Élet és Irodalom, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-01 / 1. szám - Nádai András: Válasz Bertha Bulcsunak • reflexió | Visszhang • Bertha Bulcsu (ÉS XXV. évf. 48. szám) • Nádai András osztályvezető, OFOTÉRT (2. oldal) - Vázsonyi Endre: A „góréfröccstől”-től a „sóher”-ig • reflexió | Visszhang (2. oldal) - Dr. Kiss Sándor: Földalatti művészet New Yorkban • reflexió | Visszhang • Kulcsár István: Európai ésszel (ÉS 1981. november 28.) • Dr. Kiss Sándor az Építésügyi és Városfejlesztési Világhíradó szerkesztője (2. oldal) - Tardi Sándor: Buli • kép (2. oldal)

ÉLET ÉS IRODALOM . VISSZHANG . » Él . Válasz Bertha Bulcsúnak Sajnos belkövetkezett, amitől gondolom minden kereskedelmi vállalat tart, vagyis most már az ÉS-be is bekerültünk. (XXV. évfolyam, 48. szám.) Szükségtelen leszögezni, hogy negatív értelemben, mert ennek ellenkezője szinte elő sem fordul a sajtóban. Pedig talán megérdemelne a kereskedelem is pár jó szót, mert dolgoznak nálunk becsületes, kitűnő szakemberek, udvarias eladók. Következésképp, véleményem szerint zömmel elégedett vásárlók távoznak üzleteinkből. A kereskedelmi dolgozók körülményei rendkívül mostohák. Alacsonyak a kereseteik, kedvezőtlen a munkaidő-beosztás, az eladói munkának nincs társadalmi elismerése , lenézett szakma, csütörtökön este 8 óráig dolgoznak, általános szabad szombat nem lesz, sőt, jövőre napi 10 órát is eltölthetnek a pult mögött állva egy szabad hétköznapért, munkaidejükhöz nem kapcsolódik bölcsőde, óvoda stb. stb... Az elvárások ennél jóval magasabb szinten állnak. Elnézést az ide nem illő kitérőért A Bertha Bulcsu által leírt jelenség oka, egyszerűen a tájékozatlanság. Az információk nem mindig jutnak el az eladókig, és ebben mi vezetők vagyunk elsősorban a hibásak. Persze szerepet játszik az érdeklődés hiánya is. Engedjék meg azonban, hogy ezen az úton védjem meg a mundér becsületét legalább a helytelen, téves áralkalmazás vádjával szemben. A cikkben említett kétfajta ár ugyanis élő, 54,— Ft-ért 24 felvételes, 45,— Ft-ért 20 felvételes Agracolor Pocket filmet árusítunk. Fekete-fehér Pocket filmet ez évben 130 egységünk közül 14 kapott. A FORTE gyár ezt az új gyártmányát az őszi BNV-re hozta ki, ebből mindössze 5000 darabot adott vállalatunknak. A további szállítást mi is várjuk. Jogos elvárás, hogy az összes bolti dolgozó tudjon felvilágosítást adni arról, hogy hol lehet ilyet kapni. Egyértelműen sikerült megállapítani, ki volt az az eladó, aki nyertesiként üdvözölte Bertha Bulcsút abból az alkalomból, hogy nem kapott az általa keresett fényképezőgépből. Felelősségre vontuk, természetesen nincs igaza. A Keyston Pocket fényképezőgépet az egész világon használják. Profi igényeket ugyan nem elégít ki, mert nem készít tűéles, korlátlanul nagyítható, művészi felvételeket. Az amatőr fotózáshoz azonban megfelel. Elnézést kérek a téves, szakmai tudást fitogtató, lekezelő tájékoztatásért az eladó nevében is. Súlyos büntetésnek tartom, hogy Bertha Bulcsu a fiók mélyébe sülylyesztette a készüléket. Arra szeretném biztatni, hogy a kellemetlen tapasztalatok ellenére, vegye elő ismét, használja egészséggel, hívassa elő a lefényképezett filmeket. Biztos, hogy sok örömet fog lelni benne, a mi feladatunk pedig — ha eladóink egy része nem is érzi át — ennek szolgálata. Hadas András osztályvezető OFOTÉRT★ A magyar kereskedelem tele van baba arcú kislányokkal, akik a vevőnek legtöbbször azt mondják: „Nincs.” Ilyen tapasztalatok után nagy örömöt jelentett számomra az önök eladóját megismerni, aki pillanatok alatt képes a vevővel kontaktust teremteni, s még a rossz hírt is úgy közli, hogy az ember jókedvűen hagyja el az üzletet. Aki el tudja hitetni velem, hogy a hiányzó fényképezőgép