előadás rövidített változata (3. oldal) - Deim Pál: Csend • kép (3. oldal)

BOGNÁR JÓZSEF: A VILÁGGAZDASÁG KÖZELI JÖVŐJE (II.) A fejlődő országok között erőtel­jes polarizálódás megy végbe. A kis, vagy közepes lélekszámú olaj­termelő országok rövid időn belül a fejlett országok közé emelkednek, bár­ többoldalú (diverzifikált) és ki­egyensúlyozott (szélsőséges jövedel­mi különbségek nélküli) gazdasági növekedésük csak további erőteljes társadalmi reformok bevezetése esetén valósulhat meg. Egyes, jelentékeny olajtermelés­sel rendelkező nagyobb népességű országok (például Indonézia, Nigé­ria) az olajexport segítségével meg­gyorsíthatják gazdasági növekedé­sük ütemét. Kedvezőbb helyzetbe kerülnek azok a fejlődő országok is, amelyek egy-egy, a nemzetközi gazdaság szempontjából fontos ipari nyers­anyaggal rendelkeznek. A fejlődő országok negyedik cso­portja (India, Banglades, Szahel országok stb.), rendkívül rossz, szinte katasztrofális helyzetbe ke­rül. Továbbra is importálniuk kell az olajat, amely elsősorban terme­lési célokat szolgál, hiszen az olyan fogyasztási módok, mint személy­­gépkocsi vagy a lakások fűtése igen korlátozott szerepet játszanak ezen országok felhasználási struktúrájá­ban. Behozatalra szorulnak azon­ban ezek az országok más ipari nyersanyagokból, mezőgazdasági termékekből és műtrágyából is. En­nek az egy milliárd embert képvi­selő országcsoportnak fejlődési le­hetőségei elakadnak, élelmezési problémái elviselhetetlen mérete­ket öltenek. Az éhhalál a Szahel vidékén, vagy az indiai szubkontinensen, az állatok millióinak elhullása a több­éves szárazság következtében csak igen szerény előjátéka annak, ami e fejlődő országokban fenyegeti a lakosságot, és az egész emberiséget, ha a bajok enyhítésére nem jön létre nemzetközi összefogás. VILÁGMÉRETEKBEN A világgazdaság várható folya­matainak elemzése során az a nagy jelentőségű elméleti probléma ve­tődik fel, hogy globálisnak tekint­­hetők-e egyes jelenségek, noha ki­alakításukban egymástól gyökere­sen különböző, saját fejlődési tör­vényeiket követő társadalmi-gazda­sági rendszerek, illetve nemzetgaz­daságok vesznek részt? A kapita­lista és szocialista államok (nem­zetgazdaságok) világos ismérvekkel rendelkező csoportja mellett a fej­lődő országokra is gondolnunk kell. Ezek modernizálódásuk során egy átmeneti rendszer különböző típu­sait valósítják meg. Még nem képe­sek arra, hogy kiszakadjanak a tő­kés világgazdaságból. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai meggyőzően igazolják, hogy e rendszerek belső gazdasági kérdéseiket a jellegüknél és fejlődési problematikájuknak leginkább megfelelő módszerekkel igyekeznek megoldani, sőt a külső hatások egy részét is ily módon közvetítik a belső gazdaságba. A nemzetgazdaságok olyan világgaz­daságban tevékenykednek, amely­ben az interdependencia (a kölcsö­nös függőségek rendszere) igen ma­gas fokot ért el és állandóan erő­södik. Szeparált társadalmi-gazda­sági rendszerek és nemzetgazdaság Akadémiai székfoglaló előadás né­mileg rövidített változata. Első ré­szét múlt heti számunkban közöltük. A teljes szöveg a Közgazdasági Szem­le februári számában jelenik meg. Sok nincsenek (bár a hidegháború időszakában történtek­­ kísérletek ilyenek megteremtésére). A külön­böző rendszereket megtestesítő nemzetgazdaságok egymással mennyiségileg és minőségileg fej­lődő kapcsolatokat alakítanak ki. ÖSSZEOMLÁS ? Egy általános mérlegelés során elkerülhetetlen a kérdés: nem ke­rül-e a következő években általá­nos gazdasági krízisbe a krízis-je­lenségekkel (egyensúlyhiányok­kal) túlterhelt tőkés gazdaság, amelynek most a cserearányok vál­tozásával is meg kell küzdenie? Ál­talános gazdasági krízisről — véle­ményem szerint — akkor beszélhe­tünk, ha a gazdasági folyamatok és tevékenységek keretei­ és méretei olyan mértékben esnek vissza, ami már a kölcsönös kötelezettségek egész egymásba kapcsolódó rend­szerének felbomlásához vezet. Ilyen összeomlás után a