Élet és Irodalom, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-05-27 / 22. szám - Péter László: Nemzetiségi bakterok • reflexió • Konyecsno. ÉS 1988. május 13. (2. oldal) - Gróh Gáspár: Álmok és versek • reflexió • Vargha Balázs: Babits Mihály magánszámai. ÉS 1988. május 6. (2. oldal) - Bognár Róbert: Magyartalan fordulat • reflexió • Zalán Tibor: Doktor Zsivago hosszú, homályos útja. ÉS 1988. május 20. (2. oldal) - Marafkó László: Lengyel József másodszor • reflexió • Major Ottó. ÉS 1988. május 20. (2. oldal) - Major Ottó: Szinte hihetetlen • reflexió (2. oldal) - Bruck Lászlóné: Ünnepi honorárium • reflexió • ÉS 1987. szeptember 25. (2. oldal) - Szabó Éva: • rajz (2. oldal)
Nemzetiségi bakterok Faragó Vilmos a szovjet televíziónak az örmények és azerbajdzsánok tragikus összecsapásáról készített, őszinte dokumentumfilmjéről írt Konyecsno címmel az Élet és Irodalom május 13-i számában. A nyilvánosság és a friss tájékoztatás hiányának szomorú tanulságán kívül a magyar tévében sugárzott műsor még egy érdekes következtetés levonására alkalmas. A népek szembeugrasztásának különféle történelmi korokban is azonos törvényszerűségéről van szó, amely hasonló helyzetben ugyanúgy bukkan föl éshat. Most is: előbb azt beszélték, hogy öldösik az örmények az azerbajdzsánokat, mire az azerbajdzsánok öldösni kezdték az örményeket... Tömörkény István 1911-ben kilátogatott a Szegedtől alig harminc kilométerre eső, ma Jugoszláviában levő Csókára, megnézni Móra Ferenc már akkor híres, később Európa-hírű Kremenyák-dombi ásatását. Szokása szerint elbeszélgetett a kétkezi munkásokkal, kubikosokkal, köztük egy 82 éves szerbbel, bizonyos Vászó bácsival. Szó szót követett, az öreg szerb azt bizonygatta, hogy falujukban szerb meg magyar olyan békességben él együtt, mint a bárányok. Tömörkény azonban tudta a történelemből, hogy 1849-ben a szerb fölkelők a túlparti Zentán a piactéri szent szobrát magyar fejekkel rakták körül. Némi csönd után Vászó bácsi magyarázatát adta a történteknek. A papokat okolta. „Szerb pap fölment templomba és prédikálta: gyülnek a magyarok, és megölnek minden ezerbet. Akkor magyar pap is fölment templomba és prédikálta: gyülnek a szervlányok, és megölnek minden magyart. No, aztán addig prédikáltak, hogy összevesztünk.” (Faj és felekezet.) Móra Ferenc 1924- ben fölelevenítette a történetet, most a szőregi szerbekre hárítva a felelősséget. 1848-ban a szerbek bizony ráfogták a kaszát a szőregi magyarokra. Az ő beszélgetőtársa, az öreg szőregi szerb a csókáihoz hasonló magyarázatot adott: „Az úgy volt, hogy magyar bakter mondta: »gyinnek rácok, megölnek benneteket!«, rác bakter mondta: »gyinnek magyarok, megölnek benneteket!« /addig beszélte magyar bakter, rác bakter, míg a népek csakugyan megöldösték egymást.” Móra a keresztény-nemzeti kurzus első esztendeiben nem akart újabb parazsat gyűjteni a forradalmakbeli szereplésével már úgyis kockáztatott fejére, ezért is helyettesített a papok helyébe vasúti bakterokat. Ám amit ezzel elvesztett a réven, megnyerte a vámon. Mert történetét, amelyet a személyvonat harmadik osztályán, kofák, napszámosok, nincsetlen kisparasztok közt szedett össze, ezzel a stílusos, helyhez is illő csattanóval zárhatta: „Az nem baj, hogy én harmadik osztályon szoktam utazni, mert abból nem lesz háború. Hanem az nagy baj, hogy mindenféle népek különvonaton járó nagy bakterén nem szoktak harmadik osztályon utazni.” (Harmadikon.) Péter László Gyula valamelyik írása lehetett), ilyeténformán rögzült az álmodott mű két sora: Magyar Péter, Magyar Pál Papirosra kapirgál. Kétségtelen: ez a két sor is hosszan méltatható. Mert benne foglaltatik a magyar nemzeti karakter literátus hajlama, költője emelkedett szkepticizmusa, s az a finomság is megkapó, ahogyan — méltón egy poeta doctushoz — visszautal a civódó magyar mintapéldányaira, Arany Jánosnak csak a naptárban jól megférő hőseire. A mű második