Élet és Irodalom, 2002. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
2002-03-01 / 9. szám - ENAMI (Enyedi Nagy Mihály): Civil technikák II. • reflexió | Agora • dr. Biró Tamás: Miért vagyok dühös dr. Kendére? (ÉS, 2002. február 22.) (14. oldal) - Fencsik Flóra: Ront, vagy javít, de nem henyél • reflexió | Agora • Breuer János: Más szemében a szálkát (ÉS, 2002. február 22.) (14. oldal) - Lengyel Balázs: A gyilkolás kezdete • reflexió | Agora • Karsai László: Rasszizmus a m. kir. honvédségben (ÉS, 2002. január 25.) (14. oldal)
Civil technikák II. A huszonharmadik Sajtómunkások (ÉS, febr. 8.) intése után - nehogy A Viktor legyen a mérce - még elfojtottam magamban a vágyat, de dr. Bíró Tamás riadt igazoló jelentését olvasva - miszerint ő adatközlőként nem úgy tolta doktor Kende miniszterelnökünket lejárató szekerét (Miért vagyok dühös dr. Kendére? ÉS, Visszhang, febr. 22.) - magam is szólni kívánok. Minden bajok forrása A Viktor szövege és a tények között kapcsolatban van. Velem még csak nem is beszélt doktor Kende, de szerepeltet, s ez épp így van Petőcz uramnál is, a Csak a narancs volt lapjain. Valamikori és mostani fideszesek visszatérő szokása, hogy ahol lehet, belém rúgnak, de legalább másképp emlékeznek. A mai krónikások pedig a szövegek napi kurrenciájára inkább tekintenek, mint a tényekre. Ezért szinte mindig csont nélkül átmennek a furcsán hasadó emlékek, a fél-, a negyednyi igazságok, tévedések, rosszízű megjegyzések. Tizenkét év alatt ezekre egyetlen alkalommal reagáltam, s ez - a bővebb terjedelem okán - talán megértéssel is szolgálhat. Megtalálható a Beszélő 1999. májusi számának Visszabeszélőjében vagy a www.médiahajó.hu honlapon (Másik fél, másik arc). Mivel a médiahajóhoz kapcsolódó vállalásaimat nem segíti, ha rendre mint a múlt sötét és gonosz árnya tűnök fel, szeretném ezt itt valahogy elrendezni. A nyolcvanas évek legelején az ELTE jogi karának KISZ-titkára voltam. Ez ott és akkor valódi diákhatalom volt, stabil választói többséggel, igazi tétekkel; tananyagreform, új tanulmányi és vizsgaszabályzat, progresszív ösztöndíjszabályzat, egyebek. A fideszes fiúk politikai szocializációjának első lépése egy kísérlet volt, ami ennek a hallgatói hatalomnak a megszerzésére irányult. A kudarcból tényleg tanultak. Ennek a kudarcnak csak egyik oka lehetett a tény, hogy 1982-ben a kari és egyetemi tanács hallgatói képviselőit a jogi karon az egyetemi polgárok - minden hallgató - s nem csupán az ifjúsági szövetség tagjai választották meg. Molnár Péter tehát téved, amikor azt állítja, le akartam beszélni a hallgatói képviseleti rendszer követeléséről. Ez az Egyetem téren, igaz csak fű alatt, de már gyakorlat volt (Csak a narancs volt). Az intézményesítésre egyébként Esély struktúra címen éppen Stumpf Istvánnal készítettünk később elvszerűen elbukó javaslatot. A Fidesz megalakulása után, noha másképp láttuk a világot, szűkös lehetőségeim szerint - bukott osztályvezető voltam a Pozsonyi úton - azon voltam, hogy méltó helyet kapjanak a magyar nyilvánosságban. Jogukat a szólásra a magyar jövő egyik zálogának tekintettem. Utólag ezt csak az igazolhatja, hogy első „legális” szerepléseiken én vitatkoztam velük, mindig élő adásokban. Így volt ez a Kossuth rádió Első kézből vitáján (Deutsch Tamás), az MTV1 élő vitaműsorában (Fodor Gábor), a Mikroszkóp Színpad szóvivői versenyén (Kövér László) és a Kossuth Klubban a Fiatal Szociológusok Köre (FISZOK) doktor Kende által is felidézett ifjúsági vitáján Orbán Viktorral. Ezen a vitán doktor Kende állításával