bóvli, az arról is meg tud győzni, hogy az éppen kapható gép kitűnő, világmárka. Az önök eladójában rokonszenves kereskedőegyéniséget ismertem meg, ezért nagyon kérem, ne vonják felelősségre, hanem emeljék fel a fizetését. A publicisztika egyébként mindig valamilyen általánosabb igazság kedvéért íródik, s nem azért, hogy egy apró esetet szóvá tegyen. Bertha Bulcsu » A „góréfröccs”-től a „sóher”-ig Vannak ismeretek, amelyeket az embernek nemhogy a sírba, hanem más, nehezen hozzáférhető helyre sincs joga magával vinni. Ha azonban úgy van valaki, mint én — tíz nap kellett az ÉS-nek, hogy ideérkezzen, és tíz napig tart legalább, amíg a levelem Budapestre jut! —, ha így van valaki, mit tegyen? Úgy érzem, hogy ezt a közleményt, külön is megsarkantyúzva a tengerentúli, légipostát, express-borítékban kell útnak indítanom, hogy hamarabb kézbesítsék ki, mintsem a közvélemény végleg napirendre tér a kérdés fölött, hogy melyik szódavízzel hígított borital milyen nevet érdemel. Úgy nézem (egy kis csodálkozással), hogy a talponállók szakszótára közreműködésem nélkül sosem lesz teljes. Azzal kell kezdenem (nemcsak szerénységből, hanem a hitelesség érdekében is), hogy adataim java részét Szirmai István pajtásomtól, az egykori neves rendőri riportertől szereztem, aki ferencvárosi és angyalföldi tanulmányútjain mindenkinél jobban megismerte a kocsmákban rendelhető italokat. Más részét egy Katona József utcai söntésben sajátítottam el, a felejthetetlen Dobrovits Aladár szíves közreműködésével, aki a hígított bor élvezetét sohasem választotta el az ahhoz fűződő tudományos tanulságoktól. A legkisebb mennyiségű, de legtöményebb szódavizes borital az ijesztett bor. Ha ugyanis a bort, többnyire egy decit, pohárba töltik, azután a szódáspalack kallantyúját megpöccintik felette, akkor a bor — taláncsak a zajtól: „psszl”, vagy a hirtelen, goromba szénsavas köpéstől — lúdbőrösen, borzongva, megriad. A művelet szakelnevezése ez: „megijeszteni a bort”. Nem áll távol ettől az italtól a góréfröccs: egy kispohárnyi bor, hozzá annyi szóda, amennyi még elfér a pohárban, olyan kis- ujjnyi forma. Hogy miért góréfröccs? „Mert ilyent isznak a górék” — magyarázta a talponállóban egy derűs kedvű fiatalember, aki azonban, nem lévén góré, kisfröccsből merítette nyelvészeti tisztánlátását. Ezzel át is térhetünk a kisfröccs nevű italra, amely — mint Ruffy Péter helyesen közli — egy deci borból és egy deci szódavízből áll. De vajon igaz-e az is, hogy József Attila „kissé tévedett”, amikor „kisfröccs” helyett „két deci fröccs”-öt írt? Fogas kérdés! Mert hiszen tagadhatatlan, hogy a „kisfröccs” fröccs is, két deci is. Viszont az is bizonyos, hogy a „két deci” ellenkezik a szokásos söntésbeli nómenklatúrával. Végeredményben mégis jogosnak látszik az a feltevés, hogy egy-egy jóeszű, rugalmas gondolkozású csapás az eseteknek legalább egy részében „kisfröccsöt” szolgáltatna ki annak is, aki — a megfelelő műszó ismerete híján — „két deci fröccsöt” rendelne nála. Hadd biztassam fel ezen az úton Ruffy Pétert, hogy már csak az újságírói kíváncsiság okából is végezze el ezt a merész kísérletet. A „kisfröccs” után, természetesen, a nagy fröccs következik: két deci bor, egy deci víz. Nehéz ital, korántsem a „kisfröccs” duplázata. (Egyébként is, mint Márai Sándor már igen régen megállapította, négy deci italt ezen a kerek világon senki sem iszik. Nincs az a liberális csapos, aki ezt a rendhagyó folyadékot fejcsóválás nélkül kimérné.) Azoknak az itala, akik nem gyors mámorra, hanem elsősorban szomjúságuk csillapítására törekszenek, a hosszúlépés: két deci víz, egy deci bor. Újabban, kívánságra, jeget „szájjeget” is tesznek bele. A komolyabb italok közé tartozik a házmester, vagyis