felének kiábrándultsága pedig Babits más versében is megjelenik: „Ha holtakat nem ébreszt, mit ér a trombitaszó?” De nem folytatom. Szánombánom, hogy nem gondolva a jövőre, elmulasztottam a lelőhely cédulájának elkészítését. Így aztán nem tudom filológiai pontossággal megörvendeztetni Vargha Balázst a pontos lelőhellyel. Mindenesetre keresem a forrást, szomjúhozom a megoldást. De reménykedem, hogy valaki megment a lassanként mániákussá váló lapozgatás gyötrelmeitől. Mindnyájunkat megörvendeztetne a bajdokló költemény rejtekhelyének leleplezésével. Gróh Gáspár Álmok és versek Azt hiszem, teljesen igaza van Vargha Balázsnak, amikor Babits Mihály magánszámai című írásában (Élet és Irodalom, május 6.) az álomban fogant, örökszépnek érzett verset — „Iskolába, nőiskolába / eltörött a Miska lába” — jó szolgálatot tevő, feszültségoldó történetnek nevezi. Hogy ez milyen jól kidolgozott, játékos-önironikus misztifikáció lehetett, azt bizonyítja, hogy Babits más sorpárral is előadta ezt a „magánszámot”. Sajnos, nem sikerült még újból rábukkannom arra az írásra, amelyet vagy tizenöt évvel ezelőtt olvastam, és amelybenemlékezetem szerint talán egy Babits-tanulmány mellékszála, vagy Illyés ÉLET ÉS|# IRODALOM gj. Igh VISSZHANG Magyartalan fordulat Zalán Tibor Doktor Zsivago hosszú, homályos útja címmel (Élet és Irodalom, 1988. május 20.) „vázlatos, csöppet sem átfogó, s főleg nem elemző szándékú gondolatsor” közölt, kevés híján egy teljes lapoldalon. A „gondolatsor végén” arra invitálja az olvasót: „ejtsünk pár szót a fordításról is”. Ejtsünk! 1. A címről folytatott régóta gyűrűző vitában (Doktor Zsivago vagy Zsivago doktor?) Zalán Tibor a „filmes” változat mellett teszi le a garast; ő tehát — a Zsivago doktor fordítójának, Pór Juditnak Élet és Irodalom-beli érvei és példái (1988. április 1., Páratlan oldal) után is — így tartja-tartaná helyesnek Király István, doktor Medve stb. Új fejlemény, hogy Zalán Tibor felteszi a kérdést: „ilyen alapon miért nem lett belőle rögtön Zsivépó?” A válaszért forduljon — fordulhatott volna — bizalommal a Magyar helyesírás szabályai című könyvhöz (Az orosz szavak és tulajdonnevek átírása)! A fordító az átírásban is a magyar nyelv szabályai szerint járt el. 2. Zalán Tibor azt írja: „Pór Judit hatalmas munkát, végzett, amikor a monumentális művet lefordította. Félő azonban, hogy a feszített munkatempó (...) nem mindenhol tett jót a magyar változatnak.” (Vagyis én, ahol jót tett?) öt szövegtöredéket idéz a 618 oldalas könyvből, hihetőleg ezeket tartja a legalkalmasabbnak rá, hogy példázzák: „Nagy számban fordul elő a könyvben rosszul megszerkesztett mondat, magyartalan fordulat”. Nézzük, a példákat! „tulajdon ez volt — 71.” Zalán Tibor pontatlanul idéz ugyan, de az ő változatának sincs semmi baja. Lásd A magyar nyelv értelmező szótára, VI. kötet, 830. oldal. „tulajdon III/1. tulajdon ez, tökéletesen ugyanaz. □ Ez tulajdon az a boszorkány volt, aki... JÓKAI.” „Anna Ivanovna már aludt el — 79.” Az ige után vetett igekötő ősi nyelvi fordulat, azt fejezi ki, hogy a cselekvés folyamatban van. „Erre ahány ember körülöttem, hányja el a csákányt, lapátot, akasztja ki a talicska hevederét a nyakából, és fognak körül.” (Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci.) „... álkrupproham lepte meg — 213.” Az áldőlt betűs kiemelése arra vall, hogy Zalán Tibor ezt tartja „magyartalan fordulat”-nak. A pseudo volna a magyaros? (Magyar-francia nagyszótár: „álkrupp faux-croup.”) „Jövő tej — 289.” Ez a „magyartalan fordulat” nem olvasható a 289. oldalon. De ha olvasható volna is! Mi nem tetszik Zalán Tibornak? Talán nem ismeri (el) a jövő melléknevet? Vagy a tej nem főhet szerinte? Ezekben és más kérdésekben is eligazít az értelmező szótár: „Jövő mn. Olyan, ami fő (1-3) fő I/a. (folyadék, ital, folyékony étel) forr.” „... a szobában körülbelül ugyanilyen elegybe vegyült a két hasonló összetevő — 353 ...” Az