ellentétben nem Vass László, hanem Vass Csaba volt még jelen, s megjegyzésem nyomán itt született a későbbi filmcím, a Civil technikák. (A Fekete Doboz ezen filmje a Fidesz születéséről szól.) Doktor Kende sok mindent elmond a Fideszről, de nem ad terminus technicust. A tények okán idézem fel, hogy Fodor Gáborral és Fekete Sándorral (Hungaricus) a politikai nemzedékekről, az ifjúsági vagy generációs párt lehetőségeiről beszélgettünk 1988-ban az MTV1 stúdiójában, ahol Feyér Zoltán vigyázott ránk. Fekete Sándor mármár hajlott az ifjúsági párt önmagából buzatuisan kiforduló gondolatára, de magam ragaszkodtam a megélt valósághoz, s azt állítottam, „a Fidesz korcsoportos szövetség a Hatalomért”. Az akkor többször is önként vállalt szerep persze koncentrált indulatokat szült, s öt év múlva, a maga bűvöletes hűségéből éppen szabaduló Bozóki András nevetve mondta: „Persze, hogy gyűlölnek, Misi. Te képviselted nekik a régi hatalmat. Sosem értik meg, hogy a többpártrendszer vállalásában és a személyes kockázatban milyen közel voltál hozzájuk. ” Herzen, az avítt szerző egy könyvében a Történelem értelméről értekezik. Szinte csak a mű címére emlékezem, a módszert már feledtem. Hogy a Fidesz-korszak értelme mi lenne a magyar történelemben, azt pontosan nem tudom. De tessék elvégezni egy gondolatkísérletet arról, hogy a változatlan MSZP folyamatos uralma mit jelentett volna. A politikai váltógazdálkodás valós lehetőségéhez most közelebb vagyunk, még akkor is, ha a Magyar Köztársaság intézményeit és ezek alkotmányos működését részben újra is kell alkotni. Egyébként a rövid üzenet helyesen így szól: négy év megér egy vasárnapot. Az Erő pedig még nem bújt bele az urnákba, de addigra talán felébred. ENAMI (Enyedi Nagy Mihály) Ront, vagy javít, de nem henyél Mármint a rejtélyes Fekete Kéz, azaz Sz. P. Legalábbis e monogrammal írta alá kétsoros, csillag alatti zárójeles megjegyzését a Visszhang rovatban megjelent íráshoz: hyA téves forrásmegjelölés nem a szerzőtől, hanem az olvasószerkesztőtől származik - Sz. P. ” [Breuer János: Más szemében a szálkát, ÉS, febr. 22.] Azaz nem így írja: „A hibát én követtem el a szerző tudta nélkül. Bocsánatot kérek - Szita Péter olvasószerkesztő”. Pedig így illett volna, ha már elkövette. Ama bizonyos „téves forrásmegjelöléssel” az én február 8-i glosszámba volt szíves minden ok nélkül belegyalogolni. Kurta gloszszáról van szó, a Páratlan Oldal tradíciói szerint csak rövid szignóval, „efet’-jelzéssel aláírva. Fekete Kéz jóvoltából a glossza olvasói joggal hihették, hogy „efej vagy hülye, vagy slendrián, aki úgy idéz egy lapból, hogy azt se tudja, melyik lap fekszik előtte. A kiváló Breuer János joggal írhatta a február 22-ei É.S.-be, hogy slendrián, hiszen egy trehányságot trehányul tesz szóvá. (Az ő írása alatt jelent meg Sz. P. fenti kis kétsorosa.) Jómagam történetesen egy repülőgépen, Ferihegyről fölemelkedőben láttam meg szegény kis írásomat az aznapi ÉS-ben, s szívemhez kapva csak azért nem estem le az ülésről, mert a turistaosztályon erre nincs hely. Földrajzi helyzetemnél fogva akkor nem írhattam meg rögtön mindezt, s arra gondoltam nyomban: valaki más most biztosan tollat ragad, s szóvá teszi, hogy „efes’ a más szemében a szálkát, de a magáéban bezzeg... És valóban: a tiszteletreméltó Breuer János pontosan ezzel a címmel kommentálta a dolgot. (Az eredeti kéziratomban a „kedvenc napilapom”kifejezés szerepelt, ami kétségtelenül nem konkrét, de hát egy szelíd glossza nem bírósági perirat. Fekete Kéz viszont úgy gondolta: legyen ez a lap, mondjuk, a Népszabadság, és beleírta. Mit tesz Isten, nem az volt.) Fekete Kéz ugyanis ront vagy javít, de nem egyeztet. Nem tartja be a szerkesztés, a szerzői jog első parancsolatát arról, hogy ez tilos. Évek óta, sorozatban űzi ezt a gyakorlatot. Éspedig nem akárhol, hanem az É.S.