Élet és Irodalom, 1992. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 4. szám - T. Kovács Péter: Hozzászólás egy hozzászóláshoz • reflexió | Visszhang • Hoffmann Rózsa, november 22., Spengler Györgyné: Kiskorúsított tantestület? december 13. (2. oldal) - Petik Zoltán: N. A. K.-nak • reflexió | Visszhang • N. A. K.: A fülünk ínye, ÉS, január 10. (2. oldal) - Vezér Erzsébet: Megszűnik a Kelet-Nyugat? • reflexió | Visszhang (2. oldal) - Kálmánné dr. Bors Irén: Takács Etel • nekrológ (2. oldal) - Megyesi Gusztáv - Dr. Matkó István: Az ÉS közleménye (2. oldal)

Hozzászólás egy hozzászóláshoz Sokakhoz hasonlóan, magam is figyelemmel kísérem az ÉS hasáb­jain kibontakozó vitát az új ok­tatási törvénytervezetről és egyéb tanügyi kérdésekről. Egyrészt, mert ez a téma valóban mindenkit érint, másrészt, mert magam is el­­töltöttem bő évtizedet­­tizennégy évet) az oktatásügyben, melynek anyagi és egyéb hátrányos követ­kezményeit még sokáig fogom nyögni — eltekintve a pálya szép­ségeitől és örömeitől. Tanári pá­lyám túlnyomó részét egy felső­­oktatási­­ intézményben töltöttem, ahol a közismert állatorvosi beteg ló számos nyavalyáját tapasztal­hattam, de nem szégyellem beval­lani, hogy sok egykori kollégámhoz hasonlóan, főként és elsősorban anyagi okok késztettek a pálya el­hagyására. Ezért is olvastam egyetértően Hoffmann Rózsa segítőkészségről és mélyreható problémalátásról tanúskodó írásait (nemcsak az ÉS- ben, hanem számos más szaklap­ban is), köztük az igazgatóválasz­tás megváltozott rendje kapcsán megfogalmazott gondolatait lapjuk november 22-i számában. Annál nagyobb megdöbbenés és szomorú­ság vett rajtam erőt Spengler Györgyné kiskorúsított tantestüle­tek? című, az említett cikkre ér­kezett terjedelmes hozzászólását ol­vasva (december 13.). Rossz érzé­seim a dolgozat helyenként minő­síthetetlen hangneme kapcsán annyira elhatalmasodtak, hogy még egyszer fellapoztam Hoff­mann Rózsa írását, talán rosszul emlékszem, hogy én olyannyira gyökeresen mást olvastam ki belőle, mint a hozzászólás szerző­je? De nem, ahogy akkor, másod­szorra sem találtam semmi ki­vetnivalót benne. Szabatosan meg­fogalmazott, logikusan végigveze­tett, a nem szakmabeliek számára is tökéletesen érthető okfejtés, vi­lágosan kitapintható aggodalom és segíteni akarás, és emellett a meg­gondolatlan vagdalkozás, a bárkit megbántani akarás teljes hiánya. Kulturált, nem szenvedélymentes, de az érzelmeket kordában tartó hangvétel­. Csupa olyan dolog, melynek hiányát oly igen érezzük napjaink olykor szélsőséges sajtó­polémiáiban. A hozzászólást is újraolvasva balsejtelmem szilárd meggyőző­déssé izmosodott: itt igazából nem is arról van szó, amit Hoffmann Rózsa megfogalmazott, hanem egy „szakmai és morális” kérdés (a szerző szavai) mindenáron poli­tikai síkra való tereléséről, a köz­életünkben megtapasztalt és so­kunk által undorítónak talált címkézésről, kormánypárti és el­lenzéki, MDF-SZDSZ villongás­ról, egy ennél sokkal magasabb rendű, és egész jövőnket érintő kérdés megfelelő alázattal történő megközelítése helyett. S miután a hozzászólás szerzője Hoffmann Rózsát nem tudja megvádolni sem kormánypártisággal, sem ellen­zékiséggel, elmarasztalja hát hitel­­telenségben (?), ki nem mondottan elvtelenségben. Mintha manapság nem lehetne valaki jó szakember és hazafi anélkül, hogy bele ne bocsátkoznék perc-emberkék csatá­rozásaiba ? Eltekintve attól, hogy az időköz­ben megjelent (december 6.), az oktatási törvénytervezetről szóló újabb Hoffmann Rózsa dolgozat Spenglerné több érvét (például a területi oktatási központokra vonatkozókat) érvényteleníti, fel­ötlött bennem a kérdés: miért nem emelt szót a hozzászólás szerzője maga az „ominózus” önkormány­zati