gazdasági tevékenységet csak új alapon és alacsonyabb színvonalon lehet újra elindítani. Utalni szeretnék arra, hogy egy összeomlásszerű, általános gazdasá­gi krízis a legsúlyosabb politikai és társadalmi probléma; jelentkezése esetén nem csak a nemzetközi gaz­dasági együttműködésben rejlő elő­nyök forognak kockán, hanem az ismert egyensúlyviszonyokon ala­puló egész nemzetközi rendszer, a békés együttélés és az enyhülés is. Gazdasági és társadalmi szem­pontból súlyos probléma, hogy fenntarthatók-e az instabilitás és feszültség ilyen súlyos formái egy antagonisztikus társadalomban, ahol a tőke és a munka antiinflá­ciós programja szükségszerűen el­lentétes és a stabilizáció terhét mindegyik fél a másikra kívánja áthárítani? Általában, hol vannak az instabi­litásnak és feszültségnek azok a határai, amelyeken belül a helyzet még elviselhető, és mikor lépi túl a gazdasági cselekvés e határokat? Egzakt előrejelzést azért nem le­het adni, mert a lehetséges cselek­vési programok között emberek (közgazdászok) tanácsai alapján emberek (politikusok) döntenek. El­sősorban nemzetközi gazdasági problémákról van szó, még­pedig olyanokról, amelyeknek alakulását a fejlett tőkés világon kívül kiala­kult gazdasági-hatalmi centrumok is befolyásolják. Fennforog annak esélye, hogy a felek nem elsősor­ban az adott problémák megoldá­sára, hanem egymás lépéseinek ellensúlyozására törekszenek, ami korántsem ugyanaz. Ennyi bizonytalanság közepette csak annyit mondhatunk, hogy — véleményünk szerint — az instabi­litás tartós lesz. Tartama öt-tíz évre tehető. Súlyos zavarok, krízi­sek lesznek iparágakban és egyes gazdaságokban, de az általános gazdasági krízist nem tartjuk való­színűnek. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a „súlyos zava­rok” a szocialista országok export­ja számára kedvezőtlen fejleményt jelentenek, a kereskedelmet átme­netileg számunkra hátrányos mó­don szabályozhatják, vagy megne­hezíthetik a hosszú lejáratú hitelek feltételeit. A következő években igen nagy körültekintésre, rugal­masságra és bátor döntésekre lesz szükség! NEMZET ÉS VILÁG Ma a nemzeti gazdaságok növe­kedési trendjét és struktúráját a világgazdaság nagyobb mértékben befolyásolja, mint a gazdaságtörté­nelem eddig ismert korszakaiban. A kis vagy közepes piacú (lélek­ Deim Pál: Csend számú) országok a világgazdaságra érzékenyek, vagy sebezhetőek. E megállapítás annyit jelent, hogy a nemzeti gazdaság növekedése, cél­rendszere, technikája, struktúrája és felhasználható eszköztára nagy mértékben a nemzetközi összefüg­géseken múlik. A világgazdasági folyamatok dinamikusan növekvő hatása azonban nemcsak a kis és közepes lélekszámú országokra vo­natkozik, hanem olyan nagy gazda­ságokra is, mint az USA, vagy a Szovjetunió. A világgazdaságtól még olyan ország sem zárkózhat el, mint a Kínai Népköztársaság. A növekvő világgazdasági effektus természetesen nem azt jelenti, hogy a szóban forgó nagy gazdaságnak nincsen alternatívája. Az alternatí­va átmenetileg az elzárkózás is le­het, de ez annyira irracionális és annyira ellentétben áll egyrészt a szóban forgó ország érdekeivel, másrészt olyan hatásokkal, amelye­ket más területen saját választása alapján elfogad (a Kínai Népköz­­társaság esetében ilyen — például — a fegyverkezés, különösen az atomfegyverkezés), hogy a vezetés előbb-utóbb revideálni kénytelen saját korábbi döntését. A nemzeti államok vagy integrá­ciók érdekei, céljai és eszközei a nemzetközi gazdasági problémák megközelítésének és megvizsgálá­sának szükséges, de nem elégséges kiindulópontját jelentik. Napjaink­ban egyre növekszik azon funda­mentális kérdések száma, amelyek bilaterális alapon vagy két integ­rációs egység együttműködése út­ján nem oldhatók meg. Nem puszta játék a szavakkal, ha azt mondjuk, hogy­ vannak fontos nemzetközi kérdések és vannak súlyos világ­­problémák. E világproblémák jel­legüknél fogva, hatásaiknál vagy veszélyességüknél fogva az egész földgolyóra kiterjednek és ennek következtében az egész emberiség sorsát érintik. Másfelől viszont csak az emberiség egésze rendelke­zik azokkal az eszközökkel, ame­­ ly GAZDASÁG ÉS POLITIKA ÖSSZEFONÓDÁSA­ ­ Erőteljesen fejlődött a világgaz­­gazdasági és világpolitikai kérdé­sek közötti összefonódás is.