-ben! És itt már messze nem az én nyúlfarknyi opuszomról van szó, hanem általában a nyomtatott szó becsületéről. A magyar sajtó hemzseg a nyegle, léha, tudatlan elírásoktól (ezek kipécézéséből él többek közt a Páratlan Oldal), de könyörgök: az ÉS, az az ÉS, nem egy újság a sok közül! Minősége, igényessége, korrektsége hálistennek (rövid, sötét politikai kurzusokat leszámítva) rendszereket és szerkesztőket ível át. (És hol akad még egy lap, amely leközölné ezt a szerkesztőjét szapuló írást?) Jól emlékszem még a Széchenyi utcai, sőt a hajdani Alpári utcai szerkesztőségi időkre, amikor a keddi lapzárta napján az előtér nagy asztalán várták a még nedves levonatok (ó, nyomdai kőkorszak!) a besétáló külső szerző urakat és hölgyeket - a magamfajta kőkorszaki szakikat - akik az asztalt körbeülve korrigáltak. Amihez azután persze jóféle dumálások is tartoztak. Tudom, hogy az ES mai főszerkesztője szeretné, ha ez ma is így lenne; az ajtaja mindig zárva, jó ÉS- hagyományok szerint. A keddi korrigálásra elvben ma is van lehetőség, de már nem divat. A szerzők zömmel elektronikus úton lövik át kézirataikat, ami jóval biztonságosabb. A magamfajta, csak faxszal működő skribler pedig nem nagyon hajlandó, akár egy pársoros glosszáért is bemenni, pontosabban kimenni a Rezső térre. S ha mégis, ott kénytelen a beírásban-tördelésben elmélyült, s a lapzárta miatt feszült kiváló számítógépes hölgyeknél alkalmatlankodni, akik némi joggal néznek görbe szemmel az efféle kekeckedő sajtómúmiákra. Ráadásul egy ilyen bemenetel se életbiztosítás: előfordult régebben, hogy egy ott korrigált, appróbált írásomba utólag mégis belekerült valami marhaság. Akkor még nem tudtam, ki rejlik az efféle, indíték nélküli merényletek mögött, ezért adtam neki akkor e hasábokon a Fekete Kéz nevet. Utána jó ideig önvédelemből nem írtam a lapba. Jut eszembe, itt kérném meg a t. szerkesztőséget, hogy esetleges jövőbeli glosszáimat tekintsék társadalmi munkának. A Fekete Kéz okozta egészségkárosodások veszélyével megterhelt, s a Rezső térre tíz sor miatt is kimetrózó szerzőt úgyse lehet megfizetni. Még a bruttó kétezer forintos sztárgázsival se. Fencsik Flóra Szapáry Erzsébettel. Lehet, hogy beszélgetésünk később történt. Szapáry Erzsébet nekem mindenesetre elmondta, hogy ott volt Kőrösmezőn, és a kormányzóra hivatkozva odaült a csendőrség vezetője mellé, végignézte, hogy a csendőrök kiket vihetnek el. Elvileg - bármi szörnyű - a Csehszlovákiából kimenekült zsidókat, akik nem voltak magyar állampolgárok. Igen, de a csendőrök összeszedtek magyar állampolgárokat is, és irataikat összetépve őket is be akarták vagonírozni, így Szapáry Erzsébet tekintélyével - nem tudni ugyan, hogy a kormányzó valódi megbízásából-e - számos embert megmentett. Azt is tudtam tőle már akkor, hogy Kamenyec-Podolszkijban a németek a bevagonírozottakat megölték. Ez ma már közismert tény. Hogy került ebbe a dologba az a gróf Szapáry Erzsébet, aki már előbb is sokat segített a lengyel menekülteken? És hogyan kerültem kapcsolatba vele én? Herceg Odescalchiné Andrássy Klára (Károlyi Mihály sógornője) volt a barátnője és politikai segítője. A negyvenes évek legelején a hercegné egy németellenes, pontosabban náciellenes irodalmi társaságot hívott össze havonta