Élet és Irodalom, 2002. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

2002-03-01 / 9. szám - ENAMI (Enyedi Nagy Mihály): Civil technikák II. • reflexió | Agora • dr. Biró Tamás: Miért vagyok dühös dr. Kendére? (ÉS, 2002. február 22.) (14. oldal) - Fencsik Flóra: Ront, vagy javít, de nem henyél • reflexió | Agora • Breuer János: Más szemében a szálkát (ÉS, 2002. február 22.) (14. oldal) - Lengyel Balázs: A gyilkolás kezdete • reflexió | Agora • Karsai László: Rasszizmus a m. kir. honvédségben (ÉS, 2002. január 25.) (14. oldal)

Civil technikák II. A huszonharmadik Sajtómunkások (ÉS, febr. 8.) intése után - nehogy A Viktor legyen a mérce - még el­fojtottam magamban a vágyat, de dr. Bíró Tamás riadt igazoló jelen­tését olvasva - miszerint ő adatköz­lőként nem úgy tolta doktor Kende miniszterelnökünket lejárató szeke­rét (Miért vagyok dühös dr. Kendére­? ÉS, Visszhang, febr. 22.) - magam is szólni kívánok. Minden bajok forrása A Viktor szövege és a tények között kapcso­latban van. Velem még csak nem is beszélt doktor Kende, de szerepel­tet, s ez épp így van Petőcz uram­nál is, a Csak a narancs volt lapjain. Valamikori és mostani fidesze­­sek visszatérő szokása, hogy ahol lehet, belém rúgnak, de legalább másképp emlékeznek. A mai kró­nikások pedig a szövegek napi kurrenciájára inkább tekintenek, mint a tényekre. Ezért szinte min­dig csont nélkül átmennek a fur­csán hasadó emlékek, a fél-, a ne­­gyednyi igazságok, tévedések, rosszízű megjegyzések. Tizenkét év alatt ezekre egyetlen alkalom­mal reagáltam, s ez - a bővebb ter­jedelem okán - talán megértéssel is szolgálhat. Megtalálható a Beszé­lő 1999. májusi számának Visszabe­szélőjében vagy a www.médiaha­jó.hu honlapon (Másik fél, másik arc). Mivel a médiahajóhoz kap­csolódó vállalásaimat nem segíti, ha rendre mint a múlt sötét és go­nosz árnya tűnök fel, szeretném ezt itt valahogy elrendezni. A nyolcvanas évek legelején az ELTE jogi karának KISZ-titkára voltam. Ez ott és akkor valódi diák­hatalom volt, stabil választói több­séggel, igazi tétekkel; tananyagre­form, új tanulmányi és vizsgasza­bályzat, progresszív ösztöndíjsza­bályzat, egyebek. A fideszes fiúk politikai szocializációjának első lé­pése egy kísérlet volt, ami ennek a hallgatói hatalomnak a megszerzé­sére irányult. A kudarcból tényleg tanultak. Ennek a kudarcnak csak egyik oka lehetett a tény, hogy 1982-ben a kari és egyetemi tanács hallgatói képviselőit a jogi karon az egyetemi polgárok - minden hall­gató - s nem csupán az ifjúsági szö­vetség tagjai választották meg. Molnár Péter tehát téved, amikor azt állítja, le akartam beszélni a hallgatói képviseleti rendszer köve­teléséről. Ez az Egyetem téren, igaz csak fű alatt, de már gyakorlat volt (Csak a narancs volt). Az intéz­ményesítésre egyébként Esély struk­túra címen éppen Stumpf István­nal készítettünk később elvszerűen elbukó javaslatot. A Fidesz megalakulása után, no­ha másképp láttuk a világot, szűkös lehetőségeim szerint - bukott osz­tályvezető voltam a Pozsonyi úton - azon voltam, hogy méltó helyet kapjanak a magyar nyilvánosság­ban. Jogukat a szólásra a magyar jövő egyik zálogának tekintettem. Utólag ezt csak az igazolhatja, hogy első „legális” szerepléseiken én vi­tatkoztam velük, mindig élő adá­sokban. Így volt ez a Kossuth rádió Első kézből vitáján (Deutsch Tamás), az MTV1 élő vitaműsorában (Fo­dor Gábor), a Mikroszkóp Színpad szóvivői versenyén (Kövér László) és a Kossuth Klubban a Fiatal Szo­ciológusok Köre (FISZOK) doktor Kende által is felidézett ifjúsági vi­táján Orbán Viktorral. Ezen a vitán doktor Kende állításával