Élet és Irodalom, 1991. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám - Márton László: Búcsú a vasléditől • Margaret Thatcher (1. oldal) - Szemethy Imre: rajza • kép (1. oldal) - Károlyi Amy: Olvasmány • vers (1. oldal)
i Gosztonyi Péter: Találkozásaim Berecz Jánossal Interjú Vaszilij Akszjonovval eletes IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP 1991. JANUÁR 4. Tamás Fái: Búcsú Kelet Európától XXXV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM MARTON LÁSZLÓ: BÚCSÚ A VAS LEÓITÓL A Downing street 10. szám előtt még elmorzsolt egy utolsó könnycseppet, amiből az újságírók arra következtettek, hogy Thatcher asszonynak szíve is van. Tízegynéhány éves miniszterelnöki pályafutása alatt ez volt az első és egyszersmind az utolsó eset, hogy a vaslódi eme szervéről szó esett. Pontosabban, amíg őfelsége kormányát vezette, addig elsősorban szív hiányával jellemezték őt és a politikáját. A pálya kezdete éppen a szívtelen keménység jegyében zajlott: szemrebbenés nélkül hagyta éhen halni az éhségsztrájkoló ír politikai foglyokat. Kérhetetlensége nem volt teljesen öncélú: azt kívánta jelezni, hogy a régimódú liberalizmus ideje lejárt. langyos Éhségsztrájkkal főleg Gandhi zsarolta (sikeresen) a két világháború között az angol politikusokat a médiák és általuk a közvélemény közreműködésével. Végül is nem halt éhen; az angolok hagyták el Indiát. Az újdonsült miniszterelnök-asszony így adta a világ tudtára, hogy nemcsak Észak-Írországból nem vonul ki, de egyébként sem enged a negyvennyolcból. Volt miből nem engednie. A keynes-i közgazdaságtan, a fábiánus közmegegyezés és a „langyos liberalizmus” talajára épült jóléti állam falai a hetvenes évek végére jócskán meghasadtak. Az angol társadalom épségét három üszkösödő seb veszélyeztette: , 1. A szakszervezetek majdnem korlátlan hatalmú bürokráciája. Az angol munkásmozgalom, mint az európai szociáldemokrácia nem marxista szárnya általában a szakszervezetekre épül. Lenin hírhedt elméletének éppen ellenkezője valósult meg: a Munkáspárt vált szakszervezeti tanács „hajtószíjává”. Az elméletekkel és elvekkel vajmi keveset törődő angol szakszervezetek hatékonyan képviselték tagjaik (bár nem feltétlenül a fizetésből élők) érdekeit, de szűk látókörűen és rövid távon. Elég erejük volt ahhoz, hogy egy iparág és alkalmasint az egész angol ipar működését fékezzék, vagy ha úgy látták jónak, megbénítsák. A szakszervezetek és főleg vezetőik egyre erősödtek, de az angol ipar nemcsak délkelet-ázsiai és amerikai, hanem francia és olasz versenytársaihoz képest is lemaradt, pangásnak indult. Az igen fejlett helyi önkormányzatokban sem volt sokkal jobb a helyzet: a helyi adót és a tekintélyes állami szubvenciót nem feltétlenül a lakosság érdekében használták fel. 2. Az évszázadok óta híres állami tisztviselőkar, a „civil service”, az oxfordi és cambridge-i egyetemekről kikerült művelt és megvesztegethetetlen államigazgatás életmódja, reflexei még a gyarmatbirodalom századaiból származtak. Bármilyen kitűnő emberanyagból toborzódott is ez a testület, a középhatalommá zsugorodott Egyesült Királyságnak a század végén elsősorban menedzserekre és nem jó kedélyű dilettánsokra lett volna szüksége. Az elmaradás — ugyanúgy mint az iparban — az államigazgatás megbénulásához vezetett. 3. A harmadik seb az első kettő következménye: az ún. puha konszenzus. Az angol demokrácia leglényege a közmegegyezés, amely a XVII. század óta a belső béke és a viszonylag egyenletes társadalmi haladás záloga volt. Uralkodók és alattvalók, nemesek és polgárok, iparbárók és munkás vezérek konfliktusait a békülékenység jellemezte. Anglia népe, noha a gazdasági fejlődés sarcát megfizette, megúszta az európai, kontinensen polgárháborúvá fajult osztálycsatákat. A második világháborút követő negyedszázadban a gyarmatbirodalom feloszlásának sokkját is kiheverni Kívülről látszó társadalom politikai vezetésében aligha lehetett megkülönböztetni az alternatívát gyakorlatilag nem mutató, jobbra húzó munkáspártot konzervatív, de korántsem reakciós ellenfelétől. A tájékozódást megnehezítette a munkásvezérből a Lordok házába avanzsáló és az alsóház szélsőbaloldalán helyet foglaló arisztokraták állandó szerepcseréje. Az állóvízben pancsoló politikai gondolkodás ellustult, a közvélemény pedig egyre kevésbé érdeklődött a tét nélküli versengés iránt. A helyzet forradalmat kívánt. A történelem iróniája, hogy a sürgető változások végrehajtására egy külvárosi fűszeres nyárspolgári lelkületű