törvény megfogalmazásakor? Akkor miért nem tiltakozott? Goethével szólva: „az ember ész­reveszi a szándékot és elkedvetle­nedik”. A hozzászólást olvasva nem kétséges, hogy ez a szándék a cikk szerzőjének, egy elismert, hozzá­értő pedagógusnak a lejáratása, megbántása volt. Mindenáron, még egy jól hangzó és a szerző nevére sután utaló képzavar árán is (szél­rózsa helyett nyilván szélkakasra gondolt). Ezért mondtam, hogy Spengler Györgyné hozzászólása sajnos nem arról szólt, aminek ürügyén íródott. T. Kovács Péter reális meggondoláson alapul. Ezen gúnyolódni nagyfokú cinizmusra vall. Még ma is, az ún. rendszervál­tás éveiben is 90-100 ezer magzat­elhajtás történik „legálisan”. Hogy a Magzatvédő periodika közben naiv és gyermeteg versikét ad köz­re, az ehhez képest bocsánatos bűn. Pelle János cikkére, amely N. A. K. írását követi, fölösleges vol­na kitérnem. Magam egészen fia­tal korom óta nem tartozom a hí­vők közé, szigorúan materialista világnézet alapján állok. Álláspon­tom, hogy a nők szabadon rendel­kezzenek a testükkel. Azonban a méhükben megfogant emberpa­lánta már nem lehet a nők sza­bad rendelkezésének a tárgya, il­letve alanya. Pelle János figyelmét pedig hadd hívjam fel a világ or­vosainak 1948-ban Genfben meg­fogalmazott esküjére, mely sze­rint: .....az emberi életet a legna­gyobb tiszteletben fogom tartani a FOGAMZÁS PILLANATÁTÓL”. Miért" kényszerítik tílvásáfékait "' ezen eskü megszegésére? Petik Zoltán PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PROLITERIA ALAPÍTVÁNY és a Cserépfalvi Könyvkiadó pá­lyázatot ír ki szinopszis írására az alábbi témákban: 1. örültek a trónon 2. Miért törnek ki a háborúk? A szinopszis terjedelme: maximum 5 gépelt oldal magyar és angol nyelven. A beküldés határideje: 1992. február 15. Cí­me: Cserépfalvi Kft., 1037 Bp. I., Pf.: 437. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó szakmai önélet­rajzát és publikációinak jegyzé­két is. A­ pályázaton szereplő szinopszisok közül az első három helyezett pénzdíjban részesül. (I. helyezett — 12 000 Ft; II. he­lyezett — 8000 Ft; III. helyezett — 5000 Ft.) A pályázaton nyertes szinop­szisok szerzőivel az alapítvány és a kiadó szerződést köt a téma részletes kidolgozására, a könyv megírására, hazai és külföldi meg­j­elentetésére. Takács Etel Apró, vékony kis­asszony a katedrán, több mint negyven évig. Gyerekek között, képzős növendékek között, egyetemis­ták, főiskolások, tanító-tanár­­nyelvész kollégák között. Mindig tanít. Egyszerűen, szen­vedélyesen, semmi elfogadhatat­­lanba soha bele nem törődve, semmi logikátlant el nem tűrve. Tanító-tanár nemzedékeknek ad­ja át a mesterség fogásait, a hi­vatás lobogását. Pontosan be­szél, és nagyon pontosan ír. Ha beszél — tanít. Ha mosolyog — tanít. Ha hallgat — tanít. A ki­csiny alak megszépül, hatása alól nem lehet szabadulni.­­És mire használja ezt az erőt? Hogy mindenkinek megtanítsa, taní­tani csak úgy lehet, ha tisztel­jük, amit tanítunk, és akit taní­tunk. Tanítványai olyan üzenet birtokosai lettek, amelyet mu­száj továbbadni. Azt látod, hogy az emberek tehetetlenek és rosszindulatúak, és tudod, hogy jók, és nemeset akarnak. Látod, hogy nem taníthatók és nevel­­hetetlenek. S hogy türelemmel mégis minden megtanítható. Takács Etel meghalt. A tanítványok nevében: Kálmánné dr. Bors Irén ÉLET ÉS JÓ VISSZHANG MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Élet és Irodalom című hetilapot ........... példányban Az előfizetési díjat (egy évre 1200 Ft, fél évre 600 Ft, negyedévre 300 Ft, 1 hónapra 100 Ft) a nálam jelentkező kézbesítőnél fizetem be, a ........... számú OTP átutalási betétszámláról egyenlítem ki. Név: .......................................................................... Cím: ..................................................................... A megrendelőlapot az alábbi címre kérjük küldeni: Élet és Irodalom szerkesztősége, Budapest, Széchenyi utca 1. 