Élet és Irodalom, 2003. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)

2003-12-19 / 51-52. szám - Gábor Áron: munkája • kép | illusztráció | grafika | rajz (IV. oldal)

BOKROS LAJOS A hazai költségvetés szerkezete egyszerre növekedés- és szo­lidaritásellenes. Ha magasak az élőmunka költségeire rakódó adók és egyéb közterhek, akkor ez az egyé­ni erőfeszítések csökkentését, illetve eltitkolását ösz­tönzi. Az ártámogatások eltorzítják a befektetési döntéseket, pazarláshoz vezetnek, és tipikusan a jó­­módúakat kedvezményezik. A véges kínálatú és drágán előállítható közjavaknak (gyógyítás, oktatás) az igénybevétel pillanatában megnyilvánuló névle­ges térítésmentessége ugyancsak a magas jövedel­mű és befolyásos rétegeket segíti. Az adókedvezmé­nyeket (gyermekkedvezmény, számítógép-vásárlás, lakáshitel-törlesztés stb.) csak azok tudják élvezni, akik egyébként fizetnének adót, mégpedig annál in­kább, minél magasabb az adózandó jövedelmük. 46. A valutaválság után némileg szigorított jövő évi költségvetés kifejezi a kormány szándékát a pénz­ügyi csőd elkerülésére. Az államháztartás hiánya azonban nem annyira a kiadások mérséklése, hanem mindenekelőtt a bevételek növelése révén csökken. Ez elég nagy baj. A hiány csökkentése ugyan kétségkí­vül növekedésbarát lépés, de ennek pozitív hatását jórészt semlegesíti a költségvetés terjedelmének to­vábbi növekedése. 47. Ami a költségvetés szerkezetét illeti, annak sem a nö­vekedést ösztönző, sem pedig a társadalmi szolidari­tást kifejező jellege nem erősödik. Ha gazdaságunk nemzetközi versenyképességét javítani akarjuk, akkor a költ­ségvetési újraelosztást jelentősen szűkítő és annak irányát alapvetően módosító reformokra van szükség. 43. Magyarországon nemcsak a költségvetési hiány és az újra halmozódó államadósság sok, hanem kiugró­an magas az államháztartás általi jövedelem-újraelosztás mértéke is. Nálunk az államháztartás egésze az összes belföldön megtermelt jövedelem több mint felét központosítja, ami jelentősen meghaladja nemcsak a hozzánk hasonlóan fejletlen, átmeneti gazdaságok átlagát, hanem a nyugat-európai országokban szo­kásos mértékeket is. A magyar jövedelmeket svéd adók terhelik, miközben a hazai termelékenység messze elmarad a skandináv színvonaltól. 44. A végtelenül eltúlzott állami jövedelem-újraelosz­tás abszolút növekedésellenes a költségvetés mind­két oldalán. Nem nehéz belátni ezt az elvonások terén, hiszen a magas adókulcsok világosan visszafog­ják a gazdasági teljesítményt. A magas közkiadások növekedést fékező mivolta elsősorban azzal függ össze, hogy az állam nem tudhatja jobban, hogy mi a hatékony, mint a piac. A költségvetési támogatások mindig politikai célokkal szennyezettek, a jövedel­mek állami átcsoportosítása így nem lehet hatéko­nyabb, mint a piaci tőkeáramlás. A kivételekkel és kedvezményekkel feldúsított adó­rendszerben az adómentesség szolidaritásellenes, mert azokat fosztja meg a célzott kedvezmények igénybe­vételétől, akik erre a legjobban rászorulnának. A magas jövedelműek, akik az emelkedő kulcsok miatt elvileg egyre több adót kellene, hogy fizessenek, leg­alább viszonylagosan, de sokszor abszolút értelem­ben is egyre kevesebbet fizetnek, hiszen egyre na­gyobb mértékben képesek igénybe venni a szaporo­dó adókedvezményeket. Az adórendszer eme szervi baján kétféleképpen le­het segíteni. Az egyik megoldás a negatív adó. Ha a minimálbéres dolgozónak nincs adózandó jövedel­me, akkor legalább a szociálisan indokolt kedvezmé­nyeket megkaphatná közvetlen költségvetési támogatás formájában. Így aztán a gyermekes minimálbéres vi­szonylagos helyzete az adómentesség bevezetése nyomán legalább nem romlana a gyermektelen mi­nimálbéreséhez képest, ami fontos a szolidaritás „ho­rizontális” érvényesülése, a nagyjából azonos jövedel­műek közötti esélyegyenlőség megőrzése végett. 55. A népszerűségi versenyben való helytállást közép­pontba állító politikai törekvések Magyarországon ezen a ponton válnak súlyosan ellentmondásossá. Sokan követelik az adókulcsok csökkentését és az adósávok eltolását. Már jóval kevesebben kardos­kodnak a kedvezmények megszüntetése mellett. Pedig ez a kettő összefügg, ugyanúgy, mint az adó­­mentesség és a negatív adó. Minél jobban csökkenteni kívánjuk az adókulcsokat, és/vagy minél inkább felfelé kí­vánjuk eltolni az adósávokat, annál inkább szükséges a kedvezmények eltörlése. Versenykorlátozó és szolidaritásellenes adórendszer 48. Kezdjük a személyi jövedelemadó rendszerével. Felszí­nesen úgy látszik, hogy a legnagyobb probléma az adókulcsok magas volta és főleg a határkulcs (a leg­magasabb kulcs) mértéke. A nemzetközi összevetés ezt csak részben jelzi vissza. Kirívóan igazolja viszont a hazai szja-rendszernek azt a sajátosságát, hogy a magasabb adókulcsok, sőt a legmagasabb is, gyorsan beugrik a jövedelem emelkedésével, így a nem igazán magas jövedelmű középrétegek is hamar beszaladnak a leg­magasabb adókulcs alá. Ez kétségkívül aláhúzza szemé­lyi jövedelemadó rendszerünk teljesítmény-visszatar­tó, (törvényes) adóelkerülésre vagy (törvénytelen) adócsalásra ösztönző jellegét. 