lányát szemelte ki. Margaret Thatcher egész pályafutását a kisebbségi érzés túlkompenzálása jellemezte. Nemét és származását nem elfelejteni kívánta; ellenkezőleg: párthíveinek és ellenfeleinek egyaránt bizonygatta, hogy többet tud és főleg jobban tudja, mint tehetős és tanult hímkollégái. Gyakorlatilag mindenben ellenkezőjét cselekedte annak, amit helyében egy mérsékelten konzervatív férfi tett volna. A szakszervezetekkel úgy bánt el, mint az ír éhségsztrájkolókkal. Anglia leghosszabb bányászsztrájkját passzivitásával törte meg. A vereség nemcsak a vezetők tekintélyét tépázta meg, de jelentősen csökkentette a szakszervezetek befolyását a gazdasági és politikai szférában. A közszolgálatot a vállalatvezetési normák szerint kívánta átszervezni: hatékonyság, az önköltség ismerete, takarékosság vált jelszóvá ott,ahol csak a lojalitást és jó modort ismerték. Az elvben el amozdíthatatlan tisztviselők közül egyszerűen „kifúrta” azokat, akik vonakodtak a kor szellemét elfogadni. A langyos közmegegyezés helyébe a merev magabiztosság lépett Thatcher asszonynak nem voltak kétségei saját igazáról. Szemrebbenés nélkül zavarta el kormányából a kétkedőket, elsősorban azokat, akiknek felemelkedését köszönhette. Macmillan, a mérsékelt arisztokratikus konzervatívok vezére így ítélte meg szereplését: „Ez a nő nemcsak az országot teszi tönkre, de minket is.” Maggy a XIX. századi liberalizmus tételeit szó szerint vette. Mivel ellenfelei általában Keynest követték (az állam a gazdaság fellendítése érdekében beavatkozhat gazdaság kulcsszektoraiba), ő elhaatározta, hogy az állam leveszi kezét a gazdaságról. „A munkanélküliség megoldása a munkáltatók gondja” jelentette ki: az elszegényedett, sokszor hajléktalan tömegek szaporodása éppoly kevéssé nyugtalanította, mint a hagyományos iparvidékek lezüllése. A nemzeti függetlenség jelképeire kényesebb volt, mint tartalmára. Amíg tehette, szabotálta az európai Közös Piac mezőgazdasági terveit, később a pénzügyi egység ellen folytatott utóvédharcot. A „szabad kereskedelem” elvét ellenben olyanokkal szemben is fenntartotta, akik ezt saját portájukon sohasem vették komolyan, így néhány esztendő leforgása alatt az egész angol autóipar, majd a londoni börze nagy része japán kezekbe került. Adópolitikáját is a dogmatizmus jellemezte: a szívtelen progresszív adózást „egyenlőivel kívánta helyettesíteni; a következmény, akár Reagan Amerikájában, az lett, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek. Thatcher asszony bátran és magabiztosan ... szaladt a falnak, összekapott az egyházakkal; mind a canterbury anglikán érsek, mind a Westminsteri katolikus bíboros elítélte szociálpolitikáját (pontosabban ennek hiányát). Az értelmiségiek, írók, művészek, egyetemi tanárok éppolyan megvetéssel sújtották, mint ő maga a kultúrát. A legkeményebben a közéletben szereplő nők nyilatkoztak róla, szinte kitagadták nemükből. A „fair play” arra kötelez, hogy beismerjük: gazdaságpolitikája korántsem volt eredménytelen. Anglia a Thatcher-korszakban lépett át a harmadik ipari forradalom időszakába. Ha Manchester és Liverpool között a táj még mindig olyan, mintha hidrogénbomba érte volna, Skóciában már kihajtottak az elektronikus iparágak első rügyei. Az infláció csökkent, őfelsége flottája a falklandi győzelem után a Perzsa-öbölben vitézkedik. A kérdés már csak az, hogy a fűszeresláng emelkedésének és bukásának története szolgál-e valami tanulsággal a Duna—Tisza táján. A Duna partján, pontosabban Budapest ötödik kerületében bizonyosan. Háromszor is gondolja meg, mit mond, aki thatcheri liberálisnak vallja magát és a magyar társadalom sebeire oxfordi gyógyírt ken. A politikai szabadelvűség a diktatúrák bukása után a századvég nagy (újra)felfedezésének tűnik. A gazdaságban Marx megbukott, Keynes-t eltemették, de Milton Friedman se érzi jól magát. A thatcheri gyógymód lényege a kezelés hiánya. Ha a beteg lábraáll, a dicsőség orvosát illeti. Ha elpatkol, Isten szólította magához; az ő akarata ellen meg mit tehet a halandó? Szemethy Imre rajza ARA: 18,50 ft KÁROLYI AMY: Olvasmány Egy mozdulat: vedd le magad a könyvespolcról, és olvasd el magad. Kicsit elkésve, mégse későn, a szavak forgása visszatérőn vallja meg hibáidat. A virág se látja önmagát, az is mindig a más szemével, lapozz bele a lapokba végre, hogy megtudhassad, hogy ki vagy. Reménytelen célokra sóvár, mint selyemcukorra a gyermek, a cukrosbolt előtted zárva. Az életed szavakból értsd meg, minden hiába, olvasd, kérlek. á i