előzmények nélkül természetesen nem érthető ez a fél mondat. Az eredetivel való összevetés nélkül természetesen nem állapítható meg, hogy rosszul van-e megszerkesztve. Így, kiragadva és magára hagyva csak az állapítható, meg, hogy szakszavak vannak benne, és hogy szokatlan, különös szöveg. De ha Zalán Tibor legalább annyit megtett volna (illendőségből), hogy idézi a mondat második felét: „a rosszul kiporolt függönyök porszagát tompította és feldíszítette a küszöbönálló ünnep sötét-ibolyaszínű heve”, rögtön , kiderült volna — tán még azok számára is, akik nem olvasták a regényt —, hogy az ironikusan tudományoskodó első fél mondat és a különféle elemeket költőileg pontos egységbe zsúfoló szinesztéziás második fél mondat összejátszása adja a stílus, Paszternák stílusának lényegét. 3. Zalán Tibor puszta nyelvérzékére hagyatkozva, kellő gondosság és illő alázat nélkül nyilvánított véleményt, így szükségképpen ép magyar fordulatokat pécézett ki.Zalán Tibor költő. „A nyelvészek költőktől és íróktól tanulnak — mondta Kosztolányi —, munkáikból vonják le a törvényeket.” Szeretnék bízni benne, hogy Zalán Tibor nem teremt törvényt. Bognár Róbert Szabó Éva rajza Lengyel József másodszor „Lengyel József elbeszélése Rákosi Mátyásról, az Álmatlan éjjelek, három esztendővel megírása után, 1966-ban a pozsonyi Irodalmi Szemlében jelent meg először, és tudomásom szerint — utoljára” — írja Major Ottó az Élet és Irodalom május 20-i számában. Az Álmatlan éjjelek másodszor az Új Tükör 1977. március 27-i számában volt olvasható. Csak nem Major Ottónak Lengyel József utóéletét példásan szolgáló ténykedése jóvoltából? Marafkó László Szinte hihetetlen Régóta nem kaptam annyi buzdító telefonhívást és egyetértő baráti szót, mint az ÉS pünkösdi száma után, az Álmatlan éjjelek publikálásáért. Még szerkesztőségi kollégáim is szorongatták a kezemet, ami igazán, nagy dolog ebben a mi szakmánkban. S lám, most kiderül, hogy akadt hazai orgánum — méghozzá saját lapom, az Új Tükör —, mely több mint tíz esztendővel megelőzött Lengyel József novellájának közreadásában. S persze, irodalmi szerkesztő is, aki az Álmatlan éjjeleket annak idején nyomdába küldte — ez pedig én magam voltam. Elismerem, hogy az olvasó e mostani közlésnél joggal gyanakodhat „kegyes cselfogásra”, annak érdekében, hogy Lengyel József elbeszélését kiemeljem a méltatlan feledés homályából. Mit mondhatnék erre? Hivatkozhatnék — a szerénytelen,ség ódiumát vállalva — Horatius szavaira: „Quandoque bonus dormitat Homerus” — „Néha a jó Homérosz is szundikál”. Ez azonban csak magyarázat volna a memóriakiesésre, nem mentség, így legfeljebb abban reménykedhetem, hogy ez újabb közlés és a hozzáfűzött jegyzet mégsem volt hiábavaló, s bosszúságot sem okozott az Élet és Irodalom olvasóinak és szerkesztőinek. Major Ottó Ünnepi honorárium Az úttörőszövetség és az önök lapja által meghirdetett pályázat — új típusú ünneplési módok kidolgozására és meghonosítására (Élet és Irodalom, 1987. szeptember 25.) — első díjának nyertese vagyok. E díj sorsáról érdemes volna egy glosszát írni, de nem teszem, csak tisztelettel megkérdezem, nincs-e tudomásuk arról, hogy a hirdetésben megjelölt első díj összegéből, tizenötezer forintból, hogyan lett kilencezer forint. És etikailag egyetértenek-e az ilyen eljárással? Szuck Lászlóné ★ A pályázatot nem mi hirdettük meg, hanem az úttörőszövetség elnöksége, az Úttörővezető című lappal karöltve. Szerkesztőségünk csak közzétette a szöveget. Kíváncsian várjuk a pályázatot kiírók válaszát. ÉS Szerkesztői üzenetek VÁRHEGYI KÁROLYNÉ, BUDAPEST. Olvasónk elküldte nekünkÚj-Zélandban élő újságíró barátnője, Palásti Éva (Mrs. Eva B. Brown) levelét, amelyben lapunkról is véleményt mond. A több mint harminc éve távol élő Újságírónő — egy apró helyi folyóirat szerkesztője — megható sorokban méltatja újságunkat, különösen a történelmi súlyú cikkek, a lélekrázó költemények, a friss és éles