Élet és Irodalom, 1996. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1996-08-30 / 35. szám - Wirth Imre: • könyvkritika | Ex libris • Poszler György: Fényjelek (Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása) | Oltványi Ambrus: A szellem szenvedélye (Gondolat) | Szilágyi Márton: Kritikai berek (JAK-Balassi) | Nagy Imre: Bertók László (Pannónia Könyvek) | Tüskés Tibor: Kedves Professzor Úr (Pannónia Könyvek) (13. oldal)

EX LIBRIS WIRTH IMRE Poszler György: Fényjelek Poszler György tavaly megjelent esszégyűjte­ménye — híven a korábbi kötetek stilisztikai sajátosságához, a rövid mondatos, ellentétező és azt feloldó szerkezethez, folytatva a mind szabadabb, kötetlenebb bolyongást az életta­pasztalatok és irodalmi-esztétikai vonzódások nála hangsúlyozottan összetartozó élmény­ te­rében — reprezentatív válogatás, négyféle fel­vétel ugyanarról a szerzőről (és persze szerző­től). Poszler György egyéni esszényelve alkalmas arra, hogy a szakmai ismereteket és felismeré­seket, a megtanultat mint stilizáció nélküli élettényt, reflektáltan szubjektív történetet görgesse magával. A kellő távolságot, a mér­tékletesség eszményét öniróniával és a fogal­mazás pontosságára törekvéssel tudatosítja bennünk, de ha szükségesnek érzi, szűkszavú­an, akár a jegyzetekben is, jelzi az eszmei ro­konság vagy vállalhatatlanság határait. Ez, visszafelé haladva a kötetben az utolsó, Nem­zeti Sorskérdések — Nemzeti Létfeltételek cí­mű, a két szárszói konferencia elemzését nyúj­tó írására igaz elsősorban. A főként politikai­eszmetörténeti összefüggéseket egymás mellé állító kísérlet az 1943-as és 1993-as gyűlés jegy­zőkönyvei alapján vizsgálja az egykori és mai népi mozgalom felszólaló képviselőinek meg­ismerhető gondolatvilágát, megállapítva, hogy a „széles gondolatcserét a nemzeti létfeltéte­lekről” 1993-ban nem sikerült körvonalazni. A magyar Fa Sorsa vagy a Lelki megújulás Hírnöke című esszé az Ady-recepció korai reprezentánsaitól, Szekfű Gyulától, Babits Mi­­hálytól sok tekintetben különböző vonulatára hívja fel a figyelmet, kimondhatatlanul is elő­legezve a szárszói elemzés problémakörét. (De mondhatjuk, hogy ez az érzékenység az ideologikus befogadásra, párosulva a kitekin­tés, az összehasonlítás korszerű igényével a könyv egészén végigkövethető fonál.) Makkai Sándor Poszler György olvasatában Ady költé­szetét beemeli „egy megújított nemzeti tudat alapján álló (...) egyetemes humánus értékek­re figyelő, bibliás-protestáns, kritikai magyar­ság megteremtésének lehetőségébe.” Sík Sán­dort egy „feltételezett vallásos-spirituális meg­újulás magyar irodalomtörténeti vonulatába” integrálja, Gárdonyi és Prohászka társaként. E két értelmezési-befogadási lehetőség mellett Poszler felvázolja az Ady neve körül kialakult táborokat, Szerb Antal álláspontját is meg­idézve, aki számára Ady „az európai-magyar irodalom megosztást provokáló jelképe lett”. Az Irodalomtörténet mint Humanista Tu­domány című esszé Babits Mihály olvasónap­lójából, „kidolgozott irodalomtörténeti vízió”­­jából kiindulva, azt kiegészítve gondolja végig az európai­ világirodalom Goethe-vel kezdődő eszméjét. A Fényjelek talán legizgalmasabb írása ez, feltárulnak benne azok a szemléleti gyökerek, amik Poszler György írásait jellem­zik. (A törzsi-regionális irodalomtörténet szá­zad elején megvalósult művének feleveleníté­­se és ezzel szemben Curtius és Panofski huma­­nitást és egyetemességet ihlető elgondolásai­nak a „posztmodern állapot”-tal való összeve­tése emelhető ki ebből a gondolatmenetből). A Költészet Szelíd Hatalma című bevezető esszésorozat (korábbi rádióesszék) a műértés és esztétikai tájékozódás személyes tétjéről tett vallomás, amikor a Krúdy és Vörösmarty-m­ű­­ve­k felvillantott fényjelei mögött