ellentét­ben nem Vass László, hanem Vass Csaba volt még jelen, s megjegyzé­sem nyomán itt született a későbbi filmcím, a Civil technikák. (A Fekete Doboz ezen filmje a Fidesz születé­séről szól.) Doktor Kende sok mindent el­mond a Fideszről, de nem ad ter­minus technicust. A tények okán idézem fel, hogy Fodor Gáborral és Fekete Sándorral (Hungaricus) a politikai nemzedékekről, az ifjúsági vagy generációs párt lehetőségeiről beszélgettünk 1988-ban az MTV1 stúdiójában, ahol Feyér Zoltán vi­gyázott ránk. Fekete Sándor már­­már hajlott az ifjúsági párt önma­gából buzatuisan kiforduló gondo­latára, de magam ragaszkodtam a megélt valósághoz, s azt állítottam, „a Fidesz korcsoportos szövetség a Ha­talomért”. Az akkor többször is önként vál­lalt szerep persze koncentrált indu­latokat szült, s öt év múlva, a maga bűvöletes hűségéből éppen szabadu­ló Bozóki András nevetve mondta: „Persze, hogy gyűlölnek, Misi. Te kép­viselted nekik a régi hatalmat. Sosem értik meg, hogy a többpártrendszer vál­lalásában és a személyes kockázatban milyen közel voltál hozzájuk. ” Herzen, az avítt szerző egy köny­vében a Történelem értelméről ér­tekezik. Szinte csak a mű címére emlékezem, a módszert már feled­tem. Hogy a Fidesz-korszak értel­me mi lenne a magyar történelem­ben, azt pontosan nem tudom. De tessék elvégezni egy gondolatkísér­letet arról, hogy a változatlan MSZP folyamatos uralma mit jelen­tett volna. A politikai váltógazdál­kodás valós lehetőségéhez most kö­zelebb vagyunk, még akkor is, ha a Magyar Köztársaság intézményeit és ezek alkotmányos működését részben újra is kell alkotni. Egyébként a rövid üzenet helyesen így szól: négy év megér egy vasár­napot. Az Erő pedig még nem bújt bele az urnákba, de addigra talán felébred. ENAMI (Enyedi Nagy Mihály) Ront, vagy javít, de nem henyél Mármint a rejtélyes Fekete Kéz, az­az Sz. P. Legalábbis e monogram­mal írta alá kétsoros, csillag alatti zá­rójeles megjegyzését a Visszhang ro­vatban megjelent íráshoz: hyA téves forrásmegjelölés nem a szerzőtől, hanem az olvasószerkesztőtől származik - Sz. P. ” [Breuer János: Más szemében a szál­kát, ÉS, febr. 22.] Azaz nem így írja: „A hibát én követtem el a szerző tud­ta nélkül. Bocsánatot kérek - Szita Péter olvasószerkesztő”. Pedig így illett volna, ha már elkö­vette. Ama bizonyos „téves forrás­­megjelöléssel” az én február 8-i glosszámba volt szíves minden ok nélkül belegyalogolni. Kurta glosz­­száról van szó, a Páratlan Oldal tra­díciói szerint csak rövid szignóval, „efet’-jelzéssel aláírva. Fekete Kéz jóvoltából a glossza olvasói joggal hi­hették, hogy „efej vagy hülye, vagy slendrián, aki úgy idéz egy lapból, hogy azt se tudja, melyik lap fekszik előtte. A kiváló Breuer János joggal írhatta a február 22-ei É.S.-be, hogy slendrián, hiszen egy trehányságot trehányul tesz szóvá. (Az ő írása alatt jelent meg Sz. P. fenti kis kétsorosa.) Jómagam történetesen egy repülő­gépen, Ferihegyről fölemelkedőben láttam meg szegény kis írásomat az aznapi ÉS-ben, s szívemhez kapva csak azért nem estem le az ülésről, mert a turistaosztályon erre nincs hely. Földrajzi helyzetemnél fogva akkor nem írhattam meg rögtön mindezt, s arra gondoltam nyomban: valaki más most biztosan tollat ragad, s szóvá teszi, hogy „efes’ a más sze­mében a szálkát, de a magáéban bez­zeg... És valóban: a tiszteletreméltó Breuer János pontosan ezzel a cím­mel kommentálta a dolgot. (Az ere­deti kéziratomban a „kedvenc napila­­pom”­kifejezés szerepelt, ami kétség­telenül nem konkrét, de hát egy sze­líd glossza nem bírósági perirat. Fe­kete Kéz viszont úgy gondolta: legyen ez a lap, mondjuk, a Népszabadság, és beleírta. Mit tesz Isten, nem az volt.) Fekete Kéz ugyanis ront vagy ja­vít, de nem egyeztet. Nem tartja be a szerkesztés, a szerzői jog első paran­csolatát arról, hogy ez tilos. Évek óta, sorozatban űzi ezt a gyakorlatot. Éspedig nem akárhol, hanem az É.S.