három deci bor, két deci szódavíz, amelynek egészséges vesetisztító hatása éppúgy hamarosan megmutatkozik, mint a három deci vizet, két deci bort tartalmazó viceházmesteré. Van-e még? Van bizony! Forró a nyár, folyadékot kíván a száraz torok, mégpedig olcsón. Ilyen alkalomra szolgál a mafla: négy deci víz, egy deci bor. Miért „mafla”? Ugyanaz az ember felel a kérdésre, aki az imént a „góréfröccsöt” megmagyarázta. „Hát azért — mondja széles mosollyal —, mert ilyent csak a maflák isznak.” És annak mi a neve, hogy: söröskancsónyi víz, bele éppen csak egy kis ízesítésre, egy löttyintés savanyú bor? „Azt úgy hívják — mondja hahotázva a vidám adatközlő —, azt úgy hívják, hogy: sóher." De mindez régi tudomány, húszéves legalább. Változik a szótár, változnak az italok is. A talponállók némelyike azonban még a helyén van, „tájjellegű borokat” mérnek benne. Kérek egy deci csopakit! Nem, szódát nem kérek bele, megérdemli, hogy tisztán igyam. Ennek az italnak is megvan a neve, informátoraimtól tudom. Úgy hívják, hogy: bor. Vázsonyi Endre USA, Bloomington Földalatti művészet New Yorkban Kulcsár István az ÉS november 28-i számában Európai ésszel címmel New York-i hírcsokrot közöl. Nehéz vele vitában szállnom, hisz New York-i személyes élményeim majd tízévesek és felületesek. Egy dologban mégis — úgy érzem — indokolt a vita, vagy inkább a kiegészítés. Ez pedig a New York-i földalatti kifestése. Kulcsár szerint „dühödt, öncélú piszkítás”. Nekem már 1973-ban feltűnt az a sajátos, illegális művészet, amely nemcsak a kocsik, de az állomások falain is megjelent és tényleg komoly vitát keltett. De — azt hiszem — Kulcsár mostani pillanatképe egy korábbi virágzó korszak hanyatlása, ezért érdemes röviden az előzményekkel is foglalkozni. A „földalatti” művészet New Yorkban a hetvenes évek elején alakult ki. Különös, pop-art vonásaira felfigyelt a napi sajtó is. A New York Magazin díjat tűzött ki a legjobb alkotás számára. Külön díjazták a legszebben díszített földalatti állomást (station saturation) és a teljesen beborított (colossal coverage) kocsit. A pályadíj neve „Taki Award” volt. (Taki a legismertebb kocsifestőnek a művészneve, aki az egész mozgalmat kezdeményezte.) 1973-ban már a metró 6802 kocsija festményt, mázolást vagy legalább valami színpompás festékszórást viselt. A kocsik közül az első díjat a 8823. számú nyerte. A pop-art hívei támogatták a gyorsan terjedő mozgalmat, sőt, a szakemberek különböző stílusirányzatokat véltek megkülönböztetni. A Manhattan-vonalak általában a Puerto Rico-i művésziskola, a Brooklyn vonalain közlekedő szeszezvények díszítései a nouveaudesign stílusát követték. A Bronxstílust állítólag „a kezdőbetűknek felhőkbe burkoltsága” jellemezte. Az önmegvalósításnak e sajátos formája kezdettől fogva a hatóságok határozott ellenállásába ütközött. A mai viszonyokra teljes egészében áll az, amit cikkében Kulcsár ír. De mégis csak azt mondom: nem lehet egyenlőségjelet tenni a fiatalok ma már kétségtelenül erősen túlzó, gyakran több kárt okozó, mint esztétikai örömet adó tevékenysége és a földalatti vagonjainak mocskossága között. Különösen áll ez akkor, ha arra gondolunk: annak idején az ifjú alkotók tisztelték egymás alkotásait és nem mázolták át mások műveit. Dr. Kiss Sándor az Építésügyi és Városfejlesztési Világhíradó szerkesztője Tordi Sándor: BuFI Szerkesztői üzenetek G. LIPTÁK EMESE. BUDAPEST. „Olyan munkahelyen dolgozom — írja olvasónk —, amely rendszeresen figyelteti a tevékenységéről megjelent sajtóközleményeket. Ezért munkám egy részét az teszi, hogy átolvasom és csoportosítom a Magyar Hirdető sajtófigyelő szolgálatától kapott kivágatokat. Úgy tapasztalom, hogy a hasznos szolgáltatás olykor problematikus: például a tévé- és rádióműsorok szövege pontatlan, különösen a nevek elírása feltűnő. S ezt éppen azért írtam meg önöknek, mert egy mulatságos tévedés lapjukra hívta fel a figyelmet. Magam is hallottam azt a rádióvitát, amelyben gyakran elhangzott az Élet és Irodalom neve, s néhány nap múlva meglepve olvastam a sajtófigyelő által elküldött szövegűm Élet és Tudományt.” — Gyakran kapunk az Élet és Tudomány szerkesztőségéhez címzett leveleket, feltételezhető, hogy ,, fél testvérlapunk" munkatársai szintén bosszankodnak az ÉS-nek írt levelek láttán. Néhány napja pedig egy neves intézmény neves vezetője dörgő hangon kérte számon rajtunk „a tovább már nem halogatható tudománynépszerűsítő cikket”. Több éves tapasztalataink arról árulkodnak, hogy a magukat műveltnek és tájékozottnak célok hajlamosabbak a két orgánum összecserélésére, valószínűleg azért, mert egyiket sem olvassák. Ami a levélíró gondját illeti, mi is járatjuk a Magyar Hirdető kétségkívül hasznos szolgáltatását, de megbocsátóbbak vagyunk : nem is olyan könnyű a magnóra vett műsorszövegeket, a kiváltképp a neveket pontosan leírni. TÖBBEKNEK. Azoknak az olvasóknak, akik terjedelmes cikkben szóltak hozzá Népesedési gondok című vitánkhoz, egyik korábbi szerkesztői üzenetben azt tanácsoltuk, hogy írják le rövidebben — két-három gépiratoldalon — a véleményüket, mert csak így van remény a közlésre. A cikkírók többsége eleget tett a szerkesztőségi igényeknek — köszönjük. Ami a hozzászólásokat illeti, úgy tervezzük, hogy egyik közeli számunkban összeállítást közlünk az olvasólevelekből. Aki netán kimaradna a montázsból, ne szomorkodjék. Már csak azért sem, mert most körülbelül a polémia közepe táján tartunk, s a témával kapcsolatos leveleket más formában — az elemzés igényével — is szeretnénk feldolgozni. A népesedési vita iránt érdeklődőket tehát változatlanul buzdítjuk a hozzászólásra, csupán azt kérjük, hogy röviden mondják el gondolataikat. Lehetőleg kettes sorközzel gépelt véleményüket várjuk. DARKÓ ISTVÁN, DEBRECEN. Olvasónk szépnek találta az Élet és Irodalom karácsonyi számát. ..szebbnek, mint általában”. A magyarázat kézenfekvő: kivételesen, géptörés miatt, a nyomda ofszeteljárással állított elő lapunkat. Elismerését köszönjük, reméljük, a karácsonyi szám tartalma is megnyerte a tetszését. SZÉKELY ANNA, MONTREAL. „Ez évi számaikat olvasgatva, különösnek találtam, hogy egy szóval sem emlékeztek meg Dosztojevszkij halálának századik évfordulójáról. Nagy élvezettel olvasom azokat a cikkeiket, amelyek elfeledett írók emlékét idézik, de szerintem az sem volna baj, ha máig élő nagyokról is szólnának néhanapján” — írja „első generációs” kanadai olvasónk. Válaszunk egyszerű: lapunk szokása, hogy csak születési évfordulókról emlékezünk meg. Pályázati felhívás A SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztálya MUNKA és BÉKE címmel plakátpályázatot hirdet képző- és iparművészeti szakkörök, csoportok tagjai részére. A pályázat célja, hogy új szimbólumokkal, képi, grafikai megoldásokkal gazdagítsa Május 1., a munkásosztály nemzetközi ünnepére hívó plakátok tartalmi, formai megjelenítését. A pályaműveket B/4-es méretben, négy színre tervezve, egy példányban a SZOT kulturális, agitációs éspropagandaosztályára (1415 Budapest, Dózsa György út 84/b.) 1982. január 15-ig kell beküldeni. A pályázat nem jeligés. A pályaműveken fel kell tüntetni az alkotó nevét, címét és a képzőművészeti kör nevét, amelynek tagja. A pályázat díjai: I. díj 4000,— forint, II. díj 2000,— forint, III. díj 1000,— forint A pályázat eredményhirdetésére, a díjak átadására 1982 februárjában kerül sor a SZOT székházában. A kivitelezésre elfogadott pályaművek külön szerzői honoráriumban részesülnek.