49. Minden sávosan emelkedő kulcsokkal működő rendszer kivételek tömkelegével igyekszik tompítani a középrétegek adóterhelését. Ezek közül némelyek első látásra talán indokoltnak tűnnek (például a gyermekkedvezmény), mások kizárólag politikai fel­lépés eredményei (például a szellemi szabadfoglal­kozásúak költségbeszámítási lehetősége). Minél gyorsabb a névleges jövedelmek emelkedése (ami az infláció miatt korántsem ugyanaz, mint a reáljö­vedelmeké), annál nagyobb a nyomás a kivételek el­­szaporítása végett. A végeredmény aztán egy kirívó­an áttekinthetetlen és nagy üzemi költséggel működő adó­rendszer, amelyben a tényleges közteherviselés ará­nyai már nagyon nehezen állapíthatók meg, vagy ha mégis, akkor azt a megdöbbentő eredményt mu­tatják, hogy a szolidaritási elem teljesen elveszett a ked­vezményekért vívott politikai marakodásban. Kiváló példa erre a mai kormány egyik büszkesége, a minimálbér adómentessége. Ez látszólag igencsak szegénybarát lépés, hiszen az alacsony jövedelműeket segíti. Igen ám, de ha a személyi jövedelemadó rend­szere a gyorsan növekvő kulcsok következtében me­redeken emelkedő adóterhelésre válaszképpen kivé­telek és kedvezmények tömegével terhelt, akkor a minimálbér adómentessége értelmetlen. A gyermekes mi­nimálbéres, aki eddig részben igénybe tudta venni az eltartottak után járó adókedvezményt, most már nem tudja, helyzete nem javult. Ezzel szemben javult a gyermektelen minimálbéresé, aki eddig fizetett adót, de a jövőben nem fog. Ha a minimálbérért dol­gozó nagycsaládjával összefogva netán lakáshitelt vett fel, akkor a törlesztőrészletek után eddig részesült némi adókedvezményben. A minimálbér adómente­sítésével most már ettől is elesik. 53. Hazai adórendszerünk a negatív adó intézményét nem ismeri. Pedig ha egyre több az adókedvez­mény, akkor az alacsony keresetűek adómentessége csakis a negatív adóval együtt lehet szociálisan célzott és hatékony, a nélkül értelmetlen és kifejezetten szolida­ritásellenes. (Ezt a torzulást tovább fokozta a családi pótlék ismételten alanyi jogúvá tétele, ami felesleges többlettámogatás a jómódúaknak.) 54. A másik lehetőség az adókedvezmények teljes megszünte­tése és a valóban indokolt szociális támogatásoknak az adórendszeren kívülre helyezése. Minthogy az adóked­vezmények túlnyomó többsége mindig és eleve a magasabb jövedelműeket támogatja, eltörlésük nagy lépés lenne a „vertikális” szolidaritás, a jövede­lempiramis különböző szintjein állók közötti esély­­egyenlőség fokozása szempontjából. Legalább ilyen fontos azonban, hogy a kedvezmények teljes eltűné­se módot adna két másik nagy lépésre, az adókulcsok csökkentésére és az adósávok eltolására. A szlovák példa 56. Szélsőséges, de egyáltalán nem elvetendő megol­dásként felmerül az egykulcsos szja ötlete is. Szlová­kia jövőre bevezeti az egységesen 19 százalékos adó­kulcsot, megjelenik közvetlen szomszédságunkban egy, az élőmunka hihetetlenül egyszerű és egyenle­tesen viszonylag alacsony terhelése nyomán látva- Gábor Áron munkála­ nyosan javuló versenyképességű vetélytárs. A szlo­vák modell követhető és bizonyosan követendő is a gazdasági növekedés motorjául szolgáló versenyké­pesség javítása szempontjából. De vajon példa-e az egykulcsos szja a szolidaritás mint társadalomszer­vezési elv és erkölcsi vezéreszme tekintetében? 57. A szlovák megoldás elméleti előképeként szolgáló amerikai modell az egykulcsos adót kizárólag az eltartott gyermekek számától függő és viszonylag komoly mértékű adómentes alapjövedelem fölött javasolja be­vezetni. Az adómentes alapjövedelem mértéké­nek megállapítása ezen túlmenően még három tényezőtől függ. Egyrészt, hogy a legalacsonyabb jövedelmű népesség mekkora hányadát kívánjuk teljességgel mentesíteni az adófizetés alól, más­részt, hogy mekkora kulcsot alkalmazunk az adó­mentes alapjövedelem feletti többletre, harmad­részt, hogy mennyi költségvetési bevételt várunk eme adónem címén. 130 pont ÉLET ÉS I­­IV IRODALOM 2003. DECEMBER 19.

Next