Élet és Irodalom, 2001. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
2001-03-23 / 12. szám - Nagy Gábor: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 10., 11., 15., 17., 18., 20., 22., 23., 24., 25., 27., 28. oldal) - Váncsa István: Mahászukhá • vezércikk (1. oldal)
Kenedi János: A diktatúrák folytonossága helyreáll a (Történeti) Hivatal áldozatai * Várhegyi Éva: Az állami bankok melege * Kis János: Liberalizmus Magyarországon II. - vita utáni gondolatok Interjú Bulányi Györggyel * Oravecz Imre: Sima utca * ÉS Irodalom: Bakos András, Balázs Attila, Géczi János, Háy János, Kőrössi József, Somlyó György, Zalán Tibor ÉLET ELIT IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLV ÉVFOLYAM, 12. SZÁM ÁRA: 192 FT 2001. MÁRCIUS 23. Nagy Gábor munkája VÁNCSA ISTVÁN: Mahászukhá Kedden az összes pénzünket kivettük a bankból és az egészet egyben odaadtuk Simicskának. Tettünk metafizikai távlatainak belátásához némi háttér-információra lehet szükség. A primitív ember számára a tavaszi napéjegyenlőség különös jelentőséggel bír, a primitív ember ilyenkor ujjong, mulat, paráználkodik, de mindenekelőtt összeszedi mozgatható földi javait és áldozati adományként a legfőbb spirituális hatalom oltárára helyezi. Az ajándék természetesen a legfőbb spirituális hatalomé, minthogy azonban a legfőbb spirituális hatalomnak ilyesmire szüksége nincsen, az adományok eltakarítását az ő e világi képviselői - papjai vállalják magukra, ők kegyesen elfogadják a primitív ember ingóságait, lesöprik a padlását, jószágait pedig a saját portájukra terelgetik, Így aztán mindenki boldog, leginkább persze a papság, de a primitív ember is, hiszen biztosította önmagának a legfőbb spirituális hatalom jóindulatát; legkevésbé talán a legfőbb spirituális hatalom boldog, minthogy ő a létezés attribútumával nem bír, és ekként örvendezni sem áll módjában, de hát ez már az ő egyéni szociális problémája leend. Ettől a képlettől a posztprimitív ember annyiban tér el, hogy ő bizonyos népcsoportokat primitívnek tekint, másfelől pedig annyiban, hogy a napéjegyenlőség alkalmával bemutatott áldozati szertartáshoz a legfőbb spirituális hatalomnak már hivatkozási alapként sincs köze. A spirituális hatalom mostanra pere hatalommá egyszerűsödött, a neve állam, a funkciója pedig az, hogy elkobozza a posztprimitív ember javait és bizonyos hányadukat országimázs-építés címén adja oda a saját pereputytjának, a többit pedig odaadja csak úgy. A pereputty ennek nyilván örül, de a posztprimitív ember is örül, mert a tavaszi napéjegyenlőség alkalmával bemutatandó áldozat valamifajta primordiális lelki szükséglete neki. Amikor a Nap a Halak jegyéből a Kosba lép át, akkor a posztprimitív ember orgiasztikus jellegű adózást produkál, ettől gerincvelőig hatoló gyönyöröket él át és utána egy évig nyugton marad. Nem lehet véletlen, hogy adózás címén valamennyi modern állam a tavaszi napéjegyenlőség idején fosztja ki a polgárait. Nekünk személy szerint az idén különös szerencsénk volt, tavaly ugyanis ingatlant adtunk el, s az így befolyt pénzt most módunkban állt Simicskának majdnem teljes egészében odaadni. Ez úgy megy, ha valaki nem tudná, hogy infláció van, az infláció folytán az ingatlannak az ára szüntelenül emelkedik, tehát drágábban adjuk el, mint ahogy megvettük, a különbözetet az állam jövedelemnek minősíti és megadóztatja. Azaz lényegében megadóztatja az inflációt, s