1054. N. A. K.-nak Az ÉS január 10-én megjelent számában olvastam a N. A. K. be­tűkkel szignált kis hozzászólást a Magzatvédelem című időszakos folyóiratban megjelent cikkhez. Ez utóbbi az Abasáron tavaly ok­tóber 23-án leleplezett emlékszo­borral összefüggésben megemlíti, hogy tulajdonképpen az 1956. és 1990. között meg nem született öt­millió magyar emlékezetére ké­szült. A tisztelt N. A. K. azt kér­dezi, miért éppen ötmillió. Aztán következik az ízléstelenség hatá­rát súroló gúnyolódás, hogy talán a magzatvédők nyilván ott lehet­tek a szerelmi aktusnál gyertyát tartva... stb­.. stb. és ily módon számították ki azt a bizonyos öt­millió megölt magzatot. Felhív­nám a tisztelt cikkíró figyelmét Kodolányi Jánosnak a Magyar Nemzetben egykor megjelent cik­kére, melyben évi 200 000 meggyil­kolt magzat szemétre dobásáról írta jajkiáltását. N. A. K. bizonyára kiszámíthat­ja, hogy az ötmilliós szám teljesen PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Fővár­­s Közgyűlés 1171/1991. sz. határozatában emlékhely létesí­tését kezdeményezi Nagy Imre és mártírtársai emlékére a II. kerü­leti Nagy Imre (volt Bolgár Elek) téren, amelynek megvalósítására a Fővárosi Önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki képzőművészek és építészek részére. A pályázati ki­írás és a helyszínrajz 1992. január 20-tól 10 és 15 óra között vehető át a Budapest Galéria beruházási osz­tályán (1056 Budapest, Szabadsajtó u. 5., telefon: 117-2616). A pályázat beadásának határide­je: 1992. június 10. Dr. Marschall Miklós főpolgármester-helyettes Az ÉS e­lénye Nem kevés viszontagság után január közepén az ÉS eljutott odáig, hogy beszámol­hat helyzetének rendeződésé­ről. Megalakult a lapot kiadó ÉS Kft., amelynek alapítói az ÉS Baráti Társaság, az Inter­­art Rt. és a Szikra Lapnyom­da. A lap terjesztését a Bara­­nyi és Tsa Kft.-re bízták, és új hirdetési ügynökséget ta­láltunk a Vipress Kft.-ben. Mindezek alapján örömmel tesszük közzé, hogy az Élet és Irodalom — gyorsan meg­újuló formában, amint ezt ol­vasóink is hamarosan látni fogják — minden héten, rend­szeresen megtalálható lesz az újságosstandokon. S akik elő­fizették, azok megtalálhatják postaládájukban. A lap iránt megnyilvánuló érdeklődést jó szívvel köszön­jük. Megyesi Gusztáv főszerkesztő, Dr. Matkó István ügyvezető igazgató ÉLET ÉS IRODALOM• Megjelenik minden pénteken 16 oldalon Főszerkesztő: MEGYESI GUSZTÁV Főszerkesztő-helyettes: KOVÁCS ZOLTÁN VÁNCSA ISTVÁN Főmunkatársak: BERTHA BULCSU MEZEI ANDRÁS Rovatok és fogadóóráik Grafika: SZIKSZAI KÁROLY szerda 10-12 Könyvkritika: BATA IMRE hétfő 10—13 Művészetkritika: CSAJKA GÁBOR CYPRIÁN hétfő-kedd 10-12 Széppróza: SZÉKY JÁNOS szerda 10-12 Vers: ORAVECZ IMRE kedd 10-12 Kiadó és szerkesztőség: Budapest, Széchenyi utca 1. 1054 Telefon: 153-3122 153-3287 153-3590 111-3221 Fax: 111-1087 Igazgatóság: dr. Bakonyi Péter dr. Matkó István Pánczél Géza dr. Szabó Gábor Vas Gábor Kiadja: Az Élet és Irodalom Kft. Felelős kiadó: az Élet és Irodalom Kft ügyvezető igazgatója Lapterjesztés: BARANYI ÉS TSA, Budapest, Asbóth utca 18. 1075. Telefon/fax: 122-6034. Hirdetés: IIPRESS Kft., Kondorossy István ügyvezető igazgató. A PLAYBOY MAGYAR KIADÓJA, reklámigazgató: Poór Ernőné Telefon: 132-7514, 132-9634. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapkézbesítési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, Lehel utca 10/A 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 219-986336 Postabank Rt. 021—02799 pénzforgalmi jelzőszámla Előfizetési díj egy évre 1200.