-ben! És itt már messze nem az én nyúlfarknyi opuszomról van szó, ha­nem általában a nyomtatott szó becsü­letéről. A magyar sajtó hemzseg a nyegle, léha, tudatlan elírásoktól (ezek kipécézéséből él többek közt a Páratlan Oldal), de könyörgök: az ÉS, az az ÉS, nem egy újság a sok kö­zül! Minősége, igényessége, korrekt­sége hálistennek (rövid, sötét politi­kai kurzusokat leszámítva) rendsze­reket és szerkesztőket ível át. (És hol akad még egy lap, amely leközölné ezt a szerkesztőjét szapuló írást?) Jól emlékszem még a Széchenyi utcai, sőt a hajdani Alpári utcai szer­kesztőségi időkre, amikor a keddi lapzárta napján az előtér nagy aszta­lán várták a még nedves levonatok (ó, nyomdai kőkorszak!) a besétáló külső szerző urakat és hölgyeket - a magamfajta kőkorszaki szakikat - akik az asztalt körbeülve korrigál­tak. Amihez azután persze jóféle du­­málások is tartoztak. Tudom, hogy az ES mai főszer­kesztője szeretné, ha ez ma is így lenne; az ajtaja mindig zárva, jó ÉS- hagyományok szerint. A keddi kor­rigálásra elvben ma is van lehetőség, de már nem divat. A szerzők zöm­mel elektronikus úton lövik át kéz­irataikat, ami jóval biztonságosabb. A magamfajta, csak faxszal működő skribler pedig nem nagyon hajlan­dó, akár egy pársoros glosszáért is bemenni, pontosabban kimenni a Rezső térre. S ha mégis, ott kényte­len a beírásban-tördelésben elmé­lyült, s a lapzárta miatt feszült kiváló számítógépes hölgyeknél alkalmat­lankodni, akik némi joggal néznek görbe szemmel az efféle kekeckedő sajtómúmiákra. Ráadásul egy ilyen bemenetel se életbiztosítás: előfordult régebben, hogy egy ott korrigált, appróbált írásomba utólag mégis belekerült valami marhaság. Akkor még nem tudtam, ki rejlik az­ efféle, indíték nélküli merényletek mögött, ezért adtam neki akkor e hasábokon a Fekete Kéz nevet. Utána jó ideig önvédelemből nem írtam a lapba. Jut eszembe, itt kérném meg a t. szerkesztőséget, hogy esetleges jö­vőbeli glosszáimat tekintsék társa­dalmi munkának. A Fekete Kéz okozta egészségkárosodások veszé­lyével megterhelt, s a Rezső térre tíz sor miatt is kimetrózó szerzőt úgyse lehet megfizetni. Még a bruttó két­ezer forintos sztárgázsival se. Fencsik Flóra Szapáry Erzsébettel. Lehet, hogy beszélgetésünk később történt. Sza­páry Erzsébet nekem mindenesetre elmondta, hogy ott volt Kőrösme­zőn, és a kormányzóra hivatkozva odaült a csendőrség vezetője mellé, végignézte, hogy a csendőrök kiket vihetnek el. Elvileg - bármi ször­nyű - a Csehszlovákiából kimene­kült zsidókat, akik nem voltak ma­gyar állampolgárok. Igen, de a csendőrök összeszedtek magyar ál­lampolgárokat is, és irataikat össze­tépve őket is be akarták vagoníroz­­ni, így Szapáry Erzsébet tekintélyé­vel - nem tudni ugyan, hogy a kor­mányzó valódi megbízásából-e - számos embert megmentett. Azt is tudtam tőle már akkor, hogy Ka­­menyec-Podolszkijban a németek a bevagonírozottakat megölték. Ez ma már közismert tény. Hogy került ebbe a dologba az a gróf Szapáry Erzsébet, aki már előbb is sokat segített a lengyel me­nekülteken? És hogyan kerültem kapcsolatba vele én? Herceg Odes­­calchiné Andrássy Klára (Károlyi Mihály sógornője) volt a barátnője és politikai segítője. A negyvenes évek legelején a hercegné egy né­metellenes, pontosabban náciellenes irodalmi társaságot