hangú kritikák, valamint a remek rajzok nyerték el tetszését. Azt írja: „Az országnak vannak olyan írói, akik igazul tudják interpretálni a mai világot, akik érzik és értik a kort, annyira, hogy szép műveket tudnak formálni a reményből és a szenvedésből. Pesten létbe vágó kérdéseket vet fel az irodalom, ezeket a műveket olvasva saját magamat is jobban megértem." A jóleső szavak után sem feledjük: Új-Zéland messze van. Néha egyébként távoli országokban járva, mi is úgy érzünk, mint olvasónk. DR. KÓSA ILDIKÓ, VELENCE. Olaszországi olvasónk írja: „A velencei egyetemen, a Keleti Nyelvek Tanszékén, az uráli valtáji filológia keretén belül a magyar nyelv oktatása is folyik. Vezetője Andrea Csillaghy professzor. Tanszékünk címére rendszeresen érkezik az Élet és Irodalom. Jelezni szeretnénk, hogy a továbbiakban is igényt tartunk e folyóiratra, mert információi révén támpontokat ad az új magyar publikációk igényléséhez, melyekkel javítani tudjuk az oktatás színvonalát.” Köszönjük a tanszék lektorának, dr. Kósa Ildikónak a levelét, de az ÉS-példányok nem tőlünk érkeznek hozzájuk. Lapokat külföldre a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat terjeszt, , célirányos volna hozzá fordulniuk. molnari lászló, kaposvak, W. F. (helységmegjelölés nélkül). Mindkét olvasónk Berkovits István Zsófi című írásához szól hozzá. (Élet és Irodalom, 1988. május 6.) Levélíróink nem értenek egyet a szerzőnek a kisdobos- és úttörőavatásokról kifejtett apologetikus” nézeteivel, különösen ami a gyerekek egyenruha iránti feltétlen tiszteletét illeti. ..Boldogan vitatkoznék Berkovits Istvánnal a kérdésről, és szívesen mesélnék fegyverviselésről mint erkölcsi neki azemberközpontú, szocialista hadseregről, erre azonban sajnos jelenleg nincs lehetőségem” — írja egyikőjük, aki feltehetően katona. A másik levélíró ekképp vélekedik: „Nincs az az optika, amely velem és gyermekeimmel feledtetné a laktanyákból oda vagy vissza a házunk előtt elvonuló, részegen randalírozó, kukákat rugdosó katonák látványát.” Nem akarunk igazságot tenni, nekünk szintén vannak tapasztalataink, ilyenek is, olyanok is. A vitát mindenesetre lezárjuk, mert úgy érezzük, amire egy ilyen disputa véget ér, szegény Zsófika már régen nagymama lesz. HÍD, BÉCS. Levélírónk, aki nevének mellőzését kérte tőlünk, bántónak érzi Vadas József M. és Mr. című cikkének (Élet és Irodalom, 1988. április 15.) néhány kitételét, amelyek olvasónk szerint elriasztják azokat a külföldön élő művészeket, akik nem lettek úgynevezett világnagyságok, de időnként hazalátogatnak és kiállítanak. Úgy véljük, kritikusunk nem riasztott el senkit a hazalátogatástól, jelenséget elemzett, képzőművészeti életünk egyik mai sajátosságát. Felhívás! Megalakult a „HAJLÉK” Értelmi Fogyatékosokat Segítő Alapítvány. Az alapítványt családban élő értelmi fogyatékosok segítésére hozták létre, az alábbi célok elérése érdekében: napközi otthonos elhelyezés megszervezése az alapítvány használatába kerülő ingatlanokon; házi gondozás megszervezése, családi környezetet teremtő, kislétszámú, átmeneti és állandó otthonok megteremtése az alapítvány tulajdonába kerülő ingatlanok felhasználásával; gondoskodás új foglalkoztatási lehetőségről.Az alapítvány kezdő tőkéjét, 270 000 Ft-ot az alapítók pénzintézetnél helyezték el. Az alapítvány nyitott, minden magyar vagy külföldi állampolgár és jogi személy növelheti pénzöszszegekkel, ingatlanok és vagyontárgyak felajánlásával. Az alapítványhoz csatlakozni lehet az OTP V. ker. fiók, Deák utca 7-9. 10979-8 csekkszámlaszámán elhelyezendő összeggel. (A befizetésre vonatkozó igazolás megőrzendő, mert az adótörvény értelmében az adó megállapításakor az összjövedelemből alapítvány céljára fordított összeg levonható.) Az alapítvány postacíme: „HAJLÉK” Értelmi Fogyatékosokat Segítő Alapítvány, Budapest, Október 6. utca 22. 1051., működéséről további információk ezen a címen kérhetők. 1988. MÁJUS 27.