Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

2001-07-06 / 27. szám - Bálind István: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 13., 14., 15., 16., 17., 19., 20., 21., 23., 24., 25., 27., 28. oldal) - Váncsa István: A második csapás • vezércikk (1. oldal)

Seres László riportja: Nemzetbiztonság * A Fidesz társadalomképéről (Kóczián Péter) * Szijj Ferenc: Benda Balázs-emlékbeszéd * Ketten egy új könyvről - Czeslaw Mítosz: Az Urb­ országa (Pályi András, Rácz I. Péter) * ÉS Irodalom: Dobai Péter, Háy János, Lackfi János, Mecseki Rita Eszter, Medgyesi Gabriella, Solymosi Bálint, Szív Ernő, Varga Imre |ÉLET ÉS­­­RODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLV ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 192 FT 2001. JÚLIUS 6. Bálind István rajza VÁNCSA ISTVÁN: A második csapás Megkezdődött, mondhatjuk ellazultan, arcunkon azzal a meg­könnyebbüléssel, amelyet gyermekkori olvasmányaink szerint az elefántvadászok szoktak átélni olyankor, amikor a monszun előtti, már-már kibírhatatlan feszültségnek vége szakad, valami elpattan a természetben, és ömleni kezd a régen várt trópusi eső. Mi április eleje óta érzünk egy naponta fokozódó, gyötrő hiányt, „mondhatat­­lan űrt” (Madách) abban a tágas szellemi tartományban, amely nagyjából a tévéshop szintjén, vagy inkább afölött húzódik, és így a Babyliss hajkiegyenesítőnél is átfogóbb tartalmakat bírhatna be­fogadni. Megkönnyebbülésünk annak köszönhető, hogy az űr im­már be van töltve, következő szakaszába lépett a kampány, s en­nek megfelelően új üzenet bukkant fel valahol a mosóporok, de­zodorok és intimbetétek Bermuda-háromszögében, az új üzenet pedig azt mondja, hogy „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz”. A Happy End Kft. országimázs-pályázata ezt a kampánymotí­vumot már április elején beígérte. Most itt van, kapható. Más megközelítés szerint a kormány hatalmas és legyőzhetetlen propaganda-hadigépezete elindította a második és nyilván meg­semmisítő erejű csapást. A wunderwaffe, mint látjuk, tévéreklám, aminek elvben és általában az a lényege, hogy valaki valamit vala­kinek el akar adni, azaz valaki valamit árul. Az áru ezúttal Ma­gyarország, mintegy tízmillió ember hazája, aki pedig árulja a ha­zát, az nyilván nem más, mint a hazaáruló. De ezt hagyjuk, mert hülyeség, hiszen az imázsmester valójában nekünk akarja úgy­mond eladni a hazát, és ily módon nemzeti érzést kíván mélyíte­ni, éspedig tévéreklám útján, mert hogyan másképp. A kormányzati piár tudós és nagyobbrészt liberális elemzői hosszú évek óta magyarázzák az imázsmesternek - aki a kormány­zat piárt aktívan műveli hogy manapság mindent, egyebek kö­zött a nemzeti érzést is el kell adni, mint a mosóport, és ennek megfelelően az imázsmester már ott tart, hogy hovatovább ő maga is hinni kezd abban, amit csinál. Ő eredetileg csak rohadt sok pénzt akart keresni, ám a tudós és nagyobbrészt liberális elemzők meggyőzték, hogy ő egyebek között nemzeti érzést mélyít. Bánja a rosseb, mondja az imázsmester, jöjjön, aminek jönnie kell. Viszont ennek a reklámnak, hogy „Magyarország. Amit a szíved­be rejtesz”, egyáltalán semmifajta értelme nincs. Értelme annak van, ami a Biolife fogyasztóteáról szól, meg az otthoni gyantázó­­készletről, továbbá a Walt Disney-figurákkal ékesített foszforesz­­káló párnáról, melynek révén a részeg ember is az ágyába talál. A reklámnak akkor van értelme, ha kiderül belőle, hogy konkré­tan mi az áru, mire való, hol lehet megvenni, mennyibe kerül. De még az ilyen reklámoknak a hatása is erősen kérdéses, mert a magyar néző a tévéreklámot mindennél jobban utálja, idegen­kedik tőle, ő mégiscsak a Kádár-érában szocializálódott, és akko­riban egyáltalán semmiféle foszforeszkáló párnát nem akartak eladni neki, ezzel szemben tetőfedőt kerestek, meg hidegburko­lót. Azóta eltelt tizenkét év, tetőt fedni vagy hideget burkolni se­hol nem lehet, foszforeszkáló párnára pénz nincs, tehát a néző a reklámblokk elején reflexszerűen feláll és elindul a klotyó felé. Úgy is mondhatnánk, mifelénk a tévéreklámnak klinikailag iga­zolhatóan vízhajtó hatása van, azaz nem annyira a központi idegrendszert, mint inkább a húgyhólyagot érinti meg. Hogy a hatalmas és legyőzhetetlen propaganda-hadigépezet (vagyis az imázsmester) mit gondol erről, az nem tudható, viszont fölöttébb valószínű, hogy ő azért lehetőleg ragaszkodna bevált, stabil és roppant nagyvonalú üzleti partneréhez, vagyis csak­ugyan azt akarja, hogy a mostani legnagyobb kormánypárt nyer­je meg a választásokat, és a maga módján, a maga lehetőségei szerint ebben segíteni is próbál neki. Például azzal, hogy „Ma­gyarország. Amit a szívedbe rejtesz”. Amióta ez a szlogen tévéreklám­má avanzsált, azóta mindenki beláthatja, hogy a Happy End ápri­lisban nyilvánosságra került pályázata nem volt blöff. A közhiede­lemmel ellentétben az imázsmester ezen a szövegen komolyan dolgozott, belesűrítette minden tehetségét, kreativitását, intelli­genciáját, műveltségét, ez jött ki belőle. „Magyarország. Amit a szí­vedbe rejtesz” - ez nem egy szándékolt ökörködés, nem az ellenzék froclizása, hanem a maximum, ami az imázsmestertől telik. Azt is tudjuk, hogy mi lesz a következő csapás, csak a Happy End pá­lyázati anyagába kell belepillantanunk: „sorra szólaltatjuk meg az új Magyarország győzteseit, akik a Széchenyi Tervnek köszönhetően végre valóra válthatták álmaikat”. Ebben szerepet kap egyfelől az imázs­mester saját, eredeti ötlete, az össznemzeti alvajárás, másfelől a kemény tekintetű vasöntő, aki a Párttól új lakást kapott. Utóbbi ugyan nem különösebben originális gondolat, de hát még min­dig messze jobb, mint a „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz”, ez ugyanis a magyar adófizetők pénzén Magyarországot népszerűsí­­t a magyarok előtt, ami lényegében olyan, mintha egy szaharai országban kormánypropaganda népszerűsítené a homokot. (Kadhafi ezredes már évtizedekkel ezelőtt kacérkodni kezdett ez­zel a gondolattal, de hát ő mindenben megelőzi a korát.) Az imázsmesternek több szellemi muníciója momentán nincs is, ezt kell úgy beosztani, hogy kitartson jövő tavaszig. Amikor tehát a (liberális) sajtó a hótiprofi, ördöngös kor­mányzati piártechnológiáról mereng, akkor valójában az imázs­mester némiképp szerénynek tűnő képességeit méltatja. Amely képességek persze még így is messze felülmúlják ama szellemi javakat, amelyeket a másik oldal e tárgyban mindmáig felmuta­tott. A másik oldal teoretikusai nyilván irigykedve nézik az in­duló kormányzati roadshow-t (magyarul vándorcirkuszt), vi­szont még sohasem vetettek papírra olyan átütőerejű gondola­tot, mint például a következő (idézet az imázsmester főművé­ből): „Az idő korról korra változik. ” Eszébe jutott-e ez egy liberális gondolkodónak valaha is? Bizonyára igen. Ám utána hosszan röstellte magát. 9­01027

Next