hívott össze ha­vonta egyszer az akkori Andrássy­­palotába. Főleg a Márciusi Front tagjai voltak jelen, Szabó Zoltán, Ko­vács Imre, Bibó István, sőt olykor Veres Péter is - elég bizarr lehetett számára az a fene előkelő Andrássy­­kastély -, ott volt Darvas József, sőt Keresztury Dezső is. Hogy a kevés­bé ismert neveket ne is említsem. A hercegné egy alkalommal meghívta az angol nagykövetet és a követség néhány tagját. Nyilván politikai cél­ból. Akkor, pontosabban általa ke­rültem kapcsolatba Ralph Brewster­­rel, akiről az Angol tanú című cik­kemben írtam is. (Visszatérés, Jelen­kor Kiadó, 156-174. o.) Odescalchiné rövid életet élt. A német megszálláskor Jugoszlávián át kimenekült az országból, ám egy véletlen repülőbomba Dalmáciában megölte. Szapáry Erzsébet - úgy emlékszem - még tovább is tudott segíteni a lengyeleknek, de a cseh­szlovák állampolgárságú zsidóknak nem. Őket a nácik megölték. Erről a tényről az utóbbi időben több ízben is írt az Élet és Irodalom. (Karsai László: Rasszizmus a m. kir. honvédségben, ÉS, jan. 25.; dr. Újhe­lyi Gabriella: Kamenyec-Podolszkról, ÉS, febr. 1.; Karsai László: Kame­­nyec-Podolszkijról tárgyszerűen, ÉS, febr. 8.; dr. Újhelyi Gabriella: Érin­tett kutatóként, ÉS, febr. 15.; Gábor Éva: Néhány szó Kamenyec-Podolszkij­­hoz, ÉS, febr. 22.) Azt gondolom, hogy mint még élő tanú, nem fö­lösleges a fentieket elmondanom. Lengyel Balázs AGORA A gyilkolás kezdete Körösmező-Kamenyec-Podolszkij 1941-ben egy Erdélybe készülő tár­sasággal, egy adófelügyelőségi kol­légával és nejével autón indultunk útnak, hogy körülnézzünk ott. S ha már kifejezetten Erdély volt a cé­lunk, meg akartuk nézni az akkori határt is egészen Kőrösmezőig. Csakhogy Kőrösmezőn döbbenetes helyzetet találtunk, csendőri erő­szakot, kétségbeesettek bevagoníro­­zását. Nem emlékszem már, hogy akkor ott, ahová elképedve, sebe­sen elsiettünk, találkoztam-e gróf Az öt reggeli televízióműsor versenyében egyre tekinté­lyesebb a különbség a Nap-kelte javára. A mögöttünk álló héten azokban a térségekben, ahol valamennyi adás egyaránt fogható, az AGB Hungary kimutatása alapján a Nap-kelte közönségaránya hétköznapokon átlagban 33,3 százalék volt, az m1 adásáé 14,1 szá­zalék, az RTL Klubé 12,1 százalék, a tv2-é pedig 9,9 százalék. A Nap-keltét tehát egyedül többen nézték mint a második és a harmadik helyezettet együttvéve. Az or­szágos összevetésben a Napkelte 21,1 százalékot ért el, bár a Magyar ATV lefedettsége csak közel fele mint a vetélytársaké, ezzel nézettebbnek bizonyult, mint a 19,1 százalékot elért RTL Klub és a 14,5 százalékkal büszkélkedhető tv2. A hétvégén, szombaton és vasárnap jelentkezése idő­szakában - ahol azonosak a feltételek - ugyancsak a Nap-kelte érte el a legmagasabb közönségarányt 30,2 százalékkal. Közönségarányok 2002. 8. hét (február 18-tól február 24-ig), ahol mind az öt reggeli műsor látható Magyarén 11.18. 30,6 II. 19. 36,6 II. 20. 33,8 II. 21. 35,5 II. 22. 30,1 II. 23. 26,7 II. 24. 33,5 Heti átl. hétköznap 33,3 Heti áll. hétvégén 30,2 Orsz. átl. hétköznap 21,1 ml 14,2 13,9 10,7 12,3 19,1 5,2 5,1 14,1 5,2 23,9 RTL Klub 13,2 12,6 10,5 13,4 10,9 27,6 20,3 12,1 23,8 19,1 tv2 10,6 9,2 10,9 9,8 9,0 11,8 11,9 9,9 11,8 14,5 Dunán 4,7 5,0 5,2 4,6 4,0 1,7 1,1 4,7 1,4 3,1­1 Forrás: AGB Hungary­­ hétfő: kedd, szerda: csütörtök: Bánó András Mélykúti Ilona Aczél Endre Forró Tamás lám péntek: szombat: vasárnap: producer: Pallagi Ferenc Verebes István Lakat T. Károly Gyárfás Tamás Nap-kelte, a KÉRDÉSEK műsora A Nap-kelte új internet-elérhetősége: napkelte.fotexnet.hu ÉLET és I+ 2002. MÁRCIUS 1.

Next