Élet és Irodalom, 1984. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1984-07-06 / 27. szám - Badacsonyi Sándor: Leselkedők • kép (2. oldal) - Fekete Gyula: Kalloipén nem múlik • reflexió | Visszhang • Vagy? (ÉS 1984. június 22.) (2. oldal) - Foki Lajos: Két malomkő között, avagy „A hivatal mint hatóság…” • reflexió | Visszhang • Kőkúti Dénes (ÉS 1984. május 18.) (2. oldal) - Benedek István: Remekmű? • reflexió | Visszhang • Varjas Endre (ÉS 1984. június 22.) (2. oldal) - Galamb György: Alkudj a postással (2. oldal)

Kalliopén nem múlik Nyilván sokan egyetértünk az Élet és Irodalom glosszájával (Vagy? — június 22.): „nem szerencsés, ha a két múzsa, Klió és Kallliopé veszekszik egymással”, többet érnek együtt, mint különkülön. Érvényes ez, gondolom, olyan szakmákra is, amelyeknek a múzsák közt nincs vezérképviseletük. A népesedéspolitikára, például. (Melpomené érdeklődést mutat, de lehetőleg ne őrá bízzuk ...) Bizonygatnom sem kell Kalliopé védelmében, hogy a magyar irodalom a népesedés ügyében nem vádolható közönnyel, már amikor odafigyelt, mielőtt megszületett volna a népesedéspolitika. Húsz év óta annál inkább odafigyel. Semmi oka tehát Kalliopének, hogy megszaggassa ruháját s a fejére hamut szórjon az ilyen oktalan önkritikával: „néhány esztendeje tudományos vitát rendeztek a népesedéspolitikáról, amelyre a meghívott írók nem mentek el”. Mint meghívott író tanúsíthatom, azt a tudományos vitát az Ünnepi Könyvhét kellős közepén rendezték, nekem aznap (’81. június 1.) Vácott és Monoron volt jóval előbb meghirdetett találkozóm; gondolom, az országot járták a többi meghívottak is. Kalliopén nem múlik. Csak pár hónappal ezelőtt is éppen javaslatomra tiltakozott az írószövetség elnöksége amiatt, hogy az érdeklődő íróikat kirekesztették a népesedés távlati tervének előkészítő vitáiból. Egyébként változóban a helyzet. Talán múlt időben is mondhatom: megváltozott. A tévé Tudósklubja legutóbb írót is meghívott a szakemberek közé a téma vitatására. Pár héttel ezelőtt pedig Fahrvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke vendégeként vitatkozhattunk zöld asztalnál — közgazdászok,s szociológusok, írók — a helyzetről, a tervekről, a tennivalókról. Az ÉS-kötőszó jegyében. Fekete Gyula Két malomkő között, avagy „A hivatal mint hatóság...” Kőkúti Dénes az Élet és Irodalom 1984. május 18-i számának Páratlan oldalán a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat 5. sz. kirendeltségéről, valamint személyemről elítélően nyilatkozott. Nyilatkozatát, illetve írását kellő tárgyi ismeret hiányában tette meg. Kőkúti Dénes hivatali kivagyiságra való hivatkozással egy tanácsi szolgáltató vállalat, illetve annak egyik kirendeltsége ellen intézett kirohatása minden alapot nélkülöz. 1. Vállalatunknál a munkaidő reggel 7,45—16,30-ig, illetve szerdán 7,45—19 óráig tart. 2. A VII. kerületi IKV igazgatósága a felmérendő lakások elkészítésének határidejét 1984. május 30-ában állapította meg, amelyre kirendeltségünknek kb. két hónap állt rendelkezésére. A felmérendő lakások száma 850 db volt. A kirendeltség létszámát tekintve ez az időszak a lakások ajtajának nyitására is alig volt elegendő, nemhogy a tényleges felmérésre. A munka belső átszervezésével, illetve megosztásával az egyéb irányú tevékenységünk háttérbe szorításával tudtunk csak eleget tenni a feladatnak. 