­ Ez az összefonódás a 19. századtól fogva mindig megvolt, mert — például — a nemzeti biztonság kérdései min­dig szorosan kapcsolódtak a gazda­sági kérdésekhez. A békés gazdasá­gi potenciál háború idején katonai potenciállá válik, a technológiai hatalom pedig meghatározza a a fegyverkezés más hatalmakhoz viszonyított színvonalát. Gazdasági feleslegeket kell létre­­hozni a fegyverkezés során is, ame­lyet minden országban a költség­­vetés alimentál. A 19. és 20. század számos háborújában a gazdasági blokád (azaz a másik fél katonai potenciáljának szélsőséges gazdasá­gi eszközökkel megvalósuló tönkre­tétele) mindkét fél erőfeszítéseiben igen fontos szerepet játszott. Napjainkban a különség a hatás és összefonódás intenzivitásában, térbeli kiterjedésében (a lényege­sebb világgazdasági folyamatok minden országra hatnak), komple­xitásban (a hatás alá kerülő ország­ban e folyamatok széles és össze­függő területeket érintenek), és kölcsönös meghatározottságban van. (A hatások nemcsak A. konti­nensről mennek át B. kontinensre, hanem megfordítva is.) A világgazdasági és világpoliti­kai cselekvések legerőteljesebb összefonódását éppen a kelet-nyu­gati kereskedelem mutatja, amely a különböző társadalmi-gazdasági rendszerben élő országok gazdasági kapcsolatainak legfőbb formája. E kapcsolatok történetében a hideg­háború idején embargóval kezdő­dött (gazdasági eszköz politikai cél szolgálatában), mely minimalizálta a kapcsolatok terjedelmét. (1953- ban a kelet-nyugati kereskedelem részesedése 1,2 százalék volt a vi­lágkereskedelemben a két világhá­ború között kialakult 6 százalékkal szemben!) Az enyhülés és a nem­zetközi helyzet lassú javulása ré­vén az embargót és a diszkriminá­ciók különböző fajtáit enyhítették, majd a szocialista országok részé­ről határozott erőfeszítések történ­tek a forgalom emelésére. Ennek következtében a kereskedelem ezen fajtájának részesedése 2,8—3 száza­lékra emelkedett. Minden jel arra vall, hogy az európai biztonsági rendszer tartós­sá tétele és élettel való megtöltése során a gazdasági kapcsolatok kü­lönlegesen nagy szerephez jutnak. Minden megegyezés ugyanis, amely kizárólag a politikai-biztonsági té­nyezőkre korlátozódik, egyoldalú és „steril” marad, puszta meg nem támadási egyezménnyé válik. A „biztonság” azonban hosszabb tá­vú és szélesebb fogalom, mert a nemzeti állam életének és fejlődé­sének minden lényeges komponen­­sét érinti. A biztonsági rendszer helyes funkcionálásához szervesen hozzátartozik a közös gazdasági ér­dekek dinamikusan növekvő meny­­nyisége. Ha a közös gazdasági ér­dekek m­ennyisége és minősége ki­elégítő, akkor a gazdaság — mint a nemzeti érdekrendszer­ fókusza — előmozdítja a kölcsönös bizalom növekedését. Nemzetközi feszült­ség esetén pedig a közös gazdasági érdekek olyan moderáló erőt je­lent, amely a felek politikailag szük­séges (elkerülhetetlen) lépéseit tar­talmilag vagy formailag enyhíti. Ezért a nemzetközi politika szem­pontjából az a kívánatos, hogy a kelet-nyugati gazdasági kapcsola­tok nagyságrendjükben és súlyuk­ban (jelentőségükben) gyorsan fej­lődjenek. Mindkét félnek arra kell törekednie azonban, hogy előmoz­dítsa a közös érdekek létrejöttét és a kapcsolati formák korszerűsíté­sét. 1975. JANUÁR 4. lyek segítségével e súlyos problé­mák megoldhatók, illetve a veszé­lyek csökkenthetők. ÉVTIZEDÜNK PERSPEKTÍVÁJA Felvetődik a kérdés, hogy van-e remény ennyi nagy probléma racio­nális megoldására egy ilyen — gaz­dasági értelemben is — nagyon nyugtalan világban, amelynek régi erő- és egyensúlyviszonyai már fel­bomlottak, de az erők új elrendezé­ (Folytatás a 4. oldalon) [________________ ÉLET ÉS|®■­­IRODALOM

Next