- Ft, fél évre 600.- Ft, negyedévre 300.- Ft, 1 hóna­pra *00-- Pf 92—3641. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: dr Csöndes Zoltán vezérigazgató A lap a Magyar Hitelbank Sajtóalapítványának és a Művelődési Minisztérium alapítványi támogatásával készül. A meg nem rendelt kéziratokat a szerkesztőség a lehetőségek szerint gondozza Index: 25-44 HU-ISSN 0424-8348 IRODALOM 1992. JANUÁR 24. ­ Megszűnik a Kelet-Nyugat? Mikor kéthetenként rendben megérkezett a Kelet-Nyugat című nagyváradi lap, már-már azt hit­tük, hogy a tegnap vagy még in­kább a tegnapelőtt városából is­mét a Holnap városa lesz. Remek régi metszeteit ugyanúgy élveztük mint okos, rég nem tapasztalt bá­tor hangját. Ebben a városban, ahol Rulikovszky Kázmér cári tiszt és Szacsvay Imre, a szabadságharc két mártírja, Josip Vulcan és Ady Endre emléke jól megfért egymás mellett, ez a lap is példát mutatott az acsarkodásmentes együttélésre románok és magyarok közt. Megszólaltatott neves román el­lenzékieket, akik a magyar értel­miséggel azonos szellemben keres­ték a két nép barátságának lehet­séges útjait. Közölt például egy in­terjút, amely a francia rádióban hangzott el Gavbiel Liiceanuval és Andrei Plesuval, a volt román kul­tuszminiszterrel, akik hitet tettek a közép-európai népek összefogá­sának szükségessége mellett. Több­ször olvashattunk a közismerten ellenzéki Dialógus csoport megnyil­vánulásairól a 22 című, ugyancsak ellenzéki román hetilapban (A cím a decemberi forradalomra utal). Valóban a kívánatos híd szerepét töltötte be a lap a két ország kö­zött. Ugyanakkor nem hallgatta el azokat az atrocitásokat sem, ame­lyek a román forradalom alatt és után történtek a magyarsággal. Tő­kés László folytatásokban emléke­zett Temesvár ostromára, A Tőkés­dosszié címmel pedig a román Ro­meo Vasiliu ugyancsak folytatá­sokban számolt be a Tőkés elleni hajtóvadászatról. A marosvásárhe­lyi pogromról Sorin Rosca Stanes­­cutól kaptunk hiteles beszámolót Iliescu bűnrészességének hangozta­tásával. És nem utolsósorban Paul Gomával, a Párizsban élő híres ro­mán ellenzékivel is itt olvashat­tunk interjút. A magyar olvasók ebből a lapból ismerhették meg a tényt, hogy vannak kiváló román értelmiségiek, akik a közép-euró­pai népek összefogásán munkál­kodnak, míg a mi lapjaink időn­ként csak a románok magyarelle­nes uszításait hangsúlyozzák. Talán mondanunk sem kell, hogy a két információ közül melyik szolgál­ja jobban az erdélyi magyarok ér­dekeit. Sokat olvashattunk Erdély múlt­járól is. Erre utal a címlapon kö­zölt gyönyörű metszetek nagy ré­sze is. Elsősorban természetesen Nagyvárad múltjával foglalkoztak Szent Lászlótól Ady Endrén ke­resztül a holnaposokig. Az egykori váradi újságíró, Nagy Endre Egy város regénye című munkáját foly­tatásokban közölték. Végre Jászi Oszkár neve is olvasható volt er­délyi lapban, őt ugyanis eddig el­lenségnek tekintették. Mikor egy­szerre a nagyváradi Ady-Múzeum­­ban a sok román nagyság mellett hiányoltam Jászi képét, azt próbál­ták bizonygatni, hogy Jászi nem volt híve a román—magyar ba­rátságnak. Hazai szerzők, felismerve a lap értékeit, ugyanúgy írtak bele, mint áttelepült erdélyi írók. Szó esett az Ellenpontokról, az erdélyi magya­rok egykori szamizdatmozgalmá­­ról, mely csak azok előtt volt is­mert ideát, akik rendszeresen át­jártunk Erdélybe, mert itthon ter­mészetesen elhallgatták. Nem tudok itt megemlékezni mindenről, amit ettől a laptól kap­tunk. De ha egy mondatban kelle­ne összefoglalnom a lényeget, ak­kor azt mondanám, hogy a közép­európai népek békés­ baráti együtt­élésének egyik legbátrabb fóruma volt. Ne hagyjuk lerombolni ezt a hi­dat. Vezér Erzsébet

Next