3. Úgy látszik, kevesek tudják, hogy a kirendeltség, illetve annak elsősorban az adás-vételi ügyletek lebonyolításában és a magánmegrendelők által adott megbízásos becslések elkészítésében játszik fő szerepet. Ez a tevékenységünk az elmúlt két hónap során a VII. kerületi IKV határidős megrendelésének következményeként olyannyira háttérbe szorult, hogy az állampolgárok másik felének, illetve rétegének „állampolgári közérzetét” rontotta. Kőkúti Dénes által kifogásolt és sérelmezett levél szövege, illetve tartalma — külöttös, tekintettel a helyszíni' szemlét;' megjelölő' időpontra — fentiek ismeretében neki volt elkerülhető. 4. A tanácsi lakások eladását, illetve eladásra való felkínálását nem a vállalatunk, főleg nem az 5. sz. kirendeltsége határozta el. Ez kormányprogram. A főbérleti lakások felmérési határidejét és a lakások számát ismeretem szerint a kerületi IKV igazgatóságok állapítják meg. Magam részéről sajnálatosnak tartom, hogy minden egyes állampolgárra is különkülön nem tudtuk egyeztetni a lakás felmérésének időpontját. Különösen munkaidő után. Ehhez ugyanis nincsenek meg a tárgyi és anyagi feltételek. 5. Kőkúti Dénes nem fordított figyelmet arra sem, hogy az Ingatlankezelő és az Ingatlanközvetítő Vállalat között milyen kapcsolat áll, vagy nem áll fenn. Ugyanis a területileg illetékes Ingatlankezelő Vállalatok lakásfelméréseiről nekünk nem volt és nem is lehetett tudomásunk, különben is azok a felmérések feltehetően egyéb célt szolgáltak. Ugyanis a lakás forgalmi értékének megállapításánál más szempontok kerülnek előtérbe, mint a lakbérek megállapításánál. 6. Kőkúti Dénes a kiértesítő leveleket „határozatnak” titulálja, ez értelmezési hiba. Ugyanis mi nem hozunk határozatokat. Viszont a kiértesítések — helyszíni szemle időpontjánk megjelölésével — nem érték el céljukat, mert igen sok állampolgár nem tette lehetővé a lakás megtekintését, így ebből az következik, hogy a helyszíni szemléket meg kell ismételni, melynek költségkihatásai lesznek. Végezetül: Kökúti Dénes túlértékeli a beosztásommal járó lehetőségeimet és hatáskörömet. Ezen felül az állampolgári rossz közérzetre való hivatkozást és reagálást — általam eléggé el nem ítélhető módon — én magam kizárólag Kőkúti Dénes részéről regisztráltam. Előfordult ugyan több esetben, hogy a kiértesített személyek időpontmódosítást kértek, amit a lehetőségeinkhez mérten teljesítettünk is. Föld lajos az 5. sz. kirendeltség vezetője Megértjük a Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat 5. sz. kirendeltségének gondjait, a tárgyi és anyagi feltételek elégtelen voltát, a szoros határidőket, a megnövekedett feladatok súlyát. Úgy érezzük azonban, az ingatlanközvetítő vállalatnak is meg kellene értenie az állampolgárok körülményeit, szempontjait, érzékenységét. Körültekintőbb szövegezéssel, jobb tájékoztatással minden bizonnyal el lehetne kerülni azt, hogy az érintett állampolgárok — miként glosszaírónk is — ijesztgetést, túlzott szigorúságot olvassanak ki egy-egy hivatalos levélből. A szerkesztőség „Ember küzdj és bízva bízzál” a dráma szerkezetiből folyó természetes befejezés, satöbbi. Mindez eddig is köztudott volt. „Merőben új Madách-értékelésről” legföljebb annyiban lehet szó, hogy túlbuzgalmában András László majdnemmarxistát csinál Madáchból, ami nyilvánvalóan nem volt. Benedek István Badacsonyi Sándor: Leselkedők ÉLET ÉS A IRODALOM VISSZHANG Remekmű? Hogy András László könyvét, A Madách-rejtélyt, nem tartom remekműnek, mint Varjas Endre (Élet és Irodalom, június 22), nem volna vitaok, az ízlések különböznek. Az sem, hogy szerintem Madách-rejtély egyáltalán nincs, „csak” zseni-rejtély van. Ha nem tiltakozom a szerző e gondolata és a