egyszer az akkori Andrássypalotába. Főleg a Márciusi Front tagjai voltak jelen, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Bibó István, sőt olykor Veres Péter is - elég bizarr lehetett számára az a fene előkelő Andrássykastély -, ott volt Darvas József, sőt Keresztury Dezső is. Hogy a kevésbé ismert neveket ne is említsem. A hercegné egy alkalommal meghívta az angol nagykövetet és a követség néhány tagját. Nyilván politikai célból. Akkor, pontosabban általa kerültem kapcsolatba Ralph Brewsterrel, akiről az Angol tanú című cikkemben írtam is. (Visszatérés, Jelenkor Kiadó, 156-174. o.) Odescalchiné rövid életet élt. A német megszálláskor Jugoszlávián át kimenekült az országból, ám egy véletlen repülőbomba Dalmáciában megölte. Szapáry Erzsébet - úgy emlékszem - még tovább is tudott segíteni a lengyeleknek, de a csehszlovák állampolgárságú zsidóknak nem. Őket a nácik megölték. Erről a tényről az utóbbi időben több ízben is írt az Élet és Irodalom. (Karsai László: Rasszizmus a m. kir. honvédségben, ÉS, jan. 25.; dr. Újhelyi Gabriella: Kamenyec-Podolszkról, ÉS, febr. 1.; Karsai László: Kamenyec-Podolszkijról tárgyszerűen, ÉS, febr. 8.; dr. Újhelyi Gabriella: Érintett kutatóként, ÉS, febr. 15.; Gábor Éva: Néhány szó Kamenyec-Podolszkijhoz, ÉS, febr. 22.) Azt gondolom, hogy mint még élő tanú, nem fölösleges a fentieket elmondanom. Lengyel Balázs AGORA A gyilkolás kezdete Körösmező-Kamenyec-Podolszkij 1941-ben egy Erdélybe készülő társasággal, egy adófelügyelőségi kollégával és nejével autón indultunk útnak, hogy körülnézzünk ott. S ha már kifejezetten Erdély volt a célunk, meg akartuk nézni az akkori határt is egészen Kőrösmezőig. Csakhogy Kőrösmezőn döbbenetes helyzetet találtunk, csendőri erőszakot, kétségbeesettek bevagonírozását. Nem emlékszem már, hogy akkor ott, ahová elképedve, sebesen elsiettünk, találkoztam-e gróf Az öt reggeli televízióműsor versenyében egyre tekintélyesebb a különbség a Nap-kelte javára. A mögöttünk álló héten azokban a térségekben, ahol valamennyi adás egyaránt fogható, az AGB Hungary kimutatása alapján a Nap-kelte közönségaránya hétköznapokon átlagban 33,3 százalék volt, az m1 adásáé 14,1 százalék, az RTL Klubé 12,1 százalék, a tv2-é pedig 9,9 százalék. A Nap-keltét tehát egyedül többen nézték mint a második és a harmadik helyezettet együttvéve. Az országos összevetésben a Napkelte 21,1 százalékot ért el, bár a Magyar ATV lefedettsége csak közel fele mint a vetélytársaké, ezzel nézettebbnek bizonyult, mint a 19,1 százalékot elért RTL Klub és a 14,5 százalékkal büszkélkedhető tv2. A hétvégén, szombaton és vasárnap jelentkezése időszakában - ahol azonosak a feltételek - ugyancsak a Nap-kelte érte el a legmagasabb közönségarányt 30,2 százalékkal. Közönségarányok 2002. 8. hét (február 18-tól február 24-ig), ahol mind az öt reggeli műsor látható Magyarén 11.18. 30,6 II. 19. 36,6 II. 20. 33,8 II. 21. 35,5 II. 22. 30,1 II. 23. 26,7 II. 24. 33,5 Heti átl. hétköznap 33,3 Heti áll. hétvégén 30,2 Orsz. átl. hétköznap 21,1 ml 14,2 13,9 10,7 12,3 19,1 5,2 5,1 14,1 5,2 23,9 RTL Klub 13,2 12,6 10,5 13,4 10,9 27,6 20,3 12,1 23,8 19,1 tv2 10,6 9,2 10,9 9,8 9,0 11,8 11,9 9,9 11,8 14,5 Dunán 4,7 5,0 5,2 4,6 4,0 1,7 1,1 4,7 1,4 3,11 Forrás: AGB Hungary hétfő: kedd, szerda: csütörtök: Bánó András Mélykúti Ilona Aczél Endre Forró Tamás lám péntek: szombat: vasárnap: producer: Pallagi Ferenc Verebes István Lakat T. Károly Gyárfás Tamás Nap-kelte, a KÉRDÉSEK műsora A Nap-kelte új internet-elérhetősége: napkelte.fotexnet.hu ÉLET és I+ 2002. MÁRCIUS 1.