minthogy egyébként az adó általában olyasmihez kapcsolódik, ami a polgár szívének kedves (jövedelem, tulajdon, öröklés stb.), így idővel az infláció is a kívánatos dolgok halmazának egyik elemévé minősül át. Ennél is fontosabb azonban, hogy az infláció ekként történő megadóztatásának egyik jellemzője a kíméletlen brutalitás, tehát az a körülmény, hogy az alattvaló ilyenkor csakugyan öszszekaparja valamennyi ingóságát és az egészet Simicska kiontott vértől bűzlő, sötét oltárán halmozza fel. Az áldozati rítussal összekapcsolódó gyönyörérzet ennek megfelelően minden képzeletet felülmúl. Asszonyunk sajnos anyagias természetű, és így bántón földhözragadt észrevételeket tesz, például vitatja, hogy Simicskának jogában áll a házunkért kapott pénzt elvenni, mi azonban magunkkal visszük őt a postára és megmutatjuk neki az ott összegyűlt örvendő sokaságot, kérjük, hogy nézzen a gyönyörtől párálló szemekbe, hallgassa a kéj által előcsiholt halk sikolyokat és elfúló nyöszörgéseket, tekintse meg a tiszteletreméltó aggot, akit a pénztárnál átélt metafizikai orgazmus hatására jártányi ereje is elhagy. Mindent jól meg lehet figyelni, van idő, múlnak az órák, amíg sorban állunk. Az ablak elé érve aztán kiderül, hogy el kell mennünk a főpénztárhoz és ott sorba kell állnunk megint, áldozati felajánlásunk ugyanis oly horribilis összegű, hogy azt már csakis a főpénztár veheti át. Asszonyunk ellenállása ekkorra végképp megtört, magával sodorja őt az oltárnál egybegyűlt adóalanyok kollektív örömmámora, most pedig ájult tisztelettel csodálja az ő emberét, aki, íme, oly valószínűtlenül rengeteg adót fizet, hogy toronyként magasodik ki a közemberek sokaságából és közvetlenül a főpénztáros kezeibe teszi le a főpénzt, azzal a szigorú meghagyással, hogy ezt pedig a legutolsó fillérig kapja meg ám a Simicska úr. Most pedig itt az ideje megmagyaráznunk, hogy jelen szövegünkben a „Simicska” szó nem azt a méltán népszerű, közkedvelt pénzügyi szakembert, Simicska Lajost jelenti, aki 98 szeptemberétől 99 augusztusáig volt az APEH elnöke, hanem jelöli egyfelől az állami költségvetést, másfelől és kiváltképp pedig a közpénzek felhasználását irányító szakértelemre utal. Tehát a simicska szó, amit most már bízvást kisbetűvel is írhatunk, egész egyszerűen pénzügyi kompetenciát jelent. Az adózás okozta gyönyörérzet végső alapjai valahol errefelé keresendők. Nyájas olvasóm az áldozat vallási funkciójával nyilván tisztában van, tehát világosan látja, hogy az áldozat révén az élet visszatér az ő isteni forrásához, az áldozat tartja fönn az isteni életerő kétirányú áramlását ezen erő forrása és megnyilvánulásai között, és ilyenformán az áldozat olyan jótétemény, amely magára az áldozóra is irányul. A modern áldozat, vagyis az adó hasonlóképp működik: aktusában a pénz visszatér az ő metafizikai alapjához, a személytelen pénzügyi szakértelemhez, vagyis a simicskához. A kétirányú áramlás itt abban áll, hogy az adóalany az első menetben pénzt keres, a második menetben azt a pénzt a simicskának befizeti, ezzel a pénz - az életerő - az ő végcéljába ér, ami egyben az ősforrása is, ez olyan, mint a tantrikus szexben a súnyatá és a karuná egyesülése, vagyis a mahászukhá, a „nagy kéj”, ami beteljesülést jelent és teljes megvilágosodást. Most március huszonegyedike van, teljesen meg vagyunk világosodva, és vissza fogjuk vinni az üvegeket. 01012 9770424884005 770424 884005