recenzens e mondatrésze ellen: „miért tartja elemzőinek elsöprő többsége (sőt, mindje) vallásos vagy legalábbis vallásos jellegű műnek a Tragédiát, noha...” satöbbi. Már a könyv olvasásakor igen különösnek találtam e minden bizonyítástól mentes kijelentést, anyujára, hogy utána is néztem a maradi és a haladó szellemű irodalomtörténészeknél egyaránt. Eredmény: Arany János, Beöthy Zsolt, Pintér Jenő, Szerb Antal, Benedek Marcell, Babits Mihály, Halász Gábor, Harsányi Zsolt, Lukács György, Nemeskürty István nem tartja vallásos műnek a Tragédiát. Lehet, hogy vannak más, rejtett irodalomtörténészek, akik annak tartják, ezekhez nem jutottam hozzá. Egyedül a kortárs Erdélyi János ismert levele érti ilyen értelemben félre Madáchot, ő azonban bármily nagy tekintély volt a maga korában, a közvélekedésre aligha volt jelentős hatással. Más kifogásom is akad a remekmű ellen, amely úgy tesz, mintha szerzője fedezné fel, hogy Madách nem volt hülye, hogy alsó-sztregovai magányában is roppant műveltségre tudott szert tenni, hogy haladó gondolkodású volt, hogy az Alkudj a postással! Ahogy mondani szokták: csatlakozom az előttem szólóhoz. Az Élet és Irodalom június 1-i számában, a Páratlan oldalon olvastam Bertha Bulcsu Postai csodák című gnosszáját. Minden szavát helyeslem! Hadd fűzzem hozzá még a következőket: Ugyancsak a 114-es Postahivatal (mert erről van szó) „letéti ablakjánál, amikor személyesen reklamáltam, egy ifjú hölgy azt felelte, hogy fogalma sincs, a könyvküldeményt a postás miért nem vitte ki a címemre. Azt „tanácsolta”: egyezkedjem a kézbesítővel, hátha kiviszi. — Tehát a kézbesítés alku tárgya is lehet?! — Később, panaszos levelemre a hivatal vezetője értesített, hogy fél kilón felüli levélküldeményt nem kézbesítenek. Nem is fognak! Tehát, ha a könyvet tartalmazó küldemény 499 gramm, a postás kiviszi, de ha már 501 gramm, akkor nem. (Talán, ha egyezekedem vele.) A 114-es vezetője még azt is tanácsolta, hogy kérjem meg a Táncsics Könyvesboltot, küldjék nekem a könyveket csomagként. Hogy kérhetnék effélét, hiszen ezzel jócskán túlbecsülném a Táncsics Könyvesbolt „expediálási képességeit”. A Táncsics Könyvesbolt ugyanis a kiadványok megjelenése és a kirakatokba kerülése után jókora késéssel, három, de gyakran csak négy hét múlva postázza címemre a könyveket. És sovány mentségükre ők is felhoznak mindenféle kifogást! Igaza van B. B.-nek: „a pénzt beszedik, de a munkát nem végzik el”, vagy legalábbis rosszul... Mintha a Táncsics Könyvesbolt és a Posta összefogott volna, hogy az idejében megrendelt könyveket az olvasó minél későbben kapja kézhez. Galamb György Kitüntetés Máriássy Judit újságírónak, az Élet és Irodalom rovatvezetőjének több évtizedes, magas színvonalú publicisztikai és filmkritikusi tevékenysége elismeréséül, születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta az Elnöki Tanács. A kitüntetést Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese adta át, jelen volt Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes. Szerkesztői üzenetek MARTON PÉTER, BUDAPEST. „1984. június 15-i számukban jelent meg Bertha Bulcsu cikke Mesterházi Lajos könyvéről, Mesterházi és a hazafiság logikája címmel. A cikket fokozódó ellenérzéssel és felháborodással olvastam, mert úgy érzem, egy irodalmi és politikai lap vezércikkének nem ilyennek kell lennie. A cikk öszszes hibájára (általában érzett hibájára) nem akarok és nem tudok rámutatni. De néhány mondatra, gondolatra szeretnék reagálni.” A lapunk első oldalán olvasható írások