immár a portré is összeáll. (A Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása, 112 oldal, á. n.) rései jellemzik az elénk kerülő írások alapján Oltványi Ambrust, amikhez a kutatói munka példaértékű művelése, és — gondolom — a személyes érintettség kivételes adománya tár­sul. A kötet első ránézésre egyszerűen áttekint­hető szerkezete (1. Tanulmányok, 2. Cikkek, 3. Bírálatok, 4. A demokrácia kilátásai Ma­gyarországon­ valójában körkörös olvasatokat kínál, hiszen a látszólag különböző műfajú publikációkon keresztül folytonosan ugyanaz­zal a szabadság- és racionalizmusvággyal átha­tott gondolatisággal szembesülünk. Nem vé­letlen, hogy olvasás közben, egy-egy tanul­mány vagy megemlékezés végén hirtelen za­varba jövünk, nem találjuk az időnket, ismét ellenőrizzzük a szerző életrajzi adatait, az írá­sok keletkezésének dátumát. A zavar ugyan nem múlik ezek után sem, de helyét inkább csodálkozás és tisztelet veszi át. Az ötvenes­­hatvanas-hetvenes években született, Toldy Ferenc, Pulszky Ferenc vagy Eötvös József pá­lyáját és világnézetét áttekintő tanulmányok, a Teleki Lászlóról, Irinyi Józsefről vagy éppen Alexis de Tocqueville-ről szóló cikkekben fel­vetett problémák mai gondolkodásunknak is éppúgy megkerülhetetlen zárványai. Elemzésein eltűnődve megértésünk rejtett zugaiban például felsejlenek a rendszerválto­zás reformkort idéző retorikájának történeti távlatai, az utolsó fejezet demokratikus ellen­zékről, Kis János hajdani cikkéhez hozzászóló írásában pedig az ellenzékiség korai (és sok­kal későbbi) természetrajzának felelősen ko­moly megrajzolásával köti le figyelmünket. Kritikai kiadásokat érintő bírálatain keresztül (például a fiatal Mikszáth publicisztikájának kritikai kiadásáról) képet alkothatunk e korán elhunyt, jelentős filológus-gondolkodó nem mindennapi lexikális tudásáról is. A kötetet Oltványi Noémi könyvészeti áttekintése és Ke­­rényi Ferenc jegyzetei egészítik ki. (Gondolat, 323 oldal, 620 Ft) Szilágyi Márton: Kritikai berek A fiatal irodalomtörténész-kritikus szerző el­ső könyve (esszék-irodalomkritikák gyűjtemé­nye) a JAK-füzeteket szerkesztők jól körvona­lazható koncepciójának újabb fontos darabja. A Beck Andrással kezdődő, majd Szilasi Lász­lóval, Bényei Tamással, Farkas Zsolttal, leg­utóbb Babarczy Eszterrel folytatódó sorozat a kortárs filozófiai-irodalomelméleti problé­mákra reflektáló, annak fogalmi nyelvét meg­értő és megértető szerzők könyvein keresztül újra és újra gondolkodásunk előterébe állítja irodalom- (és ön-) értésünk kérdéseit. A történeti kontextusba helyezés és az érté­kelés hagyományos kritikai műveletének vi­szonylagos autonómiája — erről Szilágyi Már­ton is meggyőzően ír bevezető esszéjében — mindig is sebezhetőnek bizonyult, s a művön kívüli, rávetülő hatalmi diskurzus részeként időről-időre gyanúba keveredett. Szilágyi, s a többi szerző is részben ennek az öröklött logi­kának a kiküszöbölésére törekszik, noha ép­pen e könyv szerzője — aki egyébként az álta­la felvetett problémákat radikálisan, vonzóan aggályos precizitással gondolja végig, ám a kérdéseket nem radikalizálja, hangnemét és modorát a tárgyilagosság eszményében alkotja meg — örökös, mindenkor és mindenki szá­mára fennálló, s egyáltalán nem a végtelensé­gig teljesíthető kihívásnak tekinti ezt az ellen­állást. Azonban Szilágyi, remélhetjük, még innen van az önkéntes kritikusi elhallgatás óráján, hiszen mint a XVIII-XIX. századi irodalom­mal foglalkozó kutató, e könyv kortárs iroda­lommal foglalkozó írásaiban is termékenyen eleveníti fel az irodalmi kánonképzés és érté­kelés hagyományát, tágas összefüggésrend­szerben elhelyezve választott szerzőit. Például Kiss Anna és Baka István, vagy Tar Sándor és Balla Zsófia pályaképének elemzésekor a népi lírával, népi irodalommal történő összevetés szempontjai igen érdekesek. Módszerére jel­lemző a kortárs kritikai recepció áttekintése, a rákérdezés az életmű lehetséges alakulására. A pályakép, az életmű áttekintése áll talán leg­közelebb kritikusi egyéniségéhez, a távlatok vonzzák, pontosan annak jegyében, amiről kritikusi programjában írt: „rendkívül idősze­rű feladatnak érzem, hogy szétválasszuk a múlt (vagy félmúlt) hagyományvonulatait, iro­dalomtörténeti érzékenységgel, nem utolsó sorban pedig az azóta megszületett művek tra­dícióválasztásából kiindulva.” Ennek a néző­pontnak a tapasztalata a következő kötet(ek) izgalmas kérdése lehet, s erre a várakozásra a kritikai kerek mindenképpen feljogosít. (JAK-Balassi, 166 oldal, 290 Ft) Nagy Imre: Bertók László (Beszélgetés és tanulmány) Nagy Imre, pécsi irodalomtörténész rend­hagyó Bertók-monográfiáját leginkább talán a kérdezői pozíció szándékolt háttérben „hagyá­sa” jellemzi. Amint arról a bevezetőben olvas­hatunk, a monográfia szakmai megalapozott­ságú tervét az élet formálta dialógussá azzal, hogy a szerző egyszer csak rádöbbent: vizsgá­lódásainak költő tárgya „légvonalban talán nyolcszáz-ezer méternyire” lakik tőle. A megis­merkedésből lassan kibontakozó együttműkö­dés erénye, hogy — a szóra bírt költő pálya-, és életképének megrajzolása mellett — Nagy Imre jó arányérzékkel vegyíti a szakmai kíván­csiságot a barátság oldottabb, hétköznapibb nyelvével. . Módszere „megalapozásának” tekinthetjük a rövid utalást Jauss gondolatára, ami által a „szöveg”, a bertóki életmű és A maga a költő is, egész életével képez Nagy Imre olvasatában egy feltárulkozásra váró kérdéshorizontot. Az élményesztétika jegyében a létrejött művek önálló létén túl­ra kérdez, a vers-alany és a konkrét személyiség- és történeti vonatkozá­sok megértést támogató viszonyának vizsgála­tával. A műveken átlátszik az „életünk”, írja, idézi könyve végén. Mindenesetre azzal, hogy Nagy az életmű alapos ismerőjeként, a költői szemlélet eredetét kutatva belülről, szinte­der­ Tüskés Tibor: Kedves Professzor Úr (írások Fülep Lajosról) Tüskés Tibor író, irodalomtörténész tavaly megjelent „Fülep Lajos emlékkönyve két év­forduló metszéspontján idézi meg a magyar esztétikai és művészettörténeti gondolkodás jelentős alakjának, a harmincas évek zengő­­várkonyi református lelkészének, majd a ké­sőbbi egyetemi professzornak az emlékét. Szü­letésének 100., halálának 25. évfordulóján. A könyv nyolc tanulmányt-esszét és két visszaem­lékezést tartalmaz, utóbbiakban Tüskés Tibor kettejük félreértésektől, bántásoktól sem mentes kapcsolatának történetébe avatja be olvasóit. A tanulmányok — egy kivételével — már megjelentek folyóiratokban; Fülep jelen­tőségének, a korabeli szellemi életben betöl­tött kivételes szerepének tudatosítása felől ha­lad a szerző a „szorosabb” olvasat, így Fülep híres könyve, a Magyar művészet újraértelme­­zési kísérlete, s a kor- és személyiségrajzot is nyújtó zengővárkonyi „remete” évek bemuta­tása felé. Fülep — többek szerint — szinte eltemetke­zett a kis baranyai faluban. Ezzel szemben Tüskés bemutatja, hogy milyen intenzív szelle­mi kapcsolatokat ápolt (például Weöres Sán­dorral) akkor is, amikor lelkészi hivatásának élt — az őt ért méltatlan támadások dacára. E rágalmazás története és Fülep „maga-mentsé­ge’’jól megvilágítja Fülep egyéniségét. Tüskés írásaiban Fülep olyan regényalak lehetősége­ként jelenik meg, akinek élete és elméleti munkássága összetartozóan méltó a figyelem­re. A tanulmányok egymásutánisága sejtet va­lamiféle időrendet, hiszen például a bemuta­tott levelezések — egykori munkatársával, a zengővárkonyi felekezeti iskola tanítójával, majd „komaasszonyával” és a tragikus sorsú, érthetetlen módon csak horoszkóppal vigasz­talt Kner Imrével — mögött felsejlik a korkép is. Mégis, a lelkészi évek bemutatásához ké­pest sokkal bizonytalanabbul tájékozódhatunk az 1947-101 haláláig terjedő időszakról. Vagy arról, hogy miért kerülték el egymást Várko­­nyi Nándorral. Sajnálhatjuk, hogy Tüskés Tibor nem lépte át a tanulmányok hajdani kereteit, nem is az időnkénti ismétlések, sokkal inkább a felvil­lantott, gazdag lehetőségek miatt. E kettőssé­get, a vonzódást az életműhöz és az árnyékban hagyást magyarázhatja, vagy inkább személyes tétjével árnyalhatja Tüskés Tibor filmnovellá­jának sorsa. Fülep Lajossal a hatvanas évek kö­zepén Zengővárkonyban tett látogatás után született írás érthetetlenül megharagította Fülepet, s a kapcsolat megszakadt közöttük. E könyv tanulmányai ezért arról a visszatérő re­ményről is szólnak, amiről az utolsó írásban olvashatunk: „(...) úgy éreztem, a síron túl Fü­lep Lajos engesztelő keze nyúl felém.” (Pannónia Könyvek, 155 oldal, 280 Ft) Dohnál Tibor rajza Oltványi Ambrus: A szellem szenvedélye Az ötvenegy évesen, 1983-ban elhunyt Olt­ványi Ambrus válogatott írásait tartalmazó kö­tet az „irodalomtörténész” meghatározás gyak­ran szűknek érzett gondolati keretét vonzó teljességében tudja megmutatni. Németh G. Béla életrajzi vonatkozásokat is figyelmünkbe ajánló előszava „páratlanul vonzó etikai, szel­lemi, lelki magatartásáról beszél, amit mind erőteljesebben a „XVIII. és XIX. századi libe­ralizmus” eszmeisége befolyásolt. Politológiai­jogi érdeklődés és tájékozottság, a témák esz­metörténeti hatásrendszerének beható elem­ 1996. AUGUSZTUS 30. tók nyelvén szólal meg, megadja a költő szá­mára a majdnem teljesen distancia nélküli ön­vallomás lehetőségét. (Noha a határait ponto­san érzékejük, vagy ritkán meg is tagadja a vá­laszt a költő.) A családtörténet, a vései pálin­ka, a gyermekkori pillanatfelvételek éppúgy részei kettejük párbeszédének, mint a fiatal­kori versek motívumelemzései, amikkel Nagy Imre a pályaképet teszi árnyaltabbá, vagy a Je­lenkor című folyóiratra és Szederkényi Ervin­re vonatkozó emlékek. Bertók Priusz című, öt­venes évekbeli politikai meghurcolásáról szó­ló könyvének hiteles háttere mintegy az indu­latok és álmok ritmusát követve, az időrendet meghazudtolva bukkan fel újra és újra. A párbeszédes részek mindig érdekesek, ak­kor is, amikor az irodalomtörténészi koncep­ció „megbukik” a műhelytitkok ismeretében (l. például a filozófiáról szóló részt), vagy ami­kor Arany János szellemében tűnődik el a szerző egy-egy felidézett elemzés érvényessé­gén. Viszont feltűnő, hogy milyen kevéssé ref­lektál (nak) az életmű irányzatba „sorolására”, bár kerülőutakon képet így is — vagy éppen így — alkothatunk a bertóki „köztes lét”-ről: indulását, származását tekintve a népi iroda­lom vonzáskörébe tartozna, azonban a szám­ba vett poétikai hatásokat és mintákat tekintve kimondatlanul is éppen e felosztás és megkü­lönböztetés határai mosódnak el. (Pannónia Könyvek, 268 oldal, 500 Ft) I 1. Fekete Gyula: Ungarn (Corvina Kiadó) 2. A millenniumi Magyarország (Kossuth Kiadó) 3. Rainer M. János: Nagy Imre: Politikai élet­rajz (1956-os In­tézet) 4. László Gyula: A honfoglaló magyarok (Corvina Kiadó) 5. Magyar Zoltán: Szent István a magyar kultúrtörténetben (Helikon Kiadó) A székesfehérvári Vajda János Könyvesbolt (Bibliofil Kft. epoo Székesfehérvár, fő u. 2.) sikerlistája az elmúlt hónap könyveiből 6. Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona (Kossuth Kiadó) 7. Szűcs — Wostovicz: A Feszty-körkép (Helikon Kiadó) 8. Károlyi József: Madeirai emlékek (Fejér Megyei Levéltár) 9. Kristó Nagy István:­Bölcsességek könyve (Gondolat Kiadó — Winner Kiadó) 10. Harry Tomlinson: Bonsai (Park Kiadó)­­ | ÉLET ÉS|· IRODALOM. A 1------------------------------

Next