Élet és Irodalom, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-03-18 / 11. szám - Bada Dada: rajza • kép (13. oldal) - Kállai Géza: A tanyák • műbírálat | építészet (13. oldal) - Darvasi László: Ordítás • műbírálat | televízió (13. oldal)
ÉLET ÉS ÍR IRODALOM KÁLLAI GÉZA: Török átok, mint annyi más, vélekedik a tanyás földművelésrendszerről közvéleményünk, és néprajzunkban is elégszer hirdetik, nem csekély örömére a mindenkori nagyságos közigazgatásnak. Mohácsig az Alföld sűrűn be volt népesülve kisebb-nagyobb falvakkal. Amikor azonban a török befészkelte magát Budára, ezrével hamvadtak el a falvak, s a földönfutóvá lett nép egy-egy szerencsésebb községbe menekült, ahol nagyobb tömegben jobban megmaradhatott. Ezek a parasztvárosok aztán magukhoz ragadták az elpusztult falvak határait, hogy azon nagymérvű szilaj állattenyésztést űzzenek. Bár vannak jelei annak is, hogy a falvak elnéptelenedése már a Csák Máték idején elkezdődött, mert a város biztonságosabb, és — lásd a mai példát — szórakoztatóbb volt. Persze a bennük felhalmozott tengernyi éghető anyag miatt ezek a városok is sokszor porrá égtek, és ilyenkor rendezték vonalzó mellett újra a települést. A lábasjószág tartását a városokból egyre kijjebb szorították, a földközösség megszűnte után pedig, a múlt században a földművelő férfinép szerűivel, rakományaival és terelő jószágaival kiköltözött a határbeli szántóföldjein épített tanyákra. A közigazgatás a Bach-korszak ótai— az egyházak lelkes támogatásával — állandó harcot folytatott a tanyarendszer ellen. Csak hátrányait látta, gazdasági előnyeit nem. A szétszórtság a bürokrácia örök ellensége, a szolgabíró, a pandúr hatalma megfogyatkozott a dűlőutakon, s az egyházak sem tudtak megbizonyosodni arról, hogy a tanyasi népség fárasztja-e imádságával Építészet az eget. Az adó és a párbér beszedésének nehézségeiről meg ne is beszéljünk. Amihez még a Bach-rendszernek sem volt elég hatalma, azt négy évtized alatt keresztülvitte a nagyüzemi mezőgazdaság. Buldózerre bízta a kérdés eldöntését, jogosult-e ez a kétlaki településforma a leghaladóbb társadalomban. A nagy határú mezővárosaink tanyáinak százaiból csak mutatóba maradt imittamott tíz vagy húsz. A kárpótlási törvény adta lehetőséggel élők tudják azt, hogy a megszerzett földön előbb-utóbb kénytelenek lesznek legalább valami enyh helyet építeni. Ezért verik fel a liciteken azoknak a földeknek árát, ahol ásott kút, ahol romos tanyamaradvány, és az emberi életnek valami nyoma van. A gazdálkodást, csapjon bármilyen magasra a termelési kedv, alapfeltételek híján nem lehet hatékonyan folytatni. Az áhított farmergazdaság kialakulása épületek nélkül elképzelhetetlen. A tanya évszázados, a termelési rendszert kifogástalanul kiszolgáló épületegyüttes. Néprajztudósaink sok-sok dolgozatban írták, rajzolták tájegységenként változatait. Munkájuk a kisgazdaságok termelési és építési ismereteinek kimeríthetetlen tárháza. Tenni kell azért, hogy a feltámadó kisgazdaságaink megismerjék és hasznosítsák mindazt, ami azokban ma is korszerű. Nem kell azonnal könnyűszerkezetes állattenyésztő-telepekről, gépszínekről, energiafaló szárítóberendezésekről álmodni. Hasznosabb a helyi anyagok, ezek közt a mezőgazdaságban termő építőanyagok gazdaságos voltát szem előtt tartó szerény típustervekkel az új gazdálkodókat megismertetni. Nem kell mindent újra kitalálni. Műszaki könyvtárainkban még fellelhető néhány kiadvány a koalíciós időkből, amikben rossz papíron, de jó szándékkal igyekeztek építészek a földreform juttatta parcellákon küszködőket segíteni. Sokat ma is meg lehetne fogadni a bennük írottakból. Nem szabad megfeledkezni a felújítás, korszerűsítés kérdéseiről sem. A még meglévő tanyákat minden rendelkezésre álló eszközzel védeni, modernizálni kell. A termelési rendszer kívánalmai szerint alakítani. Csak azután következik a nosztalgia. Ahogyan a török pusztítás — vagy, finomabban szólva, az ázsiai termelési mód — a mezőgazdaság Árpád-kori színvonalát állította vissza, mégpedig a kunok által elég jól megőrzött hagyományok alapján, úgy a jelenkori társadalmi kísérletet — az ázsiai termelési móddal történt második megismerkedés után — valahol a századelő szintjén kell elkezdeni. Legalábbis ami a mezőgazdaság építészetét illeti. Elemezni kell az akkori folyamatok, például a tagosítás hatását, a nagyüzemekkel folyó verseny és együttműködés (!) akkori és mostani vorlalkozásait. Szükségeltetnek hozzá a szociológusok is. A tanya ősi soron időszaki szállás is, ami ma már hidroforos víz- és agregátoros áramellátás nélkül elképzelhetetlen, szóljanak bármily hangzatosan a bioenergiáról szőtt legendák. Ennek biztonságos megteremtése sem elhanyagolható feladat. Gondoljunk csak a tengelyakasztó sárban rekedtekre, meg a naponkénti ki- és bejárás költségeire. Egy kialakuló tanyarendszer megváltás lenne falvainknak is, mert az állatállomány és az aprójószág nagy része kitakarodna a határba, s a sár, a por, a piszok és a legyek milliárdja nem lenne szomorú nevezetessége községeinknek. Akkor beszélhetnénk falusi turizmusról is. A tanyák VERDI VAR VEGETARIANIZMUSA Bada Dada rajza MUBIRALAT 1994. MÁRCIUS 18. DARVASI LÁSZLÓ: Televízió Ordítás Magyarország férfilakosságának túlnyomó része hetek, hónapok óta drámai helyzetben van. Olyan kórról van szó, amely, mint az igazán érvényes és veszélyes betegségek általában, nem törődik társadalmi pozícióval, anyagi kondícióval, vagy intelligencia-teszttel, válogatás nélkül szedi az áldozatait. A betegség természetesen nem csak a férfiakat támadja meg, hölgyek is előfordulnak az áldozatok között jócskán. Az egyszerűség kedvéért mi most egy kétgyermekes, eleddig kielégítően boldog magyar családot modellálunk. A férfi délután ötkor hazaérkezik a munkából, tekintete nyugodt, vonásai rendezettek, láthatóan kiegyensúlyozott, ereje teljében lévő, még mindig friss, és persze kreatív is, tulajdonképpen szép. Hat óra felé mégis rángatózni kezd egy arcidege, nagy és ellenállhatatlan gyengeséget érez, tekintete révült és szórakozott lesz, s mintha gyorsan ható méreg támadta volna meg, testének, lelkének és értelmének harmóniája a semmibe vész. Megkezdődik az alkudozás. Ne nézd meg, szívem, suttog dermedten az asszony. Jó, nem nézem meg, mondja a férfi, öszeszedve maradék értelmét és akaratát. Eltökélt, de más hiába. Súlyos izzadsá csöppek gördülnek a homlokáról, szeme lázasan csillog, térde meg-megcsuklik. Hét óra felé odasomfordál a televízióhoz és bekapcsolja. Ha megnézed, nem látsz többé, sziszegi az asszony. Nem nézem meg, suttogja a férj, és kizárja a készüléket. A gyerekeidet is elviszem, suttogja az asszony. Nem nézem meg, mondja a férfi. Hiszen úgyis tudod, mondja az asszony kétségbeesetten. Igen, tudom, mondja a férfi. Már most elmondanád, mi lesz, győzködi az asszony. Már most elmondanám, mondja a férfi. Aztán vacsoráznak. A férfi szokás szerint étvágytalan, ízeket, zamatokat és aromákat már régen nem érez estefelé, mit sem tud illatokról és finom párákról ilyentájt, eltolja tehát magától a teli tányért, miközben a konyha falióráját bámulja. A percegés elviselhetetlen. A gyerekek is elviselhetetlenek. Az asszony is elviselhetetlen. Jaj, mindjárt fél nyolc. Csakhogy az asszony is az órát bámulja. Még van egy esélye. A remény utolsó szalmaszálja. Eszelősen kívánlak, mondja fáradtan. Persze, mondja a férfi. Most akarom, zihálja az asszony, most rögtön. Jó, mondja a férfi. Azt is csinálni fogjuk, suttogja az asszony. Én is, mondja a férfi, s mint akit megszuggeráltak, feláll, a szobába botorkál, bekapcsolja a készüléket, ahonnan már hangzik is az édes, fülbemászó dallam. Szirén nem dudorászott így Odüsszeusznak. Az asszony keserűen elmosolyodik, kitöröl szeméből egy kövér könnycseppet, megáll az előszoba nagytükre előtt, és saját magára mered, aztán gyakorlottan összetereli a gyermekeket, kiosztja a füldugókat, és bezárkózik velük a fürdőszobába A tombolás hirtelen jön, de nem vártalanul, s mintegy fél, rosszabb esetben is egy egész órán át tart. Az asszony már tudja, kihez kötötte élete fonalát, ismeri a férfi durva ösztönvilágát, zabolásan és gyilkos indulatait, s már nem konstatálja döbbenten, miféle trágárságok hagyják el az ember ajkát, az olyan egészen szelíd mondatok mellett, mint: hát hülyének néznek ezek engem, de tényleg, mit képzelnek?! ez nem igaz, Istenem, segíts, őrület... etc. Legkésőbb kilenc órakor a férfi bekopog a fürdőszobába, és bocsánatot kér. Sír, szégyenkezik, s mint valami kutya, alázza magát. Az asszony fásultan elnéz mellette, lefekteti a gyerekeket, és kimegy akonyhába. Nem tud a férfire nézni, akinek az arca felpuffadt és fáradt, nem tud a vizenyős szemekbe nézni, és már hinni sem tud a szavainak. A férfi mégis utána megy. Holnap eladom, esküszöm, hogy eladom. Nem hiszek neked, von vállat az asszony. Már vevőket is találtam, bizonygatja a férfi. Gyűlöllek, mondja a nő, feláll és a szobába megy. Csak még utoljára, most az egyszer az éjszakai kiadást is, motyogja maga elé a férfi, és elindul ő is, be a szobába, a készülék felé.