nem vezércikkek, olvasóink általában azért gondolják annak, mert a lap elején vannak és a lexikonok többnyire e helyhez kapcsolják a vezércikk fogalmát. Ezen a helyen mi rendszerint verset, rajzot, szerkesztőt, írói , jegyzetet, publicisztikát, publicisztikus könyvkritikát,tárcát közlünk. Tehát oldottabb műfajú írásokat, nem pedig napi kérdéseket élesen fogalmazó hírlapi közleményeket, melyek általában aláírás nélkül jelennek meg, jelezvén ezzel,hogy itt nem az egyéni megközelítés a legfontosabb. Bertha Bulcsu írása semmiképpen nem sorolható ebbe a kategóriába. Írói publicisztika, melynek okfejtése semmiképpen, sem támasztja alá olvasónk kifogásait. Mindebből tényszerűen következik: Bertha Bulcsu nem becsülte le sem Károlyi Mihályt, sem Mesterházi Lajost, és azt sem sugallta, hogy baj volna az, ha valaki politikus író. Olvasónk mindezt azért hallja ki az írásból, mert mondatokat ragad ki és azokat aztán alaposan félreérti. Bertha Bulcsu éppen azt fejtegeti — Mesterházi-, Károlyi-elemzése nyomán —, hogy mintha nem tisztelnénk annyira Károlyi Mihályt, mint amehnyire ,azt' érdemei,"'ál-,,dozatvállalása indokolnák. Mesterháziról többek között azt mondja, hogy jobban szereti a szépíróit, de elismeri, hogy a politizáló Mesterházi nélkülözhetetlen, írását pedig így fejezi be: ...„a politikának pedig szerencsét kívánok, hogy újra találjon valahol , egy Mesterházit”. Mi egyebet fűzhetnénk még ehhez ?: Legföljebb enynyit: mi meg alaposabb, elmélyültebb olvasási szokások meghonosodását kívánjuk —, illetve óhajtanánk. BARBARA BUSSY, PÁRIZS. Ez a levél is igen nagy késéssel érkezett hozzánk. Olvasónk az Élet és Irodalom április 6-i számára reagál, melyet — mint írja — a későbbiekkel együtt kapott meg, nyilván ez is oka a késedelemnek. E számunkban jelent meg Hernádi Miklós Női fellebbezések című írása, amely Beke Kata és H. Sas Judit könyveivel foglalkozik. Levélírónkat nemcsak a cikk háborította fel, hanem az a tény is, hogy nem olvasott visszhangcikket e témában, így ír: „Nem létezik, hogy Magyarországon 1984- ben ilyen hangnemben lehet beszélni a nőkről!” ,,A magyar nők valóban úgy gondolják tehát, mint Hernádi, hogy «alegjobban premizált női munka a tetszés, majd az utódnevelés» és hogy «nemcsak erővel — ésszel, s mással is lehet érvényesülni» (a fenekükkel?).” Érdemben senki sem akart vitatkozni Hernádi Miklóssal. Ez tény — s minden bizonnyal jelez valamit, sajátos hazai jelenséget. A levél — legalábbis számunkra — legtanulságosabb mondatának a következőt érezzük: „Franciaországban e témakörben igazán komoly, figyelemre méltó munkák jelennek meg, többnyire ismerem is őket, tehát — ha úgy tetszik — el vagyok kényeztetve.” Ebben tökéletesen igaza van, ez egyaránt vonatkozik a nőkérdés elméleti és gyakorlati megközelítésére. K. K. BUDAPEST. „Rendjén valónak tarthatjuk, ha versekben különös szavakkal, meglepő fordulatokkal, a szokványostól eltérő szókapcsolatokkal találkozunk. Mégis szemet szúrt az ÉS néhány versközleménye: nem egyszer sajtóhibára gyanakodtam, ha a szövegből kirívó szavakat olvastam.” — írja olvasónk. Igaza van. Június 1-i számunk 12. oldalán például Határ Győző kéi teméryének harmadik sorában elengedő helyett ,,elegendő” szerepel: június 8-i számunk 1-i oldalán Lászlóffy Csaba szonettjének utolsó sora a verstől teliben idegen — helyesen így hangzik: egyetlen esélyünk a folytatás; június 20-i számunk 6. oldalán Benkő Attila versében platánnál heivett „plakátnál” olvasható. Kértük a költők és olvasók elnézését. 1984. JÚLUS 6.