Élet és Irodalom, 2000. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-07 / 1. szám - Esterházy Péter: Az arc. Beszéd-változatok (3. oldal) - Tamás Gáspár Miklós: Ecrire les frontieres. Le pont de l'Europe (3. oldal)

ESTERHÁZY PÉTER: 2000. JANUÁR 7. Az arc -­beszéd-változatok - Első, avagy őszinte változat Tíz másodpercig szótlanul örülni. (Számolja, egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, őszintén.) Második, avagy fontoskodó, avagy irodalomtörténeti változat Österreichischer Staatspreis für eu­ropäische Literatur (1965-1998) Zbigniew Herbert, Wystan Hugh Auden, Vaskó Popa, Václav Havel, nicht verliehen, Eugene Ionesco, Peter Hüchel, Slavomir Mrozek, Ha­rold Pinter, Sándor Weöres (Weö­res Sándor), Miroslav Krleza, Italo Calvino, Pavel Kohout, Simone de Beauvoir, Fulvio Tomizza, Sarah Kirsch, Doris Lessing, Tadeusz RÓ- zewicz, Friedrich Dürrenmatt, Christa Wolf, Stanislaw Lem, Gior­gio Manganelli, Milan Kundera, Andrzej Szczypiorski, Marguerite Duras, Helmut Heissenbüttel, Péter Nádas (Nádas Péter), Salman Rush­die, Csingiz Torekulovics Ajtmatov, Inger Christensen, Aleksandar Tis­­ma, Jürg Laederach, Antonio Ta­­bucchi, Dubravka Ugresic. Ah! (Sóhajt, fontoskodón, iroda­lomtörténetien.) Harmadik, avagy a Thomas Bern­­hard-változat Micsoda rémes és provinciális or­szág! Ennél már csak az én orszá­gom rémesebb és provinciálisabb! Micsoda rémes és provinciális város! Ennél már csak Budapest rémesebb és provinciálisabb! Micsoda rémes és provinciális kormányzat! Ennél már csak satöbbi, később kidolgoz­ni, Bernhard-idézeteket beépíteni, kellemetlenkedni Haidert illetően. Fölolvasást befejezni, mielőtt koalíci­óra lépnének b­ele Ha k.si. hadat,m. És egy állami díj! Micsoda rémes és provinciális satöbbi, ezt is kidol­gozni. Díjat kapni ebben az ország­ban...! Amelyik azt állítja magáról, hogy van benne becsület, holott Elhangzott az óév utolsó napjai­ban Bécsben, az Osztrák Állami Díj átvétele alkalmából egészen nyilvánvalóan nincs benne becsület, helyesebben, soha még csak becsülethez hasonló ez vagy az se volt benne, nem csak félelmetes, nem csak megfélemlítő, de nevetsé­ges világ is. Ami ezt az országot és az én országomat, ezt a hazát illeti, itt, hogy egyáltalán létezhessünk, hogy csak egyetlen nappal is továbbzök­kenjünk, sosem szabad megmonda­ni az igazságot, senkinek és semmi­ről, mert ebben az országban csak a hazugság visz előre bármit, a hazug­ság a tömérdek leplezéssel és cirkal­­mazással és torzítással és megfélem­lítéssel. Ebben az országban a ha­zugság: minden, és az igazságnak csak vádeme. Naturgemäss. Negyedik, avagy osztrák változat Köszönetét mondani H. C. Artman­­nak, köszönetét mondani Ernst Jandlnak, köszönetét mondani Frie­dericke Mayröckernek, köszönetét mondani Gert Jankénak, köszönetét mondani Christoph Ransmayrnak, köszönetét mondani Elfriede Jelinek­­nek. Köszönetét mondani, köszöne­tét mondani, köszönetét mondani. Külön köszönetét mondani Bar­bara Frischmuthnak, a Klosterschu­­léért, és külön köszönetet mondani Peter Handkénak a 70-es évekbeli könyveiért. Sokat segítettek ne­kem. Amikor édesanyám elolvasta a Wunschloses Unglücköt, azt mondta: Szép könyv ez, fiacskám, de ne írj rólam ilyen könyvet. Per­sze, bólogattam. Ő is tréfált, én is tréfáltam. Ötödik, avagy még egy őszinte vál­tozat, kis testi hibával Felettébb szerencsétlennek érez­­­ném marMista egy beszédet kéne tartanom. Legföljebb hangosan gondolkodhatom. Az európai irodalom titkos kap­csolatok és rejtett összefüggések szö­vevényes rendszere. Úgy használhat­juk, hogy még csak nem is kell tud­nunk róla sokat. Ezek a titkos kap­csolatok nem ismernek nyelveket, nem ismertek, nem ismernek és nem fognak ismerni politikai hatá­rokat. Ezek a titkos kapcsolatok még akkor is érintetlenek, ha újra és újra felfordul körülöttünk ez a vak világ. Ha olvasok, akkor olyan világos pillantású embereket keresek, akik rögeszmésen ismételgetik: Madame Bovary én vagyok, Raszkolnyikov én vagyok, Moosbrugger én vagyok, Tartuffe is én vagyok, Harpagon is én vagyok, és még a rettenetes Ri­­chárd is én vagyok. Mintha ezek az emberek azt állítanák önmagukról, hogy ők nem csak ők, illetve ők el­sősorban egyáltalán nem ők. Az ilyen embernek nem csak foglala­tosságának egyetlen alanyává, ha­nem egyetlen tárgyává és helyszíné­vé kell változnia. Annyi marad belő­le, amennyi utat a tapasztalatainak és a képzeletének helyszínei között járva, a mondataiban tesz meg. Azt "ei kell állítania önmagáról, hogy én nem vagyok, illetve csak akkor va­gyok én, amikor nem én vagyok. Most például itt állok, illedelme­sen beszélek. (Bécsben többnyire szörnyen illedelmes vagyok, kozmi­kus tantik szigorú pillantásai pony­váznak.) Ezzel az illedelmességgel azonban nem szeretnék senkit sem megtéveszteni. És amikor ezt az iga­zán jelentős díjat átveszem, köszö­netként is csupán azt mondhatom, hogy hajlamaimnak és vonzalmaim­nak engedelmeskedve, és így tovább, és így tovább. Azt hiszem, szép, euró­pai szöveg ez. Itt hangzott el, 1992- ben, Nádas Péter szájából. A kis testi hiba. Pedig nyugodtan mondhattam volna tovább, senki nem vette volna észre. Majd egyszer máskor. Madarat tolláról, embert barátjáról. Hatodik, avagy a legőszintébb válto­zat, az igazság-változat (Dés László röviden rémeset szaxo­­fonoz.*) Hetedik változat, avagy nélkül Nem állhatnék én itt, ha nem volná­nak németre lefordítva a könyveim, vagyis ha nem volnának a fordítók, vagyis ha nem volna Zsuzsanna Gah­­se, Hans Skirecki és a kezdetekben Hans-Henning Paetzke. És ha nem volna a Residenz Ver­lag. A kiadóhoz fűződő, személyekre lebontott viszonyom átfogó, himni­­kus megjelenítésével e helyt adós maradok (amiképpen a budapesti ki­adóm, a Magvető Kiadó és Morcsá­­nyi Géza érdemeinek gerinctelen fel­sorolásával is), de azért azt elmesé­lem, hogy a minap eszembe jutott, hány éves is Jochen Jung (a Residenz vezetője). 1942-ben születvén, 8-cal több, mint én, ilyenkor jól jön a ma­tematikus végzettség, azaz 58, minek következtében 20 esztendő múlva 78 lesz, 78 az nem fiatal, de még hasz­nálható kor, nyilván még mindig ő vezeti a kiadót, én leszek akkor 70. Szóval 70-ig rendben van, evvel töb­bet akkor nem kell foglalkoznom. És látá az Úr, hogy ez így jó. Mert egy ilyen kiadó is hozzátar­tozik az ország arcához. Az ország­nak több arca van, arca az a rémes provinciális is, de arca egy könyves­bolt kirakata is. A könyvek. A borí­tók. Az a sok száz borító, amelyet Walter Pichler rajzolt. A Walter Pichler-borítót már kilométerekről föl lehet ismerni, akkor tehát Resi­denz Verlag, Ausztria. És még a szerzőt is föl lehet ismerni. Vagyis az én itteni könyveim is ré­sze egy Ausztria-arcnak. Vagyis én is Ausztria arca vagyok. Von Haus aus. Von Residenz aus. Erre eddig nem gondoltam. * Kerestem az igazságot.­­ Dés László szóbeli közlése. Klimó Károly rajzai Ecrire les frontiéres Le pont de l’Europe Az Európa-híd a francia Stras­bourgs köti össze a német Kehl­­lel. Az Európa Tanács 50. évfor­dulója alkalmából a hidat né­hány európai szerző rövid szöve­geivel díszítették ki eredetiben és francia, német, angol fordítás­ban. Theodórosz Angelopulosz, Hans Magnus Enzensberger, Is­mail Kadaré, Claudio Magris, Czeslaw Milosz, Cees Noote­­boom, Orhan Pamuk, Andrei Plesu, Seamus Heaney, Jean- Pierre Vernant és másokéi mel­lett a magyar Filozófus alábbi írá­sa olvasható a Rajna fölött. © 1999. Editions du Conseil de TEurope/ARTE, Strasbourg. Nyolc vagy kilenc éves lehet­tem, amikor valamiféle leküzd­hetetlen gyerekkori fájdalom vagy búbánat hatására (az okáról persze már fogalmam sincs) úgy döntöttem: megölöm magam. Kolozsvárt éltem akkoriban (ez Erdélyben van, amely Románia része, de magyarok is élnek ott, mi is azok voltunk), valamikor az ötvenes évek legvégén lehetett, a gyerekek szülői kíséret nélkül szoktak járni az utcán. Végigmentem a Rákóczi úton, zord, komor, jeges elszántsággal, a Szamos-hídig. A Kis-Szamos szerény habjaiba szándékoztam vetni magam. Az önsajnálat fö­lülkerekedett, és elkezdtem vi­gasztalanul bőgni. Ekkor érintette meg a válla­­mat az apám, aki tudtomon kí­vül végig jött utánam (talán ő bántott meg?), megölelt, majd fölkapott és hazavitt, pedig nyil­ván jó nehéz voltam neki. Meg háborús sebesülése következté­ben (orosz srapnel a Beszédek­ben) mindig fájt a lába. O­tthon ruhástól elaludtam, éjszaka éb­redtem csak föl, anyám krumplit sütött (éjfélkor), ihattam aludt­tejet, a szüleim csöndben üldö­géltek velem a konyhában. A „híd” és „Európa” szavakról ez jut eszembe: éjszaka, sült krumpli, aludttej, anya, apa. Tamás Gáspár Miklós ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next