Élet és Irodalom, 2001. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
2001-07-06 / 27. szám - Bálind István: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 13., 14., 15., 16., 17., 19., 20., 21., 23., 24., 25., 27., 28. oldal) - Váncsa István: A második csapás • vezércikk (1. oldal)
Seres László riportja: Nemzetbiztonság * A Fidesz társadalomképéről (Kóczián Péter) * Szijj Ferenc: Benda Balázs-emlékbeszéd * Ketten egy új könyvről - Czeslaw Mítosz: Az Urb országa (Pályi András, Rácz I. Péter) * ÉS Irodalom: Dobai Péter, Háy János, Lackfi János, Mecseki Rita Eszter, Medgyesi Gabriella, Solymosi Bálint, Szív Ernő, Varga Imre |ÉLET ÉSRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLV ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA: 192 FT 2001. JÚLIUS 6. Bálind István rajza VÁNCSA ISTVÁN: A második csapás Megkezdődött, mondhatjuk ellazultan, arcunkon azzal a megkönnyebbüléssel, amelyet gyermekkori olvasmányaink szerint az elefántvadászok szoktak átélni olyankor, amikor a monszun előtti, már-már kibírhatatlan feszültségnek vége szakad, valami elpattan a természetben, és ömleni kezd a régen várt trópusi eső. Mi április eleje óta érzünk egy naponta fokozódó, gyötrő hiányt, „mondhatatlan űrt” (Madách) abban a tágas szellemi tartományban, amely nagyjából a tévéshop szintjén, vagy inkább afölött húzódik, és így a Babyliss hajkiegyenesítőnél is átfogóbb tartalmakat bírhatna befogadni. Megkönnyebbülésünk annak köszönhető, hogy az űr immár be van töltve, következő szakaszába lépett a kampány, s ennek megfelelően új üzenet bukkant fel valahol a mosóporok, dezodorok és intimbetétek Bermuda-háromszögében, az új üzenet pedig azt mondja, hogy „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz”. A Happy End Kft. országimázs-pályázata ezt a kampánymotívumot már április elején beígérte. Most itt van, kapható. Más megközelítés szerint a kormány hatalmas és legyőzhetetlen propaganda-hadigépezete elindította a második és nyilván megsemmisítő erejű csapást. A wunderwaffe, mint látjuk, tévéreklám, aminek elvben és általában az a lényege, hogy valaki valamit valakinek el akar adni, azaz valaki valamit árul. Az áru ezúttal Magyarország, mintegy tízmillió ember hazája, aki pedig árulja a hazát, az nyilván nem más, mint a hazaáruló. De ezt hagyjuk, mert hülyeség, hiszen az imázsmester valójában nekünk akarja úgymond eladni a hazát, és ily módon nemzeti érzést kíván mélyíteni, éspedig tévéreklám útján, mert hogyan másképp. A kormányzati piár tudós és nagyobbrészt liberális elemzői hosszú évek óta magyarázzák az imázsmesternek - aki a kormányzat piárt aktívan műveli hogy manapság mindent, egyebek között a nemzeti érzést is el kell adni, mint a mosóport, és ennek megfelelően az imázsmester már ott tart, hogy hovatovább ő maga is hinni kezd abban, amit csinál. Ő eredetileg csak rohadt sok pénzt akart keresni, ám a tudós és nagyobbrészt liberális elemzők meggyőzték, hogy ő egyebek között nemzeti érzést mélyít. Bánja a rosseb, mondja az imázsmester, jöjjön, aminek jönnie kell. Viszont ennek a reklámnak, hogy „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz”, egyáltalán semmifajta értelme nincs. Értelme annak van, ami a Biolife fogyasztóteáról szól, meg az otthoni gyantázókészletről, továbbá a Walt Disney-figurákkal ékesített foszforeszkáló párnáról, melynek révén a részeg ember is az ágyába talál. A reklámnak akkor van értelme, ha kiderül belőle, hogy konkrétan mi az áru, mire való, hol lehet megvenni, mennyibe kerül. De még az ilyen reklámoknak a hatása is erősen kérdéses, mert a magyar néző a tévéreklámot mindennél jobban utálja, idegenkedik tőle, ő mégiscsak a Kádár-érában szocializálódott, és akkoriban egyáltalán semmiféle foszforeszkáló párnát nem akartak eladni neki, ezzel szemben tetőfedőt kerestek, meg hidegburkolót. Azóta eltelt tizenkét év, tetőt fedni vagy hideget burkolni sehol nem lehet, foszforeszkáló párnára pénz nincs, tehát a néző a reklámblokk elején reflexszerűen feláll és elindul a klotyó felé. Úgy is mondhatnánk, mifelénk a tévéreklámnak klinikailag igazolhatóan vízhajtó hatása van, azaz nem annyira a központi idegrendszert, mint inkább a húgyhólyagot érinti meg. Hogy a hatalmas és legyőzhetetlen propaganda-hadigépezet (vagyis az imázsmester) mit gondol erről, az nem tudható, viszont fölöttébb valószínű, hogy ő azért lehetőleg ragaszkodna bevált, stabil és roppant nagyvonalú üzleti partneréhez, vagyis csakugyan azt akarja, hogy a mostani legnagyobb kormánypárt nyerje meg a választásokat, és a maga módján, a maga lehetőségei szerint ebben segíteni is próbál neki. Például azzal, hogy „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz”. Amióta ez a szlogen tévéreklámmá avanzsált, azóta mindenki beláthatja, hogy a Happy End áprilisban nyilvánosságra került pályázata nem volt blöff. A közhiedelemmel ellentétben az imázsmester ezen a szövegen komolyan dolgozott, belesűrítette minden tehetségét, kreativitását, intelligenciáját, műveltségét, ez jött ki belőle. „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz” - ez nem egy szándékolt ökörködés, nem az ellenzék froclizása, hanem a maximum, ami az imázsmestertől telik. Azt is tudjuk, hogy mi lesz a következő csapás, csak a Happy End pályázati anyagába kell belepillantanunk: „sorra szólaltatjuk meg az új Magyarország győzteseit, akik a Széchenyi Tervnek köszönhetően végre valóra válthatták álmaikat”. Ebben szerepet kap egyfelől az imázsmester saját, eredeti ötlete, az össznemzeti alvajárás, másfelől a kemény tekintetű vasöntő, aki a Párttól új lakást kapott. Utóbbi ugyan nem különösebben originális gondolat, de hát még mindig messze jobb, mint a „Magyarország. Amit a szívedbe rejtesz”, ez ugyanis a magyar adófizetők pénzén Magyarországot népszerűsít a magyarok előtt, ami lényegében olyan, mintha egy szaharai országban kormánypropaganda népszerűsítené a homokot. (Kadhafi ezredes már évtizedekkel ezelőtt kacérkodni kezdett ezzel a gondolattal, de hát ő mindenben megelőzi a korát.) Az imázsmesternek több szellemi muníciója momentán nincs is, ezt kell úgy beosztani, hogy kitartson jövő tavaszig. Amikor tehát a (liberális) sajtó a hótiprofi, ördöngös kormányzati piártechnológiáról mereng, akkor valójában az imázsmester némiképp szerénynek tűnő képességeit méltatja. Amely képességek persze még így is messze felülmúlják ama szellemi javakat, amelyeket a másik oldal e tárgyban mindmáig felmutatott. A másik oldal teoretikusai nyilván irigykedve nézik az induló kormányzati roadshow-t (magyarul vándorcirkuszt), viszont még sohasem vetettek papírra olyan átütőerejű gondolatot, mint például a következő (idézet az imázsmester főművéből): „Az idő korról korra változik. ” Eszébe jutott-e ez egy liberális gondolkodónak valaha is? Bizonyára igen. Ám utána hosszan röstellte magát. 901027