Élet és Irodalom, 1999. július-december (43. évfolyam, 26-52. szám)
1999-07-02 / 26. szám - Tamás Gáspár Miklós: A Hit botránya Magyarországon (3. oldal) - Lévai Ádám: rajza • kép (3. oldal)
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: A Hit botránya Magyarországon Bartus László híres könyve (Fesz van, h. n. [Budapest]: a szerző kiadása, é. n. [1999], 288 lap, 1200 Ft, ISBN 963 5509 89 8) a Hit Gyülekezetéről egetverő politikai botrányt robbantott ki. A skandalum érdekes fényt vet az ezredvégi Magyarországra: mai életünk sok rejtett aspektusa tárul föl, olyan zavarbaejtően és izgatóan, mint amikor szexuális lényekként vagyunk kénytelenek szemügyre venni egymást. A szexuális szenvedély, amint sutba vágja az ésszerű érdekkalkulációt, emlékezteti rá az embert, hogy a felszín alatt és fölött vannak mélyebb és magasabb dolgok, mint a szokványos anyagi önzés, vagy a státuszra, biztonságra és presztízsre. Ezt az új filiszterség, korunk világnézete (amely épp oly merev és nyárspolgári, mint biedermeier elődje, bár engedékenyebb, kevésbé önelégült talán) merő rendetlenségnek tartja, és nincs vele szemben a szokott „dekadens” és avant-garde ellenállás. A fiatal magyar költő mai önarcképe: nős (riadtan domesztikált, imádja a feleségét, aki mindig erősebb szexuálisan és morálisan), lecsót főz, kőbányai világos sört iszik és - ami a legfontosabb, a férfiúság egyetlen igaz mértéke - focidrukker, olykor maga is amatőr (habár ziháló és kövérkés) labdarúgó, lelkét belengi a tornacipő. (Csuka?) (Dorkó?) Csak semmi Baudelaire, esetleg egy spangli fű, de csak szőrmentén. „Így múlt el ez a nap. Nem voltam szomorú, nem is csalódott. Vége az adásnak, kéken világít, az elégedetteknek és az elvadítottaknak. Akik eltévedtek, azoknak. Miért csöngettek, nem tudom. Nem divat így viccelődni. Tehát: vacsora, vacsoranyomok. Meg se terítek, behozom a tálcán a sört. Remegett a sörhab. Emlékszem, annak nincs párja a remegésben.” (LXI, 1986.) A Kádár úgy lenyugtatott itt mindenkit, hogy haide. Sistereg a porc. Voltak itt olyanok, akik szembeszálltak a konszolidációnak tetsző hanyatlással. És voltak még radikálisabbak, akik észre se vették. Katakombaegyházak, bázisközösségek, pünkösdi-karizmatikus gyülekezetek, vaisnávák, buddhisták. Őket nem várták. Mire a hruscsovi kádári szoc. szerencsésen elfelejtődött, addigra már megint összeállt a tényhelyzet. Ma, vallástalan ország, más megint, mint mindig. Nincs kevésbé keresztyén nemzeti kultúra Európában, mint ez. A római katolikus apostoli anyaszentegyház az ismert pozícióvédő, tradícióvédő, kiváltságvédő lelki jégverem, üres hatalmi szerkezet, csúsztatott zsaluzás. Az evangyéliumi reformált anyaszentegyház folklórkedvelő nacionalista klubmozgalom. A zsidó hitközség az MTK és a Vidám Színpad közötti fesztáv felezőpontján kuporog. Jól beleillenek a nagy semmibe. Éppen ezért a klérus elleni kifogások csak politikaiak, mert a klérus - csekély kivétellel - nem tagadja a világot, hanem birtokolni óhajtja, és a világi műélvezetek számára konzervál élvezeti tárgyakat: teológiatörténetet, parasztbarokkot, gregoriánt, ómódi gesztusvilágot, ezt-azt. Ha már lobbyk vannak, jobb, ha sok van belőlük, és az ún. történelmi egyházak kitűnő érdekérvényesítők, miattuk több az ösztöndíj - ennyi. A hivatalos, hagyományos, elismert egyházak a vallás elfelejtésének - olykor elegáns és agyafúrt - ügynökségei. A sznobokat vonzzák, nem az istenkeresőket. Ábrahám és Jákob Istenével szemben „a filozófusok Istene” némi exkluzív, trendi népszerűségnek örvend. A Nicaea előtti magas spekuláció Interneten efféle. A szekták - eufemisztikusan: szabadegyházak, kisegyházak - brutálisan emlékeztetik a polgári társadalmat az elfojtott transzcendenciára. És az elfelejtett vallásra, amely - ha valódi - botránkozás mindig és bolondság, vaskos illetlenség, tégla az üvegházba, csört. A vallás nem hűvös abbéli fiús metafizikai flörtje, amit úgy szoktak szeretni unatkozó zsidók. A vallás nem hagyományápolás és műemlékvédelem, nem hermeneutika és ikonológia. A Hegyi Beszéd szerzőit nem érdekelték cingulusok és gyámfalak, klauzúrák és kongruák. Egész jól tűrték volna a párhuzamos kvinteket. Fölösleges székesegyházakat építeni. „Isten a menny és a föld oly szép és nagyszerű alkotásaiban jelentette ki magát, s jelenti ki minden nap” - írta Kálvin 1559-ben, „hogy az emberek nem nyithatják ki szemüket anélkül, hogy észre ne vegyék őt.” Az egyházak finanszírozási és telekgondjaira már régtől fogva van megoldás a mezők liliomainak és az ég madarainak útmutatása nyomán. Bartus László, szegény, szembetalálkozott a vallással, a vallás meg romlásba döntötte. Amit ő a Hit Gyülekezete szemére vet — démonhit, ördögűzés, Isten kényszerítése imával, önkívület, közvetlen (misztikus) istenélmény, a szokásos társadalmi konvenciók elvetése, doktrinális szigor, tekintélyt hierarchia, az egyéni önállóság önkéntes föladása, szolgálati éthosz, köznépi tónus, azt az őskeresztény, esszénus és gnosztikus közösségek, majd a joachimitáktól, a valdensektől és a huszitáktól kezdve minden „protestáló hit, küldetéses vétó” szemére is vethette volna. Ami Bartus Lászlónak és a könyvét ezerszeresen fölhangosító médiakampány szervezőinek és (részben jóhiszeműen értetlen) szereplőinek nem tetszik a Hit Gyülekezetében, az a keresztyén vallás. Ezt meg lehet érteni. A vallás félelmetes és titokzatos. Akár nagy vetélytársai, a filozófia, a tudomány, a pszichoanalízis, azt mutatja meg, hogy a dolgok nem azok, aminek látszanak. Az igazság másutt van, az igazság talán egyéb, mint a két jégkorszak közötti mintegy hétezer éves véletlen fölmelegedés, amit „történelem”-nek nevezünk (holott a szerszámkészítő állat, azaz emberi nemünk három és fél millió éves), sugallna esetlegesen. A keresztyén vallás (ill. egyenértékű, bár utóbb - históriai esetlegességek folytán - nem kanonizált esszénus és gnosztikus ősvariánsai) pedig különösen félelmetes. Jézus arra hív föl bennünket, hogy ne törődjünk megélhetésünkkel és nemiségünkkel, vagyis avval, amivel leginkább szoktunk törődni. Még csak nem is aszkézist prédikál, hanem a világ szempontjából a legveszélyesebbet, azt, hogy a pénz és a szex, ha van részünk benne, ha nincs, teljesen irreleváns. Másról van szó. Ez legmélyebb ösztöneink ellen hat, s csak úgy menekülhetünk a rettegéstől, amelyet a nyugalom szokásos zálogainak elhajítása okoz, ha leküzdjük a halálfélelmet. Ha diadalmaskodunk a halál fölött, akkor nem kell szoronganunk gyarló örömeink elmaradása miatt. A halálfélelem leküzdésére való a vallásos praxis, a liturgia, amely persze, mint ismeretes, könnyen eltávolíthat Jézus isteni nemtörődömségétől és morál fölötti amoralitásától. Az egyház erkölcsi és szociális tanítássá silányítja az evangyéliumot, család, mondja például, meg monogámia. De Jézus azt mondja, szüzesség meg szeretet. Jézus, amint azt bárki tudhatná, ha akarná, nem viszolyog a házasságtörő asszonytól vagy a cemende Magdolnától, Ő attól a gondolattól viszolyog, hogy ez számít. Köztudomású, hogy ezt nem lehet keresztülvinni. „Túl magas.” A főemlős hímje kontrollálni akarja génjei sorsát. Az egyre inkább elhúzódó gyermekkor alatt az asszonyállatnak biztonságra van szüksége kicsinyei számára. A szexuális anarchia leküzdéséhez erkölcsre és államra, szentségi házasságra, iskolára, nőgyógyászra és rendfenntartó alakulatokra van szükség. Meg egyházra. Akár szektára. Minden keresztyén közösség avval kínlódik, hogy a halálűző liturgia befalazza, majd elpusztítja a jézusi hanyagságot. Ezért mindig lesznek olyan keresztyének, mint Bartus László és szakadár hites barátai, akik föllázadnak a mindenkori adott papi tekintély ellen, és megpróbálják az „egyházzal” szemben a „vallást” restaurálni. Hiszen maga a Hit Gyülekezete is így született. Előtte meg a protestáns felekezetek. Meg maga a keresztyénség a jeruzsálemi papi kultusz ellen. Mindegyiket utolérte a nemezis: a halálfélelem legyőzésének kényszere, s ebből a liturgia, a szervezet, az intézményesülés, az autoritásra való kizárólagos igénybejelentés. Ez nem lehet másképp, hiszen a keresztyénség lehetetlen. Épp ez benne a magasztos és a nagyszerű. Mindez nem tévesztendő össze a szindrómával: lázadókból zsarnokok lesznek. Keresztyénség a világban - ez apória, nincs rá megoldás. A radikális protestantizmus - gondoljon tán a vallástalan magyar olvasó Miltonra, Blake-re, az Ady nevű nyelvemlékre - azt hitte, mégis van: a radikális politika, a földi mennyország. Az amerikai alkotmányosságot Locke-ból és Montesquieu-ből szokás levezetni, de ott van mögötte a cromwelli New Model Army militáns puritanizmusa — ezért „Új Világ”, a keresztyén radikális forradalom realizált utópiája. Nálunk súlyos, vastag földrétegek alatt nyugszik ez az emlék: az aratósztrájkos, anarchista agrárszocializmus profán evangelizációja. Magyarország e legkeresztyénietlenebb ingatlan —, egyszerűen megdöbben a vallás puszta látványán, perverz anomáliának érzi. Az imént még írástudatlan parasztország az emelkedés útjának az egyirányú urbanizációt és szekularizációt érzi. A hagyományos vallásosságot, hitbuzgalmat falusinak érzik, fejkendő, bekecs, siratóasszony. Szégyen a lajbi meg a rokolya, szégyen a szentkép, képzettársításként nem idéz föl mást, mint a tanyasi szegénységet. Minél üresebb az egyháziasság, annál modernebbnek tetszik. A Farkasréti temetőben katolikus temetésen mélyen dekoltált fekete miniruhában imbolyognak a nők magas sarkukon. Bunkóságnak éreznék otthonfelejteni a szexet. Mária országa. A küszködő, házat kalákában építő, számítógépet és hitelkártyát tanuló kispolgárságot nem szabad Jézussal zavarni és feszélyezni, mert megdühödik. Mint minden más radikális protestáns csoport - a pünkösdi karizmatikusok is -, a Hit Gyülekezete politizál. Mivel marginális, szabadságot akar. Mivel szabadságot akar, liberális. Liberális újkonzervatív módon, az Egyesült Államokban a republikánus jobboldalon lenne, de ott a forradalmi puritanizmus az establishment, nálunk meg a szegény ember türelmetlen agnoszticizmusa, amelynek jó a kádárizmus is, a kiüresedett katolicizmus is, hát még a kettő együtt. (Ezt nevezik ma nálunk ,jobboldal”-nak.) Mivel - és ezt tapasztalatból tudom - nálunk olykor az is hihetetlen, hogy valaki „csak úgy” szeresse a szabadságot, a liberális párt, az SZDSZ puszta léte is magyarázatra látszott szorulni: „a titok” megfejtésének előbb a judeobolsevista összeesküvés látszott, most meg az „irracionális”, nyelveken beszélő karizmatikus neoprotestantizmus. Titok persze nincs, a szabadegyházak nálunk azért támogatják a liberálisokat, amiért a katolikusok, a zsidók és a feketék az amerikai Demokrata Pártot: a kisebbségek és a kisebbségvédők természetes szövetségesek; erre az SZDSZ büszke lehet, s remélem, nem fog a médiakampány hatására gyáván „elhatárolódni”. Nous sommes tous des Juifs allemands - kiabálták a párizsi tüntetők 1968-ban, bár később kiderült, hogy ezt Dániel Cohn-Bendit személyesen nem érdemelte meg, de lehet, hogy a szavalókórusok Marxra és Heinére gondoltak. Bartus Lászlónak a Hit Gyülekezete vallásosságából csak a babona maradt, még mindig hiszi, hogy az átok megfogan. Pedig a megfogant átok csak a civilizációnk természete, a megváltás és az utolsó ítélet késlekedése, meg a kőszív, a magyar kőszív. A mai magyar ember a vallásban is a hatalmat és a szekszet keresi. S aki keres, talál. Lévai Ádám rajza 3 ÉLET ÉS 18 IRODALOM 1999. JÚLIUS 2.