Élet és Irodalom, 1982. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-01 / 1. szám - Nádai András: Válasz Bertha Bulcsunak • reflexió | Visszhang • Bertha Bulcsu (ÉS XXV. évf. 48. szám) • Nádai András osztályvezető, OFOTÉRT (2. oldal) - Vázsonyi Endre: A „góréfröccstől”-től a „sóher”-ig • reflexió | Visszhang (2. oldal) - Dr. Kiss Sándor: Földalatti művészet New Yorkban • reflexió | Visszhang • Kulcsár István: Európai ésszel (ÉS 1981. november 28.) • Dr. Kiss Sándor az Építésügyi és Városfejlesztési Világhíradó szerkesztője (2. oldal) - Tardi Sándor: Buli • kép (2. oldal)

VISSZHANG Szerkesztői üzenetek Tordl Sándor: BuFI Földalatti Válasz Bertha Bulcsúnak Sajnos belkövetkezett, amitől gon­dolom minden kereskedelmi válla­lat tart, vagyis most már az ÉS-be Is bekerültünk. (XXV. évfolyam, 48. szám.) Szükségtelen leszögezni, hogy negatív értelemben, mert en­nek ellenkezője szinte elő sem for­dul a sajtóban. Pedig talán megér­demelne a kereskedelem is pár jó szót, mert dolgoznak nálunk becsü­letes, kitűnő szakemberek, udvarias eladók. Következésképp, véleményem sze­rint zömmel elégedett vásárlók tá­voznak üzleteinkből. A kereskedel­mi dolgozók körülményei rendkí­vül mostohák. Alacsonyak a kere­seteik, kedvezőtlen a munkaidő-be­osztás, az eladói munkának nincs társadalmi elismerése — lenézett szakma, csütörtökön este 8 óráig dolgoznak, általános szabad szom­bat nem lesz, sőt, jövőre napi 10 órát is eltölthetnek a pult mögött állva egy szabad hétköznapért, munkaidejükhöz nem kapcsolódik bölcsőde, óvoda stb. stb... Az el­­, várások ennél jóval magasabb szin­ten állnak. Elnézést az ide nem Illő kitérő­ért A Bertha Bulcsu által leírt jelen­ség oka, egyszerűen a tájékozatlan­ság. Az információk nem mindig Jutnak el az eladókig, és ebben mi vezetők vagyunk elsősorban a hi­básak. Persze szerepet játszik az érdeklődés hiánya is. Engedjék meg azonban, hogy ezen az úton védjem meg a mundér be­csületét legalább a helytelen, téves áralkalmazás vádjával szemben. A cikkben említett kétfajta ár ugyan­is élő. 54,— Ft-ért 24 felvételes, 45,— Ft-ért 20 felvételes Agfacolor Pocket filmet árusítunk. Fekete-fe­hér Pocket filmet ez évben 130 egy­ségünk közül 14 kapott. A FORTE gyár ezt az új gyártmányát az őszi BNV-re hozta kd, ebből mindössze 5000 darabot adott vállalatunknak. A további szállítást ml is várjuk. Jogos elvárás, hogy az összes bolti dolgozó tudjon felvilágosítást ad­ni arról, hogy hol lehet ilyet kapni. Egyértelműen sikerült megállapí­tani, ki volt az az eladó, aki nyer­tesiként üdvözölte Bertha Bulcsút abból az alkalomból, hogy nem ka­pott az általa keresett fényképező­gépből. Felelősségre vontuk, termé­szetesen nincs igaza. A Keyston Po­cket fényképezőgépet az egész vilá­gon használják. Profi igényeket ugyan nem elégít ki, mert nem ké­szít tűéles, korlátlanul nagyítható, művészi felvételeket. Az amatőr fo­tózáshoz azonban megfelel. Elnézést kérek a téves, szakmai tudást fitogtató, lekezelő tájékozta­tásért az eladó nevében is. Súlyos büntetésnek tartom, hogy Bertha Bulcsu a fiók mélyébe süly­­lyesztette'a készüléket. Arra sze­retném biztatni, hogy a kellemetlen tapasztalatok ellenére, vegye elő is­mét, használja egészséggel, hívassa elő a lefényképezett filmeket. Biz­tos, hogy sok örömet fog lelni ben­ne, a mi feladatunk pedig — ha el­adóink egy része nem is érzi át — ennek szolgálata. Hadai András osztályvezető OFOTÉRT ★ A magyar kereskedelem tele van baba arcú kislányokkal, akik a ve­vőnek legtöbbször azt mondják: „Nincs.” Ilyen tapasztalatok után nagy örömöt jelentett számomra az önök eladóját megismerni, aki pil­lanatok alatt képes a vevővel kon­taktust teremteni, s még a rossz hírt is úgy közli, hogy az ember jó­kedvűen hagyja él az üzletet. Aki el tudja hitetni velem, hogy a hi­ányzó fényképezőgép bóvli, az ar­ról is meg tud győzni, hogy az ép­pen kapható gép kitűnő, világmár­ka. Az önök eladójában rokonszen­ves kereskedőegyéniséget ismertem meg, ezért nagyon kérem, ne von­ják felelősségre, hanem emeljék fel a fizetését. A publicisztika egyébként mindig valamilyen • általánosabb igazság kedvéért íródik, s nem azért, hogy egy apró esetet szóvá tegyen. Bertha Bulcsu \ . » » A „góréfröccs”-től a „sóher”-ig Vannak ismeretek, amelyeket az embernek nemhogy a sírba, ha­nem más, nehezen hozzáférhető helyre sincs joga magával vinni. Ha azonban úgy van valaki, mint én — tíz nap kellett az ÉS-nek, hogy ideérkezzen, és tíz napig tart legalább, amíg a levelem Buda­pestre jut! —, ha így van valaki, mit tegyen? Ügy érzem, hogy ezt a közleményt, külön is megsarkan­­tyúzva a tengerentúli, légipostát, express-borítékban kell útnak in­dítanom, hogy hamarabb kézbesít­sék ki, mintsem a közvélemény végleg napirendre tér a kérdés fö­lött, hogy melyik szódavízzel hígí­tott borital milyen nevet érdemel. Ügy nézem (egy kis csodálkozás­sal), hogy a talponállók szakszótá­ra közreműködésem nélkül sosem lesz teljes. Azzal kell kezdenem (nemcsak szerénységből, hanem a hitelesség érdekében is), hogy adataim java részét Szirmai István pajtásomtól, az egykori neves rendőri riporter­től szereztem, aki ferencvárosi és angyalföldi tanulmányútjain min­denkinél jobban megismerte a kocs­mákban rendelhető italokat. Más részét egy Katona József ut­cai söntésben sajátítottam el, a fe­lejthetetlen Dobrovits Aladár szí­ves közreműködésével, aki a hígí­tott bor élvezetét sohasem válasz­totta el az ahhoz fűződő tudomá­nyos tanulságoktól. A legkisebb mennyiségű, de leg­töményebb szódavizes borital az ijesztett bor. Ha ugyanis a bort, többnyire egy decit, pohárba töl­tik, azután a szódáspalack kallan­­tyúját megpöccintik felette, akkor a bor — talán .csak a zajtól: „psszl”, vagy a hirtelen, goromba szénsavas köpéstől — lúdbőrösen, borzongva, megriad. A művelet szakelnevezése ez: „megijeszteni a bort”. Nem áll távol ettől az ital­tól a góréfröccs: egy kispohárnyi bor, hozzá annyi szóda, amennyi még elfér a pohárban, olyan kis-' ujjnyi forma. Hogy miért góré­fröccs? „Mert ilyent isznak a gő­ték” — magyarázta a talponálló­ban egy derűs kedvű fiatalember, aki azonban, nem lévén góré, kis­­fröccsből merítette nyelvészeti tisz­­tánlátását. Ezzel át is térhetünk a kisfröccs nevű italra, amely — mint Ruffy Péter helyesen közli — egy deci borból és egy deci szódavízből áll. De vajon igaz-e az is, hogy József Attila „kissé tévedett”, amikor „kisfröccs” helyett „két deci fröccs”-öt írt? Fogas kérdés! Mert hiszen tagadhatatlan, hogy a „kis­fröccs” fröccs is, két deci is. Vi­szont az is bizonyos, hogy a „két deci” ellenkezik a szokásos söntés­­beli nómenklatúrával. Végered­ményben mégis jogosnak látszik az a feltevés, hogy egy-egy jóeszű, ru­galmas gondolkozásé csapos az ese­teknek legalább egy részében „kis­­fröccsöt” szolgáltatna ki annak is, aki — a megfelelő műszó ismerete híján — „két deci fröccsöt” ren­delne nála. Hadd" biztassam fel ezen az úton Ruffy Pétert, hogy már csak az újságírói kíváncsiság okából is végezze el ezt a merész kísérletet. A „kisfröccs” után, természete­sen, a nagy fröccs következik: két deci bor, egy deci víz. Nehéz ital, korántsem a „kisfröccs” dupláza­­ta. (Egyébként is, mint Márai Sán­dor már igen régen megállapította, négy deci italt ezen a kerek vilá­gon senki sem iszik. Nincs az a li­berális csapos, aki. ezt a rendhagyó folyadékot fejcsóválás nélkül ki­mérné.) Azoknak az itala, akik nem gyors mámorra, hanem elsősorban szomjúságuk csillapítására törek­szenek, a hosszúlépés: két deci víz, egy deci bor. Üjabban, kívánságra, jeget „szájjeget” is tesznek bele. A komolyabb Italok közé tarto­zik a házmester, vagyis három deci bor, két deci szódavíz, amelynek egészséges vesetisztító hatása épp­úgy hamarosan megmutatkozik, mint a három deci vizet, két deci bort tartalmazó viceházmesteré. Van-e még? Van bizony! Forró a nyár, folyadékot kíván a száraz to­rok, mégpedig olcsón. Ilyen alka­lomra szolgál a mafla: négy deci víz, egy deci bor. Miért „mafla”? Ugyanaz az ember felel a kérdés­re, aki az imént a „góréfröccsöt” megmagyarázta. „Hát azért — mondja széles mosollyal —, mert ilyent csak a maflák isznak.” És annak mi a neve; hogy: söröskan­­csónyi víz, bele éppen csak egy kis ízesítésre, egy löttyintés savanyú bor? „Azt úgy hívják — mondja hahotázva a vidám adatközlő —, azt úgy hívják, hogy: sóher." De mindez régi tudomány, húsz­éves legalább. Változik a szótár, változnak az italok is. A talponál­lók némelyike azonban még a he­lyén van, „tájjellegű borokat” mérnek benne. Kérek egy deci cso­pakit! Nem, szódát nem kérek be­le, megérdemli, hogy tisztán igyam. Ennek az italnak is megvan a ne­ve, informátoraimtól tudom. Ügy hívják, hogy: bor. Vázsonyi Endre USA, Bloomington művészet New Yorkban Kulcsár István az ÉS november 28-i számában Európai ésszel cím­mel New York-i hírcsokrot közöl. Nehéz vele vitában szállnom, hisz New York-d személyes élményeim majd tízévesek és felületesek. Egy dologban mégis — úgy érzem — indokolt a vita, vagy inkább a ki­egészítés. Ez pedig a New York-i földalatti kifestése. Kulcsár szerint „dühödt, öncélú piszkítás”. Nekem már 1973-ban feltűnt az a sajátos, illegális művészet, amely nemcsak a kocsik, de az állomások falain is megjelent és tényleg ko­moly Vitát keltett. De — azt hi­szem — Kulcsár mostani pillanat­képe egy korábbi virágzó korszak hanyatlása, ezért érdemes röviden az előzményekkel is foglalkozni. A „földalatti” művészet New Yorkban a hetvenes évek elején alakult ki. Különös, pop-art voná­saira felfigyelt a napi sajtó is. A New York Magazin díjat tűzött ki a legjobb alkotás számára. Külön díjazták a legszebben díszített föld­alatti állomást (station saturation) és a teljesen beborított (colossal coverage) kocsit. A pályadíj neve „Takí Award” volt. (Taki a legis­mertebb kocsifestőnek a művész­neve, aki az egész mozgalmat kez­deményezte.) 1973-ban már a metró 6802 ko­csija festményt, mázolást vagy leg­alább valami színpompás festék­szórást viselt. A kocsik közül az első díjat a 8823. számú nyerte. A pop-art hívei támogatták a gyorsan terjedő mozgalmat, sőt, a szakemberek különböző stílus­­irányzatokat véltek megkülönböz­tetni. A Manhattan-vonalak általá­ban a Puerto Rico-i művésziskola, a Brooklyn vonalain közlekedő sze­­szervélnyek díszítései a nouveau­­design stílusát követték. A Bronx­­stílust állítólag „a kezdőbetűknek felhőkbe burkoltsága” jellemezte. Az önmegvalósításnak e sajátos formája kezdettől fogva a hatósá­gok határozott ellenállásába ütkö­zött. A mai viszonyokra teljes egé­szében áll az, amit cikkében Kul­csár ír. De mégis csak azt mon­dom: nem lehet egyenlőségjelet tenni a fiatalok ma már kétségtele­nül erősen túlzó, gyakran több kárt okozó, mint esztétikai örömet adó tevékenysége és a földalatti vagonjainak mocskossága között. Különösen áll ez akkor, ha arra gondolunk: annak idején az ifjú alkotók tisztelték egymás alkotá­sait és nem mázolták át mások műveit. Dr. Kiss Sándor az Építésügyi és Városfejlesztési Világhíradó szerkesztője G. LIPTAK EMESE. BUDAPEST. „Olyan munkahelyen dolgozom — írja olvasunk —, amely rendsze­resen figyelteti a tevékenységérdi megjelen4- sajtóközleményeket. Ezért munkám egy részét az teszi M, hogy átolvasom és csoportosí­tom a Magyar Hirdető sajtófigye­lő szolgálatától kapott ktvágato­­kat. Ügy tapasztalom, hogy & hasznos szolgáltatás olykor prob­lematikus: például a tévé- és rá­dióműsorok szövege pontatlan, kü­lönösen a nevek elírása feltűnő. S ezt éppen azért írtam meg önök­nek, mert egy mulatságos téve­dés lapjukra hívta fel a figyel­met. Magam is hallottam azt a rá­dióvitát, amelyben gyakran el­hangzott az Élet és Irodalom ne­ve, s néhány nap múlva meglep­ve olvastam a sajtófigyelő által elküldött szövegűin Élet és Tudo­mányt.” — Gyakran kapunk az Élet és Tudomány szerkesztőségé­hez címzett leveleket, feltételezhe­tő, hogy ,, fél testvérlapunk" mun­katársai szintén bosszankodnak az ÉS-nek írt levelek láttán. Néhány napja pedig egy neves intézmény neves vezetője dörgő hangon kér­te számon rajtunk „a tovább már nem halogatható tudománynépsze­­rűsitő cikket”. Több éves tapasz­talataink arról árulkodnak, hogy a magukat műveltnek és tájéko­zottnak célok hajlamosabbak a két orgánum összecserélésére, va­lószínűleg azért, mert egyiket sem olvassák. Ami a levélíró gondját illett, ml Is járatjuk a Magyar Hirdető kétségkívül hasznos szol­gáltatását, de megbocsátóbbak va­gyunk : nem is olyan könnyű a magnóra vett műsorszövegeket, a kiváltképp a neveket pontosan le­írni. TÖBBEKNEK. Azoknak az olva­sóknak, akik terjedelmes cikkben szóltak hozzá Népesedési gondok című vitánkhoz, egyik korábbi szerkesztői üzenetben azt taná­csoltuk, hogy írják le rövldehben — két-három gépiratoldalon — a véleményüket, mert csak Így van remény a közlésre. A cikkírók többsége eleget tett a szerkesztő­ségi igényeknek — köszönjük. Ami a hozzászólásokat illeti, úgy ter­vezzük, hogy egyik közeli szá­munkban összeállítást közlünk az olvasőlevelekből. Aki netán kima­radna a montázsból, ne szomor­­kodiék. Már csak azért sem, mert most körülbelül a polémia köze­pe táján tartunk, s a témával kap­csolatos leveleket más formában — az elemzés igényével — is sze­retnénk feldolgozni. A népesedési vita iránt érdeklődőket tehát vál­tozatlanul buzdítjuk a hozzászó­lásra, csupán azt kérjük, hogy rö­viden mondják el gondolataikat. Lehetőleg kettes sorközzel gépelt véleményüket várjuk. DARKÓ ISTVÁN. DEBRECEN. Olvasónk szépnek találta az Élet és Irodalom karácsonyi számát, ..szebbnek, mint általában”. A ma­gyarázat kézenfekvő: kivételesen, géptörés miatt, a nyomda ofszet­­eliárássa! állított elő lapunkat. El­ismerését köszönjük, reméljük, a karácsonyi szám tartalma is meg­nyerte a tetszését. SZÉKELY ANNA, MONTREAL. „Ez évi számaikat olvasgatva, kü­lönösnek találtam, hogy egy szó­val sem emlékeztek meg Doszto­jevszkij halálának századik évfor­dulójáról. Nagy élvezettel olva­som azokat a cikkeiket, amelyek elfeledett írők emlékét idézik, de szerintem az sem volna baj, ha máig élő nagyokról is szólnának néhanapján” — írja „első generá­ciós” kanadai olvasónk. Vála­szunk egyszerű: lapunk szokása, hogy csak születési évfordulókról emlékezünk meg. Pályázati felhívás A SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztálya MUNKA és BÉKE címmel plakátpályázatot hirdet képző- és iparművészeti szakkörök, csoportok tagjai részé­re. A pályázat célja, hogy új szim­bólumokkal, képi, grafikai megol­dásokkal gazdagítsa Május 1., a munkásosztály nemzetközi ünne­pére hívó plakátok tartalmi, for­mai megjelenítését. A pályaműveket B/4-es méret­ben, négy színre tervezve, egy pél­dányban a SZOT kulturális, agitá­ciós és .propagandaosztályára (1415 Budapest, Dózsa György út 84/b.) 1982. január 15-ig kell beküldeni. A pályázat nem jeligés. A pálya­műveken fel kell tüntetni az alkotó nevét, címét és a képzőművészeti kör nevét, amelynék tagja. A pályázat díjai: I. díj 4000,— forint, II. díj 2000,— forint, III. díj 1000,— forint A pályázat eredményhirdetésére, a díjak átadására 1982 februárjá­ban kerül sor a SZOT székházában. A kivitelezésre elfogadott pálya­művek külön szerzői honorárium­ban részesülnek